Szerkesztővita:Gg. Any/Archívum2019
Ez egy korábbi vitákat és beszélgetéseket tartalmazó archív vitalap. Ne változtass rajta. Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő vitát, beszélgetést, az aktuális vitalapon tedd! |
Bocsánat
Bocsánatot kérek. Apród vita 2019. január 1., 16:36 (CET)
@Apród: Semmi gond, jót javítottál, Tataroz sablont se tettem rá, így nem volt miért szólnom, csak kértelek, hogy még egy kicsit várj, hogy befejezzem és vissza is olvassam. Le akarom zárni a törlésit, ezért javítottam fel. De most már tiéd a pálya. Mondjuk pl. ez: holló¬házi fogalmam sincs hogy keletkezett, ezzel a ¬ jellel. Ez mi a fene?... Na, mindegy, most már jó. Köszönöm! :) Gg. AnyÜzenet 2019. január 1., 16:48 (CET)
Miért volt szükség? Azért mert Takács Mária tévébemondó esetében volt ugyan egy közösségi többségi döntés 2015-ben a névalakról, de azt semmibe veszi Csigabi és Pallerti és úgy tekinti, hogy nem született döntés róla. Én pedig hazug státusznak érzem ebben a helyzetben a megerősített szerkesztői posztot, hogy fel tudtam mutatni magam mögött egy többséget (Apród, hhgygy, Gaja, Halász János, Szenti Tamás, Pegy22 a kocsmafali szavazásban, de egyébként Alensha is támogatta a szócikk vitalapján, bár ő már a kocsmafali szavazásban nem vett részt), de nem tudtam érvényesíteni. Sem csendben, hiszen akkor Pallerti sas módjára mindkét alkalommal lecsapott rám, sem máshogy. Jellemző módon Pallertinek külön fel kellett hívnom rá a figyelmet, hogy mivel minden ilyen irányú figyelmét annak rendelte alá, hogy bármit amit Apród beír, visszavonja, így nemcsak a szócikk Takács Mária (tévébemondó) címét vonta vissza, hanem azt a javításomat is, hogy Takács Mária nem miskolci gimnáziumba járt, ahogy azt EniPort belejavította tavaly januárban, hanem a pesti-ferencvárosi gimnáziumba.
Nekem pedig évek óta allapon áll a tévébemondóról írott anyagom, de nem sikerül betennem, mert Pallerti lecsap rá - nem nézve mit írok be és ezen a tataroz sablon se segít, mert úgyis leveszi. Apród vita 2019. január 1., 17:51 (CET)
- Egyébként magánvéleményem, hogy a járőrök és adminok rosszabbul jártak az én büntetésemmel, mint én magam (és mindezt amiatt, mert néhány admin halálra izgulja magát, hogy jaj, mi lesz ha én hozzányúlok a Takács Mária szócikk nevéhez, mert nem bírnak nem Méhviasz bíró lenni). Ha maholnap ugyanis pl. betennék 14 nevet egy szerkesztéssel a a halálozási listába, akkor most 14 név után kellene elvben ellenőrzést végrehajtaniuk. Azért elvben, mert nagyrészt megbíznak ott a munkámban maximum kisebb igazításoktól eltekintve. Apród vita 2019. január 1., 18:00 (CET)
- Apród az Isten áldjon már meg, mikor fogod végre abbahagyni. Miért nem lehet belenyugodni, hogy Takács Máriát, Takács Marikának ismerte mindenki? Takács Mária. Hány ilyen név lehet az országban, ráadásul valószínűleg van nem egy híres is közöttük akit egészen biztosan meg lehetne írni?
- Most őszintén, ha pl. Dolly énekesnő a polgári nevén lenne megírva a WP-n, szerinted valaki megtalálná? Te tudtad (én nem, és valószínűleg nem vagyok egyedül), hogy őt Penczi Mária Ilonának hívják? Azért szívesen végigmennék az országban és pár ezer embert megkérdeznék, hogy tudják-e a "rendes" nevét. Vagy itt van Charlie. Jó, ezt már én is, és valószínűleg sokkal többen tudják, hogy Horváth Károly, vagy, hogy Kiki, Patkó Béla, de egyáltalán nem biztos. Rengeteg ember ismerő őket a művésznevükön, de az anyakönyvezett nevükön feltehetőleg csak nagyon kevés ember.
- De lehetne nagyon sokáig folytatni, pl. Fedák Sári, Monori Lili, Pásztor Erzsi, rengetegen ismerik őket. De így: Fedák Sarolta, Monori Erzsébet Lídia, Pásztor Erzsébet... Az emberek nagy többsége nem tudna a valódi személyre asszociálni.
- Egy világ fog összeomlani most benned, de én is azt mondom, hogy Takács Marika. Én is erre szavaznék. Így ismerte mindenki. A WP nem egy polgármesteri hivatal, hogy az anyakönyvezett nevet kell nyilvántartani. Itt a lényeg, ahogy az emberek többsége ismeri/ismerte, ahogy keresnék. A lényeg, hogy megtalálják. Ez a cél itt!
- Fogalmam sincs miért vagy ilyen makacs. Ha azon múlna, én arra is rábólintanék, hogy töröljenek egy általam elkezdett szócikket, ha a közösség így szeretné, csak legyen béke. Te 2015 óta nem tudod ezt az egy átnevezést elengedni.
- Nagyon kérlek, ha még van hozzáfűzni valód menjünk át e-mailra. Én nem szeretek egy egész közösség előtt ilyen vitákban részt venni. Valahogy nem kicsit úgy érzem, ez a szerkesztők nagy többségét egyáltalán nem érdekli már. Gg. AnyÜzenet 2019. január 1., 19:55 (CET)
- 1. Ezt a vitát nem én kezdtem. Te kérdeztél, én válaszoltam. Ezek után háborogni - mert lényegében háborogtál - szükségtelen. Főleg mivel nem mondható, hogy mocskosszájú lettem volna vagy mellébeszélő. 2. A "mindenki" tipikus rajongói túlzás - bárkiről is legyen szó. 3. Takács Máriát min. háromféleképpen is nevezték: egyrészt Takács Máriának, másrészt Takács Marikának, harmadrészt Takács Marinak. És az iszdb segítségével azt is lehet tudni, hogy csak a Gyula vitéz télen-nyáron alkalmával tüntették fel Takács Marikaként azokban a filmekben, amelyekben szerepelt - más filmekben Takács Mária vagy Takács Mari néven szerepelt.
- U. i.: Isten áldásának kérését viszont köszönöm, remélem úgy lesz. Jó éjt! Apród vita 2019. január 2., 00:16 (CET)
usernevek
Szia Gg. Any! Mik a jó usernevek? Üdv, – Vapoyo Írj nekem 2019. január 3., 12:52 (CET)
@Vapoyo: A tiéd tök jó, nehogy változtass! :D Gg. AnyÜzenet 2019. január 3., 13:27 (CET)
Szia Gg. Any! Köszi, nem szeretnék. Üdv!– Vapoyo Írj nekem 2019. január 4., 10:24 (CET)
@Vapoyo: No azért! :D Nem tudom van-e jelentése, honnan jutott eszedbe, de szerintem ötletes, egyedi, szóval jó. Nekem tényleg nagyon tetszik. Különben az eredeti kérdéshez visszakanyarodva, hogy mik a jó usernevek. Természetesen csak az van a WP szabályok között kikötve, hogy mik a nem jók, vagy a tiltottak. Gg. AnyÜzenet 2019. január 4., 10:32 (CET)
Köszi! Azt szeretném a ValóVilág9-re nézz rá, tele van mindenfélével. Nekem nem engedi visszavonni. Üdv! – Vapoyo Írj nekem 2019. január 4., 10:40 (CET)
@Vapoyo: Ne haragudj érte, számomra az ilyen műsor és emberek szenny. Nem akarok vele foglalkozni és nem is tudok, mert fogalmam sincs a javítások jók-e, vagy nem. Gg. AnyÜzenet 2019. január 4., 11:32 (CET)
Üdvözlet
Köszönöm a tetszésnyilvánítást és a javításokat. Rajtad kívül csak Nyiffi tett hasonlót. Rengeteget dolgoztam néhány cikkel.És Boldog ÚJ Évet! Capucettorosso vita 2019. január 5., 12:24 (CET)
@Capucettorosso: Én még most futottam bele először egy általad írt szócikkbe, nem tudom miért, hiszen így utánanézve, már majdnem 50 szócikket írtál, a közel két éves ittléted alatt. (Ha jól számoltam 47.) Engem már ez az egy is teljesen lenyűgözött, egészen biztos vagyok benne, hogy nem túlzás, amit írtál, hogy rengeteget dolgoztál vele. Belekukkantok majd a többiekbe is, de egészen biztosan azok is kiváló munkák. De jó, hogy idetévedtél. Nem kicsit emelted a WP színvonalát, amiért a WP nevében én mondok most újra köszönetet neked. További nagyon jó szerkesztést és nagyon boldog új évet kívánok! Maradj még nagyon sokáig közöttünk. Gg. AnyÜzenet 2019. január 5., 15:45 (CET)
3.
Kicsit későn de boldog Wikiszületésnapot kívánok! Subicemaster 🍪 kekszgyár 2019. január 7., 22:32 (CET)
@Subicemaster: De aranyos vagy! Köszönöm szépen! Esküszöm eszembe sem jutott. Az enyémet miért nem jelezte a WP? Tegnap pedig voltam a szerk. lapomon. Lehet, a sajátját nem jelzi senkinek. Gg. AnyÜzenet 2019. január 8., 09:18 (CET)
Wikiszülinap
Egyrészt nagyon boldog 3. Wikiszülinapot kívánok! Másrészt viszont láttam a figyelőlistámon, hogy beírtad magad a WP:WSZ oldalra. Sajnos, ez nem elég ahhoz, hogy a {{Közösségi portál/Wikiszülinap}}
sablon kijelezze a nevedet, ugyanis erre a lapra kell beírnod magadat, hogy működjön. Én is szembesültem ezzel. – WMXmessage 2019. január 8., 14:01 (CET)
@WikimakerX: Jaj, de kis drága vagy! Duplán is! Mindjárt megkuksizom. Bevallom férfiasan, azt sem tudtam, hogy van ilyen wikiszülinapos lap. Gg. AnyÜzenet 2019. január 8., 14:25 (CET)
@WikimakerX: Még Misibacsit is te világosítottad fel?? Mert, hogy még engem... De ez valami Mátéé Gg. AnyÜzenet 2019. január 8., 14:30 (CET)
- Én se értettem, hogy miért egy szerkesztő allapjára kell beírni... Ez van. – WMXmessage 2019. január 8., 14:46 (CET)
@WikimakerX: Mert akkor valószínűleg ő kézzel teszi be a nyilvántartásba. :DD Csak megnyitom szerkesztésre, beírom, hogy Gg. Any 2016, és ennyi? Gg. AnyÜzenet 2019. január 8., 14:56 (CET)
- Úgy kell beírni, ahogy a többiek(et) írták be (magukat). Neked elméletileg ezt kell beírnod a táblázatba a 0106-os és a 0111-es oszlop közé: | 0107 = [[Szerkesztő:Gg. Any|Gg. Any]] {{#expr:{{LOCALYEAR}}-2016}}
- A 0107 ugye január 7-ét jelent, a [[Szerkesztő:Gg. Any|Gg. Any]] a nevedet fogja mutatni a sablonban, a {{#expr:{{LOCALYEAR}}-2016}} pedig azt mutatja, hányadik Wikiszülinapod van. Remélem tudtam segíteni. – WMXmessage 2019. január 8., 15:11 (CET)
@WikimakerX: Már csak a link kellene, hogy hol ez a táblázat... Gg. AnyÜzenet 2019. január 8., 15:22 (CET)
- Szerkesztő:Máté/WSZ/switch. Meg kell nyitni szerkesztésre, addig nem látszik. WMXmessage 2019. január 8., 15:29 (CET)
@WikimakerX: Ja!? Azt hiszem sikerült! :DDD Nagyon köszönöm, remek volt a leírásod!! Gg. AnyÜzenet 2019. január 8., 15:37 (CET)
- Nincs mit... Nekem is segítettek, próbáltam én is segíteni. – WMXmessage 2019. január 8., 15:40 (CET)
- @WikimakerX: Tökéletesen sikerült! Szerintem most egy csomóan lesték el, hogy kell ezt csinálni. Gg. AnyÜzenet 2019. január 8., 15:41 (CET)
Gratulálok! :) – Pagony foxhole 2019. január 8., 14:49 (CET)
@Pagony: Köszönöm szépen, nagyon drága vagy!! Mikor láttam, hogy írtál, megijedtem, hátha valamit rosszul csináltam. Lett volna rá esély, mert ma volt küzdelem a vandálokkal rendesen. Gg. AnyÜzenet 2019. január 8., 14:53 (CET)
süssfelnap.hu
Kedves Gg. Any! Ne haragudj ha rossz helyen írok, nem igazán ismerem még ki magam itt a wiki szerkesztőfelületén. A süssfelnap.hu időjárás előrejelző weboldal tulajdonosa vagyok. Szeretnék csinálni egy szép wiki lapot az oldalhoz ahol leírom a céljainkat, a fejlesztés történetét, egy kicsit az oldalon lévő funkciókról, lehetőségekről, stb.. El is kezdtem, de látom, hogy kitörölted. Érdeklődnék, hogy miért? Az időképnek, köpönyegnek is van wikipédia oldala, úgyhogy gondolom a tartalommal, tematikával nincs probléma. üdv: Deák Imre– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Deák Imre (vitalap | szerkesztései) 2019. január 9., 11:15 (CET)
- És @Deák Imre, hogy kapjon értesítést a válaszról. Fauvirt vita 2019. január 9., 12:12 (CET) megjegyzés a vitalapok jobb felső részén van egy "új téma nyitása" link, azzal lehet új szakaszt nyitni, ha legközelebb ilyenre kerülne sor, hogy ne más témájába kerüljön a mondanivalód. Fauvirt vita 2019. január 9., 12:38 (CET)
Kedves Deák Imre!
Tegnap sem a saját törléseim között, sem a többi törlés között, még hasonlót sem találok. De amit javasolni tudnék, hogy ne rögtön élesben próbálj meg írni, hanem pl. magadnak otthon egy Word dokumentumban, vagy ha itt szeretnél, akkor egy allapon, de ha végképp főnévtérben (ezt javasolnám utoljára, ha teljesen kezdő vagy) egy {{Építés alatt}} sablont tegyél a szócikk tetejére (a szócikk írást kezd ezzel, amit ha készen vagy, egyszerűen törölj ki). De mielőtt még sok időt szánsz a megírásra, kérnélek, hogy tanulmányozd pl. ezeket a linketet: Mi nem való a Wikipédiába?, Mi számít megbízható forrásnak?, Nevezetesség, Tüntesd fel forrásaidat! Remélem tudtam segíteni, ha van még kérdésed tedd fel bátran! Jó munkát! Üdvözlettel: Gg. AnyÜzenet 2019. január 9., 11:58 (CET)
Kedves Deák Imre!
Közben meg is lett a törlés, amit, kicsit jogosan, eltévedt tartalommal jelöltek a kollégák azonnali törlésre, mivel a Wikipédia nem rajongói oldal... "A sussfelnap.hu egy minőségi, hangulatos időjárás előrejelző és jelentő internetes oldal" Legyen szíves tárgyilagos, enciklopédikus megfogalmazásra törekedni, minden személyes érzelmektől mentesen, mert ez is nagyon fontos. Gg. AnyÜzenet 2019. január 9., 12:42 (CET)
Új szerkesztő
(Csak zárójelben, a törlés 4-én történt. Fauvirt vita 2019. január 9., 12:07 (CET))
- @Fauvirt: Köszi! Azt hittem tegnap töröltem, nem volt időm tovább nézni a Törlési naplót, sem azt, hogy van-e ilyen szerkesztő. De mondjuk, ha először idetalált, a válaszért is idefog, az utóbbi miatt nem aggódtam. :D Gg. AnyÜzenet 2019. január 9., 12:25 (CET)
- Csak ötletszerűen kerestem rá a Süssfelnap.hu-ra, így lett meg, a idetalálni meg valószínűsítem a törlési leírásából tudott, ami egyáltalán nem biztosítja, hogy vissza is talál, főleg, hogy eleve rossz helyre írt (neki írom, hogy a vitalapok jobb felső részén van egy "új téma nyitása" link, azzal lehet új szakaszt nyitni). Új, rutintalan szerkesztő, jobb kevesebbet feltételezni. (Egyébként ha legközelebb törölsz, érdemes megnézni, hogy a létrehozó vitalapja piros-e. Ha igen, minimum egy üdvözlősablont ildomos hagyni, ha a magyarázattal nem is akarsz bíbelődni... kb. 3 kattintással több, de lényegesen szimpatikusabb lépés. ;o) Ebben az esetben ez a hajó már elment, az üdvözlést pótoltam, szóval ez csupán egy javaslat.) Fauvirt vita 2019. január 9., 12:38 (CET)
- @Fauvirt: Ha munkaidőben vagyok nincs időm csak percekre beugrani, akkor is vandálokra vadászok, hogy rend legyen. Eleve nem is akartam (nem is tudtam volna) nagyon belemélyedni ebbe a dologba, azért is néztem meg csak egy napot, de nyilván ha később több időm adódik kikutattam volna rendesen a történetet, de inkább gondoltam, ha részlegesen is, de válaszolok, hátha addig is erre jár. Mint neki és neked is, ezt is többszörre írtam meg. Ilyenkor ez van. Üdvözölni én csak olyan szerkesztőt szoktam, aki egyértelműen hasznos. Kicsit cinikusnak is tartom, hogy üdvözlöm, de jó, hogy itt van, aztán kitörlöm amit létrehozott. Az üdvözlésnek én más keretet szoktam keríteni. Pl. először megköszönöm az általa létrehozott szócikket. De ezeket mindenki másképpen csinálja, ahogy gondolja, ezt ő dönti el és nem mások. Ha egyáltalán nem üdvözöl, az is az ő dolga. Ez a hajó még nem ment el. Miért ment volna? Ha pedig neked van igazad, és soha többet nem jön vissza, felesleges volt üdvözölni is. Gg. AnyÜzenet 2019. január 9., 13:15 (CET)
Én nem mondtam semmi olyat, hogy "soha többet nem jön vissza", csupán annyit, hogy nem biztos, hogy ide visszatalál és látja amit neki írsz, ha nem kap semmilyen értesítést. Amúgy van olyan sablon is, ami a törlések után helyezhető ki vitalapra (konkrét esetben pl. {{Nemcikk}}
(?)), az sem tesz ki többet plusz 3-4 kattintásnál azzal együtt, hogy a {{Szerkesztőket figyelmeztető sablonok}}
(?) oldalról választ az ember. Igen, mindenki másképp csinálja, de csinálni sem muszáj, ha arra sincs időd, hogy kicsit figyelmesebb légy, biztosan van más jellegű munka is, ami e nélkül is elvégezhető. És kérlek ne haragudj meg rám, nem rádpirítani akarok, csupán mivel mi ilyenről még nem beszéltünk, elmondom, én hogyan látom, mivel lehet fejlődni egy adott területen. Nem akarlak kényszeríteni, csak reménykedhetek, ha netán segítek azzal, hogy nem tartom magamban, rajtad is és azokon is, akikkel tevékenységeid kapcsán kapcsolatba kerülsz. De ha nem, hát nem. Csupán egy javaslat volt. Fauvirt vita 2019. január 9., 14:50 (CET)
- @Fauvirt: Ne haragudj érte, de én sem szólok bele, hogy te hogy csinálod a dolgokat. Egy ilyen tartalomra:
- "A sussfelnap.hu egy minőségi, hangulatos időjárás előrejelző és jelentő internetes oldal mely az aktuális időjárás mellett még számos, a témához tartozó kategóriában ad pontos helyzetjelentést és előrejelzést. Központi figurája Süsi a napocska akinek az adott témától és időjárási helyzettől függően számos megjelenési formája van. Úgy is mondhatjuk, hogy Süsinek mindig olyan a kedve amilyen az idő. Az oldal jelmondata: süssfelnap.hu - mindig napra készen" én nem fogok litániát írni a vitalapjára, hogy hogyan nem, vagy hogy kellett volna. Az eltévedt tartalom, azt hiszem elmond mindent. Rengeteg, ennél sokkal fontosabb dolgot csinálok, pl. a vandálok figyelmeztetését sokkal fontosabbnak tartom, mert megfigyeltem, hogy 90%-ban megijednek, eltűnnek utána. Inkább ilyenre fordítok több időt, aminek van értelme, mint most elkezdjek ömlengeni, hogy ezt nem így kellett volna csinálni. Akinek van bátorsága rögtön élesben a fő névtérbe írni, annak előtte utána kellene, hogy olvasson, hogy mit és hogyan szabadna, kellene. A munkahelyen te sem hiszem, hogy rögtön első nap a főnök munkájával kezdesz. Ha igen, ne csodálkozz, ha a fejedre koppintanak. A fő névtérből minél hamarabb menjenek ki a nem odavaló tartalmak. Ha csak egy kis kételyem is van otthagyom az azonnalit, nem törlöm, mint már számtalan eset volt rá. Majd jönnek a tapasztaltabb adminok és ők eldöntik.
- Ez már nem az első kísérlete volt: [1]. Itt kapott egy csonksablont, ezért Misibacsi írt neki, de öt nap múlva minden további levelezgetés nélkül, hogy hogy kellene, törölték (nem én). Ne haragudj nekem nincs ennyi időm egy témára. Osváth András jelölte, én indokoltnak találtam és kitöröltem, most is azt gondolom, hogy erről felesleges lett volna levelezgetni. Már nem az első kísérlete. Most kérdezett, válaszoltam, küldtem neki egy csomó linket. Ennél többet nem hiszem, hogy kellett volna egyelőre tennem. Gg. AnyÜzenet 2019. január 9., 16:18 (CET)
Úgy elbeszélünk egymás mellett, hogy csak na. Attól, hogy admin vagy járőri jogosultsággal látható változtatások vannak, még nem lesz jelzés az illető vitalapján, hohy egy másik mezei szerkesztő tudja, hogy annak a szerkesztőnek már van előzménye, ha egy darab sablon odabiggyesztését nagyobb munkának érzed, mint a fenti litánia megírását. Ennyi. (Amúgy meg részemről hálásabb vagyok, ha valaki őszintén megmondja, ha baja van bármivel, amit csináltam - és hiába írod az ellenkezőjét, te is volt már, hogy jeleztél valamit - mintha pl. sunyin meglapul és puffog rám - a puffogás ez esetben nem rád vonatkozik! -). Még egyszer: ha nincs annyi időd, hogy egy vitalapra kiválassz és rátégy egy megfelelő sablont (a linkelt gyűjteményben szerintem igen kevés eset van, amikor ne lehetne megfelelőt találni), akkor szerintem hagyd a törlést is. Senki nem kérte, h más, több energiát igénylő dolgot tégy. Fauvirt vita 2019. január 9., 16:54 (CET)
- @Fauvirt: Most is segítettem aki hozzám fordult és fogok is, ha újra jelentkezik. Ha úgy ítélem meg, hogy tennem kell megjegyzést, vagy bármit, bárki vitalapjára megteszem. Ha nem, akkor nem. Én sem szabom meg neked, hogy mit csinálj és azt sem, hogy mit nem, vagy, hogy mire, mennyit időt szánj. Legyen akkor ez részedről is, irányomban így. Köszönöm! A fenti litánia miattad keletkezett és nem miattam. Gg. AnyÜzenet 2019. január 9., 17:21 (CET)
Annyit írtam ildomos, amire te rögvest támadtál, de jó, én kérek elnézést, hogy merészeltem apróbetűsen ildomosnak írni olyat, ami WP:AKban is szerepel, remélem ez által visszanyered a higgadtságot. Bocsánat. Fauvirt vita 2019. január 9., 18:06 (CET)
- @Fauvirt: Én támadást a te részedről érzékeltem ("...de csinálni sem muszáj, ha arra sincs időd, hogy kicsit figyelmesebb légy, biztosan van más jellegű munka is"..., "Senki nem kérte, h más, több energiát igénylő dolgot tégy..." stb.) és te kerestél meg engem, nem én téged. Nekem, ahogy írtam mániám lett a vandálok figyelmeztetése, mert rájöttem, hogy nagyon hatásos, mégsem fogok sem hozzád, sem máshoz elrohanni és egy napot irkálni, ha meglátom, hogy egy visszavonás után nem figyelmeztettél/figyelmeztettek, pedig erre is van egy csomóféle sablon amit csak el kellene küldeni nekik. Én ahogy írtam, ha olyat látok azonnalin, ami szerintem nem törlendő, nem nyúlok hozzá, tehát nincs mit írni neki. Ha meg én is törlendőnek gondolom a fő névtérből, akkor azon meg azért nincs mit levelezgetni. Gg. AnyÜzenet 2019. január 9., 21:07 (CET)
WTCR 2019-es lap
Szia! Köszönöm, hogy ideiglenesen védetté tetted a 2019-es túraautó-világkupa szócikket. Sajnos a vandalizmus azóta sem szűnt meg a lapon, azóta új IP-vel károsítják. Nem tudom lehet-e tenni végérvényesen az ilyen esetek ellen? (Elnézést ha nem jó helyre írtam) Üdv, NyZM97 vita 2019. január 10., 12:12 (CET).
@NyZM97: Szia! Egyetlen nem ellenőrzött (tehát nem kizárt, hogy jó) megmozdulás van 01.09. 11:44-kor. Még ha ez az egy esetleg vandalizmus is (én nem úgy látom, de nem értek a témához) akkor sem beszélhetünk sorozatos vandalizmusról. A WP szabad enciklopédia a lényege éppen az lenne, hogy bári beleszerkeszthet (persze csak helyes tartalomra gondolok). Semmiképpen nem indokolt a lapvédelem. Ha adódik probléma vele, szólj, megnézem majd újra. Üdvözlettel: Gg. AnyÜzenet 2019. január 10., 12:28 (CET)
Köszönet (1)
Szia Gg. Any! Köszi, hogy blokkoltad az 84.245.121.81 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)-t, kezdtem azt hinni itt a vég. Jelztem az AÜ-n is. – Vapoyo Írj nekem 2019. január 10., 12:31 (CET)
@Vapoyo: Szia Vapoyo! Szívesen! Remélem elég gyors voltam. Téged nem kell? Most úgyis benne vagyok. Gg. AnyÜzenet 2019. január 10., 12:33 (CET)
Szócikk
Szia Gg. Any! Láttam előbb törölted a cikket. Üdv,– Vapoyo Írj nekem 2019. január 11., 10:46 (CET)
@Vapoyo: Szia Vapoyo? Melyiket? Tőled ma még nem is töröltem azonnalit. Amit most feltettél kicsit várok, már láttam mikor megírta is, hátha akar még írni hozzá, mert így elég soványka. Vagy törlésire gondoltál? :D Gg. AnyÜzenet 2019. január 11., 10:51 (CET)
Stark Péter
Szia Gg. Any! Kidobott a gép. Ezt egyszerre vontuk vissza! Üdv,– Vapoyo Írj nekem 2019. január 18., 10:12 (CET)
@Vapoyo: Akkor megint én voltam az erősebb? Gg. AnyÜzenet 2019. január 18., 10:33 (CET)
Figyelmeztetés után
78.131.58.37 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)- t figyelmeztetted, és utána is folytatja. Blokkolni kéne.– Vapoyo Írj nekem 2019. január 18., 10:34 (CET)
@Vapoyo: A következő után megkapja. Gg. AnyÜzenet 2019. január 18., 10:43 (CET)
„Az év szócikke 2018” verseny
Szia, Gg. Any! Az elmúlt két évben szervezett „Az év szócikke” versenyek valamelyikén (vagy épp mindkettőn) részt vettél és szavazatoddal hozzájárultál a végeredmény kialakulásához.
Reméljük, az idei mezőny is felcsigázza érdeklődésedet, ezért értesítünk arról, hogy a 2018-as „Az év szócikke” verseny hétfőn, január 21-én 0:00 órakor indul. Hétfőtől számítunk a szavazatodra!
Pasztilla 2019. január 19., 08:39 (CET)
Díj 1
@WikimakerX: Milyen kimondhatatlanul aranyos vagy! Nagyon szépen köszönöm kedvességed! De jó, hogy vannak itt ilyen szerkesztők is, akik figyelnek a többiekre és nem csak azért, hogy mikor köthetnek bele. Nagyon jókor jött ez most. Nem tudom érződik-e (te mindenképpen megérezted), hogy az emberek miatt, a WP-al is kicsit mélyre érkeztem. De míg vannak párán, köztük te is :) akiért érdemes itt lenni, addig maradni is kell. Te is rengeteget dolgozol, azt sem lehet nem látni és elismerni. Te is ügyes vagy! Csak így tovább! Puszi: Gg. AnyÜzenet 2019. január 23., 09:20 (CET)
Drága örökösök (1)
Szia Gg. Ny! Légyszi nézz rá, nagyon szét van szedve a cikk. Üddv!– Vapoyo Írj nekem 2019. január 24., 12:50 (CET)
Könnyítésül linkelve: Drága örökösök. Apród vita 2019. január 24., 12:52 (CET)
@Vapoyo, Apród: Sziasztok! Esetleg más ötlet rajtam kívül? :DD Nem nézek TV-t, sorozatokat, filmeket stb. Azt sem tudom pl. ez mi. Esetleg ti? Gg. AnyÜzenet 2019. január 24., 13:08 (CET)
Nem én voltam a kezdeményező, én csak a linket adtam, hogyha már ő nem linkelve írta meg levelét (megnehezítve a dolgot), akkor legalább én adjak linket ahhoz a levélhez, amihez nem adott. Ha Gipsz Jakab szerkesztői vitalapjára írta volna, odatettem volna a linket. Ja és én sem ismerem a filmet. Apród vita 2019. január 24., 13:12 (CET)
@Apród: Teljesen tisztában vagyok/voltam vele, csak gondoltam, attól még nézheted és akár még kedvet is érezhetsz a rendbetételére. :D Jó, csak egy gondolat volt... Gg. AnyÜzenet 2019. január 24., 13:17 (CET)
Rendben. Apród vita 2019. január 24., 13:18 (CET)
@Vapoyo, Apród: Vapoyo! Hamar eltűntél. Pedig ezzel a 16 változtatással küzdhettél volna egy kicsit. Apród! Köszi a linket! Gg. AnyÜzenet 2019. január 24., 15:14 (CET)
Egy táblázatlezáró |} karaktersor hiányzott. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. január 24., 13:25 (CET)
Utánajárok
Utánajárok. Apród vita 2019. január 27., 20:22 (CET)
Nem látom a hiba okát, mivel mindkét szócikk esetében változatlan a helyzet. És a friss változtatások oldalon nézve se változott a helyzet. Apród vita 2019. január 27., 20:27 (CET)
Nem a gépeden van/volt a hiba? Ezt nyilván innen nehéz megítélni. Apród vita 2019. január 27., 20:32 (CET)
Nem. Egészen biztosan nem. Egyszer már csináltál ilyet, akkor helyrehoztam. Most egy kicsit ne nyúlj hozzá, próbálom. Valószínűleg ott lesz a baj, hogy rosszul jelölted, így: {{Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Huth Gergely}} és így kellett volna: {{törlés link|Mi Hazánk Ifjai}} és összeakadtak. Gg. AnyÜzenet 2019. január 27., 20:38 (CET)
Rendben, se a két szócikk törlési megbeszéléséhez, se a törlési megbeszélések oldalához nem nyúlok most, hogy rendbehozd a hibámat. Apród vita 2019. január 27., 20:41 (CET)
Javítottam a jelölést, de egyelőre sajnos ugyanúgy hozza. Le kellene zárni a Huth Gergelyt, hátha akkor helyreállna a másik is, de azt meg nem tudom, hogy zárjam le. :( Nem tudom a múltkor, hogy csináltam... Még agyalok. Gg. AnyÜzenet 2019. január 27., 20:44 (CET)
@Apród: Siker! Ez volt a baj: === [[:Mi Hazánk Ifjai]] === {{törlés gombsor|Huth Gergely|2019-01-19}}<br />{{törlés allap útmutató}} Készen van, sikerült lezárni. :D Gg. AnyÜzenet 2019. január 27., 20:53 (CET)
Éppen most írtam, hogy látom, sikerült lezárnod - csak közben szerkesztési ütközésem lett veled a vitalapodon . Apród vita 2019. január 27., 20:56 (CET)
@Apród: Gg. AnyÜzenet 2019. január 27., 20:58 (CET)
Deja Vu (együttes)
Itt mit érdemes még tenni: Szerkesztővita:94.21.12.63 illetve Deja Vu (együttes)? Apród vita 2019. január 28., 02:32 (CET)
@Apród: Szerintem még egy picit várjunk. Ma írta! :D De ha gondolod nyúlj bele, nincs rajta Építés alatt sablon. Gg. AnyÜzenet 2019. január 28., 09:52 (CET)
Rendben, várok. Én a feladatokat kitűztem elé a vitalapján, nem tudtam eldönteni, hogy ezentúl mit tudok még tenni itt. Apród vita 2019. január 28., 17:42 (CET)
@Apród: Egyelőre szerintem semmit. Nagyon szakszerűen elláttad tanácsokkal, kérdés, hogy egyáltalán megjelenik-e még itt... Gg. AnyÜzenet 2019. január 28., 18:46 (CET)
Ahogy elnézem, nem jelent meg eddig újból. Apród vita 2019. január 29., 10:20 (CET)
@Apród: Még hátha... Azért kezdetnek dobtam rá egy Nincs forrás sablont. Ne kérdezzük meg GD-t? Hát, nem egy metal együttes, de hátha... Vagy Feljavítóba teszed? Gg. AnyÜzenet 2019. január 29., 10:28 (CET)
Akkor már inkább a feljavító, mert ha GD-re bízom, akkor pedig utána azt kell néznem, hogy jól csinált-e benne mindent. Apród vita 2019. január 29., 10:31 (CET)
@Apród: OK!
Mikor leszel már újra megerősített és járőr? Csinálod itt nekem a munkát. (Pl. most a Vektorgrafika szócikknél) Gg. AnyÜzenet 2019. január 29., 10:40 (CET)
Viszont amikor azt mondtam a Vektorgrafikában tébláboló anonnak, hogy állj le, akkor leállt . Apród vita 2019. január 29., 12:11 (CET)
@Apród: Hát ez az! Beijedt a férfias szigortól! Jó, néha nekem is bejön. Pláne, ha még blokkal is fenyegetek. Gg. AnyÜzenet 2019. január 29., 12:16 (CET)
Díj 2
@EniPort: Kedves EniPort! Nagyon szépen köszönöm! Kimondhatatlanul kedves vagy! Nagyon meghatódtam és most igazán így nézek ki: Próbálok rendületlenül, továbbra is rászolgálni! :D Millió puszi: Gg. AnyÜzenet 2019. január 28., 09:49 (CET)
Köszi...
... hogy ledaráltad a felesleges allapjaimat. Bocs, hogy ennyire felhalmozódott, de sajnos ugyanígy csinálok rendet az íróasztalomon is: kampányszerűen. Köszönöm a segítséged ebben! További jó szerkesztést! Cvbncv Vince(érveljünk) 2019. január 28., 14:23 (CET)
@Cvbncv: Igazán nincs mit, nagyon szívesen. Ez a dolgunk. Az jó, ha már nálad rend van! Neked is további nagyon jó szerkesztést! :) Gg. AnyÜzenet 2019. január 28., 14:27 (CET)
Étteremtulajdonos
Szia! Az AkH12 139. szerint: „A hat szótagnál hosszabb többszörös összetételeket kötőjellel tagolhatjuk a két fő összetételi tag határán,…” Lásd itt is. Szóval jó volt úgy is és jó így is. Én ha tehetem kerülöm a felesleges kötőjelet. - Csurla vita 2019. január 29., 20:11 (CET)
- @Csurla: Szia! Én az MTA-t néztem. Ezt hozta:
- Javasolt alak: "étterem-tulajdonos" Magyarázat Részletek ▶ Megjegyzés:
- A különírás-egybeírás témakör különösen összetett eleme a magyar helyesírás rendszerének. A szabályok sokszor többértelműek, a nyelvhasználók szövegkörnyezetet értelmező képességére építenek. Ezekben az esetekben igyekszünk a megadott bemenetnek megfelelő, összes lehetséges szabályos írásmódot megmutatni, segítséget nyújtva a megfelelő értelmezés kiválasztásához. A felhasznált nyelvtechnológiai eszközök – mint minden, a mesterséges intelligencia határterületén mozgó, információs technológiai megoldás – jelenleg szükségszerűen nem képesek az esetek 100%-ában helyes választ adni. Másfelől, a különírás-egybeírás bizonyos kérdései különösen nehezen ragadhatóak meg számítógéppel. Így gyakran előfordulhat, hogy rendszerünk nem képes az összes lehetséges helyes megoldást megmutatni. Az általunk javasolt megoldások mellett mindig lehetnek más helyes megoldások is. Amennyiben automatikus rendszerünk nem képes kielégítő választ adni, kérdésével forduljon bizalommal közönségszolgálatunk munkatársaihoz!
- De állítsd vissza nyugodtan, már nem is tudom melyik cikkben javítottam, ilyenkor a címeket se nézem. :D Gg. AnyÜzenet 2019. január 29., 20:18 (CET)
- @Csurla: Megtaláltam. Kivettem a kötőjelet. :) Gg. AnyÜzenet 2019. január 29., 20:23 (CET)
Köszi. A lényeg, hogy így is jó, megy úgy is. - Csurla vita 2019. január 29., 20:28 (CET)
- @Csurla: Nekem meg teljesen mindegy. Legyen úgy, ahogy neked jó. Végül is a te "gyereked". :D Amúgy küldeni is akartam egy köszönetet. Tetszett a szócikk. Gg. AnyÜzenet 2019. január 29., 20:30 (CET)
- Köszönöm. Nekem is mindegy. Csak azért szóltam, mert más nem tudom, hogy reagál. - Csurla vita 2019. január 29., 20:34 (CET)
@Csurla: Én a béke és a barátság híve vagyok. Vallom, hogy egyetlen szócikk sem ér annyit, hogy esetleg szerkesztők összevesszenek. A WP-ról legjobban a "tételezz fel jóindulatot" és a tolerancia hiányzik. De ebbe ne inkább menjünk bele. További jó szerkesztést kívánok és csodálattal gratulálok hihetetlen mennyiségű és ezer éve tartó töretlen munkásságodhoz. Gg. AnyÜzenet 2019. január 29., 20:40 (CET)
Még egyszer nagyon köszönöm! - Csurla vita 2019. január 29., 20:43 (CET)
Homsz ostroma
Szia Any! köszönöm, hogy átolvasod a szócikkeket. Kivettem a mondatból, ami nem oda való. Sajnálom, hogy még mindig te javítod a háborús szócikkeket. Ksanyi vita 2019. január 31., 11:08 (CET)
- @Ksanyi: Szia Sanyi! Már lehet, hogy ez volt az utolsó. Nagyon megvisel a téma. Időben is rengeteg. De majd még rágódok rajta, hogy esetleg megy-e még tovább. Csak annyi mindent és mindenkinek ígérek, hogy csinálok, időm meg ugyanannyi van most is.
- De hatalmas munka amit csinálsz, rengeteg forrással, tényleg le a kalappal. Ráadásul ilyen jelenkori háborús témát te csinálsz csak. Nem néztem, írogatsz mostanság is? Hogy vagy? Rég beszéltünk. Gg. AnyÜzenet 2019. január 31., 11:33 (CET)
Átnevezés
Ezt a szócikket hogyan kell átnevezni feljavításra váró cikkjelöltté: VFX? Apród vita 2019. február 2., 22:23 (CET)
Közben megoldódott WikimakerX által. Innen is köszönöm neki! Apród vita 2019. február 2., 22:30 (CET)
- (Szerkesztési ütközés után) @Apród: Először is rákattintasz az átnevezésre. Kiválasztod a névteret (ezesetben: Wikipédia), utána pedig beírod a cikk címe elé, hogy Feljavításra váró cikkjelöltek/. Ezután átnevezed. Ennyi. Remélem nem baj, hogy megválaszoltam. Közben át is neveztem. – WMXmessage 2019. február 2., 22:32 (CET)
@Apród, WikimakerX: Pont most akartam írni neked, hogy villámkezű WMX sokkal gyorsabb és ügyesebb volt. Gg. AnyÜzenet 2019. február 2., 22:33 (CET)
@Apród, WikimakerX: (Közben leütköztél.) És még oktatást is tart a kis aranyos! Gg. AnyÜzenet 2019. február 2., 22:35 (CET)
- Bocs, hogy ráugrottam a vitalapodra. – WMXmessage 2019. február 2., 22:37 (CET)
@WikimakerX: Neked bármikor meg van engedve! Gg. AnyÜzenet 2019. február 2., 22:40 (CET)
- Én pedig a szerkesztői lapomra tettem az oktatásának a linkjét, hogyha legközelebb feljavításra váró cikkjelöltté teszek valamit, akkor mit csináljak : [2] . Szép estét mindkettőtöknek! Apród vita 2019. február 2., 22:38 (CET)
@Apród, WikimakerX: Látod WMX így kell hallhatatlanná válni! Nektek is szép estét! Gg. AnyÜzenet 2019. február 2., 22:41 (CET)
Még akkor is, ha nem hallunk téged, csak olvasunk ! De még mindig jobb hallhatatlanná válni, mint olvashatatlanná ! Apród vita 2019. február 2., 22:43 (CET)
- Ez bizony igaz! Gg. AnyÜzenet 2019. február 2., 22:51 (CET)
- (Három szerkesztési ütközés után) Én is szép estét kívánok! – WMXmessage 2019. február 2., 22:45 (CET)
Jelzés
Mivel üdvözölted, ezért jelzem neked, hogy Dömösi Kriszta mentort keres: Wikipédia:Kocsmafal (kezdőknek)#Mentorkeresés: Dömösi Kriszta vita. Apród vita 2019. február 3., 23:36 (CET)
@Apród: Ne haragudj, de annyi mindent elvállaltam, annyi mindent szeretnék napi szinten is csinálni, amikre csak részlegesen, vagy néha jut időm, mert a feladat egyre több, időm meg kb. ugyanannyi, hogy nem várhatom el senkitől, hogy órákat, napokat várjon, míg válaszolni tudok a kérdéseire, de köszönöm szépen, hogy ilyen figyelmes voltál és szóltál. Gg. AnyÜzenet 2019. február 4., 09:47 (CET)
Ugyanaz
Ennek nem sok értelmét látom megtartani, mivel néhány perccel később Békamalactücsök szerkesztő ugyanazt még egyszer felrakta - csak bővebb tartalommal és magyar nyelvű címen: Nők a tudományban. Vagyis azért fordultam hozzád, hogy töröld az angol nyelvű címváltozaton lévő szócikket - hogy előtte értesíted a szerzőt is erről, konzultálsz vele, hogy mint legyen a helyzet, azt rád bízom.
Egyébként nem ez az egyedüli probléma a Nők a tudományban szócikkel (olyan piros linkek betevése a szócikk végefelé, amelyek magyarul is lefordíthatóak - azzal egyenlőre még úgy vagyok, hogy talán ez még a szócikk kezdeti állapota miatt van így, bár akkor jobb lett volna, ha allapon csinálja, az allap lehetőségéről viszont nem feltétlenül van minden kezdő szerkesztőnek tudomása. A másik probléma még a piros kategóriái a szócikkekben - nemcsak itt, hanem a homoszexualitás a középkorban szócikkében is). Ez itt most részemről "hangos" gondolkodás volt a kezdő szerkesztő szócikkeivel kapcsolatos problémákról, amik megoldásra szorulnak.
A támogató szavazatodat köszönöm, minden jót, további szép napot kívánok! Apród vita 2019. február 4., 12:17 (CET)
- @Apród: Az első rész intézve! Töröltem az angol címűt, de előtte a szerkesztőnek a tartalmát átmásoltam a vitalapjára, hátha még van benne valami amit át akar emelni a magyar címűbe.
- A második résszel én is úgy vagyok, hogy még valószínűleg dolgozik rajta, bár nagyon híve vagyok legalább az Építés alatt sablon kirakásának, hogy az olvasók is lássák, hogy ez még alakulgat.
- Igazán nincs mit, mindenki tudja, hogy mind a megerősített, mind a járőri feladatokat jól láttad/látod el, megint (még mindig) csak a sérelmek miatti, azonnali odacsapással van gond, de majd az is megoldódik. Igaz? Nem kell válaszolni, én is csak hangosan gondolkodtam. Gg. AnyÜzenet 2019. február 4., 12:50 (CET)
Köszönöm. Apród vita 2019. február 4., 12:45 (CET)
Forrás
Szia! Törölted a természetes eredetű műanyagok szócikk kezdeményt, mondván, hogy "nem tartalmaz forrásokat és...". Tudnál forrást mutatni arra, hogy a szócikk kezdemény forrásolatlansága törlési indok? – Burumbátor Súgd ide! 2019. február 4., 20:11 (CET)
@Burumbátor: Törlés előtt írtam neki. (Szerkesztővita:109.105.14.98) A fő indok, hogy szubcsonknak is kevés volt, de nem akartam szakszavakat használni, mert nem biztos, hogy értette volna, ezért írtam körül, hogy " jelen állapotában nem felel még meg a fő névtérben lévő cikk követelményeinek." A forrásolás is nagyon fontos, ezért hívtam fel külön a figyelmét arra, hogy forrásolva sincs. Nem semmisítettem meg, a vitalapjára másoltam, tulajdonképpen csak a fő névtérből vettem ki. Kértem, hogy előtte pl. allapon írja meg, az olvasók előtt ne legyen összesen két sor kint. Ha kész, bármikor kiteheti újra. Figyeltem rá, hogy az eddigi munkája se semmisüljön meg. Gg. AnyÜzenet 2019. február 4., 20:23 (CET)
Orosz László (fizikus)
Ezt a szócikket problémásnak tartom: Orosz László (fizikus). De mivel még tegnap kezdte az illető, még nem nyúltam hozzá. Apród vita 2019. február 5., 20:06 (CET)
- @Apród: Ezt a szócikket én is problémásnak látom. (Már tegnap is annak láttam.) De mivel tegnap kezdte el az illető... már nyugodtan hozzá nyúlhatnál. :D Gg. AnyÜzenet 2019. február 5., 20:23 (CET)
- Nem tudtam eldönteni, mit csináljak vele - mivel több alternatíva is létezik ezzel kapcsolatban. Mostanra döntöttem el, hogy szubcsonk sablont teszek rá - aztán öt napon belül vagy törlődik vagy feljavítja. Apród vita 2019. február 6., 02:04 (CET)
@Apród: Már valaki nagyon nekiállt feljavítani. Nem néztem utána a szubcsonk sablont ki vette le, én a személyes adatait (telefonszám, e-mail cím) töröltem. Gg. AnyÜzenet 2019. február 6., 09:35 (CET)
@Apród: Most látom, nem szándékosan, de nekem sikerült a szubcsonk sablont törölni. Mindegy, mert már tényleg nem szubcsonk. :D Te is így gondolod? Gg. AnyÜzenet 2019. február 6., 09:40 (CET)
- A baj az, hogy ez egyre kevésbé hasonlít tartalmi tekintetben lexikonszövegre. Egy életrajzi szócikk lexikonszövegének elsődleges lényege ugyanis szerintem, hogy született, ezt csinálta, azt csinálta itt meg ott ekkor és akkor. A többi csak utána jön. Ez viszont nem tartalmaz olyan évszámokat, amik a tevékenységéhez kapcsolhatók.
- Amit meg lehet tudni belőle:
- Orosz László a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Karán a Fizika Tanszék oktatója.
- mérnökcsaládból származó Orosz
- Először ugyan a villamosmérnöki kart végezte el, utána már fizikával foglalkozott.
- A Műegyetem legendás fizika oktatójaként vonult nyugdíjba néhány éve Orosz László.
- Ha most a többi szöveget törlöm belőle, ugyanúgy egy szubcsonknyi marad csak a szócikkben.
- Még gondolkozok a nap folyamán mit tegyek vele még a más által korábban betett sablonokon (formai + nevezetesség sablonok) kívül, egyáltalán tenni kell-e még valamit tennem valamit. És még az is elképzelhető, hogy más is ránéz a szócikkre még ma és az tesz vele valamit. Apród vita 2019. február 6., 10:51 (CET)
Belebotlottam az előbb járőrözés közben. Any, a tied volt az utolsó változtatás, személyes adatok bejegyzéssel, miközben egy csomó sablonozott forráslink került be, de össze-vissza a szócikkbe. Leokéztam, de majd nézz rá kérlek! Gerry89 vita 2019. február 6., 18:47 (CET)
- @Gerry89: Formáztam, de szerintem nem wikiképes. Gg. AnyÜzenet 2019. február 6., 21:30 (CET)
ElolvadtamElolvastam a szócikket. (Elolvadni a te aranyosságodtól szoktam) Hát azért itt-ott át keelene fogalmazni ("legendás oktató"), de nevzetességét tekintve bizonytalan vagyok. Határeset. A 444.hu és a Hvg cikkeivel megvan elvileg, de a másik kettő az nem forrás, a forrásoltalan részeket, főleg idézeteket meg azonnal el kellene távolítani. (WP:ÉLŐ) Lehet, hogy egy tmb-n meg lehetne vitatni, az itteni előzményekkel kiegészítve. Gerry89 vita 2019. február 6., 21:40 (CET)
@Gerry89: Te még éjszaka is ilyen aranyos tudsz lenni? :D Hivatalosra fordítva a szót, szerinted hány ilyen oktató van Mo-on? Most meg akartam nézni a forrásokat, látom a cikkből már szinte semmi nem maradt. Nézd meg! :D Gg. AnyÜzenet 2019. február 6., 21:49 (CET)
Hol van még az éjjel? Csak veled. Nem semmi, nem sok maradt belőle. Szubcsonk. De nevezetes(?) Lehet, tényleg megérne egy TMB-t. Meg hányni vetni a dolgot. Apropó, megágyaztál már? Gerry89 vita 2019. február 6., 22:05 (CET)
@Gerry89:, @Cvbncv: Ez a szócikk továbbra sem elfogadható számomra, mivel továbbra sem tartalmaz olyan évszámokat, amik a tevékenységéhez kapcsolhatók. A törlési megbeszélést azért nem akartam indítani, mert olyan név, hogy Orosz László marha sok van az országban, tehát hozzákapcsolhatóan tűkeresés ez a szénakazalban.
Itt van pl. egy Orosz László V. évfolyamos hallgató III. helyezést elért tudományos diákköri díjának (Egy részecske mozgása homogén erőtérben munkájáért) tudományos említése a BME Villamosmérnöki Karához kapcsolva [A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1970-1971 275. oldalán. Az hogy ekkortájt volt V. évfolyamos hallgató a BME Villamosmérnöki Karán, jelzi, hogy feltehetőleg mélyre kell ásni.
A Budapesti Műszaki Egyetem Centenáriumi Évkönyve 1971-1972 352. oldala szerint ez az Orosz László 1971-ben szerzett oklevelet a villamosmérnöki karon (ill. a 357. oldal szerint mérnök-tanári szakos oklevelet mellé).
És azért mondom hogy feltehetőleg, mert még nem vagyok biztos ez a hallgató azonos-e azzal az Orosz Lászlóval, hiszen mint mondtam, sok Orosz László él az országban.
Hiszen pl. már ezt megelőzőleg néhány évvel a A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1968-1969 225. oldala is a szakmérnöki oklevelet felsoroltak között megemlít egy Orosz Lászlót. Ez az Orosz László azonos pl. a szócikk alanyával?
Mindenesetre az biztos, hogy a BME évkönyveit érdemes végigböngészni a szócikk felépítéséhez: [3], természetesen nem az 1930-as években említett műegyetemi Orosz László említéseket.
És a linkeket is érdemes átnézni, mert hogyha találomra egy blogos link videóanyaga nem elérhető (ezt ki is veszem, egyébként részben azért is, mert blogspotos hivatkozás), akkor milyen lehet a többi link anyaga? De persze az is lehet, hogy csak pechem volt, hogy abba néztem bele a jegyzetek között. További szép estét kívánok! Apród vita 2019. február 7., 01:53 (CET)
Jé ezen az 1971-es Pest Megyei Hírlapbeli említésen (1971. máj. 25. 5. p.) meglepődtem, ahol Gombás Pál gyászszertartásán A tanítványok nevében Orosz László ötödéves villamosmérnök-hallgató emlékezett a mesterre és példaképre. Ezt persze nem teszem bele a szócikkbe. Apród vita 2019. február 7., 02:08 (CET)
Ha ez az Orosz László, akkor 1947-ben született BME TTK - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: Oktatók személyi-szakmai adatai szerint (85. oldal). Apród vita 2019. február 7., 02:32 (CET)
Mégiscsak vagy a feljavításra váró szócikkek közé vagy törlési megbeszélésre kerüljön, ezt rátok bízom, hogy mit csináltok vele - mert a BME éjszaka közölt linkjei alapján látok esélyt a szócikk feljavítására - vagyis arra, hogy a szakmai pályafutása évszámokkal legyen megjeleníthető és arra is, hogy születési évszámmal lehessen a szócikket ellátni - ugyanis közben rájöttem, hogyha 2012 körül ment nyugdíjba, akkor elvben megvan rá az esély, hogy az 1947-ben született villamosmérnökkel legyen azonos. Apród vita 2019. február 7., 04:49 (CET)
És szerintem a szócikk címe is félrevezető, mert villamosmérnök és nem fizikus - csak villamosmérnökként fizikával foglalkozik. Apród vita 2019. február 7., 05:16 (CET)
Sziasztok! @Apród: egyetértek sok dologgal, ímit írsz. Miután végrehajtottam a Nagy Törlést, alig maradt valami, és azért ilyen igénytelen a forrásanyag, mert alig-alig találtam valamit. Nem szívesen venném a nevemre ezt a cikket ebben a formában. Én nem hullatnék könnyeket, ha törölnénk (sőt, egy TMB-n a lényegi források hiánya miatt én törlésre szavaznék), csak nem akartam szubcsonkká darálva otthagyni, és reménykedtem, hogy felmerül még jó forrás. Az évkönyv az lenne de őszintén szólva nem érdekel annyira a cikkalany, hogy nekiálljak bogarászni. (nem játszik ebben szerepet, hogy engem is vágott már ki vizsgáról :) ) Cvbncv Vince(érveljünk) 2019. február 7., 09:32 (CET)
- Véleményemet összefoglalva: eléggé "csak éli az életét" eset, ami indokolja, hogy nincsenek igazán jó, kimerítő, független, megbízható források. Cvbncv Vince(érveljünk) 2019. február 7., 09:34 (CET)
@Apród, Cvbncv, Gerry89: Ismét irgalmatlan alapos munkát végzett Apród szerkesztőtárs, le a kalappal. Ezért rá is bíznám, hogy mi lesz a szócikk további sorsa. Nekem sem fekszik a téma, hogy belenyúltam pár formázással, amit aztán Vince törölt is nem azt jelenti, hogy foglalkozni is fogok vele. (Én most is azt mondom, szerintem nem wikiképes, de az is lehet, hogy lesz hozzá elég forrás.)
Vince! Nem mondod, hogy ismered? Ennyire testközelből, hogy még élményed (rossz) is van vele? Tényleg milyen kicsi a világ! Gg. AnyÜzenet 2019. február 7., 09:46 (CET)
- A hazai mérnökszakma nagyon kicsi, valóban. Olyan, mint egy nagy család. És a családtagjait az ember nem választhatja meg. :) Elnézést, hogy töröltem a munkád, de az előtted szerkesztő anon által feltöltött sztorizgató stílusú szöveget és másolmányokat tarthatatlannak láttam. Cvbncv Vince(érveljünk) 2019. február 7., 09:53 (CET)
- Különösen a fizikával foglalkozó, azt értő emberek lehetnek nagyon kevesen. Dehogy haragszom. Külön köszönet érte, hogy te megnézted a forrásokat és törölted, hogy másolmány, nekem nem volt időm alaposabban nekiállni, csak belepiszkáltam egy kicsit, amiért nem kár. Gg. AnyÜzenet 2019. február 7., 10:02 (CET)
@Gerry89: Most látom, hogy ez nem is a Gerry vitalapja, hanem az enyém. Ő is benne volt a levelezésben. Pótolom a pingelését. Gg. AnyÜzenet 2019. február 7., 09:49 (CET)
Törlési megbeszélésre vittem: Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Orosz László (fizikus). Apród vita 2019. február 7., 14:01 (CET)
- @Apród: Láttam! Nagyon jól tetted. Itt mindig vannak lelkes szerkesztők. Ha végképp nem tudom lezárni, én is keresgélni szoktam hozzá. Gg. AnyÜzenet 2019. február 7., 14:13 (CET)
GOAT-díj
@Gerry89: De nagyon aranyos vagy!! Nem kicsit, nagyon jobb kedvem lett! Meg.... kicsit el is érzékenyültem... Próbálok továbbra is rászolgálni szeretetetekre! Puszi: Any
Gg. AnyÜzenet 2019. február 6., 09:33 (CET)
Számtalanszor átnéztem a Sala-szócikket, de a te alaposságoddal nem lehet vetekedni. Ráadásul te voltál az első, aki megköszönte, hogy a szócikk naprakész, bővül. Maximálisan megérdemled és köszönöm! Örülök, ha szebbé tettem a napodat :) Gerry89 vita 2019. február 6., 11:58 (CET)
- @Gerry89: Az "én" szócikkeimben meg más javítja ki a hibákat. A saját írásában az ember már azt látja amit akart eredetileg írni. Néha én is meglepődök, ha sikerül úgy az Építés alatt sablon levétele előtt elolvasnom mintha nem én írtam volna, hogy "Ez meg, hogy maradhatott benne??" "Ez a mondat nem is értelmes!" stb. stb. De sajnos legtöbbször nem sikerül független bírálóként olvasnom, mert valahonnan olyan ismerős a szöveg. :DD Rengeteget dolgozol, és szinte nincs is a szócikkeidben hiba, szóval a köszönet inkább téged illet, mint engem, mert egy apróságot észrevettem. Igen, szebbé tetted a napom! Ezeket az apró kedvességeket, odafigyeléseket kellene szaporítani itt a WP-n, hogy mindenki örömmel jöjjön ide. De jó is lenne... Gg. AnyÜzenet 2019. február 6., 12:16 (CET)
Díj 3
Szia!
Nagyon köszönöm, zavarba hozóan meglepett - és nagyon jól esik. Üdv.--Linkoman vita 2019. február 10., 21:50 (CET)
- Én is szívből gratulálok mindkét friss díjadhoz és további eredményes munkát kívánok!--Linkoman vita 2019. február 10., 21:52 (CET)
- @Linkoman: Egyszerűen hihetetlen amit csinálsz. Ma is ez a Szabó szócikk. Törölték, te pillanatok alatt elkezdesz rajta dolgozni, (hiszen még nincs ilyen szócikk) és létrehozod újraírva, nem is akármilyen végeredménnyel, mert remek lett!
- Én is köszönöm szépen és neked is további jó szerkesztést kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. február 10., 22:06 (CET)
Törlési
Hogyha a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok#Február 9. sorában egy január 19-én keletkezett törlési megbeszélés van, akkor át lehet rakni Január 19. szakaszba a törlésre javasolt lapokon belül? Szép estét kívánok! Apród vita 2019. február 10., 22:49 (CET)
@Apród: Persze. Neked is szép estét! Gg. AnyÜzenet 2019. február 10., 22:53 (CET)
@Apród: Elnézést, hogy belekotyogok, de Alensha azért tette oda, mert akkor került csak ki a WP:T oldalra, mivel a kiíró ezt nem tette meg, csak a sablont rakta ki a cikkre. Így legalább látjuk, hogy nem hetek óta, csak pár napja sínylődik ott megválaszolatlanul. – PZoli vita 2019. február 10., 22:58 (CET)
@Puskás Zoli: Rendben, akkor visszavontam az áttevést. Apród vita 2019. február 10., 23:01 (CET)
@Apród: Én is csak a linkedet nézem, azt hittem valami túlbuzgó IP-s felülre pakolta magát, hogy azzal kell foglalkozni. Máskor majd rápillantunk a Laptörténetre is ([4]) :D Szép napot! Gg. AnyÜzenet 2019. február 11., 10:08 (CET)
Szia! Még kérlek ne töröld a szócikkemet mert szeretnék rajta javitani, hogy elfogadható szócikk legyen belőle, és én vagyok a szerzője és a szerkesztője is. Kösziönöm szépen (Najlipša hvala)– Andraš94 vita 2019. december 29., 20:55 (CET)
Tuci
Ezt a vitalapot is kérem törölni, mert az azon lévő próbálkozást visszavontam: Vita:Tuci 18. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. február 11., 11:44 (CET)
Én emelném egy hétre a blokkot, mert ha megnézed, eddig emelkedő mértékűt kapott és a legutóbbi 3 nap volt. Blokkoltam volna, de leütköztél :) Alensha 2019. február 11., 12:08 (CET)
- Csak az a baj IP címes, amúgy tőlem is többet kapott volna. Ahogy gondolod. Gg. AnyÜzenet 2019. február 11., 12:09 (CET)
Rendben
Rendben. Reméljük a legjobbakat. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. február 13., 12:23 (CET)
@Apród: Ugye nincs harag? Neked is szép napot! Gg. AnyÜzenet 2019. február 13., 12:25 (CET)
Én már évek óta visszahúzódtam a nagy szócikkszerkesztésektől a halálozási listák készítése felé. És azért arrafele, mert ott érzem magam igazán csak megbecsülve, illetve a sajtóműhelyben, illetve némelykor a törlési megbeszéléseken. Ezért tehát nem. Apród vita 2019. február 13., 12:28 (CET)
- @Apród: Tudom, már sokszor megbeszéltük. Csak poén volt. Bár... ez a macskás felajánlásod meggondolandó... :DD Gg. AnyÜzenet 2019. február 13., 12:35 (CET)
Hasonló szakasznevek
Itt az általad írt szakasz nevét kiegészítettem egy kettessel, mert már hasonló szakasznév volt, amit pedig most egyessel egészítettem ki ezért. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. február 14., 13:05 (CET)
- @Apród: Nagyon szépen köszönöm figyelmességed! (Más: ZoliZoli112 02.11. 14:03 óta nem szerkesztett.) Én is szép napot kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. február 14., 13:11 (CET)
Lehet, hogy visszavonult. SubIceMasTer 2019. február 14., 22:42 (CET)
- @Subicemaster: Azt hittem csak egy naposvendég volt, de most látom, hogy 01.27-én szerkesztett először. Akkor még lehet, hogy visszajön. Gg. AnyÜzenet 2019. február 14., 22:47 (CET)
Elképzelhető. SubIceMasTer 2019. február 14., 22:53 (CET)
És boldog Valentin napot kívánok! (Bocsánat, hogy ilyen későn) SubIceMasTer 2019. február 14., 23:14 (CET)
- @Subicemaster: Köszönöm szépen! A kedvesség soha nem lehet későn. :) Gg. AnyÜzenet 2019. február 15., 09:18 (CET)
Jó napot!
Köszönjük üzenetét. Nem vettem észre. Nincs konfliktusom. Kérjük, védje meg ezt az oldalt.
Nagyon köszönöm!
Üdvözlettel, Baden-Paul vita 2019. február 15., 15:32 (CET)
Köszönet (2)
Köszönöm a köszönetet, jól esett! – Crimeavita 2019. február 15., 20:41 (CET)
@Crimea: Azért küldtem! Aki ennyire figyelmes, hogy még ilyeneken is elszöszmötöl, az igazán megérdemli. Azt hiszem még soha nem történt meg, ha én megnyitottam egy lapot, hogy a kategóriákig lementem volna... Meg azért, mert nagyon ügyes járőr is vagy. Ma is mikor megláttam, hogy megint itt vagy, már tudtam kevés meló lesz. Nekem már csak fél óránként egy-két blokkot ki kell szórni és rend van. Gg. AnyÜzenet 2019. február 15., 20:50 (CET)
Szeretek járőrözni, az ember olyan cikkekbe is belebotlik, amelyekhez amúgy álmában sem tévelyedik el. Nagyon köszönöm az elismerést, feldobtad vele az estémet – Crimeavita 2019. február 15., 21:08 (CET)
@Crimea: Amúgy tényleg! Én is sok olyan szócikkre akadtam aminél csak annyit tudtam mondani: De jó! Milyen sok mindenben egyezünk. Én is bármi apróságnak tudok örülni. És ezektől lesz boldog az ember. Csak sokan pont ezeket nem veszik észre, vagy inkább nem értékelik... Gg. AnyÜzenet 2019. február 15., 21:22 (CET)
Pedig mennyit tud számítani, amikor reggel valaki felenged maga előtt a zsúfolt metróra. Vagy ha a buszvezető megvár, amikor lélekszakadva rohansz a busz után. Alig kerül valamibe, de széppé teheti az egész napodat. És ahogy mondod, ezektől lesz boldog az ember. Tényleg milyen sok mindenben egyezünk – Crimeavita 2019. február 15., 21:36 (CET)
@Crimea: Bizony! Gg. AnyÜzenet 2019. február 15., 22:26 (CET)
Diétás Magyar Múzsa
Szia, itt Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Diétás Magyar Múzsa 3 törlésre leadott voksot látok, és 2 maradjon voksot. 3 a 2 szavazat ellenében elegendő egy szócikk törléséhez? Mióta? -- Császár Viktor Vita 2019. február 17., 10:28 (CET)
@Csaszar.viktor: Szia! A Törlési megbeszélések lezárása nem a leadott szavazatok összeszámolásával történik. Egy, vagy egyetlen leadott szavazat nélkül is törlésre, vagy maradásra kerülhet bármelyik szócikk. Vagy akár úgy is, hogy teljesen más végeredmény születik, mint a leadott szavazatok. Többször linkeltük neked, most ide is linkelem, kérnélek olvasd át, hogy mi számít a Wikipédián nevezetességnek. Minden kérdésedre a kollégák minden szempontból kimerítő választ adtak, én ezeket itt újra nem fogom leírni. Megértésedet köszönjük! Gg. AnyÜzenet 2019. február 17., 14:34 (CET)
- Szia, nem értem, mióta van ez így? Néhány éve nem követem a Wikipédiás szabálymódosításokat, de régebben többségi szavazás döntött a törlésről. Nem egy-két admin. Mikor változott ez meg? -- Császár Viktor Vita 2019. február 17., 17:32 (CET)
@Csaszar.viktor: Félreértetted. Szó nem volt olyanról (soha nincs is), hogy valamelyik admin, most pl. én, itt önhatalmúlag eldöntöttem, hogy ez most törölve lesz. Azért mert egy admin zárja le a szavazást, ő ugyanolyan szerkesztő, mint bárki más. Olyanra gondoltam pl. hogy mindenki ellenzi, de egy szerkesztő feljavítja, már megmaradt a szócikk. Amiért törölve lett a szócikk (most akkor újra leírom, amit a többiek is leírtak a Törlési megbeszélésen), mert nincs minimum két olyan független forrás (nem amelyik megemlíti a nevét a szócikk alanyának), hanem amely feldolgozza annak munkásságát. Ez a szabályozás nem néhány éve született. Gg. AnyÜzenet 2019. február 17., 20:25 (CET)
- Az elvet értem, de az eljárással nem értek egyet. Mivel már egy lezárt eseményről van szó, így több szót nem érdemel a részemről. A továbbiakban az újabb cikkek létrehozására és a meglévő hibák javítására koncentrálok. -- Császár Viktor Vita 2019. február 18., 08:59 (CET)
Úton a 2018-as Formula–1 és Budapest autóbuszvonal-hálózata között
Köszi! :)) Gondoltam megviccelem a saját stílusában... – Fmvh vita 2019. február 22., 10:00 (CET)
- @Fmvh: Briliáns volt! Isten tartsa meg jókedvedet! De néha oszd meg velünk is! Gg. AnyÜzenet 2019. február 22., 10:07 (CET)
Vannak mások
Vannak mások, akik leelőzzenek engemet . Szép napot kívánok! Apród vita 2019. február 22., 11:06 (CET)
Tintahalgomba
Szia Any! Te mindig kitünteted figyelmeddel, dicséreteddel más szerkesztők munkáját. Úgy gondolom, hogy most eljött az ideje, hogy forduljon a kocka. A Tintahalgomba az egyik legszebb szócikk, minden elemében, amit a témában itt valaha láttam. És még nincs kész! Külalakban, illusztráltságában és forrásoltságában is. Szeretném ha meggomdolnád magad a jövőben, és picit nagyobb önbizalommal fordulnál a saját munkád iránt, és jövőre pl ez a szócikk visszaköszönne az év legjobbjai közt. Tudom, tudom...már régóta rágom a füled ezzel... Gerry89 vita 2019. február 22., 19:18 (CET)
Ui. Igaz, ami igaz, kedvencem még mindig Bogi, a Nagyfoltú hangyaboglárka! Gerry89 vita 2019. február 22., 19:22 (CET)
- @Gerry89: Szia Gerry! Nagyon szépen köszönöm dicséreted! Viszont van önkritikám és látom mások munkáit is, így nem valószínű, hogy jövőre látni fogod az év legjobb szócikkei versenyen. Ez nem lesz egy Apáczai Csere János, (most hirtelen ez jutott eszembe, mert ez van kiemlésin, de számtalan fantasztikus írást említhettem volna) de ha már a saját elvárásim szerint és amennyi infót be tudok gyűjteni hozzá megfelelő, akkor már boldog vagyok és elégedett. Próbálok folyamatosan fejlődni, javulni, de azért ez a minőség még nem érett meg egy versenyre. Még egyszer köszönöm, nagyon aranyos vagy és nagyon jólesett. Gg. AnyÜzenet 2019. február 22., 19:30 (CET)
- Oké, sejtettem, hogy ezt mondod. Viszont emlékszel a Porfíriára? Esetleg a Bogi, nem lehetne jó szócikk-jelölt? Hasonlítsd csak össze a német szócikkel, ami jó státuszú. Mint a porfíria esetében, ha jelölöd, cserébe kérhetsz bármit. De ide csak akkor írd, ha publikus ːD Komolyra fordítva a szót, mondjuk feldobhatsz egy nem megírt szócikket sport, film, színész vagy zene témában és megírom ːP – Gerry89 vita 2019. február 22., 19:41 (CET)
- @Gerry89: Hú, kérhetek bármit? Ezt nem szabadna kihagyni! Komolyra fordítva a szót, nem ér jó minősítést, most újra megnéztem. Azért a Porfíria, több mint dupla olyan hosszú (ha most hirtelen mást nem is néznénk), a téma nehézségéről, feldolgozásáról nem is beszélve.
- Te annyi mindent írsz, hogy külön felesleges bármit is kérni tőled, de ez nagyon kedves felajánlás volt. :D Gg. AnyÜzenet 2019. február 22., 20:05 (CET)
- Hát nem szabadna! :D És a német jó szócikkel összehasonlítottad. Nem semmi vagy azért, igaz egy picit most lehangoltál. Na mindegy, éjfélig él a felajánlás. Időről időre úgyis a nyakadra fogok járni ezzel a témával! :D Amíg össze nem hozunk egy...jó szócikket Gerry89 vita 2019. február 22., 20:10 (CET)
Díj 4
Erre hazatérni egy hosszú péntek után… Nagyon-nagyon köszönöm, kedves Any! Igazi jótündér vagy – Crimeavita 2019. február 22., 20:02 (CET)
- @Crimea: Nagyon kedves vagy, de ez tőlem nem kedveskedés (olyat nem tudok), hanem a tények alapján teljesen megérdemelt elismerés, mert kiváló munkatárs vagy! A nehéz péntek és hét után jó pihenést kívánok! Aludj sokat, nehogy itt lógj ma is fél éjszaka! :D Gg. AnyÜzenet 2019. február 22., 20:17 (CET)
- Megfogadom a tanácsod, és keresek valami jó filmet (egy biztos: nem a Fehér pokol lesz az). Jó pihenést neked is! – Crimeavita 2019. február 22., 20:38 (CET)
Alaptörvény
@Palotabarát: azt kérte, hogy február 15-én zárja le valamelyik admin a megbeszélést, nem akarja ő, mert ő nyitotta a törlésit, ugyanakkor az átirányítólapon már helyreállította az eredeti állapotot, úgyhogy közben nem lett lezárva a törlési: Alaptörvény törlési megbeszélése.
Remélem nem baj, hogy hozzád fordultam e téren. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. február 23., 11:08 (CET)
Köszönöm. Rendes ember vagy . Szép napot kívánok! Apród vita 2019. február 23., 14:28 (CET)
- @Apród: Lezárva. Köszönöm, hogy jelezted, nem olvastam a kérést, "kicsit" el vagyok a Törlésikkel is maradva. Természetesen nem baj, hogy nekem szóltál, sőt jólesik, ha hozzám fordulsz.
- A "Rendes ember vagy." megállapításoddal még a napom is széppé tetted! Köszönöm! Neked is szép napot, jó munkát! Gg. AnyÜzenet 2019. február 23., 14:32 (CET)
Szőnyi Magda
Kedves Gg. Any!
Bocs, távol voltam. Ezt nehéz innen megítélnem, de megpróbálom.
- A Radnóti Miklós-bibliográfiában nincsen? Ott említik a 74. oldalon 289. sz. alatt.
- Falak között. (Szőnyi Magda versei). (ism.) = Nyugat, 1935. júl., 7. sz. 56.
Igaz ugyan, hogy a Szocializmus 1935. 7. számában Radnóti Két asszonyköltő címen ismertetést jelentetett meg részben erről a kötetről (részben pedig Sass Irén kötetéről), de a Nyugatban megjelent cikk részben a Szőnyi Magda-kötetről írt ismertetés szövegvariánsa.
- A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 5. egyik tanulmányában (Radnóti Miklós dedikációi), a 111. oldalon Bíró-Balogh Tamás pedig egybefűzve tárgyalja S. Szőnyi Lajos életével Szőnyi Magda életét, de mégis külön, olyan módon, hogy csak egy kötőjellel választja ketté a két életrajzot, nem újabb sorban tárgyalva.
Egyben a Szocializmus folyóiratban megjelent ismertetőből is idéz, hogy milyennek írta le őt Radnóti:
- Önkifejezés, dokumentum egy proletárasszony életéről. Mint előző kötetében, itt is hírt ad magáról és a világról. Emlékezik a gyermekkorról, munkájáról ír, társáról és gyermekéről s a külvárosról, ahol él. A mondanivaló árad, érdekes, hogy elég szűkszavúan, nem az asszonyversek szokott bőbeszédűségével, de szegényesen és minden kötöttség nélkül, formátlanul. A beállítottság tisztán lírai, de a fejlődés a vers felé, amit az első kötet után vártunk, nem történt meg. Szőnyi Magda szocialista ember, de még nem szocialista művész. [...] Még csak néha és véletlenül költő. De az alkati feltétel megvan arra, hogy költő legyen egyszer.
- Említhetném még a Gárda irodalmi és kritikai szemle 1933-ban megjelent I. számát (lehetséges, hogy nem is volt folytatása) (AZ Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1968-1969. Budapest (1971)IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok. 399. p.), amelyben Radnóti Miklós a Hatszemközt a proletárfestővel, aki nappal még nem festett soha c. írásában ugyan a festő házaspárt keresi ugyan fel, de nem tudom, hogy a festő tevékenységén kívül a költőnő személyéről és munkájáról is szó esett-e a riportban.
Szép jó reggelt ! Apród vita 2019. február 24., 03:25 (CET)
- Kedves Apród! Először is, aranyos vagy (még 03:25-kor hajnalban is), elmosolyodtam, én is, neked is, szép jó reggelt kívánok. Rengeteget dolgoztál, fantasztikus munkát végeztél, nagyon ügyes vagy, csak sajnos akiről te előkerestél dolgokat az Szőnyi Magda költő (1909-1969). Akiről meg írtak az Szőnyi Magda még ma is élő személy és 1940-ben született. Az előző Szőnyi Magdának már 1935-ben jelentek meg versei mikor a szócikkünk alanya még nem is élt. Szóval? Lezárhatom egy törléssel? Gg. AnyÜzenet 2019. február 24., 10:46 (CET)
Szép estét kívánok! Először is elnézést, egész nap távol voltam. És most esett le, hogy a Szőnyi Magda szócikket kellett volna néznem . Nos már a törlésin is kérdeztem, hogy A PIm-adatbázisban említett adatforrás, a Who is Who Magyarországon. Kiegészítő kötet. 2. kiad. 2004. mit ír róla? Erre senki sem válaszolt még. Vagy az nem tekinthető olyan független forrásnak, mely feldolgozta a munkásságát? Apród vita 2019. február 25., 00:45 (CET)
- @Apród: Nem lehet, hogy a Ki kicsodában is a költőnő van? Szép napot kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. február 25., 09:37 (CET)
Nem hiszem, hiszen a 2004-es Ki Kicsoda a kiadás időpontjában élő személyek életrajzait tartalmazza, a költőnő viszont akkorára már évtizedekkel korábban elhunyt. Apród vita 2019. február 25., 16:59 (CET)
- @Apród: Hát nem erről beszélek folyamatosan! Zárom! :D Gg. AnyÜzenet 2019. február 25., 22:32 (CET)
Zárjad, nem csinálok belőle ügyet. Ugye, nem haragszol rám? Apród vita 2019. február 25., 23:54 (CET)
- @Apród: Kedves Szerkesztő! Ez ma 22:50-kor meg is történt. Szép álmokat! Gg. AnyÜzenet 2019. február 25., 23:56 (CET)
- @Apród: Haragudni? Mikor a fél világot megmozgattad a forrásokért? Amúgy haragvónak ismersz? Gg. AnyÜzenet 2019. február 25., 23:58 (CET)
- Amúgy haragvónak ismersz? Hu, ez egy nehéz kérdés, mert tisztában vagyok vele, hogy bizonyos ellentéteim esetében (pl. Voxfaxxal) nem annyira haragudtál, mint inkább fájt neked, hogy vitatkoztam vele. Apród vita 2019. február 26., 00:15 (CET)
@Apród: Azon túl, hogy lágyszívű vagyok, temperamentumos is, néha én is lendületből visszacsapok, de aztán mindig próbálom helyrehozni. Milyen érdekes megfigyelés volt a részedről, hogy ha mást bántanak akkor az fáj nekem. És tényleg így van... Ezekkel a bevédésekkel kapcsolatban kerülök állandóan konfliktusba másokkal, de nekem ez olyan ösztönösen jön és tényleg bánt, ha valakit bántanak. Ha másnak más a véleménye, én azt elfogadom. Amit itt szeretnék, hogy béke legyen. Mindenki, mindenkivel. Elég harcolni a vandálokkal, mi akik egy helyen dolgozunk tartsuk tiszteletben egymást és a munkáját. Ehhez a véleménye is hozzátartozik, akkor is ha más, mint a miénk. Veled különösen szeretném elérni ezt a béke dolgot. Remélem jól haladunk? Gg. AnyÜzenet 2019. február 26., 09:33 (CET)
@Apród: Ennek nagyon örültem!: Baloldal :D :-* Gg. AnyÜzenet 2019. február 26., 13:32 (CET)
Díj 5
- @Whitepixels: Egyszerűen nem jutok szóhoz, mennyire aranyos/aranyosak vagytok. Nekem ezek a megköszönések annyira szívből jönnek. Amikor meglátok egy-egy szócikket, csak arra tudok gondolni "De jó, hogy ez is meg van írva!" Nálad különösen imádom azt a tömény szerénységet "szerkesztgetek" írod és a remekebbnél remekebb szócikkeket hozod létre. Amikor pl. megláttam a Seprűt! Teljes extázis! Ez is eszébe jutott valakinek! :D És milyen remek cikk lett!
- További nagyon jó munkát kívánok! Mindig jó látni téged és az írásaid! Gg. AnyÜzenet 2019. február 24., 19:38 (CET)
MyCream
Nevezetessége igazolt? Vagy Hungarikusz Firkász személyes elkötelezettsége a fontos? Te biztosan tudod... – Burumbátor Súgd ide! 2019. február 26., 20:00 (CET)
- @Burumbátor: Milyen személyes elkötelezettségről beszélsz? Ha most ez boldogsággal tölt el, akkor utoljára (nem az első volt már) 02.12-én (2019) határoztam el, hogy soha többet nem szólok HuFihoz, elkerülök mindent, ahol csak felbukkan.
- De ha én a WP-n mindent elkövetek, hogy az ellentétek elsimuljanak, béke legyen, akkor hogy haragudhatnék valakire? Nem. Nem is tudok. Hozzám nyugodtan jöhet bárki kibékülni, mert ki is fogunk. Rajtam nem fog múlni. Ahogy eddig sem múlt.
- Ez egy munkahely, itt nem lehet a személyes érzelmeket ilyen gyerekes módon, bosszúval kiélni. Itt szabályok vannak, ami alapján dönteni kell és be kell tartani. Mindenkinek!
- Ha már itt tartunk, a Törlésiben Gerry89 is benne van. Ellenezés felé hajlik. Egy ideje jobb a viszonyom, mint Hufival, akkor most, hogy is van ez? Kinek a kedvére történt a lezárás? Egy Törlési megbeszélés nem kedv kérdése, hanem szabályok! És szinte biztos vagyok benne, hogy Gerry nem fog nekem esni, hogy miért így zártam le. Emiatt nem fogunk összeveszni. Te viszont még csak benne se voltál a Törléseiben! Csak egy a lényeg, hogy HuFi benne van! És nem számítanak a szabályok, csak ne neki legyen igaza. Nem neki van, hanem a szabályoknak amiket leírt.
- Olvastad a Törlési megbeszélést? Csak
háromkétféleképpen lett igazolt a nevezetessége, amiből egy is elég lett volna. - 1.
"Albuma aranylemez vagy ennél magasabb státuszt ért el legalább egy országban."(Erre egyelőre nem találunk forrást.) - 2. "Olyan együttes, amelyet kettő vagy több, egyenként is nevezetes zenész alkot, illetve olyan zenész, aki kettő vagy több, egyenként is nevezetes együttesnek tagja. (Mindkét tagja nevezetes.)"
- 3. Új források:
- Mai nap 1995. december 18. My Cream-es szavatosság
- Mai nap 1997. augusztus 25. Nyomul a MyCream
- Rádió és televízió újság 1995. július 3-9 Frissen konzervált MyCream
- Zsaru 1995. április 27. Egy mindenkiért, mindenki egyért
- Esti Hírlap 1995. 4. 10. MyCream májkrémmel
- Képriport 1995. április 10. Egyszer volt Budán MyCream-osztás* Népszabadság 1996. április 23. Egy kicsi My Cream
- Mai nap 1995. március 19. Májkrémet oszt a My Cream
- A szerelmes habossüti
- Szerinted ki kötelezett engem arra, hogy ezt lezárjam? Elárulom, ő sem kért, még csak ráutalással sem ilyet. Egyszerűen otthagyhattam volna és kész. De engem nem érdekel, hogy ki van benne. A szabályok, a feljavítások, az érvek érdekelnek. Különben te miért nem zártad le? Azért, mert tudtad, hogy nagyon is megfelel a nevezetességi irányelveknek. De most engem mégis kérdőre vonsz. Indítsd a felülvizsgálatát, ha úgy érzed nem megfelelő volt a lezárás. Te és bárki megteheti.
- Mi van veled mostanában? Miért van és mire jó ez az irgalmatlan gyűlölet vele szemben? Ha nem kedveled akkor sincs semmi, ne foglalkozz vele. De ne üldözd! Egy admin mutasson példát Burum! Egy projektben dolgoztok, mindketten nagyon hasznosak vagytok. Miért csinálod ezt?? Ez egy közösség, tiszteljük, szeressük egymást. Te olyan aranyos voltál, most egy ideje törsz-zúzol. Olyan dolgokat csinálsz, hogy nem jutunk szóhoz. Annyira kár érted. ;(
- Tudom, hogy nem fogod szó nélkül hagyni az általam leírtakat, de kérnélek, ne itt folytassuk. Ez, és pláne majd a többi, már nem a közösségre tartozik. Gg. AnyÜzenet 2019. február 26., 21:07 (CET)
Dehogy esek neked! :D Legalábbis bántani nem foglak.
Amiket HuFi felsorolt utolsó hozzászólásában, azok elegek a WP:NEV szerint. Bár elvileg én is megkérdőjeleztem a helyreállítás jogosságát. Szóval szerintem Any jól járt el. Remélem, hogy ezek a források bekerülnek a szócikkbe+kap egy infoboxot, aztán jó is.
Épp te voltál Burumbátor, aki egy vitalapomra írt hozzászólás szerköfjébe azt írtad "dehogy kell forrás!" Most meg a nevezetességet igazoló forrás meglétét kérdezed. A szócikket projektünk nagyreményű szerkesztőpalántája hozta létre, akit te annyira védtél pár hónapja. Bocsi, ez sajnos kikívánkozott. Sajnos amit Any nem ért, azt én sem. Én is értetlenül állok ez előtt. A mostani véleménykérésben is megpingeltelek pár napja, hogy ha van javaslatod, próbáljuk konstruktív mederbe terelni a dolgot. Sajnos nem kaptam választ. Remélem hogy ezekről majd tudunk beszélni higgadtan valamikor. Gerry89 vita 2019. február 26., 21:25 (CET)
Mél ment. – Burumbátor Súgd ide! 2019. február 27., 14:10 (CET)
@Burumbátor: Köszönöm, megkaptam, olvastam, természetesen válaszolok még ma, már folyamatban is van, csak közben dolgozok is. Kis türelmedet kérem. Gg. AnyÜzenet 2019. február 27., 14:31 (CET)
Szia Gg. Any! Nézz rá légyszi a fenti cikkre. Nem reklámszerű? +1 kérdés: Vakondkával mi történt, azt írja ne írjunk neki. CSak nem örökre ment el? Üdv,– Vapoyo Írj nekem 2019. március 1., 10:19 (CET)
@Vapoyo: Megnézem majd a szócikket. Vakondkát nem tudom. Nem hiszem, hogy végleg ment el. 02.19, 16, 14, 7, 6, 5 is szerkesztett. Írj e-mailt neki, ha gondolod, szerintem örülni fog neked. Üdv.: Gg. AnyÜzenet 2019. március 1., 10:27 (CET)
Díj 6
Gratulálok! Úgy látom, hetente kapod a díjakat... – BenKor üzenet 2019. március 3., 09:02 (CET)
@SubIceMasTer, BenKor: Mert annyira nagyon drágák vagyok! Nagyon szeretlek benneteket!! (És mindenkit, aki csak itt van!) Szép napot, jó munkát fiúk! :D Gg. AnyÜzenet 2019. március 3., 10:00 (CET)
@SubIceMasTer: Visszaszaladtam, mert a meghatottságtól az előbb pont a lényeget felejtettem el. Nagyon szépen köszönöm!! Gg. AnyÜzenet 2019. március 3., 10:16 (CET)
Gratulálok! Szép napot kívánok! Apród vita 2019. március 3., 11:42 (CET)
Gratulálok! Még itt alatta is. Szép napot, jó munkát! SubIceMasTer Mondd, mi baj? 2019. március 3., 12:18 (CET)
Hírérték
Azt azért így utólag megírom, hogy a hírérték (média) azonnaliságával kapcsolatban aggodalmamat fejeztem ki, mert Palotabarát véleményére is kíváncsi voltam, itt kiderül - talán - miért: Szerkesztővita:Linkoman#Hírérték. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. március 3., 21:28 (CET)
megjegyzés-- Köszönöm az intézkedést, ám úgy látom, Apród szerkesztőtársunk lát valami fantáziát ebben a cikk-próbálkozásban. (Palotabarát szerkesztőtársunk pont a bedolgozás mellett foglalt állást, amellyel sem azt nem mondta, hogy a Hírérték (információelmélet) szócikk jó lenne, sem azt, hogy az egyértelműsítő lapon szereplő másik szócikk botcsinálta meghatározása ("meghatározza, mennyi hír kerül előtérbe a médiumnál") számára meggyőző lenne - de ezt tőle kellene megkérdezni.
Nem gondoltam volna, hogy Apródnak ennyire tetszik ez a szócikk-kezdemény. Ha vállalja, hogy feljavítja, akkor felőlem akár vissza is állítható ez a szöveg. Ha nem vállalja, akkor nyugodtan lezárhatjuk a kérdést.--Linkoman vita 2019. március 3., 21:37 (CET)
- Ha Apród fel akarja javítani visszaállítom, ha be akarja dolgozni valahová, ide másolom a törölt tartalmat:
- A hírérték (hírkritérium) határozza meg, mennyi hír kerül előtérbe a médiumnál, és mekkora figyelmet kap az olvasóktól.
A hírek feltételei
- Jelentése
- Megszokás
- Negativiás
- Váratlanság
- Egyértelműség
- Testreszabás
- Értelmessége
- Hivatkozás „elit” nemzetekre
- Hivatkozás „elit” személyekre
- Konfliktus
- Egybecsengés
- Folytonosság
- Összetétel
Fordítás
Gg. AnyÜzenet 2019. március 3., 21:40 (CET)
Nem azt mondtam, hogy tetszik, hanem azt, hogy a két variáció közül - törlés vagy bedolgozás - Palotabarát a bedolgozás mellett foglalt állást, azt pedig már utólag nehezen kikövetkeztetnem, hogy miért is - mert úgy látom, hogy annak idején nem kérdeztem rá.
Azt pedig az éjszaka saját esetemben kitapasztaltam Nádas Tamás (karatézó) esetében, hogy az adminok számára rendkívül fontos, hogy a szócikkek laptörténete visszakövethető maradjon, ne vesszen el, márpedig most március 2-án és 3-án több variáción is átesett a hírérték fogalma (hírérték, hírértékek, hírérték (média)). Baj az talán, hogyha egy másik szerkesztő véleményére - akihez a sajtóműhelyi tevékenység miatt kapcsolódok - kíváncsi vagyok? Apród vita 2019. március 3., 22:01 (CET)
- @Apród: Akkor beszélj légy szíves Palotabaráttal, ő is bármikor vissza tudja állítani. Gg. AnyÜzenet 2019. március 3., 22:08 (CET)
re:válasz
Ó, ezt nem figyeltem, hogy küldön jársz. Kicsit bele merültem az NB II-es csapatokba és játékosok szócikkek frissítésébe, plusz az új munkahelyem is figyelnem kell, mert új szakmát kell talnum. (De hát a jó pap is holtig tanul). De igyekszem mert ez alap nálam. Bár, kiszoktam akadni. De alapból igyekszem kedves és jófej, barátságos lenni mindenkivel! Köszönöm. Neked is viszont jó szerkesztészt és Szép Napot! Attila1486 vita 2019. március 5., 11:07 (CET)
- @Attila1486: Nagyon örülök, hogy új munkahelyed van. Tanulni, amíg élünk tanulni kell. Meg gondolom, hogy nálad is bőven belefér (hacsak a neved után a szám, nem a születési dátumod! ) Komolyan tovább: ha már törekszel és akarod jobban csinálni a dolgokat, akkor azok menni is fognak! Kiakadni mindenki kiszokott, de az alapok a fontosak, azok meg nálad nagyon jók! Gg. AnyÜzenet 2019. március 5., 11:33 (CET)
Nem.nem a születési számom. Csak a születési évemből a két fontos szám a 86, 8+6, és összeadva a 14, Thierry Henry mezszáma volt a klubjaiban. Az a játékos, amikor aktív volt kedveltem a játékát anno. Igyekszem. Google-be nézem a szavakat és a statisztikákat többször, hogy helyesen írjam be a szócikkekbe. Köszönöm a kedves szavaid. Igen kicsit furcsa a munka váltás, de felüdülés számomra kicsit szellemibb és kevésbbé fizikai/pakolós. Sajnos a derekam miatt is kellett váltás. Mert sajnos egészséges már nem lesz. Csak ha lefogyok könnyebb. De nem hisztizek. A magyar és 4 külfödi szezonos szócikkeim, próbálom frissíteni lassan. Amiket mondtak, hogy nem kell, vagy nem szabad bele, azt kigyomlálóm belőlük. Üdv: Attila Szia Attila1486 vita 2019. március 5., 11:48 (CET)
Egyszer már nekivágtam
Egyszer már nekivágtam -igaz, akkor több 444.hu-s újságíróval párhuzamban -, megpróbálok még egyszer nekivágni, megnézem külön mit tudok elérni, ha csak rá koncenrálok, ami nem lesz könnyű, hiszen látom, hogy Sarkadi Zsoltnak nem egyetlen wikihíres személyt neveznek: Sarkadi Zsolt (egyértelműsítő lap). Apród vita 2019. március 5., 11:44 (CET)
Bár most délután nem érek rá megnézni. Apród vita 2019. március 5., 12:34 (CET)
Vajon miért pont Törőcsik Franciska neve lett megcélozva...?
Na mindegy, mindenesetre már megerősítetlen szerkesztők körében - annak ellenére hogy egyszerű megerősített szerkesztő vagyok csak és itt felsorolhatnám, mi minden nem vagyok a magyar wikipédiában - már nevezetes lehetek, mert már volt olyan szerkesztő, aki aprodvadásznak nevezte el magát, csak nem jeleztem, mert egyrészt nem tűnt vandál tevékenységnek az egyetlen szerkesztése, másrészt mivel nem tűnt vandál tevékenységnek, emiatt még megtisztelő is számomra, hogy egyszerű szerkesztő létemre egy egyszerkesztéses szerkesztő még vadászni is akar rám.
A következő fokozat az lesz, hogy megörökitik a nevemet a budapesti Attila utcából nyíló Apród utcában. Apród vita 2019. március 5., 19:41 (CET)
@Apród: Hú! Én soha nem gondoltam, hogy ilyen híres vagy!! Gg. AnyÜzenet 2019. március 5., 21:41 (CET)
Apród vita 2019. március 7., 12:33 (CET)
Drága örökösök (2)
Szia Gg. Any! Légyszi nézz rá a cikkre, 21 ellenőrizetlen van! Köszi! – Vapoyo Írj nekem 2019. március 7., 12:31 (CET)
@Vapoyo: Az sajnos nem én leszek, aki segíteni tud neked. Egyetlen részt nem láttam soha a sorozatból. Bocsi. Gg. AnyÜzenet 2019. március 7., 12:34 (CET)
Mit is szoktak csinálni?
Mit is szoktak csinálni, ha egy szerkesztőnév nem elfogadható (vagyis nemcsak a szerkesztései, hanem a szerkesztőneve is kifogásolható)? Szép napot kívánok! Apród vita 2019. március 7., 13:16 (CET)
- @Apród: Már nekem is szemet szúrt a neve, csak ezer felé intézkedek, de készen van. Mivel vandál is volt és a felhasználó neve is elfogadhatatlan volt, így blokkoltam a nevét, de egy napig nem is hozhat létre új fiókot, úgy állítottam be a vandalizmusok miatt. A folytatás a szokásos, szerkesztői- és vitalapjának levédése, átirányítás, ilyenek. :) Gg. AnyÜzenet 2019. március 7., 13:27 (CET)
Köszönöm. Apród vita 2019. március 7., 13:21 (CET)
Nőnap (1)
Kedves Gg. Any! Sok boldog nőnapot kívánok!
Apród vita 2019. március 8., 03:00 (CET)
@Apród: Kedves Apród! Nagyon szépen köszönöm! Gyönyörű a virág is! Gg. AnyÜzenet 2019. március 8., 09:39 (CET)
Kérek javaslatokat, tanácsot
Kedves Gg. Any! Új szerkesztő vagyok (illetve szeretnék lenni). Orvosként végeztem, és fordítóként dolgozom. Szeretnék olyan cikkeket készíteni, amelyek nincsenek meg a magyar Wikipédián, pedig szükség lenne rá (vagyis van, akit érdekel), és valamennyire ismerem a témáját. Mivel a fordításhoz értek, úgy gondoltam, elkezdek lefordítani olyan angol vagy német cikkeket, amelyeknek a megfelelője hiányzik a magyar Wikipédiából. Egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy a Content Translation eszközzel kezdek fordítani. Meg tudnád nézni azt a pár dolgot, amit elkezdtem? Mit javasolsz, használjam a Content Translation eszközt? Az így készített fordításból lesz rendes magyar szócikk? Fordulhatok Hozzád az ilyen kérdésekkel? Vagy kihez? Minden javaslatnak örülök, Üdvözlettel: – Kern Dávid dr. vita 2019. március 8., 07:54 (CET)
- @Kern Dávid dr.: Kedves Dávid! Te nem szeretnél szerkesztő lenni, hanem már az is vagy! És jó szerkesztő, mert már most nagyon szépen dolgozol, tanácsot kérsz, kommunikálsz, jól akarod csinálni stb. stb. Ennél mi kellene még több?
- Megnéztem a két szócikket, amit elkezdtél. Nagyon szép munka. Még a források formázását is tudod már.
- Én nem javasolnék fordítóval cikket írni. Ha elég erős a nyelvtudásod, hogy fordíts, akkor tedd, ha nem, inkább magyar forrásokat használj. (Van bőven orvosi témában.) Ezt azért is javasolnám, mert fontosak lennének. Magyar Wikipédián, próbáljunk magyar forrásokat (is) hozni, ne gondoljuk, hogy mindenki ért többféle nyelvet. Márpedig különösen egy orvosi cikknél, fogadhatják fenntartással a leírtakat... Annál is inkább, mert pl. az orvostudomány, gyógyítások, gyógyszerek stb. szinte napról, napra változnak. Ami az egyik nap még jó volt, lehet, hogy másnap már nem az...
- Próbálok segíteni, de nagyon sok feladatom van, nem tudom mennyire fogok tudni lépést tartani a kérdéseid megválaszolásával. Esetleg lehet mentort is kérned, bár te már most olyan szépen kezdtél, hogy öröm nézni. A szócikket még nem volt időm olvasni, munkaidőben szinte csak a vandálok miatt ugrálok be rendet tartani, de a formázás, elrendezés stb. nagyon szép.
- A segítést nem tudom, hogy csináljuk, megírod és utána, ha vannak ötleteim, gondolataim, elmondjam, vagy ha úgy gondolom, mint most is a jegyzetekkel, hogy előbbre viszik a szócikket, akkor belenyúljak-e. Természetesen csak formázási dologgal, mert én is úgy szeretem írni, ha a saját gondolataim szerint van egy szócikk felépítve. Ha úgy érzem készen van és leveszem az Építés alatt sablont, már utánam az özönvíz, mindenki azt csinál vele, amit akar. Ha esetleg ez segít, belepillantani a Porfíria szócikket én írtam, de itt nincs kőbe vésett formázási, vagy tartalmi megkötés, ez egy szabad enciklopédia. :D Persze, ha mint ahogy elkezdted tartod a többiek által elkezdett formázásokat, az nagyon jó, mert szépek a szócikkek, ha egységesek.
- Ha gondolod, akár az itt lévő orvosokat is összegyűjthetem neked (most hirtelen egy orvostanhallgató jutott az eszembe, de biztos van az is itt pár), ha esetleg szakmai kérdéseket akartok megvitatni.
- Örülök, hogy a köreinkben üdvözölhetlek! Bármiben tudunk segíteni, írj, bárkinek. Pl. a kocsmafalak (nem kell megijedni az elnevezésétől :D) ilyen megvitatós dolgoknak vannak fenntartva és persze egymás vitalapjai. Nagyon jó szerkesztést kívánok! Üdvözlettel: Gg. AnyÜzenet 2019. március 8., 10:50 (CET)
Nőnap
Boldog nőnapotǃ ː)– Gerry89 vita 2019. március 8., 09:22 (CET)
@Gerry89: Nagyon szépen köszönöm! Ez igazán kedves volt tőled. Gg. AnyÜzenet 2019. március 8., 09:40 (CET)
Én is szeretnék boldog Nőnapot kívánni Neked! -– Vapoyo Írj nekem 2019. március 8., 10:42 (CET)
@Vapoyo: Nagyon kedves vagy! Köszönöm szépen! Gg. AnyÜzenet 2019. március 8., 10:45 (CET)
Boldog Nőnapot kívánok én is! BenKor – 195.199.250.130 (vita) 2019. március 8., 10:44 (CET)
@BenKor: Milyen tündér vagy, képes vagy még a suliból írni! :D Köszönöm szépen! Gg. AnyÜzenet 2019. március 8., 10:47 (CET)
Ez nem BenKor volt. Ez az anon ezt megelőzően egy sor vandalizmust követett el, amit BenKor soha nem tenne. Boldog nőnapot! Csigabiitt a házam 2019. március 8., 10:49 (CET)
@Csigabi: Csodálkoztam is, mert BenKor még soha nem írt bejelentkezés nélkül. Nagyon köszönöm a tájékoztatást. Vannak ilyen kedves vandálok is? :DD Köszönöm a köszöntésed, kedves volt! Gg. AnyÜzenet 2019. március 8., 10:53 (CET)
Boldog nőnapot! SubIceMasTer Mondd, mi baj? 2019. március 8., 14:47 (CET)
@SubIceMasTer: Köszönöm szépen! :D Gg. AnyÜzenet 2019. március 8., 14:49 (CET)
Körömvirág
Kedves Any!
Most sajnos utazáshoz készülök és nagyon nem érek rá de egy bő hét múlva vissza szeretnék térni erre a sajnos tipikus problémára.
Röviden, tőmondatokban. Mindenek előtt NEM TÉGED hibáztatlak. A jóhiszemű forráshasználatodról meg vagyok győződve. Az más kérdés, hogy a források sok marhaságot leírnak. Sokszor a forrást nem szakember írja. Ez már a "hatás" szakszerűtlen megfogalmazásából egyértelműen kiderül (például: szíverősítő, vértisztító stb). Amikor egymással homlokegyenest ellentétes farmakológia hatásokat sorolnak fel, néha többet is, akkor nekem a hajam az égnek áll. A problémára azért szeretnék visszatérni, mert rengeteg hasonlót találok a WP-n. Ha a lapos Földről írnék egy könyvet (minden marhaságot lehet ki lehet adni), akkor arra elvileg már hivatkozni lehet pedig....
Mégegyszer NEM TÉGED hibáztatlak de én elsősorban azért kezdtem el ügyködni a WP-n, hogy az orvostudományi portálhoz tartozó cikkekek javítsam. Az említett körömvirágos cikknél vannak súlyosabb problémák is. A jövőben szivesen dolgozgatnék együtt veled, hogy ezek a gondok megszűnjenek. Akkor,....egy bő hét múlva. Barátsággal. Pharmattila vita 2019. március 8., 16:04 (CET)
- @Pharmattila: Kedves Attila! Rendben. Egy hét múlva várlak. Szeretettel: Gg. AnyÜzenet 2019. március 8., 16:31 (CET)
Kedves Any!
Pici késéssel ugyan de ismét a fedélzeten vagyok és készen arra, hogy megbeszéljük a gondjainkat.
Rengeteg dolgot szeretnék elmondani, ezért a hely méretéhez igazodva igyekszem röviden, tőmondatokban fogalmazni, ami lehet, hogy nyers fogalmazásnak fog hatni de csak a hely szűke ennek az oka. Ne sértődj meg ha kicsit sarkosan és karcosan fogalmazok, ezzel aláhúzva a lényeget. A sarkosság a jobb érthetőséget szolgálja és nem a háborút. Nem a személyed ellen irányul, ne vedd a szívedre. Sajnos a terítéken lévő probléma tipikus a magyar wikipédián, sok van belőle és ami rossz, az rossz, beszéljük meg.
1) Miért pont "te"? Semmi személyes. Körömvirág nyílik a kertünkben és merő kíváncsiságból megnéztem mit ír róla a magyar WP, aztán misibacsi kikapirgálta nekem a laptörténetből az elkövető nevét és így kerültél véletlenül, pont te a célkeresztbe.
2) Forrás, amire hivatkozol. Azon kevesk közé tartozol, akik megadják a forrást. Az más kérdés, hogy a forrásod butaságokat sorol fel, ordító szakmaiatlanságot sugallva, amit még neked is észre kellett volna venni. Nem megsértődni. Mosolygunk. Segíteni szeretnék, hogy ne gyalogolj bele legközelebb. Any, a forrásod laikusabb, mint te, aki használtad. A jóhiszeműségedhez nem fér kétség de ez akkor is rossz.
3) Még valami, mielőtt belecsapunk a tudományos lecsóba. Itt most egy meglehetősen személyes megközelítéssel kezdem és nem titkolt szándékkal megpróbálok a lelkedre hatni. Kezdem magammal. Én egy meglehetősen jókedélyű vidám ember vagyok, aki mindenből tud viccet csinálni. Az életet én egy nagy tréfának tartom és ahhoz igazodva hangosan mosolygok rajta. Nem veszem komolyan. Csak egy kivétel van. Nem játszadozom mások egészségével, nem szórakozom felelőtlenül mások életével. Ez az egyetlen dolog, amiben következetesen megfontolt és nagyon komoly vagyok ha ilyen helyzetben döntenem kell. És sokszor kellett. Hogy jön ez ide? Amikor te laikusként orvosi tanácsokat kezdesz adni (Any, tetszik vagy sem, ezen a ponton te azt teszed, mert a wikipédiát nemcsak írják de olvassák is) akkor érdemes egy kicsit meggondoltan visszafogni magad és feltenni a kérdést magadnak, hogy "értek én ehhez?", "szabad nekem ebbe belemenni?". Gondolj bele, ha egy nő aki törölközés közben csomót vesz észre a mellében és ahelyett, hogy azonnal orvoshoz menne cisztára gyanakodva hónapokig kenegeti magát a körömvirág kivonatával, hiszen még a WP is megírta. Aztán a hóna alatt a nyirokcsomók is megnagyobbodnak de a WP azt írja, hogy arra is jó a kotyvasz. Kenjük tovább. Vagy kezdődő Hodgkin-kórban a beteg hóna alatt (meg más helyen is) duzzadt nyirokcsomókat találva hónapokig " körömvirágozik" , mert a WP is megírta. Aztán mire orvoshoz fordul, megette a fene az egészet. Tudod te, hogy hányféle rosszindulatú betegségnél duzzadnak meg a nyirokcsomók? Ne mond, hogy ilyen hülye ember nincs, mert példák százait zúdítom a fejedre. El nem hiszed mimindent láttam az életben. Igen, a világ ilyen és neked a saját lelkiismereted szerint kell ebben a hülye világban meggondoltan orvosi tanácsokat osztogatni. Nem a forrás írta a WP oldalára a tanácsokat, hanem te. Nagyon kérlek, gondold ezt végig és ne sértődj meg.
4) Mire jó a körömvirág? Induljunk ki abból, amit az orvos- és gyógyszerészhallgatók tanulnak vagy ami a szakirodalomban, egy farmakognózia szakkönyvben olvashatsz. Tehát nem a kotyvalékokat áruló oldalakról, hanem szakirodalomból tájékozódjunk. A körömvirágnak van gyulladáscsökkentő hatása és enyhe lokális fertőtlenítő hatása, továbbá fokozza a hajszálerek kialakulását, növekedését. Ennyi. Pont. Ebből az alaphatásból vezethető le az alkalmazása. Van még egy ami érdekes lehet és a vizsgálatok fókuszában van jelenleg nevezetesen, az hogy van kolineszteráz-gátló hatása is ami esetleg az agyi degenerációt csökkentheti de ebbe még én sem mernék belemenni pedig nagyon értek hozzá.
5) Nézzük most a te forrásaidat. Van az eredeti forrás a WP oldalon amelyre reagáltam és két másik, amit láthatóan indulatosan az orrom alá dugtál később. Nyugi. Nevetünk. Ez egy játék Any. Első közelítésben tedd egymás mellé a három megadott forrás állításait és már te magad felteheted a kérdést, hogy melyik igaz a három közül, mert nemigen fedik egymást. Ordító a különbség.
3) Nem azzal volt gondom (mint írtad), hogy új eredmények, új tudomány, új kutatás, hanem azzal, hogy olyan hatástani fogalmak vannak felsorolva a WP szövegben (és most maradjunk ennél, mert erre reagáltam), amelyek a medicinában (meg az egész Univerzumban) NEM LÉTEZNEK. Tehát nem a körömvirágnak nincs "olyan" hatása, hanem olyan hatás NEM LÉTEZIK. Továbbá olyanok vannak felsorolva, amelyek egymással ellentétes hatások. Vagy egyik, vagy másik de mindkettő egyszerre nonszensz, mert kioltanák egymást a hatások.
4) Most a hely szűke miatt a teljesség igény nélkül szemezgessünk egy kicsit az eredeti WP szövegből. Mik azok a hatások, amik nem léteznek? Előre bocsájtom, hogy nagyon gonosz leszek de NEM ELLENED irányul és nehogy sértődni próbálj. Rendben? (Még mindig mosolygunk)
- Vérkeringés serkentő. Mi az, hogy serkenti a vérkeringést? Egyáltalán, kell a keringést serkenteni és ha igen mikor? Vagy növeli a vérnyomást? Az nem jó. Növeli a szív perctérfogatát? Az sem jó. Tahikardiát okoz és zúgva, bugyborékolva áramlik a serkentett vér? El nem tudom képzelni. Egyik rosszabb, mint a másik. Kinek van erre szüksége? Az orvostudomány ezt a hatást, ezt az elnevezést nem is ismeri.
- Szíverősítő. Mint a pálinka? A szíven vagy 30 féle farmakológiai hatást lehet kiváltani de szíverősítést nem lehet. Nincs is rá szükség. Néha pozitív, néha negatív hatásra van szüksége a betegnek. De ilyen, hogy szíverősítő, ilyen hatás nem létezik, ilyet az orvostudomány nem ismer. Halandzsa szöveg, olyan, mint a gondolaterősítő, vagy hallássarkító, látásfényező. Szerinted milyen fiziológiás változás áll be? Vagy szívnagyobbodást okoz? Az régen rossz.
- Vérnyomás csökkentő. Jájistenem! Pont az előbb írtad, hogy serkenti a vérkeringést, ami aligha képzelhető el úgy, hogy csökken a vérnyomás. Már amennyiben a serkentés gyorsabb áramlást jelent. Most akkor fel vagy le?
- Méregtelenítő. Mit méregtelenít? Milyen mérgektől szabadít meg, micsodát? Melyik szervet méregteleníti? Szerinted milyen méreg lehet a szervezetben aminek a kiürítését gyorsítani kell? Vagy mérgezés antidotuma lehet? Mindenre? Arzén? Ólom? Gombamérgezés? Egyezzünk meg a szervezetet nem kell, nem lehet méregteleníteni. Ha pedig méreggel történt mérgezés áll fenn, akkor ne tanácsolj körömvirágot, mert elpatkol a beteg.
- Antibiotikus hatása van. - Na, erről szeretnék én látni egy kísérletet! Ebben az antibiotikum-éhes világban milliomos lehetsz ha van benne antibiotikum. Szerintem a fertőtlenítő, (vagyis a körömvirág valóban létező baktericid) hatását írta el a forrásod antibiotikus hatásra, ami a forrást író személy nagyfokú dilettantizmusát sugározza. Ég és föld a két hatás.
- Erősíti a szaporító szerveket. .... ..... ... Jó. Kacagásnak vége. Lehet nagy levegőt venni. Ezért a hatásért már érdemes volt megszületnem. Próbálom elképzelni, hogy mit erősíthet és fizikailag ez hogy néz ki. Első kérdés: női vagy férfi ivaszervek erősítésére lehet számítani? Mert a fiúk és lányok hormonális és anatómiai különbsége míatt nehéz hinnem, hogy mindkettőt. Libidó fokozó? Potencia növelő szer? Fogamzást segítő? Spermaszám növelő? Peteérést segítő? A pete beágyazódását segíti? Itt is vagy 30 féle élettani hatást lehet felsorlni de melyikre gondoltál? Kedves Any, én most úgy tudnék itt gonoszkodni veled de úgy, hogy... de nem visz rá a lélek. És ne vedd a szívedre, még mindig mosolygunk egymásra.
- Enyhíti a klimaxos tüneteket. Általában mindegyiket? Depresszió? Neurotikus tünetek? Hőhullám? Mindegyiknek más a patomechanizmusa. Aligha jó mindegyikre. Ilyet nem szabad leírni.
- Ciszták ellen is alkalmazzák. Itt álljunk meg, mert nemcsak gonoszkodni akarok veled de szeretném ha értenéd is, hogy mi a baj. Van egy valóban létező hatás, a hajszálerek kialakulását, növekedését elősegíti a körömvirág extraktum. Tudnod kell, hogy a tumorok gyors növekedése azért lehetséges, mert iszonyú tempóban növekszik a táplálásukat segítő érhálózat. A tumorellenes szerek egyik csoportja pont ezt az érnövekedést gátolja. És akkor most a te körömvirágod segíti a tumorok ciszták vérellátását. Érted, hogy mire gondolok? Segíti a tumor és ciszta növekedését. Lelkiismeret hogy van? Semmi baj, csak sarkítom.
- A The University of Maryland Medical Center homeopata orvosai a sugárkezelés miatt kialakuló sebek és bőrgyulladások gyógyítására ajánlják. Ez egy akkora hazugság, hogy aki ezt le merte neked írni annak én legszívesebben szétrugnám azt, ...amit a körömvirág "erősít". UMMC-nek nincs, sohasem volt homeopatiás részlege és tejbe ázatott pókhálóval sem gyógyítanak. Az egy klinika. Az a forrás, amelyik homeopatiát emleget, nyugodtan dobd a kukába. Oda való.
- Bélrendszeri panaszok. Már a megfogalmazás is borzalmas. Tudod te, hogy hány fajta bélrendszeri panasz van? Számolás nélkül is 100-nál többre tippelek. A bélrendszeri panaszokat a gasztroenterológia szakkönyv 3200 oldalon foglalja össze. Mindegyik más gyógyszert és terápiát igényel. A körömvirág mind a százra jó?
- Vastagbélgyulladás. Gyulladásra valóban használható de mi van ha vastagbélrák van a háttérben? Lelkiismereted hogy van?
- Erős hasmenés ellen is kiváló. Lehet, de ha ezt használod maradj a WC közelében, mert én nem hiszem, hogy arra jó lenne. Melyik hatóanyag az ami ilyen hatású a körömvirágban? Van egy gyanum, hogy még fokozza is a bélmozgást de lusta vagyok utána bogarászni.
- Vértisztító. A vér nem koszos, nem kell tisztítani, nem kell fényezni sem. Ez is egy értelmetlen kifejezés. Ez a kifejezés mivel értelme sincs nem létezik az orvostudományban. Szerinted mitől tisztítja meg a vért? Mi van a vérben ami koszos?
Nem is folytatom, mert már így is nagyon hosszúra sikeredett ez a szöveg.
Any, én nagyon szívesen segítek neked, hogy ne gyalogolj bele ilyen marhaságokba. Nem azért nyomogattam ilyen hosszan a billentyűimet, hogy cikizzelek, hanem azért, hogy segítsek, hogy te is észrevedd a butaságokat, felismerd a zöldségeket a virágoskertben. Bármikor, örömmel segítek. És ha idáig eljutottál és sikerült nem megsértődnöd a gonoszkodásaimtól, akkor fogadj el tőlem egy virtuálisan küldött csokor körömvirágot. Pharmattila vita 2019. március 26., 04:03 (CET)
- @Pharmattila:
- Kedves Attila!
- Köszönöm, hosszú, oktató soraid, de már most az elején (mint a múltkor is) leszögezném, hogy ezeket a kutatásokat nem én, vagy a többi Wikipédián író végezte. Ezért használunk forrásokat. A források pontosak, el lehet érni az írójukat és akkor ott, velük megbeszélni a kétségeidet, felvetéseidet. A többi szócikkben feltüntetett adatokat sem én, vagy más szerkesztők találják ki. Ezért is nagyon jók a források, hiszen csak átvesszük az ott leírtakat, továbbítjuk azokat. Ahogy egy-két-három stb. könyvet, vagy netes forrást meg tud nézni és meg is néz az érdeklődő, az ott lévő információkat is magáévá tudja tenni. A WP nem egy egyedüli információforrás, amin kívül nem létezik más. Sőt, úgy van létrehozva, hogy már a cikkben, olvasás közben is bele tud kattintani a forrásba az olvasó és rögtön az eredeti helyről olvashatja, ellenőrizheti le az ott és a WP-n leírtakat. A könyvforrások után természetesen könyvtárban, könyvesboltokban.
- Én már tapasztaltam magamon hatását (most gyorsan megnéztem benne van-e a szócikkben, nem volt), mégsem gondoltam egy pillanatig sem, hogy én ezt bele fogom írni a szócikkbe, hiszen egy eredmény az még nem eredmény. Bár az is igaz, hogy erre a hatására is találtam forrást és valószínűleg nagyon hasznos lenne, hogy kik vigyázzanak a használatával.
- Számos melléktényező viheti el az eredményt, ahogy azt te is tudod, nem véletlenül vannak a placebo kísérletek, hiszen még a hit is gyógytani tud.
- Ezekben a leírásokban szereplő hatásokat azért nem egy ember tapasztalta magán. Ezeket több szereplővel, nagyobb időtartományban, többször megismételve szokták "ténnyé" nyilvánítani.
- Én forrással ellátott szövegrészt, (ahogy más sem) nem fogok törölni. Ha te úgy gondolod töröld.
- Ha szerinted ezek az állítások mind butaságok, akkor nagyon sok könyvben, netes cikkben terjednek. Ahogy a múltkor írtam, csak hirtelen lekaptam a polcról 2-3 könyvet, amit fel sem használtam a szócikkben és abban is benne volt pl. a lábgomba ellen is hatásos szöveg. Ha lesznek újabb, tudományos, publikált kutatások, akkor átírjuk a mostaniakat.
- Én hiszek neked (is), de ezt ahogy fentebb is írtam, nem velem kell megbeszélned, hanem a források létrehozóival.
- Megsértődni természetesen nem sértődtem meg, miért is tettem volna, a "marhaságokat" nem én találtam ki, a szócikkeket források alapján írjuk. Gg. AnyÜzenet 2019. március 26., 23:10 (CET)
- Hát, ... van az úgy néha, hogy sajtból van a Hold. Egy mesekönyvben olvastam. Pharmattila vita 2019. március 27., 02:06 (CET)
- @Pharmattila: Kedves Attila! Szerkeszd bátran az enciklopédiát! Tegyél rendet! :D Azért a gyógyszerekről és azok mellékhatásairól tudnék én is kiselőadást eszközölni számodra. Arról nem is beszélve, mennyi orvosi beavatkozásról derült ki később, hogy mekkora marhaság volt.
- Örülök, hogy megismerhettelek, nagyon jó volt olvasni, hogy vannak ilyen pozitív emberek, mint te. A stílusod is jó volt. Mindig elmosolyodtam, mikor beszúrtad: "Még mindig mosolygunk!" Szóval remélem foglak még itt látni. Tervezed, hogy szerkesztesz? Valószínűleg tényleg nem ártana a gyógynövényeket (is) rendbe tenni, de én már annyi mindent csinálok és vállaltam el, hogy már napi szinten belefulladok. :( Gg. AnyÜzenet 2019. március 27., 09:40 (CET)
-.-.-.-.-.-
Szia Any! Jó,...vegyük úgy, hogy elbeszéltünk egymás mellett. De elég rendesen. Akkor kezdjük elölről. Mit keresek én itt a magyar wikin? 2016-ban Magyarországon régi kollégákat kérdeztem, hogy miért nem segítik a WP természettudományos oldalait? Kórusban kitört a röhögés (voltak vagy 15-en), majd felolvastak nekem néhány oldalt. " Ide? Ebbe? Ez tömény gagyi. " Tény, hogy én sem tudtam a számat összezárni. Aztán már az Óperencián innen elgondolkodtam azon, hogy nincs ez így jól és csak az kacarásszon aki tesz is ez ellen a gagyi ellen valamit. Egy évig olvasgattam, aztán belevágtam. Abban nagyot tévedtél, hogy időmilliomosnak hittél. Napi 30 percet tudok szánni erre, lefekvés előtt. Sok máson is dolgozom de hiszek benne, hogy egyre több időm lesz a WP-ra. Ezt a 30 percet tudatosan, eröltetve mindig (olykor nem) kicsikarom magamól. De már látom az alagút végén a 40 percet.
"Kellett nekem a szerkesztői lapodat elolvasni, azok után, hogy tudjak neked komoly levelet írni. Nagyon jó fej vagy, el ne menj innen! " Szerénytelenül bevallom ezt már sokszor mondták nekem a studentek de magyarul még sohasem hangzott el. Köszönöm. És nincs szándékomban elmenni.
"...és ennyire bánt a dolog, ahogy korábban is írtam, mi a fenéért nem javítod ki azt az átkozott Krömvirágot? " Bánt a fenét!. Igazából a körömvirág is hidegen hagy, meg a gyógynövények is hidegen hagynak. Már távol kerültek tőlem. Valamikor vizsgáztam belőlük, ami ahhoz elég, hogy a hibákat felismerjem. Na, és mert ingoványos területnek tartom (örömmel látom, hogy utólag már Te is) igyekszem távol tartani magamat. Magyarországon van négy egyetemi tanszék, vannak vagy százan. Csinálják azok akik értik.
Az egészbe Misibácsi kevert bele, ő a felelős mindenért. Mindent a nyakába varrok. Deresre vele! Én hagytam volna a csudába. Ha megnyugodtál olvasd el mégegyszer amit írtam. Én nem a gyógynövényről írtam, hanem a az interneten a TV-ben, rádióban, mindenütt terjedő hamis infókról. Lehet, hogy rosszul fogalmaztam és az én hibám de vedd észre, hogy a fenét érdekelt a körömvirág. Hatástanról volt szó és olyan hamis hatásokról, amik nem léteznek de üzleti okokból terjednek a neten, mint a nátha. Az én szándékom csak az volt, hogy felhívjam egy olyan szerkesztő figyelmét ezekre a visszáságokra, aki a munkája miatt több figyelmet érdemel. Nem adhatok mást, mint lényegem,...egész életemben tanítottam, hát kibújt belőlem, hogy magyarázni kell.
"Én csak belepiszkáltam. Úgy érzem, ha én csináltam volna az egészet, azért komolyabban létre lenne hozva. " Ezt viszont én néztem el, azt gondolva, hogy az egész bébit te szülted ...de ha csak a lábát? Elnéztem, bocs. Egyébként nekem csak a lábbal volt bajom. :-))
"Amennyi bájtot nekem és Misibacsinak bedobtál, már akár egy új szócikket is létrehozhattál volna. Szóval mikor lesz korrigálva az a Körömvirág kedves Szerkesztőtárs? " A bájtokat illetően igazad van. Látod azóta nem haladok a próbalapommal. Ma sem fogok és magyarázkodhatok Misibácsinál. Nekem van épp elég a listámon azt sem győzöm 30 percekkel. A körömvirág nem akkora durranás, hogy mást hanyagoljak. Ami a legfontosabb, ha nagyobb javításba kezdek igyekszem szólni annak aki előttem írta, mert ennyit minden korábbi szerkesztő kiérdemel. Egyébként meg 2 szócikk is van most körömvirág ügyben. Össze kellene dolgozni a kettőt. Ha gondolod, javítsuk együtt. Aljas szándékkal ebben benne van az is, hogy néhány dolgot így elmondhatok ám neked.
"Gondoltam megleplek...." Kösz. Nem lepődtem meg. Csak megállapítottam, hogy a legelső rólad kialakeitott kép mégiscsak helyes volt. Annak viszont örülök, hogy rájöttél arra, hogy ez egy ingoványos (de szép) terület. Én nem merek ebbe belevágni és tudom, hogy miért nem.
Most csak ennyi Any, mert még van valami hátra nekem. Misibácsival szeretnénk megváltani a magyar WP-t és együtt álmodozunk. De bármikor ÖRÖMMEL segítek ha a profilomba illő gondokkal keresel meg. Ezt a körömpörköltet is főzhetjük együtt tovább ha még nem ment el az étvágyad tőle (tőlem). Pharmattila vita 2019. március 30., 05:06 (CET)
- Szia @Pharmattila:!
- Ismét mosolyogva olvastam soraid, igaz a Misibacsis résznél már hangosan elnevettem magam. Ezzel csak az a gond, hogy szerintünk meg te kezdted és nekem is volt egy-két gondolatom veled kapcsolatban. Én pl. a keresztre feszítést preferálnám. :DDD
- Most komolya(bba)n tovább. Az időmilliomost természetesen tőled vettem (a szerkesztői lapodra van írva). Nem szoktam senkivel kapcsolatban találgatásokba bonyolódni.
- Természetesen az elejétől fogva értettem, hogy itt nem egy szócikkről és az abban rosszul írtakról van szó. Nekem pl. még pár évvel ezelőtt a netes forrásokkal ellentétben a nyomtatott forrás szentnek számított. Aztán elkezdtem kígyókat írni és az egyik legnívósabb könyvben Világ kígyói is találtam hülyeségeket és nem akartam hinni a szememnek. A kezemben egy bazi vastag könyv, tiszta tudomány... Vagy mégsem?
- Valóban a körömvirág nem az én gyermekem, de most már akkor is átírom, ha a fene, fenét eszik is. Legalábbis a gyógyhatásait.
- Nem sok gyógynövényt írtam, pl. citromillatú kakukkfű, hegyi kakukkfű, ánizsillatú izsópfű stb., de amiket írtam, próbáltam vigyázni a gyógyhatásaival. Azért nem mindegy, hogy te írsz egy szócikket, vagy csak eléd kerül egy könyv, vagy más forrás és abból beírsz dolgokat, mert akkor nem fekszel rá rendesen a témára. Ahogy írtam, ez csak belepiszkálás volt.
- De tegnap óta, mikor a gyöngyvirágról (egy orvostól!) elolvastam azokat az "értékes" sorokat... hát nem tudom már kinek, vagy minek lehet hinni...
- Én sem vagyok teljesen dilettáns, mert vegyész végzettségem is van, sőt a gyógynövényeket ismerem, napi szinten használom. Pl. én már a napot is éhgyomorra gyógyteával kezdem.
- Gyógynövény ügyben, aki nálam a favorit, akinek a szava szinte szent, az a bükki füvesember. Van szócikke is (Szabó György (füvesember)), amit 2016-ban törölni akartak, hogy reklám, meg nem igazán nevezetes, de én olyan mentőakcióba kezdtem, hogy még a lányával is felvettem a kapcsolatot. Dokumentálva is, nem egy embert, pl. saját magát is gyógyította már meg pl. rákból. Tudom, nagyon sokat számít a hit is, de most ebbe ne menjünk bele.
- "A körömvirág nem akkora durranás, hogy mást hanyagoljak." Látod ezzel én is így vagyok, ezért is nagyon nem szeretek más munkájába belenyúlni, csak ha nagyon muszáj, de akkor most nagyon muszáj lesz, mert én (vagy a források írói?...) szúrták el.
- "Ha gondolod, javítsuk együtt." Gondolom bizony! :D Ha így megpiszkáltad a témát, akkor meg is csináljuk. Együtt.
- És a nagybetűkkel írt ÖRÖMMEL szavad, ezek után már el is várom tőled. :DD
- "Aljas szándékkal ebben benne van az is, hogy néhány dolgot így elmondhatok ám neked." Az "aljas" szándékot nem bánom. Soha aljasabb szándéka ne legyen senkinek felém, minthogy dolgokat szeretne elmondani, esetleg megtanítani nekem. Nagyon szeretek tanulni. Bármi újat. Amit megtanulok azzal mindig több leszek és az a nap már több mint az előzőek voltak. Ahogy olvasgatlak van a kobakodban jó kis tudás, kár lenne csak magadnak tartogatni. Igaz a humor az első nálam, de a tudás is előkelő helyen van az értékrendemben. :D
- Bármikor, bármit elmondhatsz nekem. Szinte minden érdekel. Most (többek között) egy génkutatásokról szóló könyvet olvasok. Naaagyon tetszik. Igaz, kicsit meg is riaszt, ahogy Istent játszik az ember... De már megint elkalandoztam, bár úgy érzem, veled órákig tudnék beszélgetni. Szerencsére erre egyikünknek sincs ideje. :DD
- Na, megyek is munkához látok, bár azt sem tudom melyikkel kezdjem, annyi mindent vállaltam el, annyi mindenkinek. Meg persze magamnak. Hidd el az én munkalistám is bitang hosszú. :DD
- Ja, és félreértettél, nem magammal akartalak meglepni, hanem azzal, hogy a körömvirág gyógyhatásait eléd terjesztem 1-2 könyvből + netes forrásból, hogy mit szólsz hozzá, de a gyöngyvirág után az életkedvem is elment, úgyhogy tegnap más Wikis munkával folytattam.
- "...ha még nem ment el az étvágyad tőle (tőlem)." Nem ment, sőt egy fokkal a szimpatikusságban megint előreléptél nálam. Gg. AnyÜzenet 2019. március 30., 22:23 (CET)
Rövid leszek, mert be akarok fejezni valamit a próbalapon. Nyúlik az egész és nem haladok vele. Misibácsi szétrugja a farzsebemet miatta.
Kereszt? Hogy néznék én már ki keresztre szögelve? Misibácsi egy ügyes kerítő de ...jól csinálta.
Na jó. Any, a csatabárd nyelébe fúrjunk lyukat, tömjük meg körömvirággal és szívjuk el békepipaként. Egyébként nem is volt háború.
Ha vegyész vagy az csak jó. Az orvosi portál kongó ürességében van egy kialakítatlan polc a gyógynövényeknek. Csak mondom. :-) A hatástani megfogalmazásra kényes vagyok és csúnyán harapok. Csak mondom. :-))
Genetika? Én ilyeneket nem olvasok. Helyette Istent játszom. Illetve már csak segítek másoknak játszani. Földet már teremtettem de nem akart forogni.
Szakkönyv. Ha wikin kívül a magánéletben is érdekel (ráadásul a kémiával sem állsz hadilábon) ajánlom a következő könyvet: (ez a könyv helye) Nem találom de holnapra meglesz. Megbízható 100 %-ban. Gyógyszerészeknek írták. Van benne fitokémia és hatástan is ezért nem akartam korábban ajánlani de ha vegyész vagy menni fog. Használhatod farmakognózia-bibliaként. Abba biztos, hogy nem fogok belekötni, mert nálam többet tudnak a szerzők. Az egyik a gyakorlatvezetőm volt (még a Nyugatrómai Birodalom összeomlása után). Pharmattila vita 2019. március 31., 05:29 (CEST)
- @Pharmattila: Leveled olvasása közben a szokásos hangulat: mosoly, majd a végére már hangos nevetés.
- De most majdnem teljesen komolyan tovább.
- A keresztre feszítés nem vészes, egy hangyát nem tudnék eltaposni. De szeretik itt (is) a szerkesztők akik osztják az észt és a feladatokat, mit kellene megírni, hogyan, mi legyen, vagy ne legyen benne, ez jó, az meg nem stb. stb. stb. sokszor szakad el a cérna a mi oldalunkról, és néha vissza is szólnak, hogy akkor miért nem csinálja meg az illető, ha mindent jobban tud, mert aki komolyan csinálja, az irgalmatlanul le van terhelve.
- Tényleg nem volt háború közöttünk. Velem nem is igazán lehet, mindig a jót keresem és látom mindenkiben. Az orvosi műhelyt meghagyom neked. Nekem pont elég az Állatok- és a Növények műhelye. Ez utóbbiban csak én csinálom a nyilvántartást, amit én vállaltam el és szeretem is csinálni, csak majdnem 1 hónap lemaradásom van. Mint sajnos szinte mindennel. Már amit egyáltalán tudok csinálni, mert mindent elvállalok, hogy segítsek.
- A "hatástani megfogalmazásokra" majd nagyon vigyázok, bár ha mindig mosolyogva harapsz, akkor azt (remélhetőleg) túlélem.
- Viszont Misi bácsi nem szokott mosolyogni miközben harap, szócikkekben (+ szavazásokban) nem ismer tréfát. Szóval jobb lesz, ha vigyázol! :D
- A könyvet várom, ha megtalálod. Viszont ezen kifejezésekkel: "Megbízható 100 %-ban" minden körülmény ellenére kéretik vigyázni!
- "Gyógyszerészeknek írták." Amiből én idéztem neked, azt orvos írta. De, hogy kiknek...
- Valamint egy forrás nem forrás. Legalábbis nálam nem igazán, aki már egy taxonbontást is kb. 5 forrással igazol. Tehát lesznek nekem is forrásaim, ebben biztos lehetsz. Én meg abba, hogy erre megint napjaim fognak elmenni. :( Na, mindegy, akkor is meglesz.
- A szócikkekben szabály, hogy a lehető legegyszerűbb szavakkal írjunk le mindent, ne kelljen egyetlen szócikk megértéséhez sem, semmilyen különleges végzettség. Gg. AnyÜzenet 2019. március 31., 22:23 (CEST)
Any, én a szerkesztők nemeslelkű acsarkodását érzékeltem mielőtt belecsaptam a lecsóba. El is határoztam, hogy izolálom magam és nem megyek bele semmibe. Ez is a magyarázata annak, hogy első reszelős válaszod után azonnal faképnél hagytalak. De semmi gond!! Nem dohányzom. A békepipát megtömve tegyük polcra.
- @Pharmattila: Acsarkodás itt van rendesen. Én is szívesen izolálnám magam, de sajnos adminként ezt nem igazán tehetem meg. Ráadásul rengeteg idő is elmegy rá. Rengetegszer, rengeteg helyen mondom, hogy nagyon kellene ezekkel a vitákkal vigyázni, mert ezt kitudja mennyi ember olvassa. Lehet, hogy legalább annyi mint a szócikkeket... Én sem dohányzom, de a békepipát már elszívtuk. :D
Misibácsiról pletykálkodva ,... tudom kezelni a "problémát". Valójából nagyon hasonlítunk egymásra csak én a harapósságomat humor, néha fájó, csípős humor mögé rejtem. Ő nem használ ilyen maszkot de humora azért van. Nekem aranyat ér. Meggyőződése, hogy "Ő" emberekkel nem tud báni. Szerintem meg sokan vannak akik a kritikát nem tudják elviselni. Én mosolyogva harapok de fájón. Ez így sokkal aljasabb.
Az emberek nagyrésze a kritikát bizony nem tudja elviselni. Pedig hasznos dolog. Bármi kicsi alapja van, már lehet belőle tanulni. De annyi a tökéletes ember.
Gyógygazok. Én arra gondoltam, hogy a használhatóakat beépíthetjük az orvostudományi portálba.
Ha lenne annyi időm, hogy ezeket egyesével átnézzem, javítsam, bővítsem. De egyre jobban belefulladok a sok teendőbe. Talán majd ha egyszer én is nyugdíjas leszek? :D
"A szócikkekben szabály, hogy a lehető legegyszerűbb szavakkal írjunk le mindent." Ezt már akkor tudtam, amikor belevágtam. Ennek ellenére ez a legnehezebb feladat. Nehezebb, mint korábban gondoltam. Tervezem a régi jól megírt cikkek érthető átfogalmazását is.
Bizony nehéz! Pláne orvosi cikkeket írni. Ráadásul robottal az is nézve van, hogy hány % egyezőség van a források és a megírt szócikk között. Már az 50% is gyanús. Ezen én is kiakadtam a háttérben, írtam, hogy akkor nyugodtan törölhetik az "én" Porfíria szócikkemet is, mert kizárt dolog, hogy legalább 70% egyezőség ne legyen. Hogy tudsz úgy írni egy betegségről, hogy ne nevezd nevén a tüneteket, a hatásokat, a diagnózist, a latin neveket stb. stb. Végül kiderült, hogy csak kb. 27% volt. Most hirtelen nem tudom pontosan.
Könyv: Gyógynövénytár, Csupor Dezső, Szendrei Kálmán (szerkesztők). 2016-ban belenéztem, tetszett de nem akartam cipelni ezért utolsó napra hagytam a megvásárlását. Akkor már nem kaptam. Itt megtalálod: https://www.medicina-kiado.hu/kiadvanyaink/szak-es-tankonyvek/gyogyszertan/gyogynovenytar/ Az eredeti szerző Szendrei, nem csak a magyar ugar de hosszú évekig az ENSZ (WHO) "füvesemere" volt. A könyvet többen írták tehát, szakmailag garantáltan megbíható. Pharmattila vita 2019. április 1., 04:54 (CEST)
Az ígért könyvet mikor megláttam, elmosolyodtam. Azt hittem majd valami gyógyszerész jegyzetet kapok. Ezt én is ismerem, fel is használtam, sőt korábban már elkezdtem gyűjteni forrásokat a Kínafa megírásához, ebben a könyvben nagyon jó dolgokat találtam róla a 247-250 oldalakon. Nekem nincs meg, de előjegyeztem a könyvtárban, ha megkapom, jelentkezem. Illetve előtte még gyűjtök máshonnan is forrásokat, majd az összes forrásból összelapátolom a gyógyhatásokat, összevetem őket a szócikkben most szereplőkkel is, a saját tuti bükki füvesember forrásaimmal pláne, megrágom az esetleges ellentmondásokat, újra elolvasom a kifogásaid, majd leírom, hogy én miket gondolok, hogy beletegyünk, elküldöm neked és megbeszéljük. Gg. AnyÜzenet 2019. április 1., 16:04 (CEST)
Pilóta keksz vitalapja
Szia! Linkoman felvetett ott egy kérdést. Arra jártam, gondoltam szólok. Elvégre ha csak magába mereng, akkor nem oldódik meg semmi. Ha gondolod reagálj rá. Gerry89 vita 2019. március 10., 21:08 (CET)
@Gerry89: Szia! Köszönöm, hogy szóltál. Éppen akkor merengtem én is a sorain. :D Gg. AnyÜzenet 2019. március 10., 21:09 (CET)
Látom megoldódott. Örülök, hogy segíthettem. Az {{Ismert magyar ételek}}
sablonban egyértelműsítettem a linkjét. Gerry89 vita 2019. március 10., 23:11 (CET)
- @Gerry89: Köszönöm! Nem voltam egy kicsit gépnél, de látom megoldódott addig minden. :D Gg. AnyÜzenet 2019. március 10., 23:16 (CET)
Kell nekünk ilyen? Üdv, SubIceMasTer Megbeszélés 2019. március 12., 20:15 (CET)
- @SubIceMasTer: Szívem szerint azonnal kidobtam volna, de megkérdeztem mást is, ő, hogy látja. A levelezést róla Palotabarát vitalapján olvashatod. Maradjon.
- Kicsit nem toltad túl a mostani aláírásod? Gg. AnyÜzenet 2019. március 12., 20:26 (CET)
Egy link a forráshivatkozásban elég, ahhoz, hogy a {{Nincs forrás}}
(?) sablont ne kelljen kitenni? SubIceMasTer Megbeszélés 2019. március 12., 20:42 (CET)
És, igen lehet, hogy egy kicsit túl variáltam az aláírásom SubIceMasTer Megbeszélés 2019. március 12., 20:43 (CET)
- @SubIceMasTer: Nem linkelted ide, vagy írtad meg a szócikk címét. Látatlanban nem tudom megítélni. Gg. AnyÜzenet 2019. március 12., 20:44 (CET)
https://gta.fandom.com/hu/wiki/Carl_Johnson SubIceMasTer Megbeszélés 2019. március 12., 20:45 (CET)
Jobban átnézve szerintem megfelel. SubIceMasTer Megbeszélés 2019. március 12., 22:06 (CET)
- @SubIceMasTer: Akkor jó, ha úgy érzed. Nekem az egész szócikk nem felel meg, de nem az én ízlésemnek íródik a WP, mert akkor kb. 10%-a maradna a szócikkeknek. Gg. AnyÜzenet 2019. március 12., 22:09 (CET)
A cikk témája szerintem se ide illő, de a forrása szerintem megfelel. SubIceMasTer Megbeszélés 2019. március 12., 22:20 (CET)
- @SubIceMasTer: Egyáltalán nem felel meg semminek sem. Max valami PC Guru-féle újságban elfér. Megfogalmazása, forrásolatlansága miatt a Feljavításra váró cikkjelöltek közé tettem. – Gerry89 vita 2019. március 13., 08:36 (CET)
@Gerry89: Nálam is kuka, de ahogy írtam a WP nem (csak) az én ízlésemről szól, éppen ezért mielőtt hirtelen felindulásból nem helyesen cselekedtem volna, egyeztettem Palotabaráttal (lásd a vitalapján), de a lényeg, hogy 24 WP-n van róla szócikk Carl Johnson (Q376682), ezért inkább mi is hagytuk. De persze, ez sem jelent semmit. Gg. AnyÜzenet 2019. március 13., 09:23 (CET)
Any! Persze, így van. Azok alapján szépen meg lehet írni. Van rá három hónap. Gerry89 vita 2019. március 13., 10:13 (CET)
- @Gerry89: Gerry! Oké! :D Gg. AnyÜzenet 2019. március 13., 10:21 (CET)
@Gerry89: Most így nappal újból átnéztem azt, amit BlueBizarrrd megadott forrásnak és így már visszavonom az erre tett előző véleményem. A cikk egyáltalán nem ide illik, de szerintem egyik se az ezzel kapcsolatos témában. SubIceMasTer Megbeszélés 2019. március 13., 13:53 (CET)
Elnézést ha beleszólok, de valamilyen irányelvben egyszer azt olvastam, hogy könyvek, filmek, egyéb műalkotások stb cselekményrészleteit nem kell külön forrásolni, mert maga a mű a forrás. (Én ezért nem forrásoltam pl. a Frostpunk játékleírását.) Whitepixels vita 2019. március 13., 23:04 (CET)
- @Whitepixels: Belepillantva az általad létrehozott és említett szócikkbe, abba nem is található kifogásolni való.
- A Carl Johnson szócikkben engem maga a téma ami kicsit visszariasztott, de mint írtam többször is a WP nem (csak) az én ízlésem szerint íródik, ezért is kértem Palotabaráttól segítséget, aki jelezte, hogy 24 másik nyelven van szócikk róla, inkább ne nyúljunk hozzá. Az én részemről ennyi a történet. :D Gg. AnyÜzenet 2019. március 14., 10:11 (CET)
- @Whitepixels: A cselekményt magát persze nem kell, bár előfordul, hogy filmeknél én azt is szoktam, ha találiok a neten vagy valamelyik másik wikin. A Carl Johnson szócikk konkrétan a nyelvezete , megfogalmazása miatt lett áttéve a feljavítóba, plusz a karaktertörténet nincs forrásolva, nem a cselekményrészlet. Gondokom nem hiába van az angol szócikkben pl. 18 forráshivatkozás a szócikkben. Gerry89 vita 2019. március 14., 10:22 (CET)
Pilóta keksz
És mi újság a pilóta keksszel? Már elkészült ? Apród vita 2019. március 14., 22:10 (CET)
- @Apród: Hát... ez most ennyi. Nem akartam kitérni a tulajdonosokra, a gyár történetére stb., mert az már a Győri Keksz Kft. szócikkben szerepel. Jó lett volna még sok mindent írni, de nincs hozzá több anyagom, forrásom. A gyártót sem tudtam elérni. De a citromos és narancsos változatok természetesen bele vannak dolgozva! :D Gg. AnyÜzenet 2019. március 14., 22:21 (CET)
- Rendben. Legalább már nem csonk - neked is, meg más szerkesztőknek (Linkoman, JSoos pl.) köszönhetően is. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. március 14., 22:27 (CET)
@Apród: Ez soha nem volt csonk. Én kezdtem el írni. :D Gg. AnyÜzenet 2019. március 14., 22:34 (CET)
Jajajajaj, ezt nem tudtam, csak most látom visszanézve, micsoda balga vagyok, hogy nem nézem meg írás előtt az előzményt. Bocsánat! Apród vita 2019. március 14., 22:39 (CET)
- @Apród: Még soha nem írtam csonkot... Még a képek is saját! Tudod, írtam, hogy még a Tescoban sem volt családi csomag. Bezzeg a Sparban! :DDD Gg. AnyÜzenet 2019. március 14., 22:42 (CET)
Gábor-cigányok
Szia. Ne vegyük el az anon szerkesztők kedvét. Inkább segíteni kell őketː 89.133.49.89. – M. V. ✉ 2019. március 15., 12:08 (CET)
- @Milei.vencel: Nem gondolom, hogy ezzel elvettem egy kezdő kedvét. Természetesen, ahogy ő csinálta nem maradhatott, mert nem volt jó. Azért nem visszaállítottam a szerkesztést, hanem visszavontam, magyarázatot fűzve hozzá. Mivel akkor nem volt annyi időm, most sem, hogy forrást is keressek esetleg hozzá, így csak visszavontam. Azt meg, hogy kell a "forrás?" kérőt beletenni, azt a cikkben több helyen láthatta, egyszerűen meg kellett volna néznie. Gg. AnyÜzenet 2019. március 15., 13:55 (CET)
Verdák 4
Szép napot kívánok, Gg. Any!
Ezzel mi legyen: Verdák 4?
- törlés
- horror sablon
- más egyéb sablon
- Várjunk vele, hogy az illető, aki elkezdte vagy más szerkesztő csinál-e a szócikk-kezdeményben javításokat
Apród vita 2019. március 16., 03:50 (CET)
- @Apród: Szép napot neked is Apród!
- Ahogy látom (kérdésedre válaszolva) már semmi 9:23-kor Burumbátor törölte. :DD Gg. AnyÜzenet 2019. március 16., 09:53 (CET)
- Rendben. Apród vita 2019. március 16., 10:56 (CET)
Ellenőrzés
Szia Gg. Any! Elkészítettem a Curtis (egyértelműsítő lap) oldalt. Mit szólsz, megtegyem a vonatkozó átirányítgatásokat is?
Meg légyszi, tedd ellenőrzötté, a Drága örökösök-et, Több mint 30 változtatás van ott.– Vapoyo Írj nekem 2019. március 22., 10:32 (CET)
Légyszi nézz rájuk! – Vapoyo Írj nekem 2019. március 22., 10:49 (CET)
- @Vapoyo: Szia Vapoyo! 38 változtatás! :D Sajnos még most sem láttam egyetlen részt sem belőle, még most sem tudok róla semmit. :D Dobd fel a járőröknek, hátha valaki ott van a témában. Gg. AnyÜzenet 2019. március 22., 10:52 (CET)
- @Vapoyo: Az egyértelműsítő lap szerintem jó lett. Gg. AnyÜzenet 2019. március 22., 10:57 (CET)
Fenyegetés, figyelmeztés
Szia! Látom, hogy inkább engem vontál kérdőre, ahelyett, hogy BlueBizzzardot figyelmeztetted volna. Úgy gondolom, azért valamicskét már lepakoltam itt az asztalra, szóval nem vagyok köteles eltűrni egy óvodás sületlenségeit. A vitalapomon nyiltan megfenyegetett, szeretném ha eljárnál az előírásoknak megfelelően. Ha nem akarsz, írj, akkor az AÜ-n jelzem a problémát. Gerry89 vita 2019. március 22., 16:10 (CET)
- @Gerry89: BB-t ma ismét figyelmeztettem a szócikk vitalapi törlése miatt, csak nem láttad, mert azt is kitörölte.
- Természetesen én is elismerem a WP-n tett érdemeid, ez nem volt kérdés. Most sem az.
- Próbálok vele beszélni, de mint mindig most is inkább a szép szó, a kedvesség híve vagyok, nem az erőszaké. Kérnélek te is legyél egy kicsit megértőbb. Gyerek, nem tudjuk milyen környezetben él, milyen bántások érik, próbáljunk már mi felnőttek okosan viselkedni, nem felvenni a kesztyűt. Kérnélek gondold át te is ezt. Nem hiszem, hogy egy gyereket ellenfélnek kell tekinteni. Egy kicsit vissza akart vágni. Nem történt semmi komoly. Majd alakul, változik, csak nekünk is úgy kell hozzáállni. Kérlek próbáld meg legyél szíves te is. Gg. AnyÜzenet 2019. március 22., 22:04 (CET)
- Én szerintem türelmes vagyok általánosságban. Nem baj ha valaki gyerek, de ez mögé nem bújhat valaki örökké. Azt meg szerintem itt senkinek nem feladata, hogy azt találgassam, kinek milyen az IRL élete. Ez épp a múltkorakban került szóba egy más eset kapcsán. Nem én mondtam, de egyetértek vele. Gerry89 vita 2019. március 22., 22:12 (CET)
@Gerry89: Igen, általánosságban türelmes vagy, de most nem kellett volna kezdened. A "Menj, akkor inkább a homokóban építs várat, ilyen szellemi szintwn kb az dukál!" mondatodat viszont sem türelmesnek, sem kedvesnek nem nevezném. Legyen béke! Őt is, most téged is arra kérnélek lépjetek hátrébb egymástól. Gg. AnyÜzenet 2019. március 22., 22:18 (CET)
Lehet. Egy idő után elszakad a cérna. De! Azt lássuk be, hogy ez nem játszótér. Elvileg lexikont írunk. Ha nem tévedek. Gerry89 vita 2019. március 22., 22:26 (CET)
"Herman Ottó" vandál
Szia! Nagy nehezen tisztába tettem a lapot, sajnos amire visszaállítottad, az is már kutyulás volt, különböző részeket másolt össze-vissza áttekinthetetlen módon, ezért jobbnak láttam a Pagony-féle változatnál maradni. Köszi a segítséget! Ogodej vitalap 2019. március 25., 15:14 (CET)
- @Ogodej: Én is Pagonyra akartam visszaállítani az egészet, nézegettem is egy ideig, mivel a hervadt ottó beírást olyan tette, aki kettővel lentebb több mint 15.000 bájtot tett a szócikkhez, ami így első ránézésre jónak tűnt, ezért nem mertem anélkül visszavonni az egészet, hogy ne mélyedtem volna el benne, így csak az egyértelmű vandalizmust, mint hirtelen tűzoltást mertem vállalni. Köszönöm, hogy te tudtál rá időt szakítani. Gg. AnyÜzenet 2019. március 25., 15:27 (CET)
Gerry vita
- @Gg. Any: "...ha veszekedni akarsz, gyere dobjad..." Nem kell, hogy válaszolj. Múltkor is inkabb írtal BB-nek, aztán jól kibeszéltêl vele. Lehet ez neked jó móka, meg húú, itt aztan mindenki jöjjön ide mert szerkesszen, meg kit érdekelnek az iranyelvek, a minőség, mert itt inkább működtessünk lelkisegély szolgalatot meg kisegítő csoportot, de nem! Aztán meg a karbantartó versenyen egy-két szerkesztő megszakad, hogy GD, BB meg Marsos meg ki tudja még ki szemetét eltakarítsa. Hogy a Wikipédia egy hiteles, megbízható, forrásokra támaszkodó internetes lexikon legyen. Tény, hogy van aki szerint ide játszani járnak az emberek. Tévedés. Az a bőlcsőde meg az óvoda. Gerry89 vita 2019. március 26., 15:33 (CET)
@Gerry89: Tudtam mi fog következni, ezért kértelek már előre, hogy ne más vitalapján folytassuk. Ha BB-vel kibeszéltelek volna, akkor nem itt, hanem a háttérben e-mailen tettem volna, de nem tettem, mert semmi olyat nem írtam, ami sértő lehet számodra. Egy gyerekről van szó, aki jó lenne ha tudna kihez fordulni, ha valami problémája lenne.
Ha úgy gondolod, hogy engem nem érdekelnek az irányelvek, meg a minőség akkor kérnélek hozzál példákat, hol írtam olyan szócikket, vagy hol bővítettem, de akár pl. ellenőriztem úgy, hogy nem igazoltam azt forrásokkal, ahol figyelmen kívül hagytam a WP írott és íratlan szabályait. Engem is bánt a silányság, de GD már nem silány szócikkeket hoz létre. Szívesen hoznék példának régi szerkesztők, sőt admin munkáit is, ami rosszabb minőségű mint GD-é. Sőt jelöltem már szubcsonkra szócikket, ami infoboxból és 1 mondatból áll, mire nem is egy ember nekem esett, hogy egyeseknek már ez is szubcsonk, így elhatároztam, szubcsonk sablont sem teszek többé sehová. Amíg nincs meghatározva legalább annyi, hogy pl. 300 bájt alatti mennyiség szubcsonk, addig én nem fogom ilyenek miatt kitenni magam támadásoknak. A WP pedig nem a te, vagy az én enciklopédiám. Ha a többség úgy szavazza meg, hogy az jó, akkor maradnia kell és kész. Ez van. Tenni annyit tudunk ellene, hogy mi esetleg különbet hozunk létre, ha az adott témáról lehet. Gg. AnyÜzenet 2019. március 26., 15:58 (CET)
- @Gg. Any: Igen! Abban igazad van, hogy sok az olyan dolog, amiről nincs megegyezés.
- Amit szubcsonknak jelöltél az pedig szerintem az is volt.
- A lényeg. Ha valaki hasonló metódusban szerkeszt, mint az általam fent említettek, akkor nekik be kell látni, hogy nem való még a wp. A hangsúly a még szón van. Érik, tanul, komolyodik, tapasztalatot szerez és visszatér. De ha mindenképp ezt akarja csinálni, akkor ott van a saját allap vagy a homokozó, ott lehet próbálgatni dolgokat, azért lett kitalálva. Ezt írtam a minap BB-nek is. Gerry89 vita 2019. március 26., 16:16 (CET)
@Gerry89: Nem tudom mi a gondod GD-vel. Kicsit gyors a fiú, nem ártana, ha egy nap csak max. 1 szócikket hozna létre, kicsit alaposabb munkával, ezt elismerem. De az is igaz, hogy mit lehet még egy-egy ilyen pár évet megélt metal együttesről írni? Most írja le, mondjuk nem lenne hozza forrás, de ha mégis igen, hogy a zenekar tagjai hol szoktak nyaralni, vagy mi kellene még azon kívül bele, hogy mikor jöttek létre, kik a tagok, azok milyen hangszeren játszanak, milyen lemezeik voltak. Ennyi. Nem is kell több. Most írja le, hogy pl. mikor koncerteztek? Minek? Gg. AnyÜzenet 2019. március 26., 23:26 (CET)
Légy szíves a "vita" többi részét is hozd akkor át ide, mert most olyan mint ha én nyitottam volna a szakaszt és nem láthatóak az előzmények. Köszönöm! Gerry89 vita 2019. március 26., 16:21 (CET)
- A vita többi részét nem hozom át ide, mert az GD-re vonatkozott, ez meg már rám. Jó helyen van mindegyik ott, ahol van. Ne haragudj érte! Úgysem olvassa senki az én vitalapomat. Ahogy már kinéz, azon nem is csodálkozom. Ilyen se volt még, hogy már márciusban le kellene archiválni, mert úgy néz ki, mintha több éves lenne.
- A hu-s e-mail címem megszűnt. Ha írni akarsz a másikra tedd, amit borzasztóan nem szeretek, de ez van. És... egy picit legyél türelmesebb kérlek.Gg. AnyÜzenet 2019. március 26., 23:26 (CET)
- Gondolom a szócikkei is csak véletlen kerülnek folyamat tmb-re. Én türelmes vagyok. De nem minden esetben, pl ha látom, hogy az illető magasról tesz mindenre. Javaslom olvasd el Teemeah gondolatait az ilyenfajta szerkesztőkről, és az általad említett "zenekarok" nevezetességéről írt gondolatait. Nem fecsérlem tovább erre a szót. Nem terveztem emailt írni, de ok. Jegyeztem. Gerry89 vita 2019. március 26., 23:39 (CET)
- @Gerry89: Nem tesz, sem magasról, sem máshonnan senkire és semmire. A tények mást bizonyítanak. Én sem fecsérelek rá több szót. Neked van bajod vele, nekem nincs. Indíts szavazást, a szerkesztők, hogy látják a szócikkeit, hátha esetleg mégis tévedsz.
- Ja, bocs, az e-maillel kapcsolatos megjegyzésemmel nem akartalak megbántani. Nem neked szántam, hanem itt lentebb HuFi-nak. Gg. AnyÜzenet 2019. március 27., 09:28 (CET)
- Szavazás? Minek? ott vannak a TMB-k. Az épp elég. Nem bántottál meg, csak nincs erről mit beszélnünk, itt megtettük szerintem. – Gerry89 vita 2019. március 27., 09:31 (CET)
Ps. Ha felteszed ezt a kérdést egy kocsmafalon vagy a Zeneműhely vitalapján, meg fogod kapni a válaszokat. Mármint, hogy mi a baj vele. Gyors a fiú? Szomorú dolog, hogy te ezt így elbagatelizálod. Gerry89 vita 2019. március 26., 23:45 (CET)
Megtelt
Szia! A .hu megtelt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. március 26., 18:50 (CET)
John Phillips (zenész)
Szia Any!
Jaj, ne haragudj, szerintem pont ugyanabban az ezredmásodpercben kattintottunk, csak te a törlésre, én meg az azonnali sablon mentésére… Azt hiszem, így véletlenül még egyszer létrehoztam a lapot. Ránéznél, kérlek? – Crimeavita 2019. március 26., 21:40 (CET)
- @Crimea:
- Szia Crimea! Mindkettőt törölve látom. :) Gg. AnyÜzenet 2019. március 26., 21:42 (CET)
- Köszönöm! Gyors vagy, mint a villám! – Crimeavita 2019. március 26., 21:46 (CET)
@Crimea: Csak mint te. Gg. AnyÜzenet 2019. március 26., 21:48 (CET)
Gmail
Kedves Gg. Any!
Nem szoktam itt jelezni, de most jelzem, hogy gmailt küldtem, mert Linkoman bajba került és a segítségedet kéri. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. március 27., 12:30 (CET)
- @Apród: Kedves Apród! Nagyon köszönöm, azt is, hogy itt most külön jelezted, hogy oda is írtál, mert sürgős (ezt máskor is tedd így :D) Intéztem, várom, hogy tud-e szerkeszteni. Gg. AnyÜzenet 2019. március 27., 12:49 (CET)
Likoman2
Szia. Semmi gond nincsen abból, hogy feloldottad a blokkot. Mivel az első Likoman nem megfelelő azonosító volt, úgy gondoltam a kettes is az. Nem túl sok idő telt el a két regisztráció között. Azt viszont nem értem, miért volt szüksége Linkomannak erre a tesztre. Mindegy is, én is remélem hogy ezek után fog tudni szerkeszteni az eredeti azonosítójával. FarkasgergelyÜzenet 2019. március 27., 13:28 (CET)
@Farkasgergely: -- Köszönöm szívből az intézkedést!
Ezt a felhasználói nevet azért kérte a gazdám, mert a "Likoman" azonosító átengedéséből egyértelművé vált, hogy csak a teljes azonosságot szűri ki a rendszer, az ilyen visszaélésszerű bejelentkezéseket pedig nem észleli. Azért kísérletezett a gazdám ezzel a névvel, mert ez áll a legközelebb a jogsértő (összetéveszthetőségig hasonló) azonosítóhoz. Amikor bejelentkezett, még fennállt az azóta blokkolt jogsértő azonosító.
Nem gondolta a gazdám, hogy a Likoman2 anélkül kerül törlésre, hogy akár a mostani magyarázatomat bárkinek megadhattam volna. A blokk következtében ezek után gazdám nem tudott tovább szerkeszteni.
Ha ezt megkapod, hepienddel végződik a kaland. Levonom belőle a megfelelő következtetéseket. Üdv.--Likoman2 vita 2019. március 27., 13:45 (CET)
- @Linkoman: Bizony kedves Linkoman, le kell vonni a következtetéseket és máskor esetleg előre szólni, hogy az újonnan létrehozott azonosító mögött is te rejtőzöl és akkor nem lesz itt bonyodalom hátán bonyodalom. Mindketten csak téged akartunk védeni, ezért történt mindez. De újra itt vagy, akkor ez már happy end! :D Gg. AnyÜzenet 2019. március 27., 13:53 (CET)
@Gg. Any: -- Hát még, én mennyire hálás vagyok! Ígérem, óvatosabb leszek a defenzív zoknikkal... --Linkoman vita 2019. március 27., 13:48 (CET)
- Happy end . Apród vita 2019. március 27., 13:59 (CET)
Budapesti Erőmű ZRt. Révész Fűtőmű
Köszönöm a javítást, helyesírás területén nem vagyok olyan fejlett. Hogy mi az oka a tévedésnek – nem tudom. Feltehetően én is máshonnan másolhattam be, és ott hibásan lehetett írva. Üdvözlettel: 12akd vita 2019. március 30., 07:47 (CET)
@12akd: Köszönöm visszajelzésed. Javítottam a címben és a szövegben is. Gg. AnyÜzenet 2019. március 30., 09:19 (CET)
Ütközés
Ja, meg velem is. Idemásolom, mert most látom, hogy az én soraim el sem mentek. De jó, hogy hárman írunk egyszerre! :DD Hú, ezek után már írni se merek és reszketek, mint a nyárfalevél . Apród vita 2019. április 2., 15:21 (CEST)
@Apród: No, azért! Tudod, hogy milyen veszélyes vagyok! Gg. AnyÜzenet 2019. április 2., 15:24 (CEST)
Elveszett e-mail
Szia! Most láttam egy korábbi szerkesztésemmel kapcsolatos reakciódat. Ebből azt feltételezem, hogy a tegnap küldött e-mailem nem ért célba. Mondjuk nem emlékeszem lementettem-e annó a másikat. A hu-sra ment, most jut eszembe. Gerry89 vita 2019. április 3., 23:22 (CEST)
- @Gerry89: Szia! A korábbi reakcióm olyan stílusú válasz volt, mint amilyen megjegyzés érkezett...
- Kicsit kitörölgettem arról az e-mailról, így a 04.02-i leveled eljött, csak nem néztem már ezt az e-mailt. Fogok válaszolni, elnézést. Ha valakinek nem válaszolok, kérlek benneteket, jelezzétek itt is, hogy írtatok! Köszönettel: Gg. AnyÜzenet 2019. április 4., 09:56 (CEST)
Lehet most nem ugyanarra gondoltunk. Rendben, várom, mert igazán érdekel, hogy te mit gondolsz erről a szituról. Gerry89 vita 2019. április 4., 10:06 (CEST)
Mortal Kombat 11
Kedves Gg. Any!
Most a Mortal Kombat 11 esetében gondolkodom, hog tegyek rá azonnalit vagy várjam meg, míg tesz hozzá még valamit a szócikkíró ThorSecely, mert a korábban általa elkezdett szócikke (Post Malone) szócikke is csak azért lett wikisebb kinézetű, mert XXLVenom999 tett érte néhány perccel a szócikke elkezdése után, hogy wikisebb kinézete legyen a szócikkének. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. április 4., 14:33 (CEST)
Most látom csak, hogy az a problémája, hogy nem tudja, hogyan kell használni az infobox sablont. Apród vita 2019. április 4., 14:35 (CEST)
@Apród: Én is néztem a szócikk kezdeményét és én sem tudtam, hogy mit csináljak vele. Tegyél, ahogy jónak látod. :D Gg. AnyÜzenet 2019. április 4., 14:47 (CEST)
Viselkedésjogtan
Szia! Meg tudhatnám, hogy miért akarod törölni?
@Dr.SimonJozsef: Biztos látod az indoklást: "hoax, nem létező fogalomról szól" Ezt egy igazi jogász írta. Ahogy látom, már írt is neked. A WP pedig nem forrás. Gg. AnyÜzenet 2019. április 5., 12:24 (CEST)
Segítséget szeretnék kérni
Szia! Segítséget szeretnék kérni, de nem tudom kihez forduljak?! Gerrynek nem szeretném vele teleszórni a vita lapját. A szezonos szócikkeiben kellene az ideiben segítség. Sajnos beteg is vagyok folyamatosan küzdők. Nem halálos vagy ilyesmi, csak nehézségeket okoz a mozgásban és sajnos más is van ami lenyom és hátráltatt. Tudom, hogy ez magánügy, de a szezonos szócikkeimmel le vagyok maradva. Nem szeretném sem vissza adni azt, hogy megerősített szerkesztő vagyok sem él menni a wikiről szeretném folytatni a munkámat a Labdarúgás témában. Sajnos tavaly túl vállaltam magamat és most nem tudom magamat utolérni. Hamarosan vége idényeknek. Eddig Cakesam segített, de neki is majdnem a magánéletben rovására ment és úgye a tavalyi év végén felé a Wiki közösség bizalma megingott és mind a járőri mind a megerősített státusza el lett véve.
Nyár és az ősz folyamán szeretnék többet elkezdeni, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján kevesebbet fogok elkezdeni. Azt még nem tudom pontosan mi az ideális vagy ami egyensúlyozható mennyiség de egynél mindenképpen több, de négynél nem többet. Persze a statisztikai és egyéb táblázatokkal sem szeretném teleszórni őket.
Nem tudom kihez kellene fordulni?! De mindenképpen kellene akár több szerkesztő segítsége is akik tudnának határt szabni és közösen segíteni. Megállapítani, hogy esetleg legyen belőle törölve is az sem gond. Csak a táblázatok miatt nem látom át amik Cakesam által bele kerültek. Esetleg az előzőek közül is lehetne törölni ha az segítség lenne vagy egyszerűbb és gyorsabb lenne.
A segítséget Neked vagy másnak is előre is köszönöm szépen!
További szép napot, jó szerkesztést és Kellemes Hétvégét Kívánok! Attila1486 vita 2019. április 5., 12:28 (CEST)
- Szia! @Attila1486: Ijedten olvastam soraid! Tudom, hogy te is nagyon lelkiismeretes vagy és tényleg becsülettel csinálod, de az egészséged és magánéleted (mint mindenkinek) sokkal fontosabb mint a WP. Sajnos egyre több időt töltök én is itt és egyre jobban érzem, hogy lesz is baj belőle. Engem is egyre jobban nyomasztanak az elvállalt feladatok, amivel nap, mint nap hátrébb csúszok és folyamatosan jönnek hozzá. Hogy lehetne talpra állni, talpon maradni... ezt én sem tudom. De ez nem is igazán érdekes, csak azért írtam le (vigasztalásként?), hogy sajnos nem vagy egyedül.
- Első körben megpróbálok Gerry89-el beszélni a háttérben, amihez már én sem fűzök nagy reményt, velem is több témában összekülönbözött, jelenleg a státusz: haragféle. Én nem, ő igen, de ezzel így nem jutunk előre. De megpróbálom. Én bármennyire is próbálnék segíteni, nem mernék a focitémához hozzányúlni, mert szinte semmit nem értek hozzá. Gerrytől kérem, legalább annyit tegyen meg, ha nem akar majd segíteni, hogy a focihozzáértőknek írjon a témában. Ő szerintem még azt is tudja te mikben szerkesztesz, én még azt sem.
- Nagyon aggódom érted. Kérnélek, ha ide nem is, akkor e-mailben írj, hogy javulsz-e, hogy vagy. Ha nem teszed meg, egy darabig hagylak gyógyulni, de legkésőbb jövő héten e-mailben rád kérdezek. Kérlek ne vedd zaklatásnak, csak tudni akarom, hogy javulsz-e. A többit próbáljuk intézni. Ha más nem, írok a kocsmafalra. Esetleg ha még konkrétumokat tudnál írni, linkekkel, hogy miben segítsenek a szerkesztők, mit kellene csinálniuk, az nagyon jó lenne. Gg. AnyÜzenet 2019. április 5., 12:56 (CEST)
- Ezen azért nagyon mélyen és komolyan elgondolkodnék... – Burumbátor Súgd ide! 2019. április 5., 12:35 (CEST)
@Burumbátor: Azt teszem. Az első ijedtség és döbbenet után már kétszer olvastam el és azon zakatol az agyam, hogyan tudnék segíteni. Esetleg neked ötlet? Sajnos azt meg kell írnom neki, hogy bármennyire is szeretnék segíteni, ez a verzió kizárva, mert annyira nem vagyok jártas a fociban, hogy szinte lehetetlen, hogy hozzá mernék nyúlni ezekhez a statisztikákhoz. :( Gg. AnyÜzenet 2019. április 5., 12:40 (CEST)
Szia! Akkor esetleg tömeges törlés az segítene?! Vagy mire gondolsz? Tudom annak idején nem jól indult az itteni találkozásunk, mikor más néven voltam regisztrálva. Sajnos a folyó szövegírásom most is vagy elég sok kivetni valót. De kérlek, kicsit fejtsd ki mire is gondolsz?! Lehet a legjobb lenne ha az egészet abba hagynám, nem tudom. (mármint a szezonos szócikkek gyártását és frissítését. De azért kérek segítséget mert túl vállaltam magamat. Nem tudom utolérni sem. Köszönöm. Attila1486 vita 2019. április 5., 12:42 (CEST)
- Szerintem Burum nem erre célzott... Gg. AnyÜzenet 2019. április 5., 12:58 (CEST)
Nem pont Rád akartam tukmálni vagy passzolni, csak segítséget szeretnék kérni, hogy kihez forduljak??? Attila1486 vita 2019. április 5., 12:43 (CEST)
Rád, Kedves Any, abban gondoltam a segítséget nyújtását, hogy törlésre kiírni. Attila1486 vita 2019. április 5., 12:48 (CEST)
- @Attila1486: Nem tudom miket írsz, de hogy törölnénk hasznos munkát? Gg. AnyÜzenet 2019. április 5., 13:00 (CEST)
Vagy, hogy kihez forduljak. Sajnos nem vagyok jól. :( Ne haragudj azok! Elnézést kérek mindenkitől! Attila1486 vita 2019. április 5., 12:50 (CEST)
Igen törölni olyanokat amiket csak elkezdtem, de sehogy se tudtam folytatni. Meg sok statisztikai táblázat van bennük amiket Cakesam illesztett beléjük, meg átmásolt nyilatkozatokat. Nem tudom igazán mi lenne a legjobb, mert nem hiszem, hogy valaha is be tunám őket fejezni. Pl. Olyat amiket a DANI.ATTILA7 néven hoztam létre. Meg ott van például olyan is ahol a szezonos szócikkben benne van a jelenlegi keret(e) sablon. Közben meg már eltelt néhány év és nem az az évi keret van benne hanem mindig a legfrissebb.
Attila1486 vita 2019. április 5., 13:09 (CEST)
- @Attila1486: Ha konkrétan ideírod, vagy linkeled, hogy milyen általad létrehozott lapokat akarsz töröltetni, akkor úgy rendben van, de azt nem vállalom, hogy elkezdem nézegetni a munkáidat aztán, ha úgy gondolom kitörlöm, ha nem, akkor marad. Na, ilyet biztosan nem! Gg. AnyÜzenet 2019. április 5., 13:21 (CEST)
Tudom fura lehet, hogy eddig ez miért nem tűnt úgy, hogy érdekelne, de igenis érdekelt és bántott. De most azért is írtam le. Attila1486 vita 2019. április 5., 13:13 (CEST)
- Lelkiismeretes vagy, nyilván, hogy érdekelt eddig is, csak most gyűlt össze. Most érezted úgy, hogy nem megy tovább. Ez bárkinél, bármikor bekövetkezhet. Nincs ezzel semmi baj. Emiatt igazán nem kell magyarázkodnod! Gg. AnyÜzenet 2019. április 5., 13:21 (CEST)
Rendben, megpróbálom összeszedni őket. Kis türelmet kérek. Köszönöm Attila1486 vita 2019. április 5., 13:29 (CEST)
- @Attila1486: Most inkább pihenj, gyógyulj. Majd jövő héten, vagy azután, ha már jobban leszel, visszatérünk erre. Rendben? Gg. AnyÜzenet 2019. április 5., 13:43 (CEST)
Oké, rendben! Attila1486 vita 2019. április 5., 13:45 (CEST)
- @Attila1486: Reggel 7-től itt vagy folyamatosan? Biztos, hogy ennyire jól vagy már?? Gg. AnyÜzenet 2019. április 7., 21:04 (CEST)
Szia! Igen, köszönöm. Már jobban. :) Attila1486 vita 2019. április 7., 21:05 (CEST)
- @Attila1486: Szia! Örülök! Azért csak óvatosan! :) Gg. AnyÜzenet 2019. április 7., 21:09 (CEST)
Lehet, hogy az is jót tesz az embernek, ha kibeszélheti magát - akár azt is, ha fáj valamije. Apród vita 2019. április 7., 21:07 (CEST)
- Ez sokszor nagyon igaz! Te, hogy vagy? :) Gg. AnyÜzenet 2019. április 7., 21:09 (CEST)
Hát.. Ezt igen e-mailben írom meg. Apród vita 2019. április 7., 22:04 (CEST)
Gépi
Szép estét kívánok! Ha gépi sablont tettem két szócikkre (Post Malone és Russell M. Nelson), akkor azt valamelyik lapon be kell írni még valahova? Apród vita 2019. április 8., 20:40 (CEST)
- @Apród: Én is szép estét kívánok neked! :) Nem kell beírni sehová, ez nem jogsértő téma. Ha gép fordítás, azokat törölni kell. Gg. AnyÜzenet 2019. április 8., 20:43 (CEST)
- Rendben. Apród vita 2019. április 8., 20:45 (CEST)
re: Rend
Szia! Persze, tartom a frontot – Crimeavita 2019. április 9., 10:38 (CEST)
@Crimea: Köszi! Gg. AnyÜzenet 2019. április 9., 10:44 (CEST)
Szia. Segítséget szeretnék. Most nyelvtani és szövegileg helyesek-e a mondatok amiket a szezonos szócikkekbe beírtam az előbb, nyugodtan bele javíthatsz. Köszönöm. Attila1486 vita 2019. április 9., 15:27 (CEST)
Tudom, hogy nem értesz a témához, de ez a klub eladásával kapcsolatos hírek fontosak szerintem, ezért szeretném kérni a segítséget Tőled! Köszönöm. Attila1486 vita 2019. április 9., 15:34 (CEST)
- @Attila1486: Szia Attila! Persze, rendben. De ez valószínűleg belenyúlik az éjszakába, ahogy a hosszát nézem. Kiemelésre készül? :D Ha készen vagyok, írok. Gg. AnyÜzenet 2019. április 9., 15:41 (CEST)
Nem az egészet szeretném, hanem azt a pár mondott amit a klub eladásával kapcsolatban írtam bele nem rég. Ezt nem terveztem kiemelésre. De ha már itt tartunk a Barcelona idei szezonos szócikkét szeretném majd, ha valaki átolvasta és én is a játékos kereteket a bajnokságban befejezem, akkor szeretném mert elég terjedelmes. De addig is szeretném frissíteni folyamatosan. Attila1486 vita 2019. április 9., 15:46 (CEST)
- @Attila1486: Ja, akkor írom: A "felröppent a hír" helyett kevéssé bulváros lenne a ''megjelent xy újságban" vagy nem tudom hol olvastad. Ez "Garancsi István lehet a vevő, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel bizalmas kapcsolatban áll." Ha igaz is, nem hiszem, hogy ez szorosan a témához tartozik és nem sugall dolgokat az olvasónak. Megint csak tárgyilagosságot szorgalmaznék. Megvette XY, ennyiért, ekkor. Már csak azért is, mert a következő mondat: "Három nappal később pedig a Nemzeti Sport információi szerint Duchâtelett egyenlőre még sem tervezi eladni a klubot." Máris szinte tárgytalanná teszi az egészet. Az utolsó 6 változtatásod néztem meg. Menjek tovább is? Gg. AnyÜzenet 2019. április 9., 15:56 (CEST)
1-2 héten körülbelül lesz, otthoni netem és szeretnék kicsit komolyabban szerkeszteni egyszerre többet és nagyobbat. Attila1486 vita 2019. április 9., 15:48 (CEST)
- @Attila1486: Azért csak óvatosan kedves szerkesztő. Én itt fentebb, pár nappal ezelőtt még nagyon riasztó sorokat olvastam. Gg. AnyÜzenet 2019. április 9., 15:57 (CEST)
Nem kell tovább. De lehet nem is lenne rá szükség, hogy benne legyen? Attila1486 vita 2019. április 9., 15:58 (CEST)
- @Attila1486: Benne lehet. Újság is megírta, bár ahhoz meg már a teljes szócikket el kellene olvasnom, hogy mennyire illik az egészhez. Ha benne hagyod kicsit bulvártalanítsd. :D Gg. AnyÜzenet 2019. április 9., 16:16 (CEST)
Persze, óvatos vagyok. Csak a kereteket fogom meg statisztikai táblázatokat beírni a 4 szezonos szócikkbe amit éppen frissítek. Megnyugodhatsz már sokkal jobban vagyok. De csütörtökön megyek masszázs kezelésre, elkezdem. Utána megyek még orvoshoz. Remélem, hogy segít majd, hogy elmúljon a derék és az ülő részen ezek a folyamatos fájdalmak, meg bele nyílások, összerándulás. :( Attila1486 vita 2019. április 9., 16:03 (CEST)
- @Attila1486: Nagyon nem hangzik jól. :( Gg. AnyÜzenet 2019. április 9., 16:17 (CEST)
- @Attila1486: Különben nem ülsz te nagyon sokat? Én pl. most is állva írok. A Praktikerben vettem a munkahelyemre és otthonra is egy olyan magasítót, amit egy pillant alatt le lehet venni az asztalról, ha már ülni akarok, így elég sokat tudok állni, mert az ülés ami a legrosszabbat teszi a derékkal és az alsó részekkel is. A vérellátás sem kielégítő ülve, az izom- és mindenféle ízület is elég nagy tehernek van kitéve. Néha egy kis futás is jót tenne... Ehhez nem kell elmenni otthonról, ledobsz egy laticelt és már helyben futhatsz is. Egy kis életmód változtatás? :D Gg. AnyÜzenet 2019. április 9., 16:33 (CEST)
Sokat nem hiszem, mert sokszor nem is megy az ülés. De valami mozgás-torna biztos, hogy kellene. Sehogy se jó, se fekve, se ülve se állva. De mikor érzem már leülök vagy éppen felállok. Attila1486 vita 2019. április 9., 16:36 (CEST)
Ahogy beszéltük átfogalmaztam a szöveget, hogy ne legyen bulváros. Most milyen? Attila1486 vita 2019. április 9., 19:32 (CEST)
- @Attila1486: Tökéletes! Ügyes vagy! :D Gg. AnyÜzenet 2019. április 9., 19:40 (CEST)
Szia! Kicseréltem az ágyamon a matracot és első éjszaka, alvás után jobb, könnyebb minden mozdulat, de még érzem kell idő, napok míg helyre jön a derekam a csigolyáim. Szóval megfejtettem mi volt az okozója a fájdálmaimnak. Szóval nem fájdalmam csillapítóval csak a fájdalmaim enyhítettem, ha a fájdalmaim kiválótó okát kerestem meg és azt hatástalanítottam! Attila1486 vita 2019. április 12., 08:09 (CEST)
- @Attila1486: A fájdalom (bármennyire is nem szeretjük) nagyon hasznos dolog, mert felhívja a figyelmet, hogy valamit nagyon nem jól csinálunk. Nem vagyok híve a gyógyszereknek, a megelőzést, a megoldásokat jobbnak gondolom. Első lépésként az ágy jó gondolat volt, lehet fokozni pl. még a szék cseréjével is, de jó lenne, ha nagyon óvatosan elkezdenél tornázni is. Nagyon óvatosan, fájdalom jelentkezésekor azonnal hagyd abba. Egyszerű gyakorlatokra gondolok, óvatos törzshajlítások, karkörzések (bármennyire úgy tűnik, ez nem derék, de a hát izomzatának megerősítése is nagyon fontos, hogy el tudja látni a feladatát és tartani tudja folyamatosan a testet, ebben pedig a derék is jócskán feladatot vállal), hátrafelé lábemelgetéssel szintén erősítheted a derékizmokat és az esetleges meggörbült csigolyákat is óvatosan kicsit visszább lehet mozdítani. Szóval munkára! Gg. AnyÜzenet 2019. április 12., 10:12 (CEST)
Benzodiazepinek
Szia!
@Gg. Any: nem akarok tovább rugózni a cikken de még annyit, hogy a humor mödött nagyon mérges voltam ám, ami nálam ritka. Remélem ha már elült a csatazaj, lepucoljátok a cikk vitalapjáról is a "csakazértisfelteszemnektekabulváromat". Ha segítség kell csak szólj.
Ha már szóba került (ismét) a "mitkellmegírni". Megítam a Gyógyszerhatástant, Biokémiát (meg néhány apróságot) és éppen most teszegetem, toszogatom a Toxikológiát. A Gyógyszerhatástanban van egy hosszú "hatástani csoporok listája" a cikk végén. Azokat szeretném kidolgozni. Azokból leágazva kisebb csoportokat, mint pl. a Benzodiazepinek. Olyasmi lesz ez mint egy karácsonyfa. A gond, hogy menet közben jönnek elő a rövidebb definíciók, amiket meg kell közérthetően magyarázni külön cikkben (pl. lipofil, receptor), mert anélkül a szegény olvasó nem érti. Nincs rosszabb a laikusnak sok, medikusnak kevés szócikkeknél. Misibácsival olvastatom, ügyelve a közérthetőségre. Nagyszerűen lehet vele dolgozgatni.
Most néztem a listámat az "Antipszichotikus hatású szerek (neuroleptikumok)" a nyolcadik a listámon. Tehát nem holnap lesz de talán a halálom előtt megírom. (az őseim hosszú életűek voltak) No...vissza a toxikológia cikkhez. Pharmattila vita 2019. április 10., 05:22 (CEST)
- Szia @Pharmattila:! Vitalapokról nem pucolgatunk. Annak nagyon nyomós okának kell lennie. Pl. trágárság, durva személyeskedés stb. A vitalapok arra vannak, hogy mindenki bátran kifejthesse nézeteit, gondolatait, érzéseit stb. egy-egy témával kapcsolatban. Szerkesztői- és vitalapokba ritkán nyúlunk bele, de akkor már nagyon indokolt azért tesszük. Jó lenne rápillantani a szócikkeidre, nagyon érdekelnének. Felteszem a tennivalók közé. Ezt is. Jó hosszú már a lista... De ezzel te is így leszel, ahogy olvasom, már így vagy, mert aki ezt komolyan csinálja az pillanatok alatt elhavazódik. Egyszerűen nincs az az időmennyiség amit ne lehetne kitölteni itt. 0-24 is lehetne a képernyő előtt, amikor már az alvás is úgy lenne, hogy egy idő után lefejeled a billentyűzetet. Már be sem merem vallani, hogy a könyvet is elhoztam a könyvtárból, amit ajánlottál, meg nálam is van otthon, de egyszerűen nem tudom mikor fogom megcsinálni, amit ígértem. Azért próbálom...
- A "nyomorult" olvasó kifejezésedet kérnélek máskor finomabb formában, mert ezt bárki olvashatja a világon. Látod, még olyan messze-messze mint te vagy, akár még ott is. Értük dolgozunk, miattuk vagyunk itt hosszú-hosszú órákat minden nap.
- Örülök, hogy őseid hosszú életűek voltak, te is az leszel, mert a pozitív hozzáállásod az élethez, önmagadhoz, másokhoz, az egész világhoz nagyon jó. És ez a lényeg! Mert minden fejben dől el! Mondanám, hogy ezt tanítani kellene, de erre azt hiszem születni kell. Ha időd engedi azért kukkants be hozzám, mindig örülök neked. Majd én is megyek. Remélem nemsokára, azzal, amit ígértem és átbeszéljük. Szép napot Attila! Vigyázz a 1200 mélyhűtött agyvelődre. Jézus! De azért izgi! Gg. AnyÜzenet 2019. április 10., 10:17 (CEST)
@Gg. Any: Csak néhány rövid gondolat. Any, a wikipédián kívül is van élet. Élvezd az életet is, mert repül az idő. Ha nem dolgozol annyit, akkor is fel fog kelni holnap a nap. Próbáld ki. Vörömkirág. Láthatóan mentegetőzni próbálsz miatta. Nem kell. Miután hihetően leírtad, hogy miért, mikor és hogyan került oda, én teljesen eleresztettem a botot, megnyugodtam és nem zavar. Csak addig zavart, amíg azt hittem, hogy ezeket a mostanság üzleti okokból kitalált álmegnevezéseket te "hiszed" is.
Nyomorult? Harminc éve ez még egy puha (szerencsétlennel egyenértékü) szó volt. Nem pejoratív értelemben használtam de legyen.
Az őseim voltak hosszú éltűek én még nem.
Agyak. Több, mint 1200, mert van hozzá kontroll agy is. Nincs ebben semmi különös. Vannak vérbankok, spermabankok, vesebankok, májbankok. Nem egész agy csak kb 10%-a a teljes agynak. Négy hatalmas -80 fokos hütőben. Több agyterület, dobozolva. A többi rész az országban szétszórva. Nemzeti tulajdon. Ha leáll a munka, elviszik máshova. Szerencsére az adminisztrációja már nem rám tartozik. A nyugdíjas életnek is vannak előnyei. Pharmattila vita 2019. április 11., 23:56 (CEST)
- @Pharmattila: Tudom, igazad van, én is látom, hogy elcsúszott egy kicsit az egyensúly nálam. Eddig legalább nem munkanapokon betartottam, hogy csak éjszaka szerkesztek, de most már ezeken a napokon is többször belépek napközben is.
- Mentegetőztem a Körömvirág miatt is (meg a rengeteg minden miatt amiket elvállalok), mert megígértem és ez is csak állt. De most! Olyan alapossággal nem sikerült, mint ahogy ígértem korábban, de azért alakítottam. Közben újra elolvastam az akkor írt soraid, megint hangosan nevettem. Csúcs vagy! Imádom a vidám, pozitív beállítottságú embereket. Annyira kevés ilyen van a világon. Millióból talán egy? Én kitüntetett helyzetben vagyok, mert akkor én már kettőt is ismerek. Keresztapám még hihetetlen fickó. Már ha csak telefonban hallom a köszönését, azon is hallatszik, hogy nevet. Mindig vidám és mindig nevet. Nem tudom, hogy csinálja, de engem is annyira fel tud energiával tölteni a vidámsága, hogy kimondhatatlan. Sokszor féltem, hogy baja lesz, mert sokat dolgozik, de remélem örökké fog élni. :D
- Na, de most már tényleg komolyan tovább! :D
- Hát… Nem sok mindent mertem a szócikkben hagyni… :(
- Írtam bele új dolgokat is, pl. a hatóanyagok %-os arányát, de több volt a törlés, mint az építés.
- Külső alkalmazás részben ez maradt:
- "A belőle készült kenőcs gyulladáscsökkentő, sebfertőtlenítő, vérzéscsillapító. Visszér, aranyér, napéges, rovarcsípés, pattanás, fekély, ekcéma, bőrkeményedés ellen is alkalmazzák. Friss leve, műtéti hegekre, nehezen gyógyuló sebekre, vérömlenyekre, öregkori májfoltokra, lábgombára."
- Azokat a részeket is kivettem, hogy valaki vérző, vagy fekélyes sebbe a belőle készült krémet kenegesse, mert egy kenőcs soha nem steril. Egy heget már kenegethet, annak már mindegy. A vérzéscsillapítót is ki kellene venni. Azt is sebbe kellene kenni…
- A többiből nem lehet baj, rovarcsípés, vérömleny stb., ha nem használ, úgyis mással keni majd, ha meg igen, akkor hurrá!
- A belső alkalmazásnál úgy megijesztettél a múltkor, hogy szinte mindent kivettem.
- Ennyike maradt:
- „Több kísérleti modellben bizonyították érképződést serkentő hatását, különösen a hajszálerek növekedését.”
- Ez benne volt az általad ajánlott könyvben is, nekem is volt rá forrásom. Viszont legutolsó szerkesztéssel valaki pont ezt törölte korábban…
- Három könyvből kimásoltam amit ők írtak belsőleg:
- Az általad ajánlott Gyógynövénytár, nagyon szűkszavú volt a belső alkalmazással kapcsolatban („Jóllehet évszázados tapasztalat támasztja alá a körömvirág hatásosságát, még kevés olyan vizsgálatot végeztek a növénnyel, amely megbízható adatokkal támasztaná alá alkalmazásának létjogosultságát a modern gyógyászatban.”) 274-275 oldal:
- Gyomor- és nyombélfekélyre.
- Fűszer- és gyógynövények (Határozó kézikönyvek) 236 oldal:
- „Fertőtlenítő, gombaölő hatóanyagai mellett hormonszerű összetevőket és A-vitamin előanyagot tartalmaz. Belsőleg gyomorfájás, duzzadt nyirokcsomók, alkoholfogyasztás esetén fellépő májkárosodás esetén ajánlják. A kutatások szerint sugárvirágai gátolják a szőrnövekedést, ezért arckrémeket kevernek belőle. Áztatással nyert olaja bőrbetegségekre jó.”
- A természet kincseskamrája - Gyógynövényekről, magvakról, gyümölcslevekről mindenkinek 46 oldal:
- „Gyulladáscsökkentő, antibakteriális, hámregeneráló, sebgyulladást elősegítő, görcsoldó, antioxidáns (sejtvédő)
- Teáját gyomor, bélfekély, hányinger, hányás, gyomorhurut, gyomorrontás kezelésére javasolják. Száj- és toroknyálkahártya-gyulladásnál öblögetésre használják."
- Amit én gondolnék, hogy bele lehetne tenni, pl.: „Száj- és toroknyálkahártya-gyulladásnál öblögetésre használják. Vagy: gyomorfájás, gyomorhurut, gyomorrontás (bár ez utóbbira én pl. citromlevet ajánlanék).
- Ha majd valamikor ráérsz és van kedved még (ha nincs már azt is megértem, elég régen volt már 03.26 mikor ez ügyben írtál… ne haragudj) szóval akkor várom javaslatod. Gg. AnyÜzenet 2019. április 15., 17:07 (CEST)
Látom kaptam munkát megint.
- @Pharmattila:Te panaszkodsz? Akkor mit szóljak én?? Nekem folyamatosan szóródik a meló mint a pollen.
:Én eddig még nem is adtam neked munkát! Bezzeg te még ma is nekem. Én töröltem az elírt szócikk című lapodat. :D
Majd átfutom de most 4 napra elutazom. Egy kicsit mintha elvesznél benne de első olvasatban SOKKAL jobb, mint volt.
- Nem vesztem el benne, csak annyi időm közel sem volt rá, mint ígértem, ráadásul (munkahelyen kezdtem el, mint a levelet is neked pénteken, ebből lett végül hétfői elküldés és kész munka... Megszámolni nem tudom hányszor folytattam mikor volt pár percem. Talán ebből érezhetsz darabosságot, vagy méginkább azért, mert én már csak belepótlás voltam, ahogy korábban írtam, nem az én gyermekem.
Azt szeretném ha értenéd az összefüggéseket. Mi a hatás és annak alapján mire lehet alkalmazni. A sebgyógyító, hámosító hatás pl. a hajszálerek képződését serkentő hatás következménye.
- Nyilván, hogy sebgyógyítást a szervezetnek valamiképpen el kell érni. Mondjuk úgy, hogy "beszövi" a sérült részeket.
A kenőcsök és krémek elvileg sterilek. Ellenőrzik őket. Látom az antibiotikus hatásból már csak (helyesen) antibakteriális lett. Ezért ORDÍTOTTAM.
- Ordítani sose! Velem semmiképpen, de ha ilyet tettél a diákok sem szeretettek túlzottan. Arról nem is beszélve, hogy akkor nagyon hamar leredukálod magad nálam az átlagba + az ignoráltak közé...
Picit más: a kenöcs és krém nem egymás szinonímái.
- Tudom. Kenőcsöt kevert vajákos Piri, de azt már tényleg nem mondanám sterilnek.
Ne keverd őket, nagy a különbség közöttük. Itt azt hiszem mindenhol a krém a helyes.
- Most meg tényleg megüt a guta, most láttam csak, hogy már van egy Orvosi körömvirág szócikkünk is, csak a drága szerkesztő elfelejtette átirányítani. A lelkes, segítő szerkesztők meg elkezdték feljavítani, így szépen megmaradt mindkettő. Megint feleslegesen dolgoztam, mert annyi idő már tényleg a világon nincs, hogy én ezt a kettőt összedolgozzam, szöveg + laptörténetek. :(
OK,...majd elolvasom. "Annyira kevés ilyen van a világon. Millióból talán egy?" Már megint pontatlan. Egy a 7 milliárból.
- Pontatlan vagy. Ha te egy akarsz lenni a 7 milliárdból, akkor azonos vagy pl. egy tömeggyilkossal. Ő is egy a 7 milliárdból. De ha valaki millió ember közül egy, akkor az az egy valamiben más, kiemelkedik a többiek közül, különleges valami miatt, ez egészen mást jelent. Elszoktál a magyar árnyalatokból. Nem ismered már a mondást: "Millióból egy?" Nem egy a millióból. De az, hogy ez valóban így is van-e, hogy te millióból egy vagy, aki teljesen más mint a többi... hát azért ehhez még tényleg keveset ismerek belőled. Egyelőre még csak figyelgetlek... és még számomra marad keresztapám, aki nem csak egy a 7 milliárdból! Gg. AnyÜzenet 2019. április 16., 16:50 (CEST)
Pharmattila vita 2019. április 16., 02:54 (CEST)
Any, ideje megkomolyodnunk . A segítséget köszönöm, a Lipofilitás kikerült a kirakatba. Ordítani valóban nem szoktam. Olvasgatom amit írtál és szopogatom. Én meg voltam győződve, hogy te tudod, hogy két körömvirág is a wikin van. Én ezt már korábban említettem. Mindegy, én a hatástani részt megírom de a többihez (gyökér, levél, szirom, kóró) nem értek. Tudom, hogy sok a dolgod (meggyőződésből írom) ezért csak arra kérlek, annyit írj meg, hogy mi a fenét írtak a számomra egyetlen hiteles könyvben a külsőleges felhasználáshoz? Most csak ennyi, mert egy szerkesztőtársam tegnap munkára buzdított és én szót akarok fogadni neki. Pharmattila vita 2019. április 26., 04:47 (CEST)
- @Pharmattila: Rendben Attila! Komolyodjunk!
- Csak vicceltem. Dehogy akarok! Az egyik drága szerkesztőtársam az adminválasztásomkor azt írta, hogy az egyik legjókedélyűbb szerkesztő vagyok és nehogy belekomolyodjak majd a pozícióba. Megnyugtattam, hogy eszem ágában sincs! :D
- Örömmel olvasom, hogy mégsem szoktál ordítani. Sajnáltam volna, ha elveszítelek...
- Tudom, hogy említetted, hogy két körömvirág szócikk van, de mivel 3 másodperc alatt nem találtam meg a másikat, így hagytam is az egészet. Különben ne keverd, mert a Calendula egy nemzetség, amiket külön is megszoktunk írni, a Calendula officinalis pedig egy nemzetségen belüli faj. Szóval elvileg jó így. Az már más kérdés, hogy sok értelme ebben az esetben nem volt, ezért is akadtam ki egy pillanatra, mert ez szinte duplikátum.
- Én is megírtam a Brahmaea nemet is, meg azon belül a Brahmaea tancrei fajt is. Ez utóbbit főleg azért, mert a világon a Commonsban csak nekem van róla feltöltve képem, így kitüntetett büszkeségem. Az már más kérdés, hogy az egész világon alig tudtam összekaparni forrásokat róla, hogy meg tudjam írni hozzá a szócikket is. :D
- A "könyved" már nincs nálam, mert egy másik szerkesztőnek a kérései miatt is járok könyvtárba, gyorsan valamit vissza kellett vinni, hogy azokat ki tudjam hozni, ami neki kell, de csak annyi volt benne, amit írtam is neked. Tényleg nagyon szűkszavú volt.
- Én nem fogom átírni a körömvirág szócikket jobban, folyamatosan mások szócikkeit javítom, mentem a törlésektől, a többi dolgaimmal is el vagyok maradva, az én kis japán cserebogaram meg alig szaporodik valamit. A rengeteg lélekápolásról (ami a háttérben zajlik) már ne is beszéljek. De én mindenkinek elérhető vagyok, akinek szüksége van rám.
- De most megpattanok hazafelé, mert ott is van teendő bőven. Hurrá! Kitört a hétvége! Jó munkát neked is! Majd írj, ha ráérsz!!! :D Gg. AnyÜzenet 2019. április 26., 17:07 (CEST)
Birpat üzenete
Köszöm a szerkesztés segítését a Wikin! Birpat vita 2019. április 11., 09:48 (CEST)
- @Birpat: Nagyon szívesen! Szólj, ha segítségre van szükséged! Nagyon ügyes vagy, szépen alakulnak a szerkesztéseid! Csak így tovább! Majd próbálok rádnézegetni. Vagy ha valakit szimpatikusnak találsz, azonos érdeklődési kör, akármi alapján, próbálj vele kapcsolatba lépni, összehaverkodni, aztán mindent meg is tudtok beszélni. :D Gg. AnyÜzenet 2019. április 11., 10:03 (CEST)
Oszcillációs gőzgép
Miért csonk szintű a Oszcillációs Gőzgép nevű szócikkem?? Ez nem elég információ? mennyire egésszítsem ki?? Birpat vita 2019. április 11., 09:54 (CEST)
- @Birpat: Hát, mert még egy kicsit karcsúcska. :D Biztos lehetne ehhez még mit hozzátenni, akad ehhez még forrás.
- De tudod! A talált források szövegeit át kell írni! Nem szabad ugyanúgy átmásolni, mert akkor törölni fogják. Valamint fel kell tüntetni a forrásokat amiből dolgoztál. Ez is nagyon fontos lenne, hogy az olvasó, akár az egész tárgyról szóló publikálás el tudja olvasni. Gg. AnyÜzenet 2019. április 11., 10:09 (CEST)
Damjanich János Általános Iskola
Megfelelő a szócikk, de én nem értek a Wikipédiához egyáltalán (cikk szerkesztéséhez) és ez miatt ilyen amatőr a Damjanich János Általános Iskola (Isaszeg) Oszcillációs gőzgép nevű szócikkeim. A segítséget köszönöm! Az oszcillációs gőzgép cikkben még tudnál segítséget adni?? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Birpat (vitalap | szerkesztései) 2019.04.11. 17:05
- @Birpat: Kezdeteknek ez nagyon jó, nem kell semmit elsietni, majd szépen folyamatosan megtanulsz mindent. Nagyon jó módszer a többiek szerkesztéseit is figyelni.
- Mai első tanulnivalónk, hogy a hozzászólásainkat aláírjuk. Legegyszerűbben ezt úgy tudod megtenni, hogy ha most egy kicsit lentebb mész, vannak az oldalon világoskék színű kis kockák, benne karakterek. Itt találsz olyat, hogy négy hullámvonal. Ha ezt a hozzászólásaid végére teszed, máris minden megjelenik rólad. Ki vagy, mikor írtad.
- Az iskoládról a szócikk egyáltalán nem lett rossz. Az Oszcillációs gőzgépnél még kereshetnél forrásokat, ha abban találsz érdemleges információt (miért ne találnál) azokat átírva beteheted a szócikkbe. Ha nem megy még a Jegyzetkészítés, úgy is jó, ha Források-ként feltüntetve felsorolod őket, vagy megírod az elérhetőségeket és miket használtál fel belőle a szócikkben és én beleteszem. Vagy tanulmányozod, én hogyan csináltam a sulis cikknél és megpróbálod. Ha hibaüzenetet hoz, nem gond ha elmented, csak szólj és megnézem min csúsztál el, megírom neked és akkor már azt is tudni fogod. Oké? :D
- Az sem rossz dolog, ha mielőtt új szócikket kezdesz írni, vagy a meglévőket feljavítani, tanulmányozod az üdvözlőlapon lévő linkekben írtakat. Sok érdekes, hasznos dolog van bennük. Gg. AnyÜzenet 2019. április 11., 19:45 (CEST)
Igen, megértettem majd én is fejlődök a szerkesztési teremen itt a Wikipédián.. – Birpat vita 2019. április 11., 19:51 (CEST)
- @Birpat: Naná! Az egyik legjobb leszel! Az első lecke máris ötös. Aláírtál! :D Gg. AnyÜzenet 2019. április 11., 19:53 (CEST)
- @Birpat: Most látom a szerkesztési összefoglalódat. Akkor még egy tanulnivaló mára. Nem mindenki, de én pl. szeretem a beszélgetéseket együtt tartani. Nagyon zavaró, ha hol a sajátunkra, hol meg annak a vitalapjára írogatunk akivel beszélünk. Ha elkezdődik egy téma, ha nálam, itt pingelem az illetőt és akkor ugyanúgy értesítést kap a levelemről, mintha az ő vitalapjára írnék, ha nála kezdődik el, akkor meg odaírok, ez esetben őt külön nem kell pingelni, mert ő automatikusan értesítést kap, hogy levele érkezett. A pingelés, ha megnyitod, pl. ezt a levelet szerkesztésre a hozzászólásom elején van a szerkesztői neveddel. (Kettőspont nem kell, ez annyit csinál, hogy beljebb kezdődik a hozzászólás és jobban elválik a fölette író szövegétől.) Szóval a nevet behelyettesíted a tiéd helyett azéra akihez szólni akarsz a saját vitalapodon, vagy a másén és akkor ő/ők is kapnak értesítést arról, hogy írtál nekik. Gg. AnyÜzenet 2019. április 11., 20:01 (CEST)
Köszönöm a rengetek információdat! Elkezdem majd a szerkesztési készségemet fejleszteni.– Birpat vita 2019. április 11., 20:27 (CEST)
- @Birpat: Remek! Próbálom majd rajtad tartani a szemem. Gg. AnyÜzenet 2019. április 11., 20:29 (CEST)
A Propulziós hajó nevű szócikkem csonk szintű? Kiegészítsem még? – Birpat vita 2019. április 11., 20:32 (CEST)
- @Birpat: Dehogy csonk. De ha van még hozzá anyagod, egy kis kiegészítés sosem árt. :D
- Viszont azt ijedten látom, hogy a képen már rajta is van, hogy törlésre kerül, mert nincs engedély a közlésére. Ezt a képet nem te fényképezted. Ahogy látom onnan van, ahonnan a szócikkhez anyagot szereztél. Nem szabad csak úgy egy forrásból a képet kivágva beletenni a szócikkbe, mert szerzői jogsértést követsz el! Itt olvashatsz ezekről:
- Szerzői jogok
- Szerzőijog-sértés
- Ellenőrizhetőség
- Gg. AnyÜzenet 2019. április 11., 20:47 (CEST)
Hogy lehetne ezt elkerűlni? A szabadalmat nem tudok csak úgy lefotózni.– Birpat vita 2019. április 11., 20:51 (CEST)
- @Birpat: Hú, ez hosszú dolog, ezt itt nem tudom leírni, de az előbb küldött linkeken jól megvan. Még azt sem tudom mondani, hogy amit te fényképezel azt szabad, mert ez sem igaz. Egy virágot, egy bogarat, az iskoládat, vagy a szomszéd kutyáját lefényképezheted, de pl egy könyvborítót, vagy egy neten talált képet már nem közölhetsz. Akkor sajnos mindkét képedet törölni kell. Gg. AnyÜzenet 2019. április 11., 21:03 (CEST)
a Propulziós hajó nevű szócikkemet ellenőrizni tudnád? Már ,,nagyából kijavítottam.– Birpat vita 2019. április 12., 15:06 (CEST)
Még az Oszcillációs gőzgép nevű szócikkemet is ellenőriznéd (belinkeltem). Még fogok majd információ forrásokat is hozzá adni. Oké?? – Birpat vita 2019. április 12., 15:17 (CEST)
- @Birpat: Mai tanulás + feladat következik. A szócikkekben linkelni (kékíteni) csak egyszer szoktunk amikor legelőször megjelenik a szövegben, utána már nem kell, mert úgy fog kinézni a szócikk, mintha kifestőkönyv lenne. A zöldeket kékítjük, mint a zöld-rózsaszíneket is. Ez utóbbinál meg kell nézni az egyértelműsítését (rákattintva már ott is van), hogy mire is gondoltál, hogy az olvasó is tudja. Lemez. Milyen lemez? Hanglemez? Nem. Fémlemez. Akkor ezt kell kiválasztani. Ezt megcsináltam, hogy szerkesztésre megnyitva megtudd nézni, hogy miről is beszéltem. Remélem érthetően írtam le, ha nem, majd újra nekifutok, de nem bánnám, ha te is elgondolkoznál rajta, mert dolgozok és nagyon sok dolgom van. Szóval ezek mehetnek kijavításra, valamint szócikket csak akkor ellenőrzünk amikor már teljesen készen van. A "Már "nagyából" kijavítottam." nekem még nem tűnik végleges megoldásnak. :D Próbálok még rád nézni, de ígérni nem tudom. Jó munkát! :D Gg. AnyÜzenet 2019. április 12., 15:55 (CEST)
Úgy lesz!– Birpat vita 2019. április 12., 20:38 (CEST)
CCer
D cég cég GG GYIGYI vita 2019. április 12., 17:07 (CEST)
Galambok
Szia! Nem tudom, mi történt ezzel a cikkel, de azt tudom, hogy van egy több mint tíz éves műhelysablon a vitalapján, tehát nem valószínű, hogy friss vandalizmus keretében született… – Tacsipacsi vita 2019. április 12., 21:53 (CEST)
- @Tacsipacsi: Visszaállítottam Csigabi visszaállítására. De jó, hogy résen voltál. Én nem tudtam, hogy van ilyen település. A vandalizmus amit Tambo azonnalira jelölt, nagyon megtévesztő volt, sok sor karaktert írt be a vandál, így lecsúszott a szöveg és egyszerű vandalizmusnak gondolta a járőr is. Utána újra létrehozta akkor már csak 2 bájttal. Sajnos én sem néztem meg a laptörténetet, mert szokásos sulivandálos roham volt, pláne nem tűnt fel, mikor utána újra létrehozta. Következőleg megpróbálok jobban figyelni, de ma reggel is egyedül voltam és az egy órás vandálkodások is ott voltak sorban. Köszönöm még egyszer! Gg. AnyÜzenet 2019. április 12., 22:09 (CEST)
Törlés és trágárság
Szia! Törlés előtt ügyelj arra, töröld a trágárságot, mert így benne marad a FV-ban és a naplóban. Csigabiitt a házam 2019. április 23., 16:57 (CEST)
- @Csigabi: Ez: "egy buzi lol karakter ami te is vagy szóval egy buzi" tényleg akkor trágárság, hogy törölni kell? Annál is inkább, mert a buziról még átirányításunk is van. Annyira közszájon forgó szó, hogy már az óvodások is használják. Volt ma erős, azt töröltem. Gg. AnyÜzenet 2019. április 23., 19:32 (CEST)
Üdvözlő sablon
Szép napot kívánok, Gg. Any! Ezt nem a Szerkesztővita:Dr. Kerekes Medárd Ferenc oldalra akartad tenni? Apród vita 2019. április 25., 13:21 (CEST)
- @Apród: Miért? Nem odatettem? Megyek utánanézek. :DD Gg. AnyÜzenet 2019. április 25., 13:31 (CEST)
. Apród vita 2019. április 25., 13:33 (CEST)
Na azért . Apród vita 2019. április 25., 13:38 (CEST)
- Eltévelyedésem helyrehozva! Hálás köszönet, hogy szóltál! Az a baj, mindig egy lépéssel előbb jár az agyam, mint a kezem. Már azon morfondíroztam, hogyan tudnék még neki segíteni, az Oakent fel kellene javítani, meg a Borsányi Dánielt is jó lenne megmenteni, a cserebogárba a tápnövényeket végre befejezni, meg bundás kenyeret csinálni majd vacsira. Jaj, nem fárasztalak már tovább! :DDD Gg. AnyÜzenet 2019. április 25., 13:41 (CEST)
- Ráadásul naponta legalább kétszer leütközöl! Csak szólok! Ma már egy megvolt! Gg. AnyÜzenet 2019. április 25., 13:42 (CEST)
- @Apród: Különben meg ne légy ilyen kukacoskodó! Legalább volt valami jól mutató a szerkesztő lapján! Te nem akarsz egyet? Már régen nem aktuális (nagyon remélem!) ami a tiéden van. Frissíteni kellene már! Hm? Tudod, most az nagyon divat, hogy a "Legkedvesebb szerkesztőtársaim: Ide jönne az én nevem." :DDD Jó, tényleg abbahagytam. Nagyon agybeteg napom van!
- Na, és most teljesen komolyan tovább (mint eddig): Neked is szép napot Apród! :) Gg. AnyÜzenet 2019. április 25., 14:10 (CEST)
Borsányi
Ja és Borsányi:
- „Aki nem hisz ebben, nem értem miért foglalkozik ezzel??”: Interjú Borsányi Dániellel, a K2 Társulat színészével. Felonline.hu. 2015. jún. 25. (ebben vannak életrajzi elemek)
- “…megpróbáljuk elhozni a nagyharsányi udvart Pestre…” – szombaton A baranyai gyöngyösbokréta a MU Színházban. Potszekfoglalo.hu. 2018. okt. 5. (hátránya: kevés életrajzi elem, 5 éve megismerkedtem Vajdai Vilivel és a Táp Színházzal, legfeljebb)
- Egon Schiele élete és halála az Átriumban - Villáminterjú Tóth Evelinnel és Borsányi Dániellel (hátránya: inkább az előadásról szól)
- Borsányi Dániel - Portré. theater.hu (ez nem tudom mennyire jó wikinevezetesség eldöntésére)
Szép estét kívánok! Apród vita 2019. április 25., 23:09 (CEST)
- @Apród: Nagyon ügyes vagy! Nagyon sokat dolgoztál megint. Köszönöm szépen! Neked mi a véleményed? Sajnos félő, hogy ez az egy forrás kevés lesz a nevezetességhez. Még holnap megnézem. Most kidőltem. Neked is szép estét. Pontosabban már jó éjszakát kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. április 25., 23:18 (CEST)
Igazából korainak tartom a szócikk megszületését (vagyis szerintem törölhető), hiszen a google-találatok "Borsányi Dániellel" -triatlon kifejezésre 16 találatot adnak (azért -triatlon, mert volt egy triatlonista Borsányi Dániel is, akit ki kellett vonnom a keresésből, mert nem valószínű, hogy ugyanaz, mint a Borsányi Dániel szócikk alanya, mivel a triatlonista Borsányi az geológusnak készült és ELTE TTK-s volt), azok egy része is a Felonline interjújára hivatkozó linkek.
Ugyan sokat szinkronizál 2015 óta a szócikk alanya, de mindig csak további magyar hangként szerepelt az ISZDB-adatforrás szerint.
5 vagy 10 év múlva lehet - de nem biztos - hogy több interjú lesz vele, de most ez tényleg kevés a szócikk megmaradásához. Apród vita 2019. április 26., 00:01 (CEST)
- @Apród: Köszönöm! Egyetértünk. Szerintem is kevés még ez. Gg. AnyÜzenet 2019. április 26., 12:26 (CEST)
Semmiség
Kedves Gg. Any! Köszönöm, semmiség. Üdv:– Petej vita 2019. április 27., 12:33 (CEST)
Gépész KáTé
A Gépész KáTé lapon tett legutóbbi szerkesztésed nyomán szeretnélek megkérni arra, hogy ha lezársz egy TMB-t, akkor az érintett lap vitalapján helyezz el egy utalást a törlési megbeszélésre és annak eredményére. Előre is köszönöm! Malatinszky vita 2019. április 28., 03:05 (CEST)
- @Malatinszky: Pótolva! Köszönöm, hogy szóltál. Gg. AnyÜzenet 2019. április 28., 11:07 (CEST)
- Én köszönöm! Malatinszky vita 2019. április 29., 17:07 (CEST)
Visszavonás
Itt egy anon szerkesztő utólagos reklamációt tett Berki Patrik törlési megbeszélése után, visszavontam őt. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. április 29., 03:50 (CEST)
szia
Kedves admin. cikkem hamis tervezet miatt törölve lett. Kérjük, aktiválja. Jobban fogok dolgozni a cikken. Ayselonline vita 2019. április 29., 10:24 (CEST)
@Ayselonline: Kedves Szerkesztő! Melyik szócikkre gondolsz? Gg. AnyÜzenet 2019. április 29., 10:34 (CEST)
Amin Abbasov Kedves admin. ezt a cikket. valaki szándékos és hamis tervezetet hozott Ayselonline vita 2019. április 29., 10:38 (CEST)
Lefordítottam és írtam a cikkemet a művész saját országában. Nem hamis! Ayselonline vita 2019. április 29., 10:53 (CEST)
Máshova is írt, ebből részletesebb: Ayselonline februári beszélgetése Burumbátorral (itt angolul írtak egymásnak), Szerkesztővita:Palotabarát#szia (tegnapi, tegnapelőtti beszélgetés -szerintem ez a leginformatívabb, mert azt írta Palotabarát, hogy Ez a sablon: {{user hu}}
azt jelenti, hogy az anyanyelved magyar. A cikk, amit írtál, és amit ide írtál a vitalapomra, az néha olyan zagyva, hogy csak kapkodom a fejem.), Burumbátor vitalapja (tegnapelőtti beszélgetés). Apród vita 2019. április 29., 15:56 (CEST)
- @Apród: Nagyon figyelmes és aranyos vagy. Rápillantottam délelőtt, sőt az AL-re is feldobtam, az előzményeket is megnéztem, a keresőbe is beütöttem, elvileg tényleg nem hoax, de várok a fiúk reakciójára, hogy visszaállítsuk-e. Még egyszer köszönöm! Gg. AnyÜzenet 2019. április 29., 16:05 (CEST)
Nem vagyok makacs. Egy csomó időt töltöttem cikkeket írva. nagyon szomorú. Írtam, hogy segítséget kapjak. Nincs rossz szándékom Ayselonline vita 2019. április 29., 17:30 (CEST)
Abtenauer
Szép napot kívánok!
Ezzel az anon IP által tegnap elkezdett szócikkel mi legyen: Abtenauer? Láthatóan valóban szócikket akart írni a szerkesztő, de ez még csak elkezdett szócikk (sablon, kategória, forráshiány, szakaszok hiánya, helyesírási hibák). Nem tudom, hogy aki anon IP-ről elkezd egy szócikket, az visszatér-e folytatni az általa elkezdett szócikket? Apród vita 2019. április 30., 03:45 (CEST)
- Szép napot @Apród:! Én feljavítót javasolnék. Nem tudom vissza fog-e még térni. Az meg más kérdés, ha igen, a Feljavítóban nem fogja megtalálni. :( Gg. AnyÜzenet 2019. április 30., 09:22 (CEST)
- A feljavítóba tevéstől viszont azért félek, mert tudom magamról, hogy nagyon rosszul tudok betenni szócikket feljavítóba.
- Így is már a fő névtérben létrehozott közreműködéseim között olyanok szerepelnek általam létrehozott új szócikként, amiket nem én hoztam létre - mint pl. az Üllői Úti Fuck, a Rovitex vagy a Nádas Tamás (karatézó)) - miközben egy ideje arra törekszem, hogy újként csak átirányítások és egyértelműsítő lapok legyenek a közreműködéseim között (bár volt egy kivétel idén, amit meg próbáltam megcsinálni (a Szabad Ifjúság (napilap)), de azt pedig menet közben félbehagytam, mert nem érzem magam a réginek, a 2015 előtti Apródnak, úgyhogy az pedig a Szerkesztő:Apród/Vitatható tartalmú oldalakon végezte). Apród vita 2019. április 30., 15:17 (CEST)
- És itt van most ma ez is Wikipédia:Feljavításra váró cikkjelöltek/Deja Vu (együttes), amit ma töröltek és tisztára úgy fest, mintha Apródnak lett volna csak köze a szócikk létrehozásához, miközben annak idején én csak a feljavítóba igyekeztem áttenni (ha emlékeim nem csalnak). Apród vita 2019. április 30., 15:24 (CEST)
- Jaj, erről beszéltünk is korábban: Szerkesztővita:Gg._Any#Deja Vu (együttes) . Apród vita 2019. április 30., 15:27 (CEST)
@Apród: :D Gg. AnyÜzenet 2019. április 30., 15:34 (CEST)
Tudakozó
Szép estét kívánok!
A tudakozóban tettek fel egy kérdést és nem tudom, hogy lehet ezt elmagyarázni: Wikipédia:Tudakozó#wikipédia helytállósága. Apród vita 2019. május 3., 22:20 (CEST)
- @Apród: Szerintem ennek elmagyarázása nem a te feladatod. Az egész levelet másold oda (Kocsmafal Egyéb? Nem tudom hol mennek erről a visszaállításról manapság a viták, nem követem őket) és válaszolja meg ott valamelyik illetékes az érdeklődőnek. Én is szép estét kívánok! :) Gg. AnyÜzenet 2019. május 3., 22:28 (CEST)
- Rendben, kocsmafalra viszem. Apród vita 2019. május 3., 22:30 (CEST)
Szabó Edina
Szia! Rá tudnál nézni a Szabó Edina oldalra? Kicsit finomítani kéne és már régóta egyhelyben áll. Ur.andras vita 2019. május 4., 00:50 (CEST)
- @Ur.andras: Szia! Ne haragudj, nem értek a sporthoz. Igaz, hogy belepiszkáltam ebbe a szócikkbe (is), de ahogy látod a Laptörténetből ezek csak apró kis formázgatások voltak. Gerry89-et javasolnám, ő szokott kézilabdásokat is írni, meg ott is van a sportban, hátha ő tudna segíteni, vagy továbbít olyanhoz aki tud. Ne haragudj még egyszer, segítenék, de nem vagyok járatos a témában. Gg. AnyÜzenet 2019. május 4., 17:06 (CEST)
Any, megtisztelő a bizalmad! :) @Ur.andras: Átnézem még tüzetesebben is, egyelőre felületesebben átfutottam. A forrásokat sablonozni kellene, ezt majd megcsinálom, illetve ami még fontos, hogy a képeket engedélyeztetni kell, kérlek ez ügyben vedd fel a kapcsolatot @Regasterios:szal. Bocsi, de most csak telóról voltam, családi banzájon vagyok, ennem és innom kell :) Gerry89 vita 2019. május 4., 17:26 (CEST)
Jogtisztának tűnnek a fotók, nincs szükség engedélyeztetésre. – Regasterios vita 2019. május 5., 07:48 (CEST)
@Ur.andras: Pár forrást még sablonoztam. átolvasgattam. A képek akkor rendben, szerintem most a szócikk is rendben van :) – Gerry89 vita 2019. május 5., 09:40 (CEST)
- @Gerry89, Regasterios: Mindkettőtöknek köszönöm szépen! Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 12:27 (CEST)
Péter magyar király
Szia! Ezt a szerkesztést [5] te jelölted ellenőrizettnek, lehet nem vetted észre, hogy a mondatnak így nem lett értelme , mert így a mondat az, hogy Péter magyar király anyja I. István . Még jó, hogy egy ismerős kiposztolta facebookon a screenshotot a bevezetőről, gyorsan visszaállítottam. :) Xia Üzenő 2019. május 4., 21:48 (CEST)
Engedélykérés, de nem tudom kihez forduljak?!
Szia! Ma délelőtt a megírtam a mobilomba négy db jegyzetbe egy holland labdarúgó szócikkét, ami fontos kezd lenni és magyar Wikipédián még nincs. Létre szeretném hozni, de mivel a folyó szövegírás nem az erősségem, de szeretnék segíteni. A múltbéli viták elkerülése érdekében engedélyt szeretnék kérni a létrehozásához, de nem tudom kihez forduljak. Gerrynek nem szeretnék írni. Attila1486 vita 2019. május 5., 16:38 (CEST)
- @Attila1486: Szia! A WP-n nincs főnökség, itt senkinek nem kell engedélyt kérni senkitől, ha szócikket szeretne létrehozni. De ha ilyen jószándékú vagy, lehet, hogy nagyon jó lenne, ha pl. az allapodra másolnád és valaki, esetleg több ember is meg tudná nézni, hogy a fő névtérbe azért lehetőleg már vállalható munka kerüljön az olvasók elé. Ha mégis a fő névtérbe teszed akkor Építés alatt sablon mindenképpen jó lenne rá. A helyesírást, formázást stb. természetesen én is vállalom (nem szoktam másoknak munkát osztogatni), de tartalmilag (ahogy már sokszor írtam), sajnos nem tudom megítélni majd a témát, mert (még mindig :D) nem értek hozzá. Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 18:05 (CEST)
Rendben köszönöm! :) Attila1486 vita 2019. május 5., 18:09 (CEST)
- Ha olyanban szeretnél segítséget, amiben tudok, nem kell kérdezni sem, hogy segítek-e. Segítek! :D
- Különben dobhatnál egy wiki e-mailt, hogy hogy vagy, sokszor vagy a fejemben, de itt a vitalapokon, ha egy mód van rá, csak WP témákat beszéljünk. Engem legalábbis mindig zavar, ha magánéleti dolgok kerülnek itt szóba. Bár igazság szerint nagyon nem tartom rossznak, hogy tudjuk egymásról, ha pl. valakinek valami gondja van. Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 18:19 (CEST)
Próbalapomon van a szócikk! Akkor nézz rá kérlek, mielőtt kikerülne?! Köszönöm! Itt leírom pár szóban, Köszönöm jobban vagyok! Bár vannak más problémáim, de megoldom. :) Attila1486 vita 2019. május 5., 18:23 (CEST)
- @Attila1486: Már csak azt nem írtad, hogy ki ez a holland labdarúgó. De azért én kinyomoztam. :DD Ő az? Donny van de Beek? Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 18:30 (CEST)
Igen, Ő az. Donny van de Beek. Nagyon fontos lesz a közeljövőben és én szeretném létrehozni! ;) Attila1486 vita 2019. május 5., 18:32 (CEST)
- @Attila1486: Ez nem is olyan könnyű, ha az ember nem ért a témához. :DD Ez mit jelent?: "hívta fel a felnőttek közzé"? Felnőtt csapatban igazolták? Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 18:44 (CEST)
Igazából az amit beírtam, azt így szokták mondai. Anno a Barcába is így került fel az utánpótlásból a felnőtthez, Messi, Iniesta, Xavi és Busquets is, azóta is így emlegetik. A díj előtti mondat elejét nem tudom, hogy kellene átfogalmazni, vagy hiányzik szó onnan, de nem tudom mi, hogy lenne helyes?! Attila1486 vita 2019. május 5., 18:51 (CEST)
- @Attila1486: Okés, akkor hagyom. Ha esetleg olyat javítok át, ami jól volt, mert úgy szoktátok, akkor javítsd majd vissza. Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 18:54 (CEST)
Ez a mondat jó így? --->2014–15-ös szezonban Ajax – A jövő tehetsége díjat kapott. Attila1486 vita 2019. május 5., 19:02 (CEST)
- @Attila1486: És ha kihagynánk az Ajax szót, hiszen a szakaszcím is az, akkor meg egyértelmű, hogy arról van szó benne is. Így: 2014–15-ös szezonban A jövő tehetsége díjat kapott. Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 19:13 (CEST)
- @Attila1486: "Az új szezon előtt Boszt lenyűgözte Van de Beek formája az ausztriai barátságos mérkőzéseken, és Riechedly Bazoer megsérült, Nemanja Gudelj eltiltották." Itt azt akartad írni, hogy aki megsérült és akit eltiltottak azok helyett játszott? Vagy ezeken a mérkőzéseken történt az eltiltás és a sérülés? Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 19:25 (CEST)
2014–15-ös szezonban megkapta az Ajax – A jövő tehetsége díját <---> szerintem így lenne a legjobb! Szerinted? Attila1486 vita 2019. május 5., 19:27 (CEST)
- @Attila1486: Nekem is jó így, ha mindenképpen meg kell az Ajaxot említeni. Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 19:36 (CEST)
Azok helyett hívták be. Ez az egyik ok. Attila1486 vita 2019. május 5., 19:29 (CEST)
- @Attila1486: Így milyennek találod?: "Az új szezon előtt Boszt lenyűgözte Van de Beek formája az ausztriai barátságos mérkőzéseken, ahol Riechedly Bazoer sérülése és Nemanja Gudelj eltiltása miatt játszott." Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 19:36 (CEST)
Sajnos magyarban nagyon kevés a forrás. Utána nézek. Attila1486 vita 2019. május 5., 19:34 (CEST)
- @Attila1486:"A Bajnokok ligája rájátszás odavágóján 2018. augusztus 22-én az Ajax az ukrán FK Dinamo Kijiv hazai mérkőzésen kezdőként lépett pályára, a második percben megszerezte a vezetést az Ajaxnak, melyet végül az 3–1-re megnyert az Ajax." Van olyan, hogy odavágó? Ajax szóismétlés a köbön, ezeket ki kellene gyomlálni,+ ebben a szakaszban van egy kis zavar, de lehet, hogy már csak nekem, mert nagyon éhes vagyok, ezért most el is húzta egy időre. :D Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 19:47 (CEST)
Egyelőre nem találom, hogy Nemanja Gudelj miért kapott eltiltást. Eleje jó, de a mondat vége nem jó mert nem a barátságos mérkőzéseken volt az eltiltás, hanem előbb, és nem oda hanem a következő mérkőzésre hívták be. Attila1486 vita 2019. május 5., 19:45 (CEST)
Bővítettem+javítottam ahol úgy láttam, hogy kell. Szerintem most jó. Attila1486 vita 2019. május 5., 21:30 (CEST)
- @Attila1486: "2017. május 24-én az Európa-liga stockholmban rendezett döntő mérkőzés 70. percében Lasse Schøne a Friends Arenában, melyet 2–0-ra elveszített az Ajax a Manchester Uniteddel szemben." De mi történt akkor? Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 22:04 (CEST)
- @Attila1486: "Donny van de Beek (Nijkerkerveen, 1997. április 18. –) holland válogatott labdarúgó, az Ajax játékosa.[1] Donny van de Beek Nijkerkerveenben született." Biztos, hogy szükséges még egyszer betenni, hogy hol született? Ha még valaki kiegészítő infó lógna utána, hogy pl. xy és zv gyermekeként, még csak csak, de így kicsit szóismétlésnek tűnik. De ha neked így jó, maradjon, csak megemlítettem. Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 22:09 (CEST)
Pótoltam+töröltem. :) Attila1486 vita 2019. május 5., 22:12 (CEST)
- @Attila1486: "Ötéves volt mikor édesapja André elvitte Donnyt az Ajax stadionjába, valószínűleg tőle örökölte a labdarúgás iránti szeretetét." Nem azért örökölt foci iránti szeretetet, mert az édesapja ötévesen elvitte egy stadionba, hanem (ahogy az később kiderül), mert az édesapja is focista volt. Szóval ez a mondat valahogy úgy lenne jó például: Édesapjától örökölte a labdarúgás iránti szeretetét, aki már ötéves korában elvitte az Ajax stadionjába. Szerinted? Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 22:47 (CEST)
- @Attila1486: "Kisfiúként a helyi Veensche Boys akadémiáján kezdte el a karrierjét, ahol az édesapja André is játszott.' Itt még nagyon túlzás bármiféle karriert emlegetni. Max. focizni kezdett el itt. Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 22:53 (CEST)
- @Attila1486: "2014 augusztusában csatlakozott az Ajax ifjúsági csapatához és három éves szerződést írt alá. Van de Beek a D-csapathoz került." Fölösleges ismét a nevén nevezni. 2014 augusztusában csatlakozott az Ajax ifjúsági csapatához, három éves szerződést írt alá, melyben a D-csapathoz került. Ha jól értelmezem a történetet, meg ezt a D csapatot. Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 22:57 (CEST)
Igen és igen Attila1486 vita 2019. május 5., 22:59 (CEST)
- @Attila1486: És hol a harmadik igen? :D Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 23:02 (CEST)
Itt: igen :) Attila1486 vita 2019. május 5., 23:03 (CEST)
- @Attila1486: "Kisfiúként a helyi Veensche Boys akadémiáján kezdett el komolyabban a labdarúgással ismerkedni, ahol az édesapja André is játszott." Így gondolom véglegesre. Mehet? Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 23:05 (CEST)
Itt a 4. igen :) Attila1486 vita 2019. május 5., 23:07 (CEST)
- @Attila1486: "Novemberben behívták a skót Celtic elleni Európa-liga mérkőzésre." Ezt a fociban úgy mondják, hogy "behívják"? De furcsán hangzik. Gg. AnyÜzenet 2019. május 5., 23:17 (CEST)
Szia! Igen így szokták mondani, hogy behívta, behívták. Köszönöm szépen a segítséget! Még egy szem, Kemenymate is átnézte. Azóta kikerült a fő névtérbe. Attila1486 vita 2019. május 6., 08:17 (CEST)
- @Attila1486: Szia! Szuper, gratulálok, szép munka! A segítséget szívesen! Gg. AnyÜzenet 2019. május 6., 09:36 (CEST)
10 Legnagyobb Magyar
Kedves Gg. Any!
Nem tudom, hogy erre szükség van-e vagy törlésre lehet jelölni: 10 Legnagyobb Magyar. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. május 6., 20:08 (CEST)
- Kedves Apród! Hát... Nem mondanám szócikknek... Szép estét neked is! Gg. AnyÜzenet 2019. május 6., 20:57 (CEST)
- Akkor azonnalira tettem. Apród vita 2019. május 6., 21:00 (CEST)
@Apród: Puff, azonnali? Valami TMB félére gondoltam... Gg. AnyÜzenet 2019. május 6., 21:03 (CEST)
Rendben, akkor kicserélem az azonnalit törlésire. Apród vita 2019. május 6., 21:07 (CEST)
- @Apród: Köszönöm, aranyos vagy. :) Gg. AnyÜzenet 2019. május 6., 21:12 (CEST)
Szia Any! Épp be akartam csengetni, mikor láttam ezt! :) Szerintem is azonnali mit szólnál ha kicserélném, azaz vissza? :) Vagy már hagyjuk? Elég szubjektív kis valami...Jaa...amúgy meg kinyithatnád már, nem hallod a csengőt? Gerry89 vita 2019. május 6., 21:23 (CEST)
- @Gerry89: Bocsi, nem hallottam, úgy elvagyok foglalva a háttérben. De inkább nem mondom meg, mit csinálok (még mindig... :DD), de nálad kedves szerkesztőtárs, mi ez a féktelen jókedv? :DD Gg. AnyÜzenet 2019. május 6., 21:29 (CEST)
- @Gerry89: Ja, amiért írtál. Szóval inkább hagyjuk TMB-n. Hatalmas a felelősség egy-egy azonnali törlésénél. Arról nem is beszélve, ha nem vandál a szócikk, valaki dolgozott rajta, legalább tiszteljük meg annyival, hogy időt hagyunk neki + a közösség véleménye is jól jön. :D Gg. AnyÜzenet 2019. május 6., 21:31 (CEST)
- @Gerry89: Nem írtad alá!!! :DDD Most időt kérek, hogy gondolkozhassak ugyan ki írhatott nekem. :DDDD Gg. AnyÜzenet 2019. május 6., 21:42 (CEST)
Nézz rá a mailjeidre ott láthatod, plusz megbeszéljük! :D Gerry89 vita 2019. május 6., 21:40 (CEST)
Közben a szócikk létrehozójának szövegéből - amit visszavontam, részben mert el-elkalandozott a lényegről, részben mert Gerry hozzászólását is eltüntette - már teljesen egyértelmű számomra, hogy hablatyolásra ment ki az egész. Apród vita 2019. május 6., 22:02 (CEST)
Mégis megtartom a hablatyolást, legalább akkor az adminok is világosabban látnak a szerző védekezéséből, hogy nem normál szócikk létrehozására törekedett a szerző. Apród vita 2019. május 6., 22:14 (CEST)
- @Apród: Jól tetted! Pont ezt írtam én is neked, + hogy nem trágárság, tehát nem szabadna eltüntetni, amit a szerző indoklásként ír, pláne egy törlésin, de addig ugráltam a lapok között, hogy úgy látom, csak nem küldtem el. Gg. AnyÜzenet 2019. május 6., 22:39 (CEST)
David Montgomery
Kedves Gg. Any!
A wikidatában tévesen önállóan hoztam létre a David Montgomery (egyértelműsítő lap) adatlapját, mivel a wikidatában már van egy adatlapja: {{Wd|Q5237662}}
(?), ahhoz kellett volna csatolnom a magyar nyelvű egyértelműsítő lapot. Hogyan kell ezt törölni: David Montgomery (egyértelműsítő lap) wikidata adatlapja? Szép napot kívánok neked! Apród vita 2019. május 9., 02:37 (CEST)
Közben Pallerti már elintézte, a köszönőgombbal megköszöntem neki. Apród vita 2019. május 9., 07:40 (CEST)
- @Apród: Bocsi, ezt én csak most látom. Aztán elnézve az időpontokat nem is csodálom. Te nem szoktál aludni? :D Gg. AnyÜzenet 2019. május 9., 11:33 (CEST)
Ó, rossz alvó vagyok! Az biztos, hogy ebben én is biztos hibás vagyok, mert éjjel-nappal lököm magamba a kávékat - miközben tudom, hogy nem egészséges dolog éjjel is inni a kávét, de az éjszakai kávé nálam két év óta - amióta elhunyt az anyám - már a magányosság ellenszere is. Apród vita 2019. május 9., 20:38 (CEST)
- @Apród: Ilyet nem szabad csinálni, mert teljesen tönkreteszed az egészséged. Éjszaka aludni kell, nem kávét inni. Gg. AnyÜzenet 2019. május 9., 20:43 (CEST)
5 fő szezonos szócikkem és a 6.
Szia! Képzeld egy jó hírem van: az 5 fő szezonos szócikkemet sikerült fel vagy le frissítenem. A 6. márciusig van frissítve. Remélem, hogy azt is sikerül frissíteni. :) Attila1486 vita 2019. május 11., 12:01 (CEST)
- @Attila1486: Ez tényleg jó hír. Ügyes vagy! :) Gg. AnyÜzenet 2019. május 11., 20:57 (CEST)
Köszönöm :) De sajnos, mivel mobilon netezem és szerkesztek, de a Chrome böngésző kereső részénél a linkre ha rá megyek és másolni szeretném forrásoláshoz, kitöröli ami fontos lenne. Ezt ma vettem észre délelőtt. Sajnos így egyelőre nem tudok rendesen forrásolni. Majd megnézem milyen másik böngészőben ez a rész. Remélem javítják majd, mert play áruházban többen reklamáltak már hozzászólásokban. :/ Attila1486 vita 2019. május 11., 21:26 (CEST)
- @Attila1486: Én nem valószínű, hogy mernék mobilról szerkeszteni. :D Gg. AnyÜzenet 2019. május 11., 21:30 (CEST)
Én mindig is mobilon szoktam, már annyira átszoktam, hogy mióta van netem számítógépen próbálkoztam ahogy mondtam gépen, billentyűzettel+egérrel, de annyira szokatlan és lassú volt, hogy inkább visszatértem mobilon való szerkesztésre. :) Attila1486 vita 2019. május 11., 21:34 (CEST)
Japán
Véletlenül japán bogarakat írtál egy helyütt a szócikkben. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. május 12., 00:13 (CEST)
- @Apród: Biztos írtam én ebbe a szócikkbe (is) valószínűleg különb dolgokat is, amin az utolsó átolvasáskor biztos én is elcsodálkozok majd, hogy került bele. Így szokott lenni, ha egyáltalán észreveszem. Köszönöm az észrevételt, holnap próbálom megkeresni, ma már nem vagyok rá képes. Gyűjtsd a benne lévő hibákat! Jó éjszakát kívánok! Ugye te is mész aludni? :) Gg. AnyÜzenet 2019. május 12., 00:22 (CEST)
Rendben, a kedvedért lefekszek. Apród vita 2019. május 12., 00:25 (CEST)
- @Apród: Köszönöm! Még a háttérben ezt az éjszakai kávézást is megbeszéljük majd. Akkor tegyük is el magunkat holnapra (mára). :D Gg. AnyÜzenet 2019. május 12., 00:28 (CEST)
Én meg köszönöm, hogy kijavítottad. Apród vita 2019. május 12., 18:37 (CEST)
Kommunista kiáltvány
Szia! Nagyra értékelném, ha tudnád támogatni a folyamatban lévő kiemelését. Jó sok munkám van benne. Ha vétózzák az elfogulatlanságot (ennél objektívebb már aligha lehetek), lehet, hogy szavazásra megy majd. Üdv. Composer vita 2019. május 12., 22:57 (CEST)
- @Composer: Szia! Az látszik, hogy rengeteg munkád van benne, viszont ígérni nem tudom, hogy nekem lesz arra több nap időm, hogy beleássam magam a témába, a szócikkbe. Első belepillantással is nem egy apró formázási hibát láttam benne, ezeket mindjárt javítom, hogy legalább ez ne befolyásolja a szavazókat. Üdv.: Gg. AnyÜzenet 2019. május 12., 23:10 (CEST)
- Hálás köszönet a sok javításért! Composer vita 2019. május 13., 01:28 (CEST)
Archiválás
Üdv Gg. Any! Ha tényleg segítesz az archiválásban a vitalapomon megköszönném. Napkirály postaláda 2019. május 13., 18:17 (CEST)
- @Napkirály: Szia! Készen van. Gg. AnyÜzenet 2019. május 14., 20:57 (CEST)
Köszönöm! Napkirály postaláda 2019. május 20., 16:18 (CEST)
Megint megelőztél
Szia. A Ronaldo szócikkben az elmúlt napokban mindig megelőztél a visszavonásnál köszi. Attila1486 vita 2019. május 13., 21:17 (CEST)
- @Attila1486: Szia! Majd ezentúl körülnézek, hogy itt vagy-e, aztán írok, hogy "Attila! Mire vársz már!" Így jó lesz? Gg. AnyÜzenet 2019. május 13., 21:21 (CEST)
Nagyon gyors vagy! Én meg lassú. Attila1486 vita 2019. május 13., 21:31 (CEST)
- @Attila1486: Mindent bele! Egy fél órára átadom a terepet. Gg. AnyÜzenet 2019. május 13., 21:35 (CEST)
Bólogatos sablont nem találtam. Attila1486 vita 2019. május 13., 21:32 (CEST)
Köszönöm. Nagyon Rendes Vagy! Attila1486 vita 2019. május 13., 21:36 (CEST)
- @Attila1486: Bizony! 30 perc helyett 40 percet kaptál! Gg. AnyÜzenet 2019. május 13., 22:10 (CEST)
WT és forrás/jegyzet
Szia! Én támogatnálak, ha jelentkeznél a WT-be!
- @Palotabarát: Köszi! Aranyos vagy, de inkább kihagyom. :) Gg. AnyÜzenet 2019. május 14., 13:39 (CEST)
Más: szerintem azok egy része, amit átjavítasz jegyzetre, azok valójában források. Annak ellenére, hogy a sablon neve {{Jegyzetek}}
(?), ha valamit állító információ pontos helyét jelöljük, az forrásmegadás. Jegyzet akkor van, ha a főszövegbe nem kívánkozó, valamit magyarázó, kiegészítő szöveg kerül alulra. Van olyan cikk, ahol pedig a kettő keveredik: hol források, hol szöveges jegyzetek vannak alul. Tudom, hogy a forrásokra van másik jelölési mód, Pasztilla szokta nagyon következetesen használni, amikor az alap forrásműveket egyszer, a belőle vett különböző helyeken megtalálható említéseket pedig többször feltünteti (pl. itt: Muzafer Korkuti), de az olyan szócikkekben, ahol rengeteg apró forrás van (listák, díjak stb.) iszonyú helyet foglalnának el. Szóval itt például: Magyarország varsói nagykövetsége "Források és jegyzetek" lenne a precíz szakaszcím), itt viszont: Polska Agencja Prasowa csak "Források". Szerintem. Hm? Palotabarát vita 2019. május 14., 11:29 (CEST)
- Beszélni akartam már én is veled ez ügyben.
- Amit leírtál, én is így gondolom, gondoltam, hadakoztam is egy ideig ellene, hogy az márpedig Forrás amit beleteszek, nem Jegyzet, mert az mást jelent, de folyton átjavították az enyémet is, így végül az egységesség érdekében, beadtam a derekam. Mert ami számmal jelzett az Jegyzet itt a WP-n, attól lehet Forrás is és külön is fel lehet a Források részben is tüntetni.
- Egy ideig javítottam másokét, aztán abbahagytam, aztán mikor láttam, hogy akinél javítottam, már ő is úgy használja, újra elkezdtem, de mindenképpen jó lenne ezt véglegesen egységesíteni (nekem tényleg mindegy), és akkor annak megfelelően javítani mindenhol. Gg. AnyÜzenet 2019. május 14., 13:39 (CEST)
- Köszi. Majd kicsit később visszatérek rá valamelyik kocsmafalon, megkérdezem a többieket is. A WT-t fontold meg, szerintem nem vagyok egyedül a támogató hozzáállással. Palotabarát vita 2019. május 14., 14:13 (CEST)
@Palotabarát: Változatlanul nagyon aranyos vagy (WT :D). A Kocsmafali felvetés nagyon jó lenne. Gg. AnyÜzenet 2019. május 14., 14:26 (CEST)
Igazad volt! Kösz, hogy ráirányítottad a figyelmem, javítottam is egy párat (azért biztos maradt még ). Szia! Palotabarát vita 2019. május 18., 11:06 (CEST)
- @Palotabarát: Nem az én érdemem. Három évvel ezelőtt az enyémet is ráirányították. :DD Nekem sem az itt megszokott a jegyzet, de az egységesség fontosabb. Szia! Gg. AnyÜzenet 2019. május 18., 14:53 (CEST)
Kérés
Szia!
Kérlek, állítsd vissza ideiglenesen a ma törölt Siren7 oldalt, mert a Koltai Viktor szócikk megítélésénél fontos lehet a szövege. Előre is köszönöm.--2019. május 14., 13:50 (CEST)
- @Linkoman: Szia! Bemásoltam a tartalmát a Koltai Viktor szócikkbe. Gg. AnyÜzenet 2019. május 14., 14:09 (CEST)
Egri csillagok
Köszönöm, Any, a válaszodat, te vagy az ász!
Én, sajnos, felakadtam az anon stílusán! Volt ilyen "szakbarbár" osztálytársam gimnáziumban is, évfolyamtársam is az egyetemen (ez más valaki volt), de csak magánbeszélgetésben fejtegették ilyen stílusban! Így kiállni a plénum elé, hát, ez sok volt...
Nem is kerestem semmilyen forrásanyagot, mindjárt felkaptam a vizet! Hiába! Köszönöm, hogy tárgyszerűen lezártad a kérdést!
vitorlavita 2019. május 16., 09:38 (CEST)
- @Vitorla: Szia! Neem! Ott te vagy az ász! :D Én csak kivételesen (és unalmasan) besegítettem egy kicsit!
- Mindig örülök, ha látlak! :D Gg. AnyÜzenet 2019. május 16., 09:50 (CEST)
Turó Rudi
Szép estét kívánok!
Mivel a Túró Rudi szócikkből töröltél egy mondatot, emiatt kérdezem, hogy a Turó Rudi vitalapján törölve legyen az érdekesség megemlítése illetve ezen oldalak közül melyikben legyen törölve ez, mint érdekesség említése? Apród vita 2019. május 19., 16:55 (CEST)
Rendben, akkor nem törlöm, ha nem kell. Még egyszer szép estét kívánok! Apród vita 2019. május 19., 22:11 (CEST)
- @Apród: Tégy, ahogy gondolod. Ha úgy érzed tedd vissza a mondatot. Én úgy gondolom, nem kellene gusztustalan butaságokat szócikkekbe írni, mert ilyen alapon a banán szócikkbe, a fagyi szócikkbe, de akár a rizsfelfújt, vagy a máglyarakás vanília öntetéhez is írhatnánk hasonló dolgokat. Már elnézést, nem akartam obszcén lenni. Én is szép estét kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. május 19., 23:45 (CEST)
- Nem teszem vissza. Már csak azért sem, mert a szócikk maga is horrorsablonos - vagyis más is úgy látta már évekkel ezelőtt, hogy ez a szócikk alapos átdolgozásra szorul (én pedig képtelennek érzem magamat a szócikk átdolgozására). Apród vita 2019. május 20., 00:00 (CEST)
Re: Két kérdés
Szia, nem, köszönöm. – Vépi vita 2019. május 20., 11:25 (CEST)
Szabad?
Szép napot kívánok!
Szabad egy ilyen szövegű szerkesztőlapot azonnalira tennem: Szerkesztő:Énjobbantudokjapánulmintte? Apród vita 2019. május 20., 13:53 (CEST)
- @Apród: Persze! De már meg is oldottam. Köszönöm, hogy szóltál. Én is szép napot kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. május 20., 13:57 (CEST)
WT
Szia Gg. Any! Jelentkeztem ismét a WT-be. Mit szólsz? – Vapoyo Írj nekem 2019. május 23., 12:38 (CEST)
- @Vapoyo: Szia Vapoyo! Nem fogsz örülni az őszinteségemnek, de ritkán vagy itt, nem vagy benne a közösség dolgokba. Ehhez egy picit több kellene. Ne haragudj. :( Gg. AnyÜzenet 2019. május 23., 12:42 (CEST)
@Gg. Any: Szavazthatok? – Vapoyo Írj nekem 2019. május 23., 12:46 (CEST)
- @Vapoyo: Szavazz! :D Gg. AnyÜzenet 2019. május 23., 13:02 (CEST)
- @Vapoyo: Itt vagy még? Gg. AnyÜzenet 2019. május 23., 13:31 (CEST)
Már igen. OsvátA látom, az ő szavaztaát hagyhatom figyelmen kívül. Úgy tűnik nem felejt. Viszont idegenek (pl. Linkoman, grin, SubIceMasTer) akiket nem ismerek miért elleneztek? – Vapoyo Írj nekem 2019. május 24., 10:22 (CEST)
- @Vapoyo: Senkinek a szavazatát nem hagyhatod figyelmen kívül. Az, hogy nem ismernek természetesen nem igaz, hiszen a wikitevékenységedet (ez számít) bárki nyomon követheti, megnézheti mind a szócikkekben, mind a vitalapokon ejtett szerkesztéseidet, ehhez nem kell találkozni veled személyesen, de még csak vitalapi beszélgetések sem szükségesek. A WT egy nagyon komoly szervezet, ehhez még egy kicsit fel kell nőnöd (szerkesztésileg, aktivitásilag). Az ellenszavazat nem a személyednek, hanem a WP munkádnak szól. De jól csinálod, nem csak a vandálok elleni küzdelmet, de sokat változtál a közösséghez való viszonyoddal is. Csak így tovább! Gg. AnyÜzenet 2019. május 24., 10:42 (CEST)
És Te miért nem jelentkeztél a WT-be. Szavazol rám? – Vapoyo Írj nekem 2019. május 24., 10:47 (CEST)
- @Vapoyo: Hogy miért nem jelentkeztem, annak több oka is van, de ha nem haragszol, most ezt inkább még sem fejteném itt ki. A véleményem a jelölésedről, már írtam (ennél a szakasznál) "Nem fogsz örülni az őszinteségemnek, de ritkán vagy itt, nem vagy benne a közösség dolgokba. Ehhez egy picit több kellene. Ne haragudj.", így nem fogok rád szavazni, de ellened sem, mert nem szoktam ellenszavazatot leadni senkire. Annak már nagyon nyomós okának kellene lennie. Ha nem szavazok sem biztos, hogy ellenzem az illetőt, lehet, hogy csak nem tudtam belemerülni a tevékenységébe és így nem merem megszavazni. Viszont nálam szimpátia szavazás nincsen. Sőt olyan sincs, hogy valakit azért nem szavaznék meg, mert esetleg korábban valami olyat tett nekem, ami nem tetszett. Azt nézném az adott feladatra a WP-ben végzett munkája alapján megfelelő-e és kész. Ennyi. Ezért te se haragudj meg.
- Ha most azt kérdeznéd, hogyha szavaznék melyik alá tenném a nevem, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy az Ellenzem alá. Még egyelőre nem tartalak alkalmasnak a feladatra. Őszinteségemért elnézésedet kérem. További jó szerkesztést kívánok! És... remélem nincs harag! Gg. AnyÜzenet 2019. május 24., 11:10 (CEST)
"Lízing" jóváhagyása
Szia!
https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=L%C3%ADzing&type=revision&diff=21364801&oldid=21155197
Ez nem "gépelési hiba", hanem jó volt az "atipikus" kifejezés, ami annyit jelent, hogy "nem tipikus". Olvasd újra a mondatot, és rájössz te is. A mostani verziónak nem sok értelme van. misibacsi*üzenet 2019. május 26., 06:06 (CEST)
- @Misibacsi: Szia! Köszönöm a korrigálást, csak magát a két szót néztem. Gg. AnyÜzenet 2019. május 26., 14:14 (CEST)
Ablak?
Az Általad törölt lap vandalizmius, rendben van, hogy törölted. De erről jut eszembe az Apple és a Microsoft korai pere arról, hogy ablakok formájában jelenítik meg a szimbólumokat a képernyőn. És még ott van az X Window System, és az is egy ablak... Sőt, általában négy. Én legalábbis úgy szoktam beállítani. MZ/X vita 2019. május 30., 11:37 (CEST)
- @Jzana: Értem, igazad van, de mégis van egy olyan érzésem, nem voltak ilyen mélyrenyúló gondolatai. John Conway (ha jól tudom matematikus) is átirányította a Windowsra. :D Ilyen alapon igen sok mindent lehetne, igen sok helyre átirányítani. Gg. AnyÜzenet 2019. május 30., 11:48 (CEST)
Tanulj vereseket
Véletlenül a tudakozóba azt írtad, hogy tanulj vereseket . Ugye nem baj, hogy jeleztem az elírást? Szép estét kívánok! Apród vita 2019. május 30., 23:22 (CEST)
- @Apród: Jaj, Istenem! Ugye javítottad is? Ha ilyet elmulasztasz valamikor örök harag! (Csak vicceltem! ) De tényleg javítsd nyugodtan bármikor, bárhol. Én hiába olvasom vissza, mivel tudom mit akartam írni, átsiklik a szemem rajta és nem veszem észre. Gg. AnyÜzenet 2019. május 30., 23:31 (CEST)
@Apród: Jó, most még kijavítottam helyetted. :DDD De még most is nevetek rajta. Szegény anon, a következő kérdése az lett volna, hogy hol lehet ezeket a vereseket tanulni. :DDD Gg. AnyÜzenet 2019. május 30., 23:35 (CEST)
Kérés (2)
Szia Gg. Any! Nem kerültem be a Wikitanácsba. Azt kérdezem Tőled, Ogodej írt a vitalapomra. AZ a kérdésem először, hogy lehet egyszerre egynél több szerkesztést visszavonni? Ebben tudsz segíteni. Másik kérdés: Jelentkezhetek-e már most mege. szerk.nek? Válaszaidat köszönöm! Üdv, – Vapoyo Írj nekem 2019. május 31., 10:17 (CEST)
- @Vapoyo: Ne haragudj, rólad meg megfeledkeztem, kicsit sok munkám volt ma.
- Ha ugyanattól van a több rossz szerkesztés, akkor egyértelmű a dolog, mert egy kattintással visszavonod az összeset.
- Ha közben más is belerondított, szintén vandalizmussal, akkor megnézed az összes szerkesztést és ami már nem vandalizmus, pláne amit már le is ellenőriztek, azt megnyitod szerkesztésre, majd elmented, közben itt figyelmeztet is egy sablon, hogy el fog veszni az azután tett többi szerkesztés, de hát pont ez a cél.
- Ha bizonytalan vagy, hogy melyik a jó szerkesztés, ha még nincs ellenőrizve, az is megoldás, hogy otthagyod az egészet és majd más megcsinálja.
- A második kérdésedre a válasz, éppen Ogodej megjegyzése miatt... szóval még lehet, hogy tanulnod, tapasztalnod kellene egy kicsit. Gg. AnyÜzenet 2019. május 31., 22:25 (CEST)
Kotnyel: Ugyanattól jövő szerkesztéseket (ha senki más nem szerkesztett) indoklás nélkül, egy kattintással csak a járőrök (meg persze az adminisztrátorok) tudnak visszavonni. Csuja 2019. június 3., 18:33 (CEST)
- @Csuja: Köszi, igaz. Nekem ez már annyira magától értetődő, hogy én mit csinálnék ilyenkor, hogy nem is tudatosult bennem, hogy ő még megerősített sincs, nemhogy járőr.
- Vapoyo! Ami a legveszélytelenebb: Majd megcsinálja más! :D Gg. AnyÜzenet 2019. június 3., 21:31 (CEST)
Lelkizés - fizika után
Kedves Any!
Nincs kalapom, legalább harminc éve, de képletesen muszáj előtted megemelnem!
Erre nem számítottam, amit az anon kérdező tett! Hiszen wikipédistaként nem tettünk mi titoktartási fogadalmat, mint az orvosok-ügyvédek-papok-pszichológusok...! És így kitárulkozott nekünk!
Nagy gondja lehet, senkit nem érez partnernek, akihez kellően kapcsolódhatna, akárcsak egyirányúan, lehetőségét érezve annak, hogy kibeszélje magát. Sokszor ez is elég lehet...
Megérezted!
Teljesen egyetértek veled, hogyan tudhatja magát kirángatni a gödörből! Én is mindig azt mondom, másnak is, hogy az élet szép! Minden helyzetben meg kell keresni azt a tevékenységet, amivel másnak örömet tudunk szerezni! (Világot megváltani? Lehet. Ahogy oregszünk, úgy fogyhat ez a számosság! Ha a vége felé csak egy embernek, akkor az is eredmény!)
Nagyon jó vagy!
vitorlavita 2019. május 31., 10:18 (CEST)
- @Vitorla: Kedves Vitorla! Köszönöm, aranyos vagy (mint mindig)! Valóban nagy lehet a baj, ha valaki már ilyen helyre is beír ilyesmit. Hátha jelentkezik még, esetleg hátha ír privátban és hátha tudunk neki segíteni. Ha jelentkezik, lehet, hogy téged és Apródot is bevonlak a segítésbe! Több ember, több jó ötlet. Gg. AnyÜzenet 2019. május 31., 10:47 (CEST)
és Apródot is bevonlak a segítésbe. Rendben. Apród vita 2019. június 1., 02:34 (CEST)
30000
Gratulálok a 30000 szerkesztéshez! SubIceMasTer 2019. június 2., 10:12 (CEST)
- @SubIceMasTer: Köszönöm kedves figyelmességed! Igyekszik az ember. :D (Jó ez az árnyékos, mostani, komoly aláírásod.) Gg. AnyÜzenet 2019. június 2., 22:04 (CEST)
- Én is szívből gratulálok! --Linkoman vita 2019. június 3., 14:06 (CEST)
@Linkoman: Nagyon aranyos vagy! Köszönöm! Gg. AnyÜzenet 2019. június 3., 14:17 (CEST)
Egy kicsit késve, de én is gratulálok utólag a 30000 szerkesztéshez ! Apród vita 2019. június 3., 23:01 (CEST)
- @Apród: Köszönöm Neked is! Gg. AnyÜzenet 2019. június 4., 09:48 (CEST)
Ellenőrzés (2)
Szia Gg. Any! Nekem azt írja ki a szerkesztésnél, hogy ha többet akarok visszavonni, akkor azt van: A szerkesztést nem lehet visszavonni a vele ütköző későbbi szerk. miatt. Mit tegyek? Üdv,– Vapoyo Írj nekem 2019. június 5., 13:56 (CEST)
- @Vapoyo: Melyik szócikkről van szó? Gg. AnyÜzenet 2019. június 5., 14:00 (CEST)
@Gg. Any: Szia gg. Any! Ogodej írt a vitalapomra a Kaszpi-tenger volt ez a cikk. Egyszerre több szerkesztést is belevandálkodtak de a rendszer csak egyet engedett vissszavonni. Hogy tudok többet? Üdv,– Vapoyo Írj nekem 2019. június 6., 11:59 (CEST)
- @Vapoyo: Ahogy írtam korábban is csak úgy, ha addig nézed vissza, míg meg nem találod az utolsó jó szerkesztést. (Segítség, ha azt már valaki le is ellenőrizte.) A jó változatot megnyitod szerkesztésre és azt mented el. De inkább hagyd ezeket a bonyolultabb dolgokat másra, van itt elég visszavonni való, jut neked is. :D Gg. AnyÜzenet 2019. június 6., 14:31 (CEST)
@Gg. Any: Épp azt írja ki, hogy a szerkesztést nem lehet visszavonni a vele ütköző későbbi szerkesztések miatt. És nem engedi. – Vapoyo Írj nekem 2019. június 7., 10:31 (CEST)
- @Vapoyo: De nem azt írtam, hogy vond vissza, többet csak járőrök tudnak. Írom újra. Visszalépkedsz addig, míg nem találsz egy nem vandálkodott változatot (segítség, ha már azt le is ellenőrizte egy járőr), megnyitod a jó változatot szerkesztésre, majd elmented.
- De hagyd ezeket, csináld az egyszerűbb, egyszer vandalizáltakat. Gg. AnyÜzenet 2019. június 7., 10:48 (CEST)
Bürüzenő
Küldöm neked, és mindenki másnak, aki részt vett bürokraták üzenőfalán lévő eldurvult vitában. Csuja 2019. június 5., 14:05 (CEST)
- @Csuja: Eddig azt hittem Gerry89 elrontotta az egész napomat, a küldött szám elejét nézve rá is bólintottam, hogy igen stimmel a keresztre feszítés, aztán meg végignevettem a számot amit küldtél! Ennyi elég is volt, hogy átbillentsen. Köszönöm! Gg. AnyÜzenet 2019. június 5., 14:17 (CEST)
- Ugye! Nem lehet ezt szomorúan végignézni! Csuja 2019. június 5., 14:21 (CEST)
@Csuja: Tényleg nem lehetett! Hálás köszönet a hangulatfokozásért! Gg. AnyÜzenet 2019. június 5., 14:26 (CEST)
Bran Stark
Kedves Any!
Ebből ha estig nem lesz semmi, kénytelen leszek azonnalira vinni: Bran Stark. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. június 5., 15:18 (CEST)
Közben Hungarikusz Firkász finomított a szócikkben. Apród vita 2019. június 5., 15:32 (CEST)
Jé most látom csak, hogy alul a lefordítandó szakaszok kategóriában vagy . Sőt, te vagy az egyetlen szerkesztő, akinek a vitalapja ott szerepel. Apród vita 2019. június 5., 15:27 (CEST)
- @Apród: Neked milyen sasszemed van. Én valszeg. az életben nem vettem volna észre. Ki a fene foglalkozik a saját vitalapjával, mikor máséval sem. Komolyra fordítva a szót, nekem nagyon nem kellene ott lennem. Fogalmam sincs mikor és hogyan kerültem oda. Nincs időd megkeresni és kitörölni? Én megnyitottam szerkesztésre, de hirtelen nem látom. Mindegy, nem akarok munkát osztani, majd ha lesz időm megnézem. Köszi, hogy szóltál! Gg. AnyÜzenet 2019. június 5., 15:35 (CEST)
Megvan: Szerkesztővita:Gg. Any#A hírek feltételei. Most már csak annak nézek utána, hogy ki tette be: én, te vagy... Apród vita 2019. június 5., 15:57 (CEST)
Te voltál ! Apród vita 2019. június 5., 15:59 (CEST)
- @Apród: LOL!!!
- Ejnye, legalább lovagiasan magadra vállalhattad volna, úgysem nézett volna senki utána! Csak poén volt!!!
- Eredetileg a géniuszok kategóriába szerettem volna beletenni magad, de eltévesztettem. :DDD Na jó, abbahagyom, mert még valaki komolyan veszi. :DD
- Hálás köszönet a megtalálásért, pluszmunkáért, nekem való segítésért, problémamegoldásért, figyelmeztetésért, megnevettetésért stb. stb. :DDD Gg. AnyÜzenet 2019. június 5., 16:08 (CEST)
Lipofilitás (ismét)
Szia Any! Látom nagy nagytakarítottál a szócikkben. Köszi a javítást. Bocs, hogy csak most,... de volt egy kis balesetem a csulómmal. Rörzítve volt a jobb kézfejem. Most lett szabad és "egérképes". Most tényleg lemaradtam. Most csak ennyi. Hosszabban majd a halálom után. Most dolgoznom kell. Pharmattila vita 2019. június 7., 05:58 (CEST)
- @Pharmattila: Szia Attila! Lipofilitás. Hát... csak belepislantottam, elhiheted, hogy még csak el sem olvastam. Ilyenre csak kivételesen, kérésre, kiemeléseknél, szavazásoknál stb. tudok időt szakítani. :D
- Ha eszembe jutottál, néha megnéztem az utolsó szerkesztésed dátumát. Még mindig 04.30 volt... Nem mondom, hogy nem aggódtam érted... Próbáltam bízni benne, hogy valahol a Bahamákon sütteted. :D Különben meg, bal kézzel nem lehet Wikipédiázni? Én már voltam úgy. Hú, nagyon durva. Na, pl. ezért kellene mindkét kezünket "ügyesíteni". Én egyszer elkezdtem. Az egyszerűbb dolgokat próbáltam a másik kezemmel, de sajnos még erre is hamar ráuntam.
- Jó munkát! Örülök, hogy újra látlak! Gg. AnyÜzenet 2019. június 7., 13:32 (CEST)
Nova (keresztnév)
Szép jó napot kívánok, Any!
Ha ebből nem lesz rendes szócikk, akkor szerintem ez törölhető: Nova (keresztnév). Apród vita 2019. június 7., 14:00 (CEST)
De ha másként látod, azt is elfogadom. Apród vita 2019. június 7., 14:01 (CEST)
- @Apród: Én is néztem. Gondolkoztam a szubcsonkon. Max. az, de azonnalira szerintem ne. Gg. AnyÜzenet 2019. június 7., 14:05 (CEST)
Rendben. Mivel közben látom volt második szerkesztése is rajta az anonnak, így inkább kivárok. Addig elmegyek boltba vásárolni. Apród vita 2019. június 7., 14:10 (CEST)
És most már Linkoman szerkeszt is benne. Apród vita 2019. június 10., 20:02 (CEST)
Vandál 217.65.126.142 kapcsán a függőben sablon használata
Ilyenkor nyugodtan töröld ki a függőben sablont, mert az archiváló bot nem tudja így értelmezni. Hiába van nowikiben, vagy áthúzva, a bot függő szakaszként kezeli és nem tudja archiválni. --Pallertithe cave of Caerbannog 2019. június 16., 18:19 (CEST)
- A
{{sl|függőben}}
(?) (tetszés szerint egy vagy két sl-lel 🙂) viszont működik, azt már nem találja meg a bot. – Tacsipacsi vita 2019. június 16., 18:29 (CEST)
@Pallerti, Tacsipacsi: Rendben! Köszönöm szépen mindkettőtöknek! Már töröltem is. Később az elsőként felajánlott verzió valószínűleg hamarabb eszembe jut majd, a másikat meg lementem! Gg. AnyÜzenet 2019. június 16., 21:28 (CEST)
30 401-es út törlése
Szia! Annak, hogy ezt a szócikket törölted, egy négy napja indított tmb eredményeként, annak így nincs semmi értelme. Nekem úgy tűnik, hogy a törlésre jelölő törölni javasolta ennek az útnak a párját, a 30 402-est, és bár nem tette egyértelművé, de hasonló elképzelése volt a Szilas pihenőhely útjaival kapcsolatban is. Segítő szándékkal hozzátenném, hogy én az elmúlt hetekben száznál több hasonló (de lehet, hogy több száz) öt számjegyű útról szóló szócikket hoztam létre, ha szerintetek mind szemét, akkor gyötrelmes és egyben tök fölösleges is volna mindegyikről külön tmb-t összetrombitálni. Ehelyett talán már célravezetőbb lenne valami egységes törlési elv, aztán ha az megvan, akkor hulljon a férgese. Solymári vita 2019. június 17., 17:17 (CEST)
- @Solymári: Szia! Itt most egyetlen szócikket jelöltek TMB-re, annak a sorsa dőlt el. Ha lesz folytatása, arról is a közösség fog dönteni, de legfőképpen a nevezetességi irányelvünkben leírtak lesznek az irányadóak. Ne haragudj. Sajnálom, hogy így kellett döntenünk. Gg. AnyÜzenet 2019. június 17., 23:03 (CEST)
- Szia! Pár szót mondanék az előzményekről. Valamikor kora tavasszal jött az ötlet, hogy megpróbálom felépíteni (a teljesség igényével) a hazai négy és öt számjegyű utak szócikk-rendszerét. Azt gondoltam, hogy ha rossz nyomon járok, valaki úgyis hamar leállít, de nem történt ilyesmi, ezért kezdtem úgy tekinteni, hogy a négy és öt számjegyű utak automatikusan nevezetesnek tekinthetők. Első forrásom még csak egy megyetérkép volt (ami amúgy lefedte szinte a fél Dunántúlt), nem sokkal később találtam meg a kira.gov.hu kormányzati útadatbázist. Akkor még csak településeket összekötő utakként találkoztam ilyen 4-5 számjegyűekkel, fel sem merült bennem, hogy 25-30 méteres, egészen jelentéktelen útszakaszok is kaphattak ilyen különálló számozást.
- Közben úrrá lett rajtam egyfajta küldetéstudat, ami miatt szisztematikusan akartam haladni, így az első próbálkozások után tudatosan kezdtem felgöngyölíteni az egyes számtartományokat. Az 1-es és 2-es, valamint a 30-as és 31-es számtartományt teljesen feldolgoztam – közben egy csomót a 8-asból és 9-esből is –, június 13-án épp a 32-es számtartomány elején jártam, és azon morfondíroztam, hogy talán az év végéig, legkésőbb jövő tavaszig fel tudom dolgozni a teljes útállományt. Ekkor sikerült Palotabarátnak betalálnia.
- Bizonyára igaza volt a tmb indításával: az első napokban, amikor a számozott utakkal kezdtem foglalkozni, én is számítottam rá, hogy valaki kétségbe vonja az ötszámjegyűek nevezetességét. De ez nem történt meg, így váltam egyre lelkesebbé, olyannyira, hogy immár kb. három hónap munkáját öltem bele ebbe a területbe. Tudtam, hogy nevezetesség terén határmezsgyén mozgok, de senki sem akart gátat szabni a munkámnak, és ezt – a jelek szerint tévesen – bátorításnak vettem.
- Nem picsogok, mert annak semmi értelme. Áprilisban arra gondoltam, hogy megpróbálom felépíteni a teljesség igényével a hazai négy és öt számjegyű utak szócikk-rendszerét. Kaptam olyan reagálást, hogy az utak irodalma iszonyat bőséges, csak keresgélni kell; ha ez így igaz, akkor talán vétek minden útszócikk-törlés, inkább csak a kirán felüli forrásokat kell még találni hozzá a későbbiekben. Bennem most még van lelkierő ahhoz, hogy tovább folytassam ennek a szócikk-rendszernek az építését. De ha a törlés opció nyert, akkor en avant! Solymári vita 2019. június 17., 23:22 (CEST)
- @Solymári: Ha csak egy kis esély, lehetőség is van, én is szoktam a TMB-re vitt szócikkekhez forrásokat keresni, de az irányelvekkel nem szabad szembemenni, hiszen azt a közösség írta, fogadta el. Viszont azt is tudom, hogy nagyon rossz érzés lehet, ha valaki munkáját megsemmisítik, ha nem tartják megtartásra érdemesnek, ha beleszólnak abba, hogy teljes, egész munkát végezzen. Tudom, hogy szubjektív, de én is úgy gondolom, hogy még mindig inkább Mo. összes, akár pár méteres útszakaszáról szócikk, mint pl. egy uruguayi tizenéves focistáról, aki kétszer már pályára lépett... De az is igaz, akkor az összes együttest, vagy valaha verset írt embert stb. is meg lehetne írni, éppen ezért vésték irányelvbe a nevezetesség feltételeit.
- Visszaállítani, vagy kimásolni a tartalmát bármikor lehet ennek a törölt szócikknek is, ez nem gond, de az irányelv miatt valószínűleg tényleg jó lenne keresni hozzá független forrásokat.
- Ha gondolod indíts egy kocsmafali megbeszélést erről a dologról, neked is jó lenne ismerni a közösség véleményét. Gg. AnyÜzenet 2019. június 18., 00:09 (CEST)
László imre nótaénekes
Nem forrás kell ide, hanem nyelvtantanár. A nevet sem tudja helyesen leírni. OsvátA Palackposta 2019. június 19., 13:17 (CEST)
- @OsvátA: Láttam már akkor is. Az egészet törölni akartam, csak annyiszor kapunk, hogy elvesszük a kezdő szerkesztők kedvét, így inkább hagytam az egészet, (ne mindig én legyek a megsemmisítő) tudtam csak idő kérdése. Láttam, már meg is oldódott. :D Gg. AnyÜzenet 2019. június 19., 13:40 (CEST)
OsvátA Palackposta 2019. június 19., 13:43 (CEST)
Megerősítés
De, örülnék neki! :) – Heringcápa vita 2019. június 19., 22:30 (CEST)
Scapa Flow
Szia Any, örülök, hogy tetszett a tegnap feltöltött új szócikkem (A Nyílt-tengeri Flotta Scapa Flow-i önelsüllyesztése). Bár gondolom tartalmilag még igazából nem tudhattad átnézni, mivel szinte abban a pillanatban jött is a köszönet hogy feltöltöttem :) Nem tudom hol kell ezt intézni vagy kérelmezni, de miután holnap lesz ennek a felettébb szomorú eseménynek az évfordulója, jó lenne ezt a kezdőlapon is feltüntetni. Az "Évfordulók" között a kerek szám miatt akár legfelül is állhatna és talán egy fényképet is lehetne mellékelni hozzá. Ha ez ügyben közre tudnál járni az illetékeseknél (nem tudom kik intézik ezt) azt nagyon megköszönném. – Andreas vita 2019. június 20., 15:54 (CEST)
- Szia @Andreas P 15:! Még valóban nem tudtam elolvasni, csak belepillantottam, de láttam, hogy ismét (mint mindig) fantasztikus munka. Nekem már a neved is fémjelzi a minőséget. :) Most irgalmatlan sok a dolgom, de ide pingelem @Hungarikusz Firkász:t hátha van ideje segíteni, vagy valakit ajánlani, én most teljesen el vagyok havazva, ne haragudj érte. Gg. AnyÜzenet 2019. június 20., 16:42 (CEST)
Szia! Sajnos nem tudok ebben segíteni. A Kezdőlap vitalapján lehet érdemes felvetni. Azt figyelik azon szerkesztők, akik menedzselik ezeket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. június 20., 16:45 (CEST)
- Köszönöm a tippet. Az évfordulók közé beírtam az eseményt. Nem tudom automatikusan történik-e kezdőlapon való feltüntetés, de remélem igen. ha meg nem akkor remélem belebotlik egy illetékes. Most nekiesek a versailles-i békeszerződés németből (ill. angolból) való átültetésének. Van rá egy hetem, remélem sikerül a "születőben lévő" szócikket az évfordulóra feljavítani az évfordulóra. – Andreas vita 2019. június 20., 17:06 (CEST)
Kategorizálni kellene. – Burumbátor Súgd ide! 2019. június 20., 17:10 (CEST)
@Andreas P 15: Link hozzáadva, kép eddig is volt. (A felette lévők nem kevésbé kerekek, úgyhogy az átrendezés nem indokolt, de amúgy is áttekinthetetlenné tenné a listát.) – Tacsipacsi vita 2019. június 21., 00:28 (CEST)
- Nagyon köszönöm a közbenjárást. Látom már kint van az évfordulók között. Andreas vita 2019. június 21., 00:51 (CEST)
Források
Szia! Először is, köszönöm a megerősített szerkesztői jogra való jelölést. A forrásokkal kapcsolatos hibákat azonnal kijavítom. – Heringcápa vita 2019. június 21., 10:02 (CEST)
- @Heringcápa: Köszönjük szépen! Gg. AnyÜzenet 2019. június 21., 19:53 (CEST)
Mi Hazánk Mozgalom
Szia. Köszönöm, hogy intézkedtél a Mi Hazánk Mozgalom cikk ügyében. Jancsi2006 a Fidesz cikket is átírta, hogy Bevándorláspárti, de én visszavontam, amit ő írt oda. Köszönöm még egyszer, további szép napot, és kellemes nyaralást! – TomFZ67 vita 2019. június 28., 19:13 (CEST)
- @TomFZ67: Szia! Nagyon szívesen, ezért vagyunk. :) Igen, láttam a Fidesz cikkben is az átírását, sőt a vitalapján tett megjegyzéseit is. Döntésünk előtt átnézzük a munkásságát. Neked is további szép napot és nyarat! Gg. AnyÜzenet 2019. június 28., 20:50 (CEST)
Sólyom László kitiltása
Szia Gg. Any! Miért kellett ezt a szócikket törölni? Mint látható, szép, forrásolt szócikk van erről a magyar politika számára szégyenteljes momentumról. Mint a tmb-n írtam, ha ezen múlik megïrom. A téma nevezetes. Miért lett törölve. Kérlek állïtsd vissza. Üdvözlettel :Gerry89 vita 2019. június 25., 22:03 (CEST)
Ui. Elnézést, szóval az enwikin írták meg szépen, ott látható minden amit fentebb írtam Gerry89 vita 2019. június 25., 22:05 (CEST)
- @Gerry89: Akkor javaslom olvasgasd és nézegesd az enwikin. Gg. AnyÜzenet 2019. június 25., 22:09 (CEST)
Értem. Tehát ez a reakció egy tévesen törölt, több, mint 20 független forrással ellátott szócikk ügyében a konklúzió. Rendben. Majd megírom. Azt meg, hogy mit olvasgatok, azt meg eldöntöm. Kérlek a jövőben körültekintőbben zárd le a törlési megbeszéléseket, esetlegesen politikai hovatartozás ne befolyásoljon. Köszönöm. Üdvözlettel: Gerry89 vita 2019. június 26., 00:05 (CEST)
- @Gerry89: 20 független forrás... Örülök, hogy megfogadtad a tanácsom és az enwikin nézegeted.
- De azért még Szilas hozzászólását ideidézem:"Nem kényelmetlen, hanem szvsz ma már jelentéktelen, kis buta keménykedés mindkét fél részéről. De hát sok jelentéktelen cikkünk van, ha meg akarod írni, előre.– Szilas vita 2019. május 3., 10:07 (CEST)". Gg. AnyÜzenet 2019. június 26., 00:18 (CEST)
Értem. A téma nevezetes? Azaz megvan a két független, a témát részletekbe menôen tárgyaló forrás? Gerry89 vita 2019. június 26., 00:23 (CEST)
Ezt a 20-at kb két hónapja láttam, nem most tűnt fel. De gondolom neked sem, mert mielőtt törölted a szócikket, alaposan utána jártál az eshetőségeknek, és gondolom nem csak úgy töröltél, hasraütésszűen. Biztos vagyok benne, ismerem a munkasságod, véletlen hiba lehetett. Látod, @Linkoman: is személyeskedett újra egy sort, ahogy szokta, de csak törölte az Állatkínzás szócikkből az oda nem illő bulvártartalmat. Gerry89 vita 2019. június 26., 00:28 (CEST)
(Szerkesztési ütközés után) Bocs, Gerry89, hogy beleszólok, de nem jó módszert választottál a szócikk visszaállítására. Gg. Any talán tévesen zárta le, talán nem (ezzel nem foglalkozom), de nem tartom szép dolognak, hogy Gg. Any esetleges politikai hovatartozását emlegeted. Több lehetőséged is van arra, hogy elérd a szócikk visszaállítását:
- A törlési megbeszélésen jelzed a -- szerinted -- fennálló tévedést.
- Az AÜ-n kéred a visszaállítást, vagy jelezve a -- szerinted -- fennálló tévedést, vagy arra hivatkozva, hogy helyreállítási kérelmet akarsz indítani.
- Az AÜ-n a második pontot fordítva csinálod. Kiírod a helyreállítási kérelmet, aztán arra hivatkozva kéred a lap visszaállítását.
- Megkéred az AÜ-n az adminisztrátorokat, hogy a lap tartalmát helyezzék el egy szerkesztői allapodon, ahol dolgozhatsz rajta, és amikor készen vagy vele, akkor kéred a helyreállítási megbeszélést.
De fentieket csakis úgy, hogy nem emlegeted senki politikai hovatartozását. Még az esetlegeset sem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. június 26., 00:36 (CEST)
- @Gerry89: Az jó ha ilyen pontosan megfigyeled a dolgokat és még emlékszel is rá. Vagy nem? Az a gond, hogy mindvégig kint volt a nincs forrás sablon. Utoljára M. András nyúlt a szócikkhez, ő tett két forrást hozzá. Gondolom te is a 2 számot akartad írni, csak beleakadt az ujjad a 0 számba is, így lett belőle a 20. Az is biztosan elkerülte a figyelmedet, hogy a Sólyom László (jogász) szócikk már tartalmazza ennek a törölt szócikknek a tartalmát. Gg. AnyÜzenet 2019. június 26., 00:40 (CEST)
- 4-5 sort tartalmaz egy 25 ezer bájtos szövegből. Gerry89 vita 2019. június 26., 00:49 (CEST)
- @Gerry89: 20 forrás, 25 ezer bájt... Te miről beszélsz? Melyik szócikket nézted? 2 forrás, de már csak M. András utolsó szerkesztésével, addig nincs forrás sablon és szintén M. András utolsó szerkesztésével 3.334 bájt a szócikk.
- Azt meg végképp nem értem miért kellett volna nekem bocsánatot kérnem tőled...
- A vitalapodra másolom az utolsó verziót. Jó munkát. Gg. AnyÜzenet 2019. június 26., 01:01 (CEST)
@Hungarikusz Firkász: Nem látom, hol emlegettem volna az ő hovatartozását. Mindegy, Any, elég lett volna annyi, hogy bocsi, igen, visszaállítom, írjad meg. Ennyi lett volna. De hagyom az egészet a fenébe. Elment ettől az egésztől a kedvem. Üdv. További jó szerkesztést! Gerry89 vita 2019. június 26., 00:47 (CEST)
- 2019. június 26., 00:05 (CEST): „...esetlegesen politikai hovatartozás ne befolyásoljon. Köszönöm. Üdvözlettel: [[Szerkesztő:Gerry89|Gerry89]] <sup>[[Szerkesztővita:Gerry89|vita]]” -- Ha esetleg nem Gg. Anyre vonatkozva írtad akkor sem megengedhető. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. június 26., 00:51 (CEST)
@Hungarikusz Firkász: Így van, egy általános érvényű dolog volt. Illetve egy kérdés, miszerint egy egyértelműen nevezetes téma miért lett törölve. Ott a szakasznyitó, és ott a reakció. Gondolom így kell reagálni egy felvetésre, "akkor olvasgasd az enwikit". Mindegy. A nevezetsség kétségtelen. Ezért nem foglalkozom itt politikai témákkal. Sajnos az ember nem tud/akar semleges lenni benne és elharapóznak az indulatok. Nem ágállok ellenetek, én csak egyedül vagyok. Remélem, hogy egyes szerkesztők napok, hetek óta tartó durva, több embert érintő személyeskedő írásai ellen is majd fellép valaki. Gerry89 vita 2019. június 26., 00:59 (CEST)
(Szerkesztési ütközés után) Csak tudnám, milyen esetleges politikai szempont(rendszer) dönthetne itt erre vagy arra. Sólyom egyszer volt az egyik párt kedvence (elnököt csinált belőle), ma meg ugyanazon párt fő bírálóinak egyike. Ne essünk már komikus túlzásokba! – Pagony foxhole 2019. június 26., 01:05 (CEST)
- A szócikk tartalma megtalálható a Szerkesztő:Gerry89/Sólyom lapon. Lehet rajta dolgozni, amíg megfelelő lesz. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. június 26., 01:09 (CEST)
@Hungarikusz Firkász: Köszönöm. Én meg odacsaptam a vitalapjára az egészet. Bocsánat, de már nagyon álmos vagyok. Jó éjt mindenkinek. :) Gg. AnyÜzenet 2019. június 26., 01:13 (CEST)
@Hungarikusz Firkász: Légy szíves ezt az allapot töröld, köszönöm. Meg tudom írni a szócikket a nullából is, nem szoktam allapozni, sem alapozni.
Any, biztos ez a helyes hozzáállás, "odacsaptam a vitalapjára" , én meg visszavontam, semmi keresnivalója ott.
Az egész annyi lett volna, hogy bocs, igen a téma nevezetes, visszállïtom, helyette lenézés, odacsapás van. Nem így ismertelek meg, mélységesen elcsodálkoztam,,megdöbbentem az eljárásodon.
Am az angol szócikkről beszéltem természwtesen, nem erről a valamiről itt, de ezt mindketten tudtuk, ismerjük azért ennyire egymást. Nem szeretem ha hülyére akarnak venni. Gerry89 vita 2019. június 26., 01:21 (CEST)
- @Gerry89: Nem te vontad vissza (pontosabban nem vissza lett vonva, hanem allapra lett téve), hanem HuFi. Mivel te nem fértél hozzá, így meg lett adva a lehetőség a 20 forrásos, 25.000 bájtos szócikk megírásra.
- Ha te egy TMB-n törlésre szavazott szócikkről úgy nyilatkozol, hogy "erről a valamiről itt", akkor te sem tartod megfelelőnek.
- Tovább idézlek: "Tehát ez a reakció egy tévesen törölt, több, mint 20 független forrással ellátott szócikk ügyében a konklúzió." Ha törölték az enwikin, akkor legyél szíves ott panaszt tenni.
- Tovább idézlek: "Am az angol szócikkről beszéltem természwtesen". Ha arról beszélsz, akkor miért nem az enwikin teszed mindezt? Mi köze ennek az itt lezárt törlésihez? Ezt szerintem te sem tudod.
- "ezt az allapot töröld, köszönöm. Meg tudom írni a szócikket a nullából is," Ha nem ezt a szócikket akartad folytatni, akkor minek vered az asztalt a visszaállítására??
- Egyáltalán átgondolod miket írsz? Itt max. te akarod hülyére venni a többieket, visszaállíttatni egy szócikket, azért mert az angol wikin jól meg van írva?...
- Hát, ha te mélységesen elcsodálkoztál és megdöbbentél, akkor mi már nem is írunk semmit...
- A bocsánatkérés részedről lenne jogos és aktuális, nem fordítva, de te ilyet nem szoktál, ne is fáradj vele, nekem az értelmetlenségekből pont elég volt ennyi is. Gg. AnyÜzenet 2019. június 26., 09:45 (CEST)
- @Gerry89:Azért nem ártana egy kicsit magadba szállni. Generálsz egy irgalmatlan balhét, ezzel indítva:
- "Miért kellett ezt a szócikket törölni? Mint látható, szép, forrásolt szócikk van erről a magyar politika számára szégyenteljes momentumról. Mint a tmb-n írtam, ha ezen múlik megïrom. A téma nevezetes. Miért lett törölve. Kérlek állïtsd vissza." "Tehát ez a reakció egy tévesen törölt, több, mint 20 független forrással ellátott szócikk ügyében a konklúzió."
- Majd miután allapra teszik neked, törlöd és a szerkesztési összefoglalóba ezt írod: "Majd a nullából, ez egy semmi, a hétéves kishúgom ír ilyen "szócikket."" (Még a szócikk szót is idézőjelek közé téve...)
- Csak reménykedni tudok azóta eldöntötted, hogy melyik álláspontod képviseled és a következő ilyen eset előtt erősen elgondolkozol mielőtt számonkérsz és vádaskodsz. Köszönettel: Gg. AnyÜzenet 2019. június 26., 12:48 (CEST)
Szia! Először is bocsi, hogy ennyit késtem a válasszal, az elmúlt napokban nem nagyon voltam itt. Szeretném akkor tisztáznia helyzetet, mert úgy látom eléggé elbeszéltünk egymás mellett.
- Első körben itt jeleztem neked, hogy egy egyértelműen nevezetes téma, amit több független forrás tárgyal, törölve lett, a WP:NEV szerint szerintem tévesen. Ezeket a független forrásokat a szócikk angol lappárjában mindenki láthatja.
- Korábban a tmb-n jeleztem, hogy ha kell megírom a szócikket szépen, az más kérdés, hogy sok tervezett dologgal itt el vagyok úszva.
- Az igaz, hogy nem ez a hivatalos útja a jelzésnek, de egy hasonló esetben korábban egy másik adminnak, talán Leventének vagy Szilasnak egy focista esetében hasonló gondot jeleztem, a szócikk pedig vissza lett állítva. Úgy gondoltam, hogy vagyunk olyan viszonyban, hogy ezt itt meg tudjuk beszélni és nem kell az AÜ-re írogatni. Tévedtem, ez az én hibám.
- Egyáltalán átgondolod miket írsz? Itt max. te akarod hülyére venni a többieket, visszaállíttatni egy szócikket, azért mert az angol wikin jól meg van írva?... írod. Nem. Azért akarom visszaállíttatni mert nevezetes a téma. Ha egy szócikk a magyar WP-n nincs jól m,egírva (csonk, forrásolatlan, gány stb) akkor feljavítóba kell tenni. Legalábbis én eddig így tudtam, törölni nem nevezetes, két független , nem triviális forrással sem rendelkező szócikkeket szoktak.
- Nem szoktam az allapomon dolgozni, az elmúlt években kétszer használtam, akkor sem szócikk létrehozás végett. Nem hiszem, hogy ezzel megbántottam volna HuFit.
- Kérlek a jövőben körültekintőbben zárd le a törlési megbeszéléseket, esetlegesen politikai hovatartozás ne befolyásoljon. Írtam én. Lehet ez rossz megfogalmazás volt, sőt biztos. Arra gondoltam, hogy sokunkat befolyásol a dolog, gyakran előfordulnak ebből kisebb-nagyobb csörték. Én ezért is kerülöm sokszor a politikai témájú szócikkeket. Erre gondoltam, nem másra, az hogy kinek milyen a politikai meggyőződése ahhoz senkinek semmi köze. eddig sem és eztán sem fogok senkinek ilyen utalásokat tenni. Ha félreérthető voltam, vagy bántó, akkor ezért elnézésedet kérem.
- A szócikk itt nálunk elég kezdetleges volt, több formai és egyéb hibával. Az erre tett megjegyzésemet továbbra is tartom, az hogy melyik oldalon vagy állásponton állok azt meg szerintem tudod. Mindig is a WP színvonalát javító, szolgáló, minőségi szócikkek felé fogok fordulni és mindent megteszek, hogy az azt rontó, gyenge szócikkek ne szaporodhassanak tovább. Szumma szummárum szerintem ennek a lapnak maradnia kellett volna, és áttenni a feljavítóba. Esetleg ha rám írtál volna, hogy a tmb-n vállaltakhoz hűen akarok-e foglalkozni a témával, akkor írtam volna, hogy igen, igaz idő híján picit később.
- Szerintem a magyar Wikipédia érdeke, hogy politikai semlegességet mutatva egyaránt megjelenítsen olyan témát, mint az O1G és Soros-terv. Utóbbi is nevezetes, még ha sokaknak ez nem is tetszik. De szerintem ennek megítélése nem a mi dolgunk. Ugyanígy gondolkodok a Sólyom László 2009-es kitiltása Szlovákiából. A fentiekben remélem tisztázni tudta a félreértéseket. Kérlek állítsd vissza a szócikket, mert a Erről a témáról a Sólyom László (jogász) szócikkben éppen elég információ található. Törölve nem törlési indok. Ez egy szerkesztő magánvéleménye, nem pedig a Wikipédia irányelveivel egyező dolog, nem a WP:NEV-vel összeegyeztethető döntés. Köszönöm! – Gerry89 vita 2019. június 29., 10:27 (CEST)
A történetre már csak Sólyom Lászó emlékszik. Őrá magára se sokan. OsvátA Palackposta 2019. június 29., 10:34 (CEST)
- @Gerry89:Először is nem kell bocsánatot kérned a késői válaszért (másért kellene) mert sokkal jobban örültem volna ha egyáltalán nem írsz...
- 1. A TMB-t nem én indítottam a Feljavító helyett, (ezt is) legyél szíves annak megírni aki az illetékes, ahogy látod én ebben sem. Mint ahogy (ha nekem írtál) azoknak is mindnek illene, akik ellenezték a szócikk maradását, hiszen egyszerűen felháborító és tűrhetetlen, hogy ennyi embernek más a véleménye mint neked.
- 2. A TMB-t lezáró admin már nem kezdi felsorolni az összes indokot, ami miatt a törlés (vagy maradás) mellett döntött, esetleg több sorban, vagy bekezdésben. Vélemény nyilvánításra a folyószöveges rész való. Jelen esetben annyi is elég lett volna indoknak, hogy a szerkesztők döntő többségének véleménye alapján törölve. Volt elég. Olvastad őket?:
- "Miért kell ennek önálló szócikk? Vépi vita 2019. április 10., 09:41 (CEST)"
- "Így, ebben a formájában azonban csak egy hír - annak is mínuszos -, így nem való a Wikipédiába. törlendő Felületes, hírekből összeollózott írás, nem lexikonszócikk. Palotabarát vita 2019. április 10. 10:46 (CEST)"
- "Cikknek kevés, megemlíthetó Sólyom László és/vagy Robert Fico szócikkében. – XXLVenom999 vita 2019. április 10. 11:59 (CEST),"
- "A Sólyom László (jogász) szócikkben már régóta pont annyi szerepel róla, amennyi szükséges, sőt, ott a 11. hivatkozás is, a törlendő cikk pedig nincs forrásolva. Még egy szempont a törlés mellett: az ilyen kacifántos címeket az olvasók ritkán írják be a keresőbe...--Linkoman vita 2019. április 10., 15:23 (CEST)"
- "a Wikipédia nem hírportál, ennyi meg bőven elfér az illető szócikkében is. Xia Üzenő 2019. április 10., 23:19 (CEST)"
- "Innen visszatekintve csak egy kis protokolláris, diplomáciai incidens, nem gyakorolt tartós hatást kétoldalú kapcsolatainkra, történelmi hatása nulla, önálló cikket nem érdemel. – Szilas vita 2019. április 26., 08:22 (CEST)"
- 3. Nem jól tudod, ha egy téma nevezetes, akkor arról bármit írnak, annak maradni kell, max. a feljavítóba kerül. A Kanadai-ősföldről pl. nincsen szócikk. Ha én megírom, és az lesz benne, hogy az egy tök szuper hely, van sok növény meg állat, jó nagy terület, akkor te azt a Feljavítóba teszed? Mi pl. töröljük.
- 4. Sajnos még mindig nem értem, ha tévesen lett törölve, te miért törölted a próbalapodról, ilyen megjegyzéssel: "ez egy semmi, a hétéves kishúgom ír ilyen "szócikket." Ha te annyira minőségpárti vagy, mint ahogy hangoztatod, akkor egy ilyen szócikkhez miért ragaszkodsz, amit még te sem vagy hajlandó feljavítani?
- A továbbiakból legyél szíves kihagyni. Ennyire azért nem érek rá, hogy ilyen felesleges levelezéseket folytassak. Gg. AnyÜzenet 2019. június 30., 01:51 (CEST)
Egy lexikon szócikktartalmának meghatározása leginkább a minőségi gasztronómia meghatározásához hasonlít:
- vannak gasztronómiai termékek, amelyek évszázadok is múlva jók (borok pl.);
- vannak gasztronómiai termékek, amelyek hűtéssel vagy más egyéb konzerválással is csak rövid ideig tudnak táplálóak lenni;
- vannak gasztronómiai termékek, amelyek hűtéssel vagy más egyéb konzerválással hosszabb ideig, de nem a végtelenségig is táplálóak tudnak lenni;
- vannak gasztronómiai termékek, amelyek bár hivatalosan ételnek minősülnek, de nem tartoznak a minőségi gasztronómia tárgykörébe, mert nem táplálóak;
- és vannak gasztronómiai termékek, amelyeket az egyik oldal táplálónak tart, egy másik oldal viszont vitatja, hogy mennyire tápláló (sőt esetleg még káros is).
Vagyis van a gasztronómia, mint általánosan értett gasztronómia fogalma és van a minőségi gasztronómia fogalma, amelybe nem minden tartozik bele, ami a gasztronómia fogalmába, csak ami minőségi. Ehhez hasonló az is, hogy miből lehet szócikk.
[6]. Bár úgyis az fogják kérdezni, ezt a videót miért tettem ide. Na mindegy. Jó éjszakát kívánok! Apród vita 2019. június 30., 01:13 (CEST)
- @Apród: Lehet, hogy én vagyok már túl fáradt és ingerült (majd holnap bocsánatot kérek), de nem csak a zenét, de ezt az egészet, mi a szent sz..nak tetted a vitalapomra?? Gg. AnyÜzenet 2019. június 30., 01:54 (CEST)
Szia! Hagyjuk, nem érted, vagy nem akarod megérteni amit írok. Van egy szócikk, aminek a témáját több független forrás feldolgozta. (32 van az enwikis szócikkben, azóta megszámoltam pontosan) A WP:NEV szerint 2 is elég, nem 32. Szívesen megírtam volna a témát, ezért kérdeztem miért lett törölve, vissza lehet-e állítani. A válasz a következő volt: Nézegesd akkor az enwikit. Maradjunk ennyiben, én meg elfogadom, hogy ez a helyes eljárási rend és a helyes kommunikáció. – Gerry89 vita 2019. június 30., 07:12 (CEST)
- @Gerry89: Ha egy szócikk az enwikin van 32 forrással, több tízezer bájttal megírva, az itteni meg (állításod szerint is) olyan minőségű, hogy a 7 éves kishúgod is különbet ír, akkor azt az enwikin érdemes olvasgatni, nem itt, ez szerintem elég logikus és egyszerű, hogy meg tudd érteni te is.
- De az már számomra is érthetetlen, ha egy szócikk annyira silány minőségű, hogy még te is törlöd az allapodról és nem vagy hajlandó még csak feljavítani sem, akkor minek állítsuk vissza, hogy utána egy újabb TMB-vel újra töröljük? Átgondolod egyáltalán miket írsz?
- Örülnék, ha végre békén hagynál és a jövőben jó messzire elkerülnél. Nagyon szomorú, hogy neked folyamatosan kötekednek kell valakivel. Mondvacsinált indokaid miatti balhézásaidhoz én nem leszek partner. Gg. AnyÜzenet 2019. június 30., 09:15 (CEST)
- elég logikus és egyszerű, hogy meg tudd érteni te is Köszönöm a szellemi képességeimre tett személyeskedő megjegyzést.
- Átgondoltam, hogy miket írok. Egy, a WP:NEV irányelvében leírtaknak nem megfelelő módon, az ott leírtaknak nem megfelelő lezáras visszaállítását kértem. Cserébe többszöri súlyos személyeskedêst kaptam vissza. Gerry89 vita 2019. június 30., 09:28 (CEST)
Napkirály vitalapja
Szia Any!
FV-zés közben megakadt a szemem Napkirály vitalapján; láttam, hogy szőröstül-bőröstül törölt egy szakaszt, majd te visszaállítottad a szerkesztését, de közben valahogy elveszett az éterben az utolsó két hozzászólása, melyeket a törlés előtt írt (itt még megvannak legalul, 17:47-es időbélyeggel). Engedelmeddel visszamásolnám ezeket is a vitalap aljára, hogy kerek legyen a história. – Crimeavita 2019. július 1., 18:34 (CEST)
- @Crimea: Szia! Csak egész nyugodtan! Neked bármit! :D
- Megesett rajta a szívem, lelkiismeret furdalásom van. Azóta sem megy ki a fejemből. Túl szigorú voltam. Lehet, hogy tényleg gyerek. Ha visszajön learchiválom neki az egészet. De addig nevelői célzattal legyen csak ott! :) Hátha a későbbiekben visszatartó erő lesz a szégyenfal emléke.
- Még mindig nem mertem megnézni Timi vitalapjára mit rakott. Lehet, ha megnézem mindjárt más lesz a véleményem...
- Köszönöm a figyelmességed! Puszi: Gg. AnyÜzenet 2019. július 1., 22:18 (CEST)
Köszönöm! Én nem gondolom túl szigorúnak az intézkedésedet. Főleg, ha gyerek. Pont ebben a korban kell megtanulnia, hogy ilyesmit nem szabad csinálni. (Én sajnos láttam, mit írt Timi vitalapjára ) Puszi neked is! :) – Crimeavita 2019. július 2., 08:52 (CEST)
- @Crimea: Most volt a pillanat, hogy vettem a bátorságot és elolvastam mit írt Timi vitalapjára. Döbbenet... Ilyen kijön egy 12 éves gyerekből? Tényleg nem volt túl szigorú amit kapott. Sőt!...
- Látom itt serénykedsz, akkor megyek is dolgozni. Majd beugrok néha segíteni. :D Szép napot! Gg. AnyÜzenet 2019. július 2., 09:33 (CEST)
Sziasztok lányok! Napkirály vagyok. Nektek is elmondom, hogy én 13 éves vagyok, nem 12. @Gg. Any: Köszönöm szépen, hogy segítesz! A vitalapomon direkt töröltem a múltkor az archívumos sablont, mert én a szövegdobozba helyeztem. Archíválok én, nem kell fáradnod. További szép napot! Napkirály postaláda 2019. július 2., 13:48 (CEST)
- Szia Fiú! Igen, egészen biztos voltam benne, hogy megtalálsz...
- Tudom, már több mint egy hónapja 05.26-án betöltötted a 13-at. Így utólag is Isten éltessen!
- Csak egy megjegyzés, hogy ma is tanulj valamit. Ha az illető vitalapjára írsz, nem kell külön megpingelned, mert egészen biztosan megkapja. Sőt, mivel aláírtál, így külön nem is kellett volna megjegyezned, hogy te vagy. :D
- Rendben, akkor törlöm az archiválási részt, csak ezzel még a tegnapi leveled alapján gondod volt.
- A Timi vitalapjára írt soraid olvastam. Inkább nem írok semmit... Ne irkálj, hanem erősen szállj magadba. Nekem pl. ezt feldolgozni kevés lesz egy hét. Neked?
- További jó pihenést! Gg. AnyÜzenet 2019. július 2., 14:03 (CEST)
Köszönöm, most tanultam. Viszont meg szeretnélek kérni rá, hogy old fel a levédést a vitalapomon. Ígérem, hogy nem törlöm a szakaszt. Napkirály postaláda
- Csak jelzem, hogy amit csinálsz az blokksértés és azért bizony blokkhosszabbítás jár. Reménykedj, hogy Pallerti bácsi nincs itt (vagy valamelyik másik admin) és később sem nézi/nézik meg a vitalapom... Én meg nem is láttam ezeket! :D
- Nem oldom fel a blokkod, még további kísértésbe esnél az írogatással. Különben is mi a fenét szeretnél írni a saját vitalapodra?? Olvass, sportolj, tanulj verset, nyelvet, takarítsd ki a szobád stb. stb. Ne mond, hogy nem tudsz mit csinálni! Én pl. még soha életemben nem unatkoztam. Gg. AnyÜzenet 2019. július 4., 11:40 (CEST)
Lezárás
Any kedves, ha egyetértesz vele és van rá érkezésed, légy szíves zárd majd le törléssel a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Sablon:Csonk-Vilcsa megbeszélést. Minden törlést és egyéb adminisztratív teendőt én elvégzek, de csak a zárás után (bele is írhatod, hogy én csinálom ezeket). Köszönöm előre is, szia! Palotabarát vita 2019. július 9., 10:44 (CEST)
@Palotabarát: kedves, tiéd a pálya. Az 5 nap rávárási idő helyett a 3 napért is te tartod a hátad. :DD Szia! Gg. AnyÜzenet 2019. július 9., 11:08 (CEST)
- Köszönöm! Palotabarát vita 2019. július 9., 11:10 (CEST)
Óvári
Szép estét kívánok!
Nagyon szépen halad kezed nyomán az óvári sajt szócikke ! És ezzel majdnem az összes magyar étel szócikke elkészül ! Apród vita 2019. július 9., 23:11 (CEST)
@Apród: De aranyos vagy! Ezekért a dicséretekért érdemes dolgozni! De most mindjárt kidőlök, mert tegnap is 1 óráig csináltam. Viszont holnap és holnapután koncertre megyek, akkor nem fog épülni. :( De türelem! Fog ez még gyarapodni! :D Gg. AnyÜzenet 2019. július 9., 23:15 (CEST)
És ma is haladtál a szócikk készítésében ! Gratulálok, ezért rózsa jár:
Szép estét kívánok! Apród vita 2019. július 12., 22:57 (CEST)
- @Apród: De nagyon aranyos vagy. Köszönöm szépen! Nem könnyű, mert igencsak forrás híján vagyok. Szinte szavanként mazsolázom össze ami kevés van, a szintén nagyon kevés forráskából.
- Én is szép estét kívánok! Az enyémet már széppé is tetted! Gg. AnyÜzenet 2019. július 12., 23:02 (CEST)
- Látom ma éjszaka is haladtál a szócikk készítésében, ehhez gratulálok:
Jó éjszakát kívánok! Apród vita 2019. július 14., 00:17 (CEST)
- @Apród: Köszönöm szépen! Puszi: Gg. AnyÜzenet 2019. július 14., 22:34 (CEST)
Kellemes szép estét kívánok! Köszönet a szócikk elkészítéséért. Egy dolgon még gondolkozom a szócikk kapcsán. Ha valaki a szócikk ilyen mondatait olvassa, hogy Jó minőségű sajtot csak kiváló minőségű tejből készíthetünk vagy ha a tejjel teli edényt vizes lábasba tesszük, nem hiszi azt, hogy az óvári sajtot a szócikk készítőjével közösen kell készíteni? Hiszen többesszám első személyben vannak a mondatok, részmondatok . Apród vita 2019. július 19., 21:58 (CEST)
- @Apród: Na, pont erre akartalak kérni, hogy olvasd már át és véleményezd, ha már ilyen szorgalmasan követted a készülését, én meg már éjszaka nagyon fáradt voltam, utána meg szokás szerint nem térek vissza az írásaimra, csak nagyon kivételes esetekben. Ez most úgy látom kötelezően olyan lesz. :D Hacsak, nem készítünk együtt Óvári sajtot!? :DD Jó, megyek, megnézem, de nagyon zsúfolt napjaim vannak, amik nagyon fárasztóak is, ez a mai is olyan volt, már nem igazán vagyok életképes. :D Alakítok rajta, de utána már tényleg te jössz. Neked is szép estét! Gg. AnyÜzenet 2019. július 19., 22:08 (CEST)
- @Apród: Itt vagyok már. Ha még nem alszol, megnézed? Csináltam túrógombócot hét elején. Töltöm fel a képét. :D Gg. AnyÜzenet 2019. július 19., 23:24 (CEST)
- Megnézem . Apród vita 2019. július 19., 23:28 (CEST)
Javítottam, de ha félreértettem valamit, elnézést, visszajavíthatod. Ezen a két mondaton gondolkozok még, hogy mit jelent:
- Szeletelve szabályos alakú darabok, vagy szeletek, melyekre a csomagolás a vákuum hatására rásimul.
- Jól vágható, tésztája sűrűn lyukas, felvágva arányosan eloszlik a szabálytalan, kis- és közepes méretű röglyuk.
Apród vita 2019. július 20., 02:01 (CEST)
A turógombóc képét is most most már láttam a túrógombóc szócikkben. Apród vita 2019. július 20., 02:04 (CEST)
Illetve még két rejtett megjegyzést tettem az óvári sajt szócikkbe két átirányításommal kapcsolatban. Apród vita 2019. július 20., 02:17 (CEST)
- @Apród: A kékítéseket köszönöm, a pirosításokat nem igazán szeretem. Én is inkább az angol szócikkek kinézetével értek egyet. Ha megnyitsz egy angol szócikket, nagyon ritkán találsz benne piros-, vagy zöld linkeket. Kis kivételtől eltekintve csak kék van. Ennek van értelme, a pirosnak nem nagyon. A mi szócikkeink úgy néznek ki, mint egy-egy kifestőkönyv. Fekete, kék, zöld, piros szavakkal teleszórva virítanak. Még szerencse, hogy nincs több színünk (talán csak egyelőre?). Az a baj velük, hogy ráadásul a figyelmet is elvonják, odavonzzák. Mindegy, ez csak az én véleményem. Maradjanak, nem olyan vészes még ez a mennyiség, egyszer meg hátha megírja valaki ezeket is.
- Ezzel viszont nem értek egyet: "Gyártója az Óvártej Zrt. (melyet 1997. augusztus 15 előtt Óvártej Kft.-nek hívtak), mely a sajtgyártók közül az egyik legrégebben alapított, ma is működő cég." Ez a javításod több szempontból sem jó. Durván hangzó szóismétlés: "melyet", "mely", ami miatt nagyon rossz hangzása lesz a mondatnak, valamint, ha zárójelbe teszünk valamit (ezt a JM-emmel is megvitattam, egyetértettünk benne), mivel az csak egy beszúrt kiegészítés, ami megtöri a lényegi szöveget, annak minél rövidebbnek és célratörőbbnek kell lennie, hogy az olvasó ne veszítse el a fonalat, meg ne is nézzük nehéz felfogásúnak, hogy magyarázni akarjuk plusz szavak beszúrásával. Ezt az egyet visszajavítom, a többit köszönöm.
- A nyomi túrógombócaimról a képbeillesztésem megköszönte M. András. Aranyos. :) Sajnos már a kép feltöltésekor be kellett vallanom, hogy ezt a fájlt én készítettem, amiből eléggé következik, hogy nem csak a képet, hanem annak tartalmát is. :DD Gg. AnyÜzenet 2019. július 21., 23:06 (CEST)
Rendben, persze hogy visszajavíthatod.
A pirosításokról meg az a véleményem, hogy sok alapvető dologról vagy nincs szócikk vagy van, de német vagy angol wikipárjukhoz képest kisebb mennyiségben (persze az is igaz, hogy én pl. 2016 óta nem írok új szócikkeket, új lapként legfeljebb csak egyértelműsítő lapokat vagy átirányításokat készítek, minden más már más által elkezdett lap kiegészítése vagy átírása). Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lennének rendesen megírt alapvető szócikkek is a magyar wikipédiában. Az óvári sajtból fentebb idézett két mondatot továbbra sem értem. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. július 21., 23:43 (CEST)
Ha pedig azt kérdezné valaki tőlem, hogy írok-e új szócikket még az életben új egyértelműsítéseken és új átirányítókon kívül - arra azt tudom mondani, hogy nem tudom, mert a légkör se alkalmas nekem új szócikk írására. Apród vita 2019. július 21., 23:49 (CEST)
- @Apród:
- "Szeletelve szabályos alakú darabok, vagy szeletek, melyekre a csomagolás a vákuum hatására rásimul."
- Biztos láttál már szeletelt sajtokat a boltban, vagy akár felvágottat, ami gyárilag, felszeletelve van csomagolva. Az, hogy szeletelve szabályos alakú, az azt jelenti, hogy azonos méretűek a sajtszeletek, vagy bármi más amit csomagoltak. A vákuum szintén köztudott, tapasztalt dolog. Ha egy ilyen fóliás termékre nem simul rá a csomagolás, akkor rosszul vákuumolták, vagy kiszakadt a csomagolása. Én ha nagyon ritkán találok ilyet azonnal visszateszem, mert az a csomagolás már sérült, valószínűleg kiszakadt és ezek sokkal hamarabb megromlanak, mert a vákuum csomagolás legtöbbször gázzal is történik ami tartósít is, ezért kell, hogy rásimuljon a benne lévő termékre.
- Jól vágható, tésztája sűrűn lyukas, felvágva arányosan eloszlik a szabálytalan, kis- és közepes méretű röglyuk.
- Jól vágható, ezzel szerintem nincs gond, ezt érted. A lyukak mérete, formálja, eloszlása pedig egy-egy sajtféleség jellemzője is, ezért lett külön megemlítve. Gg. AnyÜzenet 2019. július 22., 09:42 (CEST)
- Köszönöm szépen, így már érthetőek a mondatok, úgyhogy most már megoldódtak ezzel a problémáim. Szép napot kívánok neked ! Apród vita 2019. július 22., 10:29 (CEST)
- Látom, most már képeid is vannak a szócikkhez (mert ha jól emlékszem, korábban az óvári sajt beszerzése se volt könnyű) . Apród vita 2019. augusztus 2., 23:51 (CEST)
- @Apród: De én szereztem! Kétfélét is! :D
- Mi miért nem alszunk még? Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 2., 23:58 (CEST)
- Azt remélem, hogy most a hevesebb vandálok is aludni mennek és végre foglalkozni tudok a halálozási listával is, mivel aug. 3. van és az augusztusi szakaszban még egy halálhírt se tettünk be, pedig magyar forrásból tudom, de az angol wiki halálozási listáján is rajta van, hogy a Kinks együttes zenésze, Ian Gibbons elhunyt (augusztus elsején) (ám nem a Ripostot fogom forrásnak betenni, hanem külföldi oldalt, mert megegyeztünk Csurlával, hogy halálozási hír forrásaként bulvároldalakat kerülünk). Apród vita 2019. augusztus 3., 00:07 (CEST)
Most már kész vagyok, úgyhogy megyek aludni. Apród vita 2019. augusztus 3., 00:34 (CEST)
- @Apród: Csak helyeselni tudok. :D Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 3., 22:10 (CEST)
Vilmos Oláh törlése
Kedves Gg. Any! Érdeklődni szeretnék, miért törölted a Vilmos Oláh lapot? Mi volt vele a probléma? Köszönöm a válaszod! Andicond – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Andicond (vitalap | szerkesztései) 2019. július 10., 17:39 (CEST)
@Andicond: Nem lehet, hogy az volt vele a probléma, hogy idegen nyelvű szövegként volt magyar főnévtérben? Apród vita 2019. július 10., 20:50 (CEST)
Hú, ezt elnéztem, biztos ez volt akkor a gond. Nagyon köszönöm a segítséged! Szép estét! :) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Andicond (vitalap | szerkesztései) 2019. július 10., 20:56 (CEST)
Szép estét kívánok én is neked is, meg Anynak is! Apród vita 2019. július 10., 21:08 (CEST)
- @Apród: Köszönöm! A kérdező nagyon LOL volt. Valaki nem veszi észre, hogy éppen milyen nyelvű WP-n van? :DDD
- Szép napot kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. július 11., 09:32 (CEST)
Díj
Szia! Köszönöm a díjat, meglepő volt egy ilyenre hazaérkezni a nyaralásból, és jól esett. Ami azonban a rendrakás végrehajtását illeti, az még messze nem ért a végére, sokat kell még dolgoznom vele, főleg most, ez után a díj után, már amennyiben méltó akarok maradni hozzá. De majd igyekezni fogok. Üdv: Solymári vita 2019. július 13., 10:29 (CEST)
Cricksy Dog
Szia!
Érdeklődnék, hogy
- mióta "azonnali" törlési jogcím, ha x reklámnak minősít valaki egy szöveget?
- mióta nem törlési akadály az, ha valaki kiteszi az "azonnali-várj" sablont, és ezt a minősítést vitatja?
- kinek nincs ideje egy szabályos, tisztességes TMB lefolytatására?
Amúgy ÉN írtam az újoncnak (és nem a jelölő) és elmagyaráztam, hogy a nevezetesség hiánya miatt inkább egyszer később próbálkozzon.
A "reklám" irányelvet be kell tartani - és a félremagyarázás is annyit tesz: nem tartjuk be az irányelvet.
Szép estét!--Linkoman vita 2019. július 20., 20:40 (CEST)
- @Linkoman: Itt nem az a lényeg, hogy ki minősítette reklámnak, hanem, hogy reklám semmilyen módon nem való a Wikipédiába. Ez nagyon egyértelműen reklám volt és nem az volt a gond vele, hogy nem volt nevezetes. Mivel te is írtál az újoncnak, hogy később próbálkozzon, akkor te is úgy gondoltad, hogy ez az írás nem idevaló, ezért nem értem a kérdéseid. Nem hiszem, hogy mindent TMB-re kellene vinni. Volt már reklám TMB-n, akkor volt is megjegyzés, hogy az ilyet azonnalira kellett volna tenni. A TMB-re vivéssel valakit, vagy valakiket még napokig, (de akár hetekig, hónapokig, ha nem zárja le admin) ingyen reklámozza a Wikipédia, hiszen bárki által olvasható. Ne szaporítsuk egymás munkáját. Neked is szép estét! Gg. AnyÜzenet 2019. július 20., 21:46 (CEST)
- megjegyzés- Tőled eddig nem tapasztaltam, hogy semmibe veszed az elfogadott irányelveket. Idézek a Wikipédia:Reklám a Wikipédiában oldalról:
"Azok a pusztán reklám célját szolgáló cikkek, amelyek a nevezetesség követelményeinek nem tesznek eleget, egy törlési megbeszélés keretében törölhetőek."
Nagyon fontos különbség van az azonnali és a TMB között. Nem a várható eredmény dönti el, melyiket KELL követni.
Az "azonnali" törlés csak akkor alkalmazható, ha nincs előírva, hogy TMB-re van szükség. A különbség óriási.
Te sem veszed észre, mennyire szívből utálják a szerkesztőtársak az újoncokat. Nem kicsit utálják, hanem nagyon. Számukra csak gondot jelentenek. elmagyarázni nekik, hogy mit csináljanak másképp? Ugyan már! Az újoncok többsége úgysem érzékeli majd, hogyan bánnak velük a többiek (a bánásmód egyetlen ettől eltérő sajátja az, hogy mézes-mázos hangú sablonüzeneteket kapnak ... bármit teszel, bármit mondasz, úgyis töröljük, kérlek szépen....).
Az azonnali törlés általában vitathatatlan. A TMB alá vont cikk "wikiképessége" - elvileg - vitatható.
Végül, de nem utolsósorban: más a nevezetesség hiányában törölni valamit (TMB-n), és más az eljárás, amit ez az anon kapott. Én ugyanis utánanéztem a cikk állításainak és azok valósak. Tehát nevezetességi gond volt itt és nem "reklám = azonnali".
Mások jogainak a tiszteletben tartása - lehetséges, hogy - kicsit strapás. Fejbe vágni egy baseball-ütővel, mindig hatékonyabbnak tűnik.
Nekem nem, éÉn cikkeket akarok menteni - és nem nézek azok kéjes arcára, akik azon örvendeznek, hogy már megint sikerült egy nekik nem tetsző szövegtől megszabadulniuk.
Köszönöm, ha idáig végigolvastad.--Linkoman vita
- @Linkoman: Természetesen végigolvastam nekem írt soraid, de a jelölővel egyetértve, nem gondolom, hogy a Wikipédiában a reklámnak teret kellene engedni. Aki megadja a webcímét, hogy hol, mennyiért lehet a kutyatápjait vásárolni, és ilyen mondatokkal ír "szócikket": "Többnyire kutyatápokkal foglalkoznak, de van már saját kutyakekszük is, és hamarosan várható lesznek a nedves tápok is." az reklámozni jön ide. Azt írod:"a cikk állításainak és azok valósak." Persze, hiszen az a célja, hogy a weblapjára ellátogassanak és vásároljanak. De ha gondolod visszaállítom, hogy TMB-re vihesd.
- Én nem úgy látom, hogy itt utálnák az új szerkesztőket, én meg pláne nem. Tapasztalatom szerint a kérdezőknek válaszolnak (többen is), a segítséget kérőknek segítenek (többen is). Itt nem arról volt szó, hogy valaki elkezdett egy cikket, ami gyengécskére sikerült. Ahogy tapasztalhattad többször is, én ilyen esetekben leveszem az azonnali sablont és szubcsonkot teszek rá, hátha a szócikk elkezdője, vagy bárki más által feljavításra kerül, ezzel is esélyt adva, hogy egy szócikk megmaradjon. Gg. AnyÜzenet 2019. július 21., 00:35 (CEST)
megjegyzés-- Nem az a kérdés, hogy a vajon a szövegnek vannak-e reklámjellegű részei. Nem. A kérdés az, hogy miért azonnali, ha reklám?
Egy tisztességes közösség megbeszéli és esetleg megváltoztatja azt a szabályt, amivel gondja van, amit nem akar követni.
De a saját szabályainkat be kell tartani. Ha komolyan akarjuk venni ezeket a szabályokat.
Az újoncok iránti utálatot egyre inkább tapasztalom. Ezt lehet tagadni, ha valaki akarja. De az is tény, hogy a magyar Wikipédia új szerkesztőinek száma csökken (ezt nem én észleltem , hanem Samat, ha jól emlékszem.) És az olyan bánásmód, amelyben azonnali sablont kap az újonc tanács helyett, nem "újoncbarát".
Csak azt kellene megértened, hogy az azonnali és a TMB között a döntő különbség az, hogy míg az azonnali törlési sablon egyenes kérés a törlésre, egyszerűsített indokkal, és idő sincs a szöveg ellenőrzésére. A TMB viszont elvileg egy vita, amelyen az újonc is szót kaphat és ami a lényeg: van mód és idő megvizsgálni, hogy a cikk-kezdeményt töröljük-e vagy fejlesszük.
Most már felesleges TMB-re áttenni a törölt szöveget, mert közben elvégeztem a szöveg vizsgálatát és megírtam az anonnak a véleményemet.
De a szabályt akkor is be kell tartani.
Köszönöm az eszmecserét.--Linkoman vita 2019. július 21., 12:57 (CEST)
- @Linkoman: Azóta sem ment ki a fejemből, hogy kire/kikre gondolhattál mikor azt írtad, hogy mennyire gyűlölik itt a kezdő szerkesztőket. Aztán elém került egy szócikk: Invitech. Érdekes laptörténete van. 628 bájttal létrehoztál egy csonk szócikket. Nem én mondom rá, te írtad a szerkesztési összefoglalóban: "Új, új szócikk kezdete; csonk, de az legalább jogtiszta.". Majd egy pár napra rá 13.477 bájttal bővítette egy kezdő szerkesztő, amit te mikor észrevettél, azonnal visszavontál (igaz Pallerti meg a tiédet, visszaállítva a kezdőnek a változatára). Csak elmélkedek rajta, hogy mennyivel gonoszabb dolog egy magát reklámozni idejövő szerkesztő pár soros reklámját azonnalival törölni, vagy valaki több mint 13 ezer bájtos munkáját (infoboxot hozott létre, kategóriákat, cégtörténet-, szolgáltatások-, díjak-, további információk-, kapcsolódó szócikkek szakaszokat stb.) egy mozdulattal megsemmisíteni. Fenti soraid egyikére pillantottam: "Fejbe vágni egy baseball-ütővel, mindig hatékonyabbnak tűnik." Részedről ez igen hatékonyan sikerült, mert az említett szerkesztő azóta nem szerkesztett. Gg. AnyÜzenet 2019. július 22., 23:25 (CEST)
Bocsi, csak idetévedtem valahogy. Vicces ez, amit Linkoman ír, főleg utána olvasva amit te írtál. Par napja Linkoman – meggyőződésem anélkül, hogy a kezdő szerkesztéseit átnêzte volna – ellenezte annak megerősítettségét, feltételezem azért mert azt én javasoltam, így újabb személyeskedő, kicsinyes hadjáratot indíthatott, az sem számított neki, hogy ezzel egy kezdő szerkesztőt gátol, hátráltat, kedvêt veszi el. A szóban forgó szerkesztő forrásol, azokat jegyzetsablonokkal látja el. Linkoman szerint nem felkészült. Ő tíz év után sem teszi ezeket. Erről ennyit. Meg arról, hogy itt ki hátráltatja az új szerkesztőket. Bocsi, de ezt, látva a fenti sorokat, le kellett írnom. Gerry89 vita 2019. július 23., 18:03 (CEST)
- @Gerry89: Láttam a jelölésnél folyó eszmecserét és csak csóváltam a fejem. Flotól én sem ezt vártam. Erről a megjegyzéséről nem is beszélve: "még én is hibázok" (Itt már erősen ráncoltam a homlokom...) Szerencsére Kemenymate megelőzött a beszólással neki, így én már csak elnevettem magam Máté jogos kritikáján. Mutasson valaki itt egy olyan szerkesztőt aki nem hibázik. De tényleg! Arról ne is beszéljünk, hogy ne követeljünk már meg mindenkitől Pasztilla, vagy Szalax csúcsminőséget, mert az nem fog menni. Amit meg a múltkor is írtam, ne egy-egy hibáját hozzuk már elő a szerkesztőknek szavazáskor, hanem összességében vizsgáljuk már a tevékenységét mindenkinek. És valahogy próbáljuk már elhinni, hogy nincs tökéletes, hibátlanul dolgozó ember. Ez van.
- A jelöltedet néztem én is. Nagyon szépen dolgozik. Gondolkoztam is, hogy hozzászólok, de félek egyszer valaki a fejemre koppint, hogy nem is értek a sport témához, akkor honnan tudom, hogy jó amit csinál. Amit én meg tudok ítélni, külalak, formázások, forrásolás stb. stb. az jó, de a szakmai résznél tényleg elúsznék, mert sajnos bármit beírhatna... :(
- De ez is: "ilyen nagy megtiszteltetés" megint kicsit megmosolyogni való. Akkora kegy, hogy nem kell másoknak utána dolgozni? Inkább segítség a WP-nak. De itt újra megjegyezném nagyon-nagyon kevés szerkesztő van (lehet, hogy nincs is), aki után soha nem találni semmi javítani valót. Ezt bizony be kellene látni.
- Azt már tapasztalhattátok, hogy én soha nem szoktam senki után menni és a hibáit lobogtatni, hiszen én is hibázok, de ha nem hibáznék sem tennék ilyet. Viszont ha valaki olyanért támad, amit nem csinálok, ellenben ő igen és inkább hasznosabb lenne ha hallgatna, ott az igazságérzetem nem hagyja annyiban, ez biztos. Gg. AnyÜzenet 2019. július 23., 22:47 (CEST)
HONOR (márka)
Ez a vacak egy lábjegyzet-index-jelekkel idebiggyesztett fél-reklám legeleje; szóval le a kalappal a végtelen jóindulatod elött. . Összes üdvjeim! OsvátA Palackposta 2019. július 23., 15:02 (CEST)
- @OsvátA: Én már annyit, de annyit kaptam a törlések miatt, (itt mindjárt fentebb is egy zsír új balhé), hogy már lassan a "Szia" szót tartalmazó szócikket is a szubcsonkok közé küldöm, hátha valaki továbbírja. :DD
- Komolyra fordítva a szót, a kedvességedet olvasva, már megérte! Gg. AnyÜzenet 2019. július 23., 15:17 (CEST)
- Sőt, most már a szubcsonk is lekerült róla . Apród vita 2019. július 24., 13:07 (CEST)
@Apród: Nagyon helyesen, mert ez már nem szubcsonk, de még csak nem is csonk. (Ja, és szép napot!) Gg. AnyÜzenet 2019. július 24., 13:26 (CEST)
Az este
Szia! ezzel az estivel most megleptél! – Gerry89 vita 2019. július 28., 00:21 (CEST)
@Gerry89: Szia! Én azt hiszem te jobban engem. Akkor most mind a ketten mosolygunk? :) Gg. AnyÜzenet 2019. július 28., 00:23 (CEST)
Ezzel vagy azzal? Persze, úgyis már hiányzott :) – Gerry89 vita 2019. július 28., 00:36 (CEST)
@Gerry89: Azzal. És tényleg elmosolyodtam. Ahogy te is. Gg. AnyÜzenet 2019. július 28., 00:40 (CEST)
Most ugye mondhatnám, hogy Ugye?vagy Na, látod?, ám kit érdekel. Fátylat rá. Én is rád gondoltam. – Gerry89 vita 2019. július 28., 06:55 (CEST)
Törölve legyen valamelyik?
Kedves Gg. Any!
Ebből az utóbbi néhány órában keletkezett két szerkesztői lapból törölve legyen valamelyik (azért ezek, mert nem szerkesztettek ezalatt a néhány óra alatt, igaz, Benko608 még félórája sincs, hogy létrehozta a szerkesztői lapját, a vitalapjuk se hordoz a wiki számára informatív tartalmat):
Szép estét kívánok! Apród vita 2019. augusztus 2., 18:10 (CEST)
- @Apród: Kedves Apród! Bocsánat, erről megfeledkeztem. Ezeket nem bántjuk. Semmi kivetnivaló nincsen bennük, igaz informatív tartalom sem... :D
- Jó éjszakát kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 3., 00:01 (CEST)
- Rendben. Neked is jó éjszakát kívánok! Apród vita 2019. augusztus 3., 00:09 (CEST)
Jeleztem
Jeleztem: Wikipédia-vita:Sportműhely#Kocsmafal (egyéb)-en kérdés. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. augusztus 5., 16:38 (CEST)
@Apród: Köszönöm! Neked is szép estét! :) Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 5., 16:48 (CEST)
Joeyline írt a kocsmafal (egyéb) vitalapra ezzel kapcsolatban. Apród vita 2019. augusztus 5., 23:18 (CEST)
- @Apród: Köszönöm, hogy szóltál. Véletlenül észrevettem és válaszoltam is, de most megint kidőlök. Jó éjszakát! Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 5., 23:20 (CEST)
- Jó éjszakát kívánok! Apród vita 2019. augusztus 5., 23:22 (CEST)
Archeokarióta
Kedves Gg. Any!
Egy új szerkesztő az Állatok szócikkben az archeokarióta kifejezést zárójelbe tette kérdőjellel ellátva. Mivel te szoktál foglalkozni állatos szócikkekkel is, ezért kérdezem tőled, hogy elképzelhető, hogy az archeokarióta azonos a prókariótával - mert a Google-ban egyedül a magyar wikipédia Állatok szócikkében szerepel ez a szó?
És úgy sejtem, hogy a szócikkben az az archeokarióta szó jelentését a kromatin, a kettős szálú nukleinsav (DNS) és a szerveződésében részt vevő fehérje a hisztonok komplexeként adták meg (bár csak sejtelmem van arról, hogy ez azt jelenti, hogy a kromatin, a DNS és a fehérje a hisztonok komplexe és hogy ez a hisztonkomplex azonos lehet azzal, ami a szócikkben archeokariótának van írva). Szép estét kívánok! Apród vita 2019. augusztus 11., 19:16 (CEST)
Nagykötőjel
szia! Mindig bámulok, micsoda hibákat veszel észre, de ezt a nagykötőjelet nem értem. Pasztilla 2019. augusztus 12., 22:11 (CEST)
@Pasztilla: Szia! Lehet, hogy benéztem?... Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 12., 22:18 (CEST)
Lehet. :-) Én meg rögtön ugrom az ilyen szakaszcímekre. Az ilyen egyformán ismételt számoknál (nem tudom, mi a hivatalos neve), mint 1-1, kiskötőjelet használunk. A -tól/-ig nagykötőjelével keveredhetett össze. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2019. augusztus 12., 22:22 (CEST)
@Bináris: Akkor majd máskor is kreálunk ilyen szakaszcímeket, ha ide akarunk csalogatni. :) Köszönöm! Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 12., 22:25 (CEST)
- Osztó jellegű számismétlés, vagy vmi ilyesmi, és tényleg nem dukál a nagykötőjel. Pasztilla 2019. augusztus 12., 23:00 (CEST)
@Bináris: És pl. a fociban a gól eredmények? Pl.: ebben a szócikkben is. Itt is nagykötőjellel vannak írva, hiába azonos számok. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 12., 22:34 (CEST)
Ez egy bonyolult kérdés, eredetileg kettősponttal jelölték, ami kifejezte az igen pongyola „arány” szót, amit a sportriporterek előszeretettel használnak anélkül, hogy értenék. Pl. a „2 : 0 arány” kifejezéstől jóérzésű embernek feláll a szőr a hátán, ha nem volt felmentve matematikából, a 4 : 2 pedig tökéletesen azonos a 2 : 1-gyel, ha aránynak tekintjük. Az utóbbi időben kezdték a nagykötőjelet használni, ami jót tesz a fogalmak tisztázásának. Az bután nézne ki, ha attól függene az írásjel, hogy döntetlen-e az eredmény. Igazából a két szám egymáshoz való viszonyáról van szó, az 1-1 az ismétlés, a kb. 3-4 méteres cápa becslés, a meccs eredménye viszont egymással szembeállított számokból áll, ahol fontos, hogy az egyik a másik ellenében van. Bináris ide Kelt: Wikipédia, 2019. augusztus 12., 22:42 (CEST)
re: Varga Norbert
Üdv! Mindennel egyetértek, tképpen az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmét erre a lapra egy nálam hozzáértőbbnek. A kérdés általánosítható, biztos előfordult már (vagy ha nem, majd fog) ilyen eset: egy törölt lap vitalapjának (amely a TMB-re utal) sorsa, miután megjelenik egy új lap azonos címmel, de más témával (vagy akár több ilyen lap, s akkor, mint most is, átirányítás lesz belőle az egyértlapra). – Vépi vita 2019. augusztus 16., 10:22 (CEST)
Török Zsolt
Üdv! Ha megnézed Kovacska99 vitalapját, láthatod, arra kértem, gyorsan tüntesse el, amit ebbe a cikkbe írt (és írja máshol, amíg elkészül vele). A cikk egyetlen félmondata sem igaz, se nem enciklopédikus. Ő az azonnalizást választotta, ez betudható kezdő mivoltának (de így legalább eltűnt volna a laptörténet is). Mindenesetre, ha a a cikk továbbra is látható marad ebben a formájában, teljesen ki fogom üríteni, minden építés alatt sablon ellenére. Gondolom, neked nem kell magyaráznom, egy tragikus balesetet követően, amire az egész média felfigyel (és idejön információért), miért nem maradhat ez ilyen formában. Nagyon köszönöm a megértést, – Vépi vita 2019. augusztus 18., 06:41 (CEST)
@Vépi: Szia! Nem néztem utána a szócikkben leírt tartalomnak, de már annyit kaptunk az azonnali törlések miatt, hogy nem mertem rögtön törölni, de igazat adva neked most azonnal töröltem. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 18., 15:51 (CEST)
- @Vépi: Ha esetleg tervezed (vagy bárki aki olvassa, @Csurla:t is idepingelem, ha nem haragszik meg érte) a szócikk megírását, Apród nagyon fontos forrásokat talált hozzá itt itt és itt Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 18., 21:46 (CEST)
- Igen, bármelyikőtök felhasználhatja, én nem írom meg a szócikket. Apród vita 2019. augusztus 18., 23:44 (CEST)
- Viszont az egyértelműsítőt elkészítettem: Török Zsolt (egyértelműsítő lap). Apród vita 2019. augusztus 19., 01:56 (CEST)
@Apród: Köszönjük az egyértelműsítőt. Melyiket írod meg közülük? :) Szép napot! Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 20., 17:35 (CEST)
Látom, végül valaki csak hozzákezdett Török Zsolt hegymászó szócikkéhez . Az Alfahírt viszont törlöm, mert azt a nem elfogadható források között van számontartva a magyar wikipédián (szélsőjobboldalisága miatt). Apród vita 2019. augusztus 27., 00:06 (CEST)
Kuruc.info
Szia! Csak azért mert neked és a többi, autoriter moderátornak nem tetszik, attól a Kurucinfó tartalma és olvasóközönsége ugyanúgy fasiszta és életellenes marad, akik minimálbérből gyűlölködnek valamelyik panelből vagy egy kis falu önkormányzati lakásából. Ne töröld a változtatásokat! Köszi előre is! 153.202.161.230 (vita) 2019. augusztus 20., 09:28 (CEST)
- @153.202.161.230: Szia! Nem töröltem. Szívesen. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 20., 17:32 (CEST)
Szubcsonk
Kedves Any!
Ennél ma jeleztem a sportműhelyen, mert 5 napos szubcsonk: Wikipédia-vita:Sportműhely#Sébastien_Cibois. Apród vita 2019. augusztus 22., 02:11 (CEST)
Kedves @Apród:! Köszönöm a megemlítést, de töröltem. Ennyit bármelyik sportrajongó 2 perc alatt feldob. Ne virítsanak ilyen "szócikkek" a fő névtérben. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 22., 09:34 (CEST)
Rendben . Szép napot kívánok! Apród vita 2019. augusztus 22., 13:35 (CEST)
@Apród: Én is szép napot kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 22., 13:38 (CEST)
Az élő sablont is töröltem a szócikk vitalapjáról. Ha nincs szócikk, akkor nincs szükség szerintem a szócikk vitalapján az élő sablonra (és már megbocsásson az ég, hogy ilyet mondok, de szerintem üresen akkor a vitalapra sem). Apród vita 2019. augusztus 22., 23:31 (CEST)
@Apród: Már nincs vele teendő. Már nem voltam itt, de az üzeneted után 2 perccel Bálint36 törölte a vitalapját is. Minden kívánságod ilyen gyorsan teljesüljön. :) Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 23., 09:51 (CEST)
'Sigmond Elek-díj
Jó-jó, de minek az elején az aposztróf? OsvátA Palackposta 2019. augusztus 22., 09:29 (CEST)
@OsvátA: Töröltem. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 22., 09:34 (CEST)
Védelem
Kérhetnék lapvédelmet a Macskafogóra? Ugyanis már nagyon unom Gabest (vita | közrem. | törölt szerk. | ) esztelen munkálkodását... OsvátA Palackposta 2019. augusztus 24., 20:42 (CEST)
@OsvátA: Drága András! Lapvédelmet egy szócikkre egyetlen ember miatt nem tehetünk, csak sorozatos, több ember által elkövetett vandalizmus esetén. Egy ember ellen annak blokkolásával kell levédeni a lapot. De ahogy látom a veszély már elhárult. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 24., 22:01 (CEST)
Ez visszajön. Ismerem a szokásait, a képességeit, az állapotát. Ront vagy javít, de nem henyél. OsvátA Palackposta 2019. augusztus 25., 06:41 (CEST)
- @OsvátA: :DDD Egyszerűen csúcs vagy! A WP hangulatfelelőse. Az enyémé mindenképpen! Nálam minden hozzászólásod LOL. Nem tudom hogy csinálod, de abba ne hagyd!
- Most komolyan tovább: "Sajnos" ismerem a problémát, de egyelőre (mint más sem) nem tudok rá megoldást. :(
- Még tovább komolyan. Az Apevaban igazat adtam neked. Éppen tegnap akartam hozzászólni, hogy ha én írok olyan verseket (ne ijedj meg, nem tudok), hogy: cím nélküli rövid vers, tíz sort tartalmaz, a sorokban pedig rendre 2, 4, 6, 8, 10, 10, 8, 6, 4, 2, sor van, akkor én sztár vagyok és feltaláltam valamit? Lehet szócikkem is? Ha lenne, TMB nélkül, azonnalival törölném. Követőket manapság bármire lehet találni, ha azt találnám ki, hogy rózsaszínre kell festeni a macskákat, arra is. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 25., 15:24 (CEST)
- @Gg. Any: az Apevához idekívánkozik egy regény címe Bulat Salvovics Okudzsava-tól: Dilettánsok utazása. OsvátA Palackposta 2019. augusztus 25., 16:19 (CEST)
Apevát lezárták. Megmaradt. Pofon a közízlésnek. OsvátA Palackposta 2019. augusztus 25., 16:55 (CEST)
- @OsvátA: Azért ez ennél bonyolultabb. Ha valaki olvas róla és kíváncsi, hogy mi ez, akkor erről is tájékoztatást nyújtunk.
- Ne feledd! A falevő, saját bevallása szerint 12 éves kora óta alkoholista Bartos Cs. Istvánról is van szócikkünk. És még mi mindenki másról... Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 25., 21:40 (CEST)
- @OsvátA: Gabestet Turokaci ma, 21:39-kor megerősített szerkesztőnek jelölte Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 25., 21:47 (CEST)
@Gg. Any: az értelem nem áll vesztésre. Az értelem: vesztett. OsvátA Palackposta 2019. augusztus 26., 05:34 (CEST)
- Bartos Csé: egy téves döntést egy másik téves döntés nem erősít meg. OsvátA Palackposta 2019. augusztus 26., 05:52 (CEST)
- Mindenesetre meglepő volt, hogy megmaradt, mert a hozzászólások alapján úgy tűnt, nem áll nyerésre. Apród vita 2019. augusztus 26., 15:27 (CEST)
@Apród: elhamarkodott döntés volt. Meg lehet támadni az ilyeneket. De én nem harcolok minden hülyeség miatt. Aki elfogadta, magára vessen. OsvátA Palackposta 2019. augusztus 26., 16:56 (CEST)
Bocsánat (2)
Bocsánat a vandálkodásért. Csak feszültség levezetésére szolgált nálam... Ugyanis mostanában rengeteg bajom van. De ne fáradjatok, és kérlek, ne jelentsetek a szolgáltatómnál sem. Most tényleg MÉLYEN VALLÁSOS EMBERKÉNT MEGESKÜSZÖM: soha többé nem lesz rám gondotok. Most tényleg. És ne haragudj. Nem ellened irányult...
Üdv: a "cserman" – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 77.119.129.41 (vitalap | szerkesztései) 2019. augusztus 24., 20:47 (CEST)
- Láttunk már ilyen ígéretet. Ezt az IP-t is blokkoltam. Ez itt nem a sárga ház. – Pagony foxhole 2019. augusztus 24., 20:50 (CEST)
- Pedig sokan meg vannak győződve róla, hogy az :D – Gerry89 vita 2019. augusztus 25., 10:51 (CEST)
@77.119.129.41: Figyelj, de most tényleg nagyon komolyan. Mivel olvasod folyamatosan a hozzászólásainkat, biztos olvastad azt is, mikor óvatosan megjegyeztem (a te érdekedben), hogy az IP címed és a telefonod (ahonnan a legtöbb üzeneted küldöd) rengeteg dolgot elárul rólad. Itt meg percre pontosan megvannak a vandalizmusaid időpontjai (annak tartalma is eltűntethetetlenek a WP-ból, lehet, hogy te is a többség már nem látja, de hidd el akiknek kell azok igen) IP címeid alapján bármelyik szolgáltató a nevedtől a lakhelyedig mindent kiad egy hivatalos szervnek, de még az is lehet, hogy hivatalos szerv sem kell hozzá. Amit te itt leműveltél legalább 3-5 dolog miatt kereshet meg a rendőrség és állhatsz bíróság elé. Lehet, hogy ez egy jó heccnek indult, de a vége igen keserves lehet. Csak kérdezz utána jogban járatos ismerőseidnél, vagy akár az interneten milyen büntetéseket lehet kapni internetes zaklatásokért. Ez már régen nem játék. A saját érdekedben nagyon gyorsan menj el innen, ha még nem késő. Nekünk ártani nem tudsz, magadnak viszont annál többet... (Ezt a mélyen vallásos embert inkább hagyd, ha ilyen lennél nem tudnál olyan dolgokat kiejteni a billentyűzeteden, amiket te folyamatosan szórsz.) Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 24., 21:51 (CEST)
Igazad van. Még egyszer, ne haragudj. Most utoljára bocsássatok meg, és többé ide sem jövök, soha többé az életben. Fogalmam sem volt, hogy ez a hecc jogsértő. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 217.65.122.118 (vitalap | szerkesztései) 2019.08.24. 23:03
- Hecc?... Érdekes elgondolásod van a poén jelentéséről... Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 25., 15:28 (CEST)
- → Császártöltés. OsvátA Palackposta 2019. augusztus 26., 07:31 (CEST)
Lap védelem feloldása
Kedves Gg. Any!
Most már feloldhatod a védelmet a szerkesztői lapomról, már nincs szükségem rá. Köszönöm! További szép estét! – Napkirály postaláda 2019. augusztus 28., 18:58 (CEST)
@Napkirály: Kedves Napkirály! A vitalapok lapvédelmét ellenzem, sorozatos vandalizmus esetén is csak egy időre tartom indokoltnak, hiszen annak éppen az lenne a lényege, hogy mindenki, mindenkit elérhessen, de a szerkesztői lap (elvileg) csak a szerkesztő tulajdona, (elvileg) egyedül ő módosíthatja csak, az nem árt, ha le van védve. Gondold át még egyszer. Ha mégis kéred (természetesen) lekerül róla a védelem. Neked is szép estét. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 28., 23:56 (CEST)
Sokat gondolkodtam ezen. Többször is gondot okozott, hogy le van védve a lap nekem. De meghoztam a döntést: Inkább maradjon a védelem, nem kell feloldanod! További szép napot! – Napkirály postaláda 2019. augusztus 31., 13:09 (CEST)
@Napkirály: Miben okozott gondot neked a rajta lévő legalacsonyabb szintű védelem? Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 31., 22:12 (CEST)
Szia!
Az e-mailt még nem kaptam meg, de jelzés alapján a válaszon igen. Üdv VC-süzenet 2019. augusztus 30., 16:04 (CEST)
- @VC-s: Aranyos vagy! Köszönöm szépen! Sajnos ma is csak éjszaka lesz időm, de igyekszem. :D Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 30., 16:30 (CEST)
Elérhetőségem
Kedves Any!
Minden bizonnyal igen, de sajna, a wikileveleimet nem tudom olvasni. [email protected]; Messengerben Ubul Fügedi.
Előre is kösz:
P/c vita 2019. augusztus 30., 23:29 (CEST)
@Pásztörperc: Köszönöm figyelmességed. Ment az e-mail. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 30., 23:34 (CEST)
@Pásztörperc: Ha az a probléma, hogy a Wikipédián nem ez az e-mail-cím van megadva, és ahhoz nem férsz hozzá, akkor a Speciális:ChangeEmail oldalon módosíthatod. – Tacsipacsi vita 2019. augusztus 31., 11:12 (CEST)
- Szia, hasonló a problémám, freemailre ezidáig nem érkezett semmi, itt pedig nem értem hogy lehetne az üzenetet megnyitni. Mindenesetre nem vagyok semmi rossz elrontója, minden elismerést (ha erről van szó) támogatok, hiszen az csak még többre és jobbra sarkall! Taz vita 2019. augusztus 31., 23:40 (CEST)
@Taz: Szia! Pedig tegnap éjszaka küldtem neked is. Köszönöm a támogatásod! Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 1., 00:08 (CEST)
Éjszaka
Azért aludj is néha! Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 1., 00:47 (CEST)
@Samat: Parancs pillanatokon belül teljesítve. :) Már megyek is! Tényleg holnap korán kelek. :( Azért néha te is aludj! :) Jó éjt neked! Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 1., 00:54 (CEST)
- Néha sikerül :) Jó éjszakát! Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 1., 05:22 (CEST)
Bocs
@OsvátA:
Azt megírtad, hogy miről mondjak véleményt, de azt nem, hogy ezt hogyan tegyem meg. Sajnálom. Ilyen felkérést most kaptam első ízben, ezért vagyok tájékozatlan.MZ/X vita 2019. szeptember 2., 21:31 (CEST)
- @Jzana: Kedves Szerkesztő! Álmomban nem gondoltam volna, ráadásul nem te voltál az egyetlen, az indok pedig másnál is ugyanez volt. Én hibáztam, ami nagyon bánt, elnézéseteket kérem, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak benneteket! Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 2., 21:41 (CEST)
Community Insights Survey
Oszd meg tapasztalataid ebben a kérdőívben
Üdv, Gg. Any/Archívum2019!
A Wikimédia Alapítvány a visszajelzésedet kéri egy kérdőívben a tapasztalataidról a következőkkel kapcsolatban: Wikipédia és Wikimédia. Ennek oka az, hogy megismerjük, mennyire jól támogatja az Alapítvány a saját munkád a wikin, és hogy hogyan változtathatjuk vagy fejleszthetjük a dolgokat a jövőben. A vélemények, melyeket megosztotok közvetlen hatással lesznek a Wikimédia Alapítvány jelenlegi és jövőbeni munkájára.
Kérjük, szánj rá 15-25 percet, hogy visszajelzést adj ezen a kérdőíven keresztül. Ezt több nyelven is megteheted.
A kérdőívet egy harmadik fél hosztolja és irányítja ez alapján az adatvédelmi nyilatkozat alapján (angol nyelvű).
További információ erről a projektről Kérdezz tőlünk e-mailben, ha bármi kérdésed lenne, vagy ha nem akarsz a jövőben értesítéseket kapni ezen kérdőív kitöltéséről.
Üdvözlettel:
Neoplan
Rendben. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. szeptember 9., 23:17 (CEST)
- @Apród: Öt nap múlva, úgyis neked lesz igazad. :D Jó éjszakát kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 9., 23:18 (CEST)
Bükk (növénynemzetség)
Kedves Any!
Egy szerkesztő törölte a Bükk (növénynemzetség) szócikkből a Téli rügyei hosszúkásak mondatot. Vissza legyen állítva vagy jó, hogy törölte az anon ezt a mondatot? Szép estét kívánok! Apród vita 2019. szeptember 10., 17:37 (CEST)
- (Folyton leütközöl. Ráadásul még engem ütsz ki a saját vitalapomról. Hallatlan! :D Azért is föléd írom újra.)
- Kedves Apród! Igen, jól tette, hogy kitörölte. Igaz, hogy rügyei hosszúkásak, de nem télen. Ellenőrzötté tettem + forrással ellátott rügyi információval elláttam. (Ha már szóba jött.) Remélem megfelelőnek találod. :D Én is szép estét kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 10., 21:26 (CEST)
Köszönöm, hogy ránéztél . Apród vita 2019. szeptember 10., 21:20 (CEST)
OVB Holding
Szia! Légy szíves ahogy tegnap az OVB Magyarország szócikket, úgy az OVB Holding szócikket is védjük le, most ott kontárkodnak.. Hadd ne kelljen most ezzel külön az AÜ-re mennem :) Köszönöm! – Gerry89 vita 2019. szeptember 16., 13:58 (CEST)
- @Gerry89: Megtörtént! Szívesen! :) Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 16., 14:01 (CEST)
Most a vitalapokat támadja. Nagyon elkeseredett és frusztrált szegény. – Gerry89 vita 2019. szeptember 16., 15:27 (CEST)
- @Gerry89: Próbálom nézni, ha nem hagyja abba sajnos le kell blokkolni. Ne csinálja itt a pluszmunkát. Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 16., 15:41 (CEST)
- @Gerry89: Ha szerencsénk van abbahagyta. Vagy megint regisztrál másik néven, mert legelőször IP-ről tolta. Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 16., 15:43 (CEST)
Nem tudom. Figyelmeztetést küldtem neki, majd meglátjuk. – Gerry89 vita 2019. szeptember 16., 15:45 (CEST)
- @Gerry89: Megoldódni látszik. Már lassan egy órája elment. :) Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 16., 16:11 (CEST)
Legyen úgy. Tegnap is elment :D – Gerry89 vita 2019. szeptember 16., 16:13 (CEST)
- Érdemi választ erre csak privátban tudok adni, de igen. Jó neki :D – Gerry89 vita 2019. szeptember 16., 16:21 (CEST)
@Gerry89: Nem hiszek a szememnek megint itt van. Akkor ez azt jelenti, hogy ő ma is el fog menni.:DD Mi meg maradunk. Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 18., 16:08 (CEST)
Akkor remélem megkapja már végre a blokkját. Amúgy nekünk sem muszáj maradni :) – Gerry89 vita 2019. szeptember 18., 16:10 (CEST)
- @Gerry89: Figyelmeztettem. De, nekem még muszáj maradnom. Na, megyek is folytatni. :) Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 18., 16:19 (CEST)
Szvoboda Bence
Szia! Picit javítgattam a szócikket, a szerkesztési összefoglalókban részleteztem is. Most már a források sablonozva vannak, a szócikk felépítése a WP:FELÉP-nek megfelelő, kronológiai sorrendben van, a statisztikák egy helyen. Igazából még amiket elkezdtél, a túlzó, elfogult megfogalmazásokat kellene kigyomlálni, ami maradt, illetve a pályafutásának eleje eléggé forrásolatlan (WP:ÉLŐ) és szerintem jó lesz. – Gerry89 vita 2019. szeptember 19., 11:15 (CEST)
Picit még megnyirbáltam a lent linkelt forrásokat, ezek mindegyike (2-t kivéve) bekerültek a szövegbe és most már sablonozva vannak. Pályafutása korai szakaszáról esetleg itt lehetne találni valamit: NSO, kapos.hu
Arra gondoltam, hogy írhatnánk a szócikk feltöltőjének, hogy a szócikket javítottuk/javítjuk és a képekre szerezhetne be engedélyt. Persze ha gondolja. – Gerry89 vita 2019. szeptember 19., 11:42 (CEST)
- @Gerry89: Még kőkeményen! dolgozok rajta. :D Igaz... tegnap itt, majdnem bedobtam a törölközőt:
- "További gyógyírt jelentett számára a Kőszárhegyen elért újabb csapatbajnoki cím, amiből oroszlánrészt vállalt, és ami már zsinórban a harmadik csapatelsősége volt a peresztegi istállónak. "
- Erre sikerült átírni: :"Kőszárhegyen újabb csapatbajnoki cím megszerzéséhez segítette hozzá a peresztegi csapatot, mely már zsinórban a harmadik volt."
- De ahogy most olvasom még ez sem jó. Ha végzek is neki kellene még egyszer menni az egésznek újra.
- + új forrásokban is gondolkozok, + remélem még Apród is beleszól.
- Köszi, hogy besegítettél.
- Már hiába írunk a szócikk szerzőjének, 2018.12.09. óta nem volt itt, valószínűleg már nem is lesz. :( Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 19., 12:11 (CEST)
Tökéletes lett az átírás. (verseny)istálló=a csapa ahol az alany versenyez. Max akkor a képeket bebuktuk, nem tudom. Nincs az utóbbi miatt lelkiismeret furdalásom, neki csak az volt a célja, hogy ezt az egyet ide feltöltse. Ami nem baj, de nem volt potenciális szerkesztő. Szerintem. Jó, lehettem volna konstruktívabb, de száz dolog volt ami fontosabb volt akkor is és most is, vagy jobban érdekel. Így is sokat kupálódtam a motokrossz világát illetően :) – Gerry89 vita 2019. szeptember 19., 12:24 (CEST)
- Akkor már ezt is tudom. Bevallom "férfiasan", tegnap még nem tudtam, de már idegzetem sem volt utána keresni, gondoltam majd ma pontosítok, de akkor ennyivel kevesebb dolgom lesz. Mondjuk nekem az istálló, ahol a lovak vannak... Még szerencse, hogy nem akol... Ki találta ki ezt az idétlen elnevezést?
- Meglehet, hogy öncikkféle és nem is volt általa tervezve több szócikk. Nem tudom, de már nem is tudjuk meg. De az biztos, hogy nagy veszteség lett volna, ha ez a szócikk törlődik. Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 19., 13:18 (CEST)
Ilie Cleopa
Köszönöm az apró változtatást a szócikken. Megkérhetlek, hogy tedd ellenőrzötté a lapot, ha Te is jónak találod? Köszönöm szépen előre is. Kmreka vita 2019. szeptember 19., 15:20 (CEST)
- @Kmreka: Nagyon szívesen. Megpróbálok majd nekiülni és megnézni. Csak türelem. Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 19., 15:25 (CEST)
Problémáim
Kedves Gg. Any!
Tanácsodnak megfelelően neked szeretnék beszámolni a gondjaimról. Nézd, hogy a kedves Burumbátor, milyen szép üzenetet írt nekem! Kigúnyolta jó kedvében a piszkozatomat és meg merte kérdezni tőlem: Nem azt mondtad, hogy amikor kezdődik az iskola, akkor lelépsz innen?. Tudta jól, hogy nem így mondtam a szerkesztői lapomon a Wikipédiai távollétem szakasz alatt olvashatod ezt. És ezerszer elmondtam, hogy fogom szerkeszteni az Enciklopédiát. Az üzenetét sértésnek vettem, nyomban töröltem. A kedves Hungarikusz Firkász, aki még azelőtt már ártott nekem egy percen belül visszavonta (az ártása miatt megkértem, hogy ne foglalkozzon velem és ő még a figyelőlistájára is vett). Burumbátor hagyott nekem egy üzenetet erről, hogy ne vonjam vissza, neki hála még egy szakasz mocskolja a vitalapomat a szerkesztési gondjaimról. Hányingerem lett, ezért archiváltam, azt vissza is vonta Gerry89, aki a legnagyobb ellenségem. Vártam egy néhány napot, aztán töröltem a szakaszt és ezért Burumbátor leblokkolt. Igazságtalan. Gg. Any, kérlek enged meg, hogy a blokkértesítő szakaszt törölhessem, kérlek! Legalább azt. Ahhoz, hogy megígérhessem azt, hogy nem fogok rosszalkodni többé ezt a szabályomat be kell tartanom: Hungarikusz Firkásszal, Burumbátorral és Gerry89-el soha nem foglalkozok, sőt még nem is válaszolok nekik soha. Van egy wikipédista még, Bináris, aki hirtelen felbukkant és megakar szégyeníteni. Ő vele se fogok foglalkozni, számomra ellenség. És köszönöm, hogy segítesz rajtam! Szerintem, most egy nagy büntetést úztam meg, hála neked! Aranyos vagy ! – Napkirály postaláda 2019. szeptember 19., 17:37 (CEST)
Reminder: Community Insights Survey
Oszd meg tapasztalataid ebben a kérdőívben
Üdv, Gg. Any/Archívum2019!
Néhány héttel ezelőtt arra kértünk, hogy töltsd ki a Community Insights kérdőívet. Ez a Wikimédia Alapítvány éves kérdőíve közösségeinknek világszerte. Azt szeretnénk megtudni, mennyire jól támogatjuk munkádat a wikin. A kitöltők számát tekintve eddig a célunk 10%-át értük el. Ha még nem töltötted ki a kérdőívet, segíthetsz elérnünk a célunkat! A te hangod is számít.
Kérjük, szánj rá 15-25 percet, hogy visszajelzést adj ezen a kérdőíven keresztül. Ezt több nyelven is megteheted.
A kérdőívet egy harmadik fél hosztolja és irányítja ez alapján az adatvédelmi nyilatkozat alapján (angol nyelvű).
További információ erről a projektről Kérdezz tőlünk e-mailben, ha bármi kérdésed lenne, vagy ha nem akarsz a jövőben értesítéseket kapni ezen kérdőív kitöltéséről.
Üdvözlettel:
Spinális izomatrófia
Kedves Any!
Itt az anon által beírt éjszaka beírt gyógyszernevet ki kell venni? Apród vita 2019. szeptember 22., 23:58 (CEST)
@Apród: Bocsi, nem tudtam még megnézni, meghalni sincs időm. :( Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 23., 11:12 (CEST)
Semmi baj, szép napot kívánok! Apród vita 2019. szeptember 23., 11:13 (CEST)
- @Apród: Neked is szép napot! Gg. AnyÜzenet 2019. szeptember 23., 11:15 (CEST)
Reminder: Community Insights Survey
Oszd meg tapasztalataid ebben a kérdőívben
Üdv, Gg. Any/Archívum2019!
Már csak néhány hét maradt hátra, hogy kitöltsd a Community Insights kérdőívet! A kitöltők számát tekintve a célunk 30%-át értük el. Ha még nem töltötted ki, segíthetsz elérnünk a célunkat! Ezzel a kérdőívvel a Wikimédia Alapítvány gyűjt visszajelzést arról, mennyire jól támogatjuk a munkád a wikin. Csak 15-25 percet vesz igénybe, és közvetlen hatása van a támogatásra, amit biztosítunk.
Kérjük, szánj rá 15-25 percet, hogy visszajelzést adj ezen a kérdőíven keresztül. Ezt több nyelven is megteheted.
A kérdőívet egy harmadik fél hosztolja és irányítja ez alapján az adatvédelmi nyilatkozat alapján (angol nyelvű).
További információ erről a projektről Kérdezz tőlünk e-mailben, ha bármi kérdésed lenne, vagy ha nem akarsz a jövőben értesítéseket kapni ezen kérdőív kitöltéséről.
Üdvözlettel:
Borkai
Nekem édesmindegy. Bár legalább egy tévében beismerte. Igaz, hogy az egészet papírról olvasta. Szóval fogták a kezét. OsvátA Palackposta 2019. október 8., 10:01 (CEST)
- @OsvátA: Nekem is. Már meg is bántam, hogy hozzányúltam. Maradok inkább (szokásomhoz híven) távol a politikától. Még egyszer elnézést a visszaállításért. Gg. AnyÜzenet 2019. október 8., 10:20 (CEST)
Egy másik rendszerben egy másik pártban lenne pont ugyanilyen. A dolog nem rendszerfüggő. OsvátA Palackposta 2019. október 8., 10:29 (CEST)
Én sem bántani akartalak, csak nem értettem. Egyébként Osvát Úrnak igaza van, a dolog nem rendszer és pártfüggő. Ogodej vitalap 2019. október 8., 12:42 (CEST)
- @Ogodej: Abszolút nem, hiszen minden pártban emberek vannak! Különben megérdemli, hogy mindenhol erről cikkezzenek. Egy közéleti szereplőnek hamarabb kellene gondolkodnia. De ahogy fentebb is írtam, én kiszálltam a témából (bele sem kellett volna mennem). :D Gg. AnyÜzenet 2019. október 8., 13:01 (CEST)
Szerintem ami most van a szócikkben, az teljesen jó. Forrásolt, megfogalmazása semleges. Ez csak arra ment ki, hogy ilyen cikkek születhessenek:MILYEN JOGON KERESZTÉNY ÉS KONZERVATÍV A BORKAI-VIDEÓ UTÁN A FIDESZ-KDNP? Hétvége után majd elcsendesülnek. – Gerry89 vita 2019. október 8., 15:52 (CEST)
- @Gerry89: Én már kiszálltam a témából (bele sem kellett volna mennem...). Amúgy Regasterios teljesen jó amit csinál (szerintem). Gg. AnyÜzenet 2019. október 8., 16:04 (CEST)
Igen. – Gerry89 vita 2019. október 8., 16:11 (CEST)
- @Gerry89: Pagony rendet csinált! :) Bár, az adminok elől sem ártott volna levédeni. :DD Gg. AnyÜzenet 2019. október 8., 16:14 (CEST)
Az a helyzet, hogy nyilván a politikában mindenkinek megvan a maga véleménye, meggyőződésem, értékrendje, ami amúgy szuverén és a politikai szócikkekben (főleg ilyenkor) elragadják az embereket az indulatok. Én is igyekszem ezektől távol maradni. Én mindig azt mondtam, most példákkal, hogy ha írunk egy O1G-ről, akkor írjunk a Soros-tervről vagy akár Sólyom László szlovákiai ügyéről. Pártállástól és mindentől független. Itt is csak igazából a WP:NEV számít szerintem. Amúgy meg erről az egészről Borkainak max a családja felé van kínos elszámolni valója plusz mivel közszereplő jogosan kapja amit kap most, de ettől még ugyanúgy megválasztják polgármesternek, ugyanis abbéli tevékenységének aminőségére (szerintem) semmilyen befolyása sincs, hogy kit és hol "dugott meg" (ahogy fentebb írták), persze ha nem történik bűncselekmény.– Gerry89 vita 2019. október 8., 16:20 (CEST) Bocsánat, a szócikke vitalapján írták, de ott nem akartam már belecsöppenni a dolgokba. – Gerry89 vita 2019. október 8., 16:23 (CEST)
- @Gerry89:
- Ez nem a Borkai szócikk vitalapja, hanem az én vitalapom. Így megkérlek, ha nálam jársz, legyél szíves szépen beszélni. Gg. AnyÜzenet 2019. október 8., 16:33 (CEST)
Nem írhattam mást, ha egyszer így lett leírva. Figyelek majd. – Gerry89 vita 2019. október 8., 16:43 (CEST)
Üzi
Csá csövi! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 2001:738:805:4ffb:b874:c23e:f2d9:8c4b (vitalap | szerkesztései) 2019.10.09. 09:18
Törölhető?
Kedves Gg. Any!
Ez törölhető: Szerkesztő:Tamásahagymás/próbalap, Szerkesztő:Tamásahagymás? Szép napot kívánok! Apród vita 2019. október 11., 02:55 (CEST)
@Apród: Az egyiket töröltem, a másikat meghagytam. Semmi mást nem csinál, csak butaságokat irkál és hoz létre. :( Gg. AnyÜzenet 2019. október 11., 09:25 (CEST)
És szerintem ha ebből félórán belül nem tud az anon épkézláb szócikket csinálni, hanem így hagyja, szerintem ez is törölhető: Rácegres-puszta (egyébként Rácegrespuszta most átirányítás Magyaratádra, azelőtt 2011-ig szócikk volt, de a Somogy megyeit hívják így, a Tolna megyeieknek Alsó- és Felső- előneve volt indokkal átirányítás lett). Apród vita 2019. október 11., 12:48 (CEST)
Most már Vépi kezdett vele valamit, úgyhogy nem jelölöm törlésre. Apród vita 2019. október 11., 13:43 (CEST)
@Apród: Oksi! :) Gg. AnyÜzenet 2019. október 11., 13:46 (CEST)
? Re
Any, én már írtam elég cikket, dolgozzon a többi is. Majd Pallerti, Regasterios és társaik, akik előszeretettel törölnek forrásokkal ellátott tényeket, majd ők írnak – vagy nem ... Különösebben nem érdekel.
Azokban a témákban, amik engem érdekelnek, már megírtam a hiányzó cikkek zömét; másrészt akármennyire is ki van dolgozva egy téma, lehet akár egy regény is, akkor sem tökéletes és akkor is maradnak benne tévedések. Még az is lehet, hogy az egész cikk nem más, csak emberi vélekedések halmaza.. Ezért mondják a hindu és buddhista mesterek, hogy meg kell tanulni a belső szemmel látni és a belső fülekkel hallani, mert valódi tudás csak az intuíción át jön..
Még befejezem a népi építészetet és 1-2 cikket, amennyire bírom, aztán csókollak Viki, szeretlek, de mennem kell. Magadhoz láncoltál, az időmet elraboltad, de még teljesítenem kell a földi küldetésem..
üdv. – M. V. ✉ 2019. október 11., 07:44 (CEST)
@Milei.vencel: Tudom, és folyamatosan látom, hogy írtál és írsz eleget és azt is, hogy remek dolgokat. De igazad van a WP-n kívül is van élet, sőt legyen is! és ha úgy döntesz, hogy akár végleg itt hagyod, azt is tiszteletben kell tartani. Azért én még bízok benne, hogy visszatérsz... Vigyázz magadra és sok sikert a küldetésedhez. Gg. AnyÜzenet 2019. október 11., 09:23 (CEST)
34000. szerkesztés
Szépen kikerekedtél! De azért húzz bele, le vagy maradva :D Gerry89 vita 2019. október 11., 17:09 (CEST)
- @Gerry89: Tényleg?? Basszus először azt hittem sértegetni akarsz, hogy kikerekedtem. 53 kg... + másfél napja szinte semmit nem ettem. :(
- Köszi, hogy szóltál! Mennyivel is vagyok lemaradva? :DD Mindjárt megnézem... Gg. AnyÜzenet 2019. október 11., 17:17 (CEST)
- @Gerry89: Á, pillanatok alatt leelőzlek. (Mint új szócikk számban. ) Gg. AnyÜzenet 2019. október 11., 17:25 (CEST)
Dehogy, sőt, emlêkszem ifjú koromban a lányok ezt bóknak vettêk, persze nem a súlyukra gondoltunk sosem :D
Tényleg nem vagy messze. Talán még az idén én is kikerekedem. Ez a cél :) Gerry89 vita 2019. október 11., 17:29 (CEST)
Válasz
Szia! Csak most olvastam az üzeneted. Persze, szívesen megcsinálom, legkésőbb ma estére. – Vadaro vita 2019. október 15., 12:26 (CEST)
@Vadaro: Előre is köszönöm! Nem sürgős! Remélem jó a fordításom és csak rá kell majd pillantanod ellenőrzésképpen. Gg. AnyÜzenet 2019. október 15., 12:42 (CEST)
Lényegében jó a fordítás, de egy-két helyen változtattam:
- Ezeknek a különféle szerepű (vagy különböző irányú?) kinövéseknek fő funkciója azonban az ásás. Ezek segítségével harap bele a "sárkányfejű" rovar a levelek lédús húsába és nyit rést a kéregbe, hogy belehelyezze petéit.
- Fán élnek, virágok és levelek nedvével táplálkoznak, a nőstények viaszt választanak ki a hason lévő mirigyeikből, ami megóvja a felnőtt életre még kevéssé alkalmas lárvákat a nedvességtől. Ugyanezzel a viasszal vonják be (bélelik) a kéreg repedéseibe rejtett peték kamrácskáinak falát.
- Orosz elnevezésüket (jelentése: 'lámpácskák') tévesen kapták. Régen ugyanis azt hitték, hogy különös alakú fejük párzás közben világít, de több évszázados megfigyelés során sem sikerült ezt a feltevést soha igazolni.
Láttam, hogy "Фонарницы" = Fulgoridae család. Azt viszont nem tudom, hogy ez a latin szó is "lámpácská"-t jelent-e. Üdv. – Vadaro vita 2019. október 15., 13:37 (CEST)
@Vadaro: De ügyes vagy! Köszönöm szépen! Gg. AnyÜzenet 2019. október 15., 13:42 (CEST)
Törlendő sablon
Hello!
Ezzel a sablonnal akadt egy kis gondom: {{A visszatérők és Sötét árvák filmsorozatok}}
.
A sablon címében lévő két sorozat mellé felkerült egy harmadik is, aminek a szócikkjén jelenleg épp dolgozom, ezzel kapcsolatban pedig utánanéztem ennek a bizonyos univerzumnak. Ám akárhogy kerestem, sehol semmi forrást nem találtam arra, hogy ez a három sorozat egy univerzumban játszódna és épp ezért ennek a közös sablonnak sincs értelme. Viszont nem tudtam, hogy most csak ezért indítsak-e egy törlési megbeszélést, úgyhogy gondoltam hogy rád mint adminra ráírok, hogy mi legyen a teendő.
Válaszodat előre is köszönöm. – Garfbob10 labirintus 2019. október 15., 17:09 (CEST)
@Dr.Garfbob10(2): Helló! Inkább vidd TMB-re, hogy mások is utána tudjanak nézni, nehogy valakinek legyen rá forrása, közben meg törlésre kerülne. Még @Palotabarátot kérdezzük meg, mivel ő már átnevezte. Ki tudja, még az is lehet, hogy nagyon ott van ebben a témában (is). :D Gg. AnyÜzenet 2019. október 15., 20:20 (CEST)
- Dr.Garfbob10, Any, bocsánat, elkeveredtem... Nyugodtan intézzétek, ahogy jónak látjátok, nem áll közel hozzám a téma. Az átnevezésbe úgy keveredtem, hogy helyesírási hibás és magyartalan volt a sablon címe, ezt igazítottam ki, de valójában fogalmam sincs, hogy eszik vagy isszák ezt a dolgot. Kösz, hogy szóltatok, üdv: Palotabarát vita 2019. október 17., 13:01 (CEST)
Így jobban átgondolva azért A visszatérők van olyan ismertségi szinten, hogy meg lenne valahol említve ha közös univerzum. Ráadásul három teljesen különböző csatorna adja őket (TheCW, Space, CBC) és tematikailag sem illenek össze (főleg A halottkém nem, ami ráadásul még regényadaptáció is), úgyhogy szerintem végül szimplán rárakom a törlendő sablon. Azért köszönöm a segítséget. – Garfbob10 labirintus 2019. október 17., 21:21 (CEST)
- @Dr.Garfbob10(2): Úgy látom távollétem alatt ez meg is oldódott. :) Gg. AnyÜzenet 2019. október 17., 22:05 (CEST)
Gg.Any
Kedves Gg. Any! ☺Köszönöm a kedvességed és a segítségedet valaki jol megírta az AHS lapot eredetileg én meg kiegeszitettem egy frappánsabb előszóval szerintem jó lett amit irtam. Már regebben is irtam cikkeket újságba jol tudok fogalmazni. Az jó ha segítjünk egymásnak nem tudom mire vélni az ocsmanykodast, foleg ha visszanezed az illeto miket irt at es törölt ki obcén jellegű hozza írásokat bar uj vagyok meg kell segítség letiltani nem akarok senkit de ha raneznel az oldalra vagy irsz nekem megkoszonom a segítségedet. ☺ Mesekeksz vita 2019. október 16., 15:19 (CEST)
- Kedves @Mesekeksz! Nagyon szívesen.
- Természetesen megnéztem miket írt be, enélkül nem figyelmeztettem volna. Ha szükséges, mert nem hagyja abba, akkor szerkesztési megvonást is kaphat az illető, mert sokáig nem hagyjuk, hogy mások munkáját tönkretegye. Sajnos az "ocsmánykodást" itt meg kell szoknod, folyamatosan küzdünk a vandálok ellen, rengeteg energiát használva, amit más, hasznos szerkesztésre is tudnánk fordítani.
- Ezeket a vandálkodásokat te is vissza tudod vonni. A szócikk Laptörténetében van olyan a szerkesztési összefoglaló után, hogy szerkesztés visszaállítása és visszavonás. Az előzővel azonnal vissza lesz vonva az illető szerkesztése, visszaállva az ezt megelőző szócikk állapotra, a visszavonással pedig indoklást is tudsz fűzni hozzá, hogy miért tetted. Ez utóbbit vandáloknál nem szoktuk. Felesleges még plusz energiát pazarolni rájuk.
- Az Amerikai Horror Story: 1984 szócikket elkezdtem javítani, de rengeteg hiba van benne (nem általad), egyelőre inkább rád hagynám, majd legfeljebb még megpróbálok ránézni később. Csak formai dolgokban tudok segíteni, a sorozatot (ezt sem) nézem. Gg. AnyÜzenet 2019. október 16., 15:56 (CEST)
Köszönöm
Köszönöm, hogy törlésre jelölted. NJH7779🚋villamos 2019. október 17., 10:50 (CEST)
@NJH7779: Annál kicsit több volt, töröltem is. :) Ez nem TMB ez azonnali. Gg. AnyÜzenet 2019. október 17., 10:51 (CEST)
Rendben most már láttam. NJH7779🚋villamos 2019. október 17., 10:52 (CEST)
Rendben (2)
Rendben. És szép napot kívánok! Apród vita 2019. október 17., 14:14 (CEST)
@Apród: Akartam én is írni neked, de megelőztél. Ne haragudj, hogy belenyúltam, csak hátha átírja. Írtam a vitalapjára. Annyit dolgozott vele. Tudom, hogy gépi fordítást rögtön törölnünk kellene, de ne vegyük el egy szerkesztőnek rögtön az elején a kedvét. Neked is szép napot! Gg. AnyÜzenet 2019. október 17., 14:22 (CEST)
Nem baj, úgy tekintettem, hogy jó jelzés arra az üzeneted, hogy elmenjek kávét inni, talán az is segít nekem a gondolkozásban (más jelekből is látom ugyanis, hogy lassabban tudok most gondolkozni). Apród vita 2019. október 17., 14:35 (CEST)
@Apród: A döntéseddel nem volt baj. Jó kávézást. :) Gg. AnyÜzenet 2019. október 17., 14:42 (CEST)
Kalmár László
Szép estét kívánok, Any!
Kalmár László (zeneszerző) szócikkét - miután elkezdte egy anon - megpróbáltam csinosítani (Ilyen volt - amikor még az anon kezdte). Nem tudom, mit érdemes vele csinálni, mivel a szócikk most is gyatra. Apród vita 2019. október 20., 23:22 (CEST)
Ráadásul rejtély előttem, hogy az infoboxba beírtam a halálozási dátumát, viszont azt az infobox nem jeleníti meg. Apród vita 2019. október 20., 23:24 (CEST)
@Apród: Kész. :) Gg. AnyÜzenet 2019. október 20., 23:35 (CEST)
Szép estét Apród! Bevallom őszintén (csak neked) az első változatra rámozdult a törlő kezem, de most már szépet csináltál belőle. Ügyes vagy! :) Gg. AnyÜzenet 2019. október 20., 23:31 (CEST)
Jaj de ügyes vagy! Köszönöm szépen a segítséget! Apród vita 2019. október 20., 23:37 (CEST)
@Apród: Igazán nincs mit. Bármikor, szívesen. :) Gg. AnyÜzenet 2019. október 20., 23:38 (CEST)
És megint köszönöm . Apród vita 2019. október 21., 10:14 (CEST)
Megint köszönöm a törlést . Apród vita 2019. október 27., 23:36 (CET)
@Apród: Mindig nagyon szívesen. Gg. AnyÜzenet 2019. október 27., 23:43 (CET)
Sztárban Sztár Leszek!
Szia! A férjezett név kötőjellel írandó. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője NJH7779 (vitalap | szerkesztései) 2019. október 22., 13:41 (CEST)
- @NJH7779: Szia! Ez így, ebben a formában nem igaz. Miért lenne minden férjezett név kötőjellel írandó? Ja, vagy a Tóth Gabiéra gondoltál? Meglehet már álmomban is Tóth Gabi kötőjeles neve fog üldözni. :DDD
- Tessen szíves lenni az aláírásodra is időt pazarolni. Nem kötekedés, csak te is szóvátetted a múltkor az egyik anonnak...Gg. AnyÜzenet 2019. október 22., 13:55 (CEST)
- @NJH7779: Nincs erre semmiféle szabály, bár tény, hogy az esetek többségében kötőjelezik. Az Origón találtam cikket a friss hírről, ott pl kötőjel nélkül írja. Vagyis mondja, hogy úgy írja. Szerintem tájékozódj mielőtt pont az egyik itteni legjobb helyesírót kioktatod helyesírásból. Gerry89 vita 2019. október 22., 16:24 (CEST)
- @Gerry89: Köszönöm kedvességed. Szerencsére úgy látom a múlt emlékei már kicsit elhomályosultak nálad, mert én még emlékszem "megismerkedésünkre". :DDD Na, de hagyjuk is a múltat!
- Én poénra vettem Ati komolyságát és főleg általánosítását, mert elég sokféleképpen alakulhat manapság házasságkötés után egy nő neve. Akár megtarthatja a leánykorit, akár átveheti a férje teljes nevét a né kiegészítéssel, akár átveheti a családnevét a né kiegészítéssel és megtarthatja a leánykori nevét teljesen, akár átveheti a férje családnevét megtartva a saját keresztnevével, akár felveheti a férje családnevét és kötőjellel a saját leánykori nevéhez kapcsolhatja. Biztos van még variáció. :D
- Azt is gondoltam, hogy valószínűleg igaza van a fiúnak (Krausz-Tóth), csak ami forrásra hivatkozott, abba nem volt benne, ahogy hivatkozott rá (Krausz-Tóth Gabi), olyan formában sem HuFi, sem én nem találtunk egyetlen oldalt sem a WP-s szócikken kívül a neten, így már kezdtünk afelé hajlani, hogy valaki a fészen terjesztette ezt el. No, nem mintha ez a téma egy mákszemnyit is érdekelne engem. :D Gg. AnyÜzenet 2019. október 22., 22:13 (CEST)
- Hogy lehetne azt elfelejteni? Kápolnásnyéken volt. Gerry89 vita 2019. október 22., 23:22 (CEST)
- Ez hatalmas LOL lett!! :DDDDD Félálomban, teljesen gyanútlanul nyitottalak meg. Te, ha ezt valaki olvassa még azt hiszi, hogy tényleg így van. Még életemben nem voltam Kápolnásnyéken.
- Hahó! Ébresztő! Véletlenül Gg. Anynak írtad a facebook helyett. :DD Gg. AnyÜzenet 2019. október 22., 23:36 (CEST)
- Emlékezz csak vissza :D Plusz ott van az archivumod.
- Megszoktam már, félálomban mindig ilyen vagy. Gerry89 vita 2019. október 22., 23:49 (CEST)
- @Gerry89: Végre meglett Kápolnásnyék. :DD Erre már nem emlékeztem és nem is erre gondoltam. De hagyjuk is, hogy mire gondoltam. :DDD Gg. AnyÜzenet 2019. október 23., 22:31 (CEST)
- Sejtem :D Azt elég ha mi tudjuk! :) Gerry89 vita 2019. október 23., 22:37 (CEST)
- Amúgy most tökéletesen van kezelve a dolog a Tóth Gabi-szócikk bevezetőjében. Gerry89 vita 2019. október 22., 16:29 (CEST)
Oké. NJH7779🚋villamos 2019. október 22., 19:03 (CEST)
Junior Eurovíziós Dalfesztivál
Üdv! Szeretnék érdeklődni, hogy miért kerültek törlés alá az eddig létrehozott 2019-es Junior Eurovíziós Dalfesztiváljának előadóinak lapjai? – Xxvktrxx vita 2019. október 25., 22:18 (CET)
- @Xxvktrxx: Biztos olvastad a törlési megbeszélést. A Nevezetességi útmutatóban pedig bővebben is olvashatsz arról mi, vagy ki számít a Wikipédián nevezetesnek. Nem a munkáddal volt gond, ezek a szócikkek szépen ki voltak dolgozva, hanem egyszerűen 10-14 éves gyerekekről van szó, akik egyszer szerepeltek egy dalfesztiválon. Ez a mondat elég jól illusztrálja a munkásságukat:
- " „Már gyerekként szeretett énekelni, komolyan tizenkét évesen kezdett foglalkozni zenével.“ ...és az infobox szerint most 12 éves."
- Biztos voltam benne, hogy rá fogsz kérdezni, de nem érdemes időt szánni olyan dolgokra, ami még a nevezetesség határát sem súrolja. Sajnálom. Gg. AnyÜzenet 2019. október 25., 22:32 (CEST)
- @Gg. Any: Köszönöm a választ, teljesen igazad van, nem ellenkezek! – Xxvktrxx vita 2019. október 25., 22:40 (CET)
@Xxvktrxx: Ez nagyon aranyos, bölcs hozzáállás. Hidd el nem cél a megsemmisítés, de a szabályokat azért hozták, hogy eszerint dolgozzunk. További jó szerkesztést kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. október 25., 22:44 (CEST)
- @Gg. Any: Persze, teljesen megértem. Az előadók lapját személy szerint én is hiányosnak és üresnek találtam, gyakran nem tudtam mit hozzátenni. Köszönöm a támogatást, és neked is további jó munkát! 😊 – Xxvktrxx vita 2019. október 25., 22:53 (CET)
@Xxvktrxx: Azért még kommunikációból, megértésből gyorsan kapsz egy ötöst. Gg. AnyÜzenet 2019. október 25., 22:56 (CEST)
Üdv! Wiktoria Gabor nyerte a dalversenyt, így gondoltam megkérdezem, hogy vissza lehet-e állítani az oldalát, vagy újból kell kezdenem az elejéről a szerkesztést? – Xxvktrxx vita 2019. november 24., 18:46 (CET)
@Xxvktrxx: Szia! Isten ments, hogy újra kelljen írnod, amit már egyszer megírtál. A szócikk helyreállítva. Jó szerkesztést kívánok! :) Gg. AnyÜzenet 2019. november 24., 22:53 (CET)
- @Gg. Any: Nagyon köszönöm! 😊 – Xxvktrxx vita 2019. november 24., 23:57 (CET)
Anonim béka
Szia! Most már mehetnek a Commonsba a képek? Ha igen, áttöltöm őket. – Regasterios vita 2019. október 26., 15:13 (CEST)
@Regasterios: Szia! Nekem mindegy, de így elég ciki, hogy nem tudni ki ő. Nem kellene inkább törölni? Vagy van ilyen részleg a Commonsban, hogy "Nem tudjuk ezek mik?" :D Ennek a képnek akkor lehetne pl. egy olyan, mindenre választ adó címe, hogy BÉKA! :DDD Gg. AnyÜzenet 2019. október 26., 22:29 (CEST)
Ahogy gondolod. Van ilyen kategória amúgy: c:Category:Unidentified Bufo. – Regasterios vita 2019. október 26., 22:32 (CEST)
@Regasterios: Ezt nem is tudtam! Itt nem lesz gáz. Ide nyugodtan töltsd fel. Köszönöm! :) Gg. AnyÜzenet 2019. október 26., 22:43 (CEST)
Oké, meglesz. – Regasterios vita 2019. október 26., 22:46 (CEST)
Törölhető? (2)
Szép napot kívánok! Ez a szerkesztői lap törölhető: Szerkesztő:Szilagyi Laszlo1? Apród vita 2019. november 1., 14:52 (CET)
@Apród: miért kellene törölni? Meglátjuk, hogy szerkeszt-e, és majd felhívjuk a figyelmét a helyes tartalomra. – Burumbátor Súgd ide! 2019. november 1., 15:05 (CET)
@Apród: Szerkesztői lapot akkor törlünk, ha trágárság, reklám, nagyon eltévedt, nem a WP-ba való tartalom van rajta. Pl. valaki mesét ír itt, a verseit tárolja stb. Ez a tartalom még nem az. Hogy ne legyen piros a neve és tesz egy pontot, vagy beírja pl. hogy Helló a szerkesztői lapjára, az is rendjén van. :) Gg. AnyÜzenet 2019. november 1., 21:42 (CET)
Rendben. Apród vita 2019. november 1., 21:44 (CET)
@Burumbátor: Rendben. Egyébként pont írni akartam neked, mert most vettem észre, hogy október 9-én személyesen a te tanácsodat kérték és nem tudom, láttad-e. Apród vita 2019. november 1., 15:09 (CET)
- Ez tavaly volt :) Akkor megbeszéltük a saját magáról szóló cikket. Üdv, – Burumbátor Súgd ide! 2019. november 1., 15:12 (CET)
- Rendben. Az évszámra nem figyeltem fel . Elmegyek kávét inni. Apród vita 2019. november 1., 15:14 (CET)
- Szép estét kívánok! Ez törölhető? Azért vagyok dilemmában, mert ha csak a sablonba tett dolgok lennének ott, akkor nem írtam volna, viszont ami alatta van... És látva a laptörténetből, hogy egy részét más szócikknéven írták bele... És tudva azt, hogy más szócikkekben tett szerkesztéseit visszavonták, őt pedig blokkolták... Apród vita 2019. november 6., 20:07 (CET)
- Most pedig kiderült, hogy egy másik szerkesztő írt az előbb említett szerkesztő szerkesztői lapjára Apród vita 2019. november 6., 20:21 (CET)
@Apród: Pagony által minden megoldva! :) Szép estét neked is. Gg. AnyÜzenet 2019. november 6., 21:18 (CET)
Szerintem ez kitalált: Erikszdojter Katalin, mert a Google-n nem találok se róla, se a Kati in house együttesről tartalmat. Apród vita 2019. november 16., 11:05 (CET)
- @Apród: Bálint36 szerint is. 12:50-kor törölte. Köszönjük az észrevételed. :) Gg. AnyÜzenet 2019. november 16., 22:18 (CET)
Szia! szerkesztővita:Llwcybwy megint létrehozta a cikket, ugyanúgy gépi fordítással, szerintem ezt is törölni kellene (te törölted az előzőt, ha jól emlékszem). Nem igazán értem mit akar írni a cikkben, csak ha lefordítom én is és átírom az egészet. Ehhez viszont sem türelmem sem időm jelenleg nincs. Meg kellene értetni vele, hogy ne makacskodjon. (Nem válaszol egyébként, talán ha újból törlik a cikkét, visszaszól.) Ogodej vitalap 2019. november 7., 20:12 (CET)
@Ogodej: Ismét borzalmas gépi fordítás volt. Ismét töröltem. Köszönjük, hogy szóltál. Gg. AnyÜzenet 2019. november 7., 22:31 (CET)
- Köszönöm! Ogodej vitalap 2019. november 7., 22:47 (CET)
Szócikk nagy részének azonossága más cikk teljes szövegével
Kedves Gg. Any!
Arra jól emlékszem, hogyha egy cikk teljes szövege teljesen megegyezik a szócikk nagy részével, akkor törölni kell a szócikknek azt a részét, még akkor is, ha a szócikk végére kitették, hogy A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Deák György nefrológusnak, az Uzsoki utcai kórház osztályvezető főorvosának? Szép napot kívánok! Apród vita 2019. november 25., 15:22 (CET)
Kedves @Apród:! Érdemes lenne írni is a szerkesztőnek, hátha átírná. Gg. AnyÜzenet 2019. november 25., 15:37 (CET)
Rendben. Így jó lesz? Apród vita 2019. november 25., 15:47 (CET)
@Apród: Van egy fölösleges b betűd. :) + Érdemes lenne megemlíteni, (mert lehet, hogy nem tudja), hogy a WP-ra írt szöveget nem szabad egy, az egyben másolni máshonnan. Gg. AnyÜzenet 2019. november 25., 15:52 (CET)
Rendben, a b betűt töröltem. A másolás esetében az a gondom, hogy keressem az a linket, ahol ez le van írva a wikipédiában. Apród vita 2019. november 25., 16:19 (CET)
Mindenesetre megírtam neki, viszont az erről szóló szabályozást még továbbra is keresni fogom. Apród vita 2019. november 25., 16:27 (CET)
Azt hiszem, ez linknek jó lesz hozzá: Wikipédia:Felküldési útmutató#Idézet. Apród vita 2019. november 25., 18:20 (CET)
@Apród: Én is ezt akartam küldeni délután, miután írtál, csak gondoltam majd éjszaka jobban belemerülök a témába, (hátha van még jobb), mert munkahelyről nem tudtam. Gg. AnyÜzenet 2019. november 25., 19:31 (CET)
Köszönöm. Szép estét kívánok neked! Apród vita 2019. november 25., 19:36 (CET)
@Apród: Hát, sajnos nincs mit, mert megint gyorsabb voltál. Neked is szép estét! Gg. AnyÜzenet 2019. november 25., 19:41 (CET)
Sztárban sztár leszek!
Szia! Mondjuk én már talán az is vagyok , de valaki tegnap újra létrehozta a Sztárban sztár leszek! (második évad) lapot, miután 15-én a törlési megbeszélés eredményeképp törölve lett. Törlés után szerintem létrehozás ellen levédendő. – Gerry89 vita 2019. november 26., 10:29 (CET)
@Gerry89: Hú, tényleg!? Sztár vagy? Feltétlenül szólj, ha szócikk születik rólad, nehogy kitöröljük! De addig az általad említettet újra kitöröltem, viszont mindjárt 2020, nem igazán kellene már levédeni. Nem tudom. Egyelőre inkább várjunk, hátha már csak akkor hozzák létre, ha már értelme is lesz. Gg. AnyÜzenet 2019. november 26., 10:46 (CET)
Vörösmarty Mihály
Nagyon szégyenlem magamat! Az iskolában az egyik haverom kikapta a kezemből a telefont (erőszakosan!), hogy majdnem összetört, én többször is figyelmeztettem, hogy az én fiókomból a wikipédiába ne irkáljon hülyeségeket de nem fogta fel. Ha megnézed a lap történetét akkor látod, hogy miután nagy nehezen visszaszereztem a telefonomat akkor elkezdtek a másik, vagy a saját telefonjáról hülyéskedni.– Birpat vita 2019. november 28., 15:48 (CET)
@Birpat: Semmi baj. Ha nem te csináltad, akkor ne szégyelld. A suliban inkább a sulis dolgokkal foglalkozz. Én továbbra is bízok benned. :) Gg. AnyÜzenet 2019. november 28., 16:06 (CET)
Bonyolítások
Szervusz!
Te törölted az ideiglenes területeimet, amelyeken sablont fejlesztettem. (Még egyszer köszi.)
Felhasználom az alkalmat, hogy megkérdezzem a véleményedet. Ennél a sablonnál, amelyet készítettem és teszteltem, kivételesen olyan hátsó gondolataim voltak, amelyeknek nincs logikus helye a sablondokumentációban. Főként, mert annak illik tömörnek lenni, hogy használható legyen. Az a gondolatom támadt, hogy akkor ezeket a meggondolásokat vitalapra teszem. Mi a jó megoldás szerinted: a sablon vitalapjára tenni, vagy ha van dokumentációs allap (ahogy a sablonok esetében gyakori), akkor annak a vitalapjára? (Vagy nem is jó gondolat dokumentáció jellegű információkat vitalapra írni?)
Az még külön kérdés, hogy ilyenkor mit és hogyan kell átnevezni és törölni, amikor a sablont véglegesítem. (Tapasztalati úton most azt mondom, hogy jól eltaláltam; de ezt inkább a véletlen művének tartom, nem a nagy eszem igazolásának.) – Garamond vita 2019. december 2., 14:36 (CET)
@Garamond: Szervusz! Szerintem itt lenne igazán érdemes kérdezni, vagy akár új szakaszban. Ha itt nincs jó ötlet és gondolat, hát sehol. :D Gg. AnyÜzenet 2019. december 2., 15:08 (CET)
- Oké, az a furcsa eset történt, hogy amúgy is ott (mármint a Sablonműhelyben) akartam megkérdezni, csak megláttalak a gyors törléssel, és ettől beindultam. (Indulati Wikiszerkesztés. ) Konkrétan a hivatkozott helyre nem teszem, mert pont ott volt egy hozzászólásom, ami nem lett még teljesen elvarrva. Megvárnám, lesz-e hozzá még valami.
- (Amúgy megfigyelted, hogy az átnevezendő lapok vinni akarják magukkal a vitalapjukat, de az allapjaikat nem? Én most ezt láttam.) – Garamond vita 2019. december 2., 15:37 (CET)
@Garamond: Feltétlenül figyelmeztetni kell az átnevezendő lapokat, ha még egyszer ott merik hagyni az allapjaikat, nem marad következmény nélkül. :D Gg. AnyÜzenet 2019. december 2., 16:06 (CET)
- Hát én pöntyögtem nekik, hogy izé. De azt mondták, Függetlenségi Nyilatkozat, meg ilyenek! Mit tehetek és, szegény egyszerű szerkesztő? Még belekeveredek a Nagy Sablonháborúba, akkor aztán jaj. Még nekem kell akkor a tévésorozatról is írnom, ami abból készül! – Garamond vita 2019. december 2., 16:19 (CET)
@Garamond: Itt nem nehéz belekeveredni valamibe, ezért jobb vigyázni. :D Gg. AnyÜzenet 2019. december 2., 16:29 (CET)
Hát egyszerű szerkesztőként tényleg nincs mit tenni. Adminként van opció az allapok mozgatására, de ez földi halandóknak nem jelenik meg. (Egyébként szerintem egyszerűen vandalizmus elleni védekezés az oka: ha kipipálod a vitalap mozgatását is, akkor akár két lapot is átmozgathatsz hibás címre. Allapokból bármennyi lehet – bár mintha emlékeznék egy százas limitre az átnevezéskor –, mire valaki egy vandál után azt szétválogatja és visszanevezi a helyes címekre, beleőszül.) – Tacsipacsi vita 2019. december 7., 15:12 (CET)
Szőke Olivér
Szia, kérlek tedd ellenőrzötté a Szőke Olivér lapon történt változtatásaimat! Köszönöm szépen! Szép napot! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Maniac1997 (vitalap | szerkesztései) 2019. december 5., 09:40 (CET)
Durva támadás
Ígéretemhez híven itt reagálok az egyebes kocsmafali gondolataidra. Érdekes a perspektívád, láthatólag komolyan foglalkoztat a kérdéskör, amit érintettél. Tehát:
Megmondom őszintén, elszomorított, hogy a hozzászólásom kapcsán durva támadásról, széthúzásról, a dícséret hiányáról írsz. Hogy a végén kezdjem, kifejezetten igyekszem, hogy amikor valami jót, hasznosat látok, akkor azt -- egy-egy rövidke bejegyzéssel vagy a köszönőgomb segítségével -- megköszönjem. Azt is felvetettem már, hogy a véleménykérés intézményét nem csak negatív esetekben kellene használni, hanem olyankor is, amikor arról akarjuk kikérni a közösség véleményét, hogy milyen oszlopos tagja a kollektívának Gipsz Jakab szerktárs. Ha van kedved valami ilyen kezdeményezésen dolgozni, számíthatsz a részvételemre.
Ugyanakkor megmarad a kérdés, hogy ha egy tisztségviselőnkről úgy gondolom, hogy rosszul végzi a munkáját, mi a teendőm? Ne tegyem szóvá? Titkoljam el, hogy ha holnap lehetne szavazni a megválasztásáról, nem szavaznék rá? Jobb az illető tisztségviselőnek, ha magamban tartom a véleményemet, mintha nyíltan tudtára adnám, esetleg lehetőséget adva arra, hogy változtasson a munkamódszerein? Én úgy gondolom, nem. A saját nézőpontomból kiindulva: nekem értékesebb volt, hogy bár elszomorítottál a véleményeddel, de tudtomra adtad, hogy van, aki így lát engem, mint ha magadban tartottad volna a véleményedet, én meg abban a hitben ringattam volna magam, hogy mindenki mindig egyetért velem.
Végül az utolsó mondatodról „mi lehet a gondod, amiért így megváltoztál és hogyan tudnánk segíteni neked” -- ez egy kicsit olyan, mintha mentálegészségügyi segítséget kínálnál nekem. Ha belegondolsz, talán te is érteni fogod, hogy ez miért bizarr és bántó, de ha ezt nem látod át, maradjunk abban, hogy köszönöm a jó szándékodat, de nem kérem az ilyen irányú segítségedet.
--Malatinszky vita 2019. december 6., 18:03 (CET)
- Először, még egyszer a száraz tények. Az érintett elmondása szerint három törlés volt. Ezek közül kettő már kiélesítés utáni maradványok voltak, feleslegesek, duplikátumok. Ezek közül az egyiknél még hibás sablonhivatkozási problémával is. A harmadik angol nyelvű szöveg, angol sablonokkal. Idegen nyelvű írást, bármennyire szépen kidolgozott szócikk, azonnalival törlünk. Számtalan eset volt már ilyen, én is töröltem ilyet, értesítve a szócikk íróját, hogy a magyar Wikipédián van.
- Palotabarát csak takarított (ez a fő feladata az adminoknak, Burumbátor 19:01-kor írt soraival egyetértek), nem akart semmi rosszat, ráadásul itt nem aktív szerkesztőről van szó, hanem olyanról aki már régen nem szerkeszt, valószínűleg soha nem kíván visszatérni, de ha véletlenül így lenne és kérné a lapjait, bármikor visszaállítható, erről a törlő admin is tájékoztatta, ahogy a törlésekről is.
- Ezért nem értettem és most sem értem az egészet, de természetesen tiszteletben tartom a te más véleményedet, nézőpontodat.
- Nagyrészt általánosságban beszéltem: "Miért nincs itt összefogás, de széthúzás annál nagyobb? Évek óta képtelen vagyok feldolgozni ezeket. Miért nem dicsérünk többet? Miért az számít (és szinte csak az), ha valaki hibát vét?" Szó-, és gondolat sem volt olyan, hogy itt miattad lenne széthúzás, vagy te ne dicsérnél. Ahogy látod többes számban fakadtam ki, pl.: "Miért nem dicsérünk többet?" Ha félreérthető voltam elnézésedet kérem. Igen, régen és nagyon komolyan foglalkoztatnak ezek a problémák, sokszor próbálok tenni ellene, de szinte mindig falnak ütközök...
- Volt az AL-en egy felvetésem, hogy a Kocsmafalon, vagy akár a szerkesztő vitalapján legyen egy szakasz, ahol egy adott időben bárki leírhatja az illetőről a véleményét (akár IP címről is, ha nem akarja nyíltan felvállalni), szigorúan betartva a normális hangnemet és elkerülve a személyeskedést, ha valaki ez ellen vét, akár a hozzászólása is törölhető legyen stb., mert honnan tudnánk, hogy mit csinálunk, vagy nem csinálunk jól, ha szinte soha nincs aki elmondja nekünk. Így lehetne változni, változtatni a dolgainkon, jobbnak lennünk, jobban csinálnunk, valószínűleg meg is lepődnénk, hogy a közösség esetleg, hogy lát minket, hogy látja a munkánkat. Sajnos nem voltam népszerű az ötlettel.
- Mint ahogy annak sem lennék ellene, ha bizonyos időközönként lenne admin, vagy akár járőr újraválasztás (ez utóbbi azért, hogy ne legyünk igazságtalanok az adminokkal), ha a közösség nincs megelégedve valaki munkájával, akkor azt le lehessen váltani. Ilyenek például a wikitanács tagok is, őket is újraválasztja a közösség. Ha valakivel nincsenek megelégedve, nem választják újra. Sajnos ezzel az ötletemmel sem lettem népszerű...
- Ha neked lenne ilyenfajta felvetésed, én is szívesen támogatnálak. Én már nagyon bele vagyok fáradva a vitákba, nagyon megviselnek, én már nem kezdeményezek semmit. Sőt, már annyiszor elhatároztam, hogy messze elkerülöm a vitalapokat is, de vesztemre, néha még sajnos belekattintok némelyikbe.
- Semmiképpen nem gondolom, hogy ne tedd szóvá, ha valakivel nem vagy megelégedve. Egyenes jellemre vall, aki vállalja és nem rejti véka alá a véleményét, viszont a mostani szituációban ez nagyon nem jókor jött elő. Szerintem. De ez csak az én véleményem.
- Egy vitában mindig arra biztatom a másik felet, hogy lépjen ki a saját szerepéből és képzelje magát a másikéba, hallgassa (olvassa) vissza amit ő mondott, milyen érzés lenne, ha ő kapta volna.
- Az utolsó bekezdésedben említett mondatom, ha félreérthető volt, elnézésedet kérem. Természetesen semmilyen általad említett "mentálegészségügyi segítségre" nem gondoltam. Nekem egy segítség felajánlás, vagy kapás soha nem "bizarr és bántó", egyszerűen mindenkinek vannak fáradtabb, vagy nyűgösebb időszakai, engem már e-mailben is kértek, hogy beszéljek xy-al, hogy hagyja őt most békén, (szerintem) már ennek egy időre való betartása is nagy segítség, de lehet, hogy ez nem mindenkinél van így. De bevéstem, az ilyenfajta félreérthető mondataimra a jövőben irányodban vigyázok.
- Szeretettel: Gg. AnyÜzenet 2019. december 6., 23:52 (CET)
Malatinszky nem szorul a védelmemre, valamint az a segítségnyújtási felajánlkozás nekem is megütötte a szemem. Én elég régóta tekergek itt, és az a meglátásom, hogy Malatinszkyvel nagyon jó együtt dolgozni. Pontosan eltalálja, mikor kell valakit dicsérni és mikor kell valakinek kérdést feltenni. Tehát az adminlét metafizikai, pszichológiai részében teljes mértékben egyet értek vele mindig, lehet rá hagyatkozni. A másik a tartalmi kérdések, amikben van, hogy más álláspontot foglalunk el. Amiket itt fent írtál (adminok újraválasztása, pl.) évtizedre visszanyúló történelme van és konzekvensen a paletta ellentétes szegletében foglalunk helyet. De ez meg nem baj, sőt nagyon jó, hiszen a különböző vélemények által, azok közelítése esetleg kiegyenlítése során megy előre a szekér. A probléma ebben a kérdésben az, amit amott leírtam, amíg azokban a kérdésekben nincs egyetértés, addig az ilyen szimptóma szintű eseményekben sem lesz.
A vita és a megbeszélés kapcsán én elkezdeném bevezetni a "vélelem" fogalmát a Wikipédia szabályozásába. Például: ha a fenti példánál maradva, valaki három évvel ezelőtt szerkesztett huszat, létrehozott egy cikket egyx allpon, majd élesítette (segítséggel vagy anélkül), és azóta szerkesztése sincs, akkor én vélelmezném, hogy ha és amennyiben tudta volna, hogy az átnevezéssel nem törlődik automatikusan az ő allapja, akkor töröltette volna. Ha nyilatkozik, hogy NEM akarja allapjait töröltetni, akkor békén hagynám. Nagyjából, mint az Organspender szabályozás magyar változata: amíg nem nyilatkozol kifejezetten,m hogy a te szerveidet nem adhatják oda másnak halálod esetén, addig a magyar egészségügy vélelmezi, hogy te engedélyt adtál a szervek felhasználására. – Burumbátor Súgd ide! 2019. december 7., 07:48 (CET)
@Gg. Any: Fentebb azt írod „Idegen nyelvű írást, bármennyire szépen kidolgozott szócikk, azonnalival törlünk.” Nagyon remélem, hogy ezt úgy érted, hogy az ilyen lapokat a szócikk névtérben töröljük azonnalival. Nekem például van egy Orosz beszédetikett című allapom. Ez egy az orosz Wikipédiáról átemelt szöveg, amit egy ponton lefordítva ki akarok tenni a cikknévtérbe, de egyelőre csak néhány százaléka van magyarul. Nagyon rossz néven venném, ha ezt valaki azonnalizná. --Malatinszky vita 2019. december 9., 16:24 (CET)
@Malatinszky: Nem tudok olyanról, soha nem is láttam és nekem sem jutna eszembe allapról törölni ilyet, természetesen szócikk névtérre értettem. Gg. AnyÜzenet 2019. december 9., 16:30 (CET)
- Ezek szertint te is helyteleníted, ha egy adminisztrátor „Szerkesztő:Nemokap/próbalap7 -> töröltem, 100 százalékban lefordítatlan cikk volt hibás sablonhivatkozásokkal” indoklással törli egy szerktárs allapját? --Malatinszky vita 2019. december 9., 17:03 (CET)
@Malatinszky: A két helyzetet azért más, mert:
- Te nem vonultál vissza.
- Ezt az allapot nem három évvel ezelőtt, hanem idén, 09.21-én hoztad létre és 12.08-án is szerkesztetted.
- Valamint a törölt szócikknél az angol sablonok a magyar Wikipédián hibás sablonhivatkozásokat is eredményeztek.
Gg. AnyÜzenet 2019. december 9., 17:23 (CET)
Köszönöm a segítséget a takarításban!
:) Pasztilla 2019. december 6., 22:20 (CET)
@Pasztilla: Nagyon szívesen! :) Gg. AnyÜzenet 2019. december 6., 22:22 (CET)
Re:Pjatyigorszk
Szia! Igen, tervezem kibővíteni a szócikket, csak szabadidővel állok rosszul. Ma igyekszem annyival bővíteni, hogy megüsse a csonk szintet. Üdv, – VargaA vita 2019. december 9., 09:38 (CET)
@VargaA: Szia! Köszönjük szépen! Dehogy fontos ma, ráér. De jó, hogy vállaltad. :) Üdv.: Gg. AnyÜzenet 2019. december 9., 09:44 (CET)
J.A.
Nem ártana ezt a lapot: József Attila félvédetté tenni. Eggyel kevesebb lenne a mindennapi gond. Szerintem... OsvátA Palackposta 2019. december 9., 10:58 (CET)
@OsvátA: 11.18., 12.03 volt vandalizálás benne és ma 1. Sajnos ez nem felel meg a sorozatos vandalizmus kritiriumának, ezzel még elbírunk. A WP legfőbb célját a szabad szerkeszthetőséget nem szabad gátolnunk. (A hivatalos után, a magánvéleményem, hogy teljesen igazad van, ezeket a lapokat (Arany, Petőfi, Neumann, József Attila stb. stb. stb.), mint le kellene védeni. Hozzátenni ugyan mit tudnának még, de vandálkodni annál többet benne.) Gg. AnyÜzenet 2019. december 9., 11:17 (CET)
@OsvátA: Én már ugyanígy vagyok, mint te. Szóval, már minimum ketten vagyunk. Gg. AnyÜzenet 2019. december 9., 11:26 (CET)
- Szerintem már százan vagyunk. Néha csak akadályok az irányelveink. OsvátA Palackposta 2019. december 9., 16:17 (CET)
Óriás-énekeskabóca
Kedves Gg. Any!
Nem tudom, hogy az óriás-énekeskabóca szócikkének elejéről mi hiányzik? Ezt idén májusban egy anon szerkesztő kezdte el, de ugyancsak májusban globálisan blokkolták az anon szerkesztő IP címét. Apród vita 2019. december 9., 17:11 (CET)
@Apród: Most már késésben vagyok, el kell mennem, de este majd próbálom megnézni. Gg. AnyÜzenet 2019. december 9., 17:26 (CET)
Rendben. Apród vita 2019. december 9., 17:43 (CET)
@Apród: Elcseszte az elejét, de ezt még rendbe lehetne hozni, de sajnos ez a szócikk egy, az egyben átmásolása (forrásokkal, mindennel) a DenesFeri által írt Énekeskabóca-félék szócikknek, szóval ez kuka, töröltem. Ügyes vagy, hogy szóltál. Gg. AnyÜzenet 2019. december 9., 23:07 (CET)
Rendben. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. december 9., 23:16 (CET)
@Apród: Neked is szép estét, illetve jó éjszakát. Én pl. most kidőlök. :) Gg. AnyÜzenet 2019. december 9., 23:19 (CET)
Userlapodon elgépelés
Szia Gg. Any, észrevettem, hogy a userlapodon a Szerkesztő:Gg. Any#"Szócikkeim" szakaszban azt írod, hogy „Bajári Erzsébet 2015.01.31. 21:08”, de valójában 2016-ban kezdted szerkeszteni a szócikket. Érdekes, hogy a kronológia amúgy jó, csak az évszámot elgépelted. --Pallertithe cave of Caerbannog 2019. december 9., 23:27 (CET)
Szia Pallerti! Hogy te miket veszel észre! :D Én valószínűleg már soha nem láttam volna meg. Köszönöm az észrevételt. Máskor egészen nyugodtan korrigáld, ha szeretnéd, sőt bárki, bárhol (vitalapokon, kocsmafalakon, stb. stb. is), bármilyen elgépelésem, én csak örülni fogok neki, hogy nem helytelenül szerepel az irományomban. Gg. AnyÜzenet 2019. december 10., 09:55 (CET)
Cassius blue
Any, van ennek magyar neve? – Pagony foxhole 2019. december 11., 15:05 (CET)
@Pagony: Nincs. Gg. AnyÜzenet 2019. december 11., 17:22 (CET)
Ez szomorú, akkor Cassius-kék lesz. – Pagony foxhole 2019. december 11., 17:46 (CET)
@Pagony: Van! Fehérfonákú boglárka! (Forrás: A világ lepkéi. David Carter. Budapest: Panem Kft. és Grafo Kft. 1994. 99. o. ISBN 963-7628-83-5) Elnézést! :) Gg. AnyÜzenet 2019. december 11., 18:36 (CET)
Az angyalát! Köszönöm! De hát olyan szép kék, miért pont a fehérre koncentrálnak? :) – Pagony foxhole 2019. december 11., 18:38 (CET)
@Pagony: Mert nagyon sok kék színű lepke van. :) Találtam egy nagyon jó képet, itt [7] nagyon szépen látszik együtt a fonák és a szárnyfedő színe. Ahol megtaláltam, ott azt írják, különlegessége, hogy "a fonák mintázata áttűnik a szárnyfelszínre". Ami kép az én könyvemben van, kb. így néz ki [8], még több is a barna szín benne. Pedig hím, azok meg feltűnőbbek szoktak lenni a nőstényeknél. Gg. AnyÜzenet 2019. december 11., 22:29 (CET)
Köszi, meg vagyok győzve. :) Gyönyörűek. – Pagony foxhole 2019. december 11., 23:21 (CET)
@Pagony: Hurrá! :D Szívesen! Gg. AnyÜzenet 2019. december 11., 23:24 (CET)
Matej Jug
Szia! Az NSO gyorsabb volt, mint Te El: a Ludogorec fizette – változott a bíró Wikipedia-oldala... Vannak azért kreatív vandálok is, a kritika amúgy jogos volt – Gerry89 vita 2019. december 13., 15:48 (CET)
@Gerry89: Tudom, hogy jogos volt a beleírás. Ne hidd, hogy én nem benne hagynék számtalan beírást, ha nem kötnének a Wikiszabályok... Köszi az infót! Gg. AnyÜzenet 2019. december 13., 16:05 (CET)
Törlés
Kedves Any! A Vita:Farkas Zsolt is törölve legyen? Szép napot kívánok! Apród vita 2019. december 16., 15:28 (CET)
Kedves Apród! Inkább ne legyen. Ha valaki másként gondolja, majd törli. Szép napot kívánok én is! Gg. AnyÜzenet 2019. december 16., 15:35 (CET)
dr. Boross László
Szia! Köszönöm. Elkél a segítséged, mert még új vagyok és csak tanulgatom a Wiki szerkesztést. Bemutatkozásomhoz kellenének userboxok, a homokozóban még nem találtam meg..... :( – Aláíratlan hozzászólás, szerzője dr. Boross László (vitalap | szerkesztései) 2019.12.20.10:32
@Dr. Boross László: Szia! Rengeteget lehet tanulni másoktól. A kérdésedre, pl. a szerkesztői lapoknak a böngészésével. Ha megnyitod szerkesztésre látni fogod hogyan csinálták. Olvasgasd az általam küldött üdvözlősablonokat, abban is rengeteg információ van. Érdemes Laptalálomra-t (fent balra van) dobáltatni a géppel és szintén szerkesztésre megnyitva megnézni, hogyan is csinálták abban a formázásokat, táblázatokat, felsorolásokat stb. stb. mások. Próbálok én is segíteni, de a Kocsmafalakon is kérdezhetsz, mentort is kérhetsz magad mellé. Sajnos én most többet hirtelen nem tudok, mert évvégi rendezvényre indulok. Nem tudom éjszaka még visszaérek-e a wikire. Ha valahová írsz, legyél szíves írd alá, ez fontos az időbélyeg + beazonosítás miatt. Itt lent, a karakterkészlet utolsó elemére, a négy hullámvonalra ha ráböksz, a gép mindent elvégez helyetted. Most még elvégzem én. Elnézést, most többre nincs időm. Jó szerkesztést kívánok! :) Gg. AnyÜzenet 2019. december 20., 10:53 (CET)
Köszi, már ezzel is többet tudok. Elkezdem böngészni a küldött anyagokat. Dr. Boross László vita 2019. december 20., 10:57 (CET)
Boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket!
Szia. Boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok neked! – TomFZ67 vita 2019. december 26., 21:04 (CET)
Szia TomFZ67! Köszönöm szépen! Viszont kívánom én is neked! Gg. AnyÜzenet 2019. december 26., 21:55 (CET)
Én is kellemes karácsonyt kívánok! – Napkirály postaláda 2019. december 27., 11:02 (CET)
@Napkirály: Köszönöm szépen neked is és én is boldog karácsonyt kívánok (így utólag :D), remélem jó volt. Gg. AnyÜzenet 2019. december 27., 11:44 (CET)
Rontott átirányítás
Kedves Any!
Kérdeztem Peadartól, de ő irreleváns kérdésnek tartotta és törölte kérdésemet, így nem tudom, hogy a rontott átirányítás törlődjön-e, mert nem tudom, hogy maradt-e még olyan szócikk, ahol ez a rontott átirányítás megmaradt: Komnénosz Mária (egyértelműsítő lap? Szép estét kívánok! Apród vita 2019. december 26., 22:26 (CET)
- Kedves Apród! Először teljes döbbenet! Törölte Peader a kérdésed? Azért ez elég durva... Egy rontott átirányításnak nem igazán kellene maradnia. Szerinted?
- Én is szép estét kívánok! Gg. AnyÜzenet 2019. december 27., 00:21 (CET)
- Gépelési hibás átirányításokat nem tartunk meg. Azonnali eljárással töröltem. Annyiban igaza volt Peadarnak, hogy felesleges volt megkérdezni, mert egyértelmű, hogy törlendő az ilyen. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. december 27., 00:25 (CET)
- Rendben, köszönöm, @Hungarikusz Firkász:. Apród vita 2019. december 27., 00:30 (CET)
Peadarnak akkor lett volna igaza, ha ezt megválaszolja. Az, hogy valakinek törli a kérdését elég durva reakciónak tartom, még akkor is, ha a saját vitalapján volt. Különben csak egy másodperccel voltál gyorsabb, mert én is töröltem (volna), de elsőre (másodikra sem) nem láttam, hogy mi a különbség a kettő között. Gg. AnyÜzenet 2019. december 27., 00:33 (CET)
- Köszönöm, Any. Apród vita 2019. december 27., 01:20 (CET)
@Apród: Szívesen. :) Bocsi, éjszaka már nem voltam százas, sajnos még most sem (a tesóméknál buli volt), most reggel jutott eszembe, tegnap még kérdeztél, szóval bal oldalt az Eszközök, Mi hivatkozik erre? fülön tudod megnézni. Gg. AnyÜzenet 2019. december 27., 12:06 (CET)
- Köszönöm, Any. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. december 27., 18:03 (CET)
Aláírás
Ide is leírom, hogy hiba volt, de most meg azon fognak perlekedni, hogy solymári oldalán vitatkozunk. Ha lehet törölni ott, tedd meg, engem ezért is leszidnak. Mindegy, nem te tehetsz róla, de amit ezek velem hónapok óta művelnek, az nehezen minősíthető, ilyenkor nem tudok, és nem is akarok "kedves lenni". Indoklás nélküli törlések, beszólások, satöbbi, és nem olyan stílusban, ahogy te írsz, hanem sokkal rosszabbul. Gondolom, nem csak velem csinálják ezt. Neveket nem írok, de sejtheted kik azok a solymári által is említett "veterán szerkesztők". Pláne, karácsonykor, nekik ez sem számít. ÉVek óta dolgozom a WIkin, és ezt kapom, ezért fogom - ha ez így megy tovább - itthagyni. Csak feladni sem akarom, persze. Kapeter77 vita 2019. december 27., 20:51 (CET)
Ž
Kedves Any!
Mivel látom, íródtak az utóbbi órában törölt egybetűs szócikkek, nem tudom, hogy ez is a mostani órában törölt szócikkekhez hasonló-e: Ž? Szép estét kívánok! Apród vita 2019. december 29., 21:31 (CET)
Kedves Apród! Ezt a változatot (is) láttam, ez már jó (amennyiben nem másolmány stb., de ezt még nem volt időm megnézni), ez már nem egy sor, pár szóval. Szép estét neked is! Gg. AnyÜzenet 2019. december 29., 21:35 (CET)
Köszönöm, akkor rendben. Apród vita 2019. december 29., 21:37 (CET)
Bocs, hogy beleszólok: kicsit megpiszkáltam a cikket, és szerintem most már maradhat, de ha törlésre kerül, az se nagy baj. -Malatinszky vita 2019. december 29., 23:12 (CET)
@Malatinszky: Már eredeti állapotában is maradt volna (szerintem), most meg már pláne. Örömmel figyeltem bővítésed, köszönjük a feljavítást! Korábban azt is megnéztem nem-e másolmány, de a netes forrásokkal 0% egyezőséget hozott a szűrő. Gg. AnyÜzenet 2019. december 29., 23:18 (CET)
Én is köszönetet mondtam köszönőgombbal Malatinszkynek. Apród vita 2019. december 29., 23:41 (CET)
@Apród: Akkor András most "nagyon" meg van dicsérve. :D Gg. AnyÜzenet 2019. december 29., 23:43 (CET)