Romania ezuttal sem hazudtolta meg onmagat

Románia ezúttal sem hazudtolta meg önmagát A Román állam a magyar autonómia törekvéseket etnikai szempontok alapján történő szegregációnak tekinti. A parlament több politikusa is kiállt az indítványok elutasítása mellett. Marcel Ciolacu román miniszterelnök „mérgező kezdeményezésről” beszél, amikor a székelyföldi magyarság autonómiájának tervezetéről nyilatkozik. Zakariás Zoltán az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke három autonómia tervezetet nyújtott be 2023 december 20kán a képviselőházban. Az egyik dokumentum a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény-tervezet, a másik a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma. Ezeket a törvénytervezeteket az Erdélyi Magyar Tanács (EMNT) szakmai műhelyeiben dolgozták ki. A harmadik benyújtott kezdeményezés a Székelyföld autonómiastatútum, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki. Immár negyedik alkalommal kerül a román törvényhozás elé a Székelyföld területi autonómiáját előrevetítő, az SZNT által kidolgozott autonómiastatútum, amelyet 2004-ben, 2018-ban és 2020 után a román többség, negyedik alkalommal is elutasított. A Közép-Kelet-Európai államokat etnikai, nyelvi, vallási és kulturális sokszínűség jellemzi. Ez a gazdag sokféleség évszázadokra nyúlik vissza, jóval azelőttre, mint hogy a mai nemzeti államok léteztek volna. A különböző etnikai vagy nemzeti csoportok kialakították külön identitásukat, nyelvüket és egyedi kulturális örökségüket. Az e csoportok előtt álló kihívások közé tartozik, hogy képesek-e megőrizni egyedi identitásukat olyan államokban, mint például Románia, amelyek fölvették a nemzetállami modellt, és nem fogadják el a kisebbségi jogok, köztük az autonómia fogalmát. Románia viszonylag Európa egy új országa, az első világháború után hatalmas területeket szerzett, többek között Erdélyt, amely több mint ezer évig kapcsolódott a magyar történelemhez és kultúrához, és része volt a Magyar Királyság idejének nagy részében. Erdélyt bátran jellemezhetjük úgy, mint „a magyar kultúra kútfőjét és Magyarország évszázados függetlenségének jelképét”. A romániai magyarok többsége Erdélyben él, ahol a lakosság mintegy 19,3%-át teszik ki. A magyarok egy alcsoportja a székelység, tömör közösségben él az erdélyi székelyvidéken. Erdélyen kívül is élnek magyarok Romániában, Bukarestben és Moldvában, ahol a magyarság másik alcsoportja, a csángó közösség is megtalálható. Erdélyben a magyarság mellett nagy számban éltek, szászok is kik erőteljes közösséget képviseltek. Mára ők eltűntek, a 80-as évek Ceausescu rezsimje eladta őket a Holocaustot túlélő 50 ezer zsidóval együtt. Miután Közép- és Kelet-Európa felszabadult a kommunizmus korlátai alól, néhány országban az volt a megoldatlan kihívás, hogy hogyan tudnak erős és valódi demokráciákká alakulni, ahol minden polgár jogai biztosítottak nemzetiségüktől, etnikai vagy vallási hátterüktől függetlenül. Ezek a csoportok nemcsak történelmi és kulturális örökségük miatt kívánnak mentesülni a diszkriminációtól, hanem részt kívánnak venni az állampolgárságuk szerinti ország politikai életében és döntéshozatalában, és ami a legfontosabb, megőrizni nemzeti sajátosságaikat. A valódi demokrácia egyik lényeges eleme, amely túlmutat a többség zsarnokságán, az ilyen etnikai vagy történelmi csoportok esetében az az autonómia. Az autonómia európai kontextusban többféle formát ölt, az adminisztratív autonómiától a kulturális autonómiáig. A közös elem, hogy a csoport tagjainak joguk van az egyedi kulturális sajátosságaik megőrzéséhez és helyi ügyeik feletti ellenőrzés gyakorlásához. Ez utóbbi gyakran előfeltétele annak, hogy el tudják érni identitásuk megőrzésére irányuló törekvéseiket. Az autonómia nem más, mint egy hatalommegosztási mechanizmus. Az erdélyi magyarok autonómia törekvéseik egyik kerékkötője az Egyesült Államok, kik rendszerint „bagatelizálják” azt. Az egyéni szabadságjogokkal átitatott amerikaiak hajlamosak figyelmen kívül hagyni az emberek autonómia-törekvéseit, azt hiszik, hogy a demokrácia biztosításához csak egyéni jogokra van szükség. Egy adott csoport autonómiaigényének ez az alapvető félreértése az Egyesült Államok történelmi fejlődésére vezethető vissza. Az afroamerikaiak és őslakosok kivételével az emberek önként mentek az Egyesült Államokba, hogy megvalósítják a nagy amerikai álmot. E folyamat során ezek a bevándorlók készségesen feladták múltbéli hűségüket, nyelvüket és hagyományaikat, hogy az „amerikai nemzet” részei lehessenek. Esélyegyenlőséget és szabadságot akartak a boldogságuk eléréséhez. Az asszimilációhoz való ilyen hozzáállás következtében, szinte érthető, hogy egyesek miért nem értik, hogy egy román állampolgárságú magyar nemzetiségű miért akarja megőrizni kultúráját. A különbség az, hogy az erdélyi magyarok, bár lojális román állampolgárok, nem a románság mellett döntöttek. Nem önként hagyták el hazájukat, hogy beolvadjanak egy román kultúrába, hanem mások egy tollvonással új határokat húzva helyezték őket Romániába, anélkül, hogy egy métert is vándoroltak volna. Egyébként az amerikaiak számára nem meglepetés vagy újdonság az autonómia fogalma és így elvárható lenne, hogy átérezzék a romániai magyarok autonómia igényét és fontosságát. Ugyanis az amerikaiak is gyakorolják a helyi önkormányzati jogot, mint az autonómia egy formáját. Ha ezeket a jogokat egy erősen központosított kormány diktátuma megfosztaná tőlük, az amerikaiak bizonyára úgy éreznék, hogy demokratikus hagyományaik és kormányzási szokásaik egy fontos elemét vették el tőlük. Erdélyre utalva az első világháború után, majd a második világháborút követően újra Romániához került. Előtte ezer éven át Erdély az első világháború végéig a magyar állam szerves része volt. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés (1920. június 4.) értelmében Magyarország 102 093 négyzetkilométernyi területet, azaz a háború előtti Magyarország 31,7 százalékát és 1 704 852 magyart kénytelen volt átengedni Romániának, egy olyan államnak, amelyet indokolatlanul túlértékeltek szemben azzal a Magyarországgal ki ezer éven át védelmezte Európát. A Romániának adott terület nagyobb volt, mint ami megmaradt Magyarországból. Ez a békeszerződés egy meggondolatlan, büntető jellegű döntés volt. A trianoni békeszerződés által létrehozott új rend legnagyobb hibái között szerepelt, hogy az etnikai elvet megsértve adott át területeket, sőt megtagadta az érintett lakosságtól azt a választási jogot, hogy kinyilvánítsa, kinek a szuverenitása alatt szeretne élni. Ezzel megágyazták a jövőbeli szenvedéseket, feszültségeket, konfliktusokat és erőszakot. Bár a béketeremtők(?!) ragaszkodtak ahhoz, hogy az utódállamok, köztük Románia is írjanak alá olyan nemzetközi okmányokat, amelyek a kisebbségek védelméről szóló rendelkezéseket tartalmaztak. Az új vagy a kibővített államok általában figyelmen kívül hagyták vállalt kötelezetségeiket. Ennek eredményeként a magyar nemzetiségűek egyéni és kisebbségi jogai csorbultak, semmilyen hátrányos következmény nélkül a jogsértőkre nézve. Gyulafehérváron 1918. december 1-jén a románok (a közelben állomásozó román hadsereggel) tömeggyűlést tartottak, amelyen a román küldöttek, határozatban kinyilvánították Romániához való csatlakozási szándékukat. A határozat továbbá ígéretet tett a teljes nemzeti szabadságra a majdan Romániában együtt élő népek számára. „…Minden népnek joga van a saját nyelvén folytatott oktatáshoz és kormányzáshoz, saját közigazgatással a maguk közül választott vezetőkkel…”. Románia amint megszerezte Erdélyt gyorsan elfelejtette a határozatban vállaltakat és az ahhoz kapcsolódó kötelezettségeket. Hamarosan megjelentek a feliratok, hogy nyilvános helyeken „csak románul szabad beszélni”. A bíróságok csak román nyelven tárgyalták az ügyeket. A hivatalos petíciókat csak román nyelven lehetett benyújtani. A román állam több mint 1000 magyar tannyelvű iskolát szüntetett meg. Az agrártörvények diszkriminatív módon kisajátították az egykori székely határőrség teljes vagyonát, míg a román határőrezredek leszármazottait mentesítették. A romániai kommunista diktatúra különösen súlyos csapást mért a magyar kisebbségre és történelmi közösségre. A magyarok nemcsak közösségi és magántulajdonukat veszítették el a Ceausescudiktatúrában, hanem a rezsimet ultranacionalizmus jellemezte, amely háborút vívott az ország magyar kisebbségének kulturális öröksége ellen. Így például kikerült a magyar nyelvhasználat a közéletből és a közigazgatásból. A kommunista hatóságok további magyar nyelvű iskolákat zártak be. Beolvasztották a Bolyai Tudományegyetemet a Babes Egyetembe, megfosztva ezzel a magyar közösséget az anyanyelvi felsőoktatás lehetőségétől. További lépések történtek a magyar történelmi közösség erőszakos asszimilálásának érdekében, mint például a kommunista uralom előtti politika folytatása a románok Erdélybe telepítésével és a térség etnikai összetételének drasztikus megváltoztatásával. A Ceausescu-diktatúra 1989-es vége hozott némi változást. Ezek közé tartozik az, hogy a magyarság saját érdekképviseleti szervezeteket hozhatott létre, köztük a Romániai Magyar Demokratikus Szövetséget az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot és a Székely Nemzeti Tanácsot. Mindazonáltal az alkotmány és a különböző törvények változásai jócskán elmaradtak a magyar kisebbség jogos elvárásaitól és követeléseitől, különös tekintettel a diszkrimináció természetére és terjedelmére, valamint a kisebbség identitásának és gazdag kulturális értékeinek gyengítésére és aláásására irányuló politikára és gyakorlatára. Míg az 1991-ben elfogadott, 2003-ban módosított alkotmány biztosított bizonyos jogokat, például nyelvi jogokat, Románia továbbra sem hajlandó elfogadni a többnemzetiség tényét azáltal, hogy kijelenti, hogy az ország egységes nemzetállam. Az EMNT azt javasolta, hogy a román alkotmány e helyett foglalja határozatba, hogy Románia jogállamiságon alapuló szuverén, független, szociális és demokratikus alapokon működő több nemzetiségű állam. A román politikai elit elutasította ezt az értelmes megfogalmazást. A magyar nyelvű oktatás kritikus fontosságú, ha a magyar közösség meg akarja őrizni identitását. Az 1900-as évekre Erdély fejlett, minden szinten magyar nyelvű oktatási hálózattal büszkélkedhetett. A trianoni békeszerződés óta a román hatóságok az erőszakos asszimilációs politikájuk részeként fokozatosan felszámolták ezt az iskolahálózatot. A kommunizmus bukása némi javulást eredményezett, és megfordította a magyar tannyelvű iskolák felszámolását, különösen az 1999-es oktatási törvény elfogadása után. A magyar nyelvű közoktatást, így a kisebbségi jogok tiszteletben tartását azonban továbbra is számos megoldásra váró hiányosság nehezíti. Ezek között szerepel, hogy Románia megtagadja a magyar nyelvű agrár, orvosi, gyógyszerészi, állatorvosi és mérnökiskolák létrehozását. A hatóságok még a kolozsvári magyar nyelvű Bolyai Tudományegyetem visszaállítására sem hajlandóak, amelyet a sztálinista román kormány 1959-ben gyakorlatilag felszámolt. A felszámolást és a román Babes Egyetemmel való kényszeregyesítést maga a titkár, az akkori Központi Bizottság tagja, Nicolae Ceausescu hajtotta végre. Néhányan a Bolyai egyetemet illetően sérelmüket fejezték ki, a Nobel-díjasok és a Wolf-díjasok, köztük Elie Wiesel, George Olah és 69 más, nemzetközileg elismert tudós 2006. február 16-án felszólították Romániát, hogy tegyen azonnali lépéseket a Bolyai egyetem helyreállítása érdekében. A román hatóságok nem csak hogy figyelmen kívül hagyták a beadványt, hanem 2006 novemberében kizártak két magyar adjunktust, mert párhuzamos magyar feliratokat helyeztek el a román nyelvű feliratok alatt az egyetemen. A kiutasítások annak ellenére történtek, hogy 2006. január 10-től engedélyezett a kétnyelvű táblák kihelyezése. Románia napirenden sérti az Erdélyi magyarok jogait. Miközben Bukarest bőségesen pénzeli a templomépítést folytató ortodox egyházat, a kommunizmus idején illegálisan lefoglalt több mint 2000 vallási és közösségi ingatlannak csak töredékét adta vissza, a jogos tulajdonosoknak. A romániai magyarok autonómiát kérve igyekeznek megőrizni egyedi kulturális és etnikai identitásukat, és egyben előmozdítani a demokráciát Romániában. A kommunizmus 1989-es bukása és az RMDSZ megalakulása után a közösség követelte az emberi jogok múltbeli megsértésének orvoslását. A román politikai elit nem reagált erre a jogos követelésre. Ez az igény különösen indokolt az Alkotmány és az újonnan életbe léptetett törvények hiányosságaival szemben, tekintettel a magyar kisebbség jogainak megfelelő biztosítására, vagy más kisebbségi közösségek számára jelentős kérdések kielégítő kezelésére. A magyarok autonómiatörekvését az a meggyőződés vezérli, hogy az európai államokban meglévő gyakorlat igazolja az autonómia megvalósíthatóságát és életképességét. A szülőföldjükhöz történelmi leghatékonyabb eszköz, kötődésű közösségek számára, az hogy nemzeti identitásukat autonómia lehet megőrizve a közösségként, megmaradhassanak a szülőföldjükön. Az autonómia többféle formát ölthet az érintettek kívánságaitól, az állam szerkezetétől, a történelmi és gazdasági tényezőktől, valamint a többség és a politikai elit demokrácia iránti elkötelezettségétől és a különböző kultúrákkal szembeni toleranciától függően. Az autonómia két kiugró jellemzője azonban, hogy a lakosságnak önkormányzati jogot biztosit, miközben bizonyos jogköröket a központi államra hagy, és lehetővé teszi egy etnikai, nemzeti vagy kulturális kisebbség számára, hogy megőrizze szokásait, nyelvét, vallását és társadalmi struktúráját. Jeszenszky Géza, a téma szakértője, Magyarország volt külügyminisztere, egyesült államokbeli nagykövete elmondta: „Közép- és Kelet-Európa kisebbségi közösségei nem az elszakadásra és nem a határok megváltoztatására törekszenek, hanem a nyelv és a kultúra megtartására, a gyermekeik felmenői nyelvén való oktatására, a helyi tisztviselőket és képviselőket a saját közösségükből való megvállasztására akik értik életmódjukat. Erről szól az autonómia és a kollektív jogok sokat vitatott követelése”. Ami a romániai magyarságot illeti három féle autonómiára törekednek. Az első mechanizmus különösen megfelel a székelyföldi magyarság nagyrészt tömör közösségének. Ezt a mechanizmust területi autonómiának nevezik, amely a helyileg választott képviselők által gyakorolt hatalmat egy olyan régióra ruházza át, ahol a kisebbség alkotja a többséget. Ennek a berendezkedésnek a célja, ahogyan ez más megállapodásokra is igaz, a kisebbség létének és kulturális identitásának megőrzése az állam integritásának veszélyeztetése nélkül. A területi autonómia-megállapodás értelmében a helyi hatóságokra átruházott jogkörök, amelyek magukba foglalják az oktatás, a kulturális intézmények, a szociális szolgáltatások és a helyi rendőrség hatáskörét. A romániai magyar történelmi közösségre vonatkozó másik megoldás a különleges státusú helyi önigazgatás. Itt a kisebbség valamely közigazgatási egységben városban - lakóhellyel rendelkező tagjait delegálják, hogy döntést hozzanak a számukra fontos kérdésekben, mint például az oktatás. Végül a romániai magyarság személyi autonómiát követel az országban szétszórtan élő magyarok számára. A személyi autonómia az egyéni szintű önkormányzat, amely lehetővé teszi a kisebbség nem tömör közösségekben élő tagjai számára, hogy a kisebbség intézményein és a kisebbségre vonatkozó jogszabályain keresztül jogokat élvezzenek. Ez a mechanizmus lehetővé teszi a kisebbség tagjai számára, hogy gyakorolják vallásukat vagy, hogy részt vegyenek egyedi kulturális eseményeken. A magyarok egyértelmű és jogos autonómiaigényét Románia a mai napig figyelmen kívül hagyja. Románia nemcsak elutasítja autonómiajavaslataikat, de gyakorlatilag hazaárulásként kezeli a kérelmeket. Adrian Nastase volt román miniszterelnök 2003. április 25-én például arra kérte a Legfőbb Ügyészséget, hogy vizsgálja ki a magyar vezetés által megfogalmazott területi autonómiakérelmeket. Hasonlóan, az akkor kormányzó Szociáldemokrata Párt bírálta az SZNT autonómiajavaslatait. A javaslatot Románia területi integritása elleni támadásnak minősítette, és felszólította a hatóságokat, hogy indítsanak büntetőeljárást a szervezet alapítói ellen, és tiltsák be az SZNT-t. 2007-ben a román hatóságok megakadályozták egy hivatalos népszavazás megtartását, amelyet az SZNT kezdeményezett a közigazgatásilag autonóm székely régió létrehozásának ügyében. Ezt követően az SZNT nem hivatalos szavazást hajtott végre, a régió mintegy 170 000 lakosát megkérdezve. A megkérdezettek 98%-a támogatta a területi autonómiát. Több román politikus ismét felszólította a hatóságokat, hogy indítsanak eljárást a szavazás szervezői ellen. Bár a belügyminiszter elutasította a vádemelést, Călin Popescu Tăriceanu volt miniszterelnök alkotmányellenesnek nyilvánította a szavazást, és megerősítette, hogy a román törvény nem támogat semmilyen etnikai autonómiát. Tekintettel arra, hogy a két világháború és a kommunizmus összeomlásának hamvaiból előkerült közép és kelet-európai államok mindegyike rendelkezik olyan közösségekkel, amelyek identitása eltér a többségi népesség identitásától, ezért az autonómia a valódi demokrácia szükséges eleme. Valójában az autonómiarendszerek végső soron a demokratikus politikai folyamatok hatékonyságát hivatottak erősíteni. Más szóval: az autonómia kiépítése a demokrácia építését és megerősítését jelenti. Az autonómia akár csak a demokrácia a hatalom megosztásáról, szól. Ez az önrendelkezésnek egy formája. Ebből építkezik a polgárok felhatalmazási mechanizmusa, amely lehetővé teszi, hogy megvalósítják saját hatalmukat az életük fölött. Az autonómiát követelők nem akarnak mást, mint hogy a saját politikai potenciáljuk gyakorlásával egy otthont teremtsenek ott ahol élnek. Csak akkor érezhetik magukat otthon, ha a saját nyelvükön tudnak kommunikálni, ha a saját kultúrájukban élhetnek, és ha a megbeszélt módon építhetik fel a kölcsönös kapcsolatokat. Ha valaki nem tud a saját nyelvén kommunikálni, nem tudja felismerni azt a potenciált, ami állampolgárként benne rejlik, képtelen eleget tenni állampolgári kötelezetségeinek. Ebben az értelemben az állampolgársági tudat erősítésének egyik eleme, a különböző nyelvhasználatok lehetővé tétele. Az állampolgársági tudat megerősítésének mechanizmusa pedig a demokrácia erősítésének egyik módja. Tehát a romániai magyar kisebbség, mint történelmi közösség autonómiájának a demokratikus kiépítése javítja és erősíti Románia „demokratikus struktúráját” valamint közelebb hozza az embereket az államhoz így növelve a bizalmat és az integráció lehetőségét. Amellett, hogy az autonómia alapvető eleme a demokráciának, az autonómia csökkenti a feszültségeket, és megelőzi az erőszakot. A mindenkori román kormányok - amelynek sajnos az RMDSZ is idönként tagja - nem hajlandóak megfelelni a kisebbségi nemzeti vagy etnikai közösségeik törekvéseinek, amelyek így képtelenek felelőséget vállalni saját ügyeik intézéséért és biztosítani a következő nemzedékek jövőjét. Nem a nemzetközileg elismert jogok érvényesítése, hanem azok megtagadása okozza a középkelet-európai nemzeti kisebbségek ügye körüli gondokat. A feszültségek abból adódnak, hogy egyes kormányok, amelyek az államot csak a domináns nemzeti közösséggel azonosítják, hajlamosak elhallgatni és elnyomni a kisebbségi közösségek identitásuk megőrzésére irányuló törekvéseit. Ez a jelenlegi román politika abból a mentalitásból adódik, amely a kommunizmus alatt deformálódott és képtelen érzékelni az európai civilizációt meghatározó és az ott uralkodó felvilágosult és toleráns szellemet. Ez a fajta politika a régi nómenklatúrához tartozó emberek fegyvertára, amely már előre meghatározta azoknak a generációknak is a mentalitását akik még megsem születtek. Így próbálják megőrizni a hatalmukat, harcba állítva a nacionalizmust a nemzetiségek ellen, kiket bűnbakként állítanak pellengére. Az Európa Tanács felismerve a feszültségek álandó újraéledését, amelyek gyakran az államokon belüli megoldatlan konfliktusok „termékei”, úgy határozott, hogy az államoknak meg kell akadályozniuk az ilyen feszültségeket rugalmas alkotmányos törvények bevezetésével, hogy azok megfeleljenek a kisebbségek elvárásainak. Az autonómiát, ahogyan azt a jogállamiságot tiszteletben tartó államokban alkalmazzák, amelyek biztosítják állampolgáraik alapvető jogait és szabadságait, olyan berendezkedésnek kell tekinteni, amely lehetővé teszi egy államon belüli kisebbség számára, hogy gyakorolja jogait és megőrizze kulturális identitását, miközben bizonyos garanciákat nyújt az államok egységét, szuverenitását és területi integritását illetően. Tehát az európai közösség elismeri a különféle autonómiai megállapodások szerepét, mint a demokrácia és a stabilitás előmozdításának nélkülözhetetlen elemét, Románia viszont nem fogadja el és elutasítja a magyar kisebbség autonómia-terveit, arra hivatkozva, hogy azok „antidemokratikusak és Európa ellenesek”. Mégis, éppen az európai normákat és gyakorlatokat kellene Romániának átvennie és tiszteletben tartania a valódi demokrácia előmozdításának az érdekében. Noha ez a folyamat még korántsem teljes, az európai államok, különösen az érett demokráciák, különböző fokú autonómiát biztosítva alkalmazkodtak kisebbségeikhez. Valójában, mivel számos történelmi, kulturális és társadalmi-gazdasági körülmény érinti a különböző kisebbségi csoportokat, számos autonómia-megállapodás létezik, amelyek megfelelnek a kisebbségek politikai önigazgatásával és kulturális megőrzésével kapcsolatos követelményeiknek. Példa erre Gagauzia, Moldova autonóm régiója. A gagauzok belső önrendelkezési jogot élveznek egy közgyűlésben, amelynek hatáskörébe tartozik az oktatás, a kultúra, a helyi fejlesztés, a költségvetés, az adózás, a társadalombiztosítás, valamint a várostervezés és a környezet szabályozása. A gagauzok jogai messzemenőkig hatóak, hiszen közgyűlésük akár bíróságon is megtámadhatják a nemzeti törvényeket, ha azok sértik a gagauzok joghatását. Továbbá a gagauzok azon aggodalmára, hogy területüket Romániához csatolják, az autonóm régiót létrehozó törvény lehetővé teszi a gagauzok számára, hogy elszakadjanak és létrehozzák saját államukat, ha Moldova megváltoztatja státusát. A moldovai gagauz autonómia kiemelkedő fontosságú Közép- és Kelet-Európa számára, mivel példát mutatott arra, hogy a területi autonómia ésszerű orvoslása lehet minden féle nacionalista aggálynak. További példák: Katalónia és a Baszkföld jelentős fokú önkormányzatisága Spanyolországban, Skócia és Wales választott gyűlései és kormányai Nagy-Britanniában, valamint Dél-Tirol német ajkú lakosságának biztosított autonómiája Olaszországban. Finnországnak a kis svéd kisebbségével szembeni felvilágosult politikáját is érdemes összehasonlítani Románia korlátozó vak és intoleráns politikájával, a jóval nagyobb magyar közösséggel szemben. Noha a svédek aránya a lakosság mindössze 5,8%-át teszi ki, Finnország alkotmánya a finn és a svéd nyelvet is az ország hivatalos nyelvévé nyilvánította, és biztosítja mindkét nyelv jogainak egyenlőségét. Az Alkotmány azt is garantálja, hogy minden állampolgárnak joga van anyanyelvének használatához bármilyen hivatalos kormányzati interakcióban vagy közigazgatásban. Finnország összes törvényét mindkét nyelven közzé kell tenni. Ennek eredményeként a svéd közösség saját közoktatási rendszerrel rendelkezik, amelyben a svéd az oktatás nyelve. Minden finn állampolgárnak joga van anyanyelvi oktatásban részesülni az óvodától az egyetemi szintig. A szülőknek joguk van megválasztani gyermekeik oktatásának nyelvét. Romániával ellentétben, amely megtagadja a Bolyai Egyetem visszaállítását, Finnországban van egy svéd oktatási nyelvű egyetem, holott az egyetem székhelye szerinti város, Turku/Abo mindössze 5%-os svéd lakossággal rendelkezik. Mindezek a sikeres modellek az érintett kisebbségek egyedi körülményeihez igazodnak. A közös elem azonban a többség hajlandósága a kisebbséggel való kompromisszumra, a hatalom megosztására, valamint arra, hogy a kisebbség tagjai megvédjék kultúrájukat és identitásukat és helyileg kormányozhassák magukat, hogy maguk döntsenek saját sorsukról. Az Egyesült Államok születésétől hangsúlyozza az egyéni jogokat és az egy nemzet fogalmát, így a lengyel-amerikai ugyanolyan része az amerikai nemzetnek, mint a vietnami-amerikai. Az olvasztótégelynek ezt a koncepcióját tükrözi az Egyesült Államok nagy pecsétjén és az érméken megjelenő mottó, az E Pluribus Unum vagy Out of Many, One (egy a sok közül). Az egyéni jogok iránti hajlam nemcsak a nyugati politikai gondolkodással és elmélettel magyarázható, hanem azzal is, hogy Amerika a bevándorlók országa. A történelem és az Államok vonakodása ellenére, hogy támogathassák a kollektív jogokat, bizonyos esetekben mégis elismerik a csoport jogokat. Például a szakszervezetek kollektív tárgyalási jogát, vagy az őslakosok jogait, amely csak rájuk vonatkozik. Ezenkívül, az Egyesült Államok időnként diplomáciailag is támogatta az autonómiát, ahogy 1995-ben tette, amikor Richard Holbrooke amerikai megbízott ügyesen kidolgozta a daytoni egyezményeket, amely véget vetett a balkáni háborúnak. Ezek az egyezmények Boszniát szerb és horvát-muszlim entitásokra osztották, amelyek mindegyike jelentős autonómiát élvez. Sajnos Dayton a kivétel, nem a szabály. Az Egyesült Államok vonakodása attól, hogy támogassa a romániai magyar kisebbség legitim és demokratikusan kifejezett autonómiatörekvését, némiképp elgondolkodtató, tekintve, hogy az amerikaiak régóta gyanakodnak az erős centralizált hatalomra, amely szerintük veszélyezteti a szabadságot. Ez a gyanú a föderalizmus elfogadását eredményezte, amely megosztja a kormányzati hatalmat, és amelyet az alkotmány is rögzít. A föderalizmus a hatalom megosztása és az amerikai politikai rendszer alapja. Valójában az amerikaiak ragaszkodnak a mindennapi életüket befolyásoló helyi ügyek – például az oktatás, a kórházak és a rendőrség – feletti ellenőrzés megőrzéséhez. A valóság az, hogy az amerikaiak közös értékeket vallanak, és megőrzik a közös vagy nemzeti jogaikat. Például a különböző etnikai és vallási csoportok egyedi kulturális értékeket képviselnek és a föderalizmuson belül helyi kormányzati egységekként működnek. Más szóval, a lokalizmus vagy a helyi önkormányzat olyan beépült érték, amely megerősítette az amerikai demokráciát. Az autonómia által garantált alapjogot - a döntéshozatalban való teljes és hatékony részvétel jogát - a mai napig megtagadta az erdélyi magyaroktól egy erősen centralizált és intoleráns politikai rendszer. Románia képtelen magáévá tenni egy demokratikus állam konvencióit. Románia ma már a NATO és az Európai Unió tagja. Biztonsága és a nyugati intézményekbe való visszailleszkedése biztosított és még sincs egy kiforrott demokráciája, pedig volt bőven ideje arra, hogy azt megvalósítsa és tettekre váltsa kötelezettségeit a magyar kisebbséggel szemben egy toleráns politika elfogadására és végrehajtására. Az Egyesült Államok érdekelt a demokrácia és a stabilitás előmozdításában valamint a helyi önkormányzatok, a föderalizmus és az emberi jogok tiszteletben tartásában Közép- és KeletEurópában. Különleges szerepe van abban, hogy Romániát arra ösztönözze, hogy ismerje el és biztosítsa a magyar közösség legitim, illetve demokratikusan kifejezett autonómiatörekvéseit. Az Egyesült Államoknak körültekintőnek kell lennie, és nem csak akkor kell támogatnia az etnikai csoportok autonómiáját, amikor az feszültséget okoz, és erőszakkal fenyeget – ez rossz mottó a nemzetközi közösség számára. Az autonómia megtagadása Koszovóhoz vezethet. Érdekes módon az Egyesült Államok 2008-ban gyorsan elismerte Koszovó függetlenségét. A romániai magyarok sokkal kevesebbet követelnek, mint a koszovói státusz. Ilyen körülmények között az Egyesült Államoknak támogatnia kell a romániai magyar közösség önállóságra irányuló törekvéseit a meglévő határokon belül, a jogállamisággal, a parlamenti eljárásrenddel és a demokráciával összhangban folytatott erőfeszítéseket. Az EMNT 2003. december 13-i nyilatkozata hangsúlyozza, hogy a magyar nemzeti közösség autonómia-törekvései nem sértik Románia területi integritását, sem nemzeti szuverenitását és hogy a közösségi önkormányzat és az önigazgatás az önrendelkezés elvein alapul. Haraji Adalbert, 2024 Január.