Ugrás a tartalomhoz

Diszkoszvetés a nyári olimpiai játékokon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Robert Garrett az újkori olimpiák első diszkoszvető olimpiai bajnoka

A diszkoszvetés az újkori olimpiai játékok mindegyikén az atlétikaversenyek része volt.A versenyszámot ókori előzményei alapján vették fel az 1896. évi nyári olimpiai játékok programjába.

Az első olimpiai bajnok, az egyesült államokbeli Robert Garrett az akkor feltételezett antik stílusban – vagyis a diszkoszvetésre ma jellemző forgás nélkül – dobva nyerte aranyérmét. A mai modern forgásos dobótechnikát Bauer Rudolf alkalmazta először az 1900. évi olimpián, megnyerve ezzel Magyarország első és máig egyetlen olimpiai aranyérmét ebben a versenyszámban. Az első olimpiai bajnok, aki a következő olimpián meg tudta védeni bajnoki címét, az egyesült államokbeli Martin Sheridan volt, aki az 1908. évi olimpián megnyerte az ezen egyetlen alkalommal kiírt antik stílusú diszkoszvetést is. Az 1912. évi olimpián kétkezes diszkoszvetésben is rendeztek versenyt.

A két világháború között a versenyszám kiemelkedő képviselője az amerikai Clarence Houser volt, aki két olimpiai bajnoki címet nyert. 1928-tól a diszkoszvetést felvették a női atlétikaversenyek programjába is. Az első olimpiai bajnok női diszkoszvető a lengyel Halina Konopacka volt.

A második világháború után a versenyszámra férfi szakágban az Egyesült Államok, női szakágban a Szovjetunió fölénye a jellemző. A férfiaknál az amerikai Alfred Oerter máig egyedülállóan négy egymás követő olimpián tudott nyerni. A nőknél a szovjet színekben versenyző Nyina Romaskova három egymást követő olimpián nyert érmet.

Az utóbbi olimpiákon – köszönhetően a Szovjetunió felbomlásának is – az erőviszonyok kiegyenlítődtek, egyre több ország nyert érmet.

Martin Sheridan az első kétszeres olimpiai bajnok diszkoszvető az 1908. évi olimpián

Részletes eredmények

[szerkesztés]

Férfi diszkoszvetés

[szerkesztés]

Dobáseredmények

[szerkesztés]
Az olimpiai bajnoki címet jelentő dobóeredmények az egyes olimpiákon (zöld oszlopok) és a világrekord változása (piros vonal)

Az első olimpiai bajnok, Robert Garret aranyérmét 29,15 méteres eredménnyel nyerte. Az azóta rendezett huszonöt olimpia közül tizennyolcon dőlt meg a férfi diszkoszvetés olimpiai rekordja. A csúcstartó négy éven keresztül a magyar Bauer Rudolf volt. A legtöbb bajnokságot nyert egyesült államokbeli Alfred Oerter mind a négy bajnoki címét olimpiai rekorddal nyerte. A ma érvényes csúcsot a litván Virgilijus Alekna tartja, aki 69,89 méteres eredményét a 2004. évi athéni olimpián érte el.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség a férfi diszkoszvetés világcsúcsát 1912 óta tartja nyilván. Az első világcsúcstartó, az egyesült államokbeli James Duncan ekkor 47,58 méteres eredményt ért el, ami meghaladja az 1912. évi olimpia győztesének 45,21 méteres eredményét. Az éppen érvényes világrekordot azóta sem sikerült egyetlen olimpián sem megdönteni, így a férfi diszkoszvetés lett az egyetlen atlétikai versenyszám, melyben az olimpiák történetében nem történt világcsúcsjavítás.

Éremtáblázat

[szerkesztés]

A táblázat az antik stílusú és a kétkezes diszkoszvetés érmeit nem tartalmazza.

(Magyarország eltérő háttérszínnel, az egyes számoszlopok legmagasabb értékei vastagítással kiemelve.)

A nyári olimpiai játékok éremtáblázata férfi diszkoszvetésben Olimpia
Ország Arany Arany Ezüst Ezüst Bronz Bronz Összesen
1.  Egyesült Államok (USA) 13 9 13 35
2.  Németország (GER) 3 2 1 6
3.  Litvánia (LTU) 3 0 1 4
4.  Finnország (FIN) 2 3 0 5
5.  Csehszlovákia (TCH) 1 2 1 4
 Olaszország (ITA) 1 2 1 4
7.  NDK (GDR) 1 2 0 3
8.  Magyarország (HUN) 1 1 0 2
 Szovjetunió (URS) 1 1 0 2
10.  Észtország (EST) 1 0 2 3
11.  NSZK (FRG) 1 0 1 2
12.  Lengyelország (POL) 0 2 0 2
13.  Görögország (GRE) 0 1 2 3
14.  Fehéroroszország (BLR) 0 1 1 2
15.  Csehország (CZE) 0 1 0 1
 Irán (IRI) 0 1 0 1
17.  Kuba (CUB) 0 0 2 2
18.  Dél-afrikai Köztársaság (RSA) 0 0 1 1
 Franciaország (FRA) 0 0 1 1
 Svédország (SWE) 0 0 1 1
Összesen 28 28 28 84

Érmesek

[szerkesztés]
  • A dobóeredmények megadása méterben történik.
A nyári olimpiai játékok férfi diszkoszvetés érmesei
Olimpia 1Aranyérem Arany 2Ezüstérem Ezüst 3Bronzérem Bronz
1896 Robert Garrett
 Egyesült Államok (USA)
29,15
(OR)[1]
Panajótisz Paraszkevópulosz
 Görögország (GRE)
28,95 Szotíriosz Verszísz
 Görögország (GRE)
28,78
1900 Bauer Rudolf
 Magyarország (HUN)
36,04
(OR)
František Janda-Suk
 Csehország (CZE)
35,25 Richard Sheldon
 Egyesült Államok (USA)
34,60
1904 Martin Sheridan[2]
 Egyesült Államok (USA)
39,28
(OR)
Ralph Rose
 Egyesült Államok (USA)
39,28 Nikólaosz Jeorgandász
 Görögország (GRE)
37,68
1908 Martin Sheridan
 Egyesült Államok (USA)
40,89
(OR)
Merritt Giffin
 Egyesült Államok (USA)
40,70 Marquis Horr
 Egyesült Államok (USA)
39,45
1912 Armas Taipale
 Finnország (FIN)
45,21
(OR)
Richard Byrd
 Egyesült Államok (USA)
42,32 James Duncan
 Egyesült Államok (USA)
42,28
1920 Elmer Niklander
 Finnország (FIN)
44,68 Armas Taipale
 Finnország (FIN)
44,19 Augustus Pope
 Egyesült Államok (USA)
42,13
1924 Clarence Houser
 Egyesült Államok (USA)
46,15
(OR)
Vilho Niitymaa
 Finnország (FIN)
44,95 Thomas Lieb
 Egyesült Államok (USA)
44,83
1928 Clarence Houser
 Egyesült Államok (USA)
47,32
(OR)
Antero Kivi
 Finnország (FIN)
47,23 James Corson
 Egyesült Államok (USA)
47,10
1932 John Anderson
 Egyesült Államok (USA)
49,49
(OR)
Henri Laborde
 Egyesült Államok (USA)
48,47 Paul Winter
 Franciaország (FRA)
47,85
1936 Kenneth Carpenter
 Egyesült Államok (USA)
50,48
(OR)
Gordon Dunn
 Egyesült Államok (USA)
49,36 Giorgio Oberweger
 Olaszország (ITA)
49,23
1948 Adolfo Consolini
 Olaszország (ITA)
52,78
(OR)
Giuseppe Tosi
 Olaszország (ITA)
51,78 Fortune Gordien
 Egyesült Államok (USA)
50,77
1952 Sim Iness
 Egyesült Államok (USA)
55,03
(OR)
Adolfo Consolini
 Olaszország (ITA)
53,78 James Dillion
 Egyesült Államok (USA)
53,28
1956 Alfred Oerter
 Egyesült Államok (USA)
56,36
(OR)
Fortune Gordien
 Egyesült Államok (USA)
54,81 Desmond Koch
 Egyesült Államok (USA)
54,40
1960 Alfred Oerter
 Egyesült Államok (USA)
59,18
(OR)
Richard Babka
 Egyesült Államok (USA)
58,02 Dick Cochran
 Egyesült Államok (USA)
57,16
1964 Alfred Oerter
 Egyesült Államok (USA)
61,00
(OR)
Ludvík Daněk
 Csehszlovákia (TCH)
60,52 David Weill
 Egyesült Államok (USA)
59,49
1968 Alfred Oerter
 Egyesült Államok (USA)
64,78
(OR)
Lothar Milde
 NDK (GDR)
63,08 Ludvík Daněk
 Csehszlovákia (TCH)
62,92
1972 Ludvík Daněk
 Csehszlovákia (TCH)
64,40 Jay Silvester
 Egyesült Államok (USA)
63,50 Rickard Bruch
 Svédország (SWE)
63,40
1976 Mac Wilkins
 Egyesült Államok (USA)
67,50
(OR)
Wolfgang Schmidt
 NDK (GDR)
66,22 John Powell
 Egyesült Államok (USA)
65,70
1980 Viktor Rascsupkin
 Szovjetunió (URS)
66,64 Bugár Imre
 Csehszlovákia (TCH)
66,38 Luis Delís
 Kuba (CUB)
66,32
1984 Rolf Danneberg
 NSZK (FRG)
66,60 Mac Wilkins
 Egyesült Államok (USA)
66,30 John Powell
 Egyesült Államok (USA)
65,46
1988 Jürgen Schult
 NDK (GDR)
68,82
(OR)
Romas Ubartas
 Szovjetunió (URS)
67,48 Rolf Danneberg
 NSZK (FRG)
67,38
1992 Romas Ubartas
 Litvánia (LTU)
65,12 Jürgen Schult
 Németország (GER)
64,94 Roberto Moya
 Kuba (CUB)
64,12
1996 Lars Riedel
 Németország (GER)
69,40
(OR)
Uladzimir Dubrovscsik
 Fehéroroszország (BLR)
66,60 Vaszil Kapcjuh
 Fehéroroszország (BLR)
65,80
2000 Virgilijus Alekna
 Litvánia (LTU)
69,30 Lars Riedel
 Németország (GER)
68,50 Frantz Kruger
 Dél-afrikai Köztársaság (RSA)
68,19
2004 Virgilijus Alekna[3]
 Litvánia (LTU)
69,89
(OR)
Kővágó Zoltán
 Magyarország (HUN)
67,04 Aleksander Tammert
 Észtország (EST)
66,66
2008 Gerd Kanter
 Észtország (EST)
68,82 Piotr Małachowski
 Lengyelország (POL)
67,82 Virgilijus Alekna
 Litvánia (LTU)
67,79
2012 Robert Harting
 Németország (GER)
68,27 Ehszán Haddádi
 Irán (IRI)
68,18 Gerd Kanter
 Észtország (EST)
68,03
2016 Christoph Harting
 Németország (GER)
68,37 Piotr Małachowski
 Lengyelország (POL)
67,55 Daniel Jasinski
 Németország (GER)
67,05

A legeredményesebb férfi diszkoszvetők

[szerkesztés]

A táblázat az antik stílusú és a kétkezes diszkoszvetés érmeit nem tartalmazza.

A nyári olimpiai játékokon egynél több érmet nyert férfi diszkoszvetők
Sportoló Ország 1Aranyérem Arany 2Ezüstérem Ezüst 3Bronzérem Bronz Összesen
1. Alfred Oerter  Egyesült Államok (USA) 4 0 0 4
2. Virgilijus Alekna  Litvánia (LTU) 2 0 1 3
3. Clarence Houser  Egyesült Államok (USA) 2 0 0 2
Martin Sheridan  Egyesült Államok (USA) 2 0 0 2
5. Ludvík Daněk  Csehszlovákia (TCH) 1 1 1 3
6. Adolfo Consolini  Olaszország (ITA) 1 1 0 2
Armas Taipale  Finnország (FIN) 1 1 0 2
Jürgen Schult  NDK (GDR)
 Németország (GER)
1 1 0 2
Lars Riedel  Németország (GER) 1 1 0 2
Romas Ubartas  Litvánia (LTU)
 Szovjetunió (URS)
1 1 0 2
11. Gerd Kanter  Észtország (EST) 1 0 1 2
12. Piotr Małachowski  Lengyelország (POL) 0 2 0 2
13. Fortune Gordien  Egyesült Államok (USA) 0 1 1 2

Antik stílusú diszkoszvetés

[szerkesztés]

A modern forgásos diszkoszvető-stílus elterjedése után az 1908. évi olimpián versenyt tartottak a modern – vagy szabad – stílusú és az antik – vagy görög – stílusú diszkoszvetésben is. Az antik stílusú diszkoszvetés érmesei a következők:

Az 1908. évi nyári olimpiai játékok érmesei antik stílusú diszkoszvetésben
1Aranyérem Arany 2Ezüstérem Ezüst 3Bronzérem Bronz
Martin Sheridan
 Egyesült Államok (USA)
37,99 Marquis Horr
 Egyesült Államok (USA)
37,32 Verner Järvinen
 Finnország (FIN)
36,48

A versenyszámot csak ezen az egy olimpián írták ki.

Kétkezes diszkoszvetés

[szerkesztés]

Az 1912. évi, stockholmi olimpia műsorán szerepeltek az északi országokban akkor népszerű kétkezes dobószámok is. A versenyzők bal és jobb kézzel is dobtak, majd a két eredmény összeadásával alakult ki a végső sorrend. A kétkezes diszkoszvetés érmesei a következők:

Az 1912. évi nyári olimpiai játékok érmesei kétkezes diszkoszvetésben
1Aranyérem Arany 2Ezüstérem Ezüst 3Bronzérem Bronz
Armas Taipale
 Finnország (FIN)
82,86
(44,68+38,18)
Elmer Niklander
 Finnország (FIN)
37,32
(40,28+37,68)
Emil Magnusson
 Svédország (SWE)
36,48
(40,58+36,79)

A versenyszámot csak ezen az egy olimpián írták ki.

Női diszkoszvetés

[szerkesztés]

Dobáseredmények

[szerkesztés]
Az olimpiai bajnoki címet jelentő dobóeredmények az egyes olimpiákon (zöld oszlopok) és a világrekord változása (piros vonal)

Az 1928. évi olimpián a diszkoszvetés első női olimpiai bajnoka aranyérmét 39,62 méteres eredménnyel nyerte. Az azóta rendezett tizennyolc olimpia közül tizenegyen dőlt meg az olimpiai rekord. A mai csúcstartó a német Martina Hellmann, aki 72,30 méteres eredményét – akkor még a Német Demokratikus Köztársaság színeiben versenyezve – az 1988. évi szöuli olimpián érte el. Rajta kívül az olimpiák történetében csak a kubai Maritza Martén dobta túl a hetven métert, 1992-ben.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség a francia Yvonne Tembouret 1923-ban elért 27,39 méteres eredményét tekinti az első világrekordnak. 1928-ban, a nyári olimpiák első női diszkoszvető versenyén a lengyel Halina Konopacka saját 1927-ben felállított világcsúcsát dobta túl, közel ötven centiméterrel. A női diszkoszvetés olimpiai versenyeinek történetében a győztesnek azóta sem sikerült a fennálló világrekordot megdöntenie.

Éremtáblázat

[szerkesztés]
A nyári olimpiai játékok éremtáblázata női diszkoszvetésben Olimpia
Ország Arany Arany Ezüst Ezüst Bronz Bronz Összesen
1.  Szovjetunió (URS) 4 3 3 10
2.  NDK (GDR) 3 1 1 5
3.  Egyesült Államok (USA) 2 3 0 5
4.  Németország (GER) 2 1 1 4
5.  Horvátország (CRO) 2 0 0 2
6.  Oroszország (RUS) 1 2 0 3
7.  Románia (ROU) 1 1 3 5
8.  Franciaország (FRA) 1 1 1 3
 Kuba (CUB) 1 1 1 3
 Lengyelország (POL) 1 1 1 3
11.  Fehéroroszország (BLR) 1 0 3 4
12.  Csehszlovákia (TCH) 1 0 0 1
 Hollandia (NED) 1 0 0 1
14.  Bulgária (BUL) 0 3 2 5
15.  Görögország (GRE) 0 2 0 2
16.  NSZK (FRG) 0 1 0 1
 Olaszország (ITA) 0 1 0 1
18.  Ausztrália (AUS) 0 0 1 1
 Kína (CHN) 0 0 1 1
 Magyarország (HUN) 0 0 1 1
 Svédország (SWE) 0 0 1 1
 Ukrajna (UKR) 0 0 1 1
Összesen 21 21 21 63

Érmesek

[szerkesztés]
A nyári olimpiai játékok női diszkoszvetés érmesei
Olimpia 1Aranyérem Arany 2Ezüstérem Ezüst 3Bronzérem Bronz
1928 Halina Konopacka
 Lengyelország (POL)
39,62
(VR)
Lillian Copeland
 Egyesült Államok (USA)
37,08 Ruth Svedberg
 Svédország (SWE)
35,92
1932 Lillian Copeland
 Egyesült Államok (USA)
40,58
(OR)
Ruth Osburn
 Egyesült Államok (USA)
40,12 Jadwiga Wajs
 Lengyelország (POL)
38,74
1936 Gisela Mauermayer
 Németország (GER)
47,63
(OR)
Jadwiga Wajs
 Lengyelország (POL)
46,22 Paula Mollenhauer
 Németország (GER)
39,80
1948 Micheline Ostermeyer
 Franciaország (FRA)
41,92 Edera Cordiale
 Olaszország (ITA)
41,17 Jacqueline Mazéas
 Franciaország (FRA)
40,47
1952 Nyina Romaskova
 Szovjetunió (URS)
51,42
(OR)
Jelizaveta Bagrjanceva
 Szovjetunió (URS)
47,08 Nyina Dumbadze
 Szovjetunió (URS)
46,29
1956 Olga Fikotová
 Csehszlovákia (TCH)
53,69
(OR)
Irina Begljakova
 Szovjetunió (URS)
52,54 Nyina Romaskova
 Szovjetunió (URS)
52,02
1960 Nyina Romaskova
 Szovjetunió (URS)
55,10
(OR)
Tamara Pressz
 Szovjetunió (URS)
52,59 Lia Manoliu
 Románia (ROU)
52,36
1964 Tamara Pressz
 Szovjetunió (URS)
57,27
(OR)
Ingrid Lotz
 Németország (GER)
57,21 Lia Manoliu
 Románia (ROU)
56,97
1968 Lia Manoliu
 Románia (ROU)
58,28
(OR)
Liesel Westermann
 NSZK (FRG)
57,76 Kontsek Jolán
 Magyarország (HUN)
54,90
1972 Faina Melnyik
 Szovjetunió (URS)
66,62
(OR)
Argentina Menis
 Románia (ROU)
65,06 Vaszilka Sztoeva
 Bulgária (BUL)
64,34
1976[4] Evelin Schlaak
 NDK (GDR)
69,00
(OR)
Marija Vergova
 Bulgária (BUL)
67,30 Gabriele Hinzmann
 NDK (GDR)
66,84
1980 Evelin Schlaak
 NDK (GDR)
69,96
(OR)
Marija Petkova
 Bulgária (BUL)
67,90 Tatyjana Leszovaja
 Szovjetunió (URS)
67,40
1984 Ria Stalman
 Hollandia (NED)
65,36 Leslie Deniz
 Egyesült Államok (USA)
64,86 Florenta Crăciunescu
 Románia (ROU)
63,64
1988 Martina Hellmann
 NDK (GDR)
72,30
(OR)
Diana Gansky
 NDK (GDR)
71,88 Cvetanka Hrisztova
 Bulgária (BUL)
69,74
1992 Maritza Martén
 Kuba (CUB)
70,06 Cvetanka Hrisztova
 Bulgária (BUL)
67,78 Daniela Costian
 Ausztrália (AUS)
66,24
1996 Ilke Wyludda
 Németország (GER)
69,66 Natalja Szadova
 Oroszország (RUS)
66,48 Elina Zverava
 Fehéroroszország (BLR)
65,64
2000 Elina Zverava
 Fehéroroszország (BLR)
68,40 Anasztaszía Keleszídu
 Görögország (GRE)
65,71 Irina Jatcsanka
 Fehéroroszország (BLR)
65,20
2004 Natalja Szadova
 Oroszország (RUS)
67,02 Anasztaszía Keleszídu
 Görögország (GRE)
66,68 Irina Jatcsanka
 Fehéroroszország (BLR)
66,17
2008 Stepanie Brown-Trafton
 Egyesült Államok (USA)
64,74 Yarelis Barrios
 Kuba (CUB)
63,64 Olena Antonova
 Ukrajna (UKR)
62,59
2012 Sandra Perković
 Horvátország (CRO)
69,11 Darja Piscsalnyikova
 Oroszország (RUS)
67,56 Li Jan-feng
 Kína (CHN)
67,22
2016 Sandra Perković
 Horvátország (CRO)
69,21 Mélina Robert-Michon
 Franciaország (FRA)
66,73 Denia Caballero
 Kuba (CUB)
65,34

A legeredményesebb női diszkoszvetők

[szerkesztés]

A női diszkoszvető olimpiai bajnokok közül bajnoki címét csak Evelin Schlaak tudta megvédeni. A szintén kétszeres bajnok Nyina Romaskova nem két egymást követő olimpián nyerte aranyérmeit.

A nyári olimpiai játékokon egynél több érmet nyert női diszkoszvetők
Sportoló Ország 1Aranyérem Arany 2Ezüstérem Ezüst 3Bronzérem Bronz Összesen
1. Nyina Romaskova  Szovjetunió (URS) 2 0 1 3
2. Sandra Perković  Horvátország (CRO) 2 0 0 2
Evelin Schlaak  NDK (GDR) 2 0 0 2
4. Tamara Pressz  Szovjetunió (URS) 1 1 0 2
Natalja Szadova  Oroszország (RUS) 1 1 0 2
6. Lia Manoliu  Románia (ROU) 1 0 2 3
7. Lillian Copeland  Egyesült Államok (USA) 1 0 1 2
Elina Zverava  Fehéroroszország (BLR) 1 0 1 2
9. Anasztaszía Keleszídu  Görögország (GRE) 0 2 0 2
Marija Petkova  Bulgária (BUL) 0 2 0 2
11. Cvetanka Hrisztova  Bulgária (BUL) 0 1 1 2
Jadwiga Wajs  Lengyelország (POL) 0 1 1 2
13. Irina Jatcsanka  Fehéroroszország (BLR) 0 0 2 2

Magyar részvétel

[szerkesztés]
Bauer Rudolf, az első olimpiai bajnok magyar atléta, bajnoki címét diszkoszvetésben nyerte

Magyar férfi diszkoszvetők huszonkét alkalommal vettek részt nyári olimpián. Közülük Klics Ferenc négy olimpián vett részt és kétszer végzett pontszerző helyen. A legeredményesebb magyar diszkoszvető Bauer Rudolf. A versenyeken a magyar férfi diszkoszvetők összesen

  • egy első,
  • egy második,
  • egy negyedik,
  • hét ötödik és
  • két hatodik

helyezést értek el, és ezzel összesen harmincegy olimpiai pontot szereztek.

Magyar női diszkoszvetők hat alkalommal vettek részt nyári olimpián. Közülük Kontsek Jolán és Stugner Judit egyaránt kétszer volt tagja a magyar olimpiai csapatnak. A legeredményesebb magyar női diszkoszvető Kontsek Jolán, aki – egy harmadik és egy hatodik helyezésével – egyedüli magyarként tudott a szakágban olimpiai pontot szerezni.

A következő táblázat olimpiánként tünteti fel az egyes olimpiákon induló magyar diszkoszvetők neveit. A fel nem tüntetett nyári olimpiákon magyar diszkoszvető nem indult. A sportoló neve után szerepel az elért helyezés (ha megállapították) és a dobáseredmény (ha ismert[5]).

(Mindkét szakágban vastagítással kiemelve a három legjobb helyezés és a három legjobb dobáseredmény)

Magyar részvétel a nyári olimpiai játékok diszkoszvető versenyein
olimpia férfi diszkoszvetés női diszkoszvetés
1900 Bauer Rudolf (1. – 36,04)
Crettier Rezső (5. – 33,65)
Coray Artúr
Strausz Gyula
1908 Jesina Ferenc
Kóczán Mór
Luntzer György (6. – 38,34)
Mudin Imre
1908
antik stílusú diszkoszvetés
Jesina Ferenc
Luntzer György
Mudin Imre
Mudin István (33,10)
1912 Fóti Samu (36,37)
Kobulszky Károly (38,15)
Kóczán Mór (33,30)
Luntzer György (37,88)
Újlaki Rezső (39,82)
1912
kétkezes diszkoszvetés
Kobulszky Károly (37,01+22,47=59,48)
Luntzer György (37,68+–=37,68)
Újlaki Rezső (40,32+25,86=66,18)
1924 Marvalits Kálmán (10. – 40,82)
Toldi Sándor (9. – 41,09)
1928 Donogán István (41,78)
Egri Kálmán (41,89)
Marvalits Kálmán (41,17)
Ruda Erzsébet (29,65)
1932 Donogán István (5. – 47,07)
Madarász Endre (6. – 46,52)
Remecz József (9. – 45,02)
1936 Madarász Endre
1948 Klics Ferenc (5. – 48,21)
1952 Klics Ferenc (5. – 51,13) Józsa Dezsőné (8. – 41,61)
1956 Klics Ferenc (7. – 51,82)
1960 Klics Ferenc (10. – 53,37)
Szécsényi József (4. – 55,79)
1964 Szécsényi József (5. – 57,23) Kontsek Jolán (6. – 54,87)
Stugner Judit (10. – 52,52)
1968 Faragó János (56,00)
Tégla Ferenc (11. – 58,36)
Kontsek Jolán (3.54,90)
Stugner Judit (11. – 52,08)
1972 Fejér Géza (5. – 62,62)
Murányi János (12. – 57,92)
Tégla Ferenc (7. – 60,60)
1976 Faragó János (14. – 57,48)
Tégla Ferenc (11. – 60,54)
1980 Csőke Katalin (14. – 57,38)
Herczeg Ágnes (12. – 55,06[6])
1992 Ficsor József (58,84)
Horváth Attila (5. – 62,82)
1996 Horváth Attila (10. – 62,28)
2000 Fazekas Róbert (16. – 61,76)
Kővágó Zoltán[7]
Máté Gábor (23. – 60,86)
2004 Fazekas Róbert (kizárva[8])
Kővágó Zoltán (2.67,04)
Máté Gábor (11. – 57,84)
Kürti Éva (52,52)
2008 Fazekas Róbert (8. - 63,43)
Kővágó Zoltán (21. – 60,79)
Máté Gábor (13. – 62,44)
2016 Kővágó Zoltán (7. – 64,50)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. OR= olimpiai rekord; VR= világrekord
  2. A holtversenyt egy újabb dobással döntötték el.
  3. A versenyen első helyezett Fazekas Róbert eredményét doppingvétség miatt megsemmisítették.
  4. Az eredetileg második helyezett Faina Melnyik ötödik dobását a versenybíróság utólagos óvás alapján érvénytelenítette azon a címen, hogy a szovjet versenyző a dobási kísérletet kétszer megszakította. Melnyik így a negyedik helyen végzett.
  5. A korai olimpiákon előfordult, hogy a kiesett versenyzők eredményeit nem jegyezték fel.
  6. Herczeg Ágnes 57,80 méteres dobással tizenkettedik helyen jutott a döntőbe, ahol egyetlen érvényes kísérlete 55,06 méteres volt.
  7. A 2000. évi olimpián Kővágó Zoltánnak nem volt érvényes kísérlete
  8. Fazekas Róbert az athéni olimpia döntőjében – 70,93 méteres, olimpiai csúcsot jelentő dobással – az első helyen végzett, eredményét azonban később doppingvétség miatt megsemmisítették