Ugrás a tartalomhoz

SMS Magdeburg (1911)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
SMS Magdeburg
SMS Magdeburg
SMS Magdeburg
Hajótípuskönnyűcirkáló, (kleiner Kreuzer - "kiscirkáló")
NévadóMagdeburg városa
TulajdonosA Német Császári Haditengerészet zászlaja Kaiserliche Marine
HajóosztályMagdeburg-osztály
Pályafutása
ÉpítőAG Weser
Ára8.058.000 Márka
Építés kezdete1910.
Vízre bocsátás1911. május 13.
Szolgálatba állítás1912. augusztus 20.
Szolgálat vége1914. augusztus 26.
Honi kikötőKiel
Sorsazátonyra futott, legénysége és ellenséges tűz által megsemmisítve
Általános jellemzők
Vízkiszorítás4535 t
Hossz138,7 m; vízvonalon: 136 m
Szélesség13,5 m
Merülés5,16 m
Hajtómű16 gőzkazán, 3 gőzturbina – 3 db háromszárnyú hajócsavar (∅ 2,75 m)
Üzemanyagszén
Teljesítmény29 904 Lóerő
Sebesség27,6 csomó (41,5 km/h)
Hatótávolság5820 tmf 12 csomós sebesség mellett
Fegyverzet12 db 10,5 cm-es löveg (L/45) (1800 lövedék)
2 db 50 cm-es torpedóvető cső (5 torpedó)
120 akna
Páncélzatvízvonal: 18-60 mm
fedélzet: 20-60 mm
parancsnoki híd: 20-100 mm
válaszfalak: 20 mm
lövegpajzsok: 50 mm

Legénység354-377 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Magdeburg témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A Magdeburg a Császári Haditengerészet egyik könnyűcirkálója volt. A róla elnevezett hajóosztály további egységei a Stralsund, a Straßburg és a Breslau voltak. A Magdeburg mindjárt az első világháború kezdetén elveszett, mikor 1914. augusztus 26-án nagy ködben zátonyra futott az észt partoknál a Balti-tengeren. A legénysége által részben megsemmisített cirkálóról az orosz haditengerészet megszerezte annak három kódkönyvét. Általánosan úgy tartják, hogy a brit hírszerzés ez alapján képes volt megfejteni a német haditengerészet rádiójeleit, ami nagy jelentőséggel bírt a tengeri háború későbbi menetére.

Technikai adatok

[szerkesztés]

A hajó gerincét 1910-ben fektették le az AG Weser Kielben a Bussard pótlására. 1911 május 13-án bocsátották vízre és Magdeburg város polgármestere végezte a hajó keresztelését. A Magdeburg volt az AG Weser által gyártott tizedik könnyűcirkáló (kleiner Kreuzer – kiscirkáló), melyet a Császári Haditengerészet számára készített. A szolgálatba állítására 1912. augusztus 20-án került sor. 1912. december 1-jén a Magdeburg torpedótesztelési feladatokat kapott, leváltva ebben a feladatkörben az Augsburgot. A 4570 tonnás, 138,7 méter hosszú hajó hosszú hátsófedélzetén 120 aknát tudott szállítani. Fegyverzete 12 darab 10,5 cm-es gyorstüzelő ágyúból és két 50 cm-es torpedóvetőcsőből állt. Lőszerkészlete 1800 lövedék volt (150/ágyú), torpedóból ötöt szállított magával. Legénysége 373 fő volt.

A három Bergmann-turbina 29.904 LE teljesítményre volt képes, amivel a hajó 27,6 csomós csúcssebességet tudott elérni. 1200 tonnás szénkészletével 12 csomós sebesség mellett a hatótávolsága 5820 tengeri mérföld volt. A géptermei nagyon szűkösek voltak, ezért a gépek javítását nehezen tudták elvégezni. A 22 csomó elérésekor erős vibráció lépett fel az egész hajótestben, ami a hajó szolgálatban igénybe vett sebességének jelentős korlátokat szabott. A korábbi Kolberg-osztályú hajókhoz hasonlóan a Magdeburg-osztály egységeit is különböző hajtóművekkel látták el. A szintén az AG Wesernél készült és hasonlóan három hajócsavarral rendelkező Stralsund 35.515 LE teljesítmény mellett 28,2 csomós csúcssebességre volt képes. A Stettinben az AG Vulcannál épített, négy hajócsavarral ellátott és szintén 27 csomós csúcssebességűre tervezett Breslau a 33.482 LE összteljesítményű AEG-Vulcan-turbinákkal 27,5 csomós csúcssebességet ért el. A Kaiserliche Werft által Wilhelmshavenben épített és két hajócsavarral ellátott Straßburg turbinái 33.742 LE-sek voltak és 28,2 csomós sebességet tettek lehetővé.

A Magdeburg-osztály cirkálói voltak a Kaiserliche Marine első olyan egységei, melyeket nem láttak el döfőorral. Ehelyett ún. cirkálóhajóorral (Kreuzerbug) rendelkezett, melynek tőkéje a vízvonal felett jóval meredekebb volt, mint az alatt. Emellett ezek voltak az első könnyűcirkálók, melyeket övpáncélzattal láttak el, ami a cirkáló hajótestét hosszának 80%-ában borította. Ezt azonban a fedélzetet borító páncélzat rovására tudták elérni, mely így csak 40 mm vastag volt. A parancsnoki torony 100 mm-es páncélzatot kapott.

Története

[szerkesztés]

A gépeinél fellépő gondok miatt a Magdeburgot nem lehetett a flotta többi egységével bevetni, ezért torpedó-kísérleti hajóként (Torpedoversuchsschiff) alkalmazták az Augsburgot felváltva ebben a szerepkörben, melyből így tüzérségi kísérleti hajó lett. Ehhez a Magdeburg két elülső lövege helyére torpedócsöveket szereltek. Ezzel a fegyverzettel volt ellátva a hajó egészen az elsüllyedéséig.

Odensholm (Osmussaar) szigete a Finn-öbölben pirossal jelölve

A háború kitörése után a Magdeburgot a Balti-tengeren vetették be. Augusztus 2-án az Augsburggal közösen vett részt a Libau elleni rajtaütésben, melynek során a balti város kikötőjét lőtték, miután az Augsburg aknazárt hozott létre előtte. Ezek voltak az első leadott lövések német hadihajók részéről a háborúban. Ezt követően a Magdeburg egy egész sor orosz állások elleni tüzérségi támadásban vett részt, az egyik ilyen során augusztus 12-én a Dagerort világítótornyot lőtte. Augusztus 17-én a Magdeburg, az Augsburg, három romboló és a Deutschland aknarakó az orosz Admiral Makarov és a Gromoboj páncélos cirkálókkal találkoztak össze. Az orosz parancsnok a két német könnyűcirkálót a Roon és a Prinz Heinrich páncélos cirkálóknak vélte, ezért nem intézett ellenük támadást és mindkét fél visszavonult.[1]

1914. augusztus 25-én egy kötelék tagjaként a Finn-öböl irányába tört előre, ahol másnap a nagy ködben Odensholm szigetnél, az északi észt partoknál zátonyra futott. A V 26 jelű romboló megpróbálta levontatni onnan, de minden a hajó kiszabadítására tett próbálkozás sikertelen maradt. A közeledő Bogatir és Pallada orosz cirkálók tüzet nyitottak a szerencsétlenül járt német hajóra,[1] mire azt annak legénysége megpróbálta felrobbantani, de csak az orr-részét tudták megrongálni az oroszok beérkeztéig. Legénységéből 15 fő veszítette életét,[2] a túlélőket a V 26 és az Amazone könnyűcirkáló vette fedélzetére. Habenicht korvettkapitány, a hajó kapitánya és az adjutánsa a hajó fedélzetén maradt és az oroszok fogságába estek.[3]

Az oroszok a Magdeburg épen maradt ágyúit leszerelték és négy hajójukat látták el velük. A Chrabry ágyúnaszád hat 10,5 cm-es ágyút kapott, a Jasztreb őrhajó két, a Kopcsik és a Korszuny őrhajók egy-egy löveget kapott. A Magdeburg roncsát később az oroszok illetve a téli jég teljesen elpusztította.

Kódkönyvei

[szerkesztés]
A zátonyra futott Magdeburg

Az oroszok megtalálták a német haditengerészet titkos kódkönyvének három példányát is. Egyiküket a németek az orosz cirkálók reggeli ködben való felbukkanásakor ólomnehezékkel megterhelve a tengerbe hajították. Orosz búvárok rátalálták és kiemelték a vízből. A két másik könyvet a hajó fedélzetén találták meg. Az oroszok a három könyv egyikét felajánlották a briteknek, melyet azok 1914. október 13-án átvettek.[4] A brit történetírás szerint ez a későbbiek során értékes zsákmánynak bizonyult, mivel ennek segítségével a briteknek sikerült megfejteniük a német haditengerészet rádiójeleit és így a brit haditengerészet rendkívüli stratégiai és taktikai előnyökhöz jutott a tengeri hadviselésben.

A német hatóságok háború után lefolytatott vizsgálatai evvel szemben arra a megállapításra jutottak, hogy Habenicht korvettkapitány megfelelően gondoskodott a rejtjelkulcsok megsemmisítéséről, a kódkönyvek megszerzése révén pedig az oroszok olyan dokumentumok birtokába jutottak, amivel már a háború előtt is rendelkeztek. Az eset után hamarosan a németek megváltoztatták a kódokat, így a későbbiek során azokat nem lehetett dekódolni olyan módon, mint ahogy azt a britek állították. A német hivatalos álláspont szerint a britek a későbbiekben vagy egyéb hírszerzési módszerek, vagy belső árulás révén szerezték be az információit a német flotta hadmozdulatairól.

Kapitányai

[szerkesztés]
1912 augusztus-szeptember Heinrich Rohardt fregattkapitány
1912 szeptember - 1913 február Wilhelm Most fregattkapitány
1913 február - 1914 március Gustav-Julius Maerker fregattkapitány / sorhajókapitány
1914 március-augusztus Richard Habenicht korvettkapitány

Pótlása

[szerkesztés]

A Magdeburg pótlására a háború végén a kieli Howaldtswerke kapott megbízást. 1917. november 17-én szintén Magdeburg néven bocsátották vízre, de a háború végéig nem fejezték be. Elkészítése még kilenc hónapot vett volna igénybe. A félbehagyott hajót 1922-ben bontották le.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Magdeburg című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Magdeburg című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.


Forrás

[szerkesztés]
  • von Mantey, Eberhard. Der Krieg zur See 1914–1918 – Ostsee, Bd. 1. Berlin: E. S. Mittler und Sohn (1921)  (A Magdeburgot érintő részek a 101. oldalig, elvesztése 80-101. o.)
  • Gerhard Koop/Klaus-Peter Schmolke: Kleine Kreuzer 1903-1918, Bremen bis Cöln-Klasse, Band 12, Schiffsklassen und Schiffstypen der deutschen Marine, Bernard & Graefe Verlag München, 2004, ISBN 3-7637-6252-3
  • Matti E.Mäkelä: Das Geheimnis der "Magdeburg":, Die Geschichte des Kleinen Kreuzers und die Bedeutung seiner Signalbücher im Ersten Weltkrieg, Bernard & Graefe Verlag Koblenz, 1984, ISBN 3-7637-5424-5
  • Conway's All the World's Fighting Ships: 1906–1922. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1984). ISBN 0-87021-907-3 
  • Gröner, Erich. German Warships: 1815–1945. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1990). ISBN 0-87021-790-9 
  • Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. Annapolis, MD: Naval Institute Press (1995). ISBN 1-55750-352-4 
  • Herwig, Holger. "Luxury" Fleet: The Imperial German Navy 1888–1918. Amherst, New York: Humanity Books (1980). ISBN 1-57392-286-2 

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Halpern, 184. o.
  2. Gröner, 107. o.
  3. Eberhard von Mantey (Krieg zur See 1914-198, Ostsee, 1. kötet) 80-101. o.
  4. Halpern, 36. o.