Szerkesztővita:Pablo el ciclista/Archív1
Ez egy korábbi vitákat és beszélgetéseket tartalmazó archív vitalap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő vitát, beszélgetést, az aktuális vitalapon tedd! |
Ha kérdésed van, keress nyugodtan a vitalapomon! Üdvözlettel: Pallerti vita 2011. március 20., 02:40 (CET)
Schwerer Gustav
Örülök, hogy nem sértődtél meg amiért belejavítottam. Sajnos nagyon sok még a javítanivaló és az angol szócikk is elég gyenge. Ha dolgozol még rajta én is javítok. Ha nem bántalak meg, ketten vagy kevesek leszünk. vagy még nagyon sokat kell dolgozni. A szócikket fontosnak tartom, a többi alapján talán Szerkesztő:Gyantusz tanácsát kérd ki.– Sepultura vita 2012. május 1., 12:16 (CEST)
- Üdv! Rendben, átolvasom a héten a cikket. --Gyantusz vita 2012. május 3., 00:24 (CEST)
Némiképp belejavítottam én is. Sajnos tényleg látszik rajta a gépi fordítás. Az nem lenne baj, hogy géppel fordítasz, a probléma az, hogy az általa kiköpött nyers szöveget még erősen magyarítani kell. Mert magyarul nem tud egyik sem, csak a szavakat rakja össze. Ráadásul nem válogat az azonos jelentésű szavak között. Szóval hajrá, írj cikkeket, csak lehetőleg magyarul. – LApankuš 2012. május 3., 11:56 (CEST)
Fájl:Totenkopf.png
Szia! Az általad feltöltött Fájl:Totenkopf.png kép egy szerzői jogvédelem alatt álló alkotás. Az ilyen képeket a Wikipédia szabályai szerint nem lehet feltölteni. Kérlek, hogy képfeltöltés előtt tájékozódj a felküldési útmutató elolvasásával, mert jogvédett kép ismételt feltöltése szankcionálható. Kérlek, hogy csak bizonyíthatóan szabad licencű vagy saját készítésű képeket tölts fel. Megértésed köszönöm, további jó szerkesztést kívánok, Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 1., 14:34 (CEST)
Szia! Sajnos tévedsz a képpel kapcsolatban. Az, hogy hány éve mentetted le, teljesen irreleváns. Azért, mert egy kép szabadon elérhető az interneten, nem jelenti azt, hogy azt csinálsz vele, amit akarsz. Magáncélra, igen, azt általában nem tiltja semmi, hogy lementsd a gépedre, fórumokon ikonnak használd, a blogod egyik bejegyzésébe tedd, feltéve, hogy a forrást feltünteted. Csakhogy a Wikipédia nem magánhasználatú weboldal, a Wikipédia fenntartói a Creative Commons egyik olyan licencét választották, ami az ide feltöltött tartalom szabad, kereskedelmi célú felhasználását is megengedi (lásd Wikipédia:Felhasználási feltételek). Ilyen licenc alá egy képet csak a jogos tulajdonosa, a szerzői joggal rendelkező személy teheti. Amennyiben a képet nem te alkottad eredetileg, akor nem te vagy a szerzői jog tulajdonosa, így pedig nem nyilatkozhatsz szabad licencről. Megfordítom: mit szólnál hozzá, ha készítenél egy grafikát, több órányi munkával, saját kútfőből, feltennéd a blogodra, majd 3 évvel később viszont látnád egy cég reklámfüzetében, amint a céget reklámozza? Mindezt azért mert valaki feltöltötte a Wikipédiára szabad licenccel, a te tudtod nélkül. Lehet, hogy vállat vonnál és nem érdekelne, de ez nem így működik a jogban, és itt a Wikin sem. A fenntartó, akinek a szerverére töltöd a képet, megszabhatja, hogy mit akar a szerverén látni - jogvédett képet nem akar, ezért mindent eltávolítunk, ami nem bizonyíthatóan szabad licencű. A Wikipédia:Felküldési útmutató nyújt segítséget abban, mit lehet és nem lehet feltölteni. De erre a feltöltőablak is figyelmeztet - csak soha senki nem olvassa el. Ha mindneáron ilyen képet akarsz a userlapodra, innen lehet válogatni commons:Category:Death icons, ezek szabad képek, és át sem kell tölteni őket a huwiki szerverére, mert működnek az ottani nevükkel is. Üdv Teemeah big bang is ALIVE 2012. május 1., 15:55 (CEST)
Üzenet hagyásáról
Szia!
Kérlek, ha új témába szólsz hozzá vitalapon, akkor mindig a vitalap tetején található új szakasz nyitása füllel tedd, ne pedig a teljes vitalapot nyisd meg szerkesztésre. Köszönöm szépen. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 1., 15:41 (CEST)
Fájl:Schwerer gustav.jpg
Szia! Ennek a képnek a licence vitatott. Honnan veszed, hogy a kép készítője 70 évnél régebben meghalt, vagy az első közléstől ennyi idő eltelt? Mint fentebb is írták, olvasd el a felküldési útmutatót. Üdv. Tambo vita 2012. május 2., 14:35 (CEST)
- Szia! Az, hogy máshol is megtalálható a Neten, nem jelenti azt, hogy a huwikibe is feltölthető. Most láttam, hogy Hungarikusz Firkász korábban rátett egy vitatott licenc sablont, de levette. Mivel Neki ebben nagyobb tapasztalata van, én is levettem. Üdv. Tambo vita 2012. május 3., 07:48 (CEST)
Szerkesztői lapra kép
Szia. Láttam, hogy képet keresel a szerkesztői lapodra, és ha a neveddel megegyező tematikájút szeretnél, akkor szerintem nézz szét a Wikimédia Commonson, pontosabban itt és a kapcsolódó kategóriákban. Remélhetőleg találsz kedvedre való képet, ráadásul jogtisztán. Egyébként ajánlom a figyelmedbe a második világháború műhelyet, ahová szeretettel várunk, ha a témával szeretnél foglalkozni. Ha bármi kérdésed van, nyugodtan keress fel a vitalapomon. – Laci.d vita 2012. május 3., 00:40 (CEST)
Van ott jó pár olyan kép, ami nem az SS jelvénye, de koponyát ábrázol, szerintem érdemes inkább azokból válogatnod. Ami a műhelycsatlakozást illeti, nagyon komoly feltételeink vannak: legyen szerkesztőazonosítód és írd fel magad a tagok közé, a lista aljára. A műhelyekben egyébként nincsen meghatározott munka, mivel a Wikipédia az önkéntességre épül, mindenki azt csinálja meg, amit szeretne, de segít összefogni a hasonló érdeklődésű szerkesztőket és persze vannak listáink arról, hogy milyen cikkeken kellene dolgozni. Egyébként ha a műhely tematikájába tartozó új cikket írsz, azt majd kérlek írd fel az új szócikkek közé, hogy követhető legyen mi került megírásra. A szerkesztéseid majd megnézem holnap és segítek, mit lenne érdemes máshogy csinálni. Egyébként eddig szép munkát végeztél a Schwerer Gustavval, úgyhogy csak így tovább! – Laci.d vita 2012. május 3., 01:12 (CEST)
Napalm
Szia! Malatinszkyvel egyetértve töröltem a cikkedet, mert nagyon gyenge minőségű volt a nyelvezete. Utána meggondoltam magam és visszaállítottam, majd átneveztem ide: Szerkesztő:Totenkopf83/Napalm. Ha van kedved kijavítani, itt dolgozhatsz rajta. Egyébként, ha tényleg nem tudsz angolul, akkor én azt tanácsolom, hogy ne is próbálj fordítani a Wikipédiába, ez nem arra való, hogy küólönböző, gyengébbnél gyengébb fordítóprogramokat teszteljünk. A rossz nyelvezetű cikkeket továbbra is kidobjuk. Üdvözlettel, --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. május 3., 07:02 (CEST)
Ha nincs is széleskörű idegennyelv-tudásod, magyarul szemmel láthatólag anyanyelvi szinten írsz. Ezért ha továbbra is szeretnél átültetni angol cikkeket, egy lehetőség az, hogy egy fordítóprogram segítségével elkészítesz egy nyersfordítást, aztán a nyersfordítás alapján átírod/feljavítod a cikket választékos magyar nyelvre, és ezután töltöd fel a szócikkek közé.
Abban, gondolom, nincs vita köztünk, hogy nem való a Wikipédiába olyan szöveg, miszerint "De ha a gook-ok vízbe ugrottak, akkor elaludt a láng, így kezdett hozzá Willie Peter (fehér foszfor), így van, ez jobban éget. És csak egy csepp is elég, akkor az folyamatosan égett egészen a csontig, ha így nem halnak meg, a foszformérgezés mindenképpen végez velük"
--Malatinszky vita 2012. május 3., 15:54 (CEST)
Amit én tudok ajánlani, ha mindenképp gépi fordításhoz kell folyamodnod: használj hozzá legalább egy magyar nyelvű forrást, és az alapján könnyebb lesz a lefordított szöveg értelmezése és javítása (és persze a kiegészítése, merthogy az angol sokszor hiányos vagy forrásolatlan). Egyébként javaslom használd a cikkeiden az {{építés alatt}}
(?) sablont, amíg dolgozol rajtuk, hogy látható legyen, egy félkész munkáról van szó. Ami a nyelvvizsgákat illeti: igaz az, hogy nem követelmény a megléte, de nem is elvárás, hogy valaki fordítson, mivel a gépi fordítás magyarra igencsak gyenge még, nem igazán ajánlott ez a módszer. Inkább próbálj meg magyar nyelvű nyomtatott vagy netes forrásokra támaszkodni, ha van ilyen.
Egyébként ne vedd ezeket baszogatásnak, hidd el senki sem annak szánja, még ha így neten keresztül úgy is érződik. A cikkeden allapon is tudsz dolgozni (szívesen besegítek ha gondolod) és utána gond nélkül kitehető a kész változat. Sokan eleve allapon kezdik el a hosszabb munkákat (pl. én a második kínai–japán háborút). Ebben semmi degradáló nincs, sőt megvannak a maga előnyei. – Laci.d vita 2012. május 3., 17:46 (CEST)
Szerintem a megfogalmazással akadnak problémák, például az egyik bekezdés minden mondata azzal a felesleges szóismétléssel kezdődik, hogy „a fegyver”, pedig elhagyható lenne. De ez könnyedén javítható, a fő úgyis az, hogy a tartalom pontos és megbízható legyen. Ami a képeket illeti: fontos alapkövetelmény, hogy jogtiszták legyenek, mert a Wikipédiának nincs pénze ügyvédekre és évekig tartó pereskedésre ha esetleg valaki azért akar fellépni, mert a szerzői jogvédelem alatt álló művét felraktuk. Ez egyáltalán nem szívózás, pusztán a hatályos jogszabályok betartása. Míg egy blogot nem érné meg perelni ha szerzői jogot sért, a Wikipédiát már inkább. Persze azzal nem vitatkozok, hogy néha kicsit rugalmatlanul kezeljük ezt a területet, de ez már más kérdés. Ami a törlést illeti: a szerkesztők is csak emberek, ha a cikk menthető (mint ez a kettő), akkor inkább allapra szoktuk mozgatni, amíg el nem készül. Viszont azt nem hiszem, hogy bárki is illetett volna ezekkel a szidalmakkal akárcsak gondolatban is (avagy feltételezz jóindulatot), de általában nem szoktuk szeretni ha a fordítóprogram rossz magyarságával kerülnek fel cikkek (és ez valóban azonnali törlési ok). Amit javasolni tudok, hogy dolgozz inkább először allapra és ha ott elkészültél akkor mozgasd ki a fő névtérbe átnevezéssel, akkor ilyenekkel nem lesz probléma és olyan tempóban dolgozhatsz, ahogy jól esik. A szerkesztői lapoddal egyébként nincs gond jelen állapotában. – Laci.d vita 2012. május 3., 18:17 (CEST)
Azt gondolom, a Napalm cikk most már visszamehetne a szócikknévtérbe. Ha te is így gondolod, akkor mozgasd át, vagy szóljál és én is szívesen megcsinálom. – Malatinszky vita 2012. május 9., 20:26 (CEST)
Át lehetne tenni, de utána is marad mit javítani. Kép sem ártana, esetleg egy kicsike videót lehetne keresni hozzá.– Sepultura vita 2012. május 9., 20:35 (CEST)
A kép engedélyével nem kell bajlódni, ha innen választasz: http://commons.wikimedia.org/wiki/Napalm A kép feltöltését meg kell tanulni. Én is tanulgatom, kinézel egy szócikket és a szerkesztés alapján próbálod elhelyezni. Tanulgassál én is azt teszem.– Sepultura vita 2012. május 9., 20:53 (CEST)
Lásd: Napalm. További jó munkát, --Burumbátor Speakers’ Corner 2012. május 9., 21:17 (CEST)
vendégkönyv
köszi az üzenetet. üdv Szajci pošta 2012. május 12., 18:53 (CEST)
Légi bázis
Kedves Pablo el ciclista! Köszönöm az üzenetet és a változtatások tiszteletben tartását. Ha nem probléma, inkább itt válaszolok. Helyesírás kérdésében az akadémiai helyesírást követjük, ami bizonyos esetekben teljesen mást mond, mint ahogy az „internet népe” az adott szót használja. Itt olvashatsz erről bővebben: Wikipédia:Helyesírás. Az Osiris-féle Helyesírás szerint a légi támaszpont szó különírandó, és a légi bázist ugyan nem említi példaként a könyv, de belátható, hogy ezek szinonimák. Ezt támasztja alá az e-nyelv.hu is. Ettől függetlenül köszönöm az észrevételt. – Regasterios vita 2020. augusztus 30., 20:06 (CEST)
- Rendben. Köszönöm szépen, hogy időt szakított arra, hogy ezt elmagyarázza nekem. Nagyra értékelem. pablo_el_ciclista-aki egyébként Pali Kérem a sípszó után... 2020. augusztus 30., 20:16 (CEST)
„Ka–126”
Szia!
Biztos, hogy helyes a kép a "126"-hoz? Mert a fájlnévben "226" van írva. misibacsi*üzenet 2021. szeptember 2., 06:51 (CEST)
- @Misibacsi Tiszteletem!
- Linkeltem a forrást is. Azt hiszem a szlovák vagy lengyel wikit. Ott is ez a kép van megadva. Ebből arra következtettem, hogy külsőre nyilván alig tér el a két gép. :)
pablo_el_ciclista-aki egyébként Pali Kérem a sípszó után... 2021. szeptember 2., 07:05 (CEST)- Jó, ezek szerint nem eltévesztésről van szó. Felőlem maradhat, annyira nem értek hozzá. Majd szól valaki, ha mégis van látható eltérés a két típus között, vagy lesz másik kép a 126-ról. misibacsi*üzenet 2021. szeptember 2., 07:09 (CEST)
- Rendben. Köszönöm szépen. pablo_el_ciclista-aki egyébként Pali Kérem a sípszó után... 2021. szeptember 2., 07:13 (CEST)
- Jó, ezek szerint nem eltévesztésről van szó. Felőlem maradhat, annyira nem értek hozzá. Majd szól valaki, ha mégis van látható eltérés a két típus között, vagy lesz másik kép a 126-ról. misibacsi*üzenet 2021. szeptember 2., 07:09 (CEST)
"Fordítások"
Szia!
Látom korábban ott volt a cikkek mellett a Google Translate logója. Az azt jelezte, hogy azzal fordítottad, vagy csak a grafika miatt tetted oda? Azért kérdezem, mert az ún. "gépi fordítás"-t itt jó páran nagyon nem szeretik, mert korábban a GT elég gyatra minőségű magyar szöveget állított elő és azóta nem sokat javult. Jó pár szócikk törölve lett az értelmetlen mondatok miatt, amiket GT-tel hozott létre valaki. misibacsi*üzenet 2021. szeptember 11., 20:51 (CEST)
- Tiszteletem @Misibacsi!
- Igen, általában úgy csinálom, hogy a gépi fordítást, átfogalmazom érthetőbbre (több-kevesebb sikerrel) de mindig igyekszem, csak a szakkifejezések okoznak gondot, és persze az azokból alkotott mondatok.
- Egyébként GT logó azért volt ott mert azok fordítások voltak. Tehát jól tetszik látni a dolgot.
pablo_el_ciclista-aki egyébként Pali Kérem a sípszó után... 2021. szeptember 11., 21:10 (CEST)- Szia!
- Azért is kérdeztem, mert nem tudom, ismered-e a "DeepL" programot? Ez is gépi fordító, de jobb minőségben fordít, mint a GT. Azt hiszem, online is lehet használni, de azt nem próbáltam. Én a Windows-verziót használom, amihez le kell tölteni egy programot, a szöveget kijelölni, majd a Ctrl-C-C hatására lefordítja egy külön ablakban a szöveget (max 5000 karakterig). Meg kell adni neki célnyelvnek a magyart. A forrásnyelvet általában felismeri, azt hiszem 27 nyelvet ismer (a GT jóval többet).
- Innen tölthető le:
- https://www.deepl.com/en/app/ misibacsi*üzenet 2021. szeptember 12., 07:01 (CEST)
- Szép jó reggelt @Misibacsi!
- Nagyon szépen köszönöm az infót, de már egy ideje "szakítottam" a Microsoft termékekkel és átálltam a Kali Linuxra. Egyébként mindenképpen utána nézek hogy telepíthető e valami Windows emulátorral Linuxra.
- Ismételten köszönöm szépen a segítséget, illetve a javaslatot.
pablo_el_ciclista-aki egyébként Pali Kérem a sípszó után... 2021. szeptember 12., 07:07 (CEST)- Itt tudod online használni, telepítés nélkül: https://www.deepl.com/translator
- Előbb böngészővel megnyitod a fenti oldalt, beállítod a célnyelvet (ha nem ismeri fel), majd kijelölöd a fordítandó szöveget, és bemásolod arra az oldalra. Pár másodpercig tart a fordítás, ha hosszabb a szöveg. A jobb oldalon alul levő ikonnal lehet kimásolni a lefordított szöveget. Ha az egeret ráviszed egy szövegrészre, akkor mutatja az eredeti szöveget is, tehát ha értesz az adott nyelven, akkor ellenőrizni is tudod, hogy miből fordította azt, amit írt.
- Ha esetleg túllépnéd az 5000 karakteres határt, akkor érdemes újra kezdeni és kevesebbet kijelölni, majd utána egy újabb szövegrészletet kijelölni. Tehát összességében nem korlátozza, hogy hányszor használhatod egymás után. misibacsi*üzenet 2021. szeptember 12., 07:42 (CEST)
- Igen. Már ismerkedek vele. :) pablo_el_ciclista-aki egyébként Pali Kérem a sípszó után... 2021. szeptember 12., 07:44 (CEST)
- Egyébként emlékeim szerint a GT is 5000 karaktert enged fordítani egyszerre, tehát ha azt nézzük, semmiben sem korlátozottabb a DeepL. :) pablo_el_ciclista-aki egyébként Pali Kérem a sípszó után... 2021. szeptember 12., 07:47 (CEST)
- @Misibacsi Köszönöm szépen a javaslatát a DeepL-re. Úgy vettem észre, hogy valóban mérföldekkel pontosabb mint a GT. Valamint a szakkifejezéseket tartalmazó mondatokat is képes értelmesen lefordítani (Igazából emiatt szükséges nekem).
- Ismételten, köszönöm szépen, és azt is, hogy ídőt szánt arra hogy segítsen nekem ezzel kapcsolatban. Jövök eggyel. :)
pablo_el_ciclista-aki egyébként Pali Kérem a sípszó után... 2021. szeptember 15., 20:49 (CEST)- Szia!
- Kezdheted azzal, hogy áttérsz tegezésre, mert itt ez a szokás.
- Eddig nem említettem, de a lefordított szöveget érdemes tüzetesen átnézni, mert egyes dolgokat eltéveszt a DeepL.
- Például néha magyarra fordítja a keresztneveket, vagy nem találja el, hogy a tárgyrag mihez tartozik, meg ilyenek. Vagy angolos nyelvtani dolgokat ír (leggyakrabban angolról fordítok,tehát annál tapasztaltam) , pl: "ők ketten megölelték egymást". Általában könnyű észrevenni ezeket, ha valaki ismeri a célnyelvet és valamennyire a forrásnyelvet is. A legutóbbi példa valószínűleg a "they both..." kifejezésből származik, ami angolul jó, csak magyarra szó szerint fordítva nem jó. Ilyenekre készülj fel. misibacsi*üzenet 2021. szeptember 15., 21:00 (CEST)
- @Misibacsi Rendben! Szervusz Misibácsi! Igen tudom, hogy át kell nézni, hiszen találok hibákat annak ellenére, hogy sokkal jobb mint a GT. Amúgy az angol nyelvvel alapból nincs gondom, mert nagyon sokat használtam az életben. Eleve angol nyevű linuxot használok, tehát értem csak van amit nem :). Viszont most egy másik gondom van. Kellene egy sablon ehhez a szócikkhez 12,7×99 mm NATO, amit megírtam a Műszaki kocsmafalon de érdemleges infót nem nagyon kaptam. Esteleg tudsz valamit ajánlani nekem? Vagy egyáltalán kihez kellene fordulnom? Előre is köszönöm.
pablo_el_ciclista-aki egyébként Pali Kérem a sípszó után... 2021. szeptember 15., 21:13 (CEST)
- @Misibacsi Rendben! Szervusz Misibácsi! Igen tudom, hogy át kell nézni, hiszen találok hibákat annak ellenére, hogy sokkal jobb mint a GT. Amúgy az angol nyelvvel alapból nincs gondom, mert nagyon sokat használtam az életben. Eleve angol nyevű linuxot használok, tehát értem csak van amit nem :). Viszont most egy másik gondom van. Kellene egy sablon ehhez a szócikkhez 12,7×99 mm NATO, amit megírtam a Műszaki kocsmafalon de érdemleges infót nem nagyon kaptam. Esteleg tudsz valamit ajánlani nekem? Vagy egyáltalán kihez kellene fordulnom? Előre is köszönöm.
- Itt tudod online használni, telepítés nélkül: https://www.deepl.com/translator
Itt, a WP-n vannak ún. "Műhely"-ek, ahol közös érdeklődési témakörökkel foglalkoznak a szerkesztők. Egy sablon készítése speciális ismereteket is igényel, ezért érdemes a Sablonműhely üzenőlapjára megírnod, hogy mire lenne igényed egy új sablonnal kapcsolatban. Az plusz infó, ha más nyelvű WP-n van hasonló sablon, azt egyből megírhatod nekik. Az egy másfajta feladat, ha te magad szeretnéd megtanulni a sablonkészítés módját. Szerintem előbb kérd az új sablont, és utána kérd, hogy segítsenek a készítést megtanulni. Az utóbbit 1 db sablon miatt nem érdemes, csak ha komolyabban ezzel akarsz foglalkozni, például mások számára sablonokat készíteni. Én még egyet sem készítettem, szerintem elég bonyolult, de nem akarlak egyből lebeszélni róla. misibacsi*üzenet 2021. szeptember 16., 06:33 (CEST)
Tervezett cikkek - orosz nevek
Szia!
Remélem úgy tervezed a szócikkek nevének megírását, hogy az orosz típusneveket átírod magyarosra. Pl. ezeket: Myasishchev M-60 , Tupolev Tu-95LAL erre: Mjasziscsev M-60 , Tupoljev Tu-95LAL. misibacsi*üzenet 2021. szeptember 16., 07:46 (CEST)
- Naná, hogy átírom. :) Egyébként idő közben megoldódott a sablon problémám. B.Zsolt segített :) pablo_el_ciclista correo 2021. szeptember 16., 11:39 (CEST)
- Egyébként mi az oka, hogy az orosz neveket ilyen formában -fonetikusan- kell itt használni? Elvégre a Hyundai márkanevet sem úgy írjuk, hogy Hjundáj. És a Lamborghini sem Lámbordzsíni. És sorolhatnám. A Myasishchev is -esetünkben- egy "márka" vagyis típus, de mindenképpen tulajdonnév. Szerintem felesleges volt ezt a wikiszabványt kitalálni hogy fonetikusan írjuk le. Értem, hogy viszonylag könnyebb kimondani az "átlagembernek" is, de mondjuk egy fiktív név pl. Dong Xiang Gaopeng is elég nehéz és mégsem Dong Feriként hívatkozunk rá. Másik példa: Az én vezetéknevem NAGY és itt németben mindenhol NAGI-t mondanak, hiába mondom nekik fonetikusan hogy NADJ, és a falra tudok mászni attól hogy "önkényesen" átkeresztelnek. :-)
pablo_el_ciclista correo 2021. szeptember 16., 19:18 (CEST)- Erre nem tudok szakszerű indokkal válaszolni, de például az orosz nevek átírását nem mi (WP) találtuk ki , hanem az magyar helyesírási szabály, hogy a nem latin ábécével rendelkező neveket át kell írni (ez általában fonetikus vagy ahhoz közeli, de technikailag betű szerinti átírásról van szó). Vannak kivételek, például régebben meghonosodott nevek ez alól.
- A márkaneveket ne keverd ide, azokat általában nem írjuk át. Egyébként a "Lamborghini" kiejtése: lamborgini, mivel az olasz nyelvben a "gh" az "g" hangot jelöl. A sima "g" jelöli a "dzs" hangot.
- De például típusneveknél (repülőgépek) belejátszik, ha a tervezője nevét átírjuk (pl. Tupoljev), akkor a gépei neve is ilyen alakú lesz. A sorozat későbbi darabjai öröklik ezt az írásmódot.
- Autótípusnál egyrészt a gyártó úgy írja az autója nevét, ahogy akarja (ez általában az angol nyelvi kiejtéshez igazodik, illetve azt célozza meg), ebbe senki nem tud beleszólni, másrészt a név általában bele van rögzítve az autóba, tehát hol lehetne átírni? (de az autóról szóló szócikkben természetesen meg kell említeni, hogy például mi a "Mitsubishi" jelentése és a nevet hogyan kell magyarul kiejteni - amiben véletlenül sincs "cs" hang).
- A "Mjasziscsev" esetén is az a helyzet, ez a tervezője nevének magyar átírása, nincs ok rá, hogy másképpen írjuk. Ha ismered a cirill ábécét, akkor abból kiolvasható ugyanez.
- Másrészt a "Myasishchev" átírás is helyes, ha angolul olvasókról van szó. misibacsi*üzenet 2021. szeptember 17., 07:07 (CEST)
- Kicsit jobban utánanéztem. Már érthetőbb egy kicsit, bár a miértjét nem indokolták. :) 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. szeptember 22., 02:17 (CEST)
Kategória:Szervezett bűnözés magyarországon
Szia! Magyarország nagy betűvel írandó. Bocsi! OsvátA vita 2021. szeptember 21., 19:37 (CEST)
zsomboly
Szia. Most nem érek rá foglalkozni a szócikkel. :( Szenti Tamás vita 2021. szeptember 22., 23:16 (CEST)
- Nem is most! Majd egyszer! :) 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. szeptember 22., 23:18 (CEST)
Allapok kategorizálása
Szia! Szeretnélek megkérni, hogy amikor szerkesztői allapon készítesz elő egy cikket, a kategóriákat tedd HTML-kommentbe vagy nowikibe. Ez azért lenne fontos, mert különben a lap megjelenik a cikkeket tartalmazó kategóriában, miközben ugye pont azért van allapon, mert (még) nem cikk. Üdv, – FoBe üzenet 2021. szeptember 25., 08:35 (CEST)
- @FoBe:
- Egyszerűbb módszer a "kategória" szó elé egy kettőspontot beszúrni, akkor nem kategorizálja az oldalt:
- :kategória misibacsi*üzenet 2021. szeptember 25., 09:59 (CEST)
- @Misibacsi: valóban, ez is egy megoldás, amit elfelejtettem megemlíteni. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmet. FoBe üzenet 2021. szeptember 25., 11:10 (CEST)
- @FoBe@Misibacsi
Köszönöm, hogy figyelmeztettetetek. Intézkedem! :) 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. szeptember 25., 13:45 (CEST)- Ez nem "figyelmeztetés" volt, mivel nem a te hibád, hanem a szoftveré, amire elég nehéz rájönni. Nekem is úgy szólt valaki, hogy csináljam így. misibacsi*üzenet 2021. szeptember 25., 15:32 (CEST)
- Semmi gáz. Úgy vagyok ezekkel, hogy a jó pap is holtig tanul. :) Ergo, ha nem jelzi valaki hogy "mit és hogy" akkor nem fogom tudni. 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. szeptember 25., 15:41 (CEST)
- Ez nem "figyelmeztetés" volt, mivel nem a te hibád, hanem a szoftveré, amire elég nehéz rájönni. Nekem is úgy szólt valaki, hogy csináljam így. misibacsi*üzenet 2021. szeptember 25., 15:32 (CEST)
- @FoBe@Misibacsi
- @Misibacsi: valóban, ez is egy megoldás, amit elfelejtettem megemlíteni. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmet. FoBe üzenet 2021. szeptember 25., 11:10 (CEST)
„Szuhoj T–4”
Szia!
Az infoboxban van egy ilyen adat:
"Szárny felületi terhelése 184"
Ennek van dimenziója, amiben meg szokták adni. Ahol a számadatot láttad, ott meg kellene nézned, nincs-e odaírva. Más cikkekben "kg/m²" van megadva, feltételezhetően ez is az, de jobb lenne megnézni a forrásban (ha rendelkezésre áll). misibacsi*üzenet 2021. szeptember 28., 11:19 (CEST)
- Szervusz @Misibacsi! Igen, megvan a forrás. (Az orosz wiki cikk)
Köszönöm az észrevételt. Már is javítom. :) 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. szeptember 28., 11:27 (CEST)
Eredet (film)
Szia!
Nem bejelentkezve is szerkesztetted a cikket? Mert volt 3 db tartalmi vagy formai módosítás névtelenül, közvetlenül előtted.
Elliot Page: A nevének írásmódja sokszor előjön, ezúttal is hibásra lett "javítva". Meg kellett volna nézned a saját szócikkét, ahol ezt írják:
2020. december 1-én Twitter oldalán egy levélben tette nyilvánossá, hogy transznemű és hogy megváltoztatta nevét Elliot Page-re.
Az "Eredet" című filmet 2010-ben mutatták be, azaz akkor még bőven Ellen Page volt a neve. Kérlek, módosítsd erre vissza, mert ez volt a neve akkor, és nem Elliot. A névváltoztatás visszamenőlegesen nem érvényes. 2020-ig Ellen-nek hívták. misibacsi*üzenet 2021. október 1., 07:32 (CEST)
- Szervusz @Misibacsi!
- A film IMDB oldalán is Elliot van, én ott láttam meg, és "gondoltam" kijavítom itt is. De mint látható, elég sok tanulnivalóm van még. Úgy hittem hogy egy olyan népszerű, és sok -többek közt filmes szakmabeli- szerkesztőt számláló weboldal állítását igaznak lehet venni. Tévedtem. :) Javítom.
𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 1., 11:56 (CEST) - Egyébként csak bejelentkezve szoktam szerkeszteni, mert a Pablo el ciclista név mégis egy
nagyon picitmegbízhatóbbnak tűnik mint a 2a01:c23:c00f:7800:923d:fb94:93b7:3d87 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 1., 11:59 (CEST) - A másik észrevétel amit nem tudtamkijavítani, a műfajban található Sci-fi film és a Science fiction. Tudomásom szerint a kettő ugyanaz. De tévedhetek is :) 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 1., 12:03 (CEST)
Kösz a visszajavítást, már jóvá is hagytam. Úgy láttam, a névtelen szerkesztő is normálisan szerkesztett.
Személynév:
Nem tévedtél nagyot, hiszen nálunk is Elliot néven szerepel az illető szócikke, mivel pillanatnyilag ez a neve.
Azonban, mivel mi (az Imdb-vel ellentétben) lexikon vagyunk, ezért meg kell adni, hogy egy adott információ milyen körülmények között érvényes. Jelen esetben a dátumnak döntő jelentősége van, mivel az illető névváltoztatáson esett át. Van egy dátum, ez a bizonyos 2020, ami előtt még Ellen volt a neve, majd utána lett Elliot. (remélem jól írtam) Tehát mindkét állítás igaz, csak hozzá kell tenni, hogy "mikor".
Pont ezt a nevet szokták elég sokan névtelenül átírogatni, mondván, hogy "De hiszen Elliot a neve, a WP nem jól írja." Ami tévedés.
Azt nem is említettem, hogy mivel a cikkek állításaihoz külső forrásokat használunk, ebben az esetben is az a döntő. Tehát elő kell venni az "Eredet" című filmet 2010-ből, és meg kell nézni a stáblistáját, hogy ott hogyan szerepel. (szokott olyan lenni, hogy kihagyják a középső név betűjét, vagy a becézett formát tüntetik fel, de ezek csak formai dolgok). Most ezt nem nézem meg, de gondolom "Ellen" van a stáblistában, hiszen miért lenne más? Akkor ez volt a neve.
Ezek szerint mégiscsak az Imdb tévedett, mivel abban a filmben ő még nem volt "Elliot".
Más:
"Sci-fi, science fiction" ugyebár ugyanazt jelenti. Fogalmam sincs, miért van 2x beírva. Azért nem tudod a cikkben átírni, mert ez az adat (több más adattal együtt) az ún. Wikidatából származik, onnan "jön át" automatikusan. Sokan nem szeretjük ezt a fajta megoldást, pont az ilyenek miatt.
A megoldás első lépése: a cikk bal oldali menüjében vannak felsorolva idegen nyelvek, és annak az alján van egy link, azon keresztül át tudsz menni a cikk Wikidata oldalára.
A Wikidata arra szolgál, hogy a "közösen használható" infókat meg lehessen osztani a különféle nyelvű WP-k között.
Ebben az esetben például egy film műfaját (műfajait) fel lehet sorolni ott, és ez minden nyelven megjelenik. Az jelenik meg magyarul, ami le lett fordítva, de a "sci-fi" esetén még fordítani sem kellett, mert mi is így használjuk.
Vagy például a WD-n meg vannak adva a készítők (rendező, operatőr, stb) és a színészek nevei, tehát itt nálunk nem kell beírni semmit. Ennek hátulütője, amikor 20-30 színész neve fel van sorolva, mert szerepel a filmben, akkor nálunk megjelenik egy iszonyú hosszú lista (ráadásul a "főszereplők" sornál, ami félrevezető).
Ezt úgy lehet javítani (ha érdekel), hogy meg kell nézni a magyar szócikkben milyen sablon van használva az infoboxban, azt meg kell keresni nálunk, és üresen bemásolni a szócikkbe. Utána ismét "fel fog töltődni" átmásolt adatokkal, de azok onnantól kezdve egyenként felülírhatók úgy, hogy valami mást írunk be az adott sorhoz. Például a műfajhoz beírod azt, ami szerinted oda passzol, akkor az jelenik majd meg.
Remélem követhető volt, mert elég bonyolult. misibacsi*üzenet 2021. október 1., 12:43 (CEST)
- @Misibacsi Értem már ezt a Ellen/Elliot mizériát és konkrétan a stáblista résznél értettem meg, ami teljesen jogos, ahogy az is hogy a WP egy enciklopédia és nem olyan oldal mint az IMDB, és ezért nem hagyatkozhatunk rá ebben a dologban.
A WD-t már tanulmányoztam de nem jellemző, hogy szerkesztgetem. De mindenesetre köszi az infót. :)
𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 1., 14:41 (CEST) - @Misibacsi
Megnéztem 6-7 különböző nyelvű wikin is és az Orosz kivételével mindegyiken Elliot-ként szerepel. De ezek szerint a Magyar nyelv - úgymond - "szuperioritásához" nem férhet kétség. Mi magyarok ezt is felülbírál(hat)juk. (vagy csak én vagyok aluliskolázott a témához...) 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 2., 17:47 (CEST)
Nem értem, mire célzol, ha máshol is és nálunk is "Elliot". Vagy a filmre gondolsz? Ha ott is Elliot van, az hibás, de lehet, hogy náluk más szabályok vannak. Azért említettem, hogy itt is időnként ezt a nevet írja be valaki. Ezek szerint nem tudtam elmagyarázni a névadás logikáját? misibacsi*üzenet 2021. október 2., 18:00 (CEST)
- Dede. Tökéletesen elmagyaráztad, és fel is fogtam csak jobban utána néztem mert nekem mindenesetre sántított ez a dolog. Tudod, "A bizalom jó dolog. Az ellenőrzés még jobb" Mindegy amúgy. Nem az én keresztem ezt megvitatni. Csak furcsa hogy majdnem minden másik wikin a
hölgyjelenlegi nevét használják az EREDET szócikkekben.
𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 2., 18:15 (CEST)- Mint mondtam, az "ellenőrzés"-nek forrás alapján kell történnie, ami ebben az esetben a film stáblistája. A többi nyelvű wiki mellékes, hogy hogyan írja, az az ő dolguk. misibacsi*üzenet 2021. október 2., 20:01 (CEST)
- Vettem! Észben fogom tartani. 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 2., 20:23 (CEST)
- Mint mondtam, az "ellenőrzés"-nek forrás alapján kell történnie, ami ebben az esetben a film stáblistája. A többi nyelvű wiki mellékes, hogy hogyan írja, az az ő dolguk. misibacsi*üzenet 2021. október 2., 20:01 (CEST)
Vincent Gigante
Szia, ha megengedsz egy kis kritikát a Vincent Gigante cikkhez: szóval különbség van aközött, hogy a forrásokat a mondat végi pont elé vagy után írjuk. Általában a mondatvégi írásjel után szoktuk beszúrni, lévén, hogy a forrás nem csak az adott szót forrásolja, hanem az egész mondatot. Szoktunk még olyat is csinálni, hogy az adott tagmondat után adjuk meg be a forrást, ilyenkor általában a tagmondatokat elválasztó vessző után szúrjuk be, nem pedig elé.
A másik tanácsom az lenne, hogy akármennyire is szuper a DeepL, nem mindig fordít megfelelően, ezért érdemes összehasonlítani a kapott magyar szöveget az angol cikkel. Például a magyar fordításban az szerepel, hogy "Ezután maffiavezérként kezdett dolgozni az akkori Luciano bűnözőklánnak". Ez megütötte a fülemet szememet, hiszen hogy lehet valakiből egyből maffiavezér a boxolói karrierje után? Nincs ranglétra a maffiában? Ezért megnéztem az angol cikket, ahol azt írták, hogy "He then started working as a Mafia enforcer", vagyis nem vezér lett egyből, hanem "verőember" (ennél jobb szót nem találtam), aki fenyegetéssel és erőszakkal éri el maffia által kitűzött célokat.
A másik, amin fennakadt a szemem, az a "amelyben Salerno és a capo Matthew "Matty the Horse" Ianniello egy másik klánban" mondatrész. Apró átfogalmazást igényel, ugyanis tudtommal a magyarban nincs olyan szó, hogy "capo".
Köszi, hogy elolvastad, és további jó szerkesztést :) - Assaiki vita 2021. október 8., 21:08 (CEST)
- @Assaiki Köszönöm az észrevételt. Ezentúl jobban figyelek majd. Viszont a CAPO-t nem tudom hogyan fordíthatnám magyarra. A DeepL "Kapitány"-t ír rá. De az olyan hivatalos, mintha rendőr, esetleg hajós lenne. 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 8., 21:11 (CEST)
- Továbbá akadnak olyan szavak mint a caporegime, a consigliere amiket szintén nem tudom hogy fordíthatnék magyarra. Ezutóbbi
talána tanácsadó, vagy tanácsosnak felel meg, de nem találtam erre konkrétumot, csak a szövegkörnyezetből szűrtem le. 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 8., 21:19 (CEST)
A Merriam-Webster szerint a capo: the head of a branch of a crime syndicate, vagyis verőembernél lényegesen magasabb rangú személy, szerintem akár lehetne helyi parancsnok/vezér. Csigabiitt a házam 2021. október 8., 21:17 (CEST)
- "Kisfőnök" esetleg? Egyébként csak most láttam, hogy van egy másik javítandó rész is: "caporegime". - Assaiki vita 2021. október 8., 21:20 (CEST)
- Van ott több is. :) Ezeket a szavakat majdnem minden az amerikai maffiáról szóló cikkben így hagytam, mivel nem tudtam hogyan fordítsam, és hogy egyáltalán van e megfelelője. Másrészt pedig nem akartam minden egyes szóval a Fordítási segítség kocsmafalat használni. Nem akarok a többi szerktárs terhére lenni, hisz nekik is van elég dolguk stb. 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 8., 21:25 (CEST)
- "Nédd má', hogy képzeli, hogy a Fordítási segítség kocsmafalon fordítási segítséget kér?" :) Nyugodtan írj oda, ha valaki nem ér rá, az legfeljebb nem fog válaszolni.
- Akkor tehát az eddigi javaslatok (illetve egy újat most raktam hozzá): helyi parancsnok / helyi vezér / helyi vezető / kisfőnök. Ezekből kéne kiválasztani a legjobban illőt. - Assaiki vita 2021. október 8., 21:32 (CEST)
- A helyi vezér ami a legjobb. (Szerintem). Közben elkezdek javítgatni. A Bonanno bűnözőklán kicsit terjedelmesebb, úgyhogy el leszek egy darabig. :) 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 8., 21:37 (CEST)
- Van ott több is. :) Ezeket a szavakat majdnem minden az amerikai maffiáról szóló cikkben így hagytam, mivel nem tudtam hogyan fordítsam, és hogy egyáltalán van e megfelelője. Másrészt pedig nem akartam minden egyes szóval a Fordítási segítség kocsmafalat használni. Nem akarok a többi szerktárs terhére lenni, hisz nekik is van elég dolguk stb. 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 8., 21:25 (CEST)
- Rendben, köszönöm. Akkor átírom vezérre. (És persze mindenhol máshol is.) 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 8., 21:21 (CEST)
A capo és a caporegime ugyanaz, annak rövidített alakja. Érdemes elolvasni az amerikai maffia szócikket. Csigabiitt a házam 2021. október 8., 21:52 (CEST)
- @Csigabi Teljesen igazad van! Utána néztem a szótáramban. (amit szintén "fordítottam") XDD 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 8., 21:57 (CEST)
A Lármás család
Az A Lármás család évadainak oldalait az oldal példája alapján készítettem:
https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%BCnd%C3%A9ri_keresztsz%C3%BCl%C5%91k_(10._%C3%A9vad)
Miért távolítsuk el őket? – 166.48.219.22 (vita) 2021. október 11., 03:17 (CEST)
- Azért mert a A Lármás család epizódjainak listája című szócikk ugyanezt a témát taglalja és méghozzá nem külön szócikként. 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 11., 03:23 (CEST)
- Ez az oldal is ugyanezzel a témával foglalkozik:
- https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%BCnd%C3%A9ri_keresztsz%C3%BCl%C5%91k_(7._%C3%A9vad) 166.48.219.22 (vita) 2021. október 11., 03:25 (CEST)
- Gondolom nem lett összevonva, vagy hasonló. De véleményem szerint felesleges külön-külön szócikket csinálni minden évadról. Ennyi erővel akár minden egyes részről is lehetne külön szócikk amiben csak annyi áll hogy mi az alcíme, mikor vetítették, és kik a szereplők. nemde? 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 11., 03:30 (CEST)
- Rengeteg olyan oldalt találtam a tévésorozat -évadokból, amelyek ugyanazzal a témával foglalkoznak, mint az epizódlistában. 166.48.219.22 (vita) 2021. október 11., 03:34 (CEST)
- Hát akkor barátom. Csináld tovább. Megígérem hogy nem rakok rá törlendő sablont. Aztán majd a régebbi szerkesztők eldöntik hogy mi legyen. De az is lehet hogy én hibáztam azzal hogy törlésre jelöltem a szócikkeket. 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 11., 03:36 (CEST)
- Kérjük, távolítsa el a törlési sablonokat. 166.48.219.22 (vita) 2021. október 11., 03:40 (CEST)
- Ezt sajnos nem tehetem. Ha a többiek úgy látják, hogy maradjon a szócikk, akkor úgyis maradni fog és nem törlik, de nem tehetem meg azt hogy rá teszem a sablont és aztán gondolok egyet majd leveszem. Ezt értsd meg kérlek! 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 11., 03:42 (CEST)
- Kérjük, távolítsa el a törlési sablonokat. 166.48.219.22 (vita) 2021. október 11., 03:40 (CEST)
- Hát akkor barátom. Csináld tovább. Megígérem hogy nem rakok rá törlendő sablont. Aztán majd a régebbi szerkesztők eldöntik hogy mi legyen. De az is lehet hogy én hibáztam azzal hogy törlésre jelöltem a szócikkeket. 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 11., 03:36 (CEST)
- Rengeteg olyan oldalt találtam a tévésorozat -évadokból, amelyek ugyanazzal a témával foglalkoznak, mint az epizódlistában. 166.48.219.22 (vita) 2021. október 11., 03:34 (CEST)
- Gondolom nem lett összevonva, vagy hasonló. De véleményem szerint felesleges külön-külön szócikket csinálni minden évadról. Ennyi erővel akár minden egyes részről is lehetne külön szócikk amiben csak annyi áll hogy mi az alcíme, mikor vetítették, és kik a szereplők. nemde? 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 11., 03:30 (CEST)
@Pablo el ciclista: Ne vesztegesd rá az idődet! Nem tud magyarul, a kommunikációján is látszik, hogy gépi fordítás az egész ("miért távolítsuk el őket", stb). Én már korábban is összeakadtam vele, teljesen időpocsékolás vele foglalkozni. Majd csak megunja előbb-utóbb. GhostDestroyer100 vita 2021. október 11., 08:26 (CEST)
- Rendicsek :) Nekem is gyanús volt, de tudod hogy van ez... A remény hal meg utoljára :D 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 13., 08:13 (CEST)
Szubcsonk
Ha valamit szubcsonknak jelölsz, akkor vagy ne töltsd ki az időbélyeg paraméterét (ez esetben bot pótolja a következő egész órában), vagy öt tildével töltsd ki (így: {{szubcsonk|~~~~~}}
(?)). Köszönettel, Alfa-ketosav vita 2021. október 15., 14:22 (CEST)
- @Alfa-ketosavRendben. Én köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmem. 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 15., 14:25 (CEST)
Find a Grave
"Ajándék" B.Zsoltnak és Palotabarátnak mert láttam, hogy mindketten dolgoztak a sablon elkészítésén, és, hogy a sablon linkje ne maradjon olyan csúf piros. :) 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 16., 06:13 (CEST)
- Bocsi! Find a Grave. Ez kimaradt. :) 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 16., 13:54 (CEST)
A segítségedről!
Szia! Nagyon köszönöm a segítőkészségedet, nagyon rendes vagy, ilyenek a normális szerktársak. 🙏🙂 Csak angolszöveg lefordítással vagy szövegkorrektúrázással is foglalkozol? Hát szégyenemre lassan 10 év alatt kaptam hideget-meleget, és nehezen birom a kritikát, sajnos valóban gobdok szoktak lenni az angol szöveg fordítással. Írni fogok mindenképp, ha valami nem megy. Bandee0615 vita 2021. október 16., 19:56 (CEST)
- @Bandee0615 Ugyan kérlek. Mint ezt írtam is, AMIBEN TUDOK, szívesen segítek. Hogy mivel "foglalkozom" azt még magam sem tudom :) Az viszont biztos, hogy nem tudok enciklopédikusan fogalmazni, de más, tapasztaltabb szerktársak szócikkeit olvasva egyre jobban és jobban fog menni ez is. Én inkább csak fordításokat csinálok, Angolról, Németről, és néha Spanyolról. Legutóbbi Spanyol fordításom a Hidegcsepp szócikk. És hozzá tenném hogy a Spanyol nyelvet még csak tanulom!! De ahogy említettem is, a DeepL egy nagyon hasznos találmány aminek köszönhetően még az is tud fordítani aki nem rendelkezik az adott nyelv 100%-os tudásával, amire magamat hozhatom fel példának. Egyébként van egy javaslatom: A filmek helyett próbálj valami olyan cikkeket csinálni amikben több az "információ", értem ezalatt, hogy többet tudsz tanulni belőle nem csak angolul, hanem a cikk tartalmáról is, stb. Most én pl egy olyan cikket fordítok amiről eddig fogalmam sem volt, hogy létezik. Ez a Murder of Kitty Genovese. Imádom a kriminalisztikát, a bűnügyeket, a szervezett bűnözést, valamint mindent ami ezeket taglalja (persze más is tartozik az érdeklődési körömbe) és ezért amint megláttam EnWikin a fenti cikket, azonnal láttam hogy ezt meg kell csinálnom Huwikire, hogy itt is legyen róla cikk (Persze már van de nagyon gyenge minőségű), valamint azért, hogy jobban megismerjem a történetet. Ezáltal bővítem mind az Angol, mind a Magyar tudástáramat. A másik fontos szempontom az, hogy lehetőség szerint hosszabb és terjedelmesebb szócikkeket szeretnék áthozni más Wikikről. Jelenleg egy példa ugrik be, a Bonanno bűnözőklán amit szintén én fordítottam, persze volt egy kevés javítanivaló utánam is de emlékeim szerint nagyon minimális. Gondolkozz hogy mi lenne az a téma amiben szívesen szerkesztenél illetve rég óta érdekel, válassz ki egy olyan cikket EnWikiről ami azzal foglalkozik, és ugorj neki. Azáltal hogy rég óta érdekel, és ismered Magyar nyelven, jobban fog menni a fordítás is. Ha pedig készen vagy (és ne két perc vagy 10 perc múlva) akkor szólj. Linkeld az allapodat, és az eredeti cikket, és amint időm tartja átnézem.
𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 16., 20:20 (CEST) - @Bandee0615 Valamint egy másik nagyon fontos dolog! Én sem szeretem a kritikát, de mivel a Wikipédia nem az enyém, és én csak egy 13 éves regisztrációval (ebből rengeteg inaktív év) rendelkező szerkesztő vagyok, bárki bármit mond, le kell nyelni a békát, mert a legtöbben nem azért vannak itt hogy minket pátyolgassanak, vagy 3 példányban kérvényezzék, hogy javítsunk ki valamit amit elhibáztunk. A többi szerkesztőnek is nagyon sok feladata van, és SOKKAL több és tudatlanabb ember ellen harcolnak nap mint nap. Lásd például a Friss Változtatásokban. Olykor nem látom csak azt hogy XY visszavonta 320.439.417.590 szerkesztését mert... És ez számomra is frusztráló, hogy egyes emberek, durva kifejezéssel "oda sz..nak ahonnan más enni szokott". Tehát bizonyos anonok és olykor regisztráltak is, teleírják baromsággal a Wikipédiát, azt az enciklopédiát ahová én (és mások) azért járok hogy az információ legjavát "vehessem magamhoz". Hidd el hogy Viröngynek is biztos tele van a hócipője ezekkel a dolgokkal és te ezt tetézted nála, mivel (láttam, hogy van "Barnstar"-od) egykor elismerték a közreműködésedet és most mégis valami oknál fogva a romlott a munkád minősége. Ne bántsd őket ezért, ne szállj harcba ellenük, hisz a Wiki érdekeit nézik. Amit mondanak azt nem azért teszik mert az NEKIK jó vagy nekik legyen jobb az életük, hanem mert a Wikipédia mint az, ezt megköveteli. Senki sem tökéletes, el kell nézni nekik ha néha "bunkónak tűnő" hangnemben írnak, hisz mint fentebb írtam, nekik is sok a dolguk. Másrészt pedig írásban nem érezhető a valós hangsúly. :) Ha legközelebb úgy érzed, hogy "bántanak" akkor nagy levegő és számolj 10-ig. Hidd el minden amit írtam hasznodra válhat. 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 16., 21:40 (CEST)
Igen, ezek valóban nagyon hasznosak, csak sokszor bántó az olyan állítások is, amik nem is igazak meg stb. Köszönöm szépen az instrukciókat. Nézd meg, pl a Venom 2. – Vérontó cikk cselekménye tele van nyelvtani hibákkal, ezt mondhatod a kollégádnak is nyugodtan, szóval nem csak én vagyok itt a béna. Mennyi sok anonim szerkesztő van, nem semmi. Bandee0615 vita 2021. október 16., 21:51 (CEST)
- @Bandee0615 Amikor hibákat látok (és azok javítása nem haladja meg a képességeimet) és kedvem is van hozzá, akkor javítani szoktam. Mind az Angol, mind a Magyar, mind a Német, mind a Spanyol wikin, de volt eset amikor az orosz Wikin javítottam bele szócikkbe, persze ténybeli és nem nyelvtani hiba miatt. Javíts nyugodtan te is, mert az igazat megvallva én nem vagyok egy jó "nyelvtanos". Ismered a karmát, ha adsz akkor előbb vagy utóbb kapsz is. :) 𝖕𝖆𝖇𝖑𝖔_𝖊𝖑_𝖈𝖎𝖈𝖑𝖎𝖘𝖙𝖆 correo 2021. október 16., 21:59 (CEST)
Szia, szerinted ez a cikk jó lett? Penn Badgley, mert ha nincs benne hiba, akkor azt hiszem, kezdek már ráérezni a helyességre. Azonban, ha találsz valamit, kérlek javítsd benne, hogy lássam, és akkor legalább tanulok is belőle valamit. Köszönöm előre. :) Bandee0615 vita 2021. október 21., 15:33 (CEST)
- @Bandee0615 Ezek szerint már jó úton jársz, ugyanis már ellenőrizte valaki hisz "Ellenőrzött". Menni fog ez. Így tovább.
ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 21., 18:17 (CEST)
Megjegyzések
Kicsit belepiszkáltam az amúgy nagyon szép cikkekbe, a WP:FELÉP szerint, illetve annyi megjegyzésem lenne még, hogy az egyes szakaszokon belül tehetnél néhány üres sort, azaz jobban tagolhatnád a szöveget, mert – nekem legalábbis – elég nehéz olvasni. Ogodej vitalap 2021. október 18., 20:03 (CEST)
- Kedves Ogodej! Köszönöm szépen az elismerő szavakat. Legközelebb, azaz a következő cikkemnél oda fogok figyeni a javaslatodra mindenképpen. És ismételten nagyon szépen köszönöm, és nagyon örülök hogy valaki szépnek nevezte a "művemet". Ezért a pillanatért már érdemes volt lefordítanom. :)
ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 18., 20:09 (CEST)
Akkor ide, a Megjegyzések szakaszba írom a szócikk Megjegyzések szakaszával kapcsolatos észrevételt: sajnos nem működik az a funkció, hogy ide-oda lehessen navigálni a megjegyzés helye és a megjegyzés között. Próbáltam javítani, de ezt a formátumot, amit használtál, nem ismerem. Kérlek, javítsd ki! Egyébként köszönöm, hogy létrehoztad, ez az egyik kedvenc témám, és ha már itt járok ezzel, a Cosa Nostra-témájú szócikkeket szintén köszönöm, az is a kedvenc témáim egyike, amióta láttam a Cosa Nostra – A Valachi-ügy című filmet. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 18., 21:36 (CEST)
- Kedves Hungarikusz Firkász! A hideg végig futott rajtam ahogy olvastam, hogy valaki másnak is az egyik kedvenc témája az Amerikai Maffia. (őszintén, nem gondoltam, hogy valaha valakit is érdekelni fognak a cikkeim) Nekem is nagyon nagyon rég óta nagy kedvencem, ezért is mertem nekiállni a témának mert ismerem, és nincs olyan cikk vagy videó amit ne láttam vagy olvastam volna, akár magyarul, akár angolul. Ha lehet ilyet mondani akkor a V8-as motorok után a második "legjobb" dolog az USÁBÓL. (mivel más nincs is :) )
Nos az észrevételedre: Azt a formátumot az angol wikin láttam. Nagyon sokáig bíbelődtem a <ref name=...>...bla bla dologgal de nekem meg az nem sikerült. De majd megnézem egy másik cikkben és kimásolok egy működőképes verziót és a tartalmát átírom. Továbbá neked is nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat. Igyekezni fogok, hogy ezen az oldalon minden bekéküljön előbb vagy utóbb. :)
ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 18., 22:13 (CEST) - @Hungarikusz Firkász Melyik cikkben találtál hibát a megjegyzéseknél? Csak mert nem tudom melyiket vizsgáljam meg. :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 18., 22:27 (CEST)
- Bocsánat, az Attica börtönlázadás szócikkről lenne szó. Ha már javítod, kérlek, keríts arra is sort, hogy az egyszerű (egy, négy, száz, ezer, stb.) számokat átírod betűalakúvá. Köszönöm szépen! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2021. október 18., 22:30 (CEST)
- Rendben. Ezentúl odafigyelek majd erre is.
ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 18., 22:32 (CEST) - @Hungarikusz Firkász! Nálam minden renben van a megjegyzésekkel. oda-vissza lehet ugrálni. Mind a számmal jelölt "hivatkozások", mind a betűvel jelölt "megjegyzések" működnek.
Aha.... Most vettem észre. Ha először NEM az alsóra kattintasz, hanem a kis pl: [a] betűre akkor jó. ha alulról kezded, és onnan akarsz fel navigálni, vagy ha úgy jobb, ugrani, akkor már nem megy. De szerintem ezzel nincs baj mert én is, (és remélem te is) fentről kezdem olvasni a cikkeket. És ha már egyszer kattinott az olvasó akkor utána már nincs vele gond. :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 18., 22:49 (CEST)- Uhh de gáz vagyok. :) Továbbá ki kell nyitni az infobox szakaszait a használhatósághoz :D Gondolom "takarásban" nem működik :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 18., 22:51 (CEST)
- Rendben. Ezentúl odafigyelek majd erre is.
nagykötőjel
a szerkesztőablak alatt a 3. csoport 5. karaktere az; én számítógépen szerkesztek, és mindig ezt a lehetőséget használom. – Porrimaeszmecsere 2021. október 21., 20:45 (CEST)
- @Porrima Ja értem már. Tehát nem karakterkombináció vagy ilyesmi hanem a szerkesztőablak egy funkciója. :) Nagyon szépen köszönöm.
ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 21., 20:54 (CEST)- Hát ha nem szerkesztéskor használod, akkor másképp kell előállítani, de pl. kereséskor sima kiskötőjelet írva is megtalálja. A linkeknél van különbség, ott nem lehet keverni. Porrimaeszmecsere 2021. október 21., 21:01 (CEST)
- Köszönöm szépen. :)
ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 21., 23:25 (CEST)
- Köszönöm szépen. :)
- Hát ha nem szerkesztéskor használod, akkor másképp kell előállítani, de pl. kereséskor sima kiskötőjelet írva is megtalálja. A linkeknél van különbség, ott nem lehet keverni. Porrimaeszmecsere 2021. október 21., 21:01 (CEST)
Szia. Az Alt + 0150 is nagykötőjelet eredményez, így: –. Csigabiitt a házam 2021. október 21., 21:10 (CEST)
- Köszi. Használni fogom ezentúl :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 23., 05:07 (CEST)
Bár bánom, hogy nem csak az infoboxot fordítottam le. Lehet még admin is lehetnék utána
Szia. Szükség volt erre a cinikus beszólásra? Nagyra értékelendő a tevékenységed, de nem hiszem, hogy hasznos, ha te más tevékenységét próbálod értékelni ilyen módon. Talán jobb lenne, ha inkább elmélyülnél azokban a fordításokban, amiket te magad végzel. A 600 hektáros terület négy település között terül el fordítás semmiképpen nem jó, az eredeti francia nyelvű szócikk szerint a 600 hektáros területen négy település osztozik, vagy esetleg a 600 hektáros terület négy település területére esik. További jó szerkesztést kívánok. Csigabiitt a házam 2021. október 24., 20:52 (CEST)
- @Csigabi Utolagos elnézésedet kérem hogy hibát vétettem. De mint ezt már nagyon sok helyen leírtam, én hozzátok képest egy "senki" egy aluliskolázott hülye vagyok, aki mindezek ellenére CSAK ilyen kevés hibát ejt. Persze ha kukacoskodni akarnánk, biztosan akadna több is, de mutass olyat aki nem hibázik.
Egyébként nem lett volna szükség a "beszólásomra" valóban, ha nem érezném azt hogy diszkriminálva vagyok ezekkel a szerk. jogokkal kapcsolatban. De nemis konkrét személy ellen irányult, Főként nem ellened, mindinkább a szabályok ellen. Ne érts félre, nekem már akkor sem kellene akármilyen jog ha ingyen adnák, csupán az fáj, hogy amíg megerősített szerkesztők ezt megtehetik, és automatikusan ellenőrzött lett, addig velem kapcsolatban csak és kizárólag a hibáimra hivatkoznak elutasítván azt, hogy valami jogot kapjak. De ismétlem, Nem kell már mert befejezem az elkezdett cikkeimet és végeztem. Oly sok dolog van az életben amivel elüthetem az időmet. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 24., 21:16 (CEST)- 1-2 hónappal ezelőtt azt hittem, hogy egy nagyon jó szerkesztő lesz belőled, de a fentebbi hozzászólásod szerint tévedtem. Porrimaeszmecsere 2021. október 24., 21:21 (CEST)
- @Porrima Sajnálom ha csalódást kellett okoznom. A karma már csak ilyen. Mindennek megvan az oka. Sajnos én is csalódtam az egész rendszerben. És hidd el, én is szerettem volna "nagyon jó szerkesztő" lenni. De nem megy. Hidd el, hogy én sajnálom a legeslegjobban. Nem ismétlem önmagam, de több kommentemből és a szerklapomról ki lehet silabizálni a problémámat. Még egyszer, nagyon sajnálom. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 24., 21:28 (CEST)
- Gondolj inkább az október 18-i hozzászólásodra, hogy akkor azt írtad, Ezért a pillanatért már érdemes volt lefordítanom. Hogy máskor is adódhat ilyen pillanat. Apród vita 2021. október 24., 21:26 (CEST)
- @Apród Köszönöm szépen a bíztatást, de sokkal sokkal több kritika ért már a két jóleső hozzászólás mellett. Nem beszélve arról, hogy több (stámszerint 3) emailt kaptam még jelenleg is aktív szerkesztő(k)től akik a hajléktalan életmódomra hivatkozva elküldtek a p...ába, hogy a Wikipédia nem hajléktalan szálló. :) Bravó, bele kell rúgni a fekvő emberbe. Magyar hozzáállás ez is. Szóval 2 jó pont az 5 kb 7 rossz mellett. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 24., 21:33 (CEST)
- 1-2 hónappal ezelőtt azt hittem, hogy egy nagyon jó szerkesztő lesz belőled, de a fentebbi hozzászólásod szerint tévedtem. Porrimaeszmecsere 2021. október 24., 21:21 (CEST)
Rosszul értelemezed a Wikipédia szellemiségét. Itt nincs olyan, hogy valaki "senki". Itt senki sem több a többi szerkesztőnél. Nem érdekes, hogy ki hány éves, honnan jött, akadémikus, vagy nem. Itt az számít, hogy ki mennyit tesz le az asztalra. Te bizonyítottad, hogy sokat letettél, ezért semmi szégyenkezni valód nincs. Viszont arra kérlek hogy légy türelemmel a szerkesztőtársaid iránt. Ez a szerkesztésed elhamarkodott volt. A létrehozója 19:21-kor belekezdett egy szócikkbe, te 19:22-kor azonnali törlésre jelölted, meg sem várva, hogy folytatni kívánja-e vagy sem, ráadásul kirívó példaként hozod fel. Csigabiitt a házam 2021. október 24., 23:04 (CEST)
- @Csigabi Lehet, sőt, biztos, hogy elhamarkodott voltam, amit utólag sajnálok is, de mivel (isten lássa lelkem, hogy igazat írok) a szerkesztő neve nem volt ismerős, hisz aznap láttam először. Azt hittem valami "megszokott" vandál, vagy teszter. Hiszen ki gondolná hogy akad aki így, ilyen módon készít szócikket?
- Rendben, igyekszem türelmes maradni, és a bántó dolgok felett túllépni, de ezt neked is tudnod kell, hogy nem könnyű, és nem mehet a végtelenségig. És itt nem csak arra gondolok hogy egyik szerkesztő megerősített, a másik meg nem, sokkal több dolog van ami (ezek szerint szinte CSAK nekem) szúrja a szemem. De persze, mint a mondás is tartja: Egy fecske nem csinál nyarat. (De legalább megpróbálja).
- Titeket, és ezesetben a fenti hibámra való rávilágítás miatt, tőled is azt kérem, hogy értsétek meg végre, hogy nem vagyok egyetemi docens, hogy képes legyek akár 10 nyelven tökéletesen megírni az Egri csillagokat is szóról szóra. Felhozom ismét és megígérem, hogy utoljára. Nincs nekem csak egy kertész szakmunkásom, és még a 8.-ik osztályt is felnőttképzőn az Újpesti Langleth Waldemár ált. iskolában 19 évesen végeztem el, (mert szégyelltem volna, hogy még a 8 sincs meg), bár mit is érek vele?! Továbbá valóban csöves vagyok, Igaz, hogy jelenleg van hol laknom, de ez is csak egy barátomnak köszönhető, aki nem hagyja hogy az utcán éljek. És már x ideje az ő fizetéséből élek én is. Tudod milyen cinkes nekem ez is? Nem tudok egyről a kettőre lépni mert nincs se lakcímem itt németben, se TB-m se semmim (és nem is lenne egyszerű elkezdeni mert más dolgok is vannak a háttérben). A laptop amiről "dolgozok" az is a haveré. Nekem mindössze egy 300 eurós biciklim van. Ez az össz vagyonom. És mindezek ellenére sem az aluljáróban tarhálok, hanem hozzá akarok járulni a Tudáshoz, a Wikipédiához, de tudod milyen frusztráló az amiket már több kommentben írtam? Főként az, hogy az emberek összetévesztik az enciklopédia szót az adatbázissal, és még sok más. Minderre rájön a saját (való életbeli) stresszem és problémám, hát tudod milyen ku...a könnyű nyugodtnak maradni? Nagyon nem könnyű, de mindig igyekeztem. De ahogy mindenkinél, nálam is szakad a kötél néha.
- Sajnálom ha valakit megsértettem. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 24., 23:43 (CEST)
- Amúgy megértelek Csigabi. Erre én sem tudnék mit reagálni. De sajnos ez a valóság. Próbáltam valami "hasznos"
nak tűnődologba menekülni a semmittevés a kirekesztés a megvetés elől (mellett) de mint érzem (és ezt csakis én tudhatom, hogyan érzem) sikertelenül. Sokkal nagyobb hibákat vétő emberek kapnak "egyéb" jogokat, enciklopédiába nem illő moslékkal töltik fel az úgynevezett enciklopédiát. (Apropó. Még az Enciklopédia szócikket is "megvandálkodták".) Tehát hol van itt logika, vagy igazság? Persze van, három is. A tiéd, az enyém, és a teljes igazság. De nem akarok vitába szálnni emiatt, és nem a jogaidtól vagy tőled tartva, hanem inkább tiszteletből. Igen még a tegnapi "hangnemed" ellenére is (Bár ez relatív, hisz írásban hol érezhető a hangnem igazi célja vagy súlya?). Valamint azért mert tudomásom szerint -és javíts ha tévedek- nem volt egymással gondunk vagy bajunk soha. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 25., 19:53 (CEST)
- Amúgy megértelek Csigabi. Erre én sem tudnék mit reagálni. De sajnos ez a valóság. Próbáltam valami "hasznos"
Próbálj meg nem kishitű lenni. Senki sem rekeszt ki, senki nem vet meg. Te ugyanolyan értékes tagja vagy a szerkesztői közösségnek, mint bárki más. Én például nagyra értékelem, hogy szinte kétnaponta új szócikkel gazdagítod a Wikipédiát. Nem tudom, milyen „egyéb” jogokra gondolsz, amit egyesek megkapnak, mások meg nem. Úgy gondolom, hogy munkád alapján bármikor megkaphatnád a megerősített szerkesztői státuszt, csak kérned kellene. Egy támogatód már garantáltan lesz. Arra viszont megkérlek, hogy ne nevezd mosléknak mások munkáját. Azok a szerkesztők legjobb tudásuk szerint hozták létre a menetrendekről, sorozatepizódokról, egyebekről a szócikkeket, még ha téged ezek hidegen hagynak, sőt feleslegesnek tartod őket. Gondolj arra, hogy elképzelhető, hogy őket meg a drogkartellekről írt szócikkek nem érdeklik. Ha téged nem érdekelnek a menetrendek, sorozatepizódok, egyebek, akkor ne nyisd meg az oldalakat. A Wikipédiában éppen az a nagyszerű, hogy egymás mellett elfér mindenféle tartalom, az atomfizikától a menetrendeken át a drogkartellekig. Míg egy nyomtatott enciklopédiában valóban bosszankodnék, ha az általam keresett témát csak hosszas keresés után tudnám megtalálni a feleslegesnek tartott zajban, és százakat kellene lapozgatnom két érdekes téma között, itt ezzel a gonddal nem szembesülök. Begépelem teszem azt az Attica börtönlázadás karaktersort, és ha nem érdekelnek a madarak, nem kell átlapoznom az Atticora, Atticora melanoleuca, Atticora fasciata stb. oldalakon. Csigabiitt a házam 2021. október 25., 20:18 (CEST)
- Csigabi Köszönöm a bíztatást, de én kérni nem fogom a jogot. Van erre egy szó, talán az önbizalomhiány (csak az idegen változatát kerestem). A pszichológia ezt talán valami elutasítási félelemnek vagy minek mondja. Ami akkor jelentkezik, -gondolomnem kell mondani- ha az embert számtalanszor éri élete során az elutasítás a lebecsülés, stb. És ismered a mondást: Akit a krokodil megharap, az még a gyíktól is fél.
- Nem gondolok amúgy semmi különösre az "egyéb jogok" alatt. Csaknehezen lépek túl a tegnapi "kirívó példámon" hogy olyan szerkesztési módszer mellett feljebb tudtak lépni és/vagy még nem vonták meg tőle. Nemis akarom hogy bárkitől megvonják, nem célom. Csak hidd el hogy neked is bántó lenne, ha a munkahelyen azért nem kapsz magasabb pozíciót (nyilván ott ezzel a fizetés is emelkedne), mert egy csavart olykor kihagysz egy alkatrészből, a feletted álló tag pedig magát az alkatrészt hagyja ki a teljes pl autóból. Nem lenne bosszantó? Dehogynem :)
- Amúgy lehet az is ám, hogy a BKV-s és MÁV-os szerkesztőket nem érdekli amit én csinálok. De erre még most is azt mondom mint milliószor. Rengeteg, tényleg iszonyat sok enciklopédiát, lexikont stb olvastam. (nem büszkeségem de lenyúltam a helyi és a sulis könyvtárból, annyira szerettem olvasgatni, mindenhová magammal cipeltem) és a drogkartellekhez valamint a börtönlázadáshoz több cikk hasonlított (ugyanis tényt, történetet, TÖRTÉNELMET, cselekményt mesélt el) mint az adatbázisba való menetrendhez (ami inkább pontokat tartalmaz, honnan, hová, mikor és mi). Köpj le ha nincs igazam :) (így szokás mondani felénk) De ja valahogy csak túlélem, a komcsikat is megszoktam (igaz csak 3-4 éves voltam) :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 25., 20:37 (CEST)
Pedig előbb-utóbb jó lenne, ha megerősített szerkesztő lennél, már a szerkesztőtársaid szempontjából is. Addig ugyanis a járőröknek kell ellenőrizni és ellenőrzötté tenni az általad készített szócikkeket. Ha te nem kéred önbizalom hiánya miatt, akkor majd kéri más... (Irigyellek, hogy a komcsikat csak 3-4 évig kellett elviselned, nekem több jutott.) Csigabiitt a házam 2021. október 25., 20:56 (CEST)
- Amúgy hidd el, hogy tényleg a maximumot próbálom kihozni magamból a szerkesztés terén. Több kevesebb hibával, de önkéntesként szerintem belefér. Ha nagyképű akarnék lenni, (de nem vagyok, hisz mire is) azt mondanám: "Majd ha fizetnek érte, akkor nyújtok 120%-ot". Ezzel csak arra célzok, hogy páran (megint csak nem emlékszem nevekre) írtátok, hogy jobb a félkész cikk mint a semmi. Ha jobb a félkész akkor nem azt mondom, hogy ne értesítsetek a hibákról, mert csakis úgy tanulok, mint általában a legtöbben, csak kerüljük el a tegnapihoz hasonló érvelést mint a Tricastin atomerőművel kapcsolatban. Hiszen be kell hogy lásd, hogy amit én írtam nem áll olyan távol attól amiket te javasoltál. :) Nulla francia tudással és a DeepL használatával (persze szóról szóra kiválasztani a legördülőből a megfelelőt módszerrel) pláne, hogy két francia cikket vontam össze, még ez is szép teljesítmény volt, legalábbis én azt mondanám rá ha másvalaki csinálta volna ugyanígy. Hogy őszinte legyek, az sza.ul esett, figyelembevéve hogy sosem fordultam ELLENED. De ez legyen a legkevesebb. Fátylat rá. Igyekszem, odafigyelek, és amíg nem ba..ogatnak folytatom amit elkezdtem. :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 25., 21:45 (CEST)
Szia, Pablo!
Az imént megírtam Shlomi Shabatot az angol Wikipédia-szócikk alapján. Melyik sablonnal lehet ezt jelölni, és azt, hogy az angol szócikket melyik időpontjában fordítottam le? Kell szólni egy ellenőrnek is, hogy tegye a fordítást ellenőrzötté, vagy ellenőrré kell válnom, és akkor a fordításomat ellenőrzötté tehetem. A Kneszetet, Jariv Levint és Siri Májmont is én fordítottam a tavaly novemberi Ázsia-hónapra (Wikipédiás szerkesztői verseny).
AdamHoles vita 2021. október 26., 03:57 (CEST)
- Szevusz Adam!
A Fordítást a Fordítás nevű sablonnal jelölheted meg. Az ellenőrzést pedig általában a járőrök végzik el. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 26., 04:06 (CEST) - @AdamHoles
== Fordítás == - * {{fordítás|??|Cikkcím|oldid=??????}}
Ez lesz amit te keresel.:) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 26., 04:14 (CEST)- A lap eredeti címe:
- „[121]https://en.wikipedia.org/w/index.php?title=Shlomi_Shabat&oldid=1043482262”
- A fönti két sort lynx karakteres böngészőből másoltam ki. Van e rá mód, hogy a fönti két sort grafikus böngészőben is megjelenítsem?
- AdamHoles vita 2021. október 28., 07:03 (CEST)
- @AdamHoles Mármint a héber szöveget? Csak azért mert nálam megjelenik. (ha egyről beszélünk) :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 28., 07:07 (CEST)
- @AdamHoles Lynxben is ugyanúgy látom mint pl firefoxban vagy Tor-ban. Lehet hogy a "karakterkészlettel" vagy hasonlóval van gáz nálad. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 28., 07:12 (CEST)
- Nem a héber szöveget, hanem az oldid számot. AdamHoles vita 2021. október 30., 16:25 (CEST)
- @AdamHolesJaaaa, persze hogy van rá mód, hogy azt megjelenítsd Lynx nélkül is. Van a Beállítások --> Segédeszközök menüpontban egy olyan, hogy Lapváltozatok azonosítóinak (revision id, oldid) megjelenítése a laptörténeten, ha azt bejelölöd akkor láthatod a laptörténetben. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 30., 19:42 (CEST)
- @AdamHoles Mármint a héber szöveget? Csak azért mert nálam megjelenik. (ha egyről beszélünk) :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 28., 07:07 (CEST)
névtértévesztés
Szia, eltéveszted a sablon létrehozásánál a névteret, áthelyeztem, itt találod meg : {{Gambino bűnözőklán}}
. --PallertitcoC 2021. október 28., 19:46 (CEST)
- @Pallerti Bocsánat. Ügyetlen voltam, és észre sem vettem (ezek szerint). Mindenesetre köszi a segítséget. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 28., 20:00 (CEST)
- Már látom mi volt a gond. Kettőspont helyett pontot írtam. Nem akarom a saját hibámat leplezni de egy ezeréves ASUS K50ij laptopról "dolgozok". A billzete már néha néha szórakoztató. :D ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 28., 20:08 (CEST)
Fordítás
Hali. Nem akarom tovább offolni a sablonműhely vitalapját, így inkább ide írom. Ha gyakran fordítasz, akkor mégis inkább fontold meg a Facebook-csoportba való jelentkezést (Hogyan fordítsam? - rákeresel az FB keresőjében és kidobja). Egyikünk sem szakfordító, én sem vagyok az, de nagyon gyakran fordítok, filmeket is, így van némi rutinom legalább abban, hogy felismerem, ha a fordítás valahol nem kerek. Angolul tudni nem elég a jó fordításhoz, ez is valahol egy szakma, vannak fortélyai. A szakfordítónak mégiscsak az a szakterülete, jobban ismeri, van benne tapasztalata, vannak hozzá forrásai stb. Nem ciki segítséget kérni, igen neves műfordítók is vannak a csoportban pl, akik időnként ugyanúgy kikérik más fordítók véleményét, ha nem boldogulnak egy-egy speckó kifejezéssel vagy akár komplett mondattal. Én azt javaslom, hogy mivel sok szócikket fordítasz, egyrészt használj sokat egynyelvű szótárat is, rengeteg ingyenes van a neten (https://www.merriam-webster.com/, https://www.urbandictionary.com/, ez utóbbi szlenghez nagyon jó), amiből legalább a definíciót meg lehet érteni, és ha így sem sikerül rendes magyar kifejezést találni rá, akkor én guglizni szoktam, "angol kifejezés + általam vélt fordítás" formátumban, és kiderül, használják-e komoly források (tehát nem fórumok meg hasonlók). A "made man csinált ember" keresésre pl. csak a te wikis szócikkeid bukkannak fel. (Sajnos, ahogy látom, több helyen is használtad, ezeket is javítani kéne, pl. itt. Nem lehet ezeket idézőjelbe tenni, attól, hogy idézőjelbe teszed, még iszonyúan furán hangzik magyarul, nem professzionális, és könnyen kiköthetsz egy ilyennel a Leiterjakab blogon, ahol szétcincálják a rossz fordításokat. Meglátjuk, mit javasolnak a szakfordítók, de addig is én a helyedben kikommentelném a csinált ember szókapcsolatot mindenhol, ahol használtad.
Tippek az ilyen fordításokhoz:
- ha lefordítod a kifejezést és iszonyú furán hat magyarul, az az esetek többségében rossz fordítás, ilyenkor mindig nézz utána a neten, hátha valaki más már lefordította
- proz.com - itt sokféle kifejezést lefordítottak szakfordítók, úgy szoktam keresni, pl. hogy "made man proz.com", sok jogi szakkifejezés megvan itt.
- Wikipédia:Kocsmafal (fordítási segítség)/Segédeszközök oldalon összegyűjtöttünk egy rakás specifikus szótárat, van közte műszaki, jogi stb. Itt is érdemes keresgélni.
- https://www.linguee.com/ - főleg jogi-gazdasági kifejezéseket lehet itt keresni, párhuzamosan húzza be a magyar fordításokból a megfelelőket, az előnye, hogy EU-s adatbázisból dolgozik, tehát a megoldásokat itt is szakfordítók adták (hivatalos EU-s fordításokban keres) -- tudom, most arra gondolsz, mi köze a maffiás cikkeknek ehhez, de egy ilyen szövegben is előfordulhatnak más szakterület kifejezései.
- Szótárazáskor nem az első kidobott jelentést használjuk, hanem megnézzük, hogy szövegkörnyezetbe ez mennyire passzol. Ha semennyire, akkor tovább kell kutakodni.
- Én többször átolvasom a lefordított szöveget furán hangzó mondatok, tagmondatok után kutatva. A hosszabb szócikkeim ezért is készülnek akár hónapokig. És még így se foolproof, hogy nem lesz benne hiba.
Azért írom le ezeket, mert tök érdekesek a szócikkeid, és még jobbak is tudnak lenni, ha a fordításra jobban odafigyelsz. :)
Üdv Xia Üzenő 2021. október 29., 10:30 (CEST)
- @Xia Köszönöm szépen a hasznos tanácsokat. Amúgy a facebook csoportba már felvettek. Múltkor a Pioneering Spirit szócikkhez kértem ott segítséget. Erre egy úriember belinkelte az általam elkezdett cikket (amihez kellett volna a fordítás). :) Valamint amit múltkor is javasoltál (online szótár), azt is használom. De tudod, révén, hogy a cikkeim általában a szervezett bűnözésről szólnak, amelynek élete/életmódja a titkolózásról (is) szól, ezért valósznűleg akadhatnak olyan szavak amik nincsenek a kéziszótárakban, mint tudjuk, de pl a Kitty Genovese-gyilkosság cikkemben állítólag jóval kevesebb hiba volt, gondolom a fenti okok miatt, mivel nem bűnszervezetről szól. Megígérem, hogy igyekezni fogok a tökéletes fordítással kapcsolatban, és ha valami nem megy, akkor segítséget kérek. Könyvjelzőztem is a linkeket amiket most javasoltál. :)
- Egyébként köszönöm, hogy érdekesnek találod a cikkeimet. Tudod ez is egyvajta "érdeklődési kör" :) Ahogyan te rajongsz az ázsiai kultúráért, én a szervezett bűnözésért "vagyok oda" és egyéb olyan dolgokért amik "nem mindennaposak" az átlag ember számára.
ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 29., 11:52 (CEST)- Teljesen jó, ezekre a cikkekre is nagy szükség van, esetleg majd az érdekességek rovatba is lehet belőlük válogatni, a feltétel, hogy az érdekesség maga forrásolva legyen (lábjegyzettel) a szócikkben. Tudom kire gondolsz a fb csoportban, azt az úriembert figyelmen kívül kell hagyni, ő gyakran csinál ilyeneket :)) meg kérsz egy fordítást egy kifejezésre és odalinkeli az angol definíciót... Amit ugye amúgy is ismersz, a magyar fordítására vagy kíváncsi. A legtöbb esetben azért kap az ember normális segítséget is, nem biztos, hogy azonnal, figyelni kell az értesítéseket. Ha ott sem tudják a választ, a proz.com-on van ASK funkció, ott profi fordítók vannak regisztrálva és ingyenesen lehet tőlük kérdezni, persze nem tucatjával, ott tényleg akkor érdemes, ha már minden más eszköz, szótár és fórum kudarc volt. Xia Üzenő 2021. október 29., 13:25 (CEST)
- @Xia Figyelembe fogok venni minden tanácsot, hiszen nekem nem/sem célom az, hogy értelmetlen dolgokkal "árasszam" el a wikit. Nem mellesleg, hogy magam is nagyon sok infót szereztem már innen. :)
- Tényleg, nagyon köszönöm a kedves segítségedet, és hogy ilyen sok hasznos tanáccsal látsz el. Megígérhetem, hogy igyekezni fogok, hogy kevesebb utómunkát hagyjak magam után. De attól még nem leszek tökéletes, (sajnos). Egyébként nem <!--kommenteltem--> a "csinált embert", hanem átírtam Beavatott tagra.
- Más téma: Hiányolok, illetve nem találtam olyan műhelyt itt wikin ami olyan cikkekkel foglalkozik amiket én csinálok legtöbb esetben, gondolok ez alatt a szervezett bűnözésre, vagy maffiára, ki hogy nevezi. Csak mert szívesen csatlakoznék oda. Bár, mint a tények mutatják, rajtam kvül nagyon kevés szerkesztőt érdekel ez a téma. Illetve pontosítanék: Jelenleg nem sok szerkesztő szerkeszt a témában. Olvastam róla, hogy hogyan lehet műhelyt "alapítani", de a fenti okok miatt az is nehézkes lenne, hisz három aktív, a témában szerkesztő tagot sem tudnék felsorolni, nemhogy összeszedni. :)
- A cikkeimről pár szóban: Az amerikai szervezett bűnözés (és persze a 90-es évek magyar leszámolásai is) nagyon rég óta érdekelnek. Ezt pl magam állítottam össze, régi újságcikkek, webes média, stb alapján. Elsőre azt hinné az ember, hogy ezt a kisujjából kirázza. Pedig nem. Nagyon sok híroldal közölt fals adatokat a dátumokról, stb, és rengeteg kutatást igényelt. Valamint ugyanerről a témáról van egy, immár 120 oldalas saját készítésű forgatókönyvem, de ezt nem osztanám meg ilyen "nyílt" oldalon, mivel nem szándékozom Creative Commons 4.0 alá helyezni. Kb két éve írom de ez az ügy folyamatosan változik. :) A többi cikk egy része pedig úgy született, hogy szeretem a különleges dolgokat. A járművek közül a prototípusokat, mint a Szuhoj T–4, vagy a "legnagyobbakat" mint a Pioneering Spirit, vagy például a legfurcsább kinézetűeket mint csóró MiG–105. A Brink's-Mat rablást pedig azért fordítottam le mert pár órával korábban történt mint ahogy én születtem. Csodaszép esemény történt a születésem napján XDDD. De ha érdekel akkor itt leírtam pár cikkem születésének okát. Tudom kit érdekel?! De ha mások leírhatnak "magukról" sokkal értelmetlenebb dolgoat a lapjukra akkor talán ez is belefér. Persze nem ezek a "szakterületeim" mármint amivel szívesen foglalkozom, hanem a fentebb említett Szervezett bűnözés, de persze szeretem a Spanyolországgal kapcsolatos dolgokat is. Tervben van a Spanyol Civil Gárda (Guardia Civil), és a Spanyol Nemzeti Rendőrség (Cuerpo Nacional de Policía) is, mert hosszú, és részletes cikkek. Akárki akármit is mond, hogy a hosszú cikkek nem olyan olvasottak, engem nem zavar, vagyis nem érdekel. Hiszen az a pár Kilobyte vagy maximim pár Megabyte elfér az adatbázisban, ha más, sokkal olvastalnabb cikkek is ugyanúgy ott vannak. Nézegettem a minap a kiemelt cikkeket. Egyik másik azok közül is alig kapott megtekintést. Ebből kiindulva, az én cikkeim sem "feleslegesek", csak azért mert nem epizódlista, vagy egyéb filmes szócikk.
- Tudom, elég szépen eltértem a "fordítás" témától de gondoltam megosztok pár dolgot veled(tek) (hisz a Jóska Pistától a Pipás Mari néniig bárki olvashatja ezt) a cikkeimmel kapcsolatban. A segítséget pedig ismételten köszönöm szépen, és használni is fogom. Tudom, hogy bután hangzik ez pont tőlem, de számomra (is) fontosabb a minőség a mennyiségnél, ugyanis én nem szócikkíró versenyre jöttem ide, hogy minél többet készítsek minél kevesebb idő alatt. Az allapjaim közt találsz kb 2 hónapos elkezdett cikket is, ha jól emlékszem Stephan Bodzin, mert nem tartom ide illőnek, annak ellenére sem hogy más Wikiről fordítottam és még egy két mondattal kiegészítettem, többet akarok róla írni, de "még" nincs valami sok infó róla, bár kapcsolatba léptem vele, és kértem hogy egy két mondatot ha ideje tartja írjon magáról ugyanis Wiki cikkhez kellene, de azt írta, "manapság" nagyon elfoglalt, és majd térjünk vissza erre később. Aztán, hogy jelzi ha rá fog érni, vagy nekem kell "futnom" utána, ki tudja?!
ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 29., 18:51 (CEST)- Szia! Az utóbbi megjegyzéseddel azért óvatosan, a WP:SAJÁT-ba ütközik. Csak olyan szerepelhet a szócikkben, ami független forrással megerősíthető. Tehát az, hogy a cikkalany neked elmondja, az nem független forrás.
- A kérdésre a facebookon ezt a választ kaptuk: "Az "uomini d'honore" az kábé a katonáknak ("soldati") felel meg a hagyományos terminológiában. Amúgy meg a kettő nagyjából ugyanazt (teljes jogú tag) fedi. Amikor a "barátunk" szó hangzik el a filmekben, a teljes jogúakra utalnak vele." Xia Üzenő 2021. október 29., 20:30 (CEST)
- Újabb hozzászólások: "A "made man" az, aki legalább egy embert megölt (esetleg más komoly bűncselekményt követett e) a "család" szolgálatában, vagyis "beavatott". Aki látta a "Donnie Brasco"-t, az pld. tudja, mert ott egy komoly epizód, ahogy a főszereplő "made man" lesz." "A"man of honor" az szavatartó ember (betartja a maffiatörvényeket, megbízható)." Xia Üzenő 2021. október 29., 22:42 (CEST)
- @Xia Nagyon szépen köszönöm.
- Azt amúgy tudtam, hogy a "made man" az aki megölt legalább egy embert, hiszen valahol, talán a beavatásiban írtam is, hogy (ez mára már kiment a divatból, vagy hasonló) és a filmet is láttam, emlékeim szerint abban van, hogy Lefty akár hazudott is volna abban, a főnöknek, hogy Donnie ezt megtette hiszen Donnie nem akarta mert ugye zsaru volt ezért nem ölhet meg bárkit csak úgy. De arra nem emlékeztem, hogy hogy nevezték illetve fordították (akár szinkron akár felirat) a made mant, meg nem is lényeges, hiszen rengetegszer olvasom a filmek angol forgatókönyvét és k}@ára nem azt fordítják még a filmekben sem amit kellene.
- Man of honor: Tehát a maffia részéről ez a titulus tulajdonképpen nevezhető "becsületes embernek" is. Hiszen a Maffia törvényeit becsületesen betartja, ezért is megbízható.
- A lényeg, hogy maradhat a Beavatott tag.
- Még egyszer köszönöm, hogy időt szakítasz az rám és az engem illető feladatokra. :)
ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 29., 23:27 (CEST) - Megnéztem a filmet. Nem akart hazudni Lefty. Biztos össze kevertem valami másik filmmel, vagy dokumentumfilmmel. Tudod hogy van ez, ahány film annyi verzió. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. október 30., 11:07 (CEST)
- Újabb hozzászólások: "A "made man" az, aki legalább egy embert megölt (esetleg más komoly bűncselekményt követett e) a "család" szolgálatában, vagyis "beavatott". Aki látta a "Donnie Brasco"-t, az pld. tudja, mert ott egy komoly epizód, ahogy a főszereplő "made man" lesz." "A"man of honor" az szavatartó ember (betartja a maffiatörvényeket, megbízható)." Xia Üzenő 2021. október 29., 22:42 (CEST)
- Teljesen jó, ezekre a cikkekre is nagy szükség van, esetleg majd az érdekességek rovatba is lehet belőlük válogatni, a feltétel, hogy az érdekesség maga forrásolva legyen (lábjegyzettel) a szócikkben. Tudom kire gondolsz a fb csoportban, azt az úriembert figyelmen kívül kell hagyni, ő gyakran csinál ilyeneket :)) meg kérsz egy fordítást egy kifejezésre és odalinkeli az angol definíciót... Amit ugye amúgy is ismersz, a magyar fordítására vagy kíváncsi. A legtöbb esetben azért kap az ember normális segítséget is, nem biztos, hogy azonnal, figyelni kell az értesítéseket. Ha ott sem tudják a választ, a proz.com-on van ASK funkció, ott profi fordítók vannak regisztrálva és ingyenesen lehet tőlük kérdezni, persze nem tucatjával, ott tényleg akkor érdemes, ha már minden más eszköz, szótár és fórum kudarc volt. Xia Üzenő 2021. október 29., 13:25 (CEST)
Szia. Belenéztem a frissen készült Észak-írországi konfliktus szócikkbe. Arra kérlek, hogy a gépi fordítást – mert tagadhatatlanul úgy készült – nézd át, és a magyartalanságokat próbáld kijavítani. A Miután a presbiteriánusok, katolikusok és liberális anglikánok megalapították az Egyesült Írek Társaságát (Society of the United Irishmen), és az 1798-as sikertelen ír lázadást követően a katolikusok és a protestánsok közötti szakadár erőszak folytatódott szakasz második mellékmondatából nyilvánvalóan hiányzik az alany. Továbbá Orange-i Vilmost magyarul Orániai vilmosként ismerjük. És ez csak egy bekezdés volt. Örülök, hogy ilyen tempóban haladsz a fordításokkal (ez nekem eddig nem sikerült), de kérlek, néha lassíts. Csigabiitt a házam 2021. november 1., 20:23 (CET)
- @Csigabi Rendben. Lassítok néha, de ez már egy ideje meg volt kezdve. Nem egy napos vagy pár órás munka volt. :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. november 1., 20:24 (CET)
Az ulsteri ültetvényezés kifejezés megmosolyogtatott, de így nem maradhat, ha nem akarjuk, hogy előbb-utóbb valahol kiszerkesszenek minket. Nem vagyok az észak-ír történelem tudója, de én szervezett brit betelepítésnek, gyarmatosításnak nevezném (ld. en:Plantation of Ulster). Csigabiitt a házam 2021. november 1., 21:01 (CET)
- @Csigabi Kijavítom. De mint látjuk, én se vagyok történelem zseni :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. november 2., 00:24 (CET)
- Egyébként hogyan tudom lerövidíteni a vitalapomat? Úgy kikészít az állandó görgetés, hogy az nem igaz. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. november 2., 03:55 (CET)
- Ja igen. Ha kijavítottam, és átnézte valaki, akkor majd el fogom árulni hogy -hozzávetőlegesen- hány százalék gépi fordítás. Meg fog lepni hidd el. :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. november 2., 00:26 (CET)
- Javítottam mindent amit tudtam, illetve ami feltűnt. Egyébként eléggé furcsa, hogy egy ilyen szócikk nem volt meg ami egy 30 évet átölelő közelmúltbeli eseményről szól. Egyébként ellövöm a poént: Kb 10-20% ami gépi fordítás. Általában azok a részek amiket hajnalban adtam hozzá, mert akkor aludni MÉG nem tudok, de lefoglalnám magam valami hasznossal, írni meg MÁR nem tudok, mert nem fog az agyam. Hihetsz nekem, mert nincs okom hazudni, hiszen valahol valamelyik hozzászólásomban meg is jegyeztem hogy olykor olykor egy-egy szakaszt (nem a teljes cikket) valóban telibe fordítózok, mert "lusta" vagyok írni.
ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. november 2., 03:53 (CET)
- Javítottam mindent amit tudtam, illetve ami feltűnt. Egyébként eléggé furcsa, hogy egy ilyen szócikk nem volt meg ami egy 30 évet átölelő közelmúltbeli eseményről szól. Egyébként ellövöm a poént: Kb 10-20% ami gépi fordítás. Általában azok a részek amiket hajnalban adtam hozzá, mert akkor aludni MÉG nem tudok, de lefoglalnám magam valami hasznossal, írni meg MÁR nem tudok, mert nem fog az agyam. Hihetsz nekem, mert nincs okom hazudni, hiszen valahol valamelyik hozzászólásomban meg is jegyeztem hogy olykor olykor egy-egy szakaszt (nem a teljes cikket) valóban telibe fordítózok, mert "lusta" vagyok írni.
- Akkor jó. Egye fene. Megfelel így is a vitalapom, majd max görgetem, de ne szóljon èrte senki, hogy milyen hosszú. Megjegyzendő a tény, hogy a vitalapommal kapcsolatos kérdésemre nem "ugrott" senki, de ha idegesebben reagálok valamire, vagy rosszul fordítok egy cikken belül 3 mondatot, akkor 5 perc alatt nagyobb látogatottságom van mint a Mona Lisának 5 èv alatt. Na mindegy, most egy
kisszünetet tartok, van elèg bajotok nèlkülem is. Majd jelentkezem előbb vagy utóbb. ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. november 5., 04:05 (CET)- Szia! A vitalapodat átnevezheted Szerkesztővita:Pablo el ciclista/Archív01 névre. Így a vitalapodon csak egy átirányítás marad, amit törölsz, és van egy szép tiszta vitalapod. Ezután illik az élő vitalapon tenni egy linket az archív vitalap(ok)ra, hogy ha esetleg valaki keresne egy régebbi megbeszélést, könnyebben megtalálja. Ezt az eljárást akárhányszor megismételheted. Hkoala 2021. november 5., 11:49 (CET)
- Köszönöm szépen az infót. Amint aktuális lesz, elintézem. De jelenleg egy kis gondom akadt a technikával. Mégpedig állítólag a resolv.conf nevű csodával. Ha javítottam, visszatérek.
Ha valaki esetleg segíteni szeretne/tudna, leírom a problémámat:- A Kali Linuxom egyszer csak gondolt egyet, és átmeneti névfeloldási hibát írt minden internetes akcióra.
- Reinstall közben, mikor már az alaprendszer megvolt, a szoftverválasztásnál szintén hibát ír, és nem képes telepíteni az asztali környezetet.
- Nem virtuális gépen használom, hanem mint elsődleges rendszer.
- Köszönettel: ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. november 5., 18:16 (CET)
- Ezt inkább a műszaki kocsmafalon kellene megkérdezned, azt figyelik a hozzáértők. Hkoala 2021. november 5., 18:23 (CET)
- Rendicsek. Megkérdezem ott is. :) ᑭᗩᗷᒪO_Eᒪ_ᑕIᑕᒪIᔕTᗩ dɐlɐʇıʌ 2021. november 5., 18:25 (CET)
- Ezt inkább a műszaki kocsmafalon kellene megkérdezned, azt figyelik a hozzáértők. Hkoala 2021. november 5., 18:23 (CET)
- Köszönöm szépen az infót. Amint aktuális lesz, elintézem. De jelenleg egy kis gondom akadt a technikával. Mégpedig állítólag a resolv.conf nevű csodával. Ha javítottam, visszatérek.
- Szia! A vitalapodat átnevezheted Szerkesztővita:Pablo el ciclista/Archív01 névre. Így a vitalapodon csak egy átirányítás marad, amit törölsz, és van egy szép tiszta vitalapod. Ezután illik az élő vitalapon tenni egy linket az archív vitalap(ok)ra, hogy ha esetleg valaki keresne egy régebbi megbeszélést, könnyebben megtalálja. Ezt az eljárást akárhányszor megismételheted. Hkoala 2021. november 5., 11:49 (CET)