Ugrás a tartalomhoz

Szuj-zsen

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szuj-zsen ábrázolása egy kései fametszeten, Hampden C. DuBose The Dragon, Image, and Demon című könyvének (London 1886) illusztrációja nyomán.
Átírási segédlet
Szuj-zsen
Kínai átírás
Hagyományos kínai燧人
Egyszerűsített kínai燧人
Mandarin pinjinSuìrén
Wade–GilesSui4-Jên2

Szuj-zsen kultúrhérosz az ókori kínai mitológiában, akinek az emberiség a tűzgyújtás és tűzhasználat feltalálását köszönheti. A legendák historizálásával megalkotott hagyományos kínai történetírásban, néhány forrás szerint a Három fenség egyike.

Szuj-zsen nevének jelentését az ókori kínai kommentárok úgy magyarázzák, hogy a „dörzsöléssel tüzet előállító ember”, mert a szuj 燧 szó jelentése a tűzcsiholásra alkalmas fapálca és fadarab, zsen 人 pedig embert jelent.[1]

Alakja

[szerkesztés]

A kínai mitológia legfontosabb forrásainak számító korai írott források a tűz feltalálását a Sárga Császárnak, illetve Fu-hszinak tulajdonítják, de a későbbi szövegek szerint Szuj-zsené az érdem.[2]

A Han Fej-ce című filozófia mű, 49. fejezetében olvasható az emberi civilizáció kialakulásának egyik kínai koncepciója. Ezek szerint Szuj-zsen akkor bukkant fel, amikor kezdet kezdetén az emberek még állatbőrökbe burkolták testüket, a szállásaik pedig fákra épített fészkek voltak.

„A nép különböző gyümölcsökön, fűmagvakon és kagylókon élt, amelyek átható bűzt és rossz szagot árasztottak, s ártalmasak voltak a gyomornak. Sok ember ezektől betegséget kapott. Akkor azonban egy nagy bölcs támadt, aki egy fúró sodorgatásával tüzet csiholt, amellyel meg lehetett szüntetni az átható bűzöket. A nép pedig örvendezett neki, s királlyá tette őt az égalattiban, elnevezvén őt a Tűzcsiholók nemzetsége (Szu-zsen-si 燧人氏) fejének.” Tőkei Ferenc fordítása.[m 1][3]

Sze-ma csen 司馬貞 (679-732), A történetíró feljegyzéseinek 8. századi kommentátora úgy tudta, hogy Szuj-zsen Fu-hszi ősatya közvetlen elődje volt.[4]

A középkori források Szuj-zsen négy segítőjét is megnevezik: Ming-ju 明由 („az okokat értő”), Pi-jü 必育 („a folyton tanító”), Cseng-po 成博 („széles ismeretekkel rendelkező”) és Jün-csiu 隕丘 („a ledöntött domb”), vagy más források szerint Jün-li 隕立 („a ledöntve is álló”). Tao Jüan-ming a Feljegyzések a tökéletes bölcsességűek és bölcsek seregéről (Csi seng hszian csün fu lu 《集聖賢群輔錄》) című írásában arról számol be, hogy Szuj-zsen az égből szállt alá, míg a segítői a föld alól bújtak elő.[5]

A 4. században élt Vang Csia 王嘉, a Feljegyzések az elfeledett eseményekről (Si-ji-csi 《拾遺記》) című írásában az olvasható, hogy létezik valahol egy Szujming nevű ország (Szujmingkuo 燧明国), ahol a hatalmas szuj-fa nő, s amelynek ágai tízezer csingre 頃 (666 666 km2) terjeszkednek. Ezt a fát egy madár kopogtatja a csőrével, s így csihol tüzet. Vang Csia szerint Szuj-zsen innen vette az ötletet, hogy egy faággal fúrva a fát maga is tüzet csiholjon.[6]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. Tőkei Ferenc fordítása.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Irodalom

[szerkesztés]
  • Kínai mitológia 1988: „Kínai mitológia”. In Mitológiai enciklopédia II. kötet, 385-456. o. Fordította: Kalmár Éva. Budapest: Gondolat Kiadó, 1988. ISBN 963 282 028 2 II. kötet
  • Tőkei Ferenc 1986: Kínai filozófia. Ókor. 2. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) ISBN 963 05 4295 1
  • Vasziljev 1977: Vasziljev, L. Sz.: Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában. Budapest: Gondolat Kiadó, 1977. ISBN 963 280 475 9

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]