Kuún Kocsárd (főispán)
| Kuún Kocsárd | |
 | |
| Portréja a Vasárnapi Ujság 1889. évi 26. számából. | |
| Született | 1803. június 26.[1] Algyógy[2] |
| Elhunyt | 1895. január 11. (91 évesen)[2][1] Szászváros[2] |
| Állampolgársága | |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kuún Kocsárd témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Gróf osdolai Kuún Kocsárd (Algyógy, 1803. június 25. – Szászváros, 1895. január 11.) Hunyad vármegye főispánja, 1848-1849-ben kormánybiztos, az EMKE egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke, művelődéspolitikus.
Élete
[szerkesztés]1811-től Szászvároson és későbben Kolozsvárt és Nagyenyeden tanult. 1818-ban Bécsbe ment a mérnöki akadémiára, de e pályára nem lévén hajlama, ismét visszatért Nagyenyedre, ahol a bölcseleti és jogi tanulmányokat elvégezte, ügyvédi oklevelet is szerzett és Marosvásárhelyre az erdélyi guberiumhoz került, azután 1823-ban megyei hivatalba lépve, 1830-ban alispán lett 1833-ig, midőn ez állásáról lemondva, minthogy a szabadelvű és szilárd jellemű férfi az azon időben uralkodó szolgai szellemmel kibékülni nem tudott, algyógyi birtokára ment gazdálkodni.
1834-ben a szászvárosi református gimnázium főgondnokává választották, mely kedves tisztét egész haláláig nagy buzgósággal viselte. A magyar nemzeti kormány Hunyad vármegye főispánjává nevezte ki, mely magas hivatalát a leglelkesebb és áldozatképes hazafisággal teljesítette e nehéz időkben és ezért a gyászos idők bekövetkeztével elfogták, jószágait elkobozták és hat évig szenvedett Komáromban várfogságot. 1856-ban végül kiszabadult és jószágait is visszanyerte, s ezentúl gazdaságának élt s nagy szorgalommal rendezte az oláhok által feldúlt birtokait, kiigazíttatta csaknem egészen romba döntött algyógyi kastélyát; lankadatlan fáradozott, hogy minél jövedelmezőbbé tegye gazdaságát s fáradozásai jutalmát csak abban az öntudatban kereste, hogy szolgálatot tehessen nemzetének és vallásának.
1866-ban Hunyad vármegye hátszegi kerülete ismét képviselőjévé választotta az országgyűlésre, 1867-ben újra Hunyad vármegye főispánjává nevezték ki, de e hivataláról megromlott egészsége miatt már egy év múlva kénytelen volt lemondani, ismét visszatért gazdaságához, és a nemzeti társadalmi, nevelési ügyek egyik fő előmozdítója lett, és e téren vívott ki nevének halhatatlanságot. A szászvárosi református kollégium épületét, melynek főgondnoka volt, saját költségén megújíttatta, és kedvelt intézetét 120 000 forintnyi alapítvánnyal gazdagította, 1887-ben pedig negyedmillió értékű algyógyi birtokát az erdélyrészi magyar közművelődési egyletnek ajándékozta, melynek örökös tiszteletbeli elnökségével tisztelték meg.
A magyarság széles rétegeiben mély részvétet keltett az EMKE nagynevű jótevőjének halála. Három évvel azelőtt még teljes épségben ünnepelte az agg főúr 90. születésnapját, s a nála tisztelgő küldöttségeket mélyen megindította lelkes, hazafias beszédeivel. Akkor ajándékozta oda még megmaradt vagyonát is, úgy mint szászvárosi házát és földjeit az EMKE-nek, csak azt kötvén ki, hogy e házban tölthesse utolsó éveit, melyhez annyi kedves emlék közötte. Az EMKE költségén temették el. 1895. június 8-án kivették az ideiglenes sírból hamvait, és nagy részvéttel valamint ünnepélyességgel áthelyezték az algyógyi sziklasírba, melyet ő maga készített.[3]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Osztrák Életrajzi Lexikon 1815-1950 (német nyelven). Osztrák Tudományos Akadémia. (Hozzáférés: 2021. augusztus 22.)
- ↑ a b c Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2021. május 3.)
- ↑ V. ö. Vasárnapi Ujság 1866. 121. sz.; K. K. hadi tszéki itélete, M. Hirlap 1851. 581.
Források
[szerkesztés]- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- gróf osdolai Kuún Kocsárd[halott link], npg.hu
- Gróf Kuún Kocsárd emlékére Archiválva 2017. január 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, diaszporaalapitvany.ro
- Hunyad megye 1848–49-ben - Hunyad megye forradalmi főispánja , nyugatijelen.com
- Kuún Kocsárd egyesület, kke.ro
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.