Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Xia/vitalap2015

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Köszönöm a bővítési javaslatokat és a támogatást. Hadd mondjam el, hogy mennyire érdekes volt ilyen mélyen utánajárni egy témának, felkutatni a részletes forrásokat (eljutni az újsághírektől a szakmai folyóiratokon és jogszabályokon keresztül a disszertációkig és szakkönyvekig), aztán rácsodálkozni, ahogy az egyre terebélyesedő történet összeáll az apró mozaik-darabokból, mintha egy nyomozás vagy kincskeresés részese lenne az ember. Az ilyen élményekért érdemes részt venni ebben a projektben. :-) --Rlevente üzenet 2014. december 16., 19:32 (CET)

Üdv! Kérem teljes törlésemet az enciklopédiából.

Gyömbér

Szia! Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, meg lesz-e írva valaha a fűszerről (értsd: a gyömbér rizómájáról és nem az egész növényről) szóló szócikk. Van ugyanis az egész növény, ami a közönséges gyömbér (Zingiber officinale), de fűszerként csak a gyök(ér)törzsét (Zingiberis rhizoma), mint növényi drogot használják (meg is nevezték, azaz nevet adtak a drognak). Abból kiindulva, hogy létezik önállóan a gyömbérolaj szócikk (ez szintén növényi drog), feltételezem, hogy egyszer valaki elkészíti a gyömbér gyökértörzséről szóló szócikket is (vagy nem, de ezt nem tudom eldönteni). Azt gondoltam, hogy tisztább helyzetet teremtek azzal, ha ilyen módon megkülönböztetem egymástól a növényt és a drogját: ha nem lesz szócikk a drogról, akkor bottal könnyebb növényesíteni a linkeket, ha meg lesz szócikk a drogról, már készen is állnak a linkelt dolgok hozzá. Ráadásul a Zingiberis rhizoma lap is el volt készítve. Arra is érdemes gondolni, hogy vannak növények, melyeknek csak egy bizonyos része ehető, a többi meg mérgezést okoz (a gyömbér esetén nem tudom, hogy fennáll-e ez az eset). Aztán voltak olyan szövegkörnyezetek, amikor kimondottan a növényről értekeztek, nem pedig egyik részéről, oda egyértelműen a növény szócikkét linkeltem. Szóval jelentésében alapvetően két különböző dologról van szó, még valamelyest információt is hordoz a kettő megkülönböztetése (értsd: fűszerként ne akármelyik részére gondolj, hanem csak a rizómájára, ami nem az egész növény); mellesleg nem csak a gyömbér esetében, hanem más növények esetében is keveredik itt a Wikipédián a növény és a része/drogja (lásd pl. Mandarin (gyümölcs) című szócikket). Bevallom, bennem nincs még erre vonatkozóan kiforrott elképzelés: egyes esetekben hasznosnak érzem a megkülönböztetést, más esetekben nem. Az is bennem volt, hogy a gyömbérgyöktörzs fűszerként való használata eléggé elterjedt. E szemponthalmaz alapján döntöttem úgy, hogy inkább úgy linkelek, ahogy linkeltem. :) --Sphenodon vita 2014. december 22., 13:05 (CET)

Karácsony

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2014. december 24., 21:19 (CET)

Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok!-Történelem pWas gibt's Neues? 2014. december 24., 22:59 (CET)

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok! Apród vita 2014. december 25., 04:09 (CET)

Köszönöm és viszont kívánom :) Xiaolong Üzenő 2014. december 26., 14:18 (CET)

re: érdekességek

Szia! Ííí, erre nincs mentségem... :D Valóban benéztem a dolgot. Köszi, hogy figyeltél helyettem is! Majd még tervezek írni a kezdőlapi érdekességekhez időnként, ezt mindenképpen észben fogom tartani. Köszi még egyszer! nyiffi üzenj! 2014. december 25., 15:14 (CET)

Bocsánat

Bocsánat, figyelmetlen voltam. A koordináták és a megnyitás időpontja is meg van a Wikidatán, a te sablonod viszont nem használja a megnyitási dátumot (gondolom amiatt, mert két megnyitást is beleépítettél). Elnézést a plusz munkáért. :( Viszont az összefoglalóban írt megjegyzésem még mindig aktuális, ha kell mind az 500 állomás, segítek neked elkészíteni őket. Legalábbis az alapjukat! :) --B.Zsolt vita 2014. december 26., 16:07 (CET)

Köszönöm. Sajnos addig azt hiszem nincs értelme bottal csinálni, amíg a wikidatában nincsenek ezek a paraméterek lefordítva. Xiaolong Üzenő 2014. december 27., 13:32 (CET)

Csikicsuki

Szia! A legördíthető listát meg tudnád csinálni a Sablon:Kommunizmus-nál is? Több képernyői helyet elfoglal ez a hosszú navoszlop a kapcsolódó cikkekben. Előre is köszi! – Laci.d vita 2014. december 27., 10:29 (CET)

@Laci.d: egyelőre csak annyit tudtam tenni, hogy az egész sablont becsukhatóvá tettem, és alapértelmezésben csukva van. Jó lenne, ha az egyes fejezetek csukhatósága lenne szabályozható, de ehhez nem értek. Xiaolong Üzenő 2014. december 27., 13:31 (CET)

Köszi, ez is már jóval jobb, mint a csupasz kilométer hosszú lista. Esetleg a konfliktus infoboxban nem tudnád bekapcsolhatóvá tenni külön paraméterrel az opciót? Mindenhol azért nem szükséges elrejteni a részleteket. – Laci.d vita 2014. december 27., 16:07 (CET)

@Laci.d: ezt sajnos nem tudom, hogy kell. Xiaolong Üzenő 2014. december 28., 00:31 (CET)

cím

Hello!

Olyan kérdésem lenne, hogy ezeket a cikkeket át lehetne-e nevezni a magyar hivatalos címre? (ne csak simán évadszámok legyenek, meg amúgy is angol cím van megadva.)

[1] - Új cím: Amerikai Horror Story: A gyilkos ház

[2] - Új cím: Amerikai Horror Story: Zártosztály

[3] - Új cím: Amerikai Horror Story: Boszorkányok

Vagy felesleges lenne?

--Jani47 vita 2014. december 27., 16:00 (CET)

@Jani47: Átnevezés gomb a felső menüsorban.... :-) Xiaolong Üzenő 2014. december 28., 00:32 (CET)

Overlord1 köszöntése

Elnézést! Igazad van, de nem tünt teljesen kezdőnek. Lehet, hogy ez a kérdés (Lamarit?) is befolyásolt. Ennek ellenére, illik betartani a szabályokat. Wikizoli vita 2014. december 28., 20:10 (CET)

Szócikkírás bottal

Szia!

Sablonparamétereket tudok sablonparaméterre fordítani vele. Ha a te infoboxod ugyananyi paraméterrel rendelkezik, mint a forrásként kinézett más nyelvű infobox, akkor egy az egyben minden átvihető. Amúgy meg csak azok, melyek párban vannak. Az előző-következő állomást nem hinném, hogy át lehet hozni, mivel itt nem csak a paramétert kell fordítani, hanem a megálló nevét is. De ha a képeket, üzemeltetőket, koordinátákat... áthozzuk, már az is nagy segítség lesz szerintem neked. + meg tzdom írni a bevezetőt nagy vonalakban. Azon múlik minden, hogy mennyi olyan adat van, amit változtatás nélkül, vagy minimális változtatással át lehet hozni. Ha valami nem világos a csvloader cikkben, szólj bátran, hogy ki tudjam majd egészíteni. --B.Zsolt vita 2014. december 28., 22:57 (CET)

4-es szám kiejtése

Szia!

Most írtam bele a 4-es szám szócikkébe az alábbi információt, de kétségeim támadtak vele kapcsolatban.

"A távolkeleti hitvilág szerint a 4 baljóslatú szám (hasonlóan hangzik, mint a „halál”), ezért Kínában, Japánban, Koreában (kerülik a használatát)".

A kérdés a kiejtés, itt ugyanis legalább 3 nyelvről van szó. Melyikre nyelvre vonatkozhat az infó? Szeretném pontosítani a cikkben. Talán a kínai (mandarin) lehet a forrás?

További megerősítés lenne, hogy valóban a mai napig nem építenek lakást 4-es számmal? Nem adnak ki ilyen rendszámot? A metróvonalakat arrafelé nem számozzák egyébként? (akkor könnyű kihagyni a 4-est).

misibacsi*üzenet 2014. december 30., 10:42 (CET)

Re:A-ha

Szia! Elnézést kérek, én érthettem akkor félre valamit, sajnálom ha így történt. Megértem amit mondasz, csak én úgy vettem ki a kritériumokból, hogy a jó cikkeknél nem kötelező minden állítást forrásolni, mert az a kiemelt követelménye. Ha nem így van, és én néztem el, akkor persze elnézést kérek érte. A guglizással annyi a baj, hogy a legtöbb idézetre nem hoz ki semmit, csak magát a cikket. Nyilván nekem is jobban esne, ha mindenhez lenne forrás, de sajnos lehet hogy valamihez pl. csak nyomtatott van. Ahhoz meg már nem lehet hozzáférni. Vagy norvég nyelvű forrásokat sem fogok tudni felkutatni. Azzal természetesen tisztában vagyok hogy nem lesz automatikusan jócikk státuszú, de reménykedtem benne hogy van rá esélye. A Ned Raggetes forrást köszönöm, majd beépítem a cikkbe, ma már nem. :) Mindenesetre köszönöm az észrevételt, és még egyszer elnézést a félreértésért, lehet rossz passzban voltam. Neked is jó munkát és boldog új évet kívánok! :-) Üdv, --XXLVenom999 The Bunker 2014. december 30., 23:26 (CET)

Látom közben beraktad a 2 forrást, ezért külön köszönet! :) A Pitbullos forrást érdekelne hogy találtad, mert nekem semmit nem adott ki, hiába kerestem rá idézettel. --XXLVenom999 The Bunker 2014. december 30., 23:28 (CET)
Megértem, végső soron igazat is adok neked, szóval ha ezzel közelebb kerül a jó cikk státuszához, akkor "kommentezzük ki" azt a néhány idézetet, ami problémás. Hátha később valahol akad rjuk forrás, laptörténetben megtalálható lesz. Üdv, ‑XXLVenom999 The Bunker 2014. december 31., 14:10 (CET)
Szia! Köszönöm szépen támogató szavazatodat és módosításaidat, amiknek köszönhetően az A-ha jó szócikk lett! :)--XXLVenom999 The Bunker 2015. január 7., 14:21 (CET)

Jüan Si-kaj

Szia! Mullowney könyve (ami helyett valamiért Reinschet tüntettem fel forrásként, de legalább ez is megjavult) csúnyán megvezetett a kérdésben, valószínűleg az évszámok teljes hiánya miatt. Míg ő végig a Kapsin-incidensre gondolt, mivel közvetlen következményként írta le a kínai–japán háború kitörését, így automatikusan a Tonghak-lázadásra gondoltam. Mindenesetre ezért is jó, hogy megíródott most a Csoszon történelme cikk. :-)Laci.d vita 2015. január 1., 09:52 (CET)

Én köszönöm, hogy szóltál, bár az én fejemben is elkezdett motoszkálni a dolog, ahogy ránéztem a cikkedre. Egyébként én anno Jüant kezdtem el úgy, hogy „írok róla valamit”, most meg Enverrel voltam így. Tényleg vannak dolgok, amikről nem lehet keveset írni. :-) Bizonyos szempontból amúgy a kis országok történelme sokkal érdekesebb, mint a nagy országoké, hiszen ott különböző érdekszférák ütköznek, történik egy csomó érdekes dolog. Míg például egy 20. századi amerikai belpolitikai könyv felett lehet elaludnék. VigyorLaci.d vita 2015. január 1., 12:15 (CET)

szín

Helló!

Azt szeretném megkérdezni, hogy ha egy link zöld színű akkor az miben különbözik a sima linktől?

--Jani47 vita 2015. január 2., 19:49 (CET)

@Jani47: a zöld link az átirányítást jelzi. Xiaolong Üzenő 2015. január 2., 20:17 (CET)

Köszönöm!

--Jani47 vita 2015. január 2., 20:23 (CET)

Gasztronómia portál

Kedves Teemeah!

Szeretném, ha segítenél egy portálsablon elkészítésében, amit azután a cikkek aljára tehetünk. A portálikon kiválasztását rádbízom. Köszi. Vadszederke' 2015. január 3., 00:18 (CET)

Köszönöm szépen, szerettem volna kipróbálni egy svg-t de úgy tűnik, hogy csak a png-t fogadja el:) Vadszederke' 2015. január 6., 22:05 (CET)

Szongpha-ku

Szia, a Szongpha-ku szócikkben nem lett jó a bevezető. Az átírást nem ismerem, ezért nem tudom javítani, ezért írok ide. Zerind üzenőlap 2015. január 6., 10:27 (CET)

@Zerind: Köszi, hogy szóltál. A régebbi cikkek formátumát szoktam másolni az új kerület készítésénél, és itt valamiért elfelejtettem a bevezetőt átírni. :-) Xiaolong Üzenő 2015. január 6., 10:31 (CET)

re Bismarck

Szia! Én ezt nem tudom megítélni, mert különösebben nem értek a licencekhez, de ha Bismarck mégis jogsértő, akkor a szerkesztő összes ilyen cikkét át kell nézni. Ugyanonnan van a Grace (fénykép), Amerikai gótika (fénykép), Imogen Cunningham és Twinka Thiebaud, Yosemite, Power House Mechanic, A halál árnyékának völgye, A mozgó ló: Sallie Gardner, 99 Cent II Diptichon, Akt (Charis, Santa Monica), Picture for Women, Untitled 96, A művészet ősformái, Petőfi-dagerrotípia, Rajna II, Mozgástanulmány. (Ez utóbbinak a címe nem valami szerencsés, mert mozgástanulmánya másnak is van.) --Trevor vita 2015. január 12., 10:55 (CET)

Akkor mit javasolsz? Ráadásul az első üzeneted előtt (mintegy jóvátételként az indokolatlan jogsértőzésért) az érdekességek közés is beírtam Bismarckot.--Trevor vita 2015. január 12., 11:22 (CET)

Esetleg írjuk ki a járőrüzenőret több szem többet lát alapon? --Trevor vita 2015. január 12., 11:38 (CET)

Kohlhaas-szindróma

Szia! Kitöröltem a Heinrich von Kleist vitalapjáról az érdekességekre vonatkozó utalást, mert ebben a cikkben a Kohlhaasról elnevezett szindróma nem szerepel. Utána elbizonytalanodtam: van valami olyan megegyezés, hogy minden olyan cikknek a vitalapját bejelöljük, amire link van az érdekességekből? --Hkoala 2015. január 12., 12:04 (CET)

Akkor visszavonom a törlést. --Hkoala 2015. január 12., 12:27 (CET)

Antiokheia

Igen, láttam és érdekelne is. De nincs kéznél megfelelő szakirodalmam hozzá és a vizsgaidőszakban nem nagyon tudok eléggé erre koncentrálni. – LApankuš 2015. január 14., 11:05 (CET)

Még mindig történelmet. Csak most MA-n. – LApankuš 2015. január 14., 15:53 (CET)

reMegbízható forrás

Szia! Ez megbízható forrás, amúgy Én csináltam és tanulmányozott vagyok a témában. --Proki vita 2015. január 15., 21:03 (CET)

Amúgy többnyire ezek alapján készült:[4] Szóval nem hiszem, hogy megbízhatatlanok lennének. --Proki vita 2015. január 19., 17:48 (CET)
Talán azért nem lehet a humanphneotypes.com oldalon olvasni valamit, mert még üzemeltetés alatt van. Egyes leírásai ezen a linken megvannak, amiket múltkor küldtem. Itt van pl. egy ilyen leírás a borrebyről --Proki vita 2015. január 21., 09:58 (CET)

Fájl:215px.jpeg

Kedves Xiaolong! Köszönöm az észrevételedet, és igyekszem kijavítani a hibámat. Üdv: --Bartholomeus Thoth vita 2015. január 15., 23:24 (CET)

Re: Mijazaki

Szia! Igen, légyszíves Vigyor. Esetleg, ha sikerült valamilyen szabadon felhasználható képet készítened a helyszínen, azt szívesen látnám a Commonson Vigyor. --Sasuke88  vita 2015. január 20., 09:46 (CET)

Kár, ráadásul a franciáknál FOP sincsen, hogy "de minimis" alapján fel lehetne tölteni. Ettől függetlenül várom az anyagokat, amiket el szeretnél küldeni. :) --Sasuke88  vita 2015. január 20., 12:57 (CET)

Aposztrófok

Hangsúlyjelet a kisiskolásoknak tesznek ki, vagy nagynéha, ha szokatlan szótagra esik a hangsúly. De oda soha, ahová az angol nyelvű Wikipédiából másoljuk át a magyarba: a magánhangzó mellé (nálam legalábbis így jelent meg). Üdvöm: OsvátA Palackposta 2015. január 20., 15:09 (CET)

Vess egy pillantást az orosz szócikkre: ! Egyetlen egy hangsúlyjel sincs benne sehol. OsvátA Palackposta 2015. január 20., 15:14 (CET)

Szia! Nem nevezem magamat az orosz nyelv kifejezett szakértőjének. Csak diplomám van belőle és vagy harminc évig családilag nap-mint-nap beszéltem. Nem ragaszkodom az igazamhoz. Nem dráma kitenni a hangsúlyjeleket. Ritkán is javítom. A te szerkesztésedben azért tűnt fel, mert az enwikiből átmásolva nem a betű fölött vesszőként, hanem aposztrófként mellette jelent meg. Olyan meg sehol sincs. De mélyen rögződő apróságokért soha nem fogok harcolni. Egy analóg példa: a népszerű lengyel mesesorozat hősei Magyarországon mindenki szerint Lolka és Bolka. Pedig ez a forma: birtokos eset. A két srácot lengyelül így hívják: Lolek és Bolek. De a lolkabolkát már senkinek sem lehet kiverni a fejéből. Üdv! OsvátA Palackposta

The Sorcerer and the White Snake

Szia! A kocsmafali címes vita miatt kedvem támadt kicsit "nyomozni" és megtaláltam, hogy a The Sorcerer and the White Snake A szerzetes és a fehér kígyó hivatalos címet kapta [5], át kéne nevezni. :-) --Sasuke88  vita 2015. január 22., 00:10 (CET)

Jírosz

Szia, akkor viszont Gyros legyen legyen a cikk címe, mert az egész országban így van mindenhová kiírva, ergó így „honosodott” meg. Én legalábbis Gíroszt kiírva giroszosra ugyanannyiszor láttam, mint Jíroszt... Ráadásul szerintem rövid i-vel ugyanannnyian mondják (írják?), mint hosszúval. A Gyros van mindenhová kiírva, a Jírosz ahogy a kaját a görögök ejtik és nevezik, a Gírosz-t meg valaki belerakta a szótárba, ahogy nagyon ritkán van leírva, kb ugyanannyiszor, mint Girosz-nak. Akkor már lehetne ógörögösen Gűrosz is :-) Üdv, Timur lenk disputa tettek 2015. január 22., 09:15 (CET)

Óasszírok

Szia. Természetesen szakirodalomként lett felhasználva, de én – történész lévén tudom, mit jelent a forrás, ezért – nem szeretem ezt a szót használni. – LApankuš 2015. január 22., 10:49 (CET)

Hát ez is egy rosszul rögzült fogalom. :-) A hivatkozás az hivatkozás valamilyen tartalomra. A „külső” csak annyit jelent, hogy nem a wikin belüli netes tartalomról van szó. – LApankuš 2015. január 22., 12:18 (CET)

ÉSZ szavazás

Szia! Hkoala javaslata alapján a szavazótáblázatban összevontam a szerkesztő nevét és dátumot, hogy egy aláírással meg lehessen oldani. Kérlek, hogy írd alá majd a neved helyén. Köszi. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2015. január 22., 14:07 (CET)

Miért kell?

Timi, miért kell hazudozni? A szócikk vitalapján válaszoltam többször is. A vitalapomra személyeskedő kérdésen kívül és a szócikk bevezetőjének odamásolásán kívül mást nem írtál. Megkértelek, hogy a szócikk vitalapján folytassuk a vitát, ahol válaszoltam is az első visszavonás után. Vagyis egyértelmű kamu az, hogy hiába írtál. Tény, hogy hiába másoltad a bevezetőt a vitalapomra, mert annak semmi értelme nem volt, semmit nem tett hozzá a vitához, ahogy a személyeskedő megjegyzésed sem. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. január 22., 15:21 (CET)

Szerintem nem kell aggódni (nem a szócikk, hanem más miatt)

Nem tudom miért aggódott annyira Osvát A. Kitenni nem fogja a táblát Visszavonulok Teemeah miatt, mivel megfigyeltem, hogy akik kiteszik a táblát, hogy visszavonulok X. miatt vagy éppenséggel ha tudni lehet valakiről, hogy X. miatt vonul vissza, az mit tesz Isten, teljesen véletlenül X. mindig férfi szerkesztőket takar. És itt nem kifejezetten Hungarikuszra gondolok, hanem általában vett férfi szerkesztőkre - ami nem azt jelenti, hogy mindegyik férfi szerkesztőre érteném ezt. Mondom ezt férfiként. Ha kitenné a táblát, hogy miattad visszavonul, akkor te volnál az első női szerkesztő, aki miatt kiteszi valaki a táblát a magyar Wikipédia történetében (remélem nem mondtam bántó kifejezést és remélem, nem hágtam át semmilyen wikiszabályt ezekkel a mondatokkal, nem tudom most e pillanatban). Viszont aligha hiszem, hogy emiatt az affér miatt visszavonulna, sőt fél év múlva már egy messzi, ködbe vessző esetté fog válni szerintem számára.

És mit tesz Isten, boltokban is a gyorsan menő emberek közül véletlenül az esetek 93-100 % közötti összességében férfiemberek szoktak engem súrolni, és nem a nők. Ezek az összefüggések már jó ideje foglalkoztatnak.

Egyébként a Kezdőlap vitalapjának e havi kiadásáról mi a véleményed (havi kiadás szót itt gyenge humor akart lenni)? Csak mert néhány mondatában kifejezetten a Tudod-e rovatra utal az egyik szerkesztő viszontválaszában (2015. január 15., 01:39). Apród vita 2015. január 23., 01:06 (CET)

Beautiful photos of FT Island

Hi Teemeah! Just here to compliment your photos of FT Island! Now the List of K-Pop concerts held outside Asia page has Barcelona, Berlin and Paris, along with the U.S. photos! I'm looking for something from Mexico or S. America to add (and switch out a U.S. one, if I do!) The FT Island one you added is absolutely gorgeous and the one here on your page! I've seen CN Blue in concert but not FTIsland! I'm going to Topp Dogg (Miami - Feb.) and Epik High, Crayon Pop and all at SXSW Music Festival (Texas - March) - but I will probably leave the picture taking to great photographers like you! en:Bonnielou2013 --Bonnielou2013 vita 2015. január 23., 04:58 (CET)

guadalcanal

Szia, azt írod, hogy nincs ellenőrizhteő forrás Ezzel szemben van! Csak nézd meg a cikk végén.

üdv.Overlord1--86.59.172.97 (vita) 2015. január 24., 10:54 (CET)

Hvaszong

Szia! Ez helyes? Nekem az átírókütyü a 화성시 hangul írásképre a Hvaszongszi névalakot dobta ki. Előre is köszönettel: -- Joey üzenj nekem 2015. január 24., 18:37 (CET)

@Joeyline:, mi nem tesszük ki a -si alakot, annyit jelent "város". Szöul se Szöul thukpjolsi címen van, pedig ez a hivatalos adminisztratív megnevezése. :) Koreában kiteszik, de az az ő dolguk (egyért szerepe is van, lehet ugyanolyan nevű járás pl.) Xiaolong Üzenő 2015. január 24., 19:33 (CET)

Segítség kérés sablonnal kapcsolatban

Szia! A most készülő Sablon:Mérkőzés-sor-lr sablonnal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni.

| align = "center" | [[{{Mérkőzés-sor-lr/{{{1}}}|mérkőzés link}} |{{Mérkőzés-sor-lr/{{{1}}}|hazai gól}} – {{Mérkőzés-sor-lr/{{{1}}}|vendég gól}}]]

Ebben a sorban az eredményhez egy másik megadott mezőben linket kapcsolok hozzá, de ha nincs link (és ilyen is lehet), akkor most nem működik jól. Amiket próbáltam azok egyik sem volt jó. Hogyan lehetne ezt megoldani? Tudnál ebben segíteni?

Ezzel lehet tesztelni: Sablon:Mérkőzés-sor-lr/EGYvsHUN 19540212

Köszönöm, Csurla vita 2015. január 25., 21:39 (CET)

@Csurla: sajnos én ehhez kevés vagyok. Mivel switch módban van a paraméter, iffel nem tudtam megoldalni. Sablonműhelyben a nálam jóval profibbak biztos tudnak tanácsot adni. Xiaolong Üzenő 2015. január 25., 22:55 (CET)

If-fel nekem sem mentem. Köszi, hogy ránéztél - Csurla vita 2015. január 25., 22:57 (CET)

Pezsgő

Kedves Teemeah! A wikipedia-n írtam a magyar pezsgőgyártáshoz szöveget. Tettem ezt azért, mert sok téves információ kering erről a neten. Az első magyar pezsgőgyárról írtam, amelyet nagyapám unokatestvérének családja, a Fischer család alapított Pozsonyban 1825-ben. Sajnos a forrást nem tudtam beszerkeszteni, lehet, hogy ebben tudnál segíteni. Tehát a források: A pozsonyi városi múzeum kutatója által szerkesztett szöveg az Albrecht fórum a neten, amelyen az Albrecht Family menüpont alatt írnak a híres pozsonyi Fischer családról, mivel Alexander Albrecht felesége Fischer Margit volt, akinek a dédapja, Fischer János alapította dr. Schönbauer Mihállyal az első magyar pezsgőgyárat. A másik forrás a szlovák Hubert pezsgőgyár honlapja, mivel a Fischer Jánostól Johann Hubert vette meg a pezsgőgyárat, így ez a név maradt máig fenn. Manapság a német Henkell & Söhnlein tulajdonában van, ugynúgy, ahogy a mi Törley-ink. Ezen a honlapon angolul olvasható a gyár története. Egy harmadik forrás Dr. Geday Gusztáv és dr. Mercz Árpád cikksorozata a Borászati lapok 2000. évi számaiban a magyar pezsgőgyártás történetéről. Ezen kívül a Milleniumi szőlős-boros könyvben (2000-ben adták ki) is van egy fejezet dr. geday Gusztáv agrártörténésztől a korai magyar pezsgőgyártásról. Tehát ezek a forrásaim.

Üdv. Burbion

JSTOR

Szia, Timi! Ha már olyan kedves vagy, hogy felajánlottad a kocsmafalon... ezt szeretném megnézni a Bölöni Farkas Sándor cikk folyamatban levő tatarozásához:

ALEXANDER BÖLÖNI FARKAS AND ALEXIS DE TOCQUEVILLE ON AMERICA, A COMPARISON OF TWO ATTITUDES József Gellén Angol Filológiai Tanulmányok / Hungarian Studies in English Vol. 10, (1976), pp. 27-41 Published by: Centre for Arts, Humanities and Sciences (CAHS), acting on behalf of the University of Debrecen CAHS

Article Stable URL: http://www.jstor.org/stable/41273711

Köszönöm! --Hkoala 2015. január 27., 15:12 (CET)

Ha kérhetek egyet én is, akkor ez nagyon jó lenne. Előre is köszi. – LApankuš 2015. január 29., 22:29 (CET)

Köszönöm. – LApankuš 2015. január 30., 11:19 (CET)

Invitation to Medical Translation

Medical Translation Project

Invitation to the Medical Translation Project – a joint Wikimedia project started by the English language WikiProject Medicine!

Thank you for being one of the top Medical editors! I want to use this opportunity to introduce you to our most ambitious project.

We want to use Wikipedia to spread knowledge where it will be used. Studies have shown that Wikipedia is the most common resource of medical knowledge, and used by more people than any other source! We want high quality articles, available to everyone, regardless of language ability. It isn't right that you would need to know a major language to get hold of quality content!

That is why in the recent Ebola crisis (which is still ongoing) we translated information into over 70 languages, many of them small African languages. This was important, as Wikipedia was also shown to be the biggest resource used in Africa for information on Ebola! We see tremendous potential, but also great risks as our information needs to be accurate and well-researched. We only translate articles that have been reviewed by medical doctors and experts, so that what we translate is correct. Many of our translators are professionals, but many are also volunteers, and we need more of you guys – both to translate, but also to import finished translations, and fix grammatical or other style issues that are introduced by the translation process.

Our articles are not only translated into small languages, but also to larger ones, but as of 2015 this requires users to apply for an article to be translated, which can be done here (full articles, short articles) with an easy to manage google document.

So regardless of your background head over to our main page for more information, or to our talk page and ask us questions. Feel free to respond in any language, we will do our best to find some way to communicate. No task is too small, and we need everyone to help out!

I hope you will forgive me for sending this message in English – we also need translators for messages like this, and above all local language community managers, which act as a link between us and you. Also I can not reply on your talk page, so please go to our talk page!

Thank you for helping medical information on Wikipedia grow! -- CFCF 🍌 (email) 15:37, 28 January 2015 (UTC)

Google Translation of this message

Anison

Szia! Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet a szócikke, majd át fogom nézni meg megpróbálok hozzá forrásokat keresni. Viszont visszaneveztem Anisonra, mivel ez az angol anime songból képződött, ezért nem kell magyarosítani (ahogy a Kiki neveit sem Vigyor), meg "sz"-szel elvesztené az értelmét a szó. A Mijazakira meg már nagyon kíváncsi vagyok :-). --Sasuke88  vita 2015. január 29., 17:20 (CET)

A sonnak g nélkül nem sok angol autentikussága marad, a アニソン kanasor átírása viszont aniszon. --Pagony foxhole 2015. január 29., 21:35 (CET)

Kiemelés

Kedves Teemeah! A Csoszon történelme szócikk a mai napon kiemelt lett. Gratulálok! - nyiffi üzenj! 2015. január 31., 16:07 (CET)

léprigo kiemelt szócikk

Szia!

Köszönöm szépen, hogy tanúsítottad a léprigó kiemeltté válását! Üdv. DenesFeri vita 2015. február 2., 11:38 (CET)

Értesítés szerkesztői véleménykérésről

Szia!

Mivel korábban aktív részese voltál, így érintőlegesen érintettnek gondollak az alábbi véleménykérésnél, ezért megkérlek, ha lehetőséged van, látogasd meg az alábbi oldalt és fejtsd ki véleményedet: Wikipédia:Szerkesztők véleményezése/Tambo. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. február 5., 09:55 (CET)

Kilung

Szia! Gyanítom, hogy a Keelung nem jó alak. A tegnapi sajnálatos tajvani hírek miatt írtam a nyúlfarknyi szócikket, gondoltam, majd ma megkérdezem egy hozzáértőtől. A magyar sajtóban Kilung néven szerepel, lehet, hogy ez sem jó alak. Ha biztos vagy benne, nyugodtan javítsd ki. A szakaszcímet javítottam, köszi, hogy észrevetted. Csigabiitt a házam 2015. február 5., 14:29 (CET)

Egy újabb

Megint van egy kérésem. Előre is köszi. Meg az előzőt is utólag. – LApankuš 2015. február 6., 12:43 (CET)

@Laszlovszky András:, elküldve :) Xiaolong Üzenő 2015. február 6., 12:52 (CET)

Köszi. – LApankuš 2015. február 6., 13:25 (CET)

Antiokheia

Kedves Teemeah! Sajnos az Antiokheia szócikk elvesztette a kiemelt státuszt, remélem, később valaki felkarolja azért. Kiemeltről színvonalasra változtattam az értékelését a vitalapon, szerinted jó lesz úgy? Üdv, nyiffi üzenj! 2015. február 10., 09:00 (CET)

@Nyiffi: talán a teljes jobb lenne. A színvonalas az gyakorlatilag a kiemelt csak csillag nélkül... Xiaolong Üzenő 2015. február 10., 10:20 (CET)

Akkor jobb is, hogy rákérdeztem... Köszi a választ és a vitalapi módosítást! nyiffi üzenj! 2015. február 10., 10:42 (CET)

More on K-pop

Xiaolong I'm coming here for more private talk. my email is [email protected] I see that you are trying to keep Xia World Tour!!!! It was my first k-pop concert - I saw him in New York City! I just saw the proposal for deletion and your fight to keep it. I will look tomorrow for some more references!!!! I think it is unreasonable to require that the news articles "discuss" the whole tour, not just individual concerts, as Shinyang-i says. I don't read that in WP rules for concert tours, do you? Anyway - I'm keeping an eye out, as I contributed heavily to CN Blue's Blue Moon World Tour - and they have just put it on the WikiProject list. I put loads of references, but the way they are examining Xia's tour - I don't know if it will hold up, as well! Who are these people that are so intent on taking off everything related to K-Pop??? Maybe if they wrote articles, themselves, they would be more understanding of how hard it is to put together something for K-Pop or a Korean popular culture page. For CN Blue's World Tour, I had to translate Spanish, Korean and Japanese articles to get anything! Good luck and email me if you want to - and we can talk more freely.--Bonnielou2013 vita 2015. február 12., 08:09 (CET)

képfeltöltés

Szia Timi!

Próbálgatom tovább szerkeszteni a lapomat, kezdek rájönni a dolgokra. Véleményed szerint mit kell még változtatnom? Illetve képet hogyan tudok felölteni? Köszi,Luca Lucaimnida vita 2015. február 13., 16:01 (CET)

Újabb JSTOR

Ha nem zavarlak vele, jó lenne még egy anyag. Előre is köszi. – LApankuš 2015. február 18., 19:28 (CET)

@Laszlovszky András: biztos jó a link? Nekem hibát ad ki. Xiaolong Üzenő 2015. február 19., 08:52 (CET)

Nekem erre bejön egy előnézet a Journal of Near Eastern Studies Vol.63, No3. 2004. júliusi számából. A szerző és a cím: A. C. V. M. Bongenaar, The Neo‐Babylonian Ebabbar Temple at Sippar: Its Administration and Its Prosopography. Ha nem megy, akkor nem. – LApankuš 2015. február 19., 09:18 (CET)

@Laszlovszky András: Hm. Ma reggel kétszer is hibát adott a link, most megnyitottam, és működött. Lehet volt valami szerveroldali gondjuk egy rövid ideig. Szóval röviden: elküldtem emailben. Xiaolong Üzenő 2015. február 19., 09:50 (CET)

Köszönöm. – LApankuš 2015. február 19., 09:56 (CET)

Képek

Szeretem ha figyelmeztetnek, hogy hogyan wikiéljek. Ellenben nem vagyok járőr. Üdv! OsvátA Palackposta 2015. február 19., 17:08 (CET)

Blaho Attila kép

Szia, a szerző engedélyét elküldtük a [email protected] emailre a tegnapi napon. Légyszi jelezd, hogyha nem érkezett meg, akkor küldöm újra, illetve ha van még teendő. Köszi--Kekeu33 vita 2015. február 20., 14:18 (CET)

Koreai újév

Szia!

Azt hiszem, felraktam a szócikkem a Koreai újévvel kapcsolatban, annyit szeretnék kérdezni, hogy ha lenne időd, meg tudnád-e esetleg nézni, hogy mindent jól csináltam-e. Szeretnék képet hozzá tenni, de nem találtam meg, hogyan kell. A másik, hogy a szertartásokkal kapcsolatban Csoma Mózes tanár úr előadását hallgattam végig, azt hogyan tüntessem fel? Előre is köszi a választ, Réka Junnie vita 2015. február 21., 23:59 (CET)

@Junnie:, szia, rossz helyre tetted a szócikket, egy szerkesztői allapra kellene, ami így néz ki: Szerkesztő:Junnie/koreai újév (kattints rá és másold át ide). A vitalapodra tetted, ami nem jó, mert így nem tudunk rendesen írni neked rá. A vitalap a szerkesztők közötti kommunikációra szolgál. Szóbeli előadást sajnos nem tudsz megjelölni forrásnak, hiszen ellenőrizhetetlen, hogy amit lejegyzeteltél, az pontos-e, vagy tényleg úgy történt-e. Forrásnak nyomtatásban vagy elektronikus formában megjelent műveket tudsz felhasználni. Képeket tudsz szerezni a http://commons.wikimedia.org oldalról, ott a vastag fekete betűkkel szedett képcímet (File: kezdetű) kimásolva az alábbi kóddal tudod betenni a cikkbe:

[[File:képneve.jpg;|bélyegkép|250px|Képaláírás]]

Üdv Xiaolong Üzenő 2015. február 22., 19:40 (CET)

@Teemeah:, köszi a választ, átraktam oda, ahová mondtam, remélem, hogy most már jó és bocsi a hibákért ^^" Annyi lenne még a gondom, hogy a címnéz ott van, hogy szerkesztő:Junie és nem tudom, hogyan töröljem ki. --Junnie vita 2015. február 22., 20:44 (CET)

Szia! Csak egy kérdés: láttam, hogy a További információk szakaszt átírtad "Ajánlott irodalom"ra, persze igaz, hogy az ajánlott, de a WP:FELÉP szerint a további információ = ajánlott irodalom, vagy rosszul értelmezem? :-) Ogodej vitalap 2015. február 24., 10:40 (CET)

Maga a buddhizmus elég népszerű, rengeteg anyag van hozzá, elvileg több száz forrást lehet beiktatni, amit azért nem javasolnék. Volt már cikk, ahol a további információk egy részét áttettem a vitalapra, mert csak parasztvakítás (ki tud minél több forrást összehalászni). Ogodej vitalap 2015. február 24., 13:58 (CET)

Solymár-Pilisszentiván

Kedves Timi! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan reagáltál, és köszönöm, hogy vetted a fáradságot egy ilyen alapos válaszra. Jó, hogy friss szemmel néztél rá a szócikkekre, örülök az általad felvetett szempontoknak, a következő pár hétben, ahogy a szabadidőm engedi, igyekszem azoknak megfelelően tovább csiszolni illetve szükség szerint forrásolni az anyagot. Üdv: Solymári vita 2015. február 24., 14:13 (CET)

Kiemelés

Szia!

Köszönöm tevékeny munkádat a kiemelés folyamatában. Habár nem is sikerült, még a kifogásolt szakaszokhoz gyűjtök anyagot, amelyeket forrásként beleteszek a cikkbe, ezenkívül a hozzátartozó cikkeket is bővíteni fogom. Köszönöm mégegyszer. --Hoth 65 Postaládám 2015. február 24., 15:53 (CET)

Toszon szócikk

Kedves Teemeah! Nagyjából készen vagyok a szócikkel, vetnél rá egy pillantást, hogy így megfelelő-e? Holnap el fogok készíteni még egyet, ami ehhez szorosan kapcsolódik. Illetve, ahogy említetted, átírtam a cikk címét Toszonra, legalábbis megpróbáltam, de nálam még mindig úgy jelenik meg, hogy Szerkesztő:Jieun.bezi/Doszon. Ez miért van? És ez most tulajdonképpen nyilvános és készen van, vagy van még tennivalóm? Előre is köszönöm! Jieun.bezi vita 2015. február 25., 00:46 (CET)

Trespassing

Szia!

Holnap átolvasom az egészet az elejétől kezdve - tegnap már picit fáradt voltam. A Trespassingnél már csak arra jutott erőm, hogy a formázást javítsam, mert az hibás volt, tele volt ""-kel, stb. A szövegen nem változtattam, de átfutom majd, és átfogalmazom. Köszi az észrevételt, remélem, lassan belejövök és nem okozok Nektek / Neked plusz munkát. :)

Vivien --AdamFansNet vita 2015. február 25., 17:46 (CET)

Pungszu

Szia! Készen vagyok egy újabb cikkel. A szerkesztés elején Pungszuként címeztem meg, aztán láttam, hogy a tegnapi cikkben kijavítottad azt az átírást phungszura. Úgyhogy végül is a szövegben átírogattam őket. A szerkesztői linket, vagy hogyan nevezzem, most meghagytam olyannak, nem tettem közszemlére, mint a tegnapit. Mindenesetre vetnél rá egy pillantást? Előre is köszönöm! Jieun.bezi vita 2015. február 25., 23:35 (CET)

Fájlvita:Varga Erzsebet Uvegestanc.jpg

Szia, teljesen igaz, az "archívum" az a családi archívum nálunk. Nincs a kép hátoldalán, hogy ki csinálta. Ha viszont felteszek egy másik képet, arra is azt mondod, hogy nem én csináltam, hanem nagy valószínűséggel valamelyik családtagom, aki már szintén nincs az élők sorában. A szerzői joggal persze én is tisztában vagyok (Megjegyzés: A Commons-t azért nem használom, mert ott a DMCA miatt gyakorlatilag semmit sem lehet közzétenni. Ráadásul valaki, akit nem ismerek, tőlem akar papírt kapni arról, hogy én vagyok az örökös, vagy az örököstől van hozzájárulásom. Erre kérdezem én, hogy és ő kicsoda, hogy ilyen papírt kapjon tőlem. Amúgy misibacsi javasolta a Commons helyett a magyar Wiki használatát, merthogy itt nem akkora a bürokrácia (az én szerkesztői vitalapomon is láthatod a levelezést)) Tehát a helyzet: az ángyom már néhai, ahogy a vonatkozó szócikkből is láthatod (Sík Ferencné Varga Erzsébet). Vannak róla képek, de természetszerűleg egyiket sem tudtam én csinálni, max időskoriakat. Aki csinálta, annak lehetek/vagyok az örököse, így a szerzői jog tulajdonosa is, de ezt írásban se én nem tudom bizonyítani, se senki sem tudja az ellenkezőjét sem. A képet én digitalizáltam a családi fotóalbumból, kiretusáltam, feltöltöttem, nyilván a készítéséhez eredeti jogot nem szereztem, csak a jog öröklése útján juthattam hozzá. És ez vonatkozik az összes képre, ami a fényképalbumban van. Mi a helyzet ilyenkor? Más licence? Üdv: Cyberguy999 vita 2015. február 26., 12:16 (CET)

Köszönöm a segítséget, úgy tettem. Bár olyan "megjegyzés" rovatot nem találtam hozzá. Remélem jó így, ha nem, kérlek szólj. Üdv: Cyberguy999 vita 2015. február 27., 11:48 (CET)

segítség kérése a koreai szócikkíró verseny kapcsán

Kedves Tímea/Timi/Xialong... :D nem tudom melyik megszólítást kedveled jobban :)

Szeretnék segítséget kérni. Most írok cikket először a wikire, és mivel 2 napja döntöttem el, hogy részt veszek a versenyen, elég szoros határidővel kell dolgoznom. X""D Azért írok neked, mert a szaktársaim jelezték, hogy amit ők hoztak létre allapot az nem volt jó, és hogy te szerkesztetted át nekik. Szóval még mielőtt nagyobb galibát okoznék a wikin, szeretnélek megkérni, hogy

"Ko Dzsumong" címmel hozz létre nekem egy allapot! *.*

A továbbiakban felmerülő kérdéseimmel, gondjaimmal 'zaklathatlak' téged, ugye? :3

Előre is nagyon nagyon szépen köszönöm!

Flóra (wikin FulesKorea)

szócikkíró projekt

Kedves Teemeah!

Azért írok, mert gondom van a képekkel. Mivel olyan témában (is) írtam, amiről csak koreai Wikipédia oldal van, így a wiki tárában nincs a témához kép (mivel a koreai Wikin sem töltöttek fel hozzá). Kép nélkül azonban a szócikkem egyáltalán nem néz ki jól. Próbáltam feltölteni a tárba, de a szerzői jogok miatt azonnal le is tiltották őket. Hasonló kép pedig egyáltalán nincs fent.

Ilyenkor mit tudok csinálni?

Cikkem: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Niki9428/Pari_kongdzsu

Köszönettel: Niki9428

Re:Észak-koreai település infobox

Szia! Tökéletes lesz, köszi, valószínűleg ugyanúgy vannak polgármesterek, csak inkább városi tanácsos vagy hasonló néven aktívak, majd utánakeresek, hátha megemlítik őket valahol. De ha nem lesz más, akkor végül is bent maradhat, max majd üresen hagyom :-) Üdv: Oppashi Mesélj csak 2015. február 27., 17:18 (CET)

Koreai újév, Hananim

Szia!

Készen vagyok mind a két szócikkel, remélem nincs benne hiba, bár a Hananimeset nem tudom, hogy jó helyre tettem-e, de remélem igen. :) --Junnie vita 2015. február 27., 19:41 (CET)

Silhak

Szia! Elkészítettem még egy cikket. Azért ez rövidebb, de ha már egy előzőben szóba jött és még nem írta meg senki, gondoltam, miért ne. Átnéznéd? Egyébként az lenne még a kérdésem, hogy ugye most alapesetben Szerkesztő: ... a neve a lapjainknak. Ezek most febr. 28. után lesznek véglegesítve, és rendesen átnevezve, vagy mi is a projekt menete igazából? Előre is köszi! Jieun.bezi vita 2015. február 27., 23:35 (CET)

Arang

Szia Timi! Elkészültem a szócikkemmel. Ha lenne egy kis időd, át tudnád nézni? Elnézést kérek, hogy csak ilyen későn tudtam megcsinálni. Köszönettel: --Tellmewhatispotato vita 2015. február 28., 06:18 (CET)

Ilvolszongsin

Szia! Elkészült a szócikk a a koreai szócikkíró versenyre. :) Üdv, GaeulTBGaeulTB vita 2015. február 28., 07:06 (CET)

ELTE-verseny

Szia! Elkészültem a szócikkemmel.

Üdv, SeungAhSeungAh vita 2015. február 28., 08:31 (CET)

Csoszon

Kedves Teemeah! A Csoszon szócikk a mai napon kiemelt lett. Gratulálok! nyiffi üzenj! 2015. február 28., 12:19 (CET)

Szócikkíró projekt

Kedves Teemeah/Xiaolong!

Köszönöm a sok segítséget, igyekeztem a tanácsaiddal javítani a Pari kongdzsu és a Konfucianizmus Koreában cikkeimet. Remélhetőleg, így már pontosabbak. :)

Hálás köszönettel:
Niki9428

Star conflict lap szerkesztése

Értettem! Elnézést. a sok tiltás között játékleírásra vonatkozót nem láttam. Nem vitatkozni akarok. Természetesen azonnal abbahagytam a lap szerkesztését és törölhetitek a regisztrációmmal együtt. Üdvözlettel --Sudoku1955 vita 2015. február 28., 15:51 (CET)

Makay Andrea lapja

Kedves Tímea!

Hagytál nekem egy üzenetet, hogy az általam feltöltött kép Makay Andrea oldalán szerzői jogvédelem alatt áll. Nos, az engedélyt megkértem magamtól, hogy felhasználhassam, ugyanis én magam készítettem :)

Üdv,

Erika

Albumok

Szia! Bár még függőben vannak a települések is, szinte egyszerre jutott nekem és másnak is eszébe, hogy az albumokról szóló cikkeket is létre lehetne hozni automatikusan. A neveket, előadókat, számcímeket nem kell fordítani, az infoboxok tartalmát pedig automatikusan át lehet másolni. --B.Zsolt vita 2015. február 28., 20:33 (CET)

Re: Liza, a rókatündér

Szia! Még nem láttam, de meg fogom nézni :-). – Sasuke88  vita 2015. március 1., 11:23 (CET)

Szia! Én meg ebben vagyok kezdő... Már annak is örültem, hogy egyáltalán megtaláltam, hogy kell képet feltenni. Igen, az 1000 SZÍN-HÁZ oldalhoz - ahol te is megtaláltad a képet- az én képeim közül választott. Megpróbálom korrigálni a dolgot.

Ko Dzsumong

Szia!

Ha van időd, kérlek fussad át a szócikkem. ( Ko Dzsumong ) Pár koreai helynév átírásával gondban voltam, mert az enciklopédia amit használtam nem közölte eredetiben a neveket, csak ezzel a fura magyarítással. Ezeket kérdőjeleztem. Ugyanakkor nem szeretném kiszedni a cikkből, mert pontos információk és a későbbiekben kiderülhet, hogy mi a helyes átírás. Előre is köszönöm!:) --FulesKorea vita 2015. március 1., 13:05 (CET)

Elte szócikk

Szia Timi!

Csak azért írok mert kicsit megijedtem hogy nem kaptam visszajelzést a szócikkemről. ^^ remélem nem rontottam el semmit, és látható a szócikkem. Kérlek nyugtass meg hogy minden rendben. Köszönöm szépen, GaeulTBGaeulTB vita 2015. március 1., 14:02 (CET)

Liza, the Fox-Fairy

Szia Timi! ...Megkérhetlek, hogy amikor időd/energiád engedi nézd át: en:Liza, the Fox-Fairy? Igazán nem jó az angolom, ezért gyakorlatilag csak összeollóztam... Köszönöm előre is! (Illetve ha jól láttam valahol máshol, valami ilyesmit keresel: http://mikurose.hu/post/111357056209/itt-az-osszes-dalom-a-liza-a-rokatunder-bol ? ;o) ) Fauvirt vita 2015. március 2., 19:14 (CET)

Belső borító

Szia Timi! Azt kérdezném, hogy egy (orosz nyelvű, 1970-es évekbeli) könyvnek a belső borítójának (3. oldal), amin ugye leginkább csak a bibliográfiai minimumhoz szükséges öt adat olvasható különösebb dizájn nélkül, a reprodukálása és feltöltése vajon engedélyköteles-e? Nyilván nem az a lényeg, hogy orosz, hanem az, hogy egyáltalán egy jogdíjas mű belső tartalmából egy oldal képi megjelenítése lehetséges-e engedélyeztetés nélkül?--Tao Kai 陶凯 vita 2015. március 2., 20:50 (CET)

Szuper, köszönöm.--Tao Kai 陶凯 vita 2015. március 2., 23:32 (CET)

Habselyem nívódíj

Kedves Teemeah, ha van valami, amit nem igazán vagyok képes felfogni, akkor ez a képek licence. Bevallom, találomra jelöltem be ezt a licencet, mert valamit meg kellett adni. Hálás lennék, ha kijavítanád egy olyanra, ami elfogadható. - Egyébként az a helyzet, hogy a Habselyem Kötöttárugyár már évtizedek óta nem létezik, jogutódja sincs. Az a testület sem létezik, amely annak idején a díjat adományozta. Így nincs kitől engedélyt kérni. Hacsak én magam nem adhatok rá engedélyt, mint egyike azoknak, akiknek a neve ott szerepel, mint a szóban forgó termék alkotója. Nekem semmi kifogásom sincs az ellen, ha bárki megjeleníti valahol ezt a képet, feltéve, hogy a hozzá tartozó feliratok (a termék megnevezése, alkotói, előállítója) szerepelnek a képen. Üdv.--Elkágyé vita 2015. március 3., 11:30 (CET)

Köszönöm a tájékoztatást. Kérlek, töröld a képet. A szócikkből kitöröltem. Üdv. --Elkágyé vita 2015. március 3., 17:01 (CET)

Grác

Szia, bocs, hogy beleszólok, de pl. a néhány nappal ezelőtt magyar megnevezésekre áttért Google-térkép is Grácot ír :) Nekem meg van otthon nyomtatott térképem is Grác felirattal, igaz, az egy „elfogult magyarítós” térkép, ami még a Petrozsényt is Kövesbányának nevezi (és erre máshol nem találok forrást), de létezni létezik ilyen térkép. Zerind üzenőlap 2015. március 4., 10:57 (CET)

Grác

Kedves Teemeah!

Önkényes nem én vagyok, hanem te, aki nem fogad el semmilyen változtatást egy régi-új szerzőtöl

A kért térkép itt van: https://maps.google.hu/maps?q=Gr%C3%A1c,+Ausztria&output=classic&dg=ntvo Ennél aktuálisabb és gyakrabban használt magyar nyelvű térkép nincsen. Ami a helyesírás szabályait illeti, javaslom, hogy tájékozódj egy kicsit, mielőtt vagdalkozol. Legalább azt olvasd el, amire hivatkozol. http://mek.oszk.hu/01500/01547/01547.pdf 61 oldal:

"208. Latin betűs írásrendszerű országok, külföldi területek, határainkon kívüli hegyek, vizek, helységek stb. megnevezésére gyakran magyar neveket vagy magyaros formájú és írású névváltozatokat használunk: Franciaország, Ausztrália, Hispánia, Itália, Svájc; Alsó-Ausztria, Burgundia, Moldva, Szicília; Sziklás-hegység, Alpok, Kordillerák, Vezúv; Csendes-óceán, Szent Lőrinc-folyó, Elba, Odera, Rajna, Temze; Bécs, Eperjes, Nagyvárad, Szabadka, Isztambul, Koppenhága, Krakkó, Nápoly, Párizs; stb. A földrajztudomány, a könyvtárügy, a szakirodalmi tájékoztatás (dokumentáció), az idegenforgalom, a postai forgalom területén, továbbá a térképeken – főleg a helységnevek esetében – az idegen nyelvbeli név is használható: Wien, Prešov, Oradea, Subotica, Ýstanbul, København, Kraków, Napoli, Paris stb."

Üdv:

Pomme de Terre

Kedves Teemeah! Az üzenőfaladon már írtam, hogy elnézést kérek, de nem néztem utána rendesen, hogy mit lehet írni a Wikipédiára. Azt is írtam, hogy a figyelmeztetésed vételekor abbahagytam a szerkesztést. Törölhetitek az egész cikket és kértelek, hogy a regisztrációmat is töröljétek. Biztosan nem fogok többé a Wikipédiára írni. Üdvözlettel --Sudoku1955 vita 2015. március 4., 16:19 (CET)

RE: Uganda

Szia!

Bocsánat a hibám miatt, teljesen kiment a fejemből. Nagyon el vagyok foglalva most a kiemeléssel, valamint az év szócikke oldallal. Tényleg ne haragudj, hidd el, kicseréltem volna, és nincs szó semmilyen dacolásról :-(. --Hoth 65 Postaládám 2015. március 5., 15:58 (CET)

Kép

Szia! Végre találtam egy igazán jó képet a commonson ebből a korból, szerinted betehetem annak veszélye nélkül, hogy idővel a commonsos adminok túlbuzgóságukban rövid úton kitakarítanák a cikkből? Ogodej vitalap 2015. március 6., 13:40 (CET)

Ok, köszönöm!Ogodej vitalap 2015. március 6., 14:44 (CET)

Koreai irodalom

Kedves Teemeah!

Mivel a Koreai irodalom szócikken kint van az "építés alatt" sablon, ezért nem javítottam bele. A hibásan írt "tradícionális" szóban javítanád az í-t rövid i-re? --Tudor987 vita 2015. március 6., 14:47 (CET)

@Tudor987: Át fogom nézni a szócikket elgépelések után, amikor kész lesz. Üdv Xiaolong Üzenő 2015. március 6., 14:57 (CET)

Martin György

Persze, hogy észrevettem a másolmányt, de éppen pár órára el kellett hagynom a gépet. Amikor ellenőríztem, mindjárt gyanus lett. Egyből ki is dobta a Google.--Mártiforrás 2015. március 6., 17:10 (CET)

St. Moritz

Szia, kösz, hogy írtál, de ez a St.Moritz ügy nem olyan egetrengető, hogy ezért morogjál. Lehet azt St.Moritz-nak írni és lehet St. Moritz-nak. Nem nagy ügy. Ezért nem szólnék, főleg olyanakat, hogy "figyelmesen" írjak. Számos helyen a pont után jön az M, máshol meg nem.(Azt látom, hogy itt úgy vezették be,hogy space van.) Ha azt gondolod, hogy bárki 100% hibátlanul írogat a felügyelők kedve szerint, akkor az álom...1000+1 lehetőség van belekötni egy írásba..én nem tenném...

üdv.O--Overlord1 vita 2015. március 8., 10:19 (CET)

jogvédett szoftver képernyőképe

Szia Teemeah, a következő kérdéskörben nem találtam pontos válaszokat az útmutatókban, segítenél? A jogvédett szoftver képernyőképe esetében azt írja a FÚ, hogy korlátozott számban tölthetőek fel. Hogyan kell értelmezni ezt a mennyiségi korlátot? Témakörönként? Cikkenként? Van -e méretkorlátozás – hasonlóan a filmkockához – az ilyen képek esetében? --Képészmérnök vita 2015. március 8., 13:24 (CET)

Segítségkérés képfeltöltéshez

Szia, már régebben egyszer segítettél nekem. Két cikkhez szeretnék feltölteni képeket, személyekről, akikről én magam készítettem fotókat. Nem értem, milyen engedélyt kell kérnem és hová kell küldenem ahhoz, hogy ne töröljék a Wiki Commonsból. Válaszodat köszönöm a vitalapomra előre is. Horváth György hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2015. március 9., 10:07 (CET)

Köszönöm a választ, egyszer már megfutottam ezt a kört, és az a helyzet, hogy az illetők (Gálfalvi György és Ladik Katalin maguk kérték, hogy tegyem fel a képüket, de ennek ellenére a Commonsból törölték egy idő után (Ladik Katalin esetében). Nem értem pontosan milyen írásbeli engedély kell (kézzel írott, papíron, aláírással?) és főleg, hogy mindezt kinek kell elküldeni?hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2015. március 9., 14:27 (CET)
OK köszönöm, akkor majd oda küldöm, én is le tudom fordítani angolra.hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2015. március 9., 14:40 (CET)
De én vagyok a "fotós", aki készítette (nem vagyok fotós, baráti képek).hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2015. március 9., 15:45 (CET)
Köszönöm, akkor felteszem a képeket, és lássam, mi történik.hhgygy óhaj, sóhaj, panasz? 2015. március 9., 16:20 (CET)

Az év szócikke 2014

Az év szócikke 2014
A 2014-es Az év szócikke versenyen a Koreai dorama című szócikked a Média, film és szórakozás kategóriában az első helyezést érte el! Gratulálunk! - RepliCarter Hagyj üzenetet 2015. március 11., 14:51 (CET)


Az év szócikke 2014
A 2014-es Az év szócikke versenyen a Running Man (televíziós sorozat) című szócikked a Média, film és szórakozás kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálunk! - RepliCarter Hagyj üzenetet 2015. március 11., 14:51 (CET)


Az év szócikke 2014
A 2014-es Az év szócikke versenyen a Csoszon társadalma című szócikked az Egyéb művészetek, művelődéstörténet kategóriában a harmadik helyezést érte el! Gratulálunk! - RepliCarter Hagyj üzenetet 2015. március 11., 14:55 (CET)


Az év szócikke 2014
A 2014-es Az év szócikke versenyen a Szöul című szócikked a Földrajz kategóriában a második helyezést érte el! Gratulálunk! - RepliCarter Hagyj üzenetet 2015. március 11., 15:02 (CET)

Pari

Kedves Teemeah!

Köszönöm az észrevételt, azonban a mondat helyes. A forrásoknál feltüntetett The Legend of Princess Paritegi tudományos cikkben írják, hogy a király a Csoszon dinasztia idején élt. Azonban nevét illetően valóban több forrás is eltér, valahol nem is említik, máshol pedig Ogunak hívják, így ezt a hét folyamán fel fogom tüntetni lábjegyzetben is.
Még egyszer köszönöm, hogy szóltál erről!
Niki9428

Cshongji szekta

Szia! Sajnos én sem vagyok biztos a hangul írását tekintve, a Mitológia Enciklopédia így írta át, ezért ezt használtam. Szerintem 총지 lehet, koreai oldalak adnak ki olyan találatot, amiben szerepel Hananim neve is. --Junnie vita 2015. március 11., 19:19 (CET)

Ko Dzsumong átírások

Szia! Köszönöm, hogy lektoráltad a cikkem! Annyit szeretnék megjegyezni (bár nem tudom még dolgozol-e rajta), hogy az átírás nem lett egységes sok helyen a szövegben. Például nem minden Dzsumong lett opcionálisan átcserélve Jumongra, illetve a többi szereplő is magyaros átírásban maradt pár helyen. Kérlek nézd át a többi átcserélt szót is (pl a Bakeje elírást Baekjenél). Majd később még átolvasom, ha találok valamit, szólok. Köszönöm! --FulesKorea vita 2015. március 12., 22:39 (CET)

javaslat

Közönöm a segítséget --Hello world vita 2015. március 13., 05:21 (CET)

Kép áttöltés és licenc kérdés

Szia!

Egy képet (Fájl:Wks-construction-2010.jpg) töltöttem át az angol Wikipédiából, hogy használni tudjam egy szócikk illusztrálására. Az áttöltés közben vettem észre, hogy a magyar Wikipédián nincs olyan licenc sablon, mely teljesen megegyezne az angolon használttal (CC0). Az angolok tervezik a kép Commonsra való áttöltését, amit én viszont nem akartam meglépni, mert utálom a Commonst (igazából az adminokat). Van valamilyen javaslatod, hogyan licencelhetnénk itt? Vagy tényleg dobjuk át Commonsra?

Baráti üdvözlettel: Hirannor Postaláda 2015. március 13., 10:58 (CET)

@Matteo55: a CC0 leírása alapján érdemes először is tájékozódnunk, első blikkre nem látom akadályát, hogy átvehessük az ilyen licencű műveket és készítsünk egy megfelelő sablont. Alapvetően ez egy olyan közkincs licenc, amelynél nincs jogfenntartás. A legegyszerűbb megoldás: mivel ez a commons szempontjából szabad licenc, sablon is van rá, át kell oda tölteni és így minden projekt eléri. Tudom, hogy nem nekem szólt a kérdés, elnézést, hogy beleütöttem az orrom, de hátha segítség. Mindenesetre várd meg Teemeah válaszát. --Képészmérnök vita 2015. március 13., 11:31 (CET)
 megjegyzés ami a komolyabb gond: a forrás nem igazolja azt, hogy a kép szabad, CC0 licenc alatt került publikálásra. Copyright © 2015 Won Kwang Sa, Esztergom, Pf 138. H-2501. Ez így szerintem, az enwikin is jogsértő. A licencet igazoló forrás hiányában sem a commonsra, sem a huwikire nem tölthető fel, az enwikin pedig így source needed, rosszabb esetben copyvio. --Képészmérnök vita 2015. március 13., 12:11 (CET)
Írtam Katka Grofovának, a szerzőnek, hogy engedélyezze a kép használatát szabad licenc alatt. --Képészmérnök vita 2015. március 13., 13:12 (CET)

@Matteo55, Képészmérnök: Valóban, a weboldalon smemi nem utal közkincs licencre. A cc0 licencet már nekünk is át kellett volna vennünk amúgy. Xiaolong Üzenő

Összeszögeltem gyorsan egy sablont {{CC0}}, kategorizál, és a WD-vel is össze van kötve, dokumentációs allapot, majd esetleg még csinálok neki, most csak erre futotta az időből. --Képészmérnök vita 2015. március 13., 17:59 (CET)

Év szócikke

Gratulálok szócikkeid sikeréhez, és köszönöm a Makaó történetére leadott szavazatodat! --Fmvh vita 2015. március 13., 14:26 (CET)

@Fmvh: köszönöm! Xiaolong Üzenő 2015. március 13., 15:36 (CET)

horror

Tőlem lehet más is, ha úgy gondolod, csak legyen tájékoztatva az olvasó, hogy a szócikkben valami nagy kavar van és amit olvas, abból max szemezgethet, hogy mi vonatkozik arra, akiről olvasni akar... kivéve persze, ha vállalod, hogy az ott olvasható információk jó eséllyel mindegyike a most már csak "színművész, operaénekes"-ként aposztrofált személyre vonatkozik. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az egy dolog, hogy az adott személy hova tartozik, de engedtessék meg, hogy akár színészek is lehessenek "kiemelten fontos"-ak...) Fauvirt vita 2015. március 13., 19:39 (CET)

:-) Tényleg nem a horror sablonnal van a bajom... ahogy próbálom átnézni a szócikket már csak egy biztosan nem hozzá köthető infó van, így a lektor sablon is okafogyott... remélem. Én csak azt nem szeretem, ha észreveszünk egy problémát és megoldás vagy jelzés nélkül hagyjuk. Fauvirt vita 2015. március 13., 20:13 (CET)

David Sakurai

Úgy látom harcedzett az enwikis vitapartnered, de nem hagytad magad... Vigyor Fauvirt vita 2015. március 16., 14:44 (CET)

Inkább azt hiszem, hogy épp egy fontoskodó harcművészet-kedvelővel akadtál össze, nem általános ez az en.wikire... legalábbis nekem sem az en:Antos Gémes, sem az en:István P. Szabó nem volt nagyobb belekötés (mondjuk szerencsémre, mert ezeket ismerősökkel fordíttattam, így nehezen paroláztam volna... ;o) ) Ami Mónit illeti, van ott több forrás is kettőnél azért... de ha megmondod mihez kell, keresek. Meg talán most a Liza kapcsán valamennyire lehet angolul is találni róla ezt-azt... Fauvirt vita 2015. március 16., 17:11 (CET)

Xiaomi

Ok, kicsit utánanéztem. Feljebb veszem az értékelést. Zafir (Informatikai műhely koordinátora) vita 2015. március 16., 16:56 (CET)

Tövisházi Ambrus

Szia! Az, hogy van, hogy én két hete levelezek Tövisházi Ambrussal (meg Tariska Szabolccsal, hogy kerítsek tőle engedélyt róla meg a hozzá kapcsolódó egyettesekről, amira azt mondta, hogy keres olyat, amivel meg van elégedve, te meg feltettél egyet? Azt ne mondd, hogy elég a fotós engedélye, vagy tényleg hagyom a francba az egészet...:-)--Tao Kai 陶凯 vita 2015. március 18., 11:30 (CET)

cite

Ok, bocs... már csak az után jutott az eszembe, hogy láttam, hogy te azzal ref-elsz... viszont megragadnám az alkalmat, hogy megkérdezzem, az archiválás hogyan működik? Ha használok egy oldalt, akkor mindnél egyenként el kell menni a web.archive.org-ra és elmenteni, vagy van erre valami automatizált mód is? Fauvirt vita 2015. március 18., 11:45 (CET)

Mivel épp dolgozol rajta, nem merek belenyúlni, de ebben is vannak plusz érdekességek, még a forgatás előttről, amiből lehetne extrákat csemegézni a szócikkbe: http://hir3.hu/magazin/11/79626/nyartol_forog_ujj_meszaros_karoly_elso_jatekfilmje Fauvirt vita 2015. március 18., 13:41 (CET)

 megjegyzés Őőőőm... biztos vagy benne, hogy "Gergely Csatari" "macskapöcs"-ként szeretné látni magát a fotói készítőjeként?... Fauvirt vita 2015. március 18., 14:12 (CET)

Ahogy gondolod... csak azt hittem nem vetted észre.:-) Fauvirt vita 2015. március 18., 14:46 (CET)

Bocs a szövegkönyv miatt, nem vettem észre... Fauvirt vita 2015. március 19., 14:34 (CET)

Akkor most már ezt is tudom (leírás). ;o)) Viszont: széles képernyőn a jelenlegi helyén igen borzalmasan néz ki a képkocka (én ezért raktam a fogadtatáshoz)... nem lehetne másképp/máshova tenni? Fauvirt vita 2015. március 20., 12:37 (CET)

Azért nem látod, amit én, mert más típusú monitoron szerkesztesz. Nekem be van állítva, hogy a kicsinyített ablakméret pont akkora, mint amilyet ezek szerint te is használsz, én minden alkalommal leellenőrzöm, ha képet teszek be, hogy úgy jól nézzen ki (plusz figyelek arra, hogy mobil nézetben is oké legyen)... de ez már csak az én igényességem. De megoldottam, hagyd csak.

Más: szerinted a plakátkép új engedély nélkül is lecserélhető? Fauvirt vita 2015. március 20., 13:29 (CET)

Köszönöm! Le is cseréltem (az otrs-tiketet átmásoltam, mert közben már megadták). :o) Fauvirt vita 2015. március 20., 15:06 (CET)

LifeNetwork

Igyekszem, csak éppen egy ilyen "szörnyű" csatornánál nem bírom türtőztetni magam. Furcsa, mert a Digi Life-nál igen. Bolondkamion

Tongmjong

Szia! Végre volt egy kis időm átnézni. Amiket észrevettem azokat átjavítottam. A film átírásával kapcsolatban én azt tartom célszerűnek, ha megőrizzük a DZSumong formát, különben félreértéseket szülhet. Az átlag magyar úgyse megy bele annyira a fonológiába, hát még a koreaiba. Kümva kapcsán viszont visszaraktam az Ü betűket, bocsi :D. (Nem viselném el, ha U-nak ejtenék az olvasók. Az Ü még akkor is jobb, ha nem teljesen fedi le a koreai 으-t.) A Kvanggetoból kiszedtem a H-t. Ha ejtés szerint próbáljuk írni, akkor az eddigi tapasztalataim szerint annak a módszernek, hogy H-t próbálunk berakni a ㅌ hanghoz, kb köze sincs ahhoz, ahogy ők ejtik. Teljesen máshol képzik a hangokat és ezt nem tudjuk reprodukálni a magyar nyelvben :(. Mivel Kim Jong-ilt erre a kötőjeles formára javítottad, ezért átírtam Kim Bu-sikra és I Gyu-bora. (A Lee-t I-re átjavítottam, mert nem az angol átírásról van szó hanem a latin betűs átírásról.) Viszont így meg gondban vagyok Iryeon nevével, hogy rakjunk-e be kötőjelet vagy sem. Amit még nem tudtam átírni, az az általad beszúrt táblában a Kogurjo alapítója rész. Hiába próbáltam, nem sikerült beszúrni a latint :/. Illetve amit még szerintem jó lenne átírni (csak nem tudom hogyan), az a japános rész, hogy abba is legyen romanizált választási lehetőség (én személy szerint rosszul vagyok a japán szavak magyar átírásától :D). Hmm ennyi észrevételem lenne. Meg még annyi, hogy nem tudom, hol kell leokézni a változtatásaimat. Mit gondolsz a javításról?:) --FulesKorea vita 2015. március 21., 14:03 (CET)

Hajdúdorogi főegyházmegye

Szia!

Khm - egy szívességet szeretnék kérni, ha lehet. Van egy nagy becsben tartott szócikkem, amin éppen dolgozgatok, a Hajdúdorogi főegyházmegye, amit nem olyan régen tettek főegyházmegyévé. Confirmed author vagyok, szóval az én szerkesztéseim megjelennek, viszont valaki beelőzött néhány szerkesztéssel, és most egy ideje arra várok, hogy egy járőr elfogadja a változtatásokat. Nem szeretnék türelmetlenkedni, de ha van időd / kedved, rá tudnál pillantani a szócikkre?

Milliónyi ezer hálás köszönet előre is. Üdv, Jojo vita 2015. március 21., 20:35 (CET)

@Jojo:, szia ellenőriztem, de ilyenkor érdemesebb a Wikipédia:Járőrök üzenőfala oldalon jelezni, mint egy emberre várni, hogy gép elé kerüljön. :-) Xiaolong Üzenő 2015. március 23., 08:34 (CET)

Források a pontok előtt

Szia!

Javítottam a kifogásolt hibákat, a mondatvégi írásjeleket a források elé helyeztem el. --Hoth 65 Postaládám 2015. március 22., 00:30 (CET)

Fájl:Bhse judo felujitas.jpeg

Szia!

Én fotóztam a képet ezért csináltam úgy. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Geratom (vitalap | szerkesztései)

Fájl:Bhse judo felujitas.jpeg

Szia!

Rendben akkor módosítom.

Érdekes

Szia! Nem szeretnék vitákat generálni a kezdőlappal kapcsolatban, azért fordulnék hozzád :-) : Ha elfogytak a kezdőlapi érdekességek, akkor automatikusan üres lesz a doboza? Nem lehetne elölről kezdeni, több ezer érdekességből nem tűnik fel szerintem, ha már voltak, vagy nem tudom hogy működik ez, mit hova kell feltölteni, hogy generálódik stb. Most nagyon kietlennek tűnik a kezdőlap. Ogodej vitalap 2015. március 26., 19:54 (CET)

Bocs, ha félreérthető voltam, nem szemrehányás akart leni, hanem kérdés, egyszerűen tényleg nem tudom, hogy működik a rendszer :-(. Igyekszem rájönni, és beszállok a dologba én is. Jobbulást! Ogodej vitalap 2015. március 27., 19:36 (CET)

Szia! Ránéznél az 1923-as érdekességre? Kiraktam a jövő heti kezdőlapi sorozatba, és a táblázatba is beírtam, de nincs bekékítve; nem tudtam rájönni, hogy mit rontottam el. --Hkoala 2015. március 28., 09:54 (CET)

Tongmjong

Szia! Átjavítottam, amiket javasoltál. Ugyanakkor szeretnélek megkérni, hogy ha átírásra adod a fejed, akkor legközelebb az összes(!) szót javítsd át, ne csak a X%-át. (Ha nem te javítottál bele, akkor elnézést. Viszont akkor ezt még a korábbi latinos átírás kapcsán mondom...) Annál rosszabb nincs, mint mikor a cikk nem egységes. Megtévesztő és hiteltelen lesz ettől. Gondolom újságírásból te is tanultad, hogy ha már "elrontunk" valamit, akkor azt egységesen tegyük. Az elrontást úgy értem, hogy ha egy szó írásában nem vagyunk biztosak, akkor döntünk az egyik verzió mellett és végig azt követjük. Az átírási szabályoknak megfelelően, ahol nem a teljes Ko Dzsumong nevet írom ki, csak a Dzsumongot (valamint a sorozatot beleértve is), a szabályzat szerint Cs-t kéne használni (ahogy te is rámutattál), de fontosabb az egység, és nem kell a szabályok merev betartásához ragaszkodni. Bocsi, hogy ezt így túlragozom, csak el akartam mondani a saját véleményemet :D Persze nem sértésnek szántam, remélem nem így hangzott. Ugyanakkor szomorúan láttam, hogy amikre én kértelek meg, azok kapcsán nem történt előrelépés (válasz sem). Vagyis, hogy át tudod-e szerkeszteni a névtáblázatban a Kogurjót latin megfelelőre, és hogy van-e lehetőség a japán latinos átírásának beszúrására. Az előbbit többször is próbáltam, utóbbit is a koreai alapján, de teljesen más kódot takar az a szerkezet (totál kezdő szerkesztőként pedig nincs rálátásom ezekre, ezért is fordulok hozzád). Ha nem tudsz ebben segíteni, semmi gond. Csak szeretném, hogy tökéletes legyen a cikk ilyen szempontból. Válaszodat előre is köszönöm! --FulesKorea vita 2015. március 27., 14:56 (CET)

Szia! Köszönöm szépen a mindenre kiterjedő választ :)) Most sokat megtudtam. Annyi kérdésem lenne, hogy a latin betűs átírás az nem egyenlő az angol átírással, ugye? Csak mert ha igen, akkor meg kéne fontolni az I átírását Lee-re :/. Bocsi, hogy ennyit szöszmötölök a cikkel. Igazából ezek már nem túl lényeges dolgok. --FulesKorea vita 2015. március 28., 12:05 (CET)

re Kolozsvár

Szia! Tudom, hogy nem lett jó, már kértem is segítséget nyiffitől illetve Tacsipacsitól, de szívesen veszem azt is, ha te belenyúlsz :-) --Hkoala 2015. március 28., 09:36 (CET)

Amúgy a {{Farc}}(?) sablonon azt írja, hogy a cikktörténetet kell használni, úgyhogy végképp bezavarodtam. --Hkoala 2015. március 28., 09:38 (CET)

@Hkoala: Igen, eléggé zavaró. Szólok a sablonműhelyben, mert én nem tudtam kijavítani, hogy a két sablon ugyanazt az oldalt hozza be. Xiaolong Üzenő 2015. március 28., 09:40 (CET)

Germanwings 9525 kép

Szia, ránéznél, hogy ez a kép így rendben van-e? Fájl:Andreas Lubitz.jpg A CNN műsorából kivágott képkocka, portrénak használva ebben a cikkben. Az odáig rendben van, hogy képkocka, csak a hozzákapcsolt téma nem film vagy tv-műsor és nem a CNN-t vagy annak műsorát illusztráljuk a képpel. Ha jól értelmezem a licencet.--Tomcsy üzenet 2015. március 28., 12:14 (CET)

Kiemelési eljárás vége

Szia Tudod, hogy az Uganda kiemelési eljárásának hamarosan vége. Sok szükséges változtatást fogalmazott meg HoremWeb, és hozzátette azt is, hogy ha nem tudja leellenőrizni, akkor mások is igazolhatják helyette a változtatás megtörténtét. Korábban a vitalapjára, tegnapelőtt pedig az e-mail címére írtam rá, hogy ellenőrizze le a változtatásokat. Mivel nem ellenőrizte le, Téged kérlek meg arra, hogy tegyél ennek a kérésnek eleget. Szükséges változtatásból már csak egy maradt, a linkek szakaszban.

Az eljárásnak március 30-án van vége. Köszönettel, --Hoth 65 Postaládám 2015. március 28., 18:39 (CET)

Jóbarátok

Szia, láttam a nevedet a Jóbarátok-rajongó wikipédisták kategóriában, ezért ajánlom figyelmedbe az elkészült Userbox-ot! Használd egészséggel! :)

Sablon:Userbox/Jóbarátok --Fmvh vita 2015. március 30., 01:01 (CEST)

@Fmvh: sajnos azt sem tudom, a kategória hogy került a userlapomra Vigyor Xiaolong Üzenő 2015. március 30., 20:27 (CEST)

Liza-film Wikije és a facebook

Jelentem tisztelettel, hogy a Liza, a rókatündér film szócikke egy órával ezelőtt felkerült a film facebook oldalára. :-) Szerintem mehet kiemelésre. ;-) Fauvirt vita 2015. március 30., 18:24 (CEST)

@Fauvirt: ugorgyunk neki akkor. Felteszem. Xiaolong Üzenő 2015. március 30., 19:07 (CEST)

Ó, mit összekerestem ezt a weboldalt (nem emlékeztem a címére), de csak a blogot találtam meg... Még jó hogy vagy! Vigyor Fauvirt vita 2015. március 30., 19:17 (CEST)

Nekem van még dolgom? Mit tehetek? :-) Fauvirt vita 2015. március 30., 19:19 (CEST)

@Fauvirt: javítottam a cikkben, viszem akkor kiemelésre. Xiaolong Üzenő 2015. március 30., 20:03 (CEST)

izgi! :-) Fauvirt vita 2015. március 30., 20:19 (CEST)

Portál

Szia Úgy gondoltam, mint a Wikipédia:Közlekedésműhely/Napképe/Február, vagy bármely más hónap, csak itt éppen hetekre lebontva. --Hoth 65 Postaládám 2015. április 3., 18:06 (CEST)

Kiemelések tanúsítása

Kedves Timi! Lehet nem érzed, de kezd kínossá válni, hogy módszeresen cseszegeted a tanúsítókat. Megkérlek tartsd be a Wikipédia:Civilizált viselkedés szabályait, mindenki a szabad idejét áldozza a Wikipédiára és nem hinném, hogy segít ha kioktatsz bárkit is. Már a sokadik kirohanást intézed ellenünk, amikor a tanúsítók úgy tettek, ahogy az irányelv előírja. Ellenőriztek (lehet szúrópróbaszerűen) és a legjobb tudásuk szerint döntöttek amellett, hogy van olyan Uganda is, mint más kiemelt cikkek. Egyébként semmi sem írja elő, hogy mit kell elolvasni és milyen szinten kell ellenőriznie a tanúsítónak, így ha valaki esetleg nem olvasta volna el, akkor sem lehetne felelősségre vonni, lehet pl. nem is tudnak olyan szinten angolul. Így azt sem várhatod el, hogy módszeresen leellenőrizzenek minden fordított mondatot. Egyedül ugyanis a jelölőre van lőcsölve minden felelősség, de nekem ez a része sem tetszik. A Wikipédia közösségi munka és nem lehet elverni a port egy emberen, pláne nem egy kezdőn, aki első jelölését tette meg. Egyébként is azt mondja az alappillérünk, hogy Ne aggódj amiatt, hogy hibázol. Nem kell tökéletesnek lennie annak, amit leírsz, a szócikkek korábbi verzióit megőrizzük, a hibák javíthatók. Fogadd meg amit írok, már a vitalapokon is próbáltam érzékeltetni, de nincs hozzá jogod, hogy bárkit leszólj. Lehet mi nem vagyunk olyan képzettek s tapasztaltak és nem nőttünk még fel arra a szintre, ahol például te vagy, de akkor taníts minket és ne oktass ki, mert attól nem leszünk okosabbak és egyébként meg szerzel magadnak jó pár haragost, amire szerintem nincs szükséged. Andrew69. 2015. április 3., 20:01 (CEST)

@Andrew69.: ez a te véleményed, az enyém meg más. Kioktatással vádolsz meg, te most pontosan ugyanezt teszed, kioktatsz. Leírtam a véleményem a kiemelési eljárásról, és sajnálom, ha neked ez nem tetszik, ettől a véleményem nem fog változni arról, hogy a kiemelési tanúsítás nem odapötyögés kellene, hogy legyen, hanem alapos átnézés. Nem is olyan szócikkről van szó, ahol ne lehetne ellenőrizni a dolgokat, hiszen nem nyomtatott könyvek a források, minden megvan az interneten. Ennél a szócikknél nem apró hibázásokról van szó, hanem súlyos hiányosságokról. Nincs tökéletes szócikk, senki se mondta, hogy egy szócikknek tökéletesnek kell lennie. Egyelőre azon küzdünk, hogy megfeleljen a kírásban írt követelményeknek. Nem többnek. Ezeknek ugyanis továbbra sem felel meg. És még csak arról sincs szó, hogy baromi nehéz lenne forrásokat találni a szócikk felterjesztőjének hozzá: például egy percen belül találtam könyvet Uganda gasztronómiájáról, amiben részletesen le van írva minden. Nem blog, meg recepteskönyv, ami eddig "forrásnak" volt linkelgetve. Itt arról van szó, hogy van egy felületesen megírt szócikk, felületes forrásokkal, amire te is és még négy másik tanúsító is rábólintott, hogy ez így kiemelt minőségű. Szerintem meg nem az. Pont. Innentől kezdve zárjuk le ezt a parttalan vitát, mert elegem van belőle. Nekem, úgy tűnik, mást jelent az hogy "minőségi" szócikk, és mást jelent egy kiemelt csillag adományozása vagy kapása, mint neked. Én megteszem, amit tudok, hogy javítsak a szócikken, te is megteszed, és itt zárjuk ezt le, mert a véleményeink sosem fognak egyezni a kiemelési eljárásról, úgy tűnik. Én továbbra is szigorú leszek magammal és másokkal szemben is, ha kiemelési eljárásról van szó. Én nem várok el senkitől olyasmit, amit magam nem teljesítek, de kevesebbet sem. Bocsáss meg, ha ezzel a lelkedbe gázolok, de én ilyen vagyok, és nem fogok se a te se más kedvéért megváltozni. Akinek nem tetszik, hogy frankón megmondom a véleményem és nem bubujgatok szép szavakkal, az így járt. Xiaolong Üzenő 2015. április 3., 20:17 (CEST)

Én csak örülök, ha megmondod a frankót és ettől esetleg javul a cikk. Nem szoktam ezt zokon venni, max úgy válaszolok én is, ahogy hozzám szólnak. Nekem is az a célom, hogy minél jobbak legyenek a cikkek, de lehetnél a kevésbé rutinosakkal sokkal előzékenyebb, hiszen nem véletlen borult ki tegnap is Hoth65. Andrew69. 2015. április 3., 20:33 (CEST)

Húsvét

Boldog húsvéti ünnepeket! Szalakóta vita 2015. április 5., 20:21 (CEST)

Dobkotta

Nagyjából érthető a rendszer és megfeleltethető a mi dobkottánknak. Ha lenne egy kottaíró programom, akár át is lehetne ültetni az európai kottára. Viszont ebből önmagában nem derül ki, mit tudnék vele segíteni, mert a linkelt oldal koreaiul van, ami nekem kínai. Még azt se találom, mit kéne néznem. – LApankuš 2015. április 7., 19:13 (CEST)

Alaposabban megnézve már nem látom olyan egyértelműnek, mert többféle jel szerepel a kottában, mint a kottamagyarázatban. Talán itt több hangszer van, ezért van három sorban. Mindenesetre a magyarázat bal oszlopa a hanghosszúságot, a jobb oldali pedig a szünethosszakat jelöli, de ez csak két jel, a kottában meg egy csomó más is van. – LApankuš 2015. április 7., 20:30 (CEST)

Akkor jól sejtettem, hogy többhangszeres kotta az. A kottamagyarázatban ahogy fentebb írtam a hangok és szünetek hosszát jelölik. Egy európai dobkotta így néz ki. Az öt vonalon elfoglalt pozíció a dob különböző részeit jelenti, a lényeg, hogy ebben a kottamagyarázatban valamiért az 1/4 jele látható 1-ként. Ez a harmadik jel. Az 1/8 (a kottamagyarázatban 1/2) fele hosszat, azaz kétszeres sebességet jelent. Ezen a képen az látható, hogyan írható fel egy egész ütem (amikor 4/4-es) a különböző ütemekkel. A szünet ugyanígy. Ami ebből nem látszik, hogy az 1 pontosan mennyi időt jelent. Azt az európai kották sebességelőírása jelzi, ha az 1/4 nem 60/perc (többnyire). Itt például az 1/4=50 azt jelenti, hogy egy percben 50 negyed van. – LApankuš 2015. április 7., 21:44 (CEST)

Jó, majd szólj, ha megvan. – LApankuš 2015. április 7., 22:49 (CEST)

Korea.

Az angol Wikipédiából vettem át a napokat.

A formátumban meg a Kínai császároknál Laszlovszky A. általa alkalmazott formulát alkalmaztam csak. Ő tette így a hónapokat a Ming és a Csing dinasztiánál. (Ott is kiegészítettem a születési idővel), itt is csak az ő gyakorlatát követtem. Így egyébként kevésbé széles a táblázat, mintha 1234. szeptember. 27. stb. lenne. De ha akarod, átírhatom. 12akd vita 2015. április 9., 13:28 (CEST)

Azt hinné az ember, hogy az aongol Wikipédia, a világ legnagyobb enciklopédiája van olyan megbízható, hogy el lehessen hinni az ott feltüntetett dátumokat. De tudomásul vettem a döntésedet... 12akd vita 2015. április 9., 22:14 (CEST)

Re

Megnéztem a forrásodat, az se különb annál, amit te bírálsz, az is egy weboldal, a Christopher Buyers pedig felsorolja a forrásait, amik alapján készült, tehát elég színvonalas oldal.Peadar vita 2015. április 9., 16:23 (CEST)

Visszatettem a tiedét újra, de az enyémet is benne hagytam, van olyan, hogy több dátum, több forrással, viszont a te forrásod sem autentikus, úgyhogy maradjon mindkettő.Peadar vita 2015. április 9., 16:28 (CEST)

EZek a forrásai Buyersnek:

SOURCES:
  • Edward B Adams, Palaces of Seoul: Yi Dynasty Palaces in Korea's Capital City. Seoul International Tourist Publishing Company, Seoul, Second Edition, 1982.
  • Edward B Adams, Through the Gates of Seoul. Volumes I and II. Sahm-Bo Publishing Co-operative, Seoul, Korea, 1971.
  • Almanach de Gotha. Annuaire généalogique, diplomatique et statistique. Justus Perthes, Gotha, 1900 and 1902.
  • Horace N. Allen (comp.), A Chronological Index of Some of the Chief Events in the Foreign Intercourse of Korea, From the *Beginning of the Christian Era to the Twentieth Century. Methodist Publishing House, Seoul, 1901.
  • Wilbur Bacon, "Tombs of the Yi Dynasty Kings and Queens". Transactions of the Korea Branch of the Royal Asiatic Society. Vol. XXXIII, pp. 1-40. Seoul, Korea, 1957.
  • Maurice Courant, Répertoire historique de l'administration coréenne. Cahiers d'études Coréennes 3, Centre d'études coréennes, 1986.
  • JaHyun Kim Haboush, A Heritage of Kings: One Man's Monarchy in the Confucian World. Columbia University Press, New York, 1988.
  • Ha T'ae-hung, Behind the Scenes of Royal Palaces in Korea (Yi Dynasty). Yonsei Univ. Press, 1983.
  • Lady Hong, Han Joong Nok: Reminiscences in Retirement. Larchwood Publications Ltd., New York, 1980.
  • Homer B. Hulbert (ed.), "News Calendar", The Korea Review. The Methodist Publishing House, Seoul, 1901, 1902, 1903, 1904, 1905, 1906.
  • The Japan Gazette: Peerage of Japan. Japan Gazette Co., Yokohama, 1912.
  • Korean History Project. Internet, Washington DC, 1997 onwards.
  • Tokyo 1943 (Republished by the Interdepartmental Committee for the Acquisition of Foreign Publications).
  • The Rev. George Heber Jones, "Historical Notes on the Reigning Dynasty", The Korean Repository, Volumes I-V. Paragon Book Reprint Corp., New York, 1964 (reprint).
  • Who's Who in Japan. The Who's Who in Japan Office, Tokyo, 1912, 1937, 1942 and 1943.
  • Yi Pangja, The World is One: Princess Yi Pangja's Autobiography. T'aewon Publishing Company, Seoul, 1973.

A tiedet meg legfeljebb a mi kislexikon életrajzunknak megfelelő színvonalúnak lehet tekinteni, erre nem kéne annyira felvágni, hogy ennél jobb sincsen:

  • 순종 (koreai nyelven). Doopedia. (Hozzáférés: 2015. április 9.))

Peadar vita 2015. április 9., 16:39 (CEST)

Ja, és az igazsághoz még hozzátartozik, hogy először te törölted az "április 24"-ei dátumot, anélkül, hogy meggyőződtél volna a helyességéről, ráadásul nem is autentikus forrásra hivatkozva, tehát nem voltál körültekintő, ráadásul az a netes enciklopédia semmit sem tud a születési hónapról és napról, így máris kétségessé teszi, hogy ez tekinthető-e abszolút megbízható forrásnak. Máskor légy körültekintő, ha adatokat törölsz vagy módosítasz, és így elkerülhetők lesznek a jövőben az ilyen viták.Peadar vita 2015. április 9., 16:54 (CEST)

Apró belekotty... Az, hogy valaki felsorol egy rakás könyvet, ami a témával foglalkozik, de a konkrét adat forrását nem jelöli meg, nem nevezhető sem megbízhatónak, sem korrektnek. – LApankuš 2015. április 10., 11:57 (CEST)

@Peadar:, az, hogy fel vannak sorolva a könyvek, nem jelenti azt, hogy ez az adat szerepel is bennük, és hol. Felsorolni én is bármikor felsorolok neked 60 témábavágó könyvet, aztán majd döntsd el, hogy melyikben és hol szerepel Szundzsong születési dátuma. (Kétlem, hogy a Japanese Who is Whoban pl. benne lenne) Azért lekislexikonozni Korea legnagyobb nyomtatott és online enciklopédiáját, erős alulbecsülés, körülbelül olyan, mint azt mondani a Britannicára, hogy bulvármagazin, ráaádsul összehasonlítva egy hobbioldallal. És már megint olyasmiről dumálsz, amihez hozzá se tudsz szagolni. Foglalkozol behatóan a koreai történelemmel? Elolvastál életben csak egy koreai történelemmel foglalkozó szakkönyvet is? Láttál már közelről koreai enciklopédiát? Tuszd hangult olvasni? Ha nem, akkor jobb lenne, ha nem ütnéd az orrod a források összehasonlításába. Ugyanezt játszottad el az I-dinasztia elnevezésekor is, amihez szintén nem volt egy épkézláb forrásod se. Foglalkozz olyasmivel, amihez értesz is, a koreai történelemhez szemmel láthatóan dunsztod sincsen. Ha tovább folytatod ezt a viselkedést, nyugodj meg, hogy véleménykérés lesz a vége, ahogy lett az I-dinasztiáé is. Xiaolong Üzenő 2015. április 10., 12:13 (CEST)

Lehet, hogy attól még nem az, de akkor nézd át alaposan, és meglátod, hogy elég komoly munka, komolyabb, mint az a két netes koreai oldal, amit megadtál, azokra nem mondhatja senki, hogy ahogy te fogalmaztál, autentikus forrás lenne, légy szíves fogadd el, hogy a Buyers megbízható és komoly weboldal, és bár visszavontam a szerkesztésedet, de tedd vissza nyugodtan a másik koreai webes oldalt, de hagyd benne a Buyerst is, így korrekt, ha képes voltam megírni egy 240 oldalas doktori értekezést, amelyből 16 oldal tartalmazza a felhasznált irodalmat, és írtam jó pár szakcikket, talán meg tudom ítélni egy forrásról, hogy az megbízható-e vagy sem. Amiket meg belehelyeztél, azok semmivel sem komolyabbak, mint amiket te bírálsz.Peadar vita 2015. április 10., 14:06 (CEST)

Én többször is átnéztem azokat az általad megadott weboldalakat, de ha egy koreai nemzeti enciklopédia csak pár sort tud írni egy XX. századi (kortásrs) és nem a történelem homályába vesző uralkodóról, az nem nevezhető semmiképp sem komoly írásműnek, még Buyers is többet mond róla, holott az alapvetően genealógiai, és nem életrajzi munka. Egyébként meg minden kritikai észrevételt örömmel fogadok, ha az valóban megalapozott, a te egyetlen támadásod és rosszindulatú megjegyzésed sem meggyőző, hiszen elérhető a személyes adatlapom, így tudható, hogy bármennyire is támadsz, talán irigységből, talán tudatlanságból, talán rosszindulatból, elég magasan képzett szakember vagyok, még ha a nyelvészet a szakterületem, és a történelem a hobbim. Én nem tudom, te mit végeztél, miket tanultál, és hol, engem nem érdekel ez, én csak abból ítélek, amilyen munkákat letesz valaki az asztalra, és az általad írott cikkek inkább közepes színvonalúak, vagy néha azt a szintet sem érik el, inkább ezért előbb a saját házad táján kéne söpörnöd mielőtt más munkáját bírálod: Jézus mondta, hogy más szemében a szálkát is, a saját szemedben a gerendát sem veszed észre, és Bástya elvtárstól is tanulhatnál, aki azt mondta, amit legjobban szeretek magamban, az a szerénység. Tehát ha bírálsz és ítélkezel, akkor előbb magadba nézz, hogy te megtettél-e mindent, amit másnál bírálsz.Peadar vita 2015. április 10., 14:29 (CEST)

Photo request

Thanks for moving it there! I posted to the first place because the Hungarian Village pump Wikipédia:Kocsmafal directs English-language inquiries to Wikipédia:Kocsmafal (fordítási segítség) ‎ . WhisperToMe vita 2015. április 9., 17:30 (CEST)

Kiemelési eljárás

Szia! Úgy látom, kellően kritikus vagy a kiemlési eljárás alatt álló cikkekkel, aminek nagyon örülök. Éppen ezért tájékoztatlak, hogy az "évszázad sakkmérkőzésének" nevezett, Fischer–Szpasszkij 1972-es sakkvilágbajnoki döntőről szóló szócikk kiemelési eljárás alatt áll, és kiváncsi lennék a hasznos, javító szándékú észrevételeidre. Ha érdemesnek tartod arra, hogy "Kiemelt szócikk" váljon belőle, akkor kérlek támogasd, hogy elérhesse azt, vagy jelezd, hogy milyen hiányosságokat találsz benne. Támogatásodat a Wikipédia:Javaslatok_kiemelt_szócikkekre/1972-es_sakkvilágbajnokság lapon tudod megtenni. Köszönettel --Dodi123 vita 2015. április 13., 16:40 (CEST)

Re:kiemelés

Szerintem egy ideje hasonló dolgokat írunk, közben úgy tettem, ahogy HoremWeb javasolta visszanéztem a kiemelési eljárás lapját. Szerintem a pingetést nem kifogásoltam az egy elfogadott és szerintem is jó értesítési rendszer. A számonkérés módja ellen és a leminősítés (plecsnizők) ellen vagyok, de lehet nem vettem észre valami előírást, mert Karmela írt nekem valami megállapodásról és arról, hogy van írva a tanúsítás fogalmáról is valahol, remélem elküldi majd hol és akkor hátha többet tudok majd én is. Nekem elejétől az a gondom, hogy úgy olvasom az útmutatóban, hogy a jelölőre van pakolva a kötelezettségek sora. A tanúsítónak kell ellenőrizni ez nem kérdés (de nem le és nem teljeskörűen ellenőrzünk, nincsenek ugyanis profi nyelvi, fordító és szakmai zsenijeink, valamint nem várható el senkitől, hogy egy kiemelt cikket újrafordítson vagy különböző nyelvű forrásokat egyeztessen a magyar szöveggel)) és azt sem vitatom, hogy ha valaki tesz valamit, akkor meg lehet kérdezni, miért is tette, de nem lehet felelősségre vonni és pellengérre állítani. Főleg úgy, ha jó szándékból tette ezt, hiszen ha valaki nem vett észre akár ordító hibát is, hát van ilyen és lesz is még, ugyanis nem vagyunk egyformák. Andrew69. 2015. április 14., 12:26 (CEST)

Passaici magyar katolikus papok

Nos, úgy látom nem egyszerű itt az élet. Tehát. Valamennyi fent nevezett pap mögé helyeztem több mint 5-8 forrást. Ezek az emberek nem noname sztárocskák voltak, hanem feladtak mindent, hogy utánajöjjenek az emigráns magyaroknak. Talán ennyit megérdemelnek, hogy legyen egy oldaluk a wikin, ahol Fekete Pákó elfér... A források egy része elérhető az interneten, másik részéért könyveket kell bújni. Ami a Passaici Szent István római katolikus magyar templomot illeti, szerintem elfogulatlanul írja le az egyházközség múltját. Ha megnézel más egyházi oldalt, hasonló a stílus. Ez nem a kenyérsütés, amiről nem lehet csak praktikusan írni. Itt emberek éltek, haltak, szolgáltak. Mellesleg oda is feltettem vagy 10 további forrást, ha még kell még vagy huszat fel tudok tenni. Üdv! Még további kérdésem az, hogy azt írod a Passaici Szent István római katolikus magyar templom oldalára, hogy elfogult fogalmazás, de indoklást nem írtál. Esetleg ha konkrétan jeleznéd, mely szakaszokkal van ilyen problémád... mert így elég nehéz megnézni a kérdést. --Némo 2015. április 14., 16:11 (CEST)

Csangdan

Mielőtt mondanék valamit, megkérdezném, hogy az eredeti szöveg angol vagy koreai? Csak kíváncsi lennék a szóhasználatára, mert az ütem fogalma mintha kicsit bővebb lenne a kelleténél. – LApankuš 2015. április 21., 20:52 (CEST)

Akkor jól sejtettem. A beat egy ütés, amit egy kottafej jelez. A betett kottában hatütéses ütemből négy darab van, ez a 6×4. Vagyis egy sor egy ütem, ahol az előjegyzésnek megfelelő hosszúságú ütésből hat darab egy ütem. (Kicsit bonyolultabb, mint ha egyszerű negyed lenne az alap ütéshossz, akkor azt írnák az elejére, hogy 6/4, és világosabb, hogy hat darab egynegyed hosszú ütésnek megfelelő akárhány ütés egy ütem.) Más kottákban több ütem is lehet egy sorban, akkor függőleges vonallal szokás elválasztani. – LApankuš 2015. április 21., 21:58 (CEST)

A 12/4 előjegyzés azt jelenti, hogy a negyed hosszúságú ütésekből 12 van egy ütemben. Negyedekben vagy nyolcadokban szokták megadni az ütemet. Legegyszerűbb a 4/4-es ütem, ahol négy darab negyed, azaz egy egész alkot egy ütemet. Az angol mondatot úgy értelmezem, hogy a bak egy teljes ütem, a 12/4-es ütemben 12 ütés. A sobak pedig ennek a fele, vagyis fél ütem.

Közben megnéztem a szótárban is a beat szót, és ott van a kutya elásva, hogy egyszerre jelenthet egy ütést és egy komplett ütemet is (sőt dobolást, kopogást, stb). Szóval a szövegkörnyezettől függ, hogy egy ütésről vagy ütemről beszél. – LApankuš 2015. április 22., 09:40 (CEST)

Igen, ez lehet a megoldás. Bak = ütem, sobak = félütem, ezt írtam fentebb is első blikkre. – LApankuš 2015. április 28., 12:16 (CEST)

Nem válaszoltam

Nem emlékszem ilyenre, hogy nem válaszoltam. Tudnál esetleg példát hozni, amikor az általam jelölt cikekknél nem vettem figyelembe valaki véleményét. Általában inkább az szokott lenni a gond, hogy válaszolok, mert nem hagyom magam, ha úgy érzem, hogy jogtalan támadás ér. A jogos felvetéseket, próbálom a lehető legrövidebb idő alatt javítani, persze nálam is előfordulhat, hogy nem tudok minden nap itt lenni. Andrew69. 2015. április 21., 22:07 (CEST)

Kínai városok átírása

Szia! Azt szeretném kérdezni, hogy van-e olyan eszköz, ami egy nagyobb listát is át tud írni magyaros írásmódra? Van egy wiki eszköz (a linket most hirtelen nem tudom), mely képes az átírásra, de csak szavanként. Egy listát mivel lehetne gyorsan átírni? --B.Zsolt vita 2015. április 21., 22:09 (CEST)

For you

Turkish künefe and tea.

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője E4024 (vitalap | szerkesztései)

Thanks. Xiaolong Üzenő 2015. április 22., 14:10 (CEST)

óriási

szerköf. "kerüljük az érzelmi jelzőket meg a bulváros fogalmazást" - ahogy az a forrásban is jelezve van és én azt gondoltam, hogy bárki által érthető, hogy a Die Hard-osoknak rengeteg és profi háttérember, szereplő, statiszta, olyan mennyiségű és minőségű technikai és egyéb felszerelés volt adott, amiről magyar produkció álmodni sem bír, és aminek (vagyis az ott dolgozó - elnézést bulvárosan mondom - óriási embermennyiségnek és pl. a hanghatásoknak) köszönhetően, ha éppen belendültek és dolgoztak valamin, a Liza forgatása leállt... hogy ez mennyiben tartozik az adott film látványához és hogy hogyan lehetne nem bulvárosan megfogalmazni, azt nem tudom, de én úgy ítéltem meg, azért került bele, mert szvsz szorosan hozzátartozik a készítés hátteréhez, bár nem akartam túlhangsúlyozni. Ezt csak magyarázatként írtam ide a szerköf miatt. Fauvirt vita 2015. április 24., 11:46 (CEST)

Tőlem okay. Mint említettem, sem túlhangsúlyozni nem akartam, uakkor megfogalmazni sem tudtam igazán, pedig nekem érdekes infó volt, hogy azon túl, hogy a két stáb egyszerre dolgozott, a nagyobb zavarta a kisebb a munkáját, de ez nem ütközik ki. Ennyi. Nem kell, nem kell. Csak megjegyeztem. :o) Fauvirt vita 2015. április 24., 12:32 (CEST)

Vörössziklai csata

ezen a néven szerepel Salát Gergely: A régi Kína története. Konfuciusz Könyvtár 1. ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest, 2010. 54. o. ISBN 978-963-284-132-8

és Jacques Gernet: A kínai civilizáció története. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 147. o. ISBN 963 389 111 6

Gondolom, szerencsés lenne, ha a wikipédia szócikk ezzel összhangban lenne, bár tudom, hogy sokszor nem mérvadó, hogy valami milyen alakban szerepel a szakkönyvekben.--Tao Kai 陶凯 vita 2015. április 24., 21:30 (CEST)

Szerintem felesleges megkérdezni, a végén úgyis a helyesírás győz. Mivel ez nem annyira jelentős, mint pédául egy dinasztia neve, nem hiszem, hogy bármi probéma lenne, ha a sinológusokat "korrigálod". Ennek a helynek a nevét Csongor Barnabás egy Szu Tung-po költemény címében Vörös Falnak fordítja, vagyis lehet azt mondani, hogy a sinológusok sem következetesek.--Tao Kai 陶凯 vita 2015. április 25., 15:18 (CEST)

Engedély képekhez - Ökumenikus Segélyszervezet

Hello! A jelzett képekhez (Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajna.jpg etc.) közzétételéhez rendelkezem engedéllyel (ezért is töltöttem fel őket a megfelelő licenc megjelölésével), amelyet 2015. április 20-án 16:42-kor el is küldtem a [email protected] e-mail címre. A levél tárgya a következő volt: FW: [Ticket#2015041510019499] Engedélyek képek Wikipediára való feltöltéséről - Illés85 szerkesztő - Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Erre a levélre azóta sem kaptam választ - ezért most újra elküldtem az engedélyeket. --Illés85 vita 2015. április 27., 15:10 (CEST)

Csanggu

Szia, szokás szerint jó a cikk, a kétféle dobverővel kapcsolatos dolgokat kiegészíthetném kicsit? --Villanueva vita 2015. április 27., 15:37 (CEST)

Fortepan válasz

Köszönöm a figyelmeztetést, óvatos leszek. Viszont vannak kételyeim. Az általad említett probléma gyakorlatilag minden szabad képgyűjteményre fennáll. Ha ez interneten nincs nyoma a kép előtörténetének, szerintem túl sok mindent nem lehet vele kezdeni, a képek törlésén kívül panasz esetén. Biztos vagyok benne, hogy még a wikimedia is tartalmaz problémás, félreértett licencű képeket. A másik számomra kérdéses dolog a szabad képforrásokhoz belinkelt megbeszélés. Téves és/vagy elavult információk vannak ott. Egyrészt Creative Commons - Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 licencről írnak, miközben jelenleg az oldal CC-BY-SA-3.0 alatt tesz közzé. Valamint említenek itt kettős (C és CC) licencelést is, ami egy teljes félreértés. Szerintem egyértelműen kiderül, hogy a minden jog fenntartva licenc a fortepan-ra mint brand-re és weboldalra vonatkozik, a CC-BY-SA-3.0 pedig a közzétett képekre. --Kertek999 vita 2015. április 27., 15:56 (CEST)

Értem a problémát, viszont egyre bizonytalanabb leszek, minél tovább beszélgetünk a dologról. Inkább akkor megkérdezem, milyen módszert ajánlasz a wikimédián kívüli public domain és CC-BY-SA-3.0 licencű képek bevonására a magyar wikipédiára (a saját fotón kívül nyilván, mert az egyértelmű.)? Főleg a public domain képekkel nem tudom mit kezdhetnék (amennyiben nem történelmi képről van szó), mivel egy ilyen képnek több ezer előfordulása is lehet a neten, és kevesen tüntetik fel a forrását (nyilván, hisz ettől hasznos ez a licenc). --Kertek999 vita 2015. április 28., 00:25 (CEST)

Isztambul városrészei

Szia! Néhány általad korábban írt szócikkben ki kellett cserélnem a pozíciós térképet Isztambulról Törökországra, mert a pötty kilógott az infoboxból. Kellene keresni egy Isztambultól nagyobb, de Törökországtól kisebb léptékű pozíciós térképet valamelyik Wikipédián. Így most valószínűleg nem leszel elégedett, de legalább a hiba megszűnt. B.Zsolt vita 2015. április 27., 23:05 (CEST) @B.Zsolt: nem probléma, köszönöm a segítséged! Xiaolong Üzenő 2015. április 28., 10:30 (CEST)

Admin?

Hi. I am adding only pictures and writing the subtitles by copy-pasting from Hungarian texts. If I am autoconfirmed I may contribute more. You got the tool to do that? Thanks in advance. --E4024 vita 2015. április 28., 15:52 (CEST)

reKözbeékelt mondatok

Szia! Azt írod: "Tudom, hogy nagyon szereted őket" - mármint hogy kiket? :o)

Egyébként tudom sajnos, hogy van egyfajta vonzódásom a gondolat( és záró)jeles mondatokhoz, de nem hiszem, hogy szám szerint 12 db gondolatjel (alias 6 beékelt mondatrész, amiből 3-at töröltél ki) érdemel egy "Nem kell minden poént lelőni. Rengeteg ez a közbeékelés, miért kell bonyolítani?" szerköf-öt és és egy egész kioktató-szakaszt (nem vettem zokon, csak nem az első eset, gondoltam szólok már, hogy értem a célzást is), ahogy nyilván neked is elég, ha átfogalmazom egy kicsit a szöveget. Hiszen mindannyiunknak vannak sajátosságai, nekem a gondolatjelek, neked a szóismétlések, de azért vagyunk, hogy odafigyeljünk és együtt valami jobbat hozzunk létre. ;o) Legalábbis szerintem azért sikerül... Fauvirt vita 2015. április 29., 00:29 (CEST)

Behalok... 16 karakterrel többet kellett volna törölni abból, amit hozzáírtam és most kiemelt a szócikk... ha ezt tudom, hogy csak ennyin múlik, hát hozzá nem nyúlok holnapig... :o( Fauvirt vita 2015. április 29., 20:51 (CEST)

Liza, a rókatündér

Kedves Teemeah! Sajnos a Liza, a rókatündér szócikk átlépte a 20%-os határt a kiemelési eljáráson. Kérlek, jelöld újra a szócikket később! - nyiffi üzenj! 2015. április 29., 20:25 (CEST)

Szia! Nem figyeltem, mert mostanság nagyon nincs időm wikizni, de ha ezt előbb észreveszem, biztosan törlök belőle, hogy kiemelt lehessen, mert abszurd, hogy ezen múlik. Én még abban is benne lennék, hogy újra lezárom egy későbbi oldid-val, amennyiben ez a közösség számára elfogadható megoldás. Este tudok csak legközelebb ránézni a dologra, ne haragudj, de mindenképpen foglalkozni fogok vele. - nyiffi üzenj! 2015. április 30., 10:53 (CEST)
Ez tényleg abszurd, minden feltételt teljesített, most töröltem belőle pár szót, így alatta van a 20%-nak. Legyen kiemelt! --Rlevente üzenet 2015. április 30., 11:06 (CEST)
Ha ez egy miniszavazás, én is támogatom, hogy legyen kiemelt. Ilyen szőrszálhasogatáson ne bukjon már el. Alensha 2015. április 30., 11:45 (CEST)
Naná, hogy kiemelt, neámhogy 16 karakteren múljon! Ogodej vitalap 2015. április 30., 13:07 (CEST)
Szuperek vagytok Lájkoltam! Xiaolong Üzenő 2015. április 30., 14:11 (CEST)
Köszönöm én is! Egy-két perc és máris kiemelt. :) - nyiffi üzenj! 2015. április 30., 17:51 (CEST)
Örömmel gratulálok! - nyiffi üzenj! 2015. április 30., 17:59 (CEST)

:-) Én is köszönöm mindenkinek! Fauvirt vita 2015. május 2., 13:43 (CEST)

A szovjet csapatok kivonulása

Szia, korábban aktívan részt vettél A szovjet csapatok kivonulása Magyarországról cikk bővítésében, illetve jó cikké fejlesztésében. A szócikket most kiemelésre vittem, hogy a június 19-i emléknapra a Kezdőlapra kerülhessen. Kérem, ha időd engedi, ellenőrizd és tanúsítsd, hogy megfelel-e a kívánalmaknak! Köszönöm. --Rlevente üzenet 2015. április 30., 10:17 (CEST)

Wikipédia wiki oldal

Kedves Xiaolong, Miért rossz az, ha az Alexa rank érték megjelenik a Wikipédián? Az angol Wikipédia oldalakon ennek semmi akadálya nincs. - Viktorpp 2015. május 3., 09:56 (CEST)

Masta Wu

Itt is a segítségedre szorul... Boldog névnapot! :-) Alensha 2015. május 3., 18:17 (CEST)

Kulturális forradalom

Köszi szépen az észrevételeket és persze a támogatást. Nekem tényleg nagyon hasznos, amikor alaposan átnézed, mert hajlamos vagyok kellemetlen apró hibákat véteni.--Szilas vita 2015. május 5., 16:55 (CEST)

@Szilas: Ilyeneket én is vétek, meg mindannyian. A saját írásunk fölött könnyebben elsiklik a szemünk, a typokat is nehéz észrevenni, mert automatikusan úgy olvassuk újra, ahogy a fejünkben "leírtuk". :) Én is sok elírást vétek. Ezért is jó a peer review, friss szemmel könnyebb ezeket kiszűrni. Pár jelzőt gyomláltam ki csak meg betettem pár belső linket, semmi egetverőt nem csináltam :) Xiaolong Üzenő 2015. május 5., 17:00 (CEST)

Kedves Teemeah!

Szeretném a segítségedet kérni a Bosch Rexroth című szócikkem szerkesztésében. Szeretném, ha kritikamentesen jelenne meg, azaz nem mutatná felül, hogy "nem tűnteti fel a forrásokat" és "sérül a semleges nézőpont elve". Igyekeztem kivenni a cikkből mindent, ami ennek alapja lehet, illetve feltűntettem a forrásokat is.

Válaszodat várva, köszönettel:

Markrexroth

I Dzsaram

Szia Timi! Ellenőriznéd, hogy az I Dzsaram szócikkedhez jó interwikit kötöttem be? 90%-ban biztos vagyok benne, hogy jó, de azért nem 100. :) szép estét, SyP 2015. május 13., 20:49 (CEST)

Nyelv és Tudomány

tévedés volt. Honest mistake Viktorpp vita 2015. május 15., 16:00 (CEST)

Köztársaság emlékmű

Oda is szántam, csak még nem világos pár dolog a versennyel kapcsolatban, az egyik az lenne, hogy itt a különböző nyelvű wikipédiák versenyeznek egymással? Megnézhető a többieké is valahol? És hogy magyar cikket is lehet? (láttam párat, de elég keveset.) Mert akkor berakhatom a lillafüredi libegőt is :) Alensha 2015. május 15., 23:04 (CEST)

közben megtaláltam (nem volt könnyű, mert rögtön a tetején volt igen nagy betűkkel :D) Alensha 2015. május 15., 23:19 (CEST)

Re:Portugália az első világháborúban

Holnap mindent javítok, a hiányzó forrásokat igyekszem pótolni.-Történelem pWas gibt's Neues? 2015. május 18., 16:34 (CEST)

Re:Fájl:1681692-poster-1920-the-simpsons-couch-source-gag.jpg

Szia! Ez nem egy poszter, hanem tisztán láthatóan egy képkocka, a promóciós poszterek sosem néznek ki így, ne tévesszen meg a fájl neve... 24. évad 1. rész, direkt visszakerestem, az elejéből van kiszedve. Sasos vita 2015. május 18., 18:22 (CEST)

re Koreai irodalom

Szia, így első átpörgetésre nekem megfelelőnek látszik. Majd a kiemelésen elolvasom rendesen is. :) --Pagony foxhole 2015. május 19., 10:47 (CEST)

Nekik szabad, nekem nem

Tiszteletem Teemeah! Nem akartalak zavarni, mert olvastam itt, hogy nem akarsz a közösséggel foglalkozni és csak write módban vagy. Úgy éreztem, hogy beszélnünk kell. Én vagyok, aki a Liza, a rókatündér cikkben először anonként módosítottam dolgokat, majd a jelenlegi Tolgyfa104 azonosítómmal. Kitöröltem az egyik szót (filmb.zi) és te visszavontad a szerkesztésemet. Utána beírtam a cikk vitalapjára és te azt írtad, hogy nincs helye erkölcscsősznek a szerkesztők között és maradhat a szó a cikkben és a többi szerkesztésem is felesleges volt. Pár nap múlva az egyik szerkesztő átírta azt a mondatot, amelyben a filmb.zi szó szerepelt és más szót használt helyette. Az ő szerkesztését miért nem állítottad vissza, amikor lényegében én is ilyen módosítást végeztem el? A másik vita az volt, hogy a szarajevói filmfesztivált hogyan kell írni. Én a kis kezdőbetűst átírtam nagyra, te visszavontad a szerkesztésemet és azt írtad, hogy kis kezdőbetűsen helyes. Pár nap múlva jött egy másik szerkesztő és a kisbetűset kijavította nagy kezdőbetűsre, teljesen ugyanaz a szerkesztés volt, mint amit én csináltam pár nappal előtte, de te visszavontad. Az ő szerkesztését miért nem vontad vissza, ha ugyanaz volt, mint az enyém és nekem visszavontad? Velük nem mersz vitatkozni csak velem, mert én kezdő vagyok, ők meg mások? Két szerkesztő ugyanazt a módosítást végezte el, mint én. Az enyémet visszavontad, az övékét nem. Ez szerintem igazságtalan, hogy nekik szabad, nekem nem, ugyanaz a dolog. A cikk vitalapján írtad, hogy kisbetűvel kell írni a fesztivált. Ha szerinted úgy kell, akkor vond vissza a szerkesztő módosítását, vagy beszéld meg a szerkesztővel, hogy miért csinálta ezt! Ha megváltoztattad a véleményed, hogy nem kisbetűkkel, hanem nagy kezdőbetűvel kell írni a fesztivál nevét, akkor a cikk vitalapján javítsd ki az írásodat, hogy mégse úgy kell írni, ahogy korábban gondoltad! Ha nem javítod ki, akkor aki megnézi véletlenül a vitalapot, azt fogja látni, hogy mindenhol azt írtad, hogy kis kezdőbetűs. Akkor a vitalap olvasójában felmerül az a kérdés, hogy akkor miért van naggyal és miért veszekednek értelmetlenül a vitalapon. A filmb.zi szót tartalmazó idézetet is állítsd vissza, mert szerinted nincs szükség „erkölcscsőszökre” és ne olvassam, ha nem tetszik, nem kötelező. Ők mások, mint én, azért nem állítottad vissza a szerkesztéseiket, amikor az enyémet visszaállítottad, pedig tartalmilag ugyanazok a módosítások voltak. Egyébként a nyelvi kocsmafalon is tanácsot kértem, hogy milyen írásmód lenne helyes a fesztiváloknál, de ott se tudtunk megállapodni, hogy mi legyen a fesztiválok helyesírásával. Tehát vagy javítsd ki a korábbi helyesírási gondolataidat a vitalapon, vagy vond vissza a szerkesztéseket a cikkben, mert ez ellentmond egymásnak, hogy a vitalapon mást írsz, a cikkben pedig ott hagyod, a szerinted hibás írásmódot, ráadásul úgy, hogy korábban ugyanazokat a szerkesztéseket már visszavontad egyszer, de később nem vontad vissza. Egyébként a nyelvi kocsmafalon felesleges volt beszélni, mert nem tudtuk eldönteni biztosan, hogy hogyan kell írni a dolgokat. Ezért lehet, hogy a nagy kezdőbetűvel írt fesztivál neve helytelen, de ezt én már nem tudom meg soha, (más majd megtudja) hogy hogyan kell írni, mert mindenki mást mond és hónapokig tart a vita, de soha sincs megegyezés abban, hogy hogyan kell írni és ez időhúzás, megfelelő megoldás megtalálása nélkül. Nem akartam vitatkozni, csak segíteni szerettem volna. Ne haragudj rám kérlek! Ne vitatkozzunk többet úgy, mint a cikk vitalapján, mert az egyikünknek sem jó és másoknak sem, akik olvassák! Kicsit hosszúra sikerült ez az írás, ezért bocsánatot kérek. Szia! --Tolgyfa104 vita 2015. május 20., 19:16 (CEST)

A válasz borzasztóan egyszerű kedves Tolgyfa104: nem nézem a szócikket minden egyes másodpercben. Egyéb dolgokkal is foglalkozom, és lehet, hogy nem hiszed, de a Wikipédián kívül is van életem. Nem ülök a cikk fölött 24/7 azt figyelve, ki mikor mit javít bele. Ha észreveszek egy olyan átírást, ami nem odavaló, akkor visszavonom. Ha nem veszem észre, akkor majd más észreveszi és megcsinálja. Ez itt így működik. Egy kicsit túlzásba viszed ezt itt, mintha legalábbis a világ omlott volna össze, mert nem értek egyet azzal, amit beírtál. Mondok egy meglepőt: az emberek így működnek: nem mindig értenek egyet. Tedd túl magad rajta.... Xiaolong Üzenő 2015. május 20., 20:54 (CEST)

Egy rendezvény nevének helyesírásáról volt szó. Teleírtad a cikk vitalapját, hogy te a helyesírási szabályok szerint jársz el mindig és azért kisbetűs a fesztivál neve és engem szidtál ott is és most itt is. Kijavították mások (nem én), tehát mások szerint is nagy kezdőbetűvel kell írni. Mindenhol engem állítotok be gonosznak, pedig kiderült, hogy nekem volt igazam a helyesírásban. Ide beírtam, hogy hátha meg tudjuk veszekedés nélkül beszélni a dolgot, de folytatod a lejáratásomat. Helyesírásról volt szó és ezt meg lehetett volna normálisan is beszélni, nem csak úgy, hirtelen szerkesztések visszavonásával. „emberek így működnek: nem mindig értenek egyet” A helyesírásnak szabályai vannak és kereséssel és több emberrel való egyeztetés után el lehet dönteni, hogy mi a helyes írási mód és akkor egyet fognak érteni egymással. El kell tudni fogadni más véleményét is. Arról van szó, hogy végig vandálnak vagyok beállítva, amikor más szerkesztők visszaírták a cikkbe, azt amit régebben én írtam. Te jogtalanul vontad vissza a szerkesztéseimet, komolyabb vizsgálat nélkül. Túl tettem magam rajta. Ne haragudj! További jó szerkesztést kívánok! --Tolgyfa104 vita 2015. május 22., 14:00 (CEST)

Már elnézést, hogy beleszólok más vitalapján, de az "Egyébként a nyelvi kocsmafalon is tanácsot kértem, hogy milyen írásmód lenne helyes a fesztiváloknál, de ott se tudtunk megállapodni, hogy mi legyen a fesztiválok helyesírásával." (pár sorral feljebbi szó szerinti idézet Szerkesztő:Tolgyfa104-től) alapján nekem nem tűnik úgy, hogy ez annyira egyértelmű szabály lenne. A sorozatos visszavonogatásnak nincs értelme, a te szerkesztésed volt az első, ráadásul nem csak a te szerkesztésed lett visszavonva (lehet, Teemeah nem is feltételezte, hogy nem Hello world van az ip-cím mögött és így még csak nem is az a szintén érthető reakció áll a háttérben, hogy az ember jobban bízik egy már szerkesztéseiben megismert szerkesztőnek, mint egy anonnak, vagy frissen regisztráltnak), de a pláne, hogy Teemeah elmondta, hogy a későbbiekben nem figyelte a cikk sorsát annyira... továbbá én voltam, aki csupa kisbetűvel írtam, ami egyáltalán nem helytelen, felfogás kérdése, hogy egy x városbeli fesztiválról értelmet kapja (csupa kis kezdőbetűvel, és ami, mivel valószínűsíthetően megegyezik a hivatalos névvel, e szerint linkelve lett), vagy pedig egy rendezvény nevét (aminek nem tudjuk a hivatalos magyar fordítását, de sejthető hogy ugyanaz nagy kezdőbetűkkel) a szöveg. Te úgy gondoltad, hogy az utóbbit fogod venni, te változtattál először (most sértődjek meg én is?), de ne feledd, a konkrét változtatásod 99%-a a szócikk tartalmához közvetlenül nem kapcsolódó mindenféle belsőlinkelések voltak... Bocsánat mégegyszer a hozzászólásomért. Üdv és további jó és hasznos szerkesztéseket mindenkinek, Fauvirt vita 2015. május 22., 14:50 (CEST)

Kedves Fauvirt! ezt írtad most ide: „továbbá én voltam, aki csupa kisbetűvel írtam” itt pedig az látszik, hogy nagy kezdőbetűvel te írtad le először: először nagy kezdőbetűs, majd valaki így javította: kisbetűsre, utána én később nagyra változtattam, de visszavonták. Tehát te is naggyal írtad, mint én. Ez a másik véleményed: „te változtattál először (most sértődjek meg én is?)” Nem én változtattam először hanem egy anon, április 6. 20:10-kor és ő a te nagybetűsedet változtatta kicsire, (lásd az általam itt belinkelt laptörténetek változatai közötti eltérésből). Pár hét múlva pedig visszaírtam úgy, ahogy február 28. 19:26-kor te írtad először, nagy kezdőbetűvel (ezt én nem tudtam akkor, hogy valaki is naggyal írta előttem, mert nem kerestem a laptörténetekben). Elismerem, hogy felesleges linkeléseket készítettem a cikkben és hibás vagyok mindenért. Bocsánatot kérek mindenkitől! --Tolgyfa104 vita 2015. május 22., 15:34 (CEST)

Fejezzük most már be ezt légy szíves. Hihetetlen, hogy heteken át ezen az egy szerkesztésen lovagolsz, kilométeres litániákban. Move on, for God's sake. Xiaolong Üzenő 2015. május 22., 15:38 (CEST)

Fortepan

Azt honnan tudod, hogy nem ellenőrzi? --PallertiRabbit Hole 2015. május 27., 12:15 (CEST)

Az van odaírva, hogy orig:, tehát eredet és az illető neve. Mi okom lenne feltételezni, hogy nem igaz? --PallertiRabbit Hole 2015. május 27., 12:19 (CEST)

Csak néhány gondolat az előzőek kapcsán, megvilágítva konkrétummal, az ez idő szerint általam utoljára Fájl:Győri balett.jpg feltöltött képpel. Menjünk bele a részletekbe. A forrás írja, hogy a kép Urbán Tamástól ered, őt a licenc előírásai szerint fel is tüntettem szerzőként. A konkrét esetben olyan szerencsénk van, hogy Urbán Tamás ismert fotóművész (ez ugye nem minden Fortepan szerző/feltöltő esetében van így), 1945-ben született, tehát abszolút fotózhatta a képet 1979-ben. Az, hogy a feltöltő/adományozó, aki a Fotrepanon ugyanezt a nevet usernévként használja azonos személy -e a fotós Urbán Tamással, természetesen nem tudhatom biztosan és azt sem tudom, hogy a Fortepannál működik -e a mi OTRS rendszerünkhöz hasonló rendszer, amiben az ilyen azonosítás lehetséges -e, de ennek az ellenkezőjét sincs okom feltételezni. A kép első szabad licenc alatti nyilvánosságra hozatala nem a Wikipédián felületén történt így a Wikipédián nincs ilyen jellegű bizonyítási kényszer, kötelezettség, a ccbysa licenc előírásait betartottuk, forrással jelezzük, hogy milyen körülmények között, milyen licenc alatt történt a nyilvánosságra hozatal. Nincs további teendőnk az átvett képekkel kapcsolatban, nincs okunk feltételezni, hogy hamis licencet használ a Fortepan. Közben olvastam a vitalapomra írt kiegészítésedet, ebben az esetben viszont én kifejezetten ragaszkodok hozzá, hogy minden eddig valahonnan átvett (akár kezdjük el a Flickr-rel, ahonnan robot tolja a szabad képeket a commonsra), nem own worknál beszéljük meg, hogy az eredeti forrás jogosan használta -e a szabad licencet és utánanézett -e a forrásolnak. Természetesen ezt iróniából írom, mert nyilván ez nem vezetne sehova, de talán szemlélteti a vita a nonszensz voltát. Ne érjen csalódás, de nem fogok részt venni a vitában. --PallertiRabbit Hole 2015. május 27., 12:56 (CEST)

Liza, név

Szia! Azért írtam az anon-oldalra, mert amikor észrevettem a szerkesztést, alig 20perce történt, gondoltam ha még itt böngészik, olvasgat, megadom az esélyt. Amúgy az összefoglalódba írt szöveg (félreértés ne essék, a visszavonással egyetértek) azon része, hogy azért lenne hiteltelen a bejegyzés mert anon tette... sztem nem jó üzenet/felfogás. Mindenesetre írtam a forgalmazó cégnek, hogy jött egy ilyen, de lehet egyszerű szórakozás is. Ha nem az, akkor az IMDbn tudják ők, én meg itt javítani, amit szükséges.

Bocs, hogy ilyen hosszú voltam és azért köszi az üzeneted! csak gondoltam leírom az én "oldalam" is. :o) Üdv, Fauvirt vita 2015. május 27., 12:30 (CEST)

Neked, mint feltöltének kell bizonyítanod azt, hogy a Wikipédia használhatja a képet

Kezdjük ezzel mondjuk: Fájl:Bigbang Alive Tour logó.jpg Ezt így hogyan? --PallertiRabbit Hole 2015. május 27., 13:42 (CEST)

Túrd át csak bátran, de én most mielőtt túllépnénk ezen szeretném Tőled hallani, olvasni, hogy mi is a logók helyzete. Hol van az pontosan, ki állította, mondta, írta, hogy fel lehet használni? --PallertiRabbit Hole 2015. május 27., 14:04 (CEST)

Timi, még egy felvetésedre válaszolva: nem demonstrálok, mert akkor mondjuk sablonozgatnám a képeidet – nem teszek ilyet, eddig sem tettem, ennél azért már jobban, meg régebb óta ismerjük egymást. Azért ragadtam ki a Te képedet, mert ezen szeretném, ha bemutatnád azt, amit tőlem például elvársz (bár a két eset korántsem egyezik meg), azt, hogy a feltöltőnek kell bizonyítani azt, hogy a Wikipédia használhatja a képet. A jelenlegi irányelv, meg a majdani NEMSZABAD, meg az alapítványi határozat olyan kontextusban foglalkozik a logókkal, mint nem szabad tartalommal, hogy szabad -e azt a projektben felhasználni, nem mond -e ellent a szabad tartalomra való törekvés alapelvének. Tehát egy engedélyezett logó nem szabad tartalom, de az még nincs tisztázva, hogy ezek majdan kikerülnek -e feltölthető tartalmak listájából (lévén nem szabadok) és de arról szó sincsen sehol, hogy logót engedély nélkül fel lehet tölteni. Őszintén szólva nonszensznek találom a felvetésedet, erről az utánajárásról és a tapasztalatom is az, hogy ez soha eddig nem volt gyakorlatban, teljesen kizártnak tartom, hogy egy ccbysa licenc alatt korábban közölt tartalomnak utána ment volna valaha is bárki. Semmiképpen nem szeretném, hogy ha ez a vita esetleg sértődést szülne és amiatt abbamaradna, eszem ágában sincs a téged ellenőrizgetni, csak pont találtam (természetesen igazából kerestem, nem belebotlottam) egy olyan általad feltöltött képet, aminél nem látom bizonyítottnak, hogy a jogtulaj hozzájárult a használatához és azt sem, hogy Te bizonyítottad volna azt, hogy a Wikipédia használhatja a képet – ezen a képen jól tudjuk tesztelni az állításod gyakorlati működését.

Elterelni sem szeretném az eredeti általad felvetett kérdést, ezért nehogy elvesszen a sok iromány között az álláspontom, a két kép kapcsán kiszedem vastaggal:

  1. nem értek egyet azzal a felvetéseddel, hogy egy korábban, máshol szabad licenc alatti kép átvételénél utána kell járnom, mint feltöltőnek, hogy aki először publikálta szabad licenc alatt a képet jogosan járt -e el (most a nyilvánvaló, látható licenchamisítástól tekintsünk el, a Fortepan nem ez a kategória).
  2. jogvédett logót a jogtulajdonos hozzájárulása nélkül nem lehet feltölteni, amit citálsz az az engedélyezett jogvédett logók kérdésköre és pontosan itt az ideje tudatosítani ezt a feltöltőkben.

Tehát, akkor még egyszer megkérdezem Tőled, aminek állításod szerint feltöltőként utána kellett járnod: hol látom azt pontosan (jogszabály, törvény, a szerző nyilatkozata, bármi), hogy a konkrétan linkelt logót engedéllyel használja a Wikipédia? --PallertiRabbit Hole 2015. május 27., 16:41 (CEST)

Timi meg kell mondjam, hogy nem elég világos. Azt írod, hogy nincs olyan szabályozás, ami tiltaná jogvédett, engedélyköteles logó feltöltését, ez rendben, de én azt kérdez(t)em, hogy hol van bárhova leírva (nem a Wikipédiában, hanem bárhol), hogy más jogvédett logóját az engedélye nélkül felhasználhatod. Miért ellene bármilyen szabályozás erre, honnan jön egyáltalán, hogy használhatóak? Meglepő módon, az, hogy nincs leírva sehová az, hogy ellenőriznem kell külső forrás hitelességét ebben a vitában érvként nem merül fel. Eltekintek attól, hogy többedszer leírd, hogy mi nincs leírva és mi nincs kész, meg majd mi lesz a jövőben, mert ezzel nem sikerült meggyőznöd. Nem kellene litániát írnod, elég egy difflink, vagy egy tőmondatban leírni: hol van ez? Végül is Neked, mint feltöltőnek kell bizonyítanod azt, hogy a Wikipédia használhatja a képet. --PallertiRabbit Hole 2015. május 27., 19:00 (CEST)

Kicsit utánaolvastam a dolognak, és nekem úgy tűnik, hogy amíg nincs irányelvünk a nem szabad tartalom felhasználására, addig minden nem szabad tartalmat törölnünk kell (még az olyat is, aminek a korlátozott felhasználását a törvény nem tiltja). Bővebben itt: Wikipédia:Kocsmafal (jogi)#Nem szabad tartalom a Wikipédián. --Malatinszky vita 2015. május 27., 21:04 (CEST)

Szia, iktatnád az OTRS-ben? Köszönöm. --Rlevente üzenet 2015. május 28., 14:01 (CEST)

@Rlevente:, innen nincs hozzáférésem az OTRS-hez, csak későn érek haza. Érdemesebb az OTRS-üzenőn szólni. Xiaolong Üzenő 2015. május 28., 14:32 (CEST)

A Wikitanácsi jelöltségem

"Nem ismeri rendesen a Wikipédia működését, lásd a vitalapját"

Ezt pontosan hogy érted? Akkor azok a cikkek, amelyeket eddig rendesen megszerkesztettem, már nem is számítanak? Ezt fejtsd ki légyszíves bővebben!--Stephanmattheisen vita 2015. május 28., 20:17 (CEST)

Ezt nemrégiben megvitattam egy másik szerkesztővel is. Mostmár értem, hogy pontosan hogy is gondoltad, de azzal még mindig nem értek egyet, hogy nem ismerem a Wikipédia működését. Hogyha már a vitalapommal példálóztál, akkor jelezném, hogy a vitalapomon 37 hibára hívták fel a figyelmemet az eddigi kb. 900-1000 szerkesztésemből. Hogyha a viselkedésemmel gondod volt, akkor elnézést kérek, hogyha durva hangnemben fogalmaztam vagy esetleg megbántottalak volna. --Stephanmattheisen vita 2015. május 28., 21:12 (CEST)

dátumok

Kedves Teemeath,

Valóban a szobor fényképe tény is való, hogy nem 70 éves. Más licencet akartam odatenni, de szétszorttságomban ezt jelöltem ki. A másik fényképpel kapcsolatban, ha Farkas Endre vk. őrnagy 1908-ban született és egy 20 éves kora előtti fényképről van szó, feltételezhetjük, hogy legfeljebb 1930-ban készülhetett. Azóta már bőven eltelt 85 év. Másrészt a családi fényképalbumban vannak a fényképeink amiket feltöltöm a wikipédiára és mint a jogi tulajdonosa jóváhagyom, hogy ezek közölve legyenek. Köszönöm az észrevételeket, és értékelem a segitséget, mert nem mindig figyel oda az ember, hogy mit csinál. minden jót Farkasven vita 2015. május 29., 13:04 (CEST)

Értem. Sajnálom a félreértést, mindenesetre az összes többi fénykép 70 évnél régebbi. Erről gondoskodtam és bebizonyosodtam, és ezért megtettem így a fénykép közlésnél. Ismét köszönöm a segitséget. --Farkasven vita 2015. május 29., 13:18 (CEST)

Forrás és egyebek

Szia! Elolvastam üzenetedet. Válaszomat több részre bontanám: 1. Először is egy kérdésem lenne? Mi a teendőm abban az esetben, hogyha lefordítok pl. egy német nyelvű szócikket a Wikipédián? Abban az esetben az én forrásom a német nyelvű Wikipédia egy szócikke. Hogyha van forrás ott, akkor legtöbbször azokat meg szoktam jegyezni, azonban sok esetben ott sem neveznek meg forrást, azonban elfogadják a szócikket, azaz ellenőrzött a szócikk, mégsincs forrás. Ebben az esetben mit tegyek?

2. "Sokadszorra kérünk, hogy tüntesd fel rendesen a forrásokat."

Kértek ti, a megerősített szerkesztők. Ezt a mondatodat nagyzolásnak tartom, ami egy olyan embertől származik, aki a megerősített szerkesztői státusával birtokában beszél (hogyha nem nagyzolásból írtad, akkor elnézést kérek).

3. Az üzeneted második részével egyet értek, a jövőben linkesített forrást adok meg, kivéve hogyha a válaszom 1-es részében írtak fennállnak. A lábjegyzetelést és a linkesítést a jövőben el fogom végezni és több cikkemben (pl.: Monaco történelme) fogok lábjegyzeteket beszúrni.

4. Utólagosan is elnézést kérek, hogyha durván fogalmaztam vagy megsértettelek, megbántottalak. Üdvözlettel: --Stephanmattheisen vita 2015. május 29., 14:52 (CEST)

Vigna radiata

Szia Teemeah! Utánanéztem a Vignáknak, mert bennem kavar alakult ki, amikor észrevettem, hogy a szócikk információtartalma és Wikipédia:Növények műhelye/Vácrátót#Kultúrnövények táblázata (a vácrátóti botanikus kert botanikusai által küldött táblázat) más latin nevet mutat a mungóbabra. Priszter 1999, illetve a Flóra c. kertészeti enciklopédia is azt hozza, hogy a mungóbab = Vigna mungo, míg a Vigna radiata = arany bab, mongbab magyarul. Azt látom, hogy a szócikkben említett magyar forrás úgy hozza, hogy mungóbab a Vigna radiata és a Vigna mungo is, de ezt az elnevezési felfogást nem támogatom, mert csak a kavarodás nőne, ráadásul a fent említett két szakirodalom hoz mindkét fajra külön magyar nevet, a Vigna radiatáról szóló angol szócikk pedig megemlíti, hogy az nem egyezik meg a mungóbabbal (but not mungo); ezek alapján javaslom, nevezzük át a szócikket vagy az arany bab, vagy a mongbab névre, hogy ne nőjön a kavarodás. Az arany bab név talán onnan származhat, hogy a faj latin neve korábban Phaseolus aureus is volt egykor, a mongbab elnevezés meg talán a moong bean névből jön. Ha egyetértesz az átnevezéssel, nevezd át nyugodtan a szócikket. Ha nem, akkor meg beszélgessünk még róla. Üdvözlettel: --Sphenodon vita 2015. május 29., 21:56 (CEST)

TerVez2

Szervusz!

Nem tudom, hogy erre ez-e a "hivatalos" mód, ha nem, kérlek jelezd.

Törlésre jelölted a TerVez2 Vasútforgalmi Szimulátor nevű szócikkem (na jó, szócikk kezdeményezésem, az ilyen írogatásban nem vagyok jó - igazából én csak elkezdtem a szerkesztést, és passzolnám is tovább annak, aki ebben jó).

"WP:REKLÁM, nem nevezetes" besorolást sikerült kapni.

A reklám részt sem teljesen értem, mivel hasonló jellegű programokról van szócikk, így nem tudom, hogy ha az sem reklám, akkor ez miért az. Vagy ha az is reklám, akkor ez miért baj? Főleg, hogy láttam fizetős szoftverek szócikkét is a Wikin.

A "nem nevezetes"-t hát el tudom fogadni... Elvégre eddig csak 5 évnyi fejlesztőmunkánk, kb. 20-22.000 munkaóránk, 3400 km megépített vonalhálózatunk, ~500 szolgálati helyünk van csak. Eddig csak egy nemzetközi kiállításon szerepeltünk, egy állásbörzén, most pedig egy múzeumok éjszakája és egy nemzetközi kiállítás vár ránk.

Természetesen, ha megsértettünk valami szabályt, azt megértem; kérlek jelezd felém/nk.

Köszönettel,

Hnorbi vita 2015. május 30., 08:31 (CEST) Hajós Norbert projektvezető

Széchenyi István

Kedves Teemeah! A Széchenyi István szócikk a mai napon elvesztette kiemelt státuszát. Üdv, nyiffi üzenj! 2015. május 30., 10:18 (CEST)

Phanszori

Szia! Jaj, persze, ne haragudj, még nem sikerült utolérnem magamat! :) - nyiffi üzenj! 2015. június 1., 17:31 (CEST)

Na, most nézem, hogy ez most sajnos nem lesz kiemelt, de éppen eltünedeztek a munkapadról a szócikkek. Ha ez is lekerül, 4 marad. Jelöljük újra rögtön? És akkor megpróbálom bevonni magam, nem úgy, mint az elmúlt hetekben és a kocsmafalakon nagyobb publicitást is kaphatna a téma. Mit szólsz? - nyiffi üzenj! 2015. június 1., 17:37 (CEST)
De én is szívesen támogatnám, egy nyugodt órában átolvasnám, mert a wikis most nagyon magukra hagytam az új munkahelyem miatt, de ez kirívó. De rád bízom, lezárom akkor ezt most így, és ahogy döntesz, úgy lesz. Üdv, nyiffi üzenj! 2015. június 1., 19:44 (CEST)

Egy díj neked!

Apró Kedveskedések Csűrcsillaga
Nagyon köszönöm a segítséged Oswald Chambers szócikkének szerkesztésekor! Kezdő vagyok ebben a munkában és jól esett, hogy rögtön akadt valaki, aki mellém áll. Ha töröltem volna valamit tőled, csak véletlen volt, elnézést! Csabosz vita 2015. június 2., 14:31 (CEST)

Yé-yé

Köszönöm az észrevételt és a javítást. Ezzel egy csapásra megoldódott az a problémám is, hogy nem találtam a bekezdésenkénti szerkesztőikont. Üdv: Solymári vita 2015. június 2., 16:52 (CEST)

Wictor Charon archívum

Szia, ezt írtad és töröltél rengeteg munkát:

"Szia! Hangfelvételekhez szükség van két engedélyre a szabad licenchez: 1. a felvételt készítő személy engedélye, 2. a felvételen szereplő személy jogi örökösének engedélyére. Mivel az úr 1976-ban hunyt el, az még nincs 70 éve, vagyis a felvétel jogvédett. Kérlek, hogy média feltöltése előtt olvasd át a Wikipédia:Felküldési útmutató oldalt. Megértésed köszönöm. Xiaolong Üzenő 2015. május 15., 13:42 (CEST)

   Ugyanez vonatkozik a képekre is. A magánarchívumban való megtalálhatóság nem ad szerzői jogot a kezedbe. A fotósé a szerzői jog, amennyiben a fotós kiléte ismeretlen, úgy első közléstől számítva 70 évig jogvédett a képek. Xiaolong Üzenő 2015. május 15., 13:51 (CEST)

Fájl:Youtube-head.png ehhez szintén a fotós engedélye szükséges. Xiaolong Üzenő 2015. május 15., 13:54 (CEST)"

Az összes felhasznált anyag a saját tulajdonomban van, az archívum örököse vagyok. Arra kérlek, hogy az oldalt állítsd helyre úgy, ahogyan azt elkészítettem. Végül is erre való a wiki, hogy ezeket az adatokat megosszuk másokkal.

Köszönöm. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Yubainkantibet (vitalap | szerkesztései) 2015. június 4.

== Krómozás== válasz

Szia! Én a honlapon a Technológia menüpont-ban találtam ezt a rengeteg mindent, nézd meg. :) És kiegészítettem a saját tudásommal, de ahhoz is van forrásom. Most akkor feleslegesen írtam meg ezt a sok mindent? Köszi a választ, egy kezdő cikkíró :)

Krómozás szócikk válasz

Szia! Én a honlapon a Technológia menüpont-ban találtam ezt a rengeteg mindent, nézd meg. :) És kiegészítettem a saját tudásommal, de ahhoz is van forrásom. Most akkor feleslegesen írtam meg ezt a sok mindent? Köszi a választ, egy kezdő cikkíró :) --Vanda9 vita 2015. június 5., 16:49 (CEST)

nemszabad

Szia! Remélem nem baj, hogy itt... néhány észrevétel:

- Ez a mondat: "Éppen ezért nem szabad fájl galériába, táblázatba, képdia-sablonba és egyértelműsítő lapokra nem tehető." - talán könnyebben érthető, ha a nem szabad fájl és a galéria nem "olvad" egybe (Éppen ezért galériába, táblázatba, képdia-sablonba és egyértelműsítő lapokra nem tehető nem szabad fájl/esetleg: Éppen ezért galériában, táblázatban, képdia-sablonban és egyértelműsítő lapokon nem szabad fájl használata nem megengedett.)..?
- "Hosszabb cikkek esetén a szöveg mennyiségétől függően 2-4 darab kép és 1-2 darab hang és/vagy videofájl, amennyiben a szövegben ki van fejtve." a szövegben ki van fejtve részt lehet érdemes lenne egy kicsit jobban kifejteni. Nekem pl. anno Regasterios így írta (egy picit megváltoztattam): filmről legalább néhány mondatos ismertetőnek kell lennie a cikkben, hogy az adott filmkocka felhasználható legyen, nemcsak az ábrázolt cselekményről, hanem a film hátteréről is – miért volt kiemelkedő az alkotás, illetve miért nagyon fontos az adott színész életében" - példaképpen akár ez/ehhez hasonló (általánosabban megfogalmazott) szöveg is lehetne ott zárójelben. Vagy lelinkelni a példákhoz (mikéntjét lásd a #példák részben (?) ), mert ott jól ki van ez is fejtve.
- a táblázatos jogtiszta felhasználásnál
  • Írásos engedély nélkül feltölthető tartalmak: a "Szövegrészlet"-nél esetleg opcionálisan szerepelhetnének a {{Idézet}}(?), {{Idézet 2}}(?), {{Idézet 3}}(?) sablonok és a szerkesztőablak alatt karakterek között található „”-jel.
  • Csak írásos engedéllyel elfogadott tartalmak: Poszterek-nél esetleg külön ki kéne térni, mi a helyzet, ha valami/valaki hátterében, mennyire láthatóan, milyen mértékben van ilyen.
- Példáknál a "Helyes használat" helyett talán inkább a "Használat a Wikipédián"/"Használhatóság a Wikipédián"/"Mit tegyek" jobb lenne (hiszen a helytelenek is le vannak írva).
szintén itt... egy olyan példa, amikor egy borító pl. egy művész alkotását ábrázolja és/vagy a kiadvány róla, vagy róla is szól akkor a művész szócikkébe behelyezhető-e és milyen feltétellel, ha beszerezhető hozzá engedély. (mivel ez beszélgetésben konkrétan felmerült, ezért kérdezek ennyire konkrétan - de ettől még nem biztos, hogy a példatárba való, a válasz viszont tényleg érdekel.) benne van, így ez a kérdés semmis :o) jav: 2015. június 5., 18:06 (CEST)
- A megjegyzéseknél nem tartom szerencsésnek a két "1"-est.

Egyébként meg én is csatlakozom az elismeréssel szólókhoz, nagyon fontos lépés ez! Megyek is szavazásra jóváhagyni. :o) Fauvirt vita 2015. június 5., 17:08 (CEST)

Értem, megértem... viszont nem baj, hogy előbb "megbeszéltük" (az idézetes sablonokat ki is veszem). :o) Akkor földobom ott is, mint apróságok (hiszen érdemben, lényegében nem változtat a felvázoltakon). Fauvirt vita 2015. június 5., 18:39 (CEST)

Re: Logók

Szia! Poszter vagy borító helyett lehet feltölteni hasonló illusztrációs értékkel bíró filmkockát, vagy manga karakterrajz helyett képregénykockát, de a logók helyett semmit nem tudsz és ez egy hatalmas különbség a logók és a többi nem idézhető tartalom között. --Sasuke88  vita 2015. június 5., 20:06 (CEST)

Azért felesleges egy kalap alá venni egy logót meg egy regényt vagy egy filmet. Továbbá, mint odaát is említettem, itt nem arról van szó, hogy bármit is kaszálnánk rajta vagy egyéb módon hasznot hajtanánk belőle és/vagy megkársoítanánk a tulajdonost. Én ezt nem értem, hogy miért kell (és hogyan lehet egyáltalán) egy biciklilopáshoz meg filmek bevételeihez hasonlítani azt, hogy itt alacsony felbontásban, illusztrációs és informatív céllal, mint encikloédia leközöljük egy párt, cég vagy termék logóját. A két téma ég és föld. De semmi gond, ha a törvény ezt írja elő, legyen így. Bár semmi értelme és mindenki csak veszít vele, de a törvény az törvény. Én nem is szeretnék ezen többet vitatkozni, mert szerintem felesleges. Csak a véleményem fejtettem ki. --XXLVenom999 The Bunker 2015. június 5., 22:10 (CEST)

v: F.I.R.E.

Szia! Igen, valóban hoax. Köszi, hogy írtál. Ez a W.I.T.C.H. sorozat utánzata, nem létezik. --Ákos97 почта 2015. június 8., 16:11 (CEST)

A vonatkozó cikkeket is telelinkelte vele. Azonkívül kérdés, hogy Szabopetra996 is ezt akarja-e folytatni... --Pagony foxhole 2015. június 8., 16:25 (CEST)

Szia! Köszi az információt! Sajnos engem könnyedén át lehet verni. :) De figyelek. Köszi, üdv, nyiffi üzenj! 2015. június 8., 18:26 (CEST)

Fekete Judit

Szia!

Ez itt minek a duplikátuma?

--Malatinszky vita 2015. június 8., 22:06 (CEST)

Ezé. Csigabiitt a házam 2015. június 8., 22:08 (CEST)

És miért a jobb felbontásút akarjuk azonnalizni? --Malatinszky vita 2015. június 8., 22:14 (CEST)

Nem néztem a felbontását, azt néztem, melyik van használatban. Xiaolong Üzenő 2015. június 9., 08:57 (CEST)

Néhány soros szócikkek

Kedves Teemeah!

Látom írtál Anakin2005-nek. Csak azt szeretném jelezni, hogy ez se lett bőbeszédűbb szócikke: Noel Taylor. Atobot tett is rá szubcsonkjelzést május 24-én, de Anakin2005 május 27-én leszedte róla: Noel Taylor lapváltozat. Így a lap kikerült az öt napos szubcsonkokat figyelők látóköréből.

Ez az április 23-án kezdett szócikke (Peter Clack) ugyan bőbeszédűbb lett Steve szerkesztőnek köszönhetően, aki csonkot tett rá, viszont ez sem lett amolyan igazi wikis cikk (mindössze öt sorból áll, a csonk-jelzést és a két kategóriát nem számítva) és április 24-én leállt a szócikk szerkesztése.

Remélem te többet tudsz elérni Anakin2005-nél. Szép napot kívánok! Apród vita 2015. június 9., 11:37 (CEST)

@Apród: nem hiszem, hogy sikerül, de köszi, hogy szóltál. Xiaolong Üzenő 2015. június 9., 12:16 (CEST)

Máshol viszont eredményt értél el. Amióta kifakadtál a Kezdőlap vitalapján és X. szerkesztő véleményezésének megtervezését helyezted kilátásba, némi morgolódás után rendeltetésszerűen kezdték el használni a kezdőlap vitalapját. Vagyis ezek szerint ide tényleg a te applejacki öszinteséged kellett. Apród vita 2015. június 9., 13:40 (CEST)

Örülök, hogy néha hasznot is hajt a természetem... Xiaolong Üzenő 2015. június 9., 13:43 (CEST)

Egy díj neked!

Az eredeti barnstar
Ezt a díjat a közmunka szócikk-kezdeményben lévő plágium leleplezéséért kapod tőlem. Beléptek az adataimmal, azóta a delikvens létrehozott egy saját fiókot, én pedig szerkesztem a szócikket szépre, jóra. :)

Köszönöm. Pitypalatty vita 2015. június 9., 14:11 (CEST)

Közmunka

Szia Teemeah,

köszönöm a szerzői jogokra vonatkozó észrevételt, javítottam a lapot jobban mondva létrehoztam az ideigleneset. Remélem, hamarosan ellenőrzik.--Pitypalatty vita 2015. június 9., 16:47 (CEST)

Képmáshoz füzödő jog és személyiségi jog

Mivel benne vagy a képmáshoz való jog tanulmányozásában, azt gondoltam, hogy tanulságos lehet, hogy mostanában milyen megállapítások születnek esetleg egy képmáshoz, személyiségi joghoz kapcsolódó perben. Nem mintha képmás miatt a Wikipédia pereskedne, de az, hogy a bíróságok egy-egy kérdésben kemény vagy engedékenyebb álláspontot képviselnek, az a wikin belül sem mindegy, ha jól gondolom.

Tanulságos megállapítások születtek ugyanis a Mesterházy Attila képmáshoz, személyiségi joghoz fűzödő bírósági perében a képmás, hangfelvétel és személyiségi jogokról az alperes, felperes és a Fővárosi Itélőtábla részéről egyaránt: Az MSZP volt elnöke elvesztette bohócos perét a CÖF-ösök ellen. Remélem nem haragszol, hogy ezt a cikket itt mellékelem. Mondjuk az itéleten kiakadtam (mármint hogy bűncselekmény elkövetésével vádolt személy és közéleti személy egy plakáton szerepeltetése nem sért jogokat), de az az én bajom. Legtanulságosabb az volt benne, amit én vontam le, hogy közéleti szereplők esetén a jog meglepő dolgokat is ki szokott bírni bizonyos okoknál fogva. Apród vita 2015. június 9., 17:22 (CEST)

@Apród: Köszi. A közszereplők esete mindig másabb. A képmáshoz fűződő jog számunkra a wikin a hétköznapi emberek esetében érdekes igazán. Közszereplőnek sokkal több mindent kell tűrnie, ez jár az állással, amit választott. Koreában pl. elutasították Psy perét is, aki egy céget perelt, mert az rá hasonlító babákat árusított az ő beleegyezése nélkül, azzal, hogy nem lehet bizonyítani, hogy a képmása szerepel a babákon. (Csak a hülye nem látja, hogy az nem Psy, de mindegy) Xiaolong Üzenő 2015. június 9., 19:41 (CEST)

NEMSZABAD

Miért is nem szavazunk még?

--Malatinszky vita 2015. június 12., 06:49 (CEST)

Azért, mert még nem értem rá átfogalmazni Fauvirt kérésének megfelelően és egyenként értesíteni az eddigi jóváhagyókat, hogy az új szöveget is jóváhagyják-e. :) Xiaolong Üzenő 2015. június 12., 11:05 (CEST)

File:WP Adolf Eichmann 1942.jpg

Ja, már én is látom. Elég fura, de ha Commonsék így gondolják, akkor legyen. Mindenesetre a megtévesztő közkincs sablont levettem, mert nem közkincs. --Sasuke88  vita 2015. június 12., 15:15 (CEST)

A kép szerzője valószínűleg Heinrich Hoffmann, aki 1957-ben halt meg. Ha közkincs lenne, akkor az eredetit is nyugodtan fel lehetne tölteni, felesleges lenne ez a FOP-os hercehurca. --Sasuke88  vita 2015. június 12., 17:11 (CEST)

Fájlvita:Dúró Dóra.png

Szia! Itt: Fájlvita:Dúró Dóra.png tudnál segíteni? Most használható ez a kép vagy sem? --Sasuke88  vita 2015. június 13., 15:20 (CEST)

Megoldódott a probléma :-). --Sasuke88  vita 2015. június 13., 17:40 (CEST)
Bocsánat, ma egész nap nem voltam wikin. Örülök, hogy megoldódott. Xiaolong Üzenő 2015. június 13., 21:22 (CEST)

Kedves Teemeah

Na jobb, hogyha elhalgatsz, mert az uncsimnak Mennich Juliann Edina a neve. Nem vagyok egy egyszerű ki kedves lány, szóval (fogd be a pofád)--Darabont Sziella (Ella) vita 2015. június 14., 15:51 (CEST)

!

Csak már, hogy figyelmeztetlek! A fogd be a pofád nem olyan csúnya szó, mint a kurva (bocsánat) vagy stb.--Darabont Sziella (Ella) vita 2015. június 14., 16:03 (CEST)

Szerintem ne azt mérlegeld, hogy az egyik otrombaság csúnyább-e a másiknál, hanem inkább egyiket se használd. --Malatinszky vita 2015. június 14., 16:08 (CEST)

Keresztnevek

Szia, csak segíteni szeretnék: ha megnézed Ella szerklapját, egyrészt zilahi (Romániában akármit lehet(ett) anyakönyvezni, focista- és autóneveket is), másrészt vannak ott még érdekes nevek. Ő ebben nőtt fel. Üdv, --Vépi vita 2015. június 14., 19:39 (CEST)

Módosítás

Szia!

Még tegnap moderáltad a Lófej maszk nevű cikkemet. Azóta sikerült elvégeznem a szükséges változtatásokat. Kérlek nézd meg, hogy jó-e az új verzió és ha igen, akkor hagyd jóvá, hogy megjelenhessen élesben is.

Köszönöm a segítségedet! Danye757 vita 2015. június 17., 18:33 (CEST)

OTRS képernyőképek - Hiányos leírólap

Kedves Teemeah! Az OTRS nyílt forrású, szabadon letölthető, használható stb. program. Ezt a szoftvert letöltöttem a gépemre, telepítettem és az alaprendszerről készítettem 2 képernyőképet, amit feltöltöttem a magyar Wikipédiára. Mindkét fotó adatlapját azonosan töltöttem ki, eltérés csak a fájlok neveiben és címében volt. Az általad kifogásolt licencrészt így fogalmaztam és írtam: Forrás: képernyőkép, saját készítés, Engedély: GPL. ennél többet nem tudok írni, mert szerintem ez mindent magába foglal. Viszont, ha nagyon pontosítani kell, akkor GPLv3, amit most ki is javítottam. Kérlek írd meg, hogy még mivel egészítsem ki az adatokat, hogy megfeleljen a Wikipédia szabályainak.

Értek mindent. Köszönöm! --Gyarakilaszlo vita 2015. június 17., 20:43 (CEST)

Az új licenc sablont Te állítod be az érintett két kép esetén, vagy jelzed majd, ha kész és akkor szerkesszem be én? --Gyarakilaszlo vita 2015. június 17., 20:45 (CEST)

Javítottam. Üdv: --Gyarakilaszlo vita 2015. június 17., 20:48 (CEST)

Nohara Rin

A Wikipédia:Törlésre javasolt lapok-ban június 17-hez tetted Nohara Rin törlési javaslatát :-). Június 19 van. Apród vita 2015. június 19., 12:47 (CEST)

Ezt nyugodtan korrigálhattad volna te is. Nem szócikknévtérben van és ugyanannyi vagy még kevesebb időbe is került mint ide írni. ;-)). Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. június 19., 12:53 (CEST)

Igazad van. Apród vita 2015. június 19., 13:08 (CEST)

Figyelmetlenség volt, előfordul. Köszönöm a korrigálást. Xiaolong Üzenő 2015. június 19., 13:13 (CEST)

CEE tavasz

A Wikimédia Magyarország Egyesület köszöni a Közép- és kelet-európai tavasz szócikkíró versenyben végzett munkádat.
Kedves Teemeah meghívlak a CEE tavasz szócikkíró verseny eredményhirdetésére és azt követő wikitlira. --Texaner vita 2015. június 20., 16:21 (CEST)

Katonai konfliktus infobox

Szia! Muszáj a {{Katonai konfliktus infobox}}(?)-ban a box kétharmadát ilyen lenyitogathatós nyavalyákba tenni? A cikkek 99,9%-ánál semmi értelme, csak idegesítő, hogy ki kell nyitogatni, a többinél meg lehet úgy igazítani a cikket, hogy elférjen benne egy kicsit hosszabb infobox. – Sasuke88  vita 2015. június 20., 23:12 (CEST)

@Sasuke88: azért lett így csinálva, mert vannak olyan szócikkek, ahol sok infó kerül bele, kilométer hosszan. Xiaolong Üzenő 2015. június 21., 22:03 (CEST)

Szerintem nem sok olyan cikk van, ahol igazán hosszú az infobox, a hosszú infobox az itt látható: Toaru madzsucu no Index, ennél tuti, hogy egy se hosszabb Vigyor. Ha jól láttam a koreai háború váltotta ki ezt a dobozolást, ahol viszont vicces, hogy a "Civil halottak és sebesültek száma: Kb. 2 500 000 fő" nincs elrejtve míg a többi veszteség igen. Jó lenne legalább opcionálissá tenni ezt a bedobozoltságot, de a legjobb teljesen megszüntetni. Sose értettem, hogy minek dugdosni az információt az olvasó elől, csak azért mert kicsit több helyet foglal a képernyőn. Miért nem rejtjük már el a hosszabb cikkek egy részét is? Vigyor --Sasuke88  vita 2015. június 21., 22:35 (CEST)
Nem értünk egyet ebben. Engem kifejezetten idegsít, ha görgetek és még a harmadik meg negyedik szakaszcím mellett is az infoboxot találom, ahelyett hogy pl. illusztrációt tudnék a szöveg mellé helyezni. aki kiváncsi az adatokra, rákattint arra a nyavalyás Kinyit gombra és voilá. Nem akkora ördöngösség. Xiaolong Üzenő 2015. június 22., 09:54 (CEST)
És voilà, szét is esett a cikk, mert nem az infobox valós méretéhez van igazítva. Amúgy bal oldalra is lehet ám képet tenni. Vigyor --Sasuke88  vita 2015. június 22., 10:48 (CEST)

koreai Robin Hood

Szia! Azt írtad az érdekességekhez, hogy "…Hong Gildong a koreai Robin Hoodhoz hasonló alak" - de ebből az jön ki, mintha Robin lenne koreai. Nem lenne jobb "…a koreai Hong Gildong Robin Hoodhoz hasonló alak" vagy "…Hong Gildong Robin Hoodhoz hasonló alak Koreában"? --Hkoala 2015. június 21., 20:58 (CEST)

De, jobban hangzana, köszi :) Xiaolong Üzenő 2015. június 21., 22:03 (CEST)

Tudománykommunikáció-elméletek

Perseuswiki hívta fel a figyelmet arra, hogy Dorsolya június 6-án törölte a Tudománykommunikáció-elméletek tartalmát a problémákat jelző sablonok kivételével - feltehetőleg azért, mert azt kérdezted Dorsolyától június 5-én, hogy a Tudománykommunikáció-elméletek miért nem lehet a Tudománykommunikáció szócikkben (úgy látszik nem vette jó néven, pedig rendes dolog volt felhívnod erre a figyelmét). Egyébként a Tudománykommunikáció teljes tartalmát is törölte Dorsolya.

Először az adminisztrátorok üzenőfalára akartam írni, aztán rájöttem, hogy te viszont talán emlékszel a Dorsolyának szánt tanácsodra, ezért neked szerencsésebb jeleznem. Szép napot kívánok! Apród vita 2015. június 22., 02:27 (CEST)

@Apród: nem tudom miért kell ezzel kapcsolatba AÜ-re vagy akár nekem írni. Vissza kell állítani és kész. Attól mert én szóltam neki először, nem jelenti azt, hogy más nem kommunikálhat vele, vagy nyúlhat bele a szócikkébe... Xiaolong Üzenő 2015. június 22., 09:51 (CEST)

Bocs, hogy szóltam. Apród vita 2015. június 22., 12:22 (CEST)

Kétség

Szia!

Megnéznéd Fájl:Megaplakát Gyurcsány.jpg ezt a képet? Nem tudom eldönteni, hogy az óriásplakát miatt nem lenne-e engedélyköteles. Köszi előre is. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. június 23., 15:22 (CEST)

@Hungarikusz Firkász:, de jól látod. Itt nem érvényes a de minimis, mivel nem a budai toronyház ábrázolása a cél, amin véletlen épp ott van egy plakát, hanem kifejezetten a plakát a fókusz, vagyis ez massszívan jogsértő. Xiaolong Üzenő 2015. június 23., 15:26 (CEST)

Köszi szépen! Akkor eljárok. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. június 23., 15:27 (CEST)

Hungary's Got Talent

Szia! Kijavítottam és forrásokkal hitelessé tettem a műsor oldalát, ha megkérhetlek ellenőrizetté tennéd, hogy valóban a jelenlegi információkat tartalmazza, ne pedig a korai spekulációkat. Köszönöm.--KristofMaraz vita 2015. június 24., 00:16 (CEST)

Ünnepélyes vállveregetés és gratuláció

„Öreg róka” elismerés
A tízéves kitartó szerkesztői munkáért, mellyel elhivatottságodat bizonyítottad a magyar kultúra és ismeretterjesztés terén.
A Wikipédia szerkesztő-közösség nevében: --Csurla vita 2015. június 27., 17:01 (CEST)

Gratulálok a fenti elismeréshez, nagyon megérdemelted; egyben boldog 10. (!) wikiszülinapot kívánok! Üdv  … szalax üzenő 2015. június 27., 18:09 (CEST)

Köszönöm. :) Xiaolong Üzenő 2015. június 27., 18:28 (CEST)

Gratula! Ugye, milyen fura belegondolni, hogy már tíz év? :) Alensha 2015. június 27., 21:16 (CEST)

Bizony! őrület gyorsan repül az idő. Xiaolong Üzenő 2015. június 27., 21:54 (CEST)

Gratulálok! Nagyon örülök, hogy 10 éve közöttünk vagy, hiszen nélküled a huwiki ne tartana ott, ahol! Remélem a következő 10 évben is hozzájárulsz a magyar wiki fejlődéséhez! ;-) OrsolyaVirágHardCandy 2015. június 27., 21:31 (CEST)

Köszi! Xiaolong Üzenő 2015. június 27., 21:54 (CEST)

Gratulálok és sok boldog wikiszületésnapot kívánok! Apród vita 2015. június 27., 21:56 (CEST)

Köszi! Xiaolong Üzenő 2015. június 27., 23:01 (CEST)

Én is gratulálok, nagy köszönet a kitartó munkádért! --PallertiRabbit Hole 2015. június 28., 06:15 (CEST)

Gratulálok az évfordulóra és sok jó szerkesztést kívánok még neked! Vadszederke' 2015. június 28., 11:30 (CEST)

Én is szeretnék csatlakozni a gratulálókhoz és még legalább 10 évnyi örömteli szerkesztést kívánok! :) - nyiffi üzenj! 2015. június 28., 11:32 (CEST)

Ezzel a wikitortával csatlakozom az előttem szólókhoz. Csak így tovább! --Rlevente üzenet 2015. június 28., 14:02 (CEST)

Szívből gratulálok!--Szilas vita 2015. június 28., 15:47 (CEST)

Köszönöm mindenkinek. :-) Xiaolong Üzenő 2015. június 28., 18:30 (CEST)

gratulálok Szajci pošta 2015. június 28., 18:42 (CEST)

Gratulálok! Várjuk a 2000. szócikket! :-) Ogodej vitalap 2015. június 28., 20:26 (CEST)

Köszönöm! Xiaolong Üzenő 2015. június 28., 21:13 (CEST)

Közép- és kelet-európai tavasz szócikkíró verseny emléklap

Kedves Teemeah

A Közép- és kelet-európai tavasz szócikkíró verseny alkalmából minden részvevő számára emléklapot készítettünk. Sajnos nem tudtál részt venni az eredményhirdetésen így azt átvenni nem tudtad. Kérlek, azért, hogy az emléklapot el tudjuk hozzád juttatni adj meg egy drótposta címet (pdf változat), vagy egy postai címet (nyomtatott változat). Erre azért van szükség, mert a wikipédiás levelezőrendszer nem teszi lehetővé csatolmány küldését.

Mivel a szerkesztői lapodon nem adtál meg e-mail címet, csak itt a vitalapodon tudlak elérni. Kérlek az általad választott cím megküldéséhez használd a szerkesztői lapomon az „E-mail küldése ezen szerkesztőnek opciót az eszközök között. --Texaner vita 2015. június 27., 23:26 (CEST)

Csang Ce-ji

Szia, Timi, nincs egy kicsit túlbonyolítva a névírása a Tigris és sárkány (film)-ban? Mivelhogy zöldnek jön ki így. --Pagony foxhole 2015. június 28., 01:59 (CEST)

@Pagony: ez egy régebbi cikk, az egészet át kéne majd nézni átírásilag. Xiaolong Üzenő 2015. június 28., 10:42 (CEST)

v: szövegértelmezés

Szia! Köszönöm a gratulációt és egyben a figyelmem felhívását. Most már tudom, hogy rossz és rosszabb között kell választani! :-) --Ákos97 почта 2015. június 28., 12:01 (CEST)

Lezárva

Szia!

Lezártam a szavazást (pár órával később, mint kellett volna, és mint akartam). Innentől rád bízom. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. június 29., 22:23 (CEST)

Engedélykérés

Szia! Egy nagy lélegzetvétel után úgy döntöttem, hogy megpróbálok engedélyt kérni a MangaFan Kiadó által kiadott mangák borítóira. Egy kérdésem lenne, hogy a Wikipédia:Engedélykérés lapon a borítókra vonatkozó mintalevélben van olyan, hogy <<kép(ek) webcíme>>, muszáj ide webcímeket írni, nem elég, hogy a MangaFan Kiadó által kiadott mangák borítói? --Sasuke88  vita 2015. július 3., 09:29 (CEST)

@Sasuke88: persze, hogy leht mást is írni. Az csak egy minta. :) Szituációtól függően változtatható. A lényeg, hogy a licencfeltételeket megadják (hol és hogyan használható). üdv Xiaolong Üzenő 2015. július 3., 09:33 (CEST)
OKsa :-). Még egy: a "szerkesztő neve" helyére a valódi nevemet vagy a Sasuke88-at írjam? :-) --Sasuke88  vita 2015. július 3., 10:58 (CEST)
Ahogy szeretnéd :) Xiaolong Üzenő 2015. július 3., 12:12 (CEST)
Na elküldtem nekik (lehet, hogy kétszer is Vigyor), remélem válaszolnak. Köszi a segítséget! --Sasuke88  vita 2015. július 3., 12:32 (CEST)
Nincs mit. Szorítok. Xiaolong Üzenő 2015. július 3., 12:49 (CEST)

re Világörökség

Jó kérdés... Szerintem várj pár napig, hátha frissítik a javaslati listát (szerintem egyszerűen ki fogják törölni ezt a tételt). --Hkoala 2015. július 4., 13:43 (CEST)

Köszönöm a tippet, megkérdeztem. --Hkoala 2015. július 4., 16:40 (CEST)

Térkép feltöltése

Az történt, hogy többször is újraolvastam a feltöltési űrlapot, és nem találtam meg, hova lehetne beírni a forrásra vonatkozó adatokat. Egyébként 70 évnél régebbi. Lehet, hogy ezért nem találtam, hogy mit hova írjak be. Van tanácsod? MZ/X vita 2015. július 4., 21:42 (CEST)

A térkép eredetije a következő lapon található: Képeslap múzeum. Több más helyen is láttam, de csak ezt jegyeztem fel. A térképnek kiemeltem egy részletét, és azt töltöttem fel. Kérdésem: ha a szerzői jog 70 évet ír elő, akkor miért kell erre engedélyt kérnem? És kitől? Félreérthetetlenül kiderül, hogy a térkép 1872-ben készült, talán a szerzője is kinyomozható.


Azt belátom, hogy erről valaki fénymásolatot készített, és felrakta az internetre. Dehát a képnek nem az a szerzője, aki lemásolta. Ismétlem: mi a javaslatod? MZ/X vita 2015. július 4., 21:58 (CEST)

Fogalmam sincs, hogy lehet a sablont kitöröli, hiszen nem is láttam. Sikerült viszont tájékoztatót találnom arról, kik végezték a térképezést: Budapest Főváros Levéltára MZ/X vita 2015. július 4., 22:11 (CEST)

Most, hogy szóltál, természtesen már látom, mit kellett volna kitöltenem. Ezek után szeretnék még egy, vagy két térkép-részlet felrakni, amely 70 évnél régebbi. Ezek a Városszépítő Bizottmánytól származnak. MZ/X vita 2015. július 4., 22:23 (CEST)

Nem jelent meg az az ablak, amelybe a forrást beírhattam volna. Ezt manuálisan pótoltam. Nézd meg kérlek, hogy rendben van-e így. MZ/X vita 2015. július 8., 15:20 (CEST)

Filozófus infobox

Ne haragudj a zavarásért. Csak arra szeretnélek kérni, hogy a Sablon:Filozófus infobox-ba legyél szíves betenni egy

FŐ MŰ -->{{Infobox/Általános<!-- -->|{{{fő mű|{{{főmű|}}}}}}<!-- -->|Fontosabb művei<!-- -->|<!-- -->}}<!--

paramétert, mert nekem sajnos nem sikerült. Filozófusoknál ez is fontos tétel, mint az íróknál. Köszönettel: 12akd vita 2015. július 5., 10:53 (CEST)

Hiába tettem be a kódot, nem jelent meg a "fő mű" paraméter. (Az író infobox alapján kísérleteztem, de úgy tűnik, hogy ezt még tanulni kell...) 12akd vita 2015. július 6., 09:26 (CEST)

Nagyon szépen köszönöm a segítséged. 12akd vita 2015. július 6., 15:08 (CEST)

Ana Bedran-Russo

Szia! Egyrészt az én egyetlen forrásom az angol nyelvű Wikipédia volt, tehát más forrást nem tudok megnevezni. Megnyitottam a szócikk angol nyelvű változatát és lefordítottam. Ebben az esetben mi a teendő? Másoljam át az angol wiki forrásait? Másrészt pedig mi a baj a cikkel (az egészségességet kivéve, amit már átírtam "egészségre")? Úgy értem nyelvhelyességi, helyesírási hibákra gondolok. Hogyha ezekre felhívnád a figyelmemet, akkor tudnám javítani a cikket, aminek kibővítésével most az egyetlen célom az volt, hogy megmentsem a törléstől. A fordítandó sablont még el tudnám fogadni, mivel az egyetemek nevét nem fordítottam le magyarra. Azt leszámítva az összes többi sablon szükségességét megkérdőjelezem. Harmadrészt pedig miért lett törölve a magánélet szakasznál a parodontológusnál a lábjegyzet? Mivel a magyar Wikipédián nincs cikke a parodontológiának, ezért az angol Wikipédia linkét megadtam, hogy az olvasó - amennyiben tud angolul vagy valamilyen más nyelven, amilyen nyelven van cikke a parodontológiának - addig, ameddig nem lesz magyar cikk a parodontológiáról, tudja, hogy mi is az, amit Ana Bedran-Russo férje csinál. Üdv. StephanmattheisenItt üzenj! 2015. 07. 06. 20:11

Köszönöm, hogy pontosabb fordítást adtál meg nekem a cikkel kapcsolatban, az angol nyelv nem az erősségem. Emellett köszönöm azt is, hogy beláttad, hogy az orvosi típusú cikkek szerkesztése nem könnyű és ehelyett nem kezdtél el szitkolódzni. Üdv. StephanmattheisenItt üzenj! 2015. 07. 06. 21:33
Tudom, hogy nem szitkolódzol, pont azt mondtam, hogy köszönöm, hogy nem tetted ezt. Másrészről pedig igazad van, a jövőben pedig kerülöm az angol nyelvről fordítást, legalább addig, ameddig nem tanulom meg jobban a nyelvet. Szeretnék ezzel kapcsolatban mást is írni, de nem tudom "kimagyarázni magam" ebből, egyszerűen vállalom a szócikkel kapcsolatos felelősséget. Üdv. Stephanmattheisen vita 2015. július 6., 22:46 (CEST)

Beauty Forum

2 független források: - http://hvg.hu/plazs/20110415_beauty_forum_kiallitas - http://www.messen.de/de/8426/muenchen/beauty-forum-muenchen/info Viktorpp vita 2015. július 7., 21:08 (CEST)

független van: http://www.messen.de/de/impressum Viktorpp vita 2015. július 7., 21:16 (CEST)

Re: Grabowska, Gofman

A két cikkhez adtam meg forrásokat, remélem, ezek már jobbak. DVTK KIADÓ vita 2015. július 10., 13:21 (CEST)

Keresztély dán herceg

Üdv! A cikk forrásokkal alátámasztva. --Juan Diego Manuel vita 2015. július 10., 18:17 (CEST)

Koreai gasztronómia

Gyönyörű cikk! Őszinte gratulációm! Egyik kedvencem az ázsiai gasztronómia. Csak örvendenék, ha a munkádat a thai, filipino vagy egyéb (japán, kínai vagy egyéb) cikk követné.Carlos71 vita 2015. július 10., 20:38 (CEST)

Köszönöm:) Xiaolong Üzenő 2015. július 11., 23:46 (CEST)

Képfeltöltés

Üdv! Tudnál abban segíteni, hogy az alábbi hivatalos oldalon (http://kongehuset.dk/) közzétett képeket hogyan tudom szabadon megszerezni és a wikipédiára feltölteni? Köszönöm! --Juan Diego Manuel vita 2015. július 11., 13:41 (CEST)

Wikipédia:Karbantartóműhely/Logók

Szia!

Hogy jelöljem rajta, ha valamelyikre elindítottam az engedélykérést? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. július 12., 21:44 (CEST)

@Hungarikusz Firkász: Szia, mindegy, ahogy akarod, egy zárójeles megjegyzés is elég. Csak legyen ott valami, hogy valaki már átnézte a képet. Xiaolong Üzenő 2015. július 12., 22:39 (CEST)
Akkor ezt a megoldást választottam. A sor végén a Fájl szó – szerintem – úgyis felesleges. Gondolom, azt, amire meg sikerült engedélyt szerezni meg csak egyszerűen kivesszük a listából. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. július 12., 22:43 (CEST)
@Hungarikusz Firkász: Igazából ha megnézed az A betűnél, kitöröltem a felesleges oszlopokat és tettem a helyükre egy Átnézve oszlopot. Csak még nem volt időm manuálisan mind a 3000 sorból kitörölni őket :) Xiaolong Üzenő 2015. július 12., 23:04 (CEST)

Re: Brandon Lee

Szia! Forrás: blogspot.hu? Komolyan egy hobbiblogról forrásolod Brandon Lee halálát? WP:MF? Xiaolong Üzenő 2015. július 12., 23:06 (CEST)

Szia. Először is: mi az, hogy hobbiblog? Az, amiért az írója nem kap fizetést? És ha kap fizetést, akkor már komoly blog lesz? Vagy attól függ, hogy kitől kap érte fizetést? Fel kéne számolni ezt az idejétmúlt rátekintést, ma már a bloggereket gyakran tekintik autentikus forrásoknak, és úgy beszélnek róluk, ahogy régen a tárcaírókról vagy szabadúszó tényfeltáró újságírókról. Nekem speciel az Index, az ország egyik vezető hírportálja nem egyszer kevésbé hiteles forrásnak látszik, mint egy olyan poszt, amelynek írója szemlátomást nem csak átvesz egy hírt az MTI-től vagy a 444-től, hanem kissé beleolvas a témába.

Másodszor: a Blogspot egy blogszolgáltató. A [6], [7], [8] oldalakra szerintem nem mondanád azt, hogy hobbiblog. Pedig ugyanott vannak, csak az írójuk rohadt nagy fizetést kap egy olyan cégtől, amely rohadt nagy profitot termel.

Harmadszor: egy "hobbiblog" írója lehet a legprofibb szakértője egy témának, mivel őt ez érdekli, és összegyűjt minden adatot, ami csak az érdeklődése tárgyához tartozik. Engem neveztek már egy részben állami támogatású, komoly tévécsatornán Magyarország első számú Orion-szakértőjének. Akkor elfogadsz engem a témában független forrásként? :-)

Ha Nemere István vagy Egely György nagy példányszámban kiad egy könyvet, akkor az a szemedben ettől hiteles forrássá válik a történelem és a fizika dolgaiban? Ugye nem. Pedig a könyvük semmivel sem vehető komolyabban, mint Stephen Hawking valamelyik fantazmagóriája, csak őt ma a legzseniálisabb fizikusnak illik nevezni. Előítélet alapján döntesz. És ami azt illeti, én még sehol sem láttam az IMDb-t nem hiteles forrásként felcímkézni. Azt az oldalt olyanok üzemeltetik, akik rohadt nagy profitot termelnek első számú internetes kiadóként, és az oldal ugyanolyan közösség által szerkesztett és ellenőrzött adatgyűjtemény, mint mi.

Végül pedig: ahogy láttad is, öt különböző forrást neveztem meg. Hatodikként megnevezhetném az igen alapos angol szócikket is, amelyet a kutatásom kiindulópontjaként annak idején használtam. A szerkesztők feladata a források hitelességének mérlegelése, mivel más nem mérlegeli helyettük. Én a megnevezett és a meg nem nevezett egyéb forrásokban találtakat összevetettem, megszűrtem, és az eredményt tálaltam. Egyébként még a második fele később jön. - Orion 8 vita 2015. július 13., 00:25 (CEST)

Nem tudom, miféle "szakértő" kell neked ahhoz, hogy egy filmstúdióban elkövetett baleset történetét az azt követő vizsgálati eredménnyel együtt összefoglalja. Brandon Lee-doktorátust? Egy popegyüttes története vagy egy tévésorozat azzal forrásolva lett, hogy két magazin ír róluk egy-egy cikket? És nem tudom, mit agresszívkodsz már megint. Bánom én, csinálj, amit akarsz, most nem érek rá veled vitatkozni. - Orion 8 vita 2015. július 13., 11:44 (CEST)

Wikikönyvek mint források

A Hurka szócikkben történt változtatások okán véleményt indítottam itt. Mivel a szócikket te írtad, jó lenne a te véleményed is. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. július 13., 03:50 (CEST)

Re:Fájl:Henry Danger main characters.jpg

Szia! Úgy gondoltam itt az idő, hogy beszéljünk. Rengetegszer írtál már képek miatt, forrás miatt stb. Egy kérdés: Miért tegyek ki ennél-annál az epizódlistánál forrást, ha nem is lehet. A Jessie című Disney sorozat epizódlistájára pl. nincs forrás csak az amit én linkeltem be mert meg kellett jelölnöm és érdekes módon az senkit se izgat. De bezzeg te mindig kiszúrsz mert valamiért viszketegséged van, ha meglátod, hogy valamit kihagytam vagy szerkesztettem. A képeknél kis részben igazad is van, mert beismerem engedélyt nem tudok hozzá szerezni. Látom azt akartad, hogy végre kimondjam neked, hogy egy jót röhögjél, hogy igazad volt. Mostmár felőlem csinálj velem amit akarsz. Jelents be, hogy ehhez-ahhoz nincs engedély, blokkolj, hogy ne tudjak szerkeszteni. De azt se felejtsd el, hogy nem egy Disney, Nickelodeon vagy egyéb sorozatban volt részem, ahol kitartóan szerkesztettem, mikor más nem. Jó pár epizódlistát felújítottam, folytattam, mert vagy nem volt szép vagy már le volt maradva. Azzal, ha én többet nem szekesztek a ikipédián, akkor lesz pár sorozat, amin a későbbiekben annyit kell szerkeszteni, mert le van maradva. Azt a sok részcímet se felejtsük el, amit az elmúlt 1-2 hét alatt beírtam hála BloggerHu-nak. Most dönts, hogy mit akarsz velem tenni és könyörgöm, hagyjuk már ezt mert ez rohadt idegesítő. Ha már el is megyek örülök, hogy BloggerHu-t és Vakondkát is megismertem, mert nagyon kedvesek voltak velem és segítettek, ha kellett. Ezzel be is fejeztem, amit mondani akartam. --Jumperbumber vita 2015. július 14., 10:41 (CEST)

Csillámpala

Revideálom az előbb már leírtakat. A schist a csillámpala, a mica pedig a csillám, nem a csillámpala. Az angol nevezéktanban nem vagyok különösebben járatos, de a schist cikk a csillámpaláról szól. – LApankuš 2015. július 14., 17:40 (CEST)

Hurka

Szia!

Ebből a változtatásból kivontam a Wikikönyvek linkeket. Indoklás a szerkesztési összefoglalóban. Csak azért szólok, mert nem vagyok biztos a megjelölésben, így ezt inkább rád bíznám, mint a cikk szerzőjére. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. július 15., 08:07 (CEST)

Fight Night Champion!

Hello! Köszönöm az ellenőrzést és a javításokat! Ez volt a legelső cikkem, már nem írok több játékról ilyeneket.

Titan971118 vita 2015. július 15., 11:06 (CEST)

Törlendő kategória

Csak magyarországi települések legyenek benne, nevezzük át! A Magyarország ln. települései lakónépesség szerint oldalon minden magyar 10000 fő feletti település megtalálható. Nem tudtam, hogy a kategóriákra engedélyt kell kérni, hol kell?--Ruisza üzenőfal 2015. július 17., 08:18 (CEST)

Szavazás

Kérlek, szavazz mellettem vagy ellenem itt!--Ruisza beszélgetőfülke 2015. július 19., 19:58 (CEST)

WP:NEMSZABAD türelmi idő és kigyűjtés

Kedves Teemeah!

A WP:NEMSZABAD türelmi idő és kigyűjtés-t függőbe tettem a javaslati kocsmafalon, mivel nem volt tiszta, hogy a vita végetért-e. Ha másképp látod a helyzetet, leveheted. Szép napot kívánok! Apród vita 2015. július 20., 03:49 (CEST)

@Apród: Jó ideje nem szólt hozzá senki, ilyenmkor lezártnakl tekinthető. Xiaolong Üzenő 2015. július 20., 09:07 (CEST)

rossz tanács a részemről

Szia! Igazad van. Arra gondoltam, hogy ez kicsit olyan mint az önéletrajz, ahol nincs mindenre forrás, hogy a tudást az egyetemen szerezte meg és már nem tudná a forrásokat beírni. Ez így elég nagy hülyeségnek hangzik, de hát nincs mit mentegetnem, ezentúl jobban odafigyelek. Köszönöm, hogy szóltál. Üdv: Halász János üzenet 2015. július 20., 17:39 (CEST)

Tessék, egy cica!

Szia! Nem tudom, hogy hogyan kell válaszolni a szerkesztő vitára, így íme egy macska. A fényképet még én készítettem az egyik budapesti közönségtalálkozón februárban. Megpróbálom újra feltölteni, ám nem biztos hogy sikerül, annyira még nem vagyok pro. Jó wikizést kívánok, zsír az oldalad! :)

Marsos vita 2015. július 20., 18:43 (CEST)

Request

Greetings.

Could you create a long and detailed article about the prominent Turkish economist in Hungarian?

Thank you.

No, sorry. Xiaolong Üzenő 2015. augusztus 17., 21:48 (CEST)

Kései gratuláció

Kedves Teemeah!

A koreai gasztronómia szócikked kiemelt lett augusztus elején, gratulálok hozzá! Apród vita 2015. augusztus 9., 01:55 (CEST)

Tamás István kép

Most töltött fel Tamás István ismét képet, kérlek, nézd meg. Remélem, hogy jól!!- a Facebookon beszéltem Vele!!1955éV vita 2015. augusztus 17., 10:40 (CEST)

@1955éV: Sajnos fogalmam sincs, hogy mit szeretnél tőlem. Xiaolong Üzenő 2015. augusztus 17., 21:47 (CEST)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91vita:Tam%C3%A1s_Istv%C3%A1n - elnézést, eztnem linkeltem be. Most ismét töltött fel, remélem jól,. Annyit, hogy ellenőrizd?? 1955éV vita 2015. augusztus 18., 09:25 (CEST)

locarnói filmfesztivál fődíja

Szia! Van kedved egy rövid cikket a locarnói filmfesztivál idei fődíjasáról: en:Hong Sang-soo? Mehetne a kezdőlap aktualitásai közé. Hkoala 2015. augusztus 18., 08:10 (CEST)

Sajnos nem tudom megígérni. Talán @Oppashi: megírja. Xiaolong Üzenő 2015. augusztus 19., 09:29 (CEST)
@Hkoala: már dolgozom is rajta.:-) Oppashi Mesélj csak 2015. augusztus 19., 09:52 (CEST)

Válasz

Szia! A saját munka annyiban saját munka hogy kivágtam nem teljes hanem kisebb méretben. Nem kellett volna "saját munka"ként feltűntetni, igaz, sajnálom és változtatni fogok rajta, illetve a licencen. Viszont az hogy letámadsz engem az azt bizonyítja hogy 1) Te sem vagy biztos a dologban 2) Csak "kiabálni" tudsz, veszekedni másokkal, ami azt bizonyítja, hogy milyen képességeid vannak neked és mindenkinek, aki veszekszik a másikkal ahelyett hogy tűrhető hangnemben meg tudnád mondani hogy mi a gond azzal amit éppen most csináltam. Olvasd el a vitalapomon az alattad szólót. Milyen érdekes, hogy ő tud értelmesen beszélni. Válaszolhatsz ugyan erre az üzenetre, de úgyis hiába teszed, úgysem fogom elolvasni, egyelőre wikiszabin leszek. Stephanmattheisen vita 2015. augusztus 19., 17:29 (CEST)

Módosítottam a licencét a feltöltött, nem saját munka fájljaimnak. Így már megfelel a szabályoknak? Nem üdv. Stephanmattheisen vita 2015. augusztus 20., 20:05 (CEST)

Bocsánatkérés

Üdvözletem!

Stephanmattheisen vagyok. Ezúton szeretnék hivatalosan is elnézést kérni mindazokért a szavakért, amelyekkel téged illettelek a napokban, holott egyértelmű, hogy én voltam a hibás. "Viszont az hogy letámadsz engem az azt bizonyítja hogy 1) Te sem vagy biztos a dologban"

Ez nem igaz, biztosra veszem, hogy te tisztában vagy a feltöltési szabályokkal, én viszont nem. Ezért elnézést kérek, hiszen a nálam okosabb emberek okításából inkább tanulnom kellene.


"2) Csak "kiabálni" tudsz, veszekedni másokkal, ami azt bizonyítja, hogy milyen képességeid vannak neked és mindenkinek, aki veszekszik a másikkal ahelyett hogy tűrhető hangnemben meg tudnád mondani hogy mi a gond azzal amit éppen most csináltam." Nem volt az annyira sértő, amit írtál, csak viszonyítottam: "Szia! Az általad feltöltött Fájl:A Mezőkovácsházai Képviselő-testület összetétele 2014-2019.PNG kép egy szerzői jogvédelem alatt álló alkotás. Az ilyen képeket a Wikipédia szabályai szerint nem lehet feltölteni. Kérlek, hogy képfeltöltés előtt tájékozódj a felküldési útmutató elolvasásával, mert jogvédett kép ismételt feltöltése szankcionálható. Kérlek, hogy csak bizonyíthatóan szabad licencű vagy saját készítésű képeket tölts fel. Megértésed köszönöm, további jó szerkesztést kívánok, Rlevente, 2015. augusztus 19., 16:03 (CEST)"


"Olvasd el a vitalapomon az alattad szólót. Milyen érdekes, hogy ő tud értelmesen beszélni."

Te is értelmesen beszéltél, csak ahogy már írtam, viszonyítottam és én támadtalak le téged. Ezért is elnézést kérek.


Még egyszer bocsánat! Üdvözöl téged: StephanmattheisenTeemeah aka Xiaolong, itt üzenhetsz a számomra!

Utóirat: Bocsánatkérésem alkalmából egy személyre szabott aláírással köszöntelek téged, amelyben megemlítelek téged is!

Offtopik

Az első két hírforrás nem igazán megbízható számomra. A harmadik külső linken pedig különböző feltételekhez kötik a repülést. Nem értem egyébként, hogy a várandós anyukák miért teszik ki a csecsemőjüket ilyen veszélyeknek. :( – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 2., 20:03 (CEST)

Köszönöm a lelkesítésed, de egyenlőre nem érdekel a téma. Részemről ennyi. – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 2., 22:19 (CEST)

Híres magyar emberről nem tudok, aki repülőn született volna. – Szenti Tamás vita 2015. szeptember 2., 23:08 (CEST)

kérdőjel

Helló!

Azt kérdezném itt miért van kérdőjel az évadtáblázatban a sorszám és az évadszámnál?

Jani47 vita 2015. szeptember 3., 21:39 (CEST)


Bocsi, rosszul írtam...kérdőjel akkor jelenik meg ha ráviszem az egeret a "Sor." meg az "Év." szövegre...pontozott vonallal alá van húzva.

Jani47 vita 2015. szeptember 4., 00:34 (CEST)

Rendben, köszi!

Jani47 vita 2015. szeptember 4., 14:24 (CEST)

Köszönet

Köszi a segítséget, egy térképről írtam, de a google tényleg nem olyan megbízható, mint ahogy azt gondoltam. Ha valami gond van a cikkjeimmel, máskor is írj rám! És ezt nem gúnyból mondom,hanem tényleg, mert még 1 hónapja kezdtem ;)! Utólag is köszi a figyelmeztetést!

Tóth Bálint Róbert vita 2015. szeptember 9., 12:41 (CEST)

Kérdés

Lenne egy kérdésem számodra. Hogy kell feltüntetni cikkeknél azt, hogy egy másik nyelvű wikiből vetted át a tartalom részét/egészét? Válaszodat előre is köszönöm, Tóth Bálint Róbert vita 2015. szeptember 9., 12:59 (CEST)

Infobox

Tudom hogy nem vagy mentor de hogy kell szerkesztői infoboxot csinálni? Tóth Bálint Róbert vita 2015. szeptember 10., 09:52 (CEST)

Kedves szerkesztőtárs

Ez a cikk is útmutató jellegűre sikeredett. Ha időd és hangulatod engedi, kérlek gyomláld meg egy kicsit. Ennek te vagy a mestere

Robogos vita 2015. szeptember 14., 18:33 (CEST)

Szöuli metró

Szia! Először is gratulálok, a Szöuli metró cikked jó szócikk lett. Észrevettem viszont amikor beleraktam a sablont, hogy az előnézetben kiír két hibaüzenetet:

Figyelmeztetés: A(z) Szöuli metró lap dupla értékkel hívja meg a(z) Sablon:Cite web sablont („publisher” paraméter). Csak az utolsó érték lesz felhasználva.
Figyelmeztetés: A(z) Szöuli metró lap dupla értékkel hívja meg a(z) Sablon:Cite web sablont („title” paraméter). Csak az utolsó érték lesz felhasználva.

Nem tudom, hogy fontos-e, esetleg nézz rá, hogy mi lehet a bibi. :-)Puskás Zoli vita 2015. szeptember 17., 19:06 (CEST)

@Puskás Zoli: köszi, javítottam. Xiaolong Üzenő 2015. szeptember 18., 10:02 (CEST)

Koreai irodalom

Csináltam egy Sablon:Irodalom infoboxot, és – több más mellett – bettem a koreai irodalom szócikkbe is. Mivel nem ismerem a fő művelőit, műveit, könyvátár-honlapját; volnál kedves ezzel a néhány információval kiegészíteni? (Esetleg a japán, kínai irodalmat is)? Köszönettel: 12akd vita 2015. szeptember 19., 22:23 (CEST)

Eelektronikus könyvtárra gondoltam. Valamilyen gyűjtemény csak van a világhálón... És biztos nekik is van 4-5 nemzeti írójuk, tudósuk, költőjük, történerírójuk (nem akartam nekiállni keresgélni a hosszú írásodban, Te biztos jobban értesz ehhez.) Azért, ha egy átlagos magyar megkérdeznek, csak ismeri Anonymust, Kölcseyt, Petőfit Arany Jánost, Jókai Mórt, Gárdonyit. A színt megpróbálom enyhíteni. 12akd vita 2015. szeptember 19., 22:53 (CEST)

Angolul sem készült a XXI. század elejére valamilyen szgy? 12akd vita 2015. szeptember 19., 23:06 (CEST)

Nem baj, de köszönöm a felvilágosítást, én nem vagyok szakértő. Azért a kínai irodalomra és a japán irodalomra is szánhatnál 2-2 percet. 12akd vita 2015. szeptember 19., 23:12 (CEST)

Köszönöm, akkor majd talán írok nekik. 12akd vita 2015. szeptember 19., 23:24 (CEST)

Goztola Krisztina

Köszönöm, hogy megnézted az oldalt. Tapasztalatlan vagyok, ezért a sok hiba. Az RTL klub-nál a videot bemutató oldal linkjét tettem: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/magyar-siker-a-szinhazfesztivalon Sixtystvan vita 2015. szeptember 20., 21:17 (CEST)

vasútvonal infobox

Szia! Megint félbemaradt ez az utolsó, makacs infobox átalakítás. Közben beugrott, hogy nekem is van egy félbemaradt próbálkozásom, de nem bírtam befejezni. Itt megnézheted beillesztve is: Amszterdam–Rotterdam-vasútvonal --B.Zsolt vita 2015. szeptember 28., 00:13 (CEST)

@B.Zsolt: Szia! Valamiért nem jól integrálja az útvonaldiagrammot. Szerintem simán le lehetne választani az infoboxkról, becsukható módon. Különösen, hogy van sablon:Útvonaldiagram is. Ezt megcsináltam a szócikkben, szerinted milyen így? Amúgy az infobox tök jó, de paramétermagyarázat jó lenne, mi az a KBS pl? Xiaolong Üzenő 2015. szeptember 28., 10:54 (CEST)

Nekem jobban tetszett egybe, így szerintem hülyén néz ki, hogy két sablon is van a cikkben. Majd egy techguru megoldja idővel ezt is! :) A KBS a vonalszám, de csak német vasútvonalaknál. Ezért nem lett lefordítva. --B.Zsolt vita 2015. szeptember 28., 14:40 (CEST)

@B.Zsolt: Oké. Ízlések és pofonok. :-) Kiegészítettem pár paraméterrel, mint átadás, állomások száma, végállomások, tulajdonos, üzemeltető. Xiaolong Üzenő 2015. szeptember 28., 15:11 (CEST)

kínai névátírás

Szia Timi! Épp ezen a szócikken dolgozom: Szerkesztő:Fauvirt/Yu Debin és a segítségedet szeretném kérni. Megkértem, hogy küldje el a kínai írásjeles nevét és hogy melyik a jó: "Jü Te-pin" vagy a "Jü Tö-pin" , mert az utóbbi szerepel a további információk egyik linkjén. A választ itt szerkesztési nézetben olvashatod. Szerinted? Fauvirt vita 2015. október 1., 13:34 (CEST)

Szia! http://u.hanami.hu/wp :) Jü Tö-pin. Hogy az MTI nem tud keleti nyelvekből átírni, azt már régen tudjuk :)) Hogy pinjinben ez a neve, irreleváns, hiszen nekünk magyarra kell átírni, a szócikk címe WP:KÍNAI értelmében nem lehet Yu Debin, csak átirányítás lehet róla. Xiaolong Üzenő 2015. október 1., 14:21 (CEST)

:-) Köszönöm! Ha színészként ezt hasznàlja a művészneveként sem (hiszen akkébt nevezetes)? Ill. segítesz abban, hogy helyesen legyen a bevezetőben? A {{kínai}}(?) használatos ilyenkor? Fauvirt vita 2015. október 1., 14:40 (CEST)

@Fauvirt: nem hiszem, hogy kivételt képezne. Azért mégsem olyan név, mint Jackie Chan vagy Jet Li, hogy kifejezetten angolosított művésznév lenne. Ha a saját neve, és Kanesiro Takesi vagy Csang Ce-ji jó így, akkor szerint a Jü Tö-ping is pont jó lesz. Ha mondjuk Danny Yu lenne a "művészneve" még megérteném. Meg hát, amatőr színésznél, azért ennyire nem kell komolyan venni a művésznévkedést. :-) A Jet Li bevezetője alapján írhatod az övét is. :)Xiaolong Üzenő 2015. október 1., 14:48 (CEST)

Az sem probléma, hogy egyetlen helyen szerepel a Jü Tö-pin név, ráadásul ...lásd szerkesztésiben ... mit lehet tenni? Az amatőr jelző akár el is hagyható.... végül is kik vagyunk, hogy kijelentsük... egy helyen szerepelt és közelebb éreztem a valósághoz, ezért írtam, de bevallom a filmjeit sem láttam és a színdarabot sem. Fauvirt vita 2015. október 1., 16:25 (CEST)

Nézd ez nem kívánságműsor... A Wikipédián a kínai neveket magyarosan írjuk, nem pinjinnel. Ha ez nem tetszik neki, nem kötelező rajta lenni a Wikipédián. A kínai neveket át kell írni. A {{kínai}}(?) segítségével minden kínai szó pinjin alakváltozatát meg lehet adni a szócikkben, de a szócikk címe nem lehet pinjinben, csak azért, mert neki ez a kívánsága. Xiaolong Üzenő 2015. október 1., 16:32 (CEST)

Fájl:Nyolc évig kitűnők.JPG

Értem. Akkor mi a teendőm? A kép 2009-ben készült az iskolai tanévzárón. A fotón látható diákok már nem intézményünk tanulói. Főiskolások, egyetemisták - valahol -, de lehet, hogy már dolgoznak. Elérhetőségük nehezen felderíthető. Amikor a kép készült (és azóta is) szülői engedélyt kérünk valamennyi diákunk gondviselőjétől, hogy a diákjainkról kép, videofelvétel készülhessen, az interneten és egyéb helyeken (pl.: évkönyv) szerepeltethessük a fotójukat. Az engedélyeket 5 évig őrizzük (ez évente 400-500 lap). – Jávori István Itt a vita 2015. október 1., 17:00 (CEST)

A három hölgy közül kettőt megtaláltam a Facebookon. Engedélyt kértem tőlük e-mail-ben. Innen választottam és fogalmaztam át engedélykérő szöveget. A harmadik tanítványomat még keresem. – Jávori István Itt a vita 2015. október 2., 17:19 (CEST)

Szia! Tudnál egy engedélykérő levelet javasolni. Amit én küldtem a lányoknak, az valószínűleg túl bonyolultra sikeredett, bizonyára ezért nem válaszoltak rá. Köszönettel: – Jávori István Itt a vita 2015. október 5., 21:24 (CEST)

Köszönet

Tisztelt Teemeah! Köszönöm, hogy helyreállítottad a cikket. Látom, hogy egyszerűbb módszert használtál.

Sámán király jó szócikk

Szia! A Sámán király jó szócikk lett, köszönöm, hogy támogattad szavazatoddal! (Aztán remélem a címe is megmarad :-)) --Sasuke88  vita 2015. október 3., 14:12 (CEST)

Kérés

Kedves Teemeah!

Látom, rendszeresen ellenőrzi Balázs Andra szócikkét. Most frissítettük, és szeretnénk ha újra leelenőrizné! Illetve ha van lehetősége, kérem ellenőrizze Dósa Mátyás oldalát is, nagy segítség lenne!

Köszönettel: Ridzi Gábor R.N.R. Művészeti Ügynökség

Chembox

A vitalapomon válaszoltam, hogy egyben maradjanak a leírtak. Gyimhu vita 2015. október 5., 20:29 (CEST)

Ismét válaszoltam. Gyimhu vita 2015. október 6., 17:33 (CEST)

Re: Tenisz

Köszönöm a javaslatokat és a segítséget. A híres teniszezőkről, a rekordokról és a művészetekben való ábrázolásáról külön szakaszokat írok, most gyűjtöm a forrásokat és már elkezdtem a szöveget. Egy részével még ma végzek, remélhetőleg holnapra mindegyikkel. Nem gondoltam azt, hogy a bevezetőben említettekkel elintézem :) A bevezető hosszán én is elgondolkodtam, miután feltettem, már csak azért is, mert a 20%-os szabályra is gondolni kell (a még pótlandó források citewebbel „eszik” a byte-okat), és félő, hogy a növekedés meghaladja a megengedett mértéket. Mindenképpen lerövidítem, mert vannak benne olyan információk, amik túl részletesek egy bevezetőhöz. Még egyszer köszönöm az értékes észrevételeidet – Dodi123 vita 2015. október 13., 11:36 (CEST) U.i.: Most látom csak, hogy te már rövidítetted. Köszönöm :) – Dodi123 vita 2015. október 13., 11:38 (CEST)

Kedves Teemeah! Azt szeretném kérdezni, hogy az e-mail-ben elküldött engedélyt, hogyan mutassam meg neked? Print screent tudok küldeni. Vagy van valami külön módszere? Válaszodat előre köszönöm! Pacalpof99 vita 2015. október 18., 13:11 (CEST)

Kérdés #2

Szia! Még júliusban mondtad ezt a kategóriákra bontást a vasútállomásoknál. Hogy lehet megoldani? Köszi, Tóth Bálint Róbert vita 2015. október 18., 13:42 (CEST)

Tea

Szia! Meg tudnád mondani mi a "tea" kinai szó (茶) "hivatalos" magyar átírása? Az átírási és átbetűzési szabályok ellenében hagyományosan rögzült szavak listája szerint az átírás "te55"... Köszi. JSoos vita 2015. október 20., 11:56 (CEST)

Kérés

Kedves Teemeah! Ennek a hozzászólásodnak a kapcsán éppen meg akartalak kérni arra, hogy legyél kedves egy kicsit faragni a sokszor kioktató, másokat esetleg bántó stílusodon, de most látom, hogy sajnos már elkéstem vele. Kérlek figyelj oda erre, hogy a közös munka másoknak is kellemes időtöltés tudjon maradni. Előre is köszönöm! – Puskás Zoli vita 2015. október 20., 12:52 (CEST)

Azt kérsz, amit csak akarsz, a te dolgod... Xiaolong Üzenő 2015. október 20., 12:53 (CEST)

A te dolgod viszont az, Teemeah, hogy megtanulj kultúremberhez méltó módon kommunikálni. Se Puskás Zoli, se Piraeus nem szolgált rá arra a bántó hangnemre, amit ma megengedtél magadnak velük szemben. De még nem késő elnézést kérni. --Malatinszky vita 2015. október 20., 15:00 (CEST)

@Malatinszky: Én legalább egyenesen mondom ki, amit gondolok, míg egyes szerkesztők inkább mézes-mázos csomagolásba bujtatják a tüskéiket, hátha akkor senki nem veszi észre a mögöttük meghúzódó valódi jelentést. Ha nem tetszik a stílusom, nem kell velem beszélgetni, ilyen egyszerű a dolog. Nem fogok bocsánatot kérni senkitől semmiért. Aki 10 év alatt még nem szokta meg a stílusomat, az így járt. Változni pedig már nem fog, tetszik vagy sem. És ennek semmi köze a "kultúremberséghez". Van itt sok kultúrember, aki úgy döf hátba, hogy észre sem veszed, kultúráltan, smúzolva, mosolyogva és shakespeare-i fennköltséggel. Az én stílusom a nyers vikingbárd, nem a cukrozott méreg. :-) Xiaolong Üzenő 2015. október 21., 09:27 (CEST)

Kedves Teemeah! A frappáns, a Wikipédia szellemiségével átitatott válaszodat köszönöm! :-( – Puskás Zoli vita 2015. október 20., 21:03 (CEST)

Az én stílusom ilyen, ha még nem szoktad meg ennyi idő alatt, hát sajnálom, változni nem fog. Nem rejtegetem véka alá a véleményem, és nem szoktam rózsaszín cukorfelhőbe sem csomagolni, úgyhogy kérhetni kérheted, megvalósulni nem fog. Nem ígérgetek meg olyat, amit úgysem fogok betartani, nem az én stílusom mézesmázosan hazudni majd ugyanazt csinálni pepitában. Megkaptad a válaszodat: kértél valamit, én meg válaszoltam, hogy kérheted, de nem fog teljesülni. Xiaolong Üzenő 2015. október 21., 09:27 (CEST)
Ennek fényében viszont akkor legyél szíves és te se szólíts fel másokat a magaviseletük megváltoztatására, mert ha te így állsz hozzá, akkor ilyesmire nincs semmilyen alapod. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. október 21., 09:43 (CEST)
Ahogy neked sem... :-) Xiaolong Üzenő 2015. október 21., 10:10 (CEST)
Csak az a különbség, hogy veled ellentétben én nem azzal védekezem, hogy "ilyen vagyok, így kell elfogadni". Meg az, hogy én egyszer sem jöttem a vitalapodra olyan tapló stílusban kioktatni téged, ahogyan te nálam azt megtetted. Tudod az, amit egyszer írtál, rád is igaz: „Már elég sokan gondoljuk azt, hogy a viselkedésed aggasztó.” Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. október 21., 10:15 (CEST)
Mondjam azt, hogy a tiédről ugyanez a többség véleménye, annyi hisztit levágsz mindenféle fórumon, állandóan ismételgetve a problémáidat? Nem csak nekem bicskanyitogató a stílusom, a tied ugyanilyen (meg akadnak még mások is). Én felvéllalom, hogy ilyen vagyok. És te? Amúgy meg, marhára nem érdekel a véleményed. :-) Tedd a dolgod és hagyjál békén. Ciao. Xiaolong Üzenő 2015. október 21., 10:18 (CEST)
Már mondtad, azt idéztem, ha nem tűnt volna fel! :-) Nos, ha a véleményem nem érdekel, akkor miért érdekelne a te véleményed engem? Azért azon elgondolkodhatnál, hogy attól, hogy felvállalod a stílusodat, még nem lesz kevésbé bántó azoknak, akikkel szemben így megnyilvánulsz, főleg olyanoknak, akikkel szemben indokolatlanul vagy ilyen (ja, ez is egy különbség: te mindenkivel szemben ilyen lekezelő és kioktató vagy, én meg csak azokkal, akik velem is ilyenek). Na csocsi! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. október 21., 10:34 (CEST)

"Az én stílusom ilyen" - hm, nem vagyunk mi valamilyen távoli rokonok? Gyurika vita 2015. október 21., 10:17 (CEST)

Szerintem annyira azért nem volt Timi eredeti beszólása durva, mint ahogy így a végén ebből a már eszkalálódott párbeszédből következtetni lehetne. Timi modora érdes, de ismerjük be, kié nem időnként? Van akié legtöbbször szarkasztikus (ez néha durván sértőbb is lehet) van akié lekezelő, fölényes, van akié számon kérő, kioktató, van akinél mindez együtt van egy beszólásban, nálam is volt már így. Szerintem mindenki pihenjen egyet erre az egészre, és lapozzunk. Ogodej vitalap 2015. október 21., 10:33 (CEST)

Ellenőrzés

Üdv!

Lehet, hogy ezt nem itt kéne, de még új vagyok a Wikipédián. Az ellenőrizetlen lapokat mikor ellenőrzik? Konkrétan erről a kettőről lenne szó: https://hu.wikipedia.org/wiki/Edith_Piaf_1915-2015_Box_Set , https://hu.wikipedia.org/wiki/Edith_Piaf_100e_anniversaire És lenne még egy kérdésem! A cikkben jogsértő a kép, de nem tudom, kinek kellene engedély kérelmet írnom, mert nem tudom a kép szerzőjét. Én az Amazon.fr című weboldalról szedtem le. Tőlük kell?

További szép napot! Pacalpof99 vita 2015. október 20., 17:21 (CEST)

v: Film Café.png

Szia! Rendben, akkor nyugodtan töröltetheted. --Ákos97 почта 2015. október 30., 14:07 (CET)

Fájl:Illényi Katica, 2008 (2).JPG

Szia! Eddig úgy tudtam, hogy csak infoboxban nem lehet jogvédett kép, a szócikk többi részébe beilleszthető illusztrációként. Szerintem nem kéne az ilyen, engedélyezett képeket ledarálni, magyar személyek esetében nem állunk olyan jól képügyileg, hogy profi fotókat dobáljunk ki. --Sasuke88  vita 2015. október 30., 23:40 (CET)

Értem. Sajnálom az ilyen képeket, mert amúgy meg jogtiszta lenne a használatuk :(. --Sasuke88  vita 2015. október 31., 22:48 (CET)

Refresh article

Hi. The page Kylie Minogue has not been checked for almost two months. (see link). Please refresh it to its latest editing. Thanks. -- Hypuxylun vita 2015. október 31., 19:02 (CET)

Fájl:Bene Zoltán (1973-) író (2.kép).JPG

Bene Zoltánnak ez a fényképe már régebbi, törölhető! Jelöltétek is törlésre. Oké!– Mártiforrás 2015. november 4., 18:17 (CET)

WoldVentures szócikk

Szia! Sajnos senki nem ér rá, vagy nem szeretne a járőrök között se időt szánni rá. Most azt gondolom, tényleg renben lehet a szócikk, formáztam és annyira tárgyilagossá tettem, amennyire csak lehet. Köszönöm! – ~~Thelawoffice~~ --Thelawoffice vita – 81.183.186.124 (vita) 2015. november 12., 16:28 (CET)Thelawoffice

vidámpark

Szia Timike!

Köszönöm munkám felsablonozással való értékelését. Bebizonyítottad, hogy felesleges volt fél év undorszünet után ismét szerkesztenem. Nem is teszem többé. Tehát vagy magad átjavítod misztikus szempontjaid szerint, vagy úgy marad örökre oszt jónapot. Mert más magasról fog sza, ja bocs miket beszélek ilyen polkorrekt környezetben, tenni rá. De legalább visszaadtad a rókatündért... – Livvyfan vita 2015. november 6., 12:11 (CET)

Szerintem totálisan fel van darabolva logikai szempontok szerint, miért is ömlesztett szöveg? Ennél jobban nem tudom darabolni. A halott linkekért ne engem okolj, hetente halnak meg. Az, hogy mi "megbízható forrás" és mi nem, az totálisan szubjektív. És ha nincs úgymond "megbízható forrás", akkor az már nem is létezik, sosem létezett? Én fél év szünet után ezt az egy cikket egy szomorú ismételt bezárás kapcsán aktualizáltam (egyéb wikis közreműködés nem volt betervezve) cserébe kaptam egy sablont, hogy az egész szöveg fos. Én nevezett cikkel pokoli sokat dolgoztam, ennél többet nem tehetek érte. És igen, fél év szünet utáni első szerkesztés utáni felsablonozás elég furcsa welcome drink... Mondjuk tőletek éppen többet nem vártam... Ha azt írnám, hogy ti ott "fent" a wikit saját magánbirtokotoknak, a mezei szerkesztőket meg alattvalóitoknak tekintitek, akkor gondolom nem voltam polkorrekt. Válaszolni nem kell, ez hat év alatt kialakult véleményem. Szóval ismét tiétek a pálya, majd három év múlva ha megnyit a Pannon Park, ha még élek, ha még lesz wiki, ha még lesz áram, majd beírom a további fejleményeket, mi maradt meg. Valszeg bejelentkezés nélkül. A Dimitrovról nyugodtan vedd le a visszatett sablont, megkövetem Lacit, biztos tényleg jó dolga volt a náciakok börtönében. – Livvyfan vita 2015. november 6., 12:53 (CET)

ui. Ha leírtad volna, hogy pontosan és konkrétan mi a bajod, azzal nem lett volna baj. De az ilyen ismert szerkesztő által írt cikkekre sunyin kitett sablonoktól már elnézést, de behányok. – Livvyfan vita 2015. november 6., 12:58 (CET)

Mit jelent a sunyi? Az, hogy a cikk esetünkben tökéletesen ismert írója csak VÉLETLENÜL szerez tudomást róla. Ha konkrétan figyeli. Azt meg nem mindenki teszi. Akkor meg mi van? Ott marad a sablon örökre? Mert rajta kívül a kutyát sem érdekli a kijavítása? Azon felül írod, ez nem magántulajdon, hanem közösségi munka. Tudom. Az értelmes, hozzáadó szerkesztéseket mindig is becsültem. A többséggel szemben még a megköszönőgombot is szoktam használni. Ezért (is) írtam meg jelentéktelen állapotából ezt a cikket jelenlegi (szerinted szar) állapotára. Az közösségi munka, ahol az egyik heteket dolgozik, megír vagy hetven kilobájtot, a másik meg odabiggyeszt egy sablont? Ha hibát látsz, tán javítsd ki. Mert a sablonnal a világon semmire nem mész, csak a cikk és az egész Wikipédia hitelességét kérdőjelezed meg az átlag külső olvasó szemében. Persze tudom, hibát javítani nehezebb, mint sablont kirakni. Tudom, a lábad nyomába nem jövök, de sokezer esetben javítottam helyesírási hibákat, bővítettem, formáztam, de hat éve alatt 1 (EGY) esetben tettem ki sablont. Persze nem vagyunk egyformák. Átolvastam fentebbi teljes írományomat, semmi személyes sértőt nem találtam benne, amit az önmagát körbehájpoló "felsővezetésről" írtam, azt meg úgy is gondolom. Kívülről nézve gyomorforgató.

Voltszerencsém. --Livvyfan vita 2015. november 6., 14:23 (CET)

Kép

Üdvözletem!

Egy képet szeretnék feltölteni és írtam a tulajdonosnak, aki ezt írta: "Az ilyesféle felhasználáshoz nincs szükség engedélyre, tegye fel nyugodtan. A kötet évtizedekkel ezelőtt jelent meg, semmilyen joggal nem rendelkezünk már vele kapcsolatban, nem szükséges a Gondolat nevét szerepeltetni.

Üdvözlettel Gál Mihály titkár Gondolat Kiadó"

Ezt hol tudom bizonyítani? Válaszodat előre köszönöm!

Pacalpof99 vita 2015. november 9., 15:56 (CET)

Gondolat kiadó kép

Kedves Xialong!

Írtam egy újabb e-mailt a Gondolat Kiadónak, és elküldtem a sablon szöveget. Erre ezt írták: "A kiadónak a könyvre vonatkozóan nincsen már joga, lejárt. Azt sajnos nem tudom megmondani (bár lehet, hogy a könyv kolofon oldalán szerepel), hogy milyen kép/ kinek a képének a felhasználásával készült a borító. Ebben az esetben a fotóst kéne megkeresni. Bár én nem hiszem, hogy egy könyv borítójának a megjelentetése jogdíj köteles lenne, hiszen a könyv több helyen is szerepel az interneten. Igaz, nagyrészt könyváruházak és antikváriumok honlapján.

üdvözlettel: H. Sára"

Ilyenkor mi a teendő? Vagy inkább felesleges már ezzel szenvednem? Válaszodat előre köszönöm!

Pacalpof99 vita 2015. november 13., 15:41 (CET)

Járőr

Szerkesztő:Lálálá9999 kérte a bürokraták lapján, hogy járőr lehessen, ha Te is alkalmasnak találod őt járőrnek, akkor légy szíves támogatni. Köszönöm.– Mártiforrás 2015. november 16., 11:35 (CET)

V: képek

Szia!

Értem, köszönöm szépen a jelzést, figyelek erre a jövőben!

1984 olimpia fotók

Szia, köszi, hogy szóltál, utána járok a fotóknak. A képeket magától a szerzőtől kaptuk, mint saját képet, de ezek szerint nem így van. Módosítani fogunk. --Kekeu33 vita 2015. november 18., 15:19 (CET)

Mi hivatkozik erre számszerűleg

Szia! Láttam, neked is hiányzott, hogy nem látni alapból, hány találat van egy hivatkozásnál. Nálad ez megoldódott, mert én nem értem, amit a válaszban neked írtak... Van valami hasznos kütyü erre? Köszi, JSoos vita 2015. november 21., 18:20 (CET)

@JSoos: szia, nem tudom, milyen segédeszközről beszél Bináris, őt kellene megkérdezni vagy Báthory Pétert. :) Xia Üzenő 2015. november 21., 22:26 (CET)

Köszönöm, azt hittem, (mivel nem írtál rá semmit), hogy csak nekem nem világos... nem akartam ismét feltenni a kérdést. JSoos vita 2015. november 22., 10:05 (CET)

Request

Greetings.

Could you create a long and detailed article about the prominent Turkish economist in Hungarian?

Thank you. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 31.200.17.17 (vitalap | szerkesztései)

No, I'm not taking article writing requests, sorry. Xia Üzenő 2015. november 22., 17:04 (CET)

Goethe - tudatlanságaim

Kedves Teemeah!

Köszönöm, hogy felajánlottad a segítséged! :) Ma estig kell egy Wikipédia oldalt mint beadandót megcsinálnom. Lenne egy pár kérdésem: A második kép aránytalanul kicsi lett, bélyegképként tettem be. Lehet ez a hiba? A kép szerzőjéhez hogyan tudom belinkelni a saját szerkesztői oldalam? Miután befejezem a szerkesztést, hogy tudom aktiválni és elnevezni az elkészült oldalt? Mivel a Budapesti Goethe Intézetet választottam témámnak, a tanárom megkért, hogy: "a budapesti intézetről szóló oldalt be kellene kötni a Goethe Intézet főoldalára is". Ezt nem tudom, hogyan kell megcsinálni.

Segítséged előre is köszönöm! Várom válaszod! Zita --Zitvar vita 2015. november 23., 13:51 (CET)

Ui.: Közben a kép méretén tudtam változtatni.

Köszönöm a válaszokat! Igen, a forrásokon még dolgozom! :)

Falun kung oldal

Kedves Teemeah!

A kanadai szépségkirálynő kitiltása kapcsán több helyen megjelent a Fálun Gongról cikk a sajtóban, és több helyen is a wikipédia lapra (itt "Falun kung"-ként fut) volt hivatkozás, idézés belőle, stb.

A Magyar Fálun Dáfá Egyesülettől írok, ami 2011 óta látja el a hivatalos képviseletet Magyarországon. 1998 óta van jelen itt a Fálun Gong, és azóta hívjuk így. Az összes kiadványban, banneren, hivatalos cikkünkön ez szerepel. Egyszerűen azért mert így közérthető mindenki számára, hogy ez ugyan az, mint amit az egész világon mindenki más Falun Gong-nak hív. Ugyanígy az alapító, Li Hongzhi, és a tanításait összefoglaló fő műve, Zhuán Fálun.

A hivatalos magyar weboldalon is így szerepelnek természetesen: www.falundafa.hu

Illetve volna még egy kérdésem, amennyiben az angol lapot lefordítanánk, akkor kikerülhetne-e az a tartalom a magyar nyelvű wikipédia oldalra?

Köszönettel: Baranyai Márton Martonbaranyai vita 2015. november 27., 11:36 (CET)

Ancestral tablet

Lélektábla --Tao Kai 陶凯 vita 2015. november 30., 15:21 (CET)

Van Helyed Alapítvány szócikk ellenőrzése

Hello!

Azt szerentém kérni, kérdezni, hogy le tudnátok e ellenőrizni a szócikket, hogy a változások nyilvánossá váljanak? Köszi Kjoanna --Kjoanna vita 2015. december 16., 12:07 (CET)

Liza

Most komolyan azért kéne rosszul éreznem magam, mert folyamatosan frissítem bár a cikket, de egy - mint te is láttad, hiszen leírtad a vitalapomra - megjelenést már az éjjel nem volt erőm belefogalmazni (igaz ezt nem tudhattad, hogy a szándékomban áll) a cikkbe, hanem a további információk közé tettem?... mondhatnám, hogy a helyett a "+867" bájt helyett a vitalapomra esetleg segíthettél volna "a szócikkben a megfelelő helyen".." kifejteni" de ez amúgy is szándékomban állt (csak nem most azonnal)... a nyirbálást rád hagyom, amennyiben úgy gondolod, hogy az adott link(ek)en nem tudható meg több, mint a cikkből és a méretéhez képest az a 14+1 link túl sok (vagy farmszerű) lenne... Fauvirt vita 2015. december 17., 09:53 (CET)

Csiga Sándor szócikk

Szia!! Törlésre jelölted Csiga sándorhttps://hu.wikipedia.org/wiki/Csiga_S%C3%A1ndor szócikkét. Ma reggel kezdtem el, folytatni fogom, amint lesz idő. délig csináltam, sok munkám van ebben!! Vond vissza, kérlek?? Ha kell - már írtam is egy szerkesztőnek, más esetleg befejezi, de ne töröltesd. Nem szerkesztő vagyok, de megírtam már kb 15 szócikket. köszönöm!!

1955éV vita

Ha a segítségemre lennél, megköszönném!!


1955éV vita


már rendben van, kérlek hagyd jóvá!!

1955éV vita

Karácsony

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2015. december 25., 21:39 (CET)

Szia! Áldott, békés karácsonyt és boldogságban gazdag újévet kívánok Neked!–Történelem pWas gibt's Neues? 2015. december 25., 21:50 (CET)

Köszönöm, viszont kívánom. Xia Üzenő 2015. december 26., 17:15 (CET)