Charles Brenton Huggins

Charles B. Huggins
Született	1901. szeptember 22. Halifax
Elhunyt	1997. január 12. (95 évesen) Chicago, Illinois
Állampolgársága	kanadai amerikai
Foglalkozása	orvos
Iskolái	Harvard Medical School Acadia University
Kitüntetései	orvosi Nobel-díj (1966)
A Wikimédia Commons tartalmaz Charles B. Huggins témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Charles Brenton Huggins (Halifax, 1901. szeptember 22. – Chicago, Illinois, 1997. január 12.) kanadai–amerikai orvos, urológus. 1966-ban Peyton Rous-val megosztva elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat a prosztatarák hormonkezelésének felfedezéséért.

Pályafutása

Charles Brenton Huggins 1901. szeptember 22-én született a Új-Skóciai Halifaxban, Charles Edward Huggins gyógyszerész és felesége, Bessie Marie Spencer legidősebb fiaként. Szülővárosában végezte iskoláit, majd az Acadia Egyetemen szerzett 1920-ban B.A. oklevelet. Tanulmányait az Egyesült Államokban, a Harvard Egyetem orvosi szakán folytatta és 1924-ben megkapta az orvosdoktori fokozatot. Kórházi gyakorlatát a Michigani Egyetem kórházában végezte, majd 1926-tól az egyetem sebészeti tanársegédje lett. A következő évben átment a Chicagói Egyetemre.

1933-ban megkapta az amerikai állampolgárságot és 1936-ban pedig kinevezték a sebészet professzorának. 1946-ban egy rövid ideig a Johns Hopkins Egyetemen dolgozott az urológiai osztály vezetőjeként. 1951 és 1969 között a Chicagói Egyetem rákutató laboratóriumát vezette, majd lemondása után folytatta kutatásit. 1972-ben visszatért Kanadába és az Acadia Egyetem kancellárja lett. Posztjáról 1979-ben mondott le és visszatért Chicagóba.

Munkássága

Huggins a kezdetektől fogva az urológiára specializálódott, a rákos megbetegedésekre pedig a Nobel-díjas Otto Warburggal való találkozása után fordult a figyelme. A 30-as évek elején a hormonok és gyógyszerek prosztatára gyakorolt hatásával kezdett foglalkozni. 1939-ben munkatársaival kidolgozott egy sebészeti eljárást amivel kutyákban izolálni tudta a prosztatamirigyet a húgycsőtől, így tanulmányozni tudta a mirigy termelte anyagokat. A vizsgálatokat gyakran meghiúsította a kutyákban kialakuló prosztatarák, ezért Huggins ennek kialakulásával kezdett foglalkozni.

Huggins felfedezte, hogy a rákos prosztata váladékának magas a tesztoszteron-tartalma. Amikor a tesztoszteron-termelést csökkentette (a herék eltávolításával vagy ösztrogénterápiával), ezzel meggátolta a tumor metasztázis-képző képességét, vagyis az nem terjedt tovább a szervezetben. Kidolgozott egy tesztet is, amivel a vérben mérni tudta a foszfatáz-szintet, amely metasztázisok fellépése esetén megemelkedik; így viszonylag egyszerűen meg tudta állapítani a betegség súlyosságát és a terápia eredményességét.

Kimutatta, hogy egyes esetekben a herék eltávolítása után azok tesztoszteron-termelését a mellékvesék teljes egészében képesek átvenni. 1944-ben kezdte kísérleteit a mellékvese eltávolításával és 1953-as közleménye szerint a mellékvese-ektómia és kortizonterápia kombinációja a prosztata- és mellrákos betegek felénél állapotuk javulásához vezetett. Más típusú tumoroknál nem tapasztalt hasonló hatást.

Az 50-es években visszatért laboratóriumi kísérleteihez és kifejlesztett egy mellrák elleni terápiát, amely mindkét petefészek és mellékvese eltávolításával járt. A kortizonpótlással együtt ez a kezelés a mellrák előrehaladott stádiumában levő betegek 30-40%-nál járt eredménnyel.

1956-ban kidolgozott az emlőtumorok tanulmányozására kidolgozott egy állatmodellt, melyben patkányok bizonyos fajtáinál 7,12-dimetilbenz(a)antracén (DMBA)-kezeléssel gyors tumorképződést tudott elérni. Ezek a daganatok is jól reagáltak a hormonkezelésre.

Mikor az 1960-as években elkezdték forgalmazni az első hormontartalmú fogamzásgátló gyógyszereket, felmerült hogy ezek szedése megnövelheti a mell- és egyéb tumorok kockázatát. Huggins, akinek ekkor már 30 éves tapasztalata volt a hormonok és a rák kapcsolatában a statisztikai adatok elemzésével megállapította, hogy ilyen veszély nem áll fenn.

Elismerései

Charles B. Huggins munkásságáért 1966-ban orvostudományi Nobel-díjban részesült. A díjat Peyton Rous-val osztotta meg, aki 55 évvel korábban bebizonyította, hogy egyes vírusok is okozhatnak tumoros elváltozást. Huggins 1963-ban megkapta az orvosi alapkutatásért járó rangos Albert Lasker-díjat is. 1943-ban ő volt az első kitüntetettje az Amerikai Tudományos Akadémia Charles L. Mayer-díjának. Kitüntették a Német Szövetségi Köztársasági Érdemrenddel és a Peru Napja-renddel is.

Családja

Huggins 1927-ben vette feleségül Margaret Wellman kórházi nővért. Egy fiuk (Charles Edward Huggins) és egy lányuk Emily Wellman (Huggins) született.

Charles B. Huggins 1997. január 12-én halt meg chicagói otthonában, 95 évesen.

Források

• Charles B. Huggins – Biographical NobelPrize.org
• Charles B. Huggins Notable Names Database
• Charles B. Huggins Biography (1901-1997) faqs.org
• Charles B. Huggins, MD, 1901-1997 Archiválva 2010. június 21-i dátummal a Wayback Machine-ben The University of Chicago