Megjelent a magyar horizonton az új közellenség: a munkanélküli. Hamarosan a rettegésre alapozott gyűlöletpolitika csúcsmodellje lehet. Egyszerre olyan ingyenélő - jószágfelzabáló, mint a migráns. Ráadásul képes ugyanazt a pszichológiai mechanizmust is beindítani, mint a hajléktalan. Ellentétben az előző kettővel jó sok van belőle, és lesz is utánpótlás. Ízlés szerint lehet kicsit cigányozni is, páran talán hazakényszerülnek a nyugati fertőből is. Az csak jó, ha sokfélék. Úgy politikai szövetségük létre sem jöhet.

Az elmúlt tíz évben már megvannak a szegényellenesség hagyományai Magyarországon. Például a viágrekord-gyanús áfát mindenki fizeti, a családtámogató adócsökkentés viszont csak annak hozzáférhető, akinek adóköteles jövedelme van. Hogy ez nem csupán koncepcionális hiba, azt a klasszikus bon mot bizonyítja, mely szerint, akinek semmije sincs, annyit is ér. Nem emlékszem, hogy ezt akár tompította volna bárki is.

Sokat gondolkodtam, mi lehetett az értelme a hajléktalanok vegzálásáról szóló alkotmánymódosításnak. Ennyi energiát gumucsontra ritkán fordítanak ugyanis. Most válik teljesen világossá: a hajléktalanok kriminalizálása volt a főpróba. Újabb bizonyítéka a szolidaritás hiányának, annak a súlyos és legnegatívabb értelemben vett individualizmusnak, amely a legsúlyosabb kádári örökségünk. Beigazolódott ismét: a legelesettebbekkel szemben sem érzünk még annyira sem együtt, hogy legalább felemeljük a szavunkat mellettük. Hogy ez csak teszt volt, látszik abból is, hogy ma már többnyire szemet huny a rendőrség a közveszélyes utcán tartózkodás fölött. De a jogszabály ettől még hatályos. Senki sem nyugodhat meg teljesen, mert bármikor alkalmazhatják ellene.

A munkanélküliség több annál, hogy valaki nem dolgozik, és pénzt sem keres. (Mintha ez csekélység volna...) Dolgozni életforma és státus. A munkanélküli törvényenkívüli is. Egy posztszocialista társadalomban, ahol az óvodában tanítják már: aki nem dolgozik, ne is egyék. A munkanélküli ma is közveszélyes léhűtő, aki ha akarna, tudna dolgozni.

Pontosan erre a gondolkodásmódra játszik rá máris a miniszterelnök, aki a kibontakozó válságban nem hosszabbítja meg a konjunktúrában is kevés három hónapos munkanélküli segélyt. Helyette megígéri, hogy mire a három hónap letelik, mindenkinek lesz munkalehetősége. Vagy a gazdaságban vagy az állam cégeknél, esetleg szerveknél. Péntek óta bővült a kínálat a hadsereggel is.

A propagandagépezet már bizonyította, nem valós veszélyekre is hatékonyan tudja ráhangolni a magyar választó lelkét. A fenyegetettség most igazi, az életünk forog kockán. Sokan tényleg meg is halnak. Mindenki másnak csak egy életszakasz ért véget. Kicsit olyan ez, mintha az egész világ vált volna munkanélkülivé. Belülről is fontos persze a pénz-és dologtalanság. De legalább annyira rossz a bizonytalanság: meddig tart ez az állapot. Meddig lehet ezt kibírni? Mi lesz, ha tovább tart, mint ameddig ki lehet bírni? A közös érzés közös pszichózissá lesz fejlesztve.

Amiért a hajléktalanokat sem szeretik sokan látni az utcán, úgy lesz a munkanélküli is negatív hívószó. A hajléktalan zsánerképe a teljesen lecsúszott ember: alkoholista,piszkos (fertőző!), büdös, zavaros tudatú kéregető. A gondolat, hogy ilyen létezhet, halálra rémíti a szemlélődőt. A már említett beteges individualizmus sokaknál viszont blokkolja azt a logikát, mely szerint már csak azért is érdemes ezeknek az embereknek tisztességes körülményeket teremteni, mert ha a balszerencse minket is erre a sorsra ítél, akkor jól jön majd mások jósága.

Legkésőbb a rabszolgatörvény óta tudjuk, melyik oldalon áll a kormányunk a munkavállalók és a munkaadók viszonylatában. Így azok, akik valamiért a versenyszférában kapnának mégis munkát, ne számítsanak túl sok jóra. A magyar munkanélküliség enyhítésének magas ára lesz, amit nem a kormány fizet majd meg.

Érdekes lesz a 2018 karácsonyára időzített fűnyírás után, amikor 8000 tisztviselőt rúgtak ki, megmagyarázni, miért duzzasztanak föl újra ilyen-olyan apparátusokat. Pláne válság idején. Illetve újra erőre kap a vitatott közmunkaprogram is. A mingráncsbuli előtti szuperfegyvert sem kell elásni.

A statisztikák kozmetikázásán és a győzelmi jelentéseken túl még több embert lehet a közmunka révén kordában tartani. A hadsereg mint karrierlehetőség új szín a magyar palettán, de nem idegen megoldás az oktatási és szociális rendszer hiányosságainak betapasztására. Illik is a kormányfő háborús pszchózisához (l. kórházparancsnokok).

Világos, hogy aki ebben a szép új világban nem kíván részt venni, az automatikusan a rendszer ellensége. Aki nem hajlandó a munkaügyi központ első ajánlatát elfogadni, az három hónap után végképp kiesik a rendszerből. A megbélyegzésre szakosodott sajtócsőcselék majd elvégzi a piszkosmunkát; kimondja, leírja, ami a normális világban a kocsmákban hangzik el. A kormányfőnek elég belemosolyognia a kamerába, és csak annyit mondania: mindenkinek segítünk, aki akarja.