Vita:Elon Musk
Új téma nyitásaUntitled
[szerkesztés]Aki azt hiszi, hogy 1.5 milliárd dollárból (mit az eBay-ért kapott) működő űrrakétát lehet építeni, az naív. Az Apolló program akkori áron (35 dollár per uncia arany paritáson) volt 20,4 milliárd, ami ma 170mrd USD-nél is több, mindössze 15 rakétáért.
Elon Musk saját pénze a 10-edére sem elég, valaki tehát a háttérből pénzeli, ismeretlen okból és érdekből. Olyan összegeket ver el párhuzamosan, felrobbanó rakétákra és minden előrejelzés szerint kihasználhatatlanul eltúlzott gyártó kapacitású Li-elem építő üzemekre, amivel közepesnél nagyobb méretű fejlett országok gazdálkodnak űrprogram és R&D programok kapcsán.
Ja és a cégének honlapja szerint az űrrakétát is jórészt maga tervezte, miután 2 napot végzett és rögtön kiugrott az 5 éves egyetemről. Pedig ott olyan hossz-, kereszt és csavaró irányú oszcillációk lépnek fel a hajtóművek működése során, amiket csak egy von Braun vagy Koroljev szintű zseni tud kiküszöbölni, nagyon komoly matek és mérnöki tudással, hosszú évek tapasztalatával felvértezve.
Jó lenne tehát a szócikket a realitások talaján állva lektorálni, mert a Vasember hasonlattal legfeljebb a Blikk színvonalat üti meg a jelenlegi szöveg. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 79.120.162.187 (vitalap | szerkesztései) 2016. január 18., 23:09
- Egyrészt ez egy enciklopédia, így forrásokkal alá nem támasztott spekulációknak nincs helye benne, másrészt viszont ha vannak forrásaid további tényekhez, akkor azokat te magad is beleírhatod a cikkbe. Szerkessz bátran! Piraeus vita 2016. január 19., 08:51 (CET)