George Sykes

George Sykes
George Sykes vezérőrnagy
Született	1822. október 9. Dover (Delaware)
Elhunyt	1880. február 2. Fort Brown, Texas
Állampolgársága	Amerikai Egyesült Államok
Foglalkozása	katonatiszt politikus
Iskolái	West Point
Sírhelye	West Point temető West Point (New York)
Katonai pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Fegyvernem	United States Army
Rendfokozata	Az önkéntes hadsereg vezérőrnagya a hivatásos hadsereg ezredese
Egysége	3. US gyalogezred Hivatásos hadosztály A Potomac hadsereg V. hadteste 14. US gyalogezred 20. US gyalogezred
Háborúi, csatái	Szeminol háborúk Mexikói–amerikai háború Palo Altó-i ütközet Resaca de la Palma-i ütközet Monterreyi csata Veracruz ostroma Cerro Gordó-i ütközet Contrerasi ütközet Churubuscói ütközet Chapultepeci ütközet Amerikai polgárháború Első Bull Run-i csata Virginia-félszigeti hadjárat Gaines' Mill-i csata Második Bull Run-i csata Antietami csata Fredericksburgi csata Chancellorsville-i csata Gettysburgi csata Bristoe Station-i ütközet Mine Run hadjárat Price-portya
A Wikimédia Commons tartalmaz George Sykes témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

George Sykes (1822. október 9. – 1880. február 8.) az Amerikai Egyesült Államok hadseregének hivatásos tisztje és az Unió tábornoka volt az amerikai polgárháború során.

1842-ben végzett a West Point katonai akadémián, majd számos háborús konfliktusban szolgált, mint példálul a szeminol háborúk és a mexikói–amerikai háború. A polgárháború során a Virginia-félszigeti hadjárat idején 1862-ben kinevezték a Potomac hadsereg V. hadtestéhez, a második hadosztály parancsnokának. A Második Bull Run-i csata idején is ezt a beosztást látta el, majd az Antietami csatán, a Fredricksburgi csatán át egészen a Chancellorsville-i csatáig szintén.

1863. június 28-án azt követően, hogy George G. Meade-et kinevezték a hadsereg parancsnokának, Sykes átvette az V. hadtest irányítását. Sykes hadteste bátran küzdött a Gettysburgi csata második napján, július 2-án, fő részese volt annak a sikernek, amellyel az uniós erők visszaverték a konföderációs jobbszárny támadását. 1863 októberében részt vett a Bristoe Station hadjáraton, majd a Mine Run hadjáraton is. 1864. március 23-án egészségügyi okokra hivatkozva felmentették és Kansasbe helyezték. Sykes a polgárháború befejeződése után is a hivatásos hadsereg tisztje maradt, visszaminősült a hivatásos hadsereg alezredesének. 1876-ban megkapta az ezredesi rangot és 57 éves korában az arcát megtámadó rákban állomáshelyén elhúnyt.

Fiatalsága

Sykes a Delaware állambeli Doverben született. Nagyapja James Sykes Delaware állam kormányzója volt. Két fia született, William és az ifjabb James, akiből orvos lett, majd 1820. május 15-én feleségül vette a new yorki születésű Angelina Underhillt. Első gyermeküket 1821-ben született és szintén James névre keresztelték. A második gyermek 1822. október 9-én George lett. További két huguk és két öccsük született, Anna Matilda, John, Agnes és Frank. 1838. július 1-jén 15 évesen felvételt nyert a West Point katonai akadémiára. A West Point katonai akadémián 1842-ben végzett, az 56 fős évfolyam 39. eredményével. Kadéttársai a Tardy George nevet ragasztották rá, valamint a Slow Trot Sykesként emlegették. A tardy a retardált, vagyis korabeli használat szerint, lassú, akadályozott szinonímája volt. A Slow Trot, a lassú galopp volt lóháton és szintén a lassúságra utal. Nem ismeretes, hogy miért lett ez a beceneve, mert ha mentális problémái lettek volna, akkor eleve nem kerül be a West Pointra és pláne nem végzi el a négy éves mérnökképzést, amely a kor színvonalán kiváló oktatást biztosított. Sykes kollégiumi szobatársa az észak-karolinai Daniel Harvey Hill volt, aki később az Amerikai Konföderációs Államok altábornagya lett.

Katonai szolgálata

Florida

Végzés után címzetes hadnagy lett a 3. US gyalogezrednél, és Florida államba vezényelték, Fort Stansbury erődjébe, mely kb. húsz kilométerre épült Tallahassee-től. Ez a helyőrség volt a 3. gyalogezred központja, ahol három százada állomásozott. 1842-ben William J. Worth dandártábornok kibocsátott egy parancsot, amelynek alapján az indiánokkal vívott második szeminol háború harcai véget értek, de a gyakorlatban az ellenségeskedés nem szűnt meg, amíg a 3. US gyalogezred el nem fogta a Tigrisfarok nevű főnököt, aki a békekötés után vonakodott elhagyni a lakhelyét és Oklahomába deportáltatni a népét. Hitchcock alezredesnek ezután a Krík indiánok által zaklatott belső- és nyugat-floridai területeket kellett pacifikálniuk, de április 22-re ezzel is megvoltak és visszamehettek a Fort Stansburybeli főhadiszállásra. A teljes floridai harcok alatt az indiánok három katonát öltek meg, míg a vírusok hatvannyolccal végeztek tiszteket és legénységet összesen értve. A rendteremtés olyan sikeres volt, hogy a 3. gyalogezred fölöslegessé vált Floridában, így áthelyezték Missouriba.

Helyőrségi szolgálat és a mexikói háború

1843-ban a Missouri állambeli Jefferson Barracksba vezényelték. Stephen W. Kearny ezredes a következő hat hónapban a 4. US gyalogezreddel együtt olyan kemény dandárszintű kiképzésnek vetette alá az ezredet, hogy az egész hadsereg élvonalát képezték ekkoriban. 1843. december 31-én Sykes tényleges hadnagyi rangot kapott. 1844 tavaszán az ezredet a Louisiana állambeli Fort Jesup mellett épült Wilkins-táborba vezényelték. A Salubrity-táborban állomásozó 4. gyalogezreddel és a 2. dragonyosezreddel kiegészülve Army of Observation (Megfigyelő-hadsereg) néven egyesültek Zachary Taylor parancsnoksága alatt. Az Army of Observation célja a texasi függetlenségi harcok megfigyelése volt. 1845-től az ezred a harmadik dandár részét képezte az Army of Observation of Texas hadseregben és a Texas állambeli Corpus Christiben állomásozva részt vett a terület katonai megszállásában.

A mexikói hadműveletek kezdetétől számolva 1846-tól harcolt a Mexikói–amerikai háborúban. 1846. május 8-án harcoltak a Palo Altó-i ütközetben majd másnap a Resaca de la Palma-i ütközetben. Május 16-án Lear őrnagy visszatért egészségügyi eltávozásáról és átvette a 3. ezred felett a parancsnokáságot, mert Hitchcock alezredes a vezérkar mellett volt foglalkoztatva. 1846. szeptember 21-én az alakulat megrohamozta Monterrey keleti védvonalát. Az állást elfoglalták, de eközben megsebesült Lear őrnagy, aki október 31-én meghalt. A harc során tanúsított derék helytállásáért, valamint mert a rohamban 3 századosuk és 2 hadnagyuk is elesett, szeptember 21-i hatállyal Sykesot előléptették főhadnaggyá. Lear őrnagy halála után a 3. ezred vezetése Bainbridge századosra szállt, majd az ő előléptetése és a 7. ezredbe való áthelyezése után E. B. Alexander századosra. Monterrey további két nap harcot követően szeptember 24-én megadta magát.

Ezután Winfield Scott hadseregébe vezényelték át, mely partraszállt Veracruznál és az erődöt 1847. március 9-én megostromolta. Húsz nappal később bevették az erődöt és továbbindultak a főváros felé. 1847. április 17-én kezdetét vette a Cerro Gordói ütközet. Az ütközet másnapjára hatályozva Sykes címzetes századosi előléptetést kapott a Cerro Gordónál tanúsított bátor és érdemdús magatartásáért. 1847. augusztus 19-én a Contrerasi ütközetben, másnap a Churubuscói ütközetben is harcolt az amerikai dezertőrökből alakult San Patricio zászlóalj ellen. A Mexikóváros elleni műveletekben a Chapultepeci ütközetben részt vett a kastély ostromában és Mexikóváros megszállásában. A békéről való alkudozás alatt David Twiggs hadosztályában lett hadtáptiszt.

A határvidék indiánok elleni harcai

A mexikói háború során teljesített szolgálatért tagja lett a veteránokat tömörítő Azték Klubnak. 1848-ban visszavezényelték Jefferson Barracksba, Missouriba. 1849-ben Santa Fébe vezényelték a határvidéki rendfentartásra az Új-Mexikó Territóriumon. 1849. augusztus 16-én John Washington ezredes, Új-Mexikó katonai kormányzója vezetésével részt vett a navahók elleni katonai erődemonstráción, amely a két oldal közötti lovassági ijesztgetés után béketárgyalásba, szerződéskötésbe, majd sortűzbe torkollott. Ezután Sykesot kétéves toborzókörútra küldték. 1852-től 1854-ig az új-mexiói Fort Unionban állomásozott. Részt vett az apacs indiánok elleni expedíción és március 4-én, április 9-én és június 30-án csatározásokat vívott ellenük.

Apja 1855. május 26-án teljesen váratlanul halt meg egy hajóút közben Missouri állambeli St. Josephben. A Missouri-folyón hajózó személyszállítóra való felszállás közben olyan hirtelen esett össze és halt meg, hogy egy ideig utána azt hitték, hogy villámcsapás érte, mivel éppen vihar volt. Később tisztázódott, hogy nincsenek rajta külsérelmi nyomok, amely a villámcsapást kísérik. Sykes édesanyja 1862. május 8-án halt meg New Yorkban.

1855-ben megtette az utat a Colorado állambeli Fort Massachusettsig és vissza. 1855. szeptember 30-án előléptették a 3. gyalogezrednél századosi rangra és az új-mexikói Fort Fillmore-ba vezényelték. 1857-ben részt vett a Gila-expedíción, majd Baltimore-ba küldték a gyalogezredtől különválasztott szolgálatra. Következő évben visszatért Új-Mexikóba és 1859-ben részt vett a navahók elleni hadjáratban.

A szecesszió

„Napokig tartó büntetést eszközölt. A második nap dél felé a meleg napsütés hatására a dolog lényege elkezett nyilvánvalóvá válni előttünk. Olyan iszonyatos bűz kezdett terjengeni a vonatban és az oszlopban, amilyet soha életünkben nem lélegeztünk be. Mindenki egy lélegzetre átkozta a disznóhúst és Sykes ördögi leleményét nemkülönben. Estére már kibírhatatlanná vált a helyzet. A katonák követséget menesztettek a parancsnokhoz és könyörögtek, hogy vessen véget a tortúrának. A disznó maradványai eltemettük, a levegő kitisztult, de a disznólopás ötlete többet nem merült föl.”
- az elkövetők egyike Sykes fegyelmezési módszeréről.

1861-ben a Texas állambeli Fort Clark erődben állomásozott, a 3. gyalogezrednél. 1861. február 1-jén Texas állama elszakadt az Amerikai Egyesült Államoktól. Február 20-án Trevanion T. Teel paramilitáris egysége az erőd megadását követelte, de Sykes és öt százada megtagadta a fegyverletételt. Texas állama megszüntette az ellátásukat és kiutasította az Amerikai Egyesült Államok hadseregét a területéről, így Sykes alakulata 1861. március 9-én elindult 300 mérföldes útjára délnyugatra a part irányában. Sykes szigorúan megtiltotta a zabrálást és lopást a texasi csordáktól, gulyákból. A katonáit azonban ennek ellenére egy döglött disznót cipelve találta. Ilyen esetekben a katonák rendszerint azzal védekeztek, hogy már döglötten találták, vagy önvédelemre kényszerültek. Sykes nem firtatta a disznó elhunytának körülményeit, hanem az állat tetemét négybe vágatta és a négy elkövetőnek a nyakába akasztatta, amit további utasításig egyfolytában viselniük kellett. A katonák pár nap után rimánkodni kezdtek a parancsnoknak, mert disznó maradványai úgy bűzlöttek, hogy rosszul voltak tőle. Sykes engedélyezte a disznó elhantolását.

1861. április 12-én értek a part menti Indianolába. Ugyanezen a napon az Amerikai Konföderációs Államok ideiglenes hadserege lőni kezdte Fort Sumter erődjét és ezt követően kitört az amerikai polgárháború. Sykes alakulata még éppen indőben hajózott ki Indianolából az Empire City nevű gőzössel Kubába, mert a háború hírére nem sokkal később már minden Texasban maradt szövetségi katona konföderációs fogságba került.

A polgárháborúban

Visszatérés Texasból és az Első Bull Run-i csata

Sykes tábornok (ülve, középen) és törzstisztjei

Kubából New Yorkba hajózták Sykesékat, majd onnan Washingtonba vezényelték őket. Mikor május 10-én a fővárosba ért Sykes katonái voltak az első reguláris alakulat, amely az háború kitörése után elérte a fővárost. Három nappal később a körülbelül 300 déli születésű tiszt leszerelése miatt Sykes őrnagyi előléptetést kapott az új 14. gyalogezredben. Robert Patterson dandártábornok hadseregéhez osztották be a Shenandoah-völgyben, Winfield Scott vezénylő tábornok kérésére a regulárisokat a várható csata előtt átirányították Irvin McDowell hadseregébe.

Az Első Bull Run-i csata idején David Hunter 2. hadosztályában, Andrew Porter ezredes dandárjában a hivatásos zászlóaljat irányította, mely három hivatásos ezred, a 2., a 3. és a 8. US gyalogezred különböző századaiból verbuválódott. Ez a gyalogsági alakulat volt a hivatásos hadsereg egyetlen tagja a csatatéren aznap. Porter és Ambrose Burnside dandárja a jobbszárnyi támadást kivitelező szárny része volt. Sykes zászlóalja Burnside dandárját követte és részt vett a Shanks Evans, Barnard Bee és Francis S. Bartow ezredesek alakulatai elleni támadásban a Matthews-domb ellen. Burnside az izgalomtól magát kicsit elragadtatva teátrálisan viselkedett és azt kiáltozta: „Istenemre, Sykes, pont a maga hivatásosai hiányoztak! Fejlődjön fel balra tőle és adjon támogatást az embereimnek!” Sykes figyelmzetette a katonákat, hogy ne nagyon hallgassanak Burnside-ra, mert az úgy viselkedik, mint aki megőrült; ne veszítsék el a fejüket, célozzanak alacsonyra és gondoljanak rá, hogy az egész hadsereg minden önkéntese róluk próbál példát venni, hogyan kell ütközetbe menni. A két dandár rohama elfoglalta a Matthews-dombot. A domb elfoglalása után Sykes a később a helyszínre érő alakulatokat rendezte, melyek később támadást hajtottak végre a Henry House-domb ellen. A konföderációs ellentámadás és Oliver O. Howard embereinek megfutása után Sykesnak a visszavonulást kellett fedeznie. Amikor gyalogságát oldalról ellenséges lovasság fenyegette, négyszögbe rendezte alakulatát és úgy védekezett. Ezután a konföderációs hadsereg tüzérséggel igyekezett megbontani a sorukat, ezért végül visszavonultak egy magaslatra. Sykes 8 századával állást foglalt a kritikus szakasz melletti gerincen a Stone Bridge (Kő-híd) néven emlegetett híd mellett foglalt állást. Az ezrederősségű zászlóalj négyszögbe rendeződött és védte a gerincet minden ellen, amíg a menekülő hadsereg többi katonája átkelt a hídon. P. G. T. Beauregard tábornagy később azt írta, hogy „Sykes alakulata volt az a kicsi, ám összehasonlíthatatlanul kiváló hivatásos gyalogság”, amelynek ellenállásával a konföderációs hadsereg nem tudott mit kezdeni. A hivatásosok a sötétedés beálltával ezután rendezetten visszavonultak Washingtonba.

Washington

Sykes alakulata az Arlingtoni magaslatokon vert tábort. A csatavesztést követően McDowellt leváltották, de hadosztályparancsnok maradt. Az új hadseregparancsnok, George B. McClellan vezérőrnagy lett, a Ohiói katonai hivatal vezetője, akit Winfield Scott ajánlott. McDowell azokkal a szavakkel mutatta be Sykesot McClellannek, hogy íme itt vannak a katonák, akik megmentették a hadsereget. McClellan vezetése alatt Sykes Washingtonban fegyelmezte és képezte ki az újonc önkénteseket. McClellan a regulárisokat önálló dandárba akarta szervezni és ennek a vezetőjét Sykesban találta meg.

1861 augusztusában Sykes és reguláris katonái nyomják el a 2. maine-i és a 79. new yorki ezredek táborában keletkező, lázadásra emlékeztető forrongást. A csata után egy egész dandárnyi hivatásos katona parancsnokságát Sykes kapta meg, majd 1861. szeptember 28-án előléptették az önkéntes hadsereg dandártábornokává.

1862 februárjában Sykesnak kellemetlen feladatot kellett teljesíteni. Az utasításai szerint kénytelen volt letartóztatni Charles P. Stone dandártábornokot, aki a Ball’s Bluff-i ütközet elvesztésének bűnbakja lett. A Ball's Bluff-i ütközetet 1861. október 21-én vesztette el a szövetségi hadsereg Leesburg közelében, és a Edward D. Baker ezredes és szenátor halála okozta politikai bosszú februárban érte el Stone-t. Az Egyesült Államok Egyesített Hadügyi Bizottsága elhatározta, hogy eltávolíttatja Stone-t a hadseregből és példát statuál vele. Az árulás és hűtlenség gyanújába kevert Stone-t 1862. február 8-án nem sokkal éjfél után Edwin M. Stanton hadügyminiszter január 28-án kelt utasítására Sykes 18 katonával együtt várta washingtoni otthona előtt. Stone megjelentekor Sykes kijelentette "Életem legelviselhetetlenebb parancsát kell most kiviteleznem; letartóztatom Önt." Mikor Stone mérgesen azt kérdezte milyen vád alapján, Sykes úgy felelt: „Fogalmam sincs. George B. McClellan vezérőrnagy, vezénylő tábornok utasítása alapján... Azt megtudhatja, hogy Fort Lafayette-be küldik.”

Lincoln 1862 márciusában ki akarta bővíteni a hivatásos hadsereget. Utasítása alapján 10 új ezredet, 1 lovassági ezredet és egy tüzérségi üteg felállítását engedélyezte. Mindennek az erőnek fele, vagyis két dandárnyi hivatásos Sykes parancsnoksága alá került, amely hadosztályparancsnoki beosztást eredményezett. A szenátus 1862. márciusában megerősítette Sykes dandártábornoki kinevezését az önkéntes hadseregben. Sajátos módon Sykes ekkor már a mexikói háború óta összevont legnagyobb reguláris katonai alakulat felett parancsnokolt, mégsem a hivatásos hadsereben kapott előléptetést.

A keleti hadszíntér hadjárataiban

„Nehéz lett volna a hadseregben jobb tisztet találni Sykesnál. ... Egyszerűen annyira áthatóan katona volt, hogy semmit értett a politikához és egyáltalán nem is érdekelte. Rideg és részletekbe menően módszeres volt, fáradhatatlanul kötelességtudó, nem hamarkodott el semmit és nem kavart fel semmit; bajban és káoszban az egyik leghiggadtabb ember volt az egész hadseregben. A fegyelmet szilárdan fenntartotta és nem volt benne több érzés, mint egy puskatusban.”
- Thomas M. Anderson százados, a 12. US gyalogezred tisztje Sykesról.

1862 áprilisában hivatásosai élén részt vett a Virginia-félszigeti hadjáratban. Májusban, Yorktown ostroma után McClellan elégedetlenné vált a Lincoln által kinevezett hadtestparancsnokaival és létrehozta az V. és VI. hadtestet, amibe a másik három hadtestéből irányított át alakulatokat. Ennek keretében Fitz John Porter vezérőrnagy lett a paracsnoka az V. hadtestnek és Sykesot előléptették a hivatásos hadosztály parancsnokává. A Seven Pines-i és Fair Oaks-i csatában Porter hadteste a Chickahominy-folyó békés oldalán tartózkodott és nem kapott rá parancsot, hogy beavatkozzon a küzdelembe. Katonái gyakran hivatkoztak magukra Sykes regulárisai néven és keményen harcoltak a Hétnapos hadjárat során a Gaines' Mill-i csatában, mielőtt az Unió vonalait máshol áttörték. Gaines' Millnél Sykes hadoszálya az V. hadtest jobbszárnyát védték. Az V. hadtest elszigetelten maradt a többiektől, melyek McClellan parancsára további visszavonulást hajtottak végre. Porter utasítása szerint ehhez minél több időt kellett biztosítani számukra. Sykes három dandárja kemény harcokat vívott, amíg a lőszer fogyni kezdett. Alkonyatkor egy friss konföderációs hadosztály érkezett meg Daniel Harvey Hill vezérőrnaggyal az élén, régi west pointi szobatársával. Hill majdnem az egész rendelkezésére álló erőt bevetette Sykes 1. dandárja ellen és sikerült áttörnie Robert C. Buchanan alezredes irányította négy ezred vonalán. A szövetségi hadtest több pontján is áttörést ért el az alkonyatkor megindított konföderációs roham, így Porter éjjel visszavonta erőit a Gaines' Mill-i csatából.

Sykes volt az egyetlen hadosztályparancsnok a Potomac hadseregben, akit a Hétnapos hadjárat csatái után nem léptettek elő. Sykes hadosztálya 1862. augusztus 30-án érte el a második bull run-i csataterét. Az V. hadtest és így John Pope vezérőrnagy, hadseregének balszárnyát képezték. A hadosztálynak ekkor két reguláris dandárja volt és egy önkéntesekből álló dandárja. Ez utóbbit Gouverneur K. Warren dandártábornok irányította ekkor, az első dandárt Robert C. Buchanan alezredes, a másodikat William Chapman alezredes. Pope azt hitte, hogy a déliek visszavonulnak és Stonewall Jackson védelmi állásai ellen küldte az V. hadosztályt. Ezzel ellentétben James Longstreet vezérőrnagy katonái tömegtámadásra készültek és Porter hadtestének elfordulása és támadása láttán kb. 25 000 katonáját támadásba lendítette. Sykes a támadást látva szembefordította velük a hivatásos katonákat. Warren 3. dandárját megsemmisítő csapás érte, az 5. new yorki ezred például 490 katonájából 320 fő veszteséget szenvedett, közte 117 halottat. A két hivatásos dandár lassan, kitartóan, folyamatos küzdelemben hátrált a Henry House-domb felé. Pope utasításának engedelmeskedve Sykes ismét a visszavonuló szövetségi hadsereg fedezetét látta el. John D. Hoptak értékelése szerint Sykes a két bull run-i csatában kétszer mentette meg az uniós hadsereget.

Az Antitami csatában Sykes hadosztálya az V. hadtest többi részével együtt egy meglehetősen gyenge konföderációs centrummal nézett szembe. Sykes a csatatérről érkező, alárendeltjétől jövő segítségkérésre reagálva engedélyt kért harcba bocsátkozni. Sykes ekkor éppen lovon ült, mellette McClellan és Porter szintén lovon ültek. McClellen engedélyt akart adni erre, remélve hogy kettévághatja az Észak-virginiai hadsereget, de ekkor Fitz John Porter azt mondta: „Emlékeztetném, tábornok úr, hogy parancsnokságom alatt a köztársaság utolsó hadseregének utolsó tartaléka van rendelve.” Sykes parancsát McClellan arra változtatt, hogy tartsa a pozícióját és ne induljon sehova. Sykes katonái nem akarták elhinni az utasítást, hogy nem segíthetnek bajtársaiknak. 1862. november 7-én Lincoln leváltotta McClellant a Potomac hadsereg parancsnokságáról és november 25-én leváltotta védencét, Portert is. Porter hadbíróság elé került a második Bull Run-i csata előtt írt levele kapcsán, melyben Pope vezetési képességai miatt háborgott. A kongresszusi vizsgálat idején George W. Morrell vezérőrnagy, az V. hadtest 1. hadosztályának parancsnoka tanúvallomást tett Porter mellett, így őt is leváltották és nem kapott több beosztást a harcoló csapatokhoz. Daniel Butterfield vezérőrnagy váltotta fel Portert és Charles Griffin Morellt. Az V. hadtestet gyakorlatilag lefejezték és innentől a benne szolgáló tábornokokat vonakodtak előléptetni. Sykes Stone letartóztatása miatt a kivétel volt és 1862. november 29-én elnyerte a felterjesztést az önkéntes hadsereg vezérőrnagyának.

Az V. hadtest 1862. december 13-án részt vett a Fredericksburgi csatában, méghozzá a legnagyobb veszteségeket követelő támadásban a Marye's Heights ellen, de csak a Griffin 1. hadosztályával és az Andrew A. Humphreys vezérőrnagy irányította 3. hadosztállyal. Sykes hadosztálya már sötétedés után mozgott elő a partvidékről és így támadásukra szerencséjükre nem került sor. Mindkét hadsereg a csatamezőn éjszakázott, és másnap nem került sor hasonlóan nagy összecsapásra. A hivatásos hadosztály azonban a cserzőműhely körüli harcokban aktívan részt vett. A csatát követően érdemei elismeréseképpen George G. Meade vezérőrnagyot kinevezték az V. hadtest élére, a leváltott Butterfield pedig Hooker törzsfőnökévé avanzsált.

1863. május 2-án a Chancellorsville-i csatában a reguláris katonák vezették a támadást a konföderációsok hátában a harcok elején. Sykes hadosztálya Lafayette McLaws vezérőrnagy hadosztályával küzdött az Orange Turnpike környékén. Sykes hadosztályát Robert E. Rodes vezérőrnagy hadosztálya támadta meg a jobbszárnyon és visszaverte az átkelő felé. A Potomac hadsereg parancsnoka, Joseph Hooker vezérőrnagy idegesen visszarendelte őket az előrenyomulásból egy jobban védhető állásba és a csata végéig nem is láttak több harcot Sykes emberei. A csatavesztéssel a Chancellorsville hadjárat is eldőlt, a szövetségi haderő május 6-án visszavonult a Rappahannock-folyó északi partjára védelembe.

George G. Meade vezérőrnagy 1863. június 28-án irányítást nyert a Potomac hadsereg felett és feljebbvalója távoztával Sykes hadtestparancsnokká emlekedett az V. hadtestben.

A Gettysburg hadjáratban

Az V. hadtest főhadiszállásának és George Sykes vezérőrnagy markere a Gettyburgi csatatéren.

A Gettysburgi csatában Sykes hadteste július másodikán hajnalban érte el a csatateret. A XII. hadosztály nyitva tartotta számukra a York utat, majd kerülőutakon a XII. hadtest háta mögé értek és lepihentek. Éjjel mindössze egy pár órára álltak meg aludni. Meade első terve szerint az V. hadtestet a hadsereg jobbszárnyán vetették volna be, de Henry W. Slocum vezérőrnagy és Henry J. Hunt tüzérségi főnök megvizsgálták a jobbszárny terepviszonyait és nem találták kedvezőnek egy támadásra. Délután három óra után a hadtestparancsnoki gyűlésen kiderült, hogy a III. hadtest nem a Temető-gerinc mentén foglalt védelmi állást, hanem előrébb, az Emmetsburg út mentén és a konföderációs jobbszárny támadás alá vette. Az V. hadtestet, mint hadseregtartalékot Meade teljes mértékben a III. segítségére küldte. Sykes első hadoszálya James Barnes dandártábornok irányítása alatt Strong Vincent ezredes dandárját a Little Round Top nevet nyerő magaslat védelmére küldte. A dandár hősies küzdelemben visszaverte a magaslat ellen támadó John Bell Hood hadosztály law dandárját. Harmadik hadosztálya, a Pennsylvaniai tartalékhadosztályt Samuel W. Crawford dandártábornok irányította. Crawford emberei támadtak a Temető-gerincről, miután a Barackos és a Szilva-patak környéki harcokban többek közt Barnes hadosztályának másik két dandárját is kiszorították a támadó konföderácisó katonák. Crawford az uniós balszárny más egységeivel összhangban végrehajtott ellentámadása volt a július 2-i harcrok záróakkordja a Halál Völgyében dúl véres harcoknak. 1863. október 16-án Sykes megkapta a hivatásos hadsereg alezredesi rangfokozatát.

A Potomac hadsereg vezető tábornokai: Gouverneur K. Warren, William H. French, George G. Meade, Henry J. Hunt, Andrew A. Humphreys és George Sykes 1863 szeptemberében.

Sykes és hadteste részt vett a Mine Run hadjáratban és a Bristoe Station hadjáratban 1863 őszén. 1864 márciusában az V. hadtest egészségügyi igazgatójának javaslatára súlyos isiászos problémákra hivatkozva Sykesot felmentették az V. hadtest paracsnoksága alól és eseménytelen adminsztratív feladatra küldték a Department of Kansas (Kansasi Hivatal) igazgatására.

A polgárháború utáni karrierje

George Sykes síremléke a West Point temetőjében.

A háború után Sykest leszerelték az önkéntes hadseregben végzett szolgálatból és 1866-ban visszasorolták a hivatásos hadsereg kötelékébe. Alezredesi rangban szolgált az 5. US gyalogezredben. 1868. január 12-én a 20. US gyalogezred ezredese lett. Számos helyőrségben szolgált Minnesota államtól Texasig. Mikor hírét vette, hogy a hadügyminisztérium arra készül, hogy címzetes ezredessé léptesse elő, elérkezett azon ritka alkalmak egyike, mikor levélíráshoz papírt ragadott. Érdemes szolgálati múltjának részletes ismertetése után azt írta:„Amennyiben ez és hasonló szolgálatok után nem érdemesítenek ugyanarra az elbánásra, mint hasonló rangú társaimat, akiket olyanok léptetnek elő, akik parancsnokságom alatt szolgáltak, meg olyanok, akik egyáltalán nem jártak a harctér közelében sem, akkor ebben az esetben nem kérek előléptetést és visszautasítom a tiszteletbeli rangot.”

Negyven évvel azután, hogy kadét lett a West Pointon, 1878-ban előléptették a hivatásos hadsereg tényleges ezredesi rangjára, a 20. gyalogezred parancsnokának beosztásában. Nem sokkal később elvált feleségétől, Emily Virginia Macrae-től.

1880. február 8-án, 57 éves korában Fort Brown erődjének állomáshelyén elhalálozott. A halál oka az arcát megtámadó rákos megbetegedés volt. Timothy Reese, a hadosztályának katonai történetét feldolgozó történész azt írta, hogy a tűnő texasi napnak való állandó kitettsége miatt kaphatott bőrrákot. Fort Brownban temették el.

Emlékezete

Rhode Island állam szenátora, Ambrose Burnside beterjesztett egy tervezetet, mellyel Sykes holttestét hazahozzák Texasból és a West Point akadémián temessék el. Ehhez kapcsolódóan egy másik kezdeményezés 1000 dollár összeadakozását célozta meg egy méltó síremlék létrehozásának céljával. A pénzösszeget a polgárháborús tábornoki kar legnevesebbjei adták össze, mint William Tecumseh Sherman, Fitz John Porter, Abner Doubleday, Henry Slocum, Marsena Patrick, John P. Hatch, Romeyn Ayres, Montgomery G. Meigs, John Gibbon, Robert Patterson, Henry J. Hunt, Ifj. George Meade, Alexander S. Webb, Jacob Sweitzer, Alfred Terry, Innis N. Palmer és még sokan mások. Az emlékmű táblájára három szót véstek: Becsület, Kötelesség, Bátorság.

Három gyermeke volt: George Norris Sykes, Macrae és egy lánya. Ez a három gyermek lett megnevezve végakaratában, mint örököse. Unokája, Macrae Sykes, pénzügyi hitelező volt és a tőzsde felügyelőbizottságának elnöke.

Források

• ↑ Eicher: John H. Eicher és David J. Eicher. Civil War High Commands (angol nyelven). Stanford, California: Stanford University Press (2001). ISBN 0-8047-3641-3 
• ↑ Reese: Reese, Timothy J. Sykes' Regular Infantry Division, 1861–1864 a History of Regular United States Infantry Operations in the Civil War's Eastern Theater (angol nyelven) (1990). ISBN 0-8995-0447-7 
• ↑ Tagg: Tagg, Larry. The Generals of Gettysburg (angol nyelven). Campbell, California: Savas Publishing (1998). ISBN 1-882810-30-9 
• ↑ Warner: Warner, Ezra J. Generals in Blue: Lives of the Union Commanders (angol nyelven). Baton Rouge: Louisiana State University Press (1964). ISBN 0-8071-0822-7 
• ↑ Winkler: Winkler, H. Donald. Civil War Goats and Scapegoats (angol nyelven). Cumberland House Publishing (2008). ISBN 978-1-58182-631-1 
• ↑ Hoptak: John D. Hoptak: What About George. . .? [Sykes, That Is] (angol nyelven). 48th Pennsylvania Infantry, 2007. augusztus 11. (Hozzáférés: 2024. október 31.)
• ↑ Findagrave.com: Angelina Underhill Sykes (angol nyelven). Findagrave.com. (Hozzáférés: 2024. október 31.)
• ↑ Cullum's Register: George Sykes (angol nyelven). penelope.uchicago.edu. (Hozzáférés: 2024. október 31.)
• ↑ Army.mil: The Old Guard Museum: Battle of Bull Run: The men who saved the Army (angol nyelven). army.mil, 2011. július 21. (Hozzáférés: 2024. november 13.)
• ↑ Hoptak1: John Hoptak: Sacred Trust Talks 2013 - John Hoptak (angol nyelven). Gettysburg Foundation. (Hozzáférés: 2024. november 13.)
• ↑ Hoptak2: John D. Hoptak: Gettysburg's Least Known & Most Elusive Corps Commander (angol nyelven). Addressing Gettysburg csatorna. (Hozzáférés: 2024. november 26.)
• ↑ US Army Center of Military History: J. H. McRae hadnagy: The Army of the US Historical Sketches of Staff and Line with Portraits of Generals-in-Chief - Third Regiment of Infantry (angol nyelven). US Army Center of Military History, 1894 (Hozzáférés: 2024. november 19.)
• ↑ New York Times: MRS. WALTER COLLINS (angol nyelven). The New York Times, 1970. október 7. (Hozzáférés: 2022. január 30.)
• ↑ New York Times2: Macrae Sykes, 86, Wall Street Leader (angol nyelven). The New York Times, 1996. október 21. (Hozzáférés: 2022. január 30.)

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a George Sykes című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.