Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Csurla/Archívum0106

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Csurla 4 évvel ezelőtt a(z) Richly Zsolt témában

Opera-énekesnő

Szervusz! Igaz, hogy sokat hiányoztam a WP-ról, de nem tudok ilyen megbeszélésről. Miért kell(ene) a magyar WP-nek eltérnie ennél a szónál a magyar helyesírási szabályoktól? – Sir Morosus vita 2019. május 1., 10:52 (CEST)

@Sir Morosus: Szia! Most nem tudom kikereseni. Egy éven belül volt. A nyelvi vagy az egyéb kocsmafalon volt. Csurla vita 2019. május 1., 11:03 (CEST)

A még a 11. kiadáson alapuló helyesírási szótárban konkrétan így szerepel a szó, a 12. kiad. függelékében nem szerepel a megváltozott írású szavak között. – Sir Morosus vita 2019. május 1., 11:24 (CEST)

Itt található a megbeszélés. Végigolvasva közel sem látszik, hogy ezt a kérdést „megbeszéltük” volna, sőt a többség inkább a kötőjeles forma mellett volt.– Regasterios vita 2019. május 1., 11:42 (CEST)

Ez volt az. - Csurla vita 2019. május 1., 11:44 (CEST)

Én is ezt linkeltem be. – Regasterios vita 2019. május 1., 11:58 (CEST)

Én csak azt tudom, hogy ami a végeredmény lesz ennél a személynél a megegyezés után, azt kell majd a többi vita tárgyát képező szónál alkalmazni és ehhez lehet, hogy jobb lenne bot alkalmazása:

Jevgenyija Jevgenyevna Vologyina

Szia, az apai neve helyesen: Jevgenyjevna. – Pagony foxhole 2019. május 8., 18:02 (CEST)

@Pagony: Szia! Most az egyszer az átíróra bíztam magamat.... Csurla vita 2019. május 8., 18:07 (CEST)

Mindenesetre rossz, nézd meg a WP:CIRILL-ben. – Pagony foxhole 2019. május 8., 19:26 (CEST)

@Pagony: Megnézés nélkül is tudom. Megbíztam az átíróban. - Csurla vita 2019. május 8., 19:29 (CEST)

Bizonytalanságom

Szép napot kívánok! Mivel nem feltétlenül vagyok biztos benne, hogy amit beírok a halálozási listába, annak benne is kell lenni, így ha valamelyik nevet kiveszed, azt nem bánom (most egyébként Kósa József állatgondozó esetében volt ilyen bizonytalanságom, mert a Blikket voltam kénytelen használni forrásnak, mivel a Hvg cikke nem tartalmazta az életkorát ). Apród vita 2019. május 11., 00:53 (CEST)

Alberto Giovannini

Szép estét kívánok! Alberto Giovannini neve a halálozási listában nem annyira fontos (annak ellenére sem, hogy magyar nyelvű forrásokban fel-felfigyeltek az általa vezetett szakértői csoportra, én is csak ezért tettem bele, nem az olasz nyelvű forrásokat néztem ezzel kapcsolatban). Ha akarod, kiszedhetem. Apród vita 2019. május 12., 22:28 (CEST)

@Apród: Bocsi, de fáraszt az egész. Jelenleg nincs kedvem után javítgatni, dolgozni. A huwiki számára érdektelen embereket felesleges beírni. - Csurla vita 2019. május 12., 22:30 (CEST)

Rendben, kivettem. Apród vita 2019. május 12., 22:37 (CEST)

Tényleg elhunyt Faragó Lajos: Gyász: elhunyt Faragó Lajos, a kispesti Aranycsapat utolsó tagja. (nemzetisport.hu. 2019.05.13). Apród vita 2019. május 13., 14:27 (CEST)

@Apród: Azert vontam vissza Lacika szerkeszteset mert forras nelkul tette es csak a kategoriat modositta. Kerlek, hogy ne kommentalj mindent a vitalapomon. Koszonom. Csurla vita 2019. május 13., 14:31 (CEST)

Bradley Welsh

Kedves Csurla!

Már hetek óta figyelem, hogy Bradley Welsh sorsa mi lesz az angol és német wiki halálozási listájában, mivel a halálozási dátuma bizonytalan volt, szócikk nem íródott róla, színészként csak a T2 Trainspotting kapcsán figyeltek fel rá 2017-ben (ott sem főszereplő volt), ezenkívül ökölvívóként volt még ismert. Most végre kivették május 15-én az angol wiki halálozási listájából és ugyan a német halálozási listában benne maradt, de szerintem a az idei évi halálozási listából érdemes volna kivennünk.

De ha te másképp látod, akkor felőlem benne maradhat. Egyébként az meglepett, hogy az angol wiki halálozási listájából kiszedték Bács Ferencet. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. május 18., 23:36 (CEST)

@Apród: Szia! Welsh kivehető. Az enwikin az a szokás, hogy egy idő utan törlik a listából azokat, akikről nem cikk vagy redir. - Csurla vita 2019. május 18., 23:48 (CEST)

Halmosi

Szép estét kívánok!

Azt nem tudom, hogy Halmosi Zoltán szócikkének a neve legyen átnevezve Halmosi Zoltán (labdarúgó, 1947)re? Apród vita 2019. május 24., 22:48 (CEST)

@Apród: Szia! Átnevezve logikus, ez a szokvány. - Csurla vita 2019. május 24., 22:50 (CEST)

Akkor átnevezem. Apród vita 2019. május 24., 22:51 (CEST)

CEE Tavasz

köszi a nevezéseket! Taz vita 2019. május 25., 17:06 (CEST)

@Taz: Szia! Köszönöm a szócikkeket! - Csurla vita 2019. május 25., 17:48 (CEST)

Megjegyzés

Egyébként tegnap valaki egy nem megbízható IP-címről - amelyik IP-címről korábban a Puskás Stadion szócikket vandalizálták - tegnap olyan szerköföt és bejegyzést közölt valaki, hogy aznap meghalt Forgó Sándor főiskolai tanár. Nem tudom, felmerül-e még, ezért közöltem ezt a hírt most veled, a szócikkben viszont visszavontam megbízható forrás hiányában. Apród vita 2019. május 30., 00:41 (CEST)

Mégiscsak találtam róla hírt, úgyhogy most beírom. Apród vita 2019. május 30., 00:42 (CEST)

Spanyolország helyett Angliával kezdtem?

Szia! Elkezdtem a próbalapomon egy szócikket, amibe azok a labdarúgók vannak benne aki Angliában játszottak vagy jelenpillanatban is ott fociznak. Szeretném még folytatni + tovább forrásolni. De segítséget szeretnék kérni, hogy így jó, hogy nem osztályok szerint van hanem klubok szerint abc sorrendbe, táblázatokban, játékos neve, mettől-meddig, jegyzetek ami a források kerülnek, táblázat azok a labdarúgók megcsillagozva akik a felnőtt keretbe bajnoki mérkőzésen nem léptek pályára csak akik a tartalékok vagy az utánpótlások között volt. Nem tudom kinézetre így jó lesz-e vagy kellene még valami bele? Egyelőre ami ebbe a szócikkbe volt benne azt vissza néztem legelejétől kigyűjtöttem. Mi a véleményed? Attila1486 vita 2019. június 1., 10:42 (CEST)

Aláírás

Ugye nem baj, hogy a két aláírásodból az egyiket töröltem? Szép estét kívánok! Apród vita 2019. június 4., 21:26 (CEST)

Friss haláleset sablon

Szép napot kívánok!

Utánanéztem, hogy mely szócikkeken van rajta a friss haláleset sablon és azt láttam, hogy két márciusban elhunyt személynél. Ezekről lekerüljön a friss haláleset sablon: Neuber Alajos, Desmond Ford? Apród vita 2019. június 5., 00:20 (CEST)

@Apród: Szia! A haláleset után két hét után törölhető a sablon. Csurla vita 2019. június 5., 12:39 (CEST)

Akkor leveszem őket. Apród vita 2019. június 5., 12:44 (CEST)

Buda István

Ha így szebb a cikk... te biztosan jobban tudod. Én hagyom a francba. Eszem ágában sincs egy ilyen vacakért beleszaladni a 3 VSZ-be. Üdv! OsvátA Palackposta 2019. június 6., 11:52 (CEST)

Szabó Edina

Szia! Kérlek, ha van rá időd, kicsit tedd rendbe az oldalt, kicsit összevissza, de talán nem vészes :) – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Ur.andras (vitalap | szerkesztései) 2019. április 12., 11:30 (CET)

Bushwick Bill

Látom, beírtad majd törölted a halálát, de a wikidatában megmaradt, és behozza az infoboxba. Wikizoli vita 2019. június 9., 19:12 (CEST)

@Wikizoli: Akkor a Wikidatából is törölni kell. - Csurla vita 2019. június 9., 19:13 (CEST)

Te írtad be, gondolom, neked kellene törölni. Ott forrás is van. Vajon hamis? Wikizoli vita 2019. június 9., 19:17 (CEST)

@Wikizoli: Bárki törölheti. Te is. - Csurla vita 2019. június 9., 19:17 (CEST)

Honnan tudjam, hogy mi az igaz? Nem foglalkoztam a dologgal. Wikizoli vita 2019. június 9., 19:18 (CEST)

@Wikizoli: Akkor ne foglalkozz vele se így, se úgy. - Csurla vita 2019. június 9., 19:19 (CEST)

Üdvözlet

Üdvözöllek, Csurla. Ha jól tudom te vagy Vakondka barátja a többi közül, igaz? – Gabest vita 2019. június 13., 20:20 (CEST)

@Gabest: Szia! Nem igazán ismerem Vakondkát. - Csurla vita 2019. június 13., 20:45 (CEST)

Pedig ő a legjobb szerkesztő Wikipédián. – Gabest vita 2019. június 13., 20:47 (CEST)

@Gabest: Nem ezen múlik és továbbra sem ismerem jól. - Csurla vita 2019. június 13., 20:48 (CEST)

Tudod, visszavonult szegény, már négy hónapja. De fogalmam sincs ki bántotta meg őt? – Gabest vita 2019. június 13., 20:53 (CEST)

Benne legyen a halálozási listában?

Zavarban vagyok, hogyha Átány polgármestere elhunyt (Elhunyt Gönczi Mihály, Átány polgármestere (Heol.hu. 2019. máj. 27.)), akkor azt betegyem a halálozási listába vagy ne, mert túl kicsi község ahhoz, hogy a polgármestere a halálozási listában szerepeljen? Mindenesetre Átány község szócikkében rejtetté tettem az infoboxban a polgármester melletti részt. Apród vita 2019. június 22., 15:26 (CEST)

@Apród: Szia! Szerintem nem, ha más információ nem merül fel vele kapcsolatban. - Csurla vita 2019. június 22., 15:28 (CEST)

Rendben. Apród vita 2019. június 22., 15:29 (CEST)

Szivességkérés

Kedves Csurla. Tennél nekem egy szivességet? – Gabest vita 2019. június 24., 16:58 (CEST)

@Gabest: Szia Gabest! Írd meg konkrétan mit szeretnél, anélkül nem tudok válaszolni Csurla vita 2019. június 24., 17:03 (CEST)

Vissza tudnád vonni? Mondjuk az Asterix, a gall cikket. Üzenj vissza, ha kész vagy. – Gabest vita 2019. június 24., 17:11 (CEST)

@Gabest:: Ha más szerkesztővel vitád van, akkor beszéld meg vele. Semmi okom ebbe beleavatkozni. - Csurla vita 2019. június 24., 20:07 (CEST)

Thalles

Amióta beírtam Thalles halálát a halálozási listába, azon töprengek, hogyha a CR Vasco da Gama#Játékoskeretébe be van írva a neve, akkor mit szokás a játékos halála esetén csinálni?

  • a, Kivenni a játékoskeretből
  • b, Thalles neve mellé odatenni a keresztet a CR Vasco da Gama szócikk Játékoskeret szakaszába, így jelezve, hogy elhunyt
  • c, kitenni a szócikkre az elavult sablont. Ez tűnik a leghelyesebbnek, nemcsak Thalles miatt, hanem amiatt is, mert találomra egy másik játékosuk, Martin Silva a játékos angol szócikke szerint csak 2018-ig játszott a csapatban, 2019-től a Club Libertad-ban, ami Martín Silva magyar szócikkében még nem szerepel - vagyis abszolút biztos, hogy a CR Vasco da Gama#Játékoskeret szócikkszakasz más tekintetben is javításra szorul.

Apród vita 2019. június 24., 20:04 (CEST)

@Apród: Thalles töröl + elavult sablon. - Csurla vita 2019. június 24., 20:11 (CEST)

Rendben, mindkettőt megtettem. Jó éjszakát kívánok! Apród vita 2019. június 24., 23:45 (CEST)

Gratulálok

Ez szép teljesítmény! Malatinszky vita 2019. június 25., 23:48 (CEST)

@Malatinszky: Köszönöm! Csurla vita 2019. június 26., 07:29 (CEST)

Üres kategóriák

Szia, figyelj csak: ebben a kategóriában Kategória:Válogatott labdarúgó-mérkőzések sablonjai országonként (nők) nagyon sok üres alkategória van, amiket még te hoztál létre pár éve. Mielőtt nekilátnék törölgetni őket, megkérdezem: szükség van még rájuk? Van remény, hogy belátható időn belül került beléjük valami? Kösz előre is, szevasz Palotabarát vita 2019. június 30., 16:12 (CEST)

@Palotabarát: Szia! Szükség van rájuk. Hamarosan használatba kerülnek. - Csurla vita 2019. június 30., 19:07 (CEST)

Cseh Imre

Egyrészt a Kisalföld nekrológja is említette, hogy fiatalon is többfajta sportot űzött, például elsőrangú magasugrónak számított, másrészt a 1946-os magyar atlétikai bajnokság szócikke is említette, hogy aranyérmet szerzett csapat magasugrásban a Győri Vasas ETO színeiben, annak a szócikknek a forrásaként pedig korábban az Atlétikai évkönyv 1945-1950 14-18. oldalát adták meg. Úgy látom, 2012-ben Fausto rakta le annak a szócikknek az alapjait.

Mondjuk a tájékozódást nem könnyíti meg, amit a Vita:Győri ETO FC#Győri ETO többi szakosztálya szakaszban írtam ma este.

És úgy általában véve, még néhány dolgot felvetettem a Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#Cseh Imre szakaszában. Apród vita 2019. június 30., 19:41 (CEST)

Az 1946-os magyar atlétikai bajnokság cikk alapján bővítettem a cikket. A Kisalföld cikkekben sajnos nincs konkrétum. - Csurla vita 2019. június 30., 19:48 (CEST)

Rendben. Apród vita 2019. június 30., 20:26 (CEST)

Visszaá

Bocsánat, véletlen volt! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. július 1., 22:10 (CEST)

Fekete Margit

Szép napot kívánok!

Gondban vagyok a Fekete Margit egyértelműsítéssel. Fekete Margit úszónő nem tudom, sokat szerepelte úszóbajnokságokon, de

Ám ha nem tudtam rájönni, hogy Fekete Margit úszónőről összeállítható-e annyi adat, hogy életrajza legyen? És hogy akkor érdemes volt-e megkülönböztető jelzést (úszó) tenni mellé? Apród vita 2019. július 2., 12:45 (CEST)

Elkészültem: Fekete Margit (egyértelműsítő lap). És itt pedig külön köszönöm megint a segítséget. Jó éjszakát kívánok! Apród vita 2019. július 3., 00:22 (CEST)

Tabányi Mihály

Nem értem, miért törölted néhány szerzeményének a címét. MZ/X vita 2019. július 7., 18:04 (CEST)

@Jzana: Szia! Jóváhagytál két olyan anon-szerzkesztést, amit mindenképp vissza kellett vonni. Átmenetileg emiatt került visszavonásra a szerkesztésed. Már ismét benne van a szócikkben. Üdv, Csurla vita 2019. július 7., 20:06 (CEST)

Amerikai éjszaka (egyértelműsítő lap)

Szép napot kívánok!

Elkészítettem az Amerikai éjszaka (egyértelműsítő lap)ot vagy az alapjait. Nem tudom, hogy a Day For Night albumok meg legyenek említve rajta? Apród vita 2019. július 11., 11:50 (CEST)

@Apród: Szia! Csak az legyen rajta, ami magyarul Amerikai éjszaka néven is ismert. - Csurla vita 2019. július 11., 13:48 (CEST)

Rendben, akkor nem. Apród vita 2019. július 11., 13:59 (CEST)

Sárkányos

Legutóbb még nem ezen az állásponton (töröltetés) voltál.. Részemről így is jó, csak furcsa. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. július 11., 21:35 (CEST)

@Hungarikusz Firkász: Szia! Szerintem meg konzekvens a véleményem. Akkor más volt a tartalma a két oldalnak. Közben összevonásra került. Így viszont annak a Sárkány lapon kell lennie. - Csurla vita 2019. július 11., 21:39 (CEST)

Persze, összevonásra került, miután összevontam. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. július 11., 21:40 (CEST)

Senkey Imre

Kedves Csurla!

Most javítottam másodszor Senkey Imre születési helyét. Egy általatok autentikusnak tekintett forrás egykor elfelejtette ellenőrizni, és az egyszerűség kedvéért Budapestet írt. Én teljes bizonyossággal tudom, hogy Perbálon született. Attól eltekintve, hogy a másodnagynéném férje volt, láttam az útlevelét, az egykori MTK-s játékosigazolványát és az I világháborús katonai tevékenységéről szóló részt az "A cs. és kir. 38. gyalogezred története és emlékkönyve" c. könyvben. Mindhárom helyen Perbál szerepel. A katonák pedig már csak tudják (tudták). Szeretném, ha nem javítgatná valaki vissza. Küldtem volna fotót is erről a bekezdésről, de nem látom erre a lehetőséget. Megtalálsz az [email protected] címen. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 188.36.55.241 (vitalap | szerkesztései) 2015. november 6., 16:01 (CET)

Mészáros Viktor

Szia Csurla! Mit írjak forrásnak azon adatokhoz, amit magától Viktortól, illetve magamtól tudok (iskolái, születése, elhalálozása)? Köszi! Dani – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Dfuleki (vitalap | szerkesztései) 2016. szeptember 5., 22:30 (CEST)

Takács Dániel

 Kérlek,hogy vedd figyelembe a vénségemet!Nem vagyok a számítógép virtuóza,
én még logarlécet használtam.
Más:a birtokomban van a család /nem teljes/,de tetemes mennyiségü eredeti okmánya. amivel egyértelmüen tudom cáfolni,a néhol orbitális melléfogásokat,ez már csak holnap lesz
    üdvTD
  '

- – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Takács Dániel (vitalap | szerkesztései)

   Kedves Csurla!

Látom,hogy a doksik a fontosak-hová töltsem fel őket?Van kb.10db Addig nem is tudok írásra nyitni, Ne haragudjál,de kicsivel több segítséget kérek,mert már harmadik napja forgok,mint néger a jégen

   üdv:TD

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Takács Dániel (vitalap | szerkesztései) 2017. február 27., 13:54 (CET)

közterület

Köszi! Ebben nem voltam biztos és reméltem, hogy észreveszed. Fauvirt vita 2019. július 13., 12:23 (CEST)

Nemcsics

Mellékelem a levél tartalmát.

"Kedves MTA AIC MNB tagok! Az imént kaptam az alábbi szomorú hírt, Nemcsics Ákostól, melyben tudatta, hogy szeretett, sok éven át volt elnökünk, Prof. dr. Nemcsics Antal festőművész, július 12+én, pénteken délelőtt, 92 éves korában távozott az örök hazába. Szomorú üdvözlettel:

Szende Árpád titkár" MZ/X vita 2019. július 16., 16:14 (CEST)

Nem tudom, írhatok-e E-Mail-címet; a wikipédia nyilvános. Ezért mellékelem Ákos adatlapját az MTA köztestületi tagok nyilvántartásából. https://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=13483 MZ/X vita 2019. július 16., 16:19 (CEST)

Jósa Piroska

Jósa Piroska esetében némi habozás után június 19-et írtam be közlési dátumként, mivel hivatalosan akkor jelentették be a halálozása napját és bár június 18-án egy anon - majd visszavonás után - Lennon4918 szerkesztőnéven (Jósa Piroska unokaöccseként bemutatkozva) június 17-et írt be a szócikkbe, de mivel OTRS-re nem küldött értesítést azóta se, emiatt június 19-et írtam közlési napként. Ha te más megoldást tudsz, akkor azt is elfogadom. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. július 19., 20:41 (CEST)

Sridevi

Szokás így is, me úgy is. De tökmindegy. Nem dőlök a kardomba. OsvátA Palackposta 2019. július 25., 10:54 (CEST)

@OsvátA: A két oszlopot majd máshogy később megcsinálom. Csurla vita 2019. július 25., 12:18 (CEST)

@Csurla: szebb lesz. Lájkoltam! OsvátA Palackposta 2019. július 25., 12:21 (CEST)

Két elhunyt személyről kérdés

Kedves Csurla!

Itt jól írtam be Nikosz Milász nevét és meghatározását (görög válogatott kosárlabdázó, olimpikon)? Ez az egyik kérdésem, mert rémlik, hogy vagy a nemzetiség meghatározása van előbb, és utána a válogatott szó vagy fordítva.

A másik kérdésem, hogy ahogy meghatároztam Christopher C. Kraft szakmáját (amerikai űrtechnológiai mérnök), az megfelelő-e? Mert az is felmerült bennem, hogy lehet még űrmérnök, repülési mérnök vagy egyszerűen csak mérnök mindenfajta körülíró meghatározás nélkül. Apród vita 2019. július 26., 14:28 (CEST)

Köszönöm a segítségedet! Apród vita 2019. július 26., 14:33 (CEST)

Juhász Lajos (labdarúgó)

Kedves Csurla!

Érdeklődnék, hogy Juhász Lajos esetében mi az életrajzi adatok forrása: Budapest, 1906. február 12. – 1981. október 17. Köszönöm! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Gabute (vitalap | szerkesztései)

@Gabute: Az évre az Alberttől Zsákig könyv. A teljesre a Nemzeti Labdarúgó Archivum. Csurla vita 2019. július 31., 16:00 (CEST)

@Csurla: Köszönöm! Bár az utóbbin már más adatok szerepelnek – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Gabute (vitalap | szerkesztései) 2019. augusztus 6., 15:27 (CEST)

Nem tudtam eldönteni

Kedves Csurla!

Erről nem tudtam eldönteni, hogy magyar tekintetben nevezetes-e annyira, hogy a halálozási listában szerepeljen.

A másik egy meg nem erősített halálhír, Hamza bin Ládené, aminek a megerősítésére várok (ami viszont az angol halálozási listába már bekerült): Meghalt Oszáma bin Láden fia és örököse (24.hu. 2019. júl. 31.). Vagy annak ellenére, hogy ezt egyetlen ország se erősítette meg, a magyar halálozási listába bekerülhet? Apród vita 2019. augusztus 1., 04:09 (CEST)

@Apród: Szia! Michael Roth érdekes lehet a huwiki számára. Viszont Patrick Sheehy brit üzletember szerintem nem érdekes. Csak az enwikin van cikke és az is nagyon rövid. A huwikin az ilyen simán szubcsonk. Hamza bin Ládent még nem módosítanám mert nem megerősített a halálhíre. - Csurla vita 2019. augusztus 1., 09:52 (CEST)

Rendben, Patrick Sheehy-t töröltem, Michael Roth halálhírét betettem a halálozási listába, egyúttal Michael Roth (egyértelműsítő lap)ot készítettem (itt a wikidatával való összekötése még hátravan, de elvégzem) és több szócikkben egyértelműsítettem a Michael Roth nevet.

Hamza bin Láden még ráérős (és jó hogy nem írtam be, mert a 24.hu a New York Times-ra hivatkozva már azt írta, hogy az utóbbi két évben ölték meg valamikor, de egészen addig nem akarták nyilvánosságra hozni a hírt, amíg nem sikerül rá bizonyítékot szerezni, vagyis még az is lehet, hogy nem is az idén ölték meg). Apród vita 2019. augusztus 1., 22:52 (CEST)

A wikidatával is összekötöttem az egyértelműsítőt. Apród vita 2019. augusztus 1., 22:57 (CEST)

Közben a halálozási lista vitalapján Pasztilla azt pedzegette, hogy be szeretné írni Hamza bin Láden halálhírét, csak nem tudja, hogyan kell írni a nevét. Apród vita 2019. augusztus 2., 21:19 (CEST)

Henk Vogels

Szép napot kívánok! Henk Vogels holland származású ausztrál olimpikon kerékpárossal vagyok dilemmában, mivel az angol halálozási listában lévő forrás szerintem nem annyira stabil link. Apród vita 2019. augusztus 14., 01:21 (CEST)

Lapvédelem

Esetleg egy félvédelmet ne tegyünk a szerkesztői lapodra? Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 14., 13:24 (CEST)

@Gg. Any: Szia! Köszönöm, jó lenne. Csurla vita 2019. augusztus 14., 13:58 (CEST)

Megtörtént. Gg. AnyÜzenet 2019. augusztus 14., 14:14 (CEST)

Köszönöm! - Csurla vita 2019. augusztus 14., 14:18 (CEST)

Patrick Bricard

Kedves Csurla!

Egy szerkesztő Patrick Bricard szócikkei esetében végigjavítgatta az összes wikin az életkorát és a születési évszámát: angol wikin, afrika wikin, spanyol wikin, török wikin.

Francia wikin nem, ott feltehetően azért nem, mert a wikidatában is változtatásokat végzett ugyanez a szerkesztő és így a wikidatás infoboxbeli változtatások visszahatottak a francia wikipédia infoboxára. Ráadásul a wikidatában végzett változtatásai nyomán most egyszerre van beírva január 25 (ez az új, hivatkozásnak a wikidatában erre és erre hivatkozva) és január 26 is halálozási dátumnak (itt a wikidatában erre és erre hivatkozva), ami a magyar szócikk infoboxára is visszahatott, mert ott most így más a halálozási évszám, mint a szócikk bevezetőjében.

Igaz, a francia wikin lévő forrás tényleg 78 évesnek írja és 1940-ben születettnek. Ezért a magyar halálozási listában kijavítom az életkorát 78-ra (a halálozási idejét még nem, mert nem tudom, kijavítsam-e a január 26-ot január 25-re). Apród vita 2019. augusztus 21., 23:50 (CEST)

Szívességkérés

Kedves Csurla!

Tennél nekem néhány szívességet? Javítanád helyettem mindegyik cikkben? Pl.: [[Czigány Judit (színművész, 1930–2000)|Czigány Judit]], [[Benedek Miklós (színművész)|Benedek Miklós]], és végül [[Felföldi László (színművész, 1952–1998)|Felföldi László]]. Kezdek belefáradi a javításba. Légy szíves, javítsd helyettem. – Gabest vita 2019. augusztus 27., 09:20 (CEST)

@Gabest: A Wikipédia:Botgazdák üzenőfala oldalon jelezd ezeket a kéréseket. Üdv, Csurla vita 2019. augusztus 27., 09:29 (CEST)

Colin Clark

Szia! Szerintem elkélne az egyértelműsítés. Az enwiki szerint van ilyen névvel nevezetes brit író, brit politikus, brit közgazdász és egy Colin W. Clark nevű matematikus is. – Gerry89 vita 2019. augusztus 28., 14:44 (CEST)

@Gerry89: Szia! Ebben a pillanatban nincs egy hivatkozás sem ezekre. A közgazdász és filmes miatt lehet szükség majd egyértelműsítésre. Persze most is meg lehet csinálni. - Csurla vita 2019. augusztus 28., 14:51 (CEST)

Akkor felőlem maradhat egyelőre így, nem tudom előbb-utóbb megírja-e valaki ezeket a szócikkeket. Meglátjuk. – Gerry89 vita 2019. augusztus 28., 14:52 (CEST)

Benkő Pál

Itt valaki átírta a család gyászjelentésére hivatkozva Benkő Pál halálozási dátumát. Mi legyen? Vissza legyen állítva? Apród vita 2019. augusztus 31., 14:42 (CEST)

@Apród: Megkerestem a gyászjelentést és betettem a cikkbe. - Csurla vita 2019. augusztus 31., 14:49 (CEST)

Rendben. Köszönöm szépen. Apród vita 2019. augusztus 31., 14:50 (CEST)

Gacs

Most itt az anon - aki a Gacs Gábor szócikkbe írt - visszaírt a vitalapján, hogy "az egyik lánya vagyok". Apród vita 2019. szeptember 2., 16:17 (CEST)

Visszavonás

Tudom, hogy nem szoktátok odaírni a hangfajt, de az eddig is nagy hiba volt (és ezután is az lesz). Úgy jönnek ide a sportolók, hogy ez pont olyan, mint ha nem jelölnéd, hogy bridzsező vagy ultramaratonista volt-e a szegény pára. – Sir Morosus vita 2019. szeptember 3., 09:39 (CEST)

@Sir Morosus: Én elhiszem, hogy ez hiba, de akkor legyen ott mindenhol ezentúl és a régieknél is. - Csurla vita 2019. szeptember 3., 09:41 (CEST)

@Sir Morosus: Ez az opera-énekesnő alak gáz. Nem tudom miért ragaszkodsz hozzá, mikor a helyesírás már megengedi az operaénekesnő alakot is, ami sokkal érthetőbb és szebb. - Csurla vita 2019. szeptember 3., 09:48 (CEST)

Őrangyal (egyértelműsítő lap)

Szép napot kívánok!

Elkészítettem az Őrangyal (egyértelműsítő lap)ot, viszont az Őrangyal szó esetében nem tudtam eldönteni, hogy az átirányítás legyen az egyértelműsítő lapra vagy az maradjon meg arra az esetre, ha valaki az őrangyal vallási-mitológiai kifejezésről akarna szócikket írni - amiről pl. a német wikipédián Schutzengel, az angol wikipédiában pedig Guardian angel néven van szócikk.

Mindenesetre Az őrangyal szót az egyértelműsítőre irányítottam. Apród vita 2019. szeptember 5., 06:47 (CEST)

@Apród: Szia! Annak is az egyértlapra kell mutatnia. A szócikket kell egyértelműsíteni. - Csurla vita 2019. szeptember 5., 07:58 (CEST)

Akkor egyértelműsítettem az egyiket ill. az egyértelműsítőre irányítottam a másikat. Apród vita 2019. szeptember 5., 08:10 (CEST)

Tökéletes. - Csurla vita 2019. szeptember 5., 08:25 (CEST)

A mennyország kapuja (egyértelműsítő lap)

Elkészítettem: A mennyország kapuja (egyértelműsítő lap). Szép napot kívánok! Apród vita 2019. szeptember 6., 13:41 (CEST)

Ezt is: Mennyország kapuja. Apród vita 2019. szeptember 6., 13:45 (CEST)

Olasz Ferenc filmjét amiatt nem egyértelműsítettem, mert kevés Google-találat van rá. Apród vita 2019. szeptember 6., 13:49 (CEST)

@Apród: Szia! Gordan Mihic 2003-as filmje lemaradt róla. Az 1980-as Cimino filmről már van szócikk azt át kellene nevezni és hivatkozásokat javítatni. - Csurla vita 2019. szeptember 6., 14:00 (CEST)

Kiegészítettem, átneveztem. Apród vita 2019. szeptember 6., 14:09 (CEST)

Most már a Mennyország kapuja kékítéseivel is megvagyok. Tanulságos volt, mert volt ahol a film címeként A mennyország kapuja szerepelt 1999-es alkotásként, a bemutatás évét és a szereplőnevet visszakövetve viszont kiderült, hogy valójában az Inferno – A bűnös város volt az valójában. És a szereplő ugyan 1980-ban tényleg szerepelt A mennyország kapuja című filmben, de 1999-ben nem az volt a film magyar címe (sőt az angol filmcímre sem lehet kifogásként ráfogni, hogy Heaven's Gate lett volna, annak is Inferno volt a film címe).

És tanulságos volt, mert rájöttem, hogy a A francia hadnagy szeretőjenek is kell majd egyértelműsítő lap, hiszen regény is, film is van ilyen néven. Apród vita 2019. szeptember 7., 17:28 (CEST)

Community Insights Survey

RMaung (WMF) 2019. szeptember 6., 16:48 (CEST)

Gru

Szép napot kívánok!

Így jó lesz: Gru (egyértelműsítő lap)? Illetve az átirányítást is elvégeztem itt: Gru. Apród vita 2019. szeptember 11., 04:01 (CEST)

Reminder: Community Insights Survey

RMaung (WMF) 2019. szeptember 20., 17:14 (CEST)

Halál időpontja

Kedves Csurla!

Riz Levente halálának időpontja miből állapítható meg? Apród vita 2019. szeptember 21., 00:59 (CEST)

@Apród: Szia! Tarlós bejelentéséből érezhető, hogy az az adott napra vonatkozik. Hivatalban lévő polgármester halálát azonnal be kell jelenteni. Itt pontosan írják is. - Csurla vita 2019. szeptember 21., 10:50 (CEST)

Köszönöm a választ, ez így már kielégítő válasz. Apród vita 2019. szeptember 21., 13:05 (CEST)

Köszönet

Köszönöm a javításokat. Szép napot kívánok neked holnapra! Apród vita 2019. szeptember 27., 22:29 (CEST)

Így jó lesz, ahogy javítottam? Apród vita 2019. szeptember 28., 01:42 (CEST)

Kategóriacsere

Megcsináltam a sportolók kategóriák kivételét, ahol betettem a xy nemzet birkózója kategóriát és az új kategóriák (például: Cseh birkózók) mindegyikébe viszont beültettem a például: kategória:Cseh sportolók kategóriát.– Porbóllett vita 2019. szeptember 29., 21:19 (CEST)

Reminder: Community Insights Survey

RMaung (WMF) 2019. október 3., 21:52 (CEST)

Prazsák

Szia!

Láttam, hogy beírtad Prazsák Gergő halálát a halálozásokhoz. Köszi.

Szerintem ő szerkesztője is volt a Wiki-nek, mert ez az ő adatlapja. Ezt az oldalt is módosítani kellene! – Gbarta vita 2019. október 4., 16:54 (CEST)

@Gbarta: Szia! Köszönöm, hogy szóltál, Csurla vita 2019. október 4., 17:07 (CEST)

Kerékpárversenyző

Kedves Csurla!

Azon töprengek, hogy a többi halálozási listában nekiállok a kerékpáros szót kijavítani kerékpárversenyzőre. A kerékpáros gyorsasági világrekorder szó esetében nem, mert ott nem tudom biztosan, hogy jó lenne-e a változás, viszont az olyan esetekben, hogy francia kerékpáros vagy világbajnoki ezüstérmes (1998) német kerékpáros ott igen (ezek a példák a 2018-as halálozási listákban szerepeltek). Szép estét kívánok! Apród vita 2019. október 13., 17:47 (CEST)

@Apród: Szia! A világrekordernél maradhat. Tarek Kamel egyiptomi politikus miért érdekes a magyar olvasók számára? - Csurla vita 2019. október 13., 17:50 (CEST)

Tarek Kamelt itt az afrikai internet egyik úttörőjeként említették (ahogy kiveszem az angol wiki szócikkéből 1992-1999 között). És Egyiptom volt az első ország, amely arab domain nevet használt. Apród vita 2019. október 13., 18:12 (CEST)

Azért megkérdezem Alenshát. Apród vita 2019. október 15., 20:35 (CEST)

Kis- és nagybetűk

Szia! Pár találat a Magyar Kupa kifejezésre, mint sorozat: NSO, 1621. Mint láthatod, ahol kell, ott így írják (hiszen így is kell), hogy Magyar Kupa-győztes (Megnyerte a sorozatot, a sorozat győztese, ezt fejezi ki). Van pár találat pl az m4sport.hu-n is és még számos oldalon. De így írják más országok kupasorozatainak nevét is, hiszen azok a sorozat nevei. Pár példa: Spanyol Kupa, NSO, 56 találat, Olasz Kupa, NSO, 311 találat. Ezekben ilyen szókapcsolatokra is van példa, hogy Olasz Kupa-döntő vagy éppen Spanyol Kupa-győztes. Ezt véleményem szerint így kell írni. És gyanítom végzett újságírók azért alapvető helyesírási dolgokkal tisztában vannak. – Gerry89 vita 2019. október 17., 14:06 (CEST)

Az újságírók? Hát nagyon nem és már olvasószerkesztők sincsenek. - Csurla vita 2019. október 17., 14:33 (CEST)

Feltettem a nyelvi kocsmafalra. – Gerry89 vita 2019. október 17., 14:14 (CEST)

@Gerry89: Köszönöm. Én is ezt terveztem. - Csurla vita 2019. október 17., 14:33 (CEST)

Jeney Zoltán

Szép estét kívánok!

Itt mi legyen? A BBC a wikipédiára építve október 28-at határozta meg Jeney Zoltán halálozási évszámának, egy másik szerkesztő erre beírta a szócikkbe október 28-at, a magyar források viszont nem közöltek konkrét halálozási dátumot.Igaz, viszont előbb vontam vissza egy október 28 linkje mögé becsúsztatott október 27-i dátumot, részben mert ha így is volna, akkor sem szokás egyik dátum mögé egy másik dátumot becsúsztatni, részben pedig azért, mert az október 27-i dátumra nincs írott forrás.

A lényegre térve: Jeney Zoltán szócikkébe betehető a halálozási dátuma mellé a vagy előtte meghatározás? Mint ahogy Kássa Melinda szócikkébe is betehető vagy előtte meghatározás? Apród vita 2019. október 30., 17:01 (CET)

@Apród: Szia! Amíg nincs pontos dátum addig a szócikkbe bejell írni a “vagy előtte” meghatározást. - 2019. október 30., 17:05 (CET)

Köszi, akkor beírtam a “vagy előtte” meghatározást a két szócikkbe. Apród vita 2019. október 30., 17:39 (CET)

Basilio

Szia! Ütköztünk. Miközben te átnevezted é megírtam, meg tudnád oldani e helyzetet? – Gerry89 vita 2019. október 31., 15:17 (CET)

@Gerry89: Szia! Nem. Javaslom hogy tegyél építés sablont rá illetve a szöveget máshol írd meg. Én így szoktam. Továbbá az ütközés után a második ablakban ott van a szöveged. Üdv, Csurla vita 2019. október 31., 15:24 (CET)

Hufi közben megoldotta. A javításaim ugyan nincsenek benne. - Csurla vita 2019. október 31., 15:27 (CET)

Minden szerkesztés benne van, ami történt a lapon. Direkt visszaállítottam az összes törlődött módosítást. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2019. október 31., 15:30 (CET)
@Hungarikusz Firkász: Köszönöm! - Csurla vita 2019. október 31., 17:21 (CET)

Igen én is láttam, hogy HuFi megoldotta. Nem raktam rá a sablont, mert folytattam, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar keresztbe szerkesztesz. Mindegy, megoldódott az a lényeg. – Gerry89 vita 2019. október 31., 15:28 (CET)

Bolgár birkózó

Kedves Csurla!

Ez tanulságos volt számomra, mert mielőtt beírtam a bolgár birkózó nevét, azelőtt másik két magyar wiki-szócikkel vetettem össze, hogy ott úgy írják-e a nevét, de ezek szerint a másik két szócikk szorult javításra az átírást tekintve, úgyhogy most azokat elvégeztem Az Amerikai Egyesült Államok az 1964. évi nyári olimpiai játékokon szócikkben és a Japán az 1964. évi nyári olimpiai játékokon szócikkben.

A másik amit még kérdezni akartam a beírások után, csak azt mára halasztottam, hogyha a bolgár birkózó esetében a forráshoz közvetlenül nem jutottam, mert hirdetésengedélyeztetési táblával zárták el a hírhez az utamat, akkor az baj, hogy azt a linket tettem be forrásnak mégis?

Szép napot kívánok! Apród vita 2019. november 6., 12:18 (CET)

@Apród: Szia! Nem baj. - Csurla vita 2019. november 6., 12:23 (CET)

Xhosza

Látom, te is nézed azt a FB-csoportot :) most jöttem én is, hogy kijavítsam. Alensha 2019. november 6., 22:46 (CET)

@Alensha: :-) Szia! Kedvelem azt az FB-csoportot. - Csurla vita 2019. november 6., 23:15 (CET)


Mai híres labdarúgókapusok/középpályások stb.

Szia!

Érdekelne a véleményed arról, hogy helyes-e a Labdarúgókapus, Középpályás stb. szócikket agyonnyomni egy "Mai híres ... (játékosok) névsorral?

Véleményem szerint nem helyes.

  1. Nézetem szerint erre az egyes poszton játszó neves játékosok neveinek feltárására a kategóriák alkalmasak.
  2. Nézetem szerint nem helyes olyan névsorokat halmozni egy lexikonban, amelyekbe szubjektív értékelés, ízlés szerint kerülnek a játékosok. # Nézetem szerint sokkal több általános tárgyú (egy-egy játékoson túlmenő témájú) cikkre lenne szükség. Nemcsak az egyes játékosok fontosak.

Tapasztalatom szerint a labdarúgás témájú cikkeket többen csak hobbi szintjén képesek felfogni. Az ő érdeklődésüknek megfelelően esetleg külön listákat kellene alkotni, ha már annyira nem bírnak magukkal, mint a mai újonc, aki más sem volt képes szerkeszteni, mint ilyen névsorokat.

Megtisztelnél a véleményeddel. --Linkoman vita 2019. november 7., 19:46 (CET)

@Linkoman: Szia! Elsősorban azzal van problémám, hogy mai a névsor és már el is avult és persze szubjektív. Szerintem jó lenne ha lenne benne lista, de valami objektív alapján. Pl. a FIFA 100 125 labdarúgóját lehetne posztonként feltüntetni. Üdv, Csurla vita 2019. november 7., 20:10 (CET)

Megnéztem pár releváns wikipédia szócikkét és sehol sincs benne lista. Szóval akár el is hagyható. - Csurla vita 2019. november 7., 20:13 (CET)

Fényképek feltöltése

Szia!

Szeretnék a Commonsba fényképeket feltölteni, azonban ebben a témában még nagyon járatlan vagyok. Tudnál segíteni esetleg, miként fogjak hozzá? Előre is köszönöm segítségedet. --Thomas74 vita 2019. november 8., 14:20 (CET)

@Thomas74: Szia! Saját képeket vagy mások képét szeretnéd feltölteni? - Csurla vita 2019. november 8., 21:48 (CET)

@Csurla: Szia! Ismert labdarúgók képeit tölteném fel, magamról nem szándékozom. - Thomas74 vita 2019. november 9., 07:44 (CET)

@Thomas74: A saját kép azt jelenti, hogy te készítetted és nem azt, hogy te vagy rajta. Ha képeket más készítette, akkor a szerzői jog szerint küldhetsz fel képeket. Én szinte csak saját képeket küldök fel. - Csurla vita 2019. november 9., 07:54 (CET)

@Csurla: Értem. Tehát akkor elvileg nem sok esélyem van más képeket feltennem, vagy csak roppant bonyolult megoldással járna. Hogy tudok egyszerűen szerzői jogokhoz jutni? A kép készítőjén keresztül vagy a Commonsban kell engedélyeztetnem? - Thomas74 vita 2019. november 9., 08:20 (CET)

@Thomas74: Én ilyennel sohasem foglalkoztam, mert nem egyszerű és az esetek többségében nem kapsz engedélyt. -Csurla vita 2019. november 9., 08:22 (CET)

@Csurla: Hát, köszönöm a segítséget. Azért majd kísérletezem. - Thomas74 vita 2019. november 9., 08:27 (CET)

Fájl:Gyetvai László 1937-42.jpg

Szia! Ennek a képnek erősen vitatható a licence sajnos, a vitalapján leírtam, miért. – Regasterios vita 2019. november 12., 16:35 (CET)

@Regasterios: Szia! Nem igazán tudok mit hozzá tenni. AZ ilyen képeket mellett soha, de sohasem volt képszerző, se könyvben, se a neten. Nekem ez egy ismeretlen szerző 1937 és 1942 között közé tett képe. Nem véletlen, hogy soha senki sem jelentkezik jogtulajdonosként. - Csurla vita 2019. november 16., 17:39 (CET)

Veress László (diplomata)

Megoldva. Apród vita 2019. november 12., 22:17 (CET)

@Apród: Szia! Egy egyértelműsítés nem az átnevezéssel ér véget, hanem a hivatkozások javításával. Ezeket még módosítani kell a megfelelő egyért taggal. - Csurla vita 2019. november 12., 22:19 (CET)

Elvégeztem. Apród vita 2019. november 12., 23:43 (CET)

460E

Nahát! :))) Kösz, hogy figyeltél. – Burumbátor Súgd ide! 2019. november 16., 17:29 (CET)

@Burumbátor: Igazán nincs mit! Szívesen! Hajrá Kuba! - Csurla vita 2019. november 16., 17:33 (CET)

Póczik

Szia! Csak azért módosítottam a linket, mert valamit szerkesztenem kellett. Aktuális változat szövegét ti. nem lehet elrejteni. – Regasterios vita 2019. november 20., 08:19 (CET)

Az UEFA kupa átirányításnak amúgy nem inkább az UEFA-kupa linkre kellene mutatnia? Megtévesztőnek tűnik így, engem meg is tévesztett. – Regasterios vita 2019. november 20., 08:24 (CET)

@Regasterios: Szia! Semmi gond. Szerintem is rossz helyre mutatott a link. Javítottam is, eredetileg is az UEFA-kupára mutatott. - Csurla vita 2019. november 20., 08:44 (CET)

Rendben, köszönöm. – Regasterios vita 2019. november 20., 08:45 (CET)

Raub

Kedves Csurla!

Maximilian Raub nevénél gondban vagyok/voltam, mert Max Raubnak is, Maximilian Raubnak is írták a nevét a magyar wikipédiában. Melyiket érdemes választani? Apród vita 2019. november 24., 03:51 (CET)

@Apród: Szia! Maradjunk a teljes névnél, arra több hivatkozás is van. De a Max is jó lenne, csak nincs erre semmilyen szabály és egyet választani kell. - Csurla vita 2019. november 24., 18:50 (CET)

Rendben. Szép estét kívánok! Apród vita 2019. november 24., 19:06 (CET)

Benedek Jenő

Kedves Csurla!

Most jöttem rá, hogy hónapokkal ezelőtt forrástalanul Benedek Jenő (festő, 1939) szócikkébe beírta valaki 2019. augusztus 20-i halálozási évszámát, amit az egyik járőr ráadásul jóvá is hagyott, a forrástalansága miatt viszont előbb visszavontam ezt, majd miután több helyen megtaláltam a wikipédián kívül a 2019-es halálozási évszámát, a Nagy Imre Társaság kezdőlapján pedig az augusztus 20-i halálozási évszámot is, újra beírtam a Nagy Imre Társaság honlapját linkként - ám nem tudom, hogy az baj-e, hogy a honlapjuk irdatlan nagy (és ebből 3 sor az, ami Benedek Jenő elhunytát megemlíti).

Ha viszont ez a honlap megfelelő halálozási forrásnak, akkor azt említem meg a halálozási listán linkként. Apród vita 2019. november 28., 02:14 (CET)

Visszaválaszolt az anon e tárgyban: Vita:Benedek Jenő (festő, 1939)#Szócikk átnevezése a halálozás dátumával itt és az egyért oldalon az utalásban. Apród vita 2019. november 28., 12:25 (CET)

@Apród: Szia! Nem szerencsések az ilyen források, de erről nem mi tehetünk. Ha nincs másik, akkor használható. -Csurla vita 2019. november 28., 14:19 (CET)

Rendben, akkor ezt használom, egyúttal átnevezem a szócikket (kiegészítve a szócikk címét a halálozási dátummal). Apród vita 2019. november 28., 14:25 (CET)

Martin Petrov

Az pedig most derült ki számomra, hogy Martin Petrov bolgár labdarúgó középső neve 2007 óta rossz, mert míg a magyar szócikkben Martin Ivajlov Petrov volt, addig a bolgár szócikkkben Мартин Петьов Петров vagyis Martin Petyov Petrov volt - ha jól fordítom, de biztos, hogy nem Ivajlov. Apród vita 2019. november 29., 02:00 (CET)

Charlie Balogh

Kedves Csurla! Charlie Balogh halálhíre bekerüljön a halálozási listába: Elhunyt Charlie Balogh, az amerikai pizzériai orgonisták utolsó mohikánja? Apród vita 2019. november 30., 02:57 (CET)

@Apród: Szia! Ez alapján az egy forrás alapján nem tenném be. Van más forrás és információ az életéről? Az ilyeneket csak akkor tenném be ha létező szócikk bizonyítja, hogy lehet róluk írni. Tavaly volt egy amerikai-magyar cukrász. Nekem az is necces. - Csurla vita 2019. november 30., 13:04 (CET)

Nekem is bizonytalan volt, ezért nem írtam bele. Farkas Attilát kivettem. Apród vita 2019. november 30., 13:54 (CET)

Tóth Róbert

Kedves Csurla! ifj. Tóth Róbert bejegyzését az általad kezdett egyértelműsítőn töröltem, mert nem tudtam eldönteni, hogy nevezetes-e. Ha te úgy véled, hogy rosszul döntöttem, hogy töröltem, visszateheted. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. december 2., 02:34 (CET)

átirányítás visszavonás

Szia Csurla!

Nem értek egyet a szerkesztésem visszavonásával.

  1. Jelenleg egy helyesnek látszó, de valójában vagy jó, vagy rossz átirányítást hoztál létre.
  2. A Németh Gyula (labdarúgó) linkeket jó lenne egyértelműsíteni, de ezt egy sporthoz értő szerkesztő tudná megtenni akkor, ha az én szerkesztésem alapján látná a rózsaszín kiemelés segítségével, hogy van mit egyértelműsíteni; ezt a zöld linkek kevésbé szolgálják.

Éppen ezért a visszavonásodat visszavonom. – Porrimaeszmecsere 2019. december 2., 11:38 (CET)

@Porrima: Szia! Te nem nem értesz velem egyet, hanem nem érted amit írtam: "előbb az ide mutató hivatkozásokat kell módosítani és ha már semmi lényeges nem mutat ide, akkor lehet az egyért lapra irányítani". Kijavítottam helyetted a hivatkozásokat és így már nem gond az átirányítás. Sajnálom, hogy nem érted. - Csurla vita 2019. december 2., 11:52 (CET)

Mivel mind az 1924-esre vonatkozott ezért nem nagy agymunka volt. A Németh Gyula (labdarúgó) linket töröltetni kell, mikor már semmi sem mutat rá. - Csurla vita 2019. december 2., 11:53 (CET)

@Csurla: Szia! Igazad van, nem értettem, amit írtál, ugyanis nem tudhattam, hogy Te percek alatt egyértelműsíteni fogod a Németh Gyula labdarúgókat, de akkor miért kellett előtte visszavonni a szerkesztésemet? Persze aki tudja, hogy minden hivatkozás az 1924-ben született személyre vonatkozik, annak nulla agymunka, nekem sajnos nem, mert ha én is tudtam volna, akkor már tegnap megcsináltam volna az egyértelműsítéseket. A törlésre vonatkozóan megint nem egyformán gondolkozunk, mert nekem már többen többször mondták, hogy átirányításokat törölni nem fontos, mert se helyet nem foglal, se nem lassít semmit; no de ezen nincs értelme diszkutálni, nem vagyunk egyformák, de én bevallom, nem azonnaliztam volna. – Porrimaeszmecsere 2019. december 2., 16:40 (CET)

@Porrima: Szerintem hasznosabb a korábbi linken tartani. Azzal biztos kisebb hibát okozzol, ha ez átirányításokat nem javítod. Főleg egy olyan oldalnál, ami eleve egyérttagot tartalmazott. Ha a hivatkozásokat javítjuk, akkor célszerű az ilyen elnevezéseket megszüntetni, mert csak félreértéseket okozhat. A lényeg, hogy rendben most ez így. További jó szerkesztést kívánok! - Csurla vita 2019. december 2., 16:46 (CET)

Köszönöm, hogy leírtad a véleményedet, kár, hogy egy szót se értek belőle, de ez már az én problémám. – Porrimaeszmecsere 2019. december 2., 16:53 (CET)

Menáhém Mendel Taub

Szia, a szócikkben több mondat is szóról szóra megegyezik a forrással. Ezt így a versenyben elfogadni nem lehet, kérlek fogalmazd át. Köszönöm. Xia Üzenő 2019. december 8., 21:17 (CET)

@Teemeah: Szia! Kérlek, add meg, hogy melyik mondat szerinted problémás, mert az angol wikipédia verziójában is sok hasonlóan szerepel. - Csurla vita 2019. december 8., 21:32 (CET)

Ez a magyar forrással azonos: [1] Xia Üzenő 2019. december 8., 21:36 (CET)

@Teemeah: Köszönöm a linket. Remélem az újabb verzió már megfelelő lesz. - Csurla vita 2019. december 8., 21:55 (CET)

Molnár Tamás

Kedves Csurla! Molnár Tamás DVSC-labdarúgó bekerüljön a halálozási listába? És ha igen, akkor hogy különböztessem meg a másik Molnár Tamástól, ha azt tudom, hogy 25 évesen hunyt el, de azt nem, hogy mikor született? Apród vita 2019. december 9., 21:04 (CET)

Megtaláltam. Apród vita 2019. december 9., 21:06 (CET)

@Apród: Szia! NB I-ben nem szerepelt és NB II-ben is csak hétszer. Többnyire NB III-as játékos volt. Szerintem nem nevezetes labdarúgó. - Csurla vita 2019. december 9., 21:12 (CET)

Rendben, akkor nem teszem be. Apród vita 2019. december 9., 21:15 (CET)

Halálozás időpontja

Kedves Csurla! Markovics Ferenc halála időpontját írta be itt egy anon írott források nélkül, amit visszavontam, de neked is jelzem ezt. Apród vita 2019. december 10., 12:42 (CET)

De most már találtam forrást, úgyhogy visszaállítom. Apród vita 2019. december 10., 12:45 (CET)

Guman István

Csak jelzem, hogy egy szerkesztő beírta Guman István szócikkébe, hogy meghalt, amit visszavontam, mert forrás nélküli halálozási adatot írt be (én pedig hiába néztem, nem találtam adatot az elhalálozásáról). Apród vita 2019. december 11., 20:32 (CET)

@Apród: Valóban elhunyt. Bardócz-Tódor András a Facebokra is kiírta. Kb. akkor, amikor a wiki szerkesztés is volt. Ő írhatta be. Az mcse oldalán várható majd nekrológ. A 100. születésnapján is köszöntötté. - Csurla vita 2019. december 11., 21:09 (CET)

Rendben. Akkor átmenetileg a facebook-forrás legyen betéve? Apród vita 2019. december 11., 22:18 (CET)

@Apród: Szerintem pár napon belül lesz rendes forrás. Érdemes kivárni azt. - Csurla vita 2019. december 11., 23:19 (CET)

Rendben. Apród vita 2019. december 11., 23:20 (CET)

Közben Derinator beírta a szócikkbe a halálozási időpontot forrás nélkül (és félmunkával, hiszen nem katalogizálta a halottak közé, vitalapról élő sablon nem került le, halálozási listába nem került be). Gondolom, most nem kell visszavonni. Apród vita 2019. december 12., 17:24 (CET)

Most már Szénási is elkezdett átrendezni a szócikkben, ezért most már átmenetileg mégis betettem a facebook-forrást, de nem tettem ellenőrzötté a beírásokat és nem írtam még be a halálozási listába. Apród vita 2019. december 12., 21:04 (CET)

Most már rendes forrás is van, úgyhogy ellenőrzötté tettem a szócikket. Apród vita 2019. december 12., 21:14 (CET)

Kővári György

Kedves Csurla! Kővári György raliversenyző haláláról bulvár van meg facebook. Melyiket érdemes hivatkozásként betenni? Apród vita 2019. december 13., 15:18 (CET)

@Apród: Szia! Én ebben az esetben a blikket használnám. - Csurla vita 2019. december 13., 15:23 (CET)

Rendben, akkor azt használom most. Apród vita 2019. december 13., 16:00 (CET)

Billy Hughes

Billy Hughessel kapcsolatban már nem maradt energiám egyértelműsítő lap készítésére (hiába tudom, hogy labdarúgókat és ausztrál miniszterelnököt is neveztek ugyanezen a néven). Mint ahogy nem tudom, hogya BRAC (egyértelműsítő lap)ot jól készítettem-e el. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. december 21., 01:07 (CET)

@Apród: Szia! Szerintem ok. - Csurla vita 2019. december 21., 13:49 (CET)

Csanaki József

Hello Csurla,

I am mostly active in Wikidata and I found this Person Csanaki József with the item Q66765162. What is the first name and what the family name of that person. I aks it because for me József would be the first name and as far as I have seen, it is in that way in the Internet Movie Database. Can you please help me and is there a portal for not hungarian speaking persons where they can ask questions. -- Hogü-456 vita 2019. december 25., 22:56 (CET)

@Hogü-456: Hello, Csanaki is the family name and József is his first nane. - Csurla vita 2019. december 25., 23:02 (CET)

Thank you for the answer. Is this the normal way how articles about people in Hungarian Wikipedia are named or should the article be renamed. In Germany usually people say the first name and then the familyname in the formal language, otherwise it is separated with a comma , . -- Hogü-456 vita 2019. december 25., 23:08 (CET)

Boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket!

Szia. Boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok neked! – TomFZ67 vita 2019. december 26., 20:58 (CET)

Springer Miklós

Kedves Csurla! Springer Miklós halálhíre bekerüljön a halálozási listába? Apród vita 2019. december 29., 01:16 (CET)

@Apród: Igen. - Csurla vita 2019. december 29., 03:33 (CET)

Halálozási dátum forrás nélkül

Csak jelzem, hogy az egyik szerkesztő beírta Boros János egyértelműsítő lapjára, hogy 2019-ben elhunyt. Nem tudom, mi volt hozzá a forrása, mindenesetre visszavonom, mert a halálozási listán se találtam róla beírást illetve forrást erről (a szerkesztőt pedig néhány órával ezelőtti személyeskedő megjegyzései miatt nem kívánom megkérdezni). Mint ahogy visszavonni se azért vonom vissza most, mert személyeskedő megjegyzéseket tett rám, hanem mert így szokás forrásolatlan halálozási adatoknál. Apród vita 2019. december 29., 23:19 (CET)

@Apród: Ebben az esetben pedig jobb a kommunikáció. Sir Morosus nem szokott alaptalan dolgokat beírni. - Csurla vita 2019. december 29., 23:24 (CET)

Jó, akkor megkérdeztem. Apród vita 2019. december 29., 23:30 (CET)

@Apród: Facebookon Takács György adott hírt róka, de elég kevés információ van. - Csurla vita 2019. december 30., 00:03 (CET)

Így - ezzel a két névvel - már könnyebb rátalálni a Facebookon a halálhírére. Visszavonom akkor az egyértelműsítőn a visszavonásomat. A halálozási listára rákerüljön a hír, vagy várjunk vele néhány napot (ráadásul már az év utolsóelőtti napja van, néhány nap múlva már az új 2020-as lista készítésének kezdete veszi kezdetét)? Apród vita 2019. december 30., 00:13 (CET)

Akkor ezek szerint ne kerüljön be a halálozási listába (azóta választ is adott Sir Morosus)? Apród vita 2019. december 30., 20:58 (CET)

@Apród: Szerintem még érdemes várni, hátha lesz hivatalos hír is és ennél jobb forrás is. - Csurla vita 2019. december 30., 20:59 (CET)

Rendben. Apród vita 2019. december 30., 21:00 (CET)

Boldog Újévet!

Szia! Boldog Újévet kívánok neked! – TomFZ67 vita 2019. december 31., 11:27 (CET)

Boros János

Fájl:Ideiglenes.jpg
Rádióújság 1964

Szervusz! Egy 1964-es cikk Boros Jánosról, amiből sokminden kiderül róla. (Remélem, olvasható.) – Sir Morosus vita 2019. december 31., 12:03 (CET)

@Sir Morosus: Köszönöm. Csurla vita 2019. december 31., 13:51 (CET)

Köszönet

2019-es Ázsia-hónap
감사합니다! 谢谢! ありがとうございます! Köszönjük részvételedet a 2019-es Ázsia-hónap versenyen, várunk jövőre is! Xia Üzenő 2020. január 5., 11:47 (CET)

Valamint szívesen látunk a január 18-i wikitalálkozón is. Várunk szeretettel! Xia Üzenő 2020. január 5., 11:47 (CET)

@Teemeah: Szia! Köszönöm, Csurla vita 2020. január 8., 19:32 (CET)

Kiss Eszter

Szia! Látom, a napokkal ezelőtt elhunyt Kiss Eszter újságíró miatt létrehoztál egy egyértelműsítő lapot. Biztos vagy benne, hogy nevezetes ő az irányelveink alapján? A haláláról valóban beszámol a fél magyar online sajtó, de mindegyik orgánum kizárólag az Index erről szóló hírét, illetve annak tartalmát vette át. Azon kívül semmi forrás nincs róla, illetve a munkásságáról. – Regasterios vita 2020. január 9., 10:20 (CET)

@Regasterios: Szia! Eddigi tapasztalataim szerint nevezetes. - Csurla vita 2020. január 9., 10:30 (CET)

Remzső Ferenc

Szép napot kívánok! Az ilyen testépítő témánál nem tudok kiigazodni, hogy Remzső Ferenc nevezetes-e: Tragédia: meghalt Remzső Ferenc. Nevezetes? Apród vita 2020. január 13., 11:37 (CET)

@Apród: Szia! Amit olvastam róla az alapján nem tűnt nevezetesnek. - Csurla vita 2020. január 13., 11:54 (CET)

Rendben, akkor nem teszem be a halálozási listába. Apród vita 2020. január 13., 14:11 (CET)

2019-es halálozási lista

Kedves Csurla!

Ránéznél ezekre a kiegészítéseimre? Nem tudom, mindhárom haláleset belefér-e a 2019-es halálozási listába.

Ezeket pedig mégúgysem tudtam eldönteni, wikiképesek-e:

Mindenesetre gyanús volt, hogy ezek nem wikiképesek, ezért nem írtam be őket. Apród vita 2020. január 15., 01:36 (CET)

@Apród: Szia! Ezek közül Klosz és a szarvas nevezetes, a többiek nem. Üdv, Csurla vita 2020. január 15., 02:26 (CET)

Rendben, Kapornai Juditot kivettem, hat külföldit betettem a külföldi wiki 2019 decemberi halálozási listájáról. Apród vita 2020. január 15., 22:03 (CET)

Gáspár András

Kedves Csurla! Gáspár Andrásról az Alfahír azt írta, ma történt a halála, de nem tudom, hogy az Alfahírt megbízható forrásnak lehet-e tekinteni. Apród vita 2020. január 18., 20:27 (CET)

Egyébként pedig hogy 1964-től és nem 1968-tól volt államminiszter Lord Chalfont, részben az 1972-es Ki Kicsodából vettem, részben több magyar újság is (részemről 1964-1967 közötti időszakra összpontosítva) Lord Chalfontot leszerelési államminiszternek, leszerelési ügyekkel foglalkozó angol külügyi államminiszternek nevezte. Apród vita 2020. január 19., 00:46 (CET)

Közeleg „Az év szócikke 2019” verseny

Szia, Csurla!
A 2019-es év folyamán megírtad az Erzsébet királyné útja, a Hermina út, a Stefánia út és a Szent Jakab-út (Magyarország) szócikket.
Ezt egyfelől köszönjük, másfelől értesítünk arról, hogy ezeket a szócikkeket a Wikipédia közössége jelölte a 2019-es „Az év szócikke” versenyen.
A szavazás hétfőn, január 20-án 0:00 órakor indul és a Wikipédia szerkesztői 2020. március 2-án éjfélig adhatják le voksukat az általuk legjobbnak ítélt szócikkekre több kategóriában is. Arra kérünk, vegyél te is részt a szavazásban, ismerd meg a 2019-es Wikipédia-termés legjavát, szavazatoddal erősítsd meg szerkesztőtársaid munkáját, megjelenéseddel buzdíts másokat is a közös munka értékelésében való részvételre, így végső soron mások is jobban megismerhetik a te hozzájárulásodat. (Arra felhívjuk azonban a figyelmedet, hogy a kiírás szellemében az általad indított vagy jelentősen bővített szócikkekre szavazni nem etikus.)
Hétfőtől várunk a lapon!
Pasztilla 2020. január 19., 17:58 (CET)

Szia! Köszönjük, hogy becsülettel végigszavaztad mind a tizenöt kategóriát! A mellényúlásomért pedig itt is elnézést! Pasztilla 2020. január 20., 20:32 (CET)

Acorah

Kedves Csurla! A halálán kívül a Port.hu-n a Rém-képekben, az Est.hu-n a Szellemvadászokban szerepel. Médiumként híresült el. Apród vita 2020. január 23., 12:12 (CET)

@Apród: Akkor nem megfelelő a meghatározása televíziós reality-személyiség. Ezek szerint nincs köze realityhez. Az enwiki szerint self-styled spiritual medium and television personality. A médium és a televíziós személyiség pontosabb és nem félrevezető. - Csurla vita 2020. január 23., 12:17 (CET)

Javítottam, bár a médium meg nekem hangzott furcsán. Apród vita 2020. január 23., 12:22 (CET)

Köszönöm. - Csurla vita 2020. január 23., 12:29 (CET)

Szép napot kívánok! Apród vita 2020. január 23., 12:32 (CET)

Díj

Kedves Csurla! Nem tudtam eldönteni, melyik díjat válasszam ki a felsoroltak közül. Apród vita 2020. január 24., 12:57 (CET)

@Apród: Szia! Az eset többségében egy díjat szoktunk megadni. A többi elolvasgató a szócikkben. Általában a legrangosabb szakmai díjat tüntetjük fel. Üdv, Csurla vita 2020. január 24., 13:06 (CET)

Ühüm. Apród vita 2020. január 24., 13:19 (CET)

Nézd, a halálozási listákban meglepően kevésszer fordul elő paralimpikon, csak a 2013-as halálozási listában egyszer és most a 2020-as halálozási listában. Talán nem halt meg 2013 és 2020 között egyetlen paralimpikon sem? Nem valószínű, sokkal valószínűbb, hogy a paralimpikonok kevesebb figyelmet kaptak, mint a "normál" olimpikonok az évek során. Apród vita 2020. január 24., 14:52 (CET)

@Apród: Ez nem válasz kérdésemre. Tudni szeretném miért érdekes ez az ausztrál paralimpikon. Attól , hogy paralimpikon még nem neveztes. - Csurla vita 2020. január 24., 14:57 (CET)

Attól , hogy paralimpikon még nem neveztes. Ezt a véleményt meg én nem osztom. Hiszen míg a normál olimpikonokat, akkor is ha nem érmesek, nevezeteseknek tekintjük, a paralimpikonokat viszont - akkor is ha van díjuk, akkor is ha nincs - nem tekintjük nevezetesnek, ez már egy kicsit megkérdőjelezhető elv. Megkérdőjelezhető, már csak azért is, mert a magyar wikipédiában a paralimpiáknak is épül egy ugyanolyan rendszere, mint amilyen a normál olimpiáknak van kialakítva. Pl. itt. Megint más kérdés, hogy a benne levő piros szócikkek felfejlesztőjükre várnak. Még egy dolog. Régebben úgy emlékeztem, az volt az elv, hogy csak olyan külföldi személy szerepeljen a magyar wikipédia halálozási listájában, aki a külföldi wikipédiában is szerepel. Én tartottam magam ehhez az elvhez. Apród vita 2020. január 24., 15:24 (CET)

@Apród: Semmelyik elvről nem hallottam és tapasztaltam. Normál olimpikonok sem nevezetesek alapból. Melyek azok a források amely szerint az ausztrál megfelel a WP:NEV-nek. Csurla vita 2020. január 24., 15:39 (CET)

Ezek szerint az elv szerint a magyar wikipédia szerint szerint nem nevezetes paralimpikon, az angol wikipédia szerint igen. 2020. január 24., 16:17 (CET)Apród vita

@Apród: Nincs olyan szabály, hogy az angol Wikipédiában szereplő cikk a magyarban automatikusan nevezetes lenne. A saját szabályainknak kell megfelelnie, a WP:NEV-nek. Annak megfelel szerinted? - Csurla vita 2020. január 24., 16:20 (CET)

Kivettem inkább. Apród vita 2020. január 24., 16:40 (CET)

Richly Zsolt

Kedves Csurla! Időközben Richly Zsolt szócikkébe ún. családi információkat írtak a halálozás idejéről és helyéről, a szerkesztési összefoglalóban Richly Andrást tüntetve fel. Mi legyen? Vissza legyen állítva az azelőtti állapotra - emellett az szól, hogy az illető nem tudom, mennyire egyeztetett az OTRS-sel az adatok beírásakor, mindenesetre nem adott meg új forrásokat - vagy az illető által beírt adatok legyenek elfogadva? Apród vita 2020. január 25., 18:59 (CET)

@Apród: Valószínűleg igaz amit beírtak, de nem tudjuk ellenőrizni (WP:ELL). Teljesen rendben van, ha visszaállításra kerül. A szövegben megjegyzésként lehet jelölni a család által adott nem ellenőrizhető adatokat. És figyelni kell továbbra is híreket, hátha valahol megjelenik ez az adat. - Csurla vita 2020. január 25., 19:03 (CET)

Így valahogy, rejtett módon jelöljem a család által adott nem ellenőrizhető adatokat? Apród vita 2020. január 25., 20:36 (CET)

Én pedig úgy vagyok vele, hogy eleve olyan előítéletesen közelítsz meg, hogy arra nemigen lehet mit mondani. Szép estét kívánok! Apród vita 2020. január 26., 22:46 (CET)

A "felesleges" szó az. A január 9-i részben felsoroltak esetében szándékosan nem írtam be sok személy nevét, akik az angol példában szerepelnek - lebeszélve magamban azokat. A golfpályatervezőt is annak fényében írtam be, hogy a google magyar részében is több helyen írnak róla, mint híres pályatervezőről. Kivetted, kivetted. Én mindenesetre az allapomra átírtam a nevét. Apród vita 2020. január 26., 23:10 (CET)

Vagyis attól, hogy még nem tudod, "lebeszélések" is van magamban, hogy kit ne vegyek át az angol példából. Vagy máshonnan. Apród vita 2020. január 26., 23:19 (CET)

@Csurla: @Apród:-- Olyan röhejes az ellenőrzési kényszer túlhajtása és a " család által adott nem ellenőrizhető adat" fogalma, hogy az Unciklopédiába írtam erről egy szösszenetet. Lehetünk bármilyen merevek, ridegek másokkal szemben (pl. kedves asszonyom, együttérzésünk, de sajnos a férje halálának napját nem tudjuk ellenőrizni, ezért Ön hiába állítja nekünk, hogy a karjai között halt meg X napon. Majd ha ellenőrizzük, akkor lesz az adat ellenőrzött. stb. stb.), ismétlem. lehetünk bármilyen merevek a halálozási adatok ellenőrzésekor, attól még az olvasók milliós tábora nem fogja azt mondani - általánosságban -, hogy a Wikipédia minden egyes adatát hitelesnek fogadja el. Nem ez a célja a Wikipédiának. A Wikipédia sohasem fog hiteles nyilvéntartást vezetni semmiről.

Miért gondoljuk, hogy az olvasó számára a halál ténye a fontos, hanem kizárólag az adat ellenőrzött jellege?

Más: hol vannak azok az írásos szabályok, hogy mely szempontok szerint érdemes (nem "kell", hanem "érdemes, tanácsos, ajánlott") valakinek a nevét feltüntetni? Ezeket kellene világosan megfogalmazni, hogy mindenki értse. (Ezek megfogalmazása kicsit nehezebb feladatnak tűnik, mint rászólni valakire, hogy ne vegyen fel meg nem határozott adatokat a bárki által szerkeszthető listába.--Linkoman vita 2020. január 27., 06:07 (CET)

Legalábbis én így gondolom.--Linkoman vita 2020. január 27., 06:07 (CET)

@Linkoman: Egy halálozási adattal kapcsolatban az ellenőrizhető forrás kiemelten fontos. Ha a WP:ELL-t szeretnéd módosítani, akkor tegyél javaslatot valamelyik közösségi oldalon. - Csurla vita 2020. január 27., 09:42 (CET)

Megjegyzés: már tegnap láttam az unciklopédián a Linkoman által kezdett szócikket. Apród vita 2020. január 27., 14:12 (CET)

@Csurla:-- Te gyakran előszeretettel hivatkozol a "józan észre". És igazad van. A legfontosabb ellenőrzéseket is a józan ész keretei között célszerű lefolytatni. Például attól nem lenne hiteltelenebb a magyar Wikipédia, ha az olvasó a még nem ellenőrizhető/ellenőrzött halálozási adat mellett lábjegyzetben megtalálhatná, hogy ez bizony nem ellenőrzött adat. Senki nem kötelezi a Wikipédiát, hogy olvashatatlanná tegyen egy jóhiszeműen feltett adatot mindaddig, amíg a konkrét adat ellenőrzése nem történik meg. Itt a hangsúly az olvashatatlanná tételen van - törlés, kikommentelés stb. ide sorolható. A felnőtt olvasó számára olvasható adat + az ellenőrzésével kapcsolatos megjegyzés lábjegyzetben nyilvánvalóan többet nyújt az olvasónak, mint az adat eltüntetése.

A Wikipédia egyetlen irányelvét sem én fogalmaztam meg, még részben sem. Ha Te személy szerint úgy gondolod, hogy a jelenlegi irányelv nem felel meg valamiben a józan észnek, bátran tegyél Te javaslatot. Vagy vállald annak következményeit, hogy a magyar Wikipédia szabályait egy friss haláleset esetén is gondolkodás nélkül rá kell kényszeríteni akár a hozzátartozókra is.

Ami engem illet, legalább annyira fontosnak tartom az ellenőrzést, mint Te.

De a szabályok "túltolásával" sohasem értettem egyet.--Linkoman vita 2020. január 27., 15:07 (CET)

@Linkoman: A WP:ELL logikus, és nagyon fontos szabály. Bárki ki ezt betartja: nagyon jól teszi. Ezt nem lehet túltolni. Továbbiakban bármi javaslatod van ebben a témában, akkor a közösség számára valamelyik kocsmafalon tedd. Köszönöm, Csurla vita 2020. január 27., 15:32 (CET)