Ugrás a tartalomhoz

Vita:A Magyar Érdemrend lovagkeresztje

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Garamond 2 évvel ezelőtt a(z) Archiválás a négyzeten témában

Van valami oka annak hogy a 2010. december 23.-ai kitüntetettek külön vannak felsorolva? Be lehetne sorolni őket a többi 2010-es közé?– Szenti Tamás vita 2011. január 7., 21:07 (CET)Válasz

Várkonyi Mátyás

[szerkesztés]

Eszerint és eszerint is 2006-ban kitüntették Várkonyi Mátyást ezzel a díjjal. Ennek ellenére a 2006-os díjazottak között nem szerepel. A 2006-os listán – a forrásból kiindulva – csak az októberi díjazottak vannak felsorolva. Ki kéne egészíteni a március 15-i díjazotakkal is. Vagy csak elnéztem valamit? – Einstein2 ide írj 2011. június 20., 13:41 (CEST)Válasz

Zűr!!!

[szerkesztés]

Két helyen találtam említést a 2007. augusztus 20-i díjazottakról: [1] és [2], a két lista teljesen eltér, és még mindig van 18 személy, akik ebben az évben állítólag a fenti kitüntetést vették át, jóllehet semmi forrást nem találtam erre (csak helyenként az érintettek életrajzában, pl. Nyomárkay Istvánéban). Lehet, hogy a többiek március 15-én kapták meg? Hol lehetne ennek utánanézni? (Az Indexen és a Népszabadságban sem találtam róluk említést.) Jó lenne a többi évnél is tisztázni! Ádám 2012. február 17., 20:35 (CET)Válasz

A Magyar Közlöny nyomtatott változatában érdemes utána nézni. Az a legbiztosabb ilyen esetekben.– Szenti Tamás vita 2016. április 9., 01:51 (CEST)Válasz

Azért van az, hogy a különböző forrásokban mások a jutalmazottak, mert különböző helyeken adják át a díjakat. A NEFMI honlapja például csak a minisztériumhoz tartozó kitüntetettek névsorát hozza le. Rendszeresen előfordulnak ezen kívül olyan esetek, hogy a kitüntetést egyedileg adják át, különösen külföldiek esetében, amikor a kitüntetett országában a magyar nagykövetségen nyújtják át. A legbizotsabb, és legteljesebb forrás valóban a Magyar Közlöny, de ebben is előfordulhat, hogy ugyanazon ünnep alkalmából kitüntetetteket más lapszám hozza le. – Dodi123 vita 2016. április 9., 14:28 (CEST)Válasz

Helyesírása

[szerkesztés]

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje

[szerkesztés]

Sziasztok! Nem kellene átnevezni a A Magyar Érdemrend lovagkeresztje szócikket Magyar Érdemrend lovagkeresztje névre és a többi hasonló elnevezésű lapot? Egy díjról szóló egyszerű szerkezetű szócikkcím miért névelős? Ha a szócikkcím összetett szerkezetű akkor megértem. Mondatban valószínűleg kell elé a névelő, de így felesleges. – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 13:28 (CEST)Válasz

Tipikusan a birtokos szerkezetű címeket névelővel használjuk. --Malatinszky vita 2015. szeptember 1., 14:00 (CEST)Válasz
Miért? Mondatban megértem, de szócikkcímben nem. Miért nem A híres esztergomiak listája stb. Kategóriáknál pl. Az Esztergomi kanonokok? Ha valaki a keresőben rá akar keresni pl. ezekre a szócikkekre, miért névelővel keresse (Ő nem tud a Wikipédia ilyen szabályairól, miért nehezítjük meg a felhasználók dolgát?). Természetesebb névelő nélkül. Miért jók ezek a szabályok? – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 14:10 (CEST)Válasz
Pedig tényleg ez itt a "bevett" szokás, először nekem is furcsa volt, de számomra elfogadható ez a birtokos esetekre alkalmazott megnevezés (pl. a Zöld-foki Köztársaság összetett szerkezet után is névelővel képződnek a cikkcímek... (A Zöld-foki Köztársaság...), bár valaki a A Zöld-foki Köztársaság labdarúgó-válogatottja szócikket már átnevezte névelőtlenre, innen is látszik nem egyértelmű a helyzet...) JSoos vita 2015. szeptember 1., 14:29 (CEST)Válasz
Számomra névelővel is ugyanazt jelenti. Megint született egy olyan elképzelés, aminek ebben a formában nincs értelme. Mi lesz a Magyarország Érdemes Művésze díjjal? Ez is birtokos szerkezet. – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 14:36 (CEST)Válasz
A különbség úgy emelhető ki szerintem, hogy "Magyarországi elismerések" v. "A Magyar Köztársaság elismerései" JSoos vita 2015. szeptember 1., 16:39 (CEST) Az érdemrendnél nem egy magyar érdemrendről beszélünk, hanem "a" Magyar Érdemrend nevű elismerésről... JSoos vita 2015. szeptember 1., 16:42 (CEST)Válasz
Vicces dolog, hogy ezzel a nicknévvel nyelvészkedsz. :) Ez miért volt kiemelhető különbség? A Magyarországi elismerések nem jó? – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 18:45 (CEST)Válasz

A bevezetőt is át lehetne írni. Szerintem egyszerűbb lenne: a Magyar Érdemrend lovagkeresztje a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetésnek, a Magyar Köztársasági Érdemrendnek a fokozata helyett a mondat végén ez: a Magyar Köztársasági Érdemrend fokozata. – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 13:55 (CEST)Válasz

Nekem ez a mondat úgy nem működik. Esetleg úgy lehetne, hogy a Magyar Érdemrend lovagkeresztje a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetés, a Magyar Köztársasági Érdemrend fokozata. Vagy te is így gondoltad? --Malatinszky vita 2015. szeptember 1., 14:03 (CEST)Válasz
Persze. – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 14:11 (CEST)Válasz

Felsorolásban (pl. infoboxban) érdekesen néz ki pl.:

Elismerései:

Nem tudom, mi értelme van ennek: anyanyelvi magyar beszélőként nyilván te is érzed, hogy mikor kell névelő és mikor nem. Birtokos szerkezeteknél általában igen, kivéve, ha a birtokos utolsó szava eredetileg tulajdonnév. Tehát a listád helyesen (ezt nyilván te is tudod):

  • A Magyar Érdemrend tisztikeresztje
  • Magyar Örökség díj
  • Erzsébetváros díszpolgára

További példák:

  • A Munka Vörös Zászló Érdemrendje
  • A Piréz Függetlenségért Érdemrend
  • Pirézia Hőse
  • A Piréz Köztársaság Hőse
  • A Munka Érdemrend ezüst fokozata

Gondolom a nyelvtani rész nem igényel különösebb magyarázatot, a szokásunk pedig az, hogy amikor nyelvileg odakívánkozik a névelő a kitüntetés neve elé, akkor része a címnek, amikor meg nem, akkor nem. Malatinszky vita 2015. szeptember 1., 14:41 (CEST)Válasz

Szokás? Ez milyen szabály? A mondatod második felét sem értem (egyszer körülbelül ez a szokásunk itt, egyszer körülbelül az a szokásunk ott). A szócikkcímek nem mondatok. Ez egy enciklopédia. Az enciklopédiákban nincs helye névelőknek! – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 15:10 (CEST)Válasz

Az én listám ez lenne (ha rendben mennének a dolgok a Wikipédiában):

  • Magyar Érdemrend tisztikeresztje
  • Magyar Örökség díj
  • Erzsébetváros díszpolgára

Miért gondolod, hogy a Te változatod az én listám? – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 15:16 (CEST)Válasz

"Az enciklopédiákban nincs helye névelőknek!" – miért is? (Helyük, egyeztetve.) Nem attól enciklopédia valami, hogy kiveszik belőle a zoxigént vagy a névelőket. A szócikkek címe elé nem teszünk névelőt. A birtokos szerkezeteknél azonban (nálam nyelvészebbek majd megmagyarázzák, miért tipikusan egyes számban) a névelő magának a fogalomnak, a címnek a része, tehát nem elé tesszük, hanem benne van. Pusztán látszólag azonos a szerepük. Minek a lovagkeresztje? A Magyar Érdemrendé. Tehát a Magyar Érdemrendnek a lovagkeresztje, ami jelöletlen birtokviszonnyá rövidül. "Gyárilag" benne van a névelő. "A Magyar Örökség díj" – itt nincs efféle szerkezet, tényleg a díj neve elé tettél névelőt. Az Erzsébetváros meg a tulajdonneveknek abba a csoportjába tartozik, amelyek előtt ugyanúgy nem használunk általában névelőt, mint a Pista előtt (és rögtön példáztam is, hogy mikor mégis). Habár településrészeknél olykor ingadozik a nyelvhasználat, mert nem mondanám névelő nélkül, hogy voltam Sohóban, de inkább ez a kivétel. Sajnos mostanában van egy eltolódás a nyelvérzékben (mivel nem vagyok nyelvész, akinek csak a leírás a joga, bátran mondhatom, hogy sajnos), hogy elnyelnek az emberek névelőket onnan, ahol szükséges lenne a használatuk. Mintha kiveszőben lenne a névelőhasználat, szerintem lustaságból, mert annyival kevesebbet is kell írni. De a lényeg, hogy a névelő itt a név része, mert csak a birtokos előtt áll névelőként, a teljes szerkezetben már alkotórész. A helység kalapácsa elég hülyén nézne ki Helység kalapácsa alakban. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2015. szeptember 1., 15:30 (CEST)Válasz

Fogtál már a kezedbe enciklopédiát? Voltak benne névelős szócikkcímek? A mondanivalód további része (gondolom ez csak egy része volt, amit mondani akartál) bonyolult egy Wikipédiát használónak. – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 15:49 (CEST)Válasz

JSoos is írta fentebb és én is furcsállottam amikor átneveztük névelősre a szócikkeket, mert hülyén néz ki így és bonyodalmakat okoz. Most éppen azon dolgozom, hogy a A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjat átnevezem Magyarország Érdemes Művésze díjra. Idáig senki se ellenezte, gondolom így akkor jó. (Jelenleg 221000 szerkesztéssel a hátam mögött nem látom át a Wikipédia haladási irányát.)– Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 15:59 (CEST)Válasz

Tételezd fel rólam, hogy volt már enciklopédia a kezemben. A válaszod további része értelmezhetetlen. Ha tényleg bonyolult, akkor csak fogadd el, ezzel nem tudok mit kezdeni. Vagy olvasd el újra. De ez inkább csak olyan "egyik fülem sós, másik fülem paprikás"-nak hangzik. Ha nem akarod megérteni, vagy a te fejedben már kész van az egyedül helyes válasz, és kizársz minden ellenvéleményt, akkor meg nem megbeszélés folyik, hanem pozícióharc, abból inkább kimaradok. Így is, úgy is az a lényeg, hogy téged nem érdekel a magyarázat, miért kell oda névelő. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2015. szeptember 1., 16:30 (CEST)Válasz

Milyen szócikkcímek kezdődtek névelővel? A hivatalos neve a Magyar Érdemrend lovagkeresztje névelő nélkül. A szabályrendszerednek miért kell alávetni egy hivatalos elnevezést?– Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 18:06 (CEST)Válasz
Az nem lehet hogy a teljes szerkezetben a név része és nem alkotórész? Tudom, akkor is névelőt kell használni. – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 18:12 (CEST)Válasz
Azt írtad tipikusan egyes számban. Ez mire vonatkozik? A névelő van egyes számban tehát nem azok, hanem a, vagy a fogalom van egyes számban: magyar? – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 19:43 (CEST)Válasz

(A) Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és hasonló alakokat a tuddjukkik erőltették rá a honra és az fel is derült tőle.hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2015. szeptember 1., 17:14 (CEST)Válasz

A Wikipédia kicsit más, mint a többi enciklopédia, mert nálunk elvileg akármilyen terjedelmes lehet egy részterület leírása, amit aztán gyakorlati okokból kisebb részekre bontunk, pl. Európa földrajza. Ahol mégis szükséges névelő, az enciklopédiákban is ott van, legföljebb gyakorlati megfontolásból – szükségmegoldásként – a név után illesztik, vesszővel elválasztva. Ha valahol netán nincs ott, az nemigen jelent mást, mint hogy belenyugodtak abba, hogy nem tudtak jó megoldást találni a rendezés problémájára… A Wikipédia abban is eltér a papír alapú enciklopédiáktól, hogy elektronikus felületen működik: nálunk létezik átirányítás, úgyhogy semmi gyakorlati hátrány nem származik ezen névelők megőrzéséből. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ahol nyelvtanilag elengedhetetlen ez az elem (pl. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje vagy Az Amerikai Egyesült Államok történelme), azt pont a Wikipédiában figyelmen kívül hagyjuk. Bárki, aki ránéz egy ilyen cikkre, azon tűnődhetne: újabban már talán a magyart idegen nyelvként tanulók kezdik szerkeszteni a Wikipédiát?! Ádám 2015. szeptember 1., 18:42 (CEST)Válasz

Az miért baj, ha azt gondolják, hogy egy nem magyarul anyanyelvi szinten beszélő, író, olvasó kezdi el szerkeszteni? A helység kalapácsa szócikkcím jogos (erre a változatra Te Az Amerikai Egyesült Államok történelme példát hoztad elő). A másik példád körülbelül ezt jelenti számomra: A Magyarország keresztje. A névelő megvan, de nem ez a neve.– Szenti Tamás vita 2015. szeptember 1., 19:00 (CEST)Válasz

Az egy pillanatig sem baj, hanem akkor kezd baj lenni, ha mi ezt nem vesszük észre, netán szemet hunyunk felette, figyelmen kívül hagyjuk. A válaszod másik részét illetően: bizonyára tudod, mi a különbség a jelző nélküli és a jelzős főnév között (Magyar Érdemrend vs. Magyarország). Sok más különbség is van, ami a nyelv működését befolyásolja, és amiről se Neked, se nekem nincs elegendő fogalmunk, hanem vagy utánaolvasással, vagy esetleg kutatással, próbálgatással, kísérletezéssel tudjuk kideríteni. Bizonyára azt is tudod, hogy a nyelvre nem lehet ráerőszakolni egy ilyen vagy olyan logikát. Egyrészt megvan neki a saját logikája (pl. ha a birtokos szerkezetet jelzős szókapcsolat előzi meg, akkor kell eléje névelő, a jelző nélküli tulajdonnevek több fajtájánál pedig nem kell), másrészt sok esetben egyszerűen nem logikus. A szócikk címének ép, önálló, teljes értékű magyar nyelvű szerkezetnek kell lennie. Névelőt ugyanúgy nem hagyhatunk el belőle, ha a szerkezet megkívánja, ahogy más elemeket sem. A névelő nélküli Magyar Érdemrend tisztikeresztje alak akkor lenne helyes, ha a Magyar vezetéknév, az Érdemrend meg keresztnév lenne, vö. Kovács János tisztikeresztje. A névelő megléte vagy elhagyása láthatóan két teljesen különböző szerkezetet jelöl. Abban ne nagyon reménykedj, hogy egy-két huszárvágással meg tudod változtatni a magyar nyelvet, mint ahogy abban se, hogy egy-egy hirtelen kitalált ökölszabállyal le tudod írni a valós működését. Amit mi, nyelvhasználók ösztönösen tudunk, azt a nyelvészek évszázadokon át kutatják. Ádám 2015. szeptember 2., 12:00 (CEST)Válasz

A Kovács János tisztikeresztje díj miért nem jó? Szerintem ugyanazt jelenti névelővel, mint névelő nélkül. Szerencsére ez a névelőzés a hivatalos földrajzi nevekbe nem ment át. Félre is tájékoztat, mert nem ez a díj neve. Folyószövegben ha írunk róla akkor a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, ha szócikkcím, felsorolás, akkor A Magyar Érdemrend lovagkeresztje. Mi is pontosan a neve a vagy A? Folyószövegben nagybetűzni kell?– Szenti Tamás vita 2015. szeptember 2., 18:25 (CEST)Válasz

Ne boncolgassuk a szerkezetét, hogy a magyar az főnév-e itt, vagy melléknév. A szócikkcím jelentését kell nézni. – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 2., 18:42 (CEST)Válasz

Szeretném minél előbb átnevezni a vonatkozó szócikkeket az Osiris Helyesírás alapján (OH. 225–228). Vagy A Magyar helyesírás szabályzata vonatkozó szabálya alapján. A helyesírás nem vonatkozik ezekre a szócikkekre? – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 2., 21:13 (CEST)Válasz

 megjegyzésA Magyar helyesírás szabályzata” egészen biztosan nem mond semmit erről. ;-) Átnevezni nem fogod tudni, mert mindkét címen létezik szócikk, úgyhogy azt is ki kell találni ha meglesz az egyezség, hogy mi legyen az átirányítássá alakítandó lap tartalmával és laptörténetével. – Puskás Zoli vita 2015. szeptember 2., 21:37 (CEST)Válasz

:) A már meglévő szócikket az előzménye szakaszba lehetne illeszteni. A laptörténetek összefésüléséhez nem értek. :( – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 2., 22:02 (CEST)Válasz
Az összefésülés adminfeladat, az már a végén nem gond. A tartalomról való megegyezés és a tartalom átvitelének megvalósítása a lényeg. – Puskás Zoli vita 2015. szeptember 2., 22:26 (CEST)Válasz

Egy dolog, hogy névelő nélkül is megérthető-e (végül is az is megérthető, ha ekezet nelkul vagy esetleg mgnhngzk nlkl, netán végig csupa kisbetűvel írok), és más dolog az, hogy nyelvileg ép vagy csonka-e a szerkezet. Az, hogy „USA történelme” vagy „Magyar Érdemrend tisztikeresztje”, magyarul nem ép, hanem hiányos szerkezet. A szócikkek címének is ép, hiánytalan szerkezetnek kell lennie. Azt pedig, hogy mi ép és mi nem, nem Te vagy én fogjuk eldönteni, mivel erről hallgatólagos megegyezés van kb. 12-14 millió anyanyelvi beszélő között (az elhunytakról nem beszélve), amely már jóval a Wikipédia kezdete előtt létezett, és azóta is jórészt változatlanul fennáll. Erre kár is talán több szót vesztegetnünk. Ádám 2015. szeptember 3., 13:26 (CEST)Válasz

„Ne boncolgassuk a szerkezetét, hogy a magyar az főnév-e itt, vagy melléknév.” Nekem furcsa ez a kívánság. Mintha azt mondanád, hogy ne törődjünk vele, piros-e a lámpa vagy zöld, autópályán megyünk-e vagy járdán, csak jussunk el minél rövidebben a célhoz. A helyesírás alapja a nyelvtan. Amíg nem vagyunk tisztában a mondat fajtájával, a mondatrészekkel és az alkotó szavak szófajával, addig helyesírásról vitázni fölösleges is. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2015. szeptember 3., 14:06 (CEST)Válasz

Légyszi olvassatok vissza! Köszi. – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 3., 20:32 (CEST)Válasz

Hadd idézzem ezt a szakaszt a Nyelvművelő kéziszótár A, Az címszavából:

„Külön érdemes szólni a tulajdonnévi birtokos szerkezetekről, mert az ezek előtti névelőhasználatot a tulajdonnév jellege szabja meg. Nem szokás kitenni a névelőt, ha a tulajdonnévi birtokos jelző (v. birtokjeles szó) földrésznek, országnak, államrésznek, városnak, községnek, személynek a neve: Ázsia népei; Franciaország műemlékei; Felső-Egyiptom lakossága, valamint Alsó-Egyiptomé; Pécs templomai; Bartók Béla kamarazenéje. Kívánatos ellenben a névelő, ha a birtokos jelző csillagnév, politikai egységet jelölő államnév, tájegységnév, kerület- v. utcanév, hegy- és folyónév, intézmény-, épület- v. tárgynév, cím, alkalmi jelzős tulajdonnév stb. Pl.: a Szaturnusz gyűrűi, az Amerikai Egyesült Államok külpolitikája, a Dunántúl éghajlata, a Váci utca üzletei, a Duna hídjai, a Környezetvédelmi Minisztérium törekvései, a Magyar Nemzet szerkesztősége, a Kreml toronyórája.”

Malatinszky vita 2015. szeptember 4., 01:03 (CEST)Válasz

Visszaadók

[szerkesztés]

Krausznak tisztikeresztje volt, tehát nem ebbe a listába való. – Pagony foxhole 2016. augusztus 22., 11:43 (CEST)Válasz

Felcsutinak is az volt, de ettől még visszaadták, és Bayer lovagkeresztje miatt. – LApankuš 2016. augusztus 22., 16:26 (CEST)Válasz

Persze, de ez a cikk a lovagkeresztről szól. – Pagony foxhole 2016. augusztus 22., 16:39 (CEST)Válasz

Ez igaz. Kérdés, hogy a lovagkereszt cikkébe való-e, ha egy lovagkereszt miatt adnak vissza tömegesen más kitüntetéseket. Nyilván a tisztikereszteseket a tisztikereszthez is fel kell vésni, de szerintem itt egyben kéne az összes. – LApankuš 2016. augusztus 22., 16:53 (CEST)Válasz

Lényegtelen, hogy visszaadják-e, mert ez csak jelképes gesztus. A törvény nem ismer olyat, hogy visszavétel, a nevük továbbra is rajta marad a díjazottak listáján. – Norden1990 vita 2016. augusztus 22., 20:00 (CEST)Válasz
Kaltenbach Jenő jogász, akkor ezzel tisztában kéne lennie, mégis azt kérte, hogy töröljék a nevét a díjazottak listájáról, akkor ezek szerint mégis lehet semmisnek tekinteni, és Szaniszló Ferenc is visszaadta a tiltakozások hatására, ha nem lehetne töröltetni, akkor semmi értelme nem lenne az egésznek, és egy lapon szerepelne mégis a nevük, pedig pont ezt nem szeretnék: „Az Ön döntésével nem vállalhatok közösséget, ezért kérem, tekintse úgy, hogy korábban kapott kitüntetésemet ezennel visszaadom. Kérem, töröltesse a nevemet a kitüntetettek listájáról.”Peadar vita 2016. augusztus 22., 21:31 (CEST)Válasz
Szaniszló nem állami díjat szolgáltatott vissza, arra teljesen más rendelkezések vonatkoznak. Kaltenbach pedig politikusként nyilvánult meg az ügyben, a levele nem volt kihegyezve a jogi finomságokra. – Norden1990 vita 2016. augusztus 23., 00:00 (CEST)Válasz
Az tény, hogy a díjazottak listáján ott marad, de attól még ezt a tettet fel kell tüntetni. Úgy gondolom viszont, hogy minden fokozatnál kell azokat feltüntetni, akik az adott fokozatot kapták. Eddig így is csináltam, ha megnézitek a tisztikeresztet, stb. – Némo (Morgóhely) 2016. augusztus 22., 20:27 (CEST)Válasz
Kedves Nemokap, kérlek emelkedj a tengeralattjáróddal a homályos víz fölé. A 2011-ben alapított és jelenleg hatályos Magyar érdemrendnek osztályai vannak a törvényi megfogalmazás szerint és nem fokozatai. Köszönöm. – Dencey vita 2016. augusztus 24., 09:22 (CEST)Válasz

Szerintem ha egy adott kitüntetés ellen tiltakozás van, akkor a tiltakozókat az adott kitüntetésnél kell teljes körűen felsorolni. Mindegy, hogy mit ad vissza, vagy a tiltakozásnak milyen bármilyen más formáját választja. – LApankuš 2016. augusztus 22., 20:58 (CEST)Válasz

A szakasz címe alapján ebben az esetben arra lehetne következtetni, hogy ezt a kitüntetést adta vissza mindegyik, nem pedig az adott kitüntetést. Lehet, hogy ha az aktualitása csökken a kérdésnek érdemes lenne a történteket egy külön szócikkben összefoglalni, s ott mindegyik visszaadót feltüntetni. – Némo (Morgóhely) 2016. augusztus 22., 21:12 (CEST)Válasz

Egyelőre várjuk meg a végét a dolgoknak, addig gyűjtsünk mindent ide. Később ki lehet szervezni. – LApankuš 2016. augusztus 23., 09:26 (CEST)Válasz

Számláló

[szerkesztés]

Momentán: 78. Le vagyunk maradva az eseményekről, már ami a wikicikket illeti. Vagy soroljunk fel mindenkit, vagy ne tartsunk névsorolvasást. OsvátA Palackposta 2016. augusztus 24., 11:30 (CEST)Válasz

Dolgozunk rajta, de olyan gyorsan történnek a dolgok, hogy csak na... – Némo (Morgóhely) 2016. augusztus 24., 11:36 (CEST)Válasz

Lájkoltam! OsvátA Palackposta 2016. augusztus 24., 13:59 (CEST)Válasz

Ez már túlnőtt...

[szerkesztés]

Szerintem ez már túlnőtte ezt a szócikket. Ezért javaslom létrehozni az El nem fogadott, visszavont, illetve visszaadott magyar állami kitüntetések listája szócikket. Este (vagy holnap reggel) megcsinálom. Ebbe a többi adat, amely a konkrét jelen eseményhez nem kötődik is szerepelhetne. – Némo (Morgóhely) 2016. augusztus 24., 14:45 (CEST)Válasz

2006-os kitüntetettek (még?)

[szerkesztés]

Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat):

  • Bíró István a POFOSZ genfi alapító elnöke az 1956-os forradalom- és szabadságharcban tanúsított kiemelkedő magatartásukért, 1956 eszméinek ápolása érdekében végzett tevékenységük elismeréseként
  • Borbély István a TIB Csongrád Megyei elnöke ugyanezért
  • Cseh Imre Márton ugyanezért
  • Deme Attila a POFOSZ Nógrád Megyei Szervezete elnökhelyettese ugyanezért
  • Érsek László a TIB Ózdi Szervezete vezetője ugyanezért
  • Gálik István a POFOSZ Budapesti Szervezete elnökségi tagja ugyanezért
  • Homola István a TIB Tatabányai Szervezete elnöke ugyanezért
  • Mihala Tibor a POFOSZ Felügyelő Bizottsága elnöke ugyanezért
  • Nyerges Andor a POFOSZ Pénzügyi Ellenőrzési Bizottsága elnöke ugyanezért
  • Papdi László a POFOSZ Csongrád Megyei Szervezete gazdasági vezetője ugyanezért
  • Szalay Zoltán a POFOSZ Budapesti Szervezete elnöke ugyanezért
  • Szlancsik János a POFOSZ Békés Megyei Szervezete elnökségi tagja ugyanezért
  • Pintér Károlyné a POFOSZ Gulag Tagozata elnöke a GULAG Alapítvány elnökeként a volt politikai üldözöttek érdekében végzett sokoldalú tevékenysége, egész életútja elismeréseként

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (katonai tagozat):

  • Csete István nyugállományú alezredes az 1956-os forradalom- és szabadságharcban tanúsított kiemelkedő magatartásukért, 1956 eszméinek ápolása érdekében végzett tevékenységük elismeréseként
  • Delly József nyugállományú alezredes ugyanezért
  • Krisár Miklós nyugállományú alezredes, a TIB Katonai Szervezete elnökségi taga ugyanezért
  • Pócsik László nyugállományú ezredes Az 1956-os forradalom és szabadságharc Jutadombi Hősi Emlékműve létrehozása érdekében végzett kezdeményező és kivitelezés-irányító tevékenysége elismeréseként

Forrás: Állami kitüntetéseket kaptak (Origo.hu. 2006. okt. 22. 4. p.) Apród vita 2019. június 30., 18:06 (CEST)Válasz

Archiválás a négyzeten

[szerkesztés]

A következőt észleltem.

A 2007-es Polgári tagozat, (Hiller István által átadva) szakasz forráshivatkozása (a webarchive link) nekem sehogy sem akar működni.

Ezzel szemben maga az a forrás, ami mögötte van, saját közlése szerint a NEFMI nem frissülő, csak archiválásra szolgáló oldala. Ezt közvetlenül el lehet érni, és működik is. (Kitüntetések augusztus 20-án)

Nagyon szívesen lecserélném. Van valami elvi vagy műszaki oka annak, hogy nem közvetlenül ezt szerepeltetjük? Azt el tudom képzelni, hogy tartunk a link elkallódásától, de ahogy látom, ezt pont nem sikerült megakakadályozni. – Garamond vita 2022. június 7., 20:34 (CEST)Válasz