Ugrás a tartalomhoz

Páskándi Géza

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Páskándi Géza
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike Csigó László felvétele
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike
Csigó László felvétele
Élete
Született1933. május 18.
Szatmárhegy
Elhunyt1995. május 19. (62 évesen)
Budapest
SírhelyFarkasréti temető
Nemzetiségmagyar
HázastársaSebők Anna
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)dráma, novella, regény, képvers
Fontosabb műveiErdélyi triptichon
A szabadság színeváltozásai
A szalmabábuk lázadása
Az Árpád-házi Triptychon
Kitüntetései
Irodalmi díjaiJózsef Attila-díj (1977)
Kossuth-díj (1993)
Szép Ernő-díj (1997)
A Wikimédia Commons tartalmaz Páskándi Géza témájú médiaállományokat.

Páskándi Géza (Szatmárhegy, 1933. május 18.Budapest, 1995. május 19.) erdélyi magyar író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista, a Nemzeti Színház irodalmi tanácsadója. A Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1992–1995 között elnökségi tagja.

Életútja

[szerkesztés]

19491953 között az Ifjúmunkás hetilap, majd az Előre című napilap munkatársa volt. 1953-tól Kolozsváron tanult a magyar szakon, közben az Utunk című irodalmi lapnál is dolgozott. 1957-ben letartóztatták, és az állam és közrend elleni izgatás vádjával hat év börtönre ítélték. A börtönbüntetést a Duna-delta egyik munkatáborában töltötte. 1963 februárjában amnesztiával szabadult Salciáról.

Szabadulása után Bukarestben dolgozott könyvtári raktárosként és bibliográfusként. Feleségül vette Sebők Annát (Páskándiné Sebők Anna). 1971 és 1973 között a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének lektoraként működött.

1974-ben települt át Magyarországra; itt a Kortárs című folyóirat főmunkatársa, majd 1991-től a Nemzeti Színház dramaturgja volt. Az Erdélyi Magyarság című lap és a Magyar Televízió Magyarok című műsorának szerkesztőbizottsági elnökeként is működött. A Magyar Írók Szövetségének választmányi tagja lett, és 1992 és 1995 között a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagjává, 2011-ben posztumusz a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választották.

Páskándi Géza sírja Budapesten. Farkasréti temető: 31-2-43. Kampfl József alkotása

A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Művei

[szerkesztés]

1989-ig

[szerkesztés]
  • Piros madár. Versek; Állami Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1956
  • Holdbumeráng. Versek 1955–1965; Irodalmi, Bukarest, 1966
  • Tündérek szakácskönyve; Ifjúsági, Bukarest, 1966
  • Szebb a páva, mint a pulyka (gyermekversek); Ifjúsági, Bukarest, 1968
  • Üvegek. Elbeszélések; Irodalmi, Bukarest, 1968
  • Zápfog király nem mosolyog (mesék); Ifjúsági, Bukarest, 1970
  • Az eb olykor emeli lábát. Párbeszédek, színjátékok; Kriterion, Bukarest, 1970
  • Tű foka. Versek; Kriterion, Bukarest, 1972
  • Vendégség / Tornyot választok; Magvető, Bp., 1973
  • A vegytisztító becsülete. Novellák, párbeszédek; Kriterion, Bukarest, 1973
  • Beavatkozás. Regény (krimi); ill. Cseke Tamás; Dacia, Kolozsvár, 1974
  • Páskándi Géza színművei / A sor / Időszak, a hülyegyerek avagy a vándorköszörűs / A rejtekhely; Magvető, Bp., 1974
  • A szárnyas bocs (mesék); Móra, Bp., 1975
  • Színművek / A haladék / Egy ember aki megunta a bőrét / Távollévők; Magvető, Bp., 1975
  • A papírrepülő eltérítése; Magvető, Bp., 1976
  • A Sárikás anyós. Groteszk eposzok; Szépirodalmi, Bp., 1979
  • Tréfás-pipás-kupakos (gyermekversek); Móra, Bp., 1980
  • Beavatkozás; Magvető, Bp., 1980 (Rakéta Regénytár)
  • A királylány bajusza (Iskolai színpad); Móra, Bp., 1981
  • A bolhakirály; Móra, Bp., 1982
  • Erdélyi triptichon. Püspökdrámák; Magvető, Bp., 1984
    • Fölkél az Ömlő Búza napja
    • És Rosta órája üt
    • Majd Sziták perce jő el
  • A szabadság színeváltozásai (esszék); Magvető, Bp., 1984 (Gyorsuló idő)
  • A legkisebb óriás. Nyugat-afrikai népmesék; Alpha Diallo gyűjt., ford. nyomán feldolg. Páskándi Géza, ill. Engel-Tevan István; Móra, Bp., 1984
  • A szalmabábuk lázadása (meseregény); Móra, Budapest, 1985
  • A szörnyszülött. Elbeszélések; Szépirodalmi, Bp., 1985
  • Páskándi Géza színművei / Diákbolondító / Új magyar Lúdas Matyi / A koronatanú; Magvető, Bp., 1985
  • A nagy ásatás avagy Adja Isten! az örök béke után. Fantasztikus és utópisztikus bohózat vagy dokumentum-dráma a jövőből három felvonásban; Megyei Könyvtár, Békéscsaba, 1987
  • Lélekharang. Dráma két részben; Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, 1987
  • Lélekharang / A vadorzó / Tükörkereszt / Páskándi Géza drámái; Magvető, Bp., 1987
  • Az ötszáz sírásó, avagy a jutalomjáték (gyászbohózat, 1986–1987), Életünk, 1988[1]
  • Az árnyékfejtők. Regényes történet; Szabad Tér, Bp., 1988
  • Éljen a színház! Gyászbohózat két részben; Móricz Zsigmond Színház–Életünk, Nyíregyháza–Szombathely, 1988 (Életünk könyvek)
  • A sírrablók; Szabad Tér, Bp., 1989
  • Kalauz nélkül. Humoros párbeszédek, színjátékok; Magvető, Bp., 1989
  • A nagy dilettantissimo. Új versek 1973–1985; Szépirodalmi, Bp., 1989

1990-től

[szerkesztés]
  • Pornokrácia. Regényes kézikönyv avagy Egy új vallás alapjai; Nosztalgia Kft, Bp., 1990
  • A Nagy Légyölő meg Szuszóka és Miló. Meseregény; Arany Lapok, Bp., 1991
  • László szent király. Történelmi játék három felvonásban vagy két részben; Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, Nyíregyháza, 1992 (A Szabolcs-szatmár-beregi szemle füzetei)
  • Magyar három király; Antológia, Lakitelek, 1994 (Magyar királydrámák)
  • Árpád-házi Triptichon. Magyar három király. László, Kálmán, Béla; Antológia, Lakitelek, 1994
  • Medvebőrben. Drámák; Magvető, Bp., 1994
  • Esszék, előadások, levelek. Az abszurd és az Isten; Gondolat, Bp., 1995
  • Az örömrontó angyal. A szerző válogatása életművéből; Trikolor, Bp., 1995 (Örökségünk)
  • Begyűjtött vallomásaim. Egy észjárás emlékiratai; Antológia, Lakitelek, 1996
  • Száműzött szavak temploma. Publicisztikai írások, esszék, tanulmányok; sajtó alá rend. Páskándiné Sebők Anna; Codex Print, Bp., 1998
  • Túlélés kapuja. Válogatott versek. 1949–1994; vál. Szilágyi N. Zsuzsa; Polis, Kolozsvár, 1998
  • Erdélyi triptichon. Püspökdrámák; Kriterion, Bukarest–Kolozsvár, 1999 (Romániai magyar írók)
  • A megvallás avagy Van-e lélekröntgen? Vallomások, emlékiratok; Nap, Bp., 1999
  • Múlhatatlan barátsággal... Páskándi Géza magyar író és Pinchas Müller názáreti főrabbi levelezéséből; Belvárosi, Bp., 1999
  • Méltó túlélés. Levelek, esszék, társadalompolitikai tanulmányok, interjúk, 1978–1995; összeáll., vál., előszó Páskándiné Sebők Anna; Hamvas Intézet, Bp., 2001 (Arc és álarc)
  • Európa térképe. Válogatott novellák; Polis, Kolozsvár, 2002
  • Csodatopán; Palatinus, Bp., 2005
  • Mesterek kortárs szemmel; szerk. Gáspár György; Kráter, Pomáz, 2005
  • Tündérek szakácskönyve; Mentor, Marosvásárhely, 2006
  • Szekusok. Aki a Himnuszba benne vót. Gyógyregény; Kairosz, Bp., 2007
  • Ézagh. Történet- és gondolatfüzér; Felsőmagyarország, Miskolc, 2008
  • Páskándi Géza válogatott művei; szerk. Páskándiné Sebők Anna; Mérték, Bp., 2013–
    • Novellák, tanulmányok
    • Drámák
    • Versek; 2014
  • Szín-játékok, 1964–1987; Antológia, Lakitelek, 2018

Színházi bemutatók

[szerkesztés]

A színházi adattárban szerzőként regisztrált bemutatóinak száma 2017. augusztus 26-ai lekérdezéskor: 48.[2]

Műveiből készült filmek

[szerkesztés]

Cd-k és hangoskönyvek

[szerkesztés]
  • Páskándi Géza: És fölemeltem a gyertyát…

Díjak, elismerések

[szerkesztés]
  • Román Írószövetség Díja (1968, 1970)
  • 1971 – Pezsgő-díj – a Romániai Magyar Kritikusok díja
  • 1977 – József Attila-díj
  • 1981 – a Rádiószínház díja
  • 1982 – a Magyar Televízió nagydíja
  • 1991 – Magyar Művészetért Alapítvány Díja
  • 1991 – 1956-os Emlékérem
  • 1992 – Kortárs-díj
  • 1993 – Kossuth-díj
  • 1995 – Magyar Rádió Hangjátékpályázat, I. díj
  • 1995 – Nemzeti Színház Drámapályázat, I. díj
  • 1995 – Nagy Imre-emlékplakett
  • 1995 – Fitz József-könyvdíj
  • 1997 – Szép Ernő-díj (posztumusz, drámaírói életművéért)
  • 2015 – Magyar Örökség díj

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Életünk, 26. évfolyam, 9. szám: Páskándi Géza: Az ötszáz sírásó avagy a jutalomjáték (Gyászbohózat két részben) (775-816. oldal) library.hungaricana.hu - 1988
  2. Színházi adattár: Előadások adatbázisa[halott link]
  3. Éljen a színház Archiválva 2017. augusztus 26-i dátummal a Wayback Machine-ben színlap, moriczszinhaz.hu (hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
  4. Wisinger István: A fel nem robbant csecsemő: Emlékek és képek a XX. századból; Páskándi Géza fejezet, Noran Libro Kiadó, books.google.hu - 2013.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Digitális Irodalmi Akadémia - Páskándi Géza digitalizált művei
  • Versek Archiválva 2013. január 7-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Interjú Páskándiné Sebők Anna kultúrtörténésszel
  • Máramarosi Iza [Lipcsey Ildikó]: Páskándi Géza. Háttérvázlat. A történész széljegyzetei; Bp.–Ungvár, Primor–Intermix, 1994
  • Szász László: A bizarr valóság írója. Esszék Páskándi Gézáról; Kortárs, Bp., 2003
  • Csapody Miklós: "Budapest, életem akadémiája". Emléksorok Páskándi Gézáról, 1933–2003; Korona, Bp., 2003
  • Karácsonyi Zsolt: A tér játékai. A virtuális tér és a történelmi idő viszonyának módosulásai Páskándi Géza és Marin Sorescu drámáiban; Korunk–Komp-Press, Kolozsvár, 2010
  • Páskándi Géza emlékkonferencia. 2011. november 28.; MMA, Bp., 2012 (A Magyar Művészeti Akadémia konferenciafüzetei)

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]