Fogalom és jelmagyarázat
A
A Pepita heti ajánlata
Külső partner együttműködés keretében is megvásárolható kiemelt felület, mely utóbbi esetében a megfelelő (X) jelölést is megkapja
Ajánlórendszer: Akik itt jártak, sokan végül ezekből vásároltak
A megtekintett termék oldalak alján az azonos terméket megtekintők korábbi vásárlásaiból mutat listát ajánlásként.
Ajánlórendszer: Exkluzív termékek a Pepita.hu-tól
A pepita saját termékei alapján a termékhez tárolt súlyozás (relevancia sorrend kialakítása) értéke szerinti, 10 legjobb pontszámú termék. A súlyozásba beleszámít többek között a termék értékeléseinek minősége, vásárlásszám, akciós ás, képek száma, leírások minősége, adott termék kategóriájának minősége.
Ajánlórendszer: Gyakran veszik együtt
Egy-egy termékhez kiszámítja a rendszer, hogy amellett mely termékek kerültek jellemzően legtöbbször a kosárba, így összeáll az 1-1 termékhez gyakran hozzá kapcsolódó terméklista. Ez a számított érték felülírható/kiegészíthető manuális formában, amennyiben szükséges.
Ajánlórendszer: Legtöbbet ajándékozott termékek
Az ajánlórendszer termékei úgy állnak össze, hogy a rendszer figyelembe veszi a vásárlás után megadható, köszönő oldalon megjelenő értékeléseket, ahol a terméknél a vásárlók azt jelölték meg, hogy ajándékba vették. Ez alapján és az adott termék vásárlásszáma alapján áll össze ennek a típusú ajánlónak a listája.
Ajánlórendszer: Vásárlóink szerint a legjobbak
Top1, Top2 stb. Ennél a típusú termékajánlónál az ajánlott terméklista és sorrendje (top1 … top10) a termékekre kapott értékelések darabszámán és minősítésén alapszik, de a sorrend meghatározásánál a rendszer figyelembe veszi az adott termékek relevancia sorrendiségét is. (ami azt jelenti, hogy egy adott listában ő mennyire relevánsabb az ajánló többi termékéhez képest).
Az elmúlt hét slágerei
Az előző 7 napban legnagyobb mennyiségben értékesített 4 termék.
B
Bestsellers
Az előző 7 napban legnagyobb mennyiségben értékesített termékek.
Beszállítónál készleten
A termék szerződött beszállítónk raktárában van tárolva, melyet megrendelés leadása után átszállítunk logisztikai központunkba, becsomagoljuk és szerződött futárszolgálattal kiszállítjuk Neked.
E
Eredeti ár
Az eredeti ár az a termékre vagy szolgáltatásra vonatkozó legalacsonyabb ár, amit a Pepita.hu webáruház az árcsökkentést megelőző 30 napos időszakban, új termék esetében 15 napos időszakban alkalmazott. Az eredeti ár áthúzott árként jelenik meg, a kedvezményes ár kiemelve kerül feltüntetésre, az eredeti és a kedvezményes ár közötti különbség kedvezmény mértéke %-ban kifejezve jelenik meg.
Ha az árcsökkentés mértéke fokozatosan növekszik, akkor a korábbi ár az árcsökkentés első alkalmazása előtti, az árcsökkentés nélküli ár.
Amennyiben nem érinti akció az adott terméket, az eladási ár, azaz a termék tényleges értékesítési ára kerül feltüntetésre a honlapon.

Eredeti ár és eladási ár közötti különbség mértékének számítási módja
A Pepita.hu webáruházban feltüntetett eredeti ár és a tényleges eladási ár közötti különbség százalékban kerül kifejezésre. Amennyiben az eredeti ár és a tényleges eladási ár közötti különbség egész számban nem fejezhető ki (például 21,2 %), akkor a kerekítés általános szabályai alapján jelenik meg a százalékos különbség a weboldalon. Ezen esetben a kerekíteni kívánt számhoz legközelebb álló egész számhoz kerekítünk, tehát 0,5 alatt lefelé (például 21,4%=21%), míg 0,5 felett felfelé (például 21,5% = 22%) kerekítve jelenik meg a százalékos különbség.
Expressz szállítás
Ha a kosárban a megrendelés véglegesítése során megjelenik lehetőségként, akkor ha a rendelésedet munkanapon 15:00-ig leadod, garantáltan kiszállítjuk Neked a követő munkanapon. Ha a rendelésedet 15:00 után küldöd el, garantáljuk, hogy a megrendelést követő munkanapon átadjuk a futárnak, aki 1 munakanapon belül kiszállítja.
É
Értékelés: Átlagos (3 csillag)
A termékértékelés során a 3 csillaggal értékelt termék átlagos minősítésként szerepel a termékértékelés megjelenítése során.
Értékelés: Gyenge (2 csillag)
A termékértékelés során a 2 csillaggal értékelt termék gyenge minősítésként szerepel a termékértékelés megjelenítése során.
Értékelés: Jó (4 csillag)
A termékértékelés során a 4 csillaggal értékelt termék jó minősítésként szerepel a termékértékelés megjelenítése során.
Értékelés: Kiváló (5 csillag)
A termékértékelés során az 5 csillaggal értékelt termék kiváló minősítésként szerepel a termékértékelés megjelenítése során.
Értékelés: Rossz (1 csillag)
A termékértékelés során a 1 csillaggal értékelt termék rossz minősítésként szerepel a termékértékelés megjelenítése során.
F
Figyelmedbe ajánljuk
A terméklista oldalakon (kategória oldal) az adott kategóriához kapcsolódóan további kategóriákat ajánk a rendszer a Vásárlónak, ami esetleg érdekelheti. Egy kategóriához az ajánlott kategóriák meghatározása többféleképpen történik, mely precedencia sorrendben a következő:
Az adott kategóriához adatbázisban rögzített kapcsolódó (“similar”) kategóriák alapján történik a Figyelmedbe ajánljuk box felépítése
Az adott kategóriához adatbázisban rögzített kapcsolódó (“related”) kategóriák alapján történik a Figyelmedbe ajánljuk box felépítése
Az adott kategóriához manuálisan megadott kategóriák alapján történik a Figyelmedbe ajánljuk box felépítése, mely minden kategóriához ugyanaz a lista
Aggregátumból kinyert, kategóriához tartozó hasonló kategóriák (“similar”) alapján történik a Figyelmedbe ajánljuk box felépítése.
A fenti szempontrendszer alapján előállt kategórialista mindig 10 kategóriát mutat az ajánlóban (mindig ugyanazt a 10-et, nem véletlenszerűen 10-et).

Forgalmazó
A terméket a termék adatlapon, valamint a megrendelő adatlapon látható szerződött partnerünk forgalmazza, a vásárlás során vele kötsz szerződést.
H
Heti ajánlat
A heti ajánlat kategóriában található termékek véletlenszerűen vagy szponzoráció útján kerülnek be ebbe a kategóriába. Szponzorált termékeinket ellátjuk megfelelő jelöléssel.
I
Igazolt vásárlás
Valamennyi értékelés esetén az azon termékre vonatkozó értékeléseket, amelyek eredményeként bizonyítható, hogy a Pepita weboldalról származó vásárlást követően keletkeztek, „igazolt vásárlás” jelzéssel látjuk el. Igazolt vásárlásnak tekintjük a következő feltételeknek megfelelő vásárlást:
- ha a Felhasználó be van jelentkezve a profiljában, az e-mail címe és a termék azonosítója alapján egyértelműen meghatározható, hogy a terméket a felhasználó megvásárolta, így az ezen a felületen keresztül a Szolgáltató oldalán írt termékértékelés, illetve
- ha a termék megvásárlása után 14, illetve 18 nappal a megrendelésben megadott e-mail címre kiküldött értékelésre felhívó levélben szereplő linkre kattintásból származik a termékértékelés, az igazolt vásárlásnak (továbbiakban: Igazolt Vásárlás) tekintendő.
A termék kézhezvételétől számítva 14 nap áll rendelkezésedre, hogy eldöntsd, szeretnéd-e megtartani a megvásárolt terméket.

Ingyen szállítás
Ennél a terméknél a szállításért nem kell fizetned.
K
Kiemelt ajánlat
A Pepita rendszere és az aktuális trendek alapján kiemelt napi ajánlatok kampányoldalra kihelyezett termékekkel.
Kiemelt termékek
A kiemelt termékek kategóriában található termékek véletlenszerűen vagy szponzoráció útján kerülnek be ebbe a kategóriába. Szponzorált termékeinket ellátjuk megfelelő jelöléssel (X).
Kiterjesztett 28 napos visszaküldés
Ha szeretnéd hosszabb ideig kipróbálni a terméket, vásárolj kiterjesztett visszaküldési szolgáltatást, amellyel az alapértelmezett 14 nap helyett 28 nap áll rendelkezésedre, hogy eldöntsd, szükséged van-e rá. A szolgáltatás ára termékenként változik. A konkrét árat megrendelő adatlapon láthatod. A szolgáltatás jelenleg a Pepita Group Zrt. által forgalmazott termékek egy részénél érhető el, ha a lehetőség a kosárban a rendelés véglegesítésekor megjelenik.
Kuponkód
Megjelölt időszakokban és termékekre a Pepita.hu oldalon szereplő fogyasztói árból további kedvezményre jogosító kód, melyet a vásárlás végén kell megadni, és a rendszer automatikusan számolja belőle a végleges fizetendő árat.
L
Legnépszerűbb
Adott terméklista alapján a rendszer vizsgálja, hogy mely termékre érkezett a legtöbb a vásárlás. Amelyikre a legtöbb érkezett az adott kontextusban, az a termék lesz a legnépszerűbb termék.
M
Marketplace
A Pepita.hu egy online piactér is, ahol a Pepita Group Zrt. által forgalmazott termékek mellett Szerződött Partnereink termékeit is megjelenítjük, vásárlásra kínáljuk. A Szerződött Partnereink a tőlük megvásárolt termékeket külön-külön futárszolgálat útján juttatják el hozzád.
Megtekintett termékek
Itt találod meg a korábban már megtekintett termékeket.
N
Nagycsomagos
A terméket méretei miatt speciális futár viszi ki a címedre, így a szállítási idő néhány extra nappal hosszabb lehet.
Népszerű kategóriák
Jellemzően szezonális termékeket magában foglaló kategóriák gyűjteménye.
P
Promóció
A Pepita.hu főoldalán a Kiemelt termékek szekcióban megjelenített termékek, melyek el vannak látva a megfelelő megkülönböztető jelöléssel (x).
R
Raktáron
A termék logisztikai központunkban elérhető, így azt megrendelés után azonnal tudjuk szállítani Neked.
Rendezés: ajánlásunk szerint
Kampány időszaktól függően bizonyos termékek relevancia pontszáma összetett feltételrendszer alapján magasabb értéket kap, mint általános esetben, ezáltal a lista oldali megjelenésben előrébb kerülnek ezek a termékek.
Rendezés: drágák elől
Ár szerint a legdrágább terméket látod elöl, haladva az egyre olcsóbbak felé.
Rendezés: kedvezmény
Legelöl láthatod a legnagyobb kedvezménnyel megvásárolható terméket, csökkenő sorrendben a legkisebb kedvezménnyel rendelkező termékig.
Rendezés: név szerint (A-Z)
Ábécé sorrendben látod a termékeket a lista oldalon.
Rendezés: olcsók elől
Ár szerint a legolcsóbb terméket látod elöl, haladva az egyre drágábbak fele.
S
Szezonális ajánlatunk
Az adott időszakban kimagasló eladási számokat mutató termékek.
T
Top márkák
A Pepita.hu-n szereplő népszerű márkák kategóriákba sorolva.
V
Vásárlási utalvány
A vásárlási utalvány egy elektronikus úton előállított fizetőeszköz, melyet a Pepita.hu oldalon választásod szerint szabadon, bármire felhasználhatsz. A vásárlási utalvány értéke nem bontható meg, azt teljes egészében szükséges felhasználni.
1-9
14 napos visszavásárlás
A termék kézhezvételétől számítva 14 nap áll rendelkezésedre, hogy eldöntsd, szeretnéd-e megtartani a megvásárolt terméket.