Szerkesztő:Napkirály/piszkozat
Üdvözöllek a homokozómban!
Dwight D. Eisenhower
[szerkesztés]| Dwight D. Eisenhower | |
 | |
| Az Egyesült Államok 34. elnöke | |
| Hivatali idő 1953. január 20. – 1961. január 20. | |
| Alelnök(ök) | Richard Nixon |
| Előd | Harry S. Truman |
| Utód | John F. Kennedy |
| Katonai pályafutása | |
| Szolgálati idő | 1915–1953 |
| Rendfokozata | hadseregtábornok |
| Egysége | Az Egyesült Államok Hadserege |
| Csatái | második világháború |
| Kitüntetései | Army Distinguished Service Medal (5) Navy Distinguished Service Medal Legion of Merit teljes lista |
| Született | 1890. október 14. Denison, Texas, USA |
| Elhunyt | 1969. március 28. Washington, USA |
| Sírhely | Dwight D. Eisenhower Presidential Library, Museum and Boyhood Home |
| Párt | Republikánus Párt |
| Szülei | David Jacob Eisenhower Ida Stover |
| Házastársa | Mamie Doud |
| Gyermekei | Doud Eisenhower (1917–1920) John Eisenhower (1922–2013) |
| Foglalkozás | politikus, író, katonatiszt, államférfi |
| Iskolái | West Point United States Army |
| Halál oka | szívinfarktus |
| Vallás | presbiteriánus |
 | |
| Dwight D. Eisenhower aláírása | |
Dwight David Eisenhower (1890. október 14. – 1969. március 28.) amerikai katonatiszt és államférfi, az Egyesült Államok 34. elnöke 1953 és 1961 között.
Eisenhower szegény, többnyire pennsylvaniai holland felmenőkkel bíró családban született és a kansasi Abilene-ben nőtt fel. Családja erős vallási háttérrel rendelkezett, édesanyja Jehova tanúja lett, ám Eisenhower 1952-ig nem tartozott szervezett egyházhoz. 1915-ben végzett a West Pointon, majd feleségül vette Mamie Doudot, akitől két fia született. Az első világháború idején megtagadták az európai szolgálatra vonatkozó kérését, és helyette egy páncélos kiképző központ parancsnoka volt. A háború után folyamatosan emelkedett felfelé a ranglétrán, 1941-ben dandártábornokká léptették elő. A második világháború idején a Szövetséges Expedíciós Erők főparancsnokaként megtervezte és felügyelte az észak-afrikai Torch-hadműveletet, a szicíliai és a normandiai partraszállást. 1944-ben ötcsillagos tábornokká léptették elő. A háború után Németország amerikaiak által megszállt övezetének katonai kormányzójaként (1945), a hadsereg vezérkari főnökeként (1945-1948), a Columbia Egyetem elnökeként (1948-1953) és a NATO első főparancsnokaként (1951-1952) szolgált.
1952-ben Eisenhower indult az elnökválasztáson republikánusként, hogy megakadályozza Robert A. Taft izolacionista külpolitikáját, aki ellenezte a NATO-t és nem akart külföldi összefonódásokat. Eisenhower földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, majd 1956-os újraválasztása során szintén, mindkét alkalommal legyőzve a demokrata Adlai Stevensont. Elnöksége alatt fő célja a kommunizmus terjedésének megfékezése és a szövetségi deficit csökkentése volt. 1953-ban nukleáris fegyverek bevetését fontolgatta a koreai háború befejezésére, nukleáris támadással fenyegette Kínát, ha nem sikerül gyorsan fegyverszünetet kötni, amelybe Kína végül beleegyezett. Politikája az „olcsó” nukleáris fegyvereket helyezte előtérbe, miközben csökkentette a drága hadsereg hadosztályainak finanszírozását. Harcolt Tajvan Kína legitim kormányaként való elismeréséért és elnyerte a Formosa-határozat kongresszusi jóváhagyását. Kormánya jelentős segítséget nyújtott a franciáknak a vietnámi kommunisták elleni küzdelemben az első indokínai háborúban. Miután a franciák kivonultak, erős pénzügyi támogatást nyújtott az új dél-vietnámi államnak. Támogatta a rendszerváltó katonai puccsokat Iránban és Guatemalában, amelyeket saját kormánya vezetett. Az 1956-os szuezi válság idején elítélte Egyiptom izraeli, brit és francia invázióját és visszavonulásra kényszerítette őket. Elítélte az 1956-os magyar forradalom elleni szovjet inváziót is, de nem tett lépéseket. Az 1958-as libanoni válság idején 15 000 katonát küldött ki. Hivatali idejének vége felé meghiúsították a Nyikita Hruscsov szovjet vezetővel való csúcstalálkozót, amikor egy amerikai kémrepülőgépet kilőttek a Szovjetunió felett. Eisenhower jóváhagyta a Disznó-öbölbeli inváziót, amelyet már utódja hajtott végre.
Hazájában Eisenhower mérsékelt konzervatívként kormányzott, aki folytatta a New Deal-politikát és kiterjesztette a társadalombiztosítást. Ellenezte Joseph McCarthy politikáját és végrehajtói privilégiumával élve leszámolt a mccarthyzmussal. Aláírta az 1957-es polgárjogi törvényt és katonákat küldött a szövetségi bírósági határozatok végrehajtásának biztosítására, amelyek integrálták az iskolákat az arkansasi Little Rockban. Kormányzása idején kiharcolta az Interstate Highway System jelentős fejlesztését és építését, amely továbbra is a legnagyobb útépítés az amerikai történelemben. 1957-ben a Szputnyik szovjet fellövését követően Eisenhower kormánya válaszként létrehozta a NASA-t és egy erősebb, tudományos alapú oktatást. A NASA megalakulását követően a Szovjetunió elkezdte megerősíteni saját űrprogramját, fokozva az űrversenyt. Két ciklusa példátlan gazdasági fellendülést hozott, kivéve egy kisebb recessziót 1958-ban. A nemzethez intézett búcsúbeszédében aggodalmát fejezte ki a hatalmas katonai kiadások veszélyei miatt. Elnökségének történelmi értékelése az amerikai elnökök felső szintjére helyezi.
Családi háttér
[szerkesztés]
Az Eisenhauer család 1741-ben vándorolt ki a német Karlsbrunn faluból Pennsylvania kolóniába és kezdetben Yorkban telepedtek le. Nevük jelentése németül: „vasvágó” vagy „vasbányász”. A család az 1880-as években Kansasba költözött. Elsősorban földműveléssel foglalkoztak. A beszámolók nem egyeznek arról, hogy a német Eisenhauer nevet mikor és hogyan angolosították Eisenhowerre.
Eisenhower édesapja, David Jacob Eisenhower (1863-1942) főiskolai végzettségű mérnök volt, de apja, Jacob sürgette, hogy maradjon a családi gazdaságban. Eisenhower édesanyja, Ida Elizabeth Stover Virginiában született, túlnyomórészt német protestáns felmenőkkel rendelkezett és Virginiából költözött Kansasba. 1885. szeptember 23-án házasodott össze Daviddal a kansasi Lecomptonban. Eisenhower leszármazási vonalához mindkét ágról angol ősök és anyai ágról skót ősök is tartoztak.
Davidnek volt egy vegyesboltja Hope-ban, de az üzlet a gazdasági körülmények miatt megbukott és a család elszegényedett. Ezután 1889-től 1892-ig Texasban éltek, majd később visszatértek Kansasba. David vasúti szerelőként, majd egy tejfeldolgozó üzemben dolgozott. A népes család anyagi helyzete 1898-ra helyre állt és megfelelő otthonban éltek.
Gyermekkora és tanulmányai
[szerkesztés]
David Dwight Eisenhower 1890. október 14-én született a texasi Denisonban, David J. Eisenhower és Ida Stover hét fia közül a harmadikként. Születése után édesanyja rögtön felcserélte két keresztnevét, hogy elkerülje a félreértést, hogy két David van a családban. Az összes fiút „Ike”-nak becézték, például Edgar volt a „Big Ike” és Dwight a „Little Ike”, a becenevet vezetéknevük rövidítésének szánták. A második világháború idejére már csak Dwightot hívták „Ike”-nak.
1892-ben a család a kansasi Abilene-be költözött, amelyet Eisenhower szülővárosának tekintett. Gyermekként egy balesetet szenvedtek, amely öccsének, Earlnek egy szemébe került, és amely miatt egész életében bűnbánatot érzett. Élénk és tartós érdeklődést mutatott a szabadban való tevékenységek iránt, leginkább a vadászat, a halászat, a főzés és a kártyázás. Míg édesanyja háborúellenes volt, az ő történelemkönyv-gyűjteménye keltette fel először Eisenhower tartós érdeklődését a hadtörténelem iránt. Kitartott a gyűjteményben lévő könyvek olvasása mellett és mohó olvasóvá vált a témában. Ezenkívül ekkoriban kedvenc tantárgya volt még a számtan és a helyesírás.
Eisenhower szülei a reggelinél és a vacsoránál meghatározott időpontokat különítettek el a napi családi bibliaolvasásra. A házi munkát rendszeresen kiosztották és váltogatták az összes gyerek között. Szülei a mennonita felekezethez tartoztak, gyermekeiket ennek megfelelően is nevelték. Édesanyja csatlakozott a International Bible Students Association-hez, azaz a Nemzetközi Bibliakutatók Szövetségéhez, amely később Jehova Tanúi néven vált ismertté. Az Eisenhower-család háza 1896 és 1915 között helyi gyülekezeti teremként szolgált, bár Dwight soha nem csatlakozott a bibliakutatókhoz. Későbbi döntése, hogy a West Pointra megy, elszomorította édesanyját, aki úgy érezte, hogy a hadviselés „meglehetősen gonosz”, de nem bírálta felül döntését. Eisenhower magát vallásosnak tartotta, ám nem tartozott semmilyen szervezethez. Végül 1953-ban a Presbiteriánus egyházban megkeresztelkedett.
Eisenhower az Abilene High Schoolba járt és 1909-ben érettségizett. Pályakezdőként megsérült a térde és lábfertőzést kapott, amely az ágyékára is kiterjedt, melyet orvosa életveszélyesnek diagnosztizált. Az orvos ragaszkodott hozzá, hogy amputálják a lábát, de Dwight ellenezte és meglepő módon felépült. Ő és testvére, Edgar mindketten egyetemre akartak járni, ám nem volt pénzük. Ezért egyezséget kötöttek, felváltva töltik az egyetemi éveket, míg a másik a tandíj megszerzéséért dolgozik.
Edgar ment először iskolába, Dwight éjszakai felügyelőként dolgozott egy tejfeldolgozó üzemben. Edgar kért egy második évet, amibe Dwight beleegyezett, így tovább dolgozott. Abban az időben egyik barátja jelentkezett a Haditengerészeti Akadémiára és sürgette Dwightot, hogy jelentkezzen az iskolába, mivel ott nincs szükség tandíjra. Eisenhower az Annapolis-ra vagy a West Pont-ra való felvétel megfontolását kérte Joseph L. Bristow szenátortól. Noha Eisenhower a felvételi vizsga legjobbjai között szerepelt, túllépte az akadémia korhatárát. Ezután 1911-ben elfogadta a West Pointba való belépést.
Eisenhower tanulmányi teljesítménye átlagos volt, bár nagyon szerette, hogy a mérnöki tudományok nagy hangsúlyt fektetnek a természettudományokra és a matematikára. Az atlétikában Eisenhower később azt mondta, hogy „életem egyik legnagyobb csalódása volt, talán a legnagyobb, hogy nem kerültem be a West Point baseballcsapatába.” Bekerült a városi labdarúgó-válogatottba és 1912-ben kezdő volt halfbackként, amikor megpróbált megküzdeni a legendás Jim Thorpe-val. Eisenhower térdszakadást szenvedett, ezután lovaglás és bokszolás során újra megsérült a térde, ezért a vívás és a gimnasztika felé fordult.
Eisenhower 1915-ben végzett a West Pointon. Annak az osztálynak a tagjaként diplomázott, amelyből a legtöbben, mintegy 59 tag érte el a tábornoki rangot a West Point történetében valaha. A diploma megszerzése után Eisenhower hadnagy megbízást kért a Fülöp-szigeteken, amelyet megtagadtak. A mexikói forradalom miatt inkább a texasi San Antonio-i Fort Sam Houstonba küldték Frederick Funston tábornok parancsnoksága alatt. 1916-ban Eisenhower meggyőzte Funstont, hogy legyen a Peacock Katonai Akadémia futballedzője, majd később a St. Louis Egyetem, a mai St. Mary’s Egyetem edzője lett.
Katonai pályája a második világháborúig
[szerkesztés]
Eisenhower kezdetben a logisztikában, majd a gyalogságnál oktatóként szolgált különböző texasi és georgiai kiképzőtáborokban 1918-ig. Amikor az Egyesült Államok belépett az első világháborúba 1917-ben, azonnal európai megbízatást kért, de elutasították, majd a kansasi Fort Leavenworthba osztották. 1918 februárjában áthelyezték a marylandi Fort Meade-be. Egységét később Franciaországba rendelték, de bánatára a pennsylvaniai Camp Colt harckocsiképző-központ parancsnokságával bízták meg. Bár Eisenhower és harckocsizó legénysége soha nem látott harcot, kiváló szervezőkészségéről tett tanúbizonyságot, valamint arról a képességről, hogy pontosan fel tudja mérni a fiatal tisztek erősségeit és el tudja optimálisan helyezni a személyzetet.
A parancsnoksága alatt álló egység később megbízatást kapott Franciaországba, ám ez meghiúsult, mivel egy héttel távozása előtt aláírták a fegyverszünetet. Eisenhower elkeseredett emiatt, annak ellenére, hogy Distinguished Service Medal kitüntetéssel ismerték el munkáját. A második világháború idején emiatt a nagy háborúban harci szolgálatot teljesítő katonai vezetők Bernard Montgomery tábornok vezetésével megpróbálták befeketíteni Eisenhowert korábbi harci kötelességének hiánya miatt, annak ellenére, hogy kiváló szervezőképességgel rendelkezett és teljes harci kiképzési ütemtervet tudott kidolgozni.
1920-ban Eisenhowert őrnaggyá léptették elő, mely rangját 16 éven át megtartotta. Ismét Fort Meade-ban vállalt szolgálatot 1922-ig, ahol egy harckocsi zászlóalj parancsnoka volt. Iskolája folytatódott. A harckocsihadviselésben szerzett új szakértelmét megerősítette a George Pattonnal és más magas rangú parancsnokokkal való szoros együttműködése. De Gaulle-hoz hasonlóan Eisenhower a tankok használatát támogatta a lövészárok-hadviselés elkerülése érdekében. Elképzeléseit felettesei elutasították, sőt még hadbírósággal is megfenyegették, amiért továbbra is közzétette a harckocsik bevetésére javasolt módszereit.
Ezután Eisenhower 1924-ig a Panama-csatorna övezetében szolgált Fox Conner tábornok parancsnoksága alatt. E idő folyamán Eisenhower hadtörténelmet és hadelméletet tanult, beleértve Carl von Clausewitz A háborúról című könyvét. Conner így nyilatkozott Eisenhowerről: „Ő az egyik legtehetségesebb, leghatékonyabb és leghűségesebb tiszt, akivel valaha találkoztam.” Ezért továbbképzésre küldte 1925-ben Fort Leavenworth-ba egy parancsnoki és vezérkari főiskolára, ahol első helyezést ért el egy 245 tisztből álló osztályban. Ezután zászlóaljparancsnokként szolgált a georgiai Fort Benningben 1927-ig.
A 20-as évek végén és a 30-as évek elején Eisenhower karrierje némileg megtorpant, mivel a katonai prioritások csökkentek, számos társa felmondott jól fizető üzleti állásokért. A Pershing tábornok által irányított American Battle Monuments Commission-ba (Amerikai Harci Emlékművek Bizottsága) osztották be és útmutatót készített az amerikai harcterekről Európában öccse, Milton Eisenhower segítségével, aki a Mezőgazdasági Minisztérium újságírója volt ekkor. Ezután a carlislei Army War College-ban szerzett diplomát 1928-ban. Egyéves franciaországi megbízatás után George V. Moseley tábornok, hadügyminiszter-helyettes végrehajtó tisztje volt 1929-től 1933 februárjáig. 1933-ban végzett a Fegyveres Erők Ipari Főiskoláján, melyet 2012-ben a tiszteletére róla neveztek el (Dwight D. Eisenhower School for National Security and Resource Strategy).
Elsődleges feladata volt egy esedékes háború megtervezése. A hadsereg vezérkari főnökének, Douglas MacArthur tábornoknak katonai tanácsadója lett. 1932-ben részt vett a washingtoni tüntető veterán csoport, a Bonus Army elleni fellépésben. Bár ellenezte a veteránok elleni akciókat és határozottan tanácsolta MacArthurnak, hogy ne vállaljon nyilvános szerepet ebben, a hadsereg később megírt hivatalos incidensjelentésében jóváhagyta MacArthur viselkedését.
1935-ben elkísérte MacArthurt a Fülöp-szigetekre, ahol az ottani kormány katonai tanácsadója volt a hadseregük létrehozásában és fejlesztésében. Eisenhowernek erős filozófiai nézeteltérései voltak MacArthurral a Fülöp-szigeteki hadsereg szerepéről és azokról a vezetői tulajdonságokról, amelyeket egy amerikai hadsereg tisztjének meg kell mutatnia és fejlesztenie alárendeltjeiben. Ellenszenvük életük végéig tartott.
Jó idő után, 1935 decemberében felismerte, hogy a Fülöp-szigeteki hadsereg létrehozására vonatkozó jól megalapozott terv elkészítésének küldetése elmaradt és 1936-ban Eisenhowert bízták meg azzal a felelősséggel, hogy megtalálja a megfelelő tisztet a újoncok kiképzésére. Az itt töltött szolgálatáért megkapta a „kiemelkedő szolgálatot teljesítők érdemrendjét”. Manilába Mamie is elkísérte, aki itt életveszélyes gyomorbetegségben szenvedett, de sikerült felépülnie. Eisenhowert 1936-ban alezredesi rangra emelték. Megtanult repülni is, 1937-ben egyedül repült a Fülöp-szigetek felett, majd 1939-ben Fort Lewisban megszerezte magánpilótai engedélyét. Szintén ebben az időben ajánlotta fel neki a Fülöp-szigetek akkori elnöke, Manuel L. Quezon MacArthur ajánlására, hogy az újonnan alapított főváros, Quezon City rendőrfőnöke legyen, de elutasította az ajánlatot.
Eisenhower 1939 decemberében tért vissza az Egyesült Államokba, és a washingtoni Fort Lewisban állomásozó 15. gyalogezred 1. zászlóaljának parancsnokává nevezték ki, később az ezred végrehajtó tisztje lett. 1941 márciusában ezredessé léptették elő és kinevezték az újonnan aktivált IX. hadtest vezérkari főnökévé. 1941 augusztusa és szeptembere között Louisianában részt vett egy nagyszabású hadgyakorlaton, amelyet a parancsnokok értékelésére is terveztek. Eisenhower itt sikerrel járt el és októberben dandártábornokká léptették elő. Bár adminisztratív képességeit észrevették, a második világháborúba való amerikai belépés előestéjén soha nem tartott aktív parancsnokságot zászlóalja felett, és sokan nem tekintették a nagyobb hadműveletek potenciális parancsnokának.
A második világháború
[szerkesztés]A Pearl Harbor elleni japán támadás után Eisenhowert a washingtoni vezérkarba osztották, ahol 1942 júniusáig szolgált és a Japán és Németország legyőzésére irányuló háborús terveket dolgozták ki. A Háborús Tervek Osztályába (WPD) került, ahol a csendes-óceáni védelemért felelős helyettes vezetővé nevezték ki, majd pedig a WPD parancsnoka lett. A WPD-t felváltó hadműveleti osztály vezetője lett George C. Marshall vezérkari főnök alatt, aki felfigyelt a tehetséges Eisenhowerre és fokozatosan haladhatott felfelé a ranglétrán.
1942 májusának végén Eisenhower elkísérte Henry H. Arnold altábornagyot, a hadsereg légierejének parancsnokát Londonba, hogy felmérje az angliai hadszíntérparancsnok, James E. Chaney vezérőrnagy hatékonyságát. Június 3-án elégedetlenül tért vissza Washingtonba, nyugtalan érzései voltak Chaney-el és munkatársaival kapcsolatban. 1942. június 23-án visszatért Londonba és átvette Chaney-től az Európai Hadszíntér (ETOUSA) nevű hadsereg parancsnokságát. Székhelye Londonban lett, sőt egy házat is kapott a Kingston upon Thames-i Coomban. Július 7-én altábornaggyá léptették elő.
Torch és Avalanche hadműveletek
[szerkesztés]
1942 novemberében Eisenhowert kinevezték az Észak-afrikai Hadszíntér Szövetséges Expedíciós Haderejének főparancsnokává. Az észak-afrikai hadjáratot Torch hadműveletnek nevezték el. A Gibraltári Szikla földalatti főhadiszálláson tervezték ki. Eisenhower volt az első nem brit személy, aki 200 év után Gibraltárt irányította.
A francia együttműködést szükségesnek ítélte a hadjárathoz. Elsődleges célja volt a csapatok sikeres áthelyezése Tunéziába és ennek elősegítése érdekében támogatta François Darlan tengernagyot Észak-Afrika főbiztosaként, annak ellenére, hogy Darlan magas kormányzati tisztségeket töltött be Franciaországban és továbbra is a francia fegyveres erők parancsnoka volt. E lépés miatt Eisenhowert súlyosan kritizálták. Darlant december 24-én meggyilkolták. Utódjául Eisenhower Henri Giraudot nevezte ki.
A Torch hadművelet értékes fejlesztőtérként szolgált Eisenhower harci parancsnoki képességei számára. Erwin Rommel tábornok német csapatainak Kasserine-hágóba való bevonulásuk kezdeti szakaszában Eisenhower némi zavart keltett a sorokban azáltal, hogy alárendeltjei beleavatkoztak terveinek végrehajtásába. Kezdetben határozatlan volt Lloyd Fredendall, a II. hadtest parancsnokának eltávolításában is. A későbbi hadjáratokban ügyesebbé vált az ilyen ügyekben. A brit nyolcadik hadsereg Bernard Montgomery tábornok parancsnoksága alatt keletről haladt át a nyugati sivatagon és készen állt a tunéziai hadjárat megkezdésére. Eisenhower megszerezte negyedik csillagát. Lemondott az európai hadszíntér hadseregének parancsnokságáról és az észak-afrikaira összpontosított.
A tengelyhatalmak észak-afrikai veresége után Eisenhower felügyelte a szicíliai inváziót. A szövetségesek békét kívántak kötni Olaszországgal, ám a németek megszállták az ország jelentős részét, 19 hadosztályt küldtek ide, és kezdetben 2:1 arányban felül is múlták a szövetséges erőket.
A szövetségesek főparancsnoka és az Overlord hadművelet
[szerkesztés]
1943 decemberében Roosevelt elnök úgy döntött, hogy nem Marshallt, hanem Eisenhowert nevezi ki a szövetséges haderők európai főparancsnokává, ami a következő hónapban hivatalosan is megtörtént és újra átvette az ETOUSA vezetését. E pozícióban megbízták a szövetséges támadás megtervezésével és végrehajtásával Normandia partjainál 1944 júniusában, amit Overlord hadműveletnek neveztek el, valamint ezt követően Nyugat-Európa felszabadításával és Németország elleni invázióval.
Eisenhower, tisztjei és a csapatok értékes leckéket tanultak a korábbi hadműveletek során, képességeik megerősödtek a németek elleni legnehezebb hadjáratra. Eisenhower először azonban a szövetséges vezetőkkel és tisztekkel küzdött. Vitatkozott Roosevelttel a Charles De Gaulle-val kötött megállapodásról, miszerint a francia ellenálló erőket titkos és szabotázsműveletekben használják fel a németek ellen az Overlord hadművelet előtt. De Ernest J. King admirálissal is viszályba került amiatt, hogy King megtagadta további partraszálló járművek biztosítását a Csendes-óceánról. Eisenhower ahhoz is ragaszkodott, hogy a britek kizárólagos parancsnokságot biztosítsanak a számára az összes stratégiai légierő felett, hogy megkönnyítsék a hadműveletet. A dolog odáig fajult, hogy lemondással fenyegetőzött, de Churchill végül lehetővé tette neki. Eisenhower bombázási tervet dolgozott ki Franciaországban a partraszállás előtt, célja volt a szállítási útvonalak megsemmisítése a német utánpótlások megnehezítésére. Vitába került Churchillel, mert aggodalmát fejezte ki a polgári áldozatokkal kapcsolatban, de Eisenhower ragaszkodott tervéhez. Ügyesen kellett megőriznie a gyakran rakoncátlan George S. Pattont is, aki egyszer korábban megpofozta egy beosztottját és tartott olyan beszédet, melyben helytelen megjegyzéseket tett a háború utáni politikáról.
Az 1944. június 6-i normandiai partraszállás költséges, de sikeres volt. Két hónappal később megtörtént Dél-Franciaország inváziója is. Sokan azt hitték, hogy a nyár végére eljön a győzelem Európában, de a németek majdnem egy évig nem kapituláltak. Az európai háború végéig, 1945. május 8-ig Eisenhower a Szövetséges Expedíciós Haderő Főparancsnokságán keresztül irányította az összes szövetséges erőt és az ETOUSA révén az amerikai erőket az Alpoktól északra. Mindig szem előtt tartotta az elkerülhetetlen életvesztést és szenvedést, amelyet a parancsnoksága alatt álló csapatok és családjaik egyéni szinten megtapasztaltak. Ez arra késztette, hogy meglátogassa az invázióban részt vevő összes hadosztályt. Eisenhower felelősségérzetét hangsúlyozta egy nyilatkozata, amelyet az invázió kudarca esetén kellett kiadni: „A Cherbourg-Havre térségben történt partraszállásainkkal nem sikerült kielégítően megvetnünk a lábunkat, ezért visszavontam a csapatokat. A döntésem, hogy ezen időben és helyen támadok, a rendelkezésemre álló legjobb információkon alapult. A csapatok, a légierő és a haditengerészet odaadással mindent megtett a bátorság és kötelesség iránt. Ha bármilyen hiba merül fel a próbálkozásban, az egyedül az én felelősségem.”
Franciaország felszabadítása és győzelem Európában
[szerkesztés]
Miután a partraszállás sikeres volt, Eisenhower ragaszkodott ahhoz, hogy megtartsa a személyes ellenőrzést a szárazföldi harci stratégia felett, és elmerült a Franciaországon keresztül Németország ellen irányuló többszöri támadások irányításában. Montgomery ragaszkodott ahhoz, hogy a 21. hadseregcsoport támadása elsőbbséget élvezzen északon, Bradley (12. amerikai hadseregcsoport) és Devers (6. amerikai hadseregcsoport) tábornokok pedig hogy ők élvezzenek elsőbbséget a front közepén és déli részén. Eisenhower fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy kielégítse a rivális parancsnokok igényeit a szövetséges erők optimalizálására, gyakran taktikai mozgásteret biztosítva nekik. Sok történész arra a következtetésre jut, hogy ez késleltette a szövetségesek győzelmét Európában. Eisenhower kitartásának köszönhetően az antwerpeni kulcsfontosságú ellátási kikötőt, bár későn, 1944 végén sikeresen megnyitották.
A szövetséges parancsnokságon betöltött vezető pozíciójának elismeréseként 1944. december 20-án a hadsereg tábornokává léptették elő. Eisenhower megmutatta nagyszerű vezetői és diplomáciai tehetségét. Bár ő maga soha nem látott csatát, elnyerte a frontvonalbeli parancsnokok tiszteletét. Ügyesen együttműködött olyan szövetségesekkel, mint Winston Churchill, Bernard Montgomery és Charles de Gaulle. Churchillel és Montgomeryvel komoly nézeteltérései voltak stratégiai kérdésekben, de ezek ritkán rontották meg jó kapcsolatát velük. Zsukov szovjet marsallal is jó barátok lettek.
1944 decemberében a németek meglepetésszerű ellentámadást indítottak az ardenneki offenzíva során, amelyet a szövetségesek 1945 elején visszavertek, miután Eisenhower seregeket helyezett át és a javuló időjárás lehetővé tette a légierő részvételét. A német védelem tovább romlott mind a keleti a szovjetekkel, mind a nyugati fronton. A britek el akarták foglalni Berlint, de Eisenhower katonai hibának tartotta ezt és elutasította. A britek meghátráltak. Az amerikai kormány nem volt hajlandó támogatni Churchill azon tervét, hogy Eisenhower hadseregét Moszkva elleni politikai manőverekre használja. A szovjet csapatok véres, nagyszabású csatában elfoglalta Berlint, a németek 1945. május 7-én megadták magukat, Németországot a szövetséges hatalmak felosztották egymás között.
1945-ben Eisenhower előre látta, hogy egy napon kísérletet tesznek arra, hogy a náci bűnöket holokauszttagadásként, azaz propagandaként fogják felhasználni, és lépéseket tett ellene azzal, hogy kiterjedt álló- és filmfotós dokumentációt rendelt el a náci haláltáborokról.
A háború után
[szerkesztés]Katonai kormányzó
[szerkesztés]A feltétel nélküli német kapitulációt követően Eisenhowert kinevezték Németország amerikaiak által megszállt övezetének katonai kormányzójává, amely elsősorban Dél-Németországban volt található Frankfurt székhellyel. A náci koncentrációs táborok felfedezése után utasította a kameracsoportokat, hogy dokumentálják a bennük elkövetett atrocitások bizonyítékait a nürnbergi perben való felhasználására. Az amerikai őrizetben lévő német hadifoglyokat lefegyverzett ellenséges erőknek minősítette, akikre már nem vonatkozott a genfi egyezmények. Eisenhower 400 000 tonna élelmiszert biztosított a civilek számára. A németországi pusztításra válaszul, beleértve az élelmiszerhiányt és a menekültek beáramlását, megszervezte az amerikai élelmiszerek és orvosi felszerelések elosztását. Cselekedetei tükrözték a német nép új amerikai hozzáállását, mint náci áldozatok és nem bűnösök, miközben agresszívan megtisztíttatta a volt nácikat.
A hadsereg vezérkari főnöke
[szerkesztés]
1945 novemberében Eisenhower visszatért Washingtonba, hogy átvegye Marshall helyét a hadsereg vezérkari főnöke szerepében. Fő feladata a katonák millióinak gyors leszerelése volt, amelyet a hajózás hiánya késleltetett. Eisenhower 1946-ban meg volt győződve arról, hogy a Szovjetunió nem akar háborút és a jó kapcsolatok fenntarthatók, támogatta az újonnan létrehozott ENSZ-t és annak részvételét az atombombák ellenőrzésében. Az atombombával és a szovjetekkel való diplomáciával kapcsolatos politikákat és Truman elnököt ebben a kérdésben a Külügyminisztérium irányította és figyelmen kívül hagyta Eisenhowert és a Pentagont. Ellenezte az atombomba bevetését a japánok ellen, azt írta: „Először is, a japánok készek voltak megadni magukat, és nem volt szükség arra, hogy ezzel a szörnyűséggel sújtsák őket. Másodszor, utáltam látni, hogy országunk elsőként használ ilyen fegyvert”. Kezdetben remélte az együttműködést a szovjetekkel. Még Varsóba is ellátogatott 1945-ben. Bolesław Bierut meghívására megdöbbentette a pusztítás mértéke a városban. 1947 közepére azonban, ahogy a kelet-nyugati feszültségek a németországi gazdasági fellendülés és a görög polgárháborúval fokozódtak, Eisenhower egyetértett az elszigetelési politikával a szovjet terjeszkedés megállítására.
1948-as elnökválasztás
[szerkesztés]1943 júniusában egy látogatóba érkező politikus azt javasolta Eisenhowernek, hogy a háború után ő legyen az Egyesült Államok elnöke. Egyesek úgy vélték, hogy egy tábornoknak nem szabad részt vennie a politikában. Amikor a politikai jövőjéről kérdezték, Eisenhower azt mondta, hogy nem tudja elképzelni, hogy nem szolgálhat vezérkari főnökként, ha mások úgy vélik, hogy politikai ambíciói vannak. 1945-ben Truman azt mondta Eisenhowernek a potsdami konferencián, hogy ha kívánja, segít a tábornoknak megnyerni az 1948-as választásokat és 1947-ben felajánlotta, hogy Eisenhower alelnökjelöltjeként indul a demokrata jegyen, ha MacArthur megnyeri a republikánus jelölést.
Az elnökválasztás közeledtével mindkét párt szimpatizánsai és politikusai sürgették Eisenhowert, hogy jelöltesse magát. 1948 januárjában, miután tudomást szerzett New Hampshire-ben arról, hogy a közelgő Republikánus Nemzeti Konvencióra őt támogató küldötteket választanak, Eisenhower a hadseregen keresztül kijelentette, hogy nem tudja elfogadni a magas politikai tisztségre való jelölést. „Az élethosszig tartó hivatásos katonáknak valamilyen nyilvánvaló és nyomós ok hiányában tartózkodniuk kell a magas politikai tisztségek betöltésétől” – írta. Nem tartott fenn ebben az időben politikai párthovatartozást. Sokan úgy vélték, hogy lemond egyetlen lehetőségéről, hogy elnök legyen, mivel a republikánus Thomas E. Dewey-t tartották a legvalószínűbb győztesnek, és feltehetően két ciklust fog szolgálni, ami azt jelenti, hogy Eisenhower 1956-ban, 66 évesen túl idős lesz ahhoz, hogy újabb esélye legyen az indulásra.
A Columbia Egyetem elnöke és a NATO főparancsnoka
[szerkesztés]1948-ban Eisenhower a new yorki Columbia Egyetem elnöke lett és beiktatták a Phi Betta Kappa nevű társaságba. Ebben az évben jelent meg Eisenhower emlékirata Keresztes hadjárat Európában címmel, amelyet az egyik legszebb amerikai katonai emlékiratként tartanak számon és jelentős pénzügyi siker is volt. Vezette a Külkapcsolatok Tanácsa nevű agytrösztöt, amely a Marshall-terv politikai és katonai következményeivel foglalkozott, valamint a Columbia Egyetem agytrösztjét, az általa alapított Amerikai Közgyűlést, ahol üzleti, szakmai és kormányzati vezetők időről időre találkozhatnak, hogy megvitassák és következtetéseket vonjanak le a társadalmi és politikai természetű problémákkal kapcsolatban és amely 1950-re intézménnyé vált. Egyik életrajzírója szerint ez volt Eisenhower tábornok politikai oktatása, mivel az egyetem széles körű oktatási és pénzügyi igényeit kellett előtérbe helyeznie. A Külkapcsolatok Tanácsában való részvétele révén gazdasági elemzésnek is kitett, amely gazdaságpolitikai megértésének alapjává vált.
Néhány hónappal azután, hogy megkezdte egyetem elnöki megbízását, Eisenhowert felkérték, hogy adjon tanácsot James Forrestal védelmi miniszternek a fegyveres szolgálatok egyesítésével kapcsolatban. Hamarosan ő lett a washingtoni vezérkari főnökök egyesült szervezetének informális elnöke. Két hónappal később gyomorbél hurutot diagnosztizáltak nála és több mint egy hónapot lábadozott az Augusta Nemezti Golf Klubban.
Eisenhower tudtán kívül neheztelést és hírnevet szerzett a Columbia Egyetem oktatói és munkatársai körében, mint távollévő elnök, aki az egyetemet saját érdekeire használta. Hivatásos katonaként természetesen kevés közös vonása volt az akadémikusokkal.
Eisenhower kritizálta, hogy egyetlen amerikai egyetem sem vállalkozott a háború okainak, folyamatának és következményeinek folyamatos tanulmányozásával. Ezért megalapította a Háborús és Béketanulmányok Intézetét, amely a háborút, mint tragikus társadalmi jelenséget tanulmányozta. Eisenhower képes volt felhasználni gazdag barátai és ismerősei hálózatát, hogy kezdeti finanszírozást biztosítson hozzá.
A Columbia Egyetem elutasította Eisenhower lemondási ajánlatát 1950 decemberében, amikor hosszabb szabadságot vett ki, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) főparancsnoka legyen és az európai NATO-erők műveleti parancsnokságát kapta. 1952. június 3-án visszavonult az aktív szolgálattól, mint tábornok és folytatta a Kolumbia elnökségét. Eközben az Egyesült Államok elnökévé választották november 4-én, november 15-én pedig benyújtotta lemondását az egyetem elnöki posztjáról, egy nappal a beiktatása előtt.
A NATO-nak nem volt erős kétpárti támogatottsága a Kongresszusban, amikor Eisenhower átvette az irányítást. Azt tanácsolta az európai tagországoknak, hogy kötelességük lesz bizonyítani saját elkötelezettségüket a csapatok és felszerelések iránt a NATO-erők számára, mielőtt azok a háborúba belefáradt Egyesült Államokból érkeznének.
Eisenhower hatékonyabban képviselte a NATO-t a Kongresszusban, mint a Truman-kormány. 1951 közepére amerikai és európai támogatással a NATO valódi katonai hatalommá vált. Eisenhower úgy gondolta, hogy a NATO valódi európai szövetséggé válik, és az amerikai és kanadai kötelezettségvállalások körülbelül tíz év után véget érnek.
1952-es megválasztása
[szerkesztés]Truman elnök széles körű vágyat érzett Eisenhower elnökjelöltségére, és 1951-ben ismét nyomást gyakorolt rá, hogy demokrataként induljon a tisztségért. Eisenhower azonban a demokratákkal nézeteltérései voltak, inkább a Republikánus Párthoz kívánt csatlakozni. Be is jelentette jelöltségét az 1952-es elnökválasztásra, hogy szembe szálljon az izolacionista Robert A. Taft szenátorral. Henry C. Lodge-nak és másoknak sikerült meggyőzniük és 1952 júniusában lemondott a NATO-parancsnokságról, hogy teljes munkaidőben kampányolhasson.
Eisenhower legyőzte Taftot a jelölésért vívott versenyen, miután megszerezte a texasi küldöttek szavazatait. Kampányát az „I Like Ike” egyszerű szlogenről ismerték fel. Sikeréhez elengedetlen volt Roosevelt politikájának a jaltai konferencián, valamint Truman koreai és kínai politikájának az ellenzése. Taft legyőzésével a jelölésért szükségessé vált, hogy a párton belül a jobboldali „Old Guard” nevű csoportot megbékítse, részben erre a célra választotta alelnökjelöltjévé Richard Nixont, aki erős antikommunizmusáról volt híres, valamint fiatalkorával ellensúlyozta Eisenhower idősebb korát.
Eisenhower kampánycsapatának tanácsa ellenére ragaszkodott a déli kampányhoz és nem akarta átadni a déli régiót a Demokrata Pártnak. Kampánya során a Truman-adminisztráció három kudarca ellen összpontosított: a koreai háború, a kommunizmus és a korrupció.
A kampány során két támadás is érte őket, de ezek nem ártottak a kampánynak. Egyik Nixon kenőpénzzel való megvádolása, de ő ügyesen felszólalt. A másik Eisenhower Joseph McCarthy ideológiájával való szembeszállása. Két héttel a választások előtt Eisenhower megfogadta, hogy Koreába megy és ott véget vet a háborúnak. Megígérte, hogy fenntartja erős elkötelezettségét a kommunizmus ellen, hangsúlyozta a korrupciómentes, takarékos adminisztrációt, miközben a NATO témáját kerülte.
Eisenhower földcsuszamlásszerű győzelmet aratott Adlai Stevenson demokrata jelölt ellen, 442-89 arányú elektori különbséggel, ami 20 év után az első republikánus visszatérését jelentette a Fehér Házba. Emellett a Kongresszus mindkét háza is republikánus többségű lett. Eisenhower volt az utolsó elnök, aki a 19. században született, és egyben a 62 éves korával legidősebben megválasztott James Buchanan (1856) óta. George Washington és Ulysses S. Grant után ő volt a harmadik, aki a hadsereg parancsokaként szolgált, és Donald Trump 2016-os megválasztásáig pedig az utolsó, aki nem töltött be semmilyen politikai hivatalt elnöksége előtt.
Elnöksége
[szerkesztés]Truman és Eisenhower megbeszéléseket folytattak az adminisztráció átvételéről, mivel a kampány során elidegenedtek egymástól. Eisenhower Joseph Dodge-t választotta költségvetési igazgatójának, majd felkérte Herbert Brownellt és Lucius D. Clayt, hogy tegyenek ajánlásokat kabinetjének kinevezésére. Kivétel nélkül elfogadta javaslataikat, közéjük tartozott John F. Dulles és George M. Humphrey, akikkel a legszorosabb kapcsolatot alakította ki, valamint Oveta C. Hobby. Kormánya számos vállalati és munkaügyi vezetőből állt és ismert volt a személyes barátok hiányáról. Megerősítette a Nemzetbiztonsági Tanács szerepét a hidegháború minden szakaszának tervezésében.
Beiktatása előtt Eisenhower tanácsadóival találkozót tartottak Pearl Harborban, ahol a legfontosabb kérdésekkel foglalkoztak. Az elfogadott céloka következők voltak: a költségvetés egyensúlyba hozása, a koreai háború befejezése, a létfontosságú érdekek védelme alacsonyabb költségek mellett nukleáris elrettentés révén, valamint az ár- és bérszabályozás megszüntetése. Ő vezette a történelem első beiktatás előtti kaninetülését 1952 végén, ezt a találkozót kommunistaellenes Szovjetunió-politikájának megfogalmazására használta. Beiktatási beszédét is kizárólag a külpolitikának szentelte, valamint a külkereskedelem és az ENSZ iránti elkötelezettségét.
Eisenhower minden korábbi elnöknél nagyobb mértékben használta a sajtótájékoztatókat, két ciklusa alatt közel 200-at tartott. Látta a sajtóval való jó kapcsolat fenntartásának előnyeit és értéket látott bennük, mint az amerikai néppel való közvetlen kommunikáció eszközét.
Elnöksége alatt ragaszkodott a dinamikus konzervativizmus politikai filozófiához. Önmagát progresszív konzervatívnak nevezte. Folytatta a New Deal programokat, különösen a társadalombiztosítást. Létrehozta az Egészségügyi, Oktatást és Népjóléti Minisztériumot és további tízmillió munkavállalóra terjesztette ki a juttatásokat. Két év alatt megvalósította a faji integrációt a fegyveres szolgálatokban, ami Truman alatt nem fejeződött be.