Ugrás a tartalomhoz

2012–2013-as UEFA-bajnokok ligája (csoportkör)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2012–2013-as UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2012. szeptember 18. és december 5. között játszották le.

Az 1–3-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok dobogós csapatai, a 4–6-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnok és ezüstérmes csapatai, valamint a 7–12-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnokcsapatai a csoportkörben csatlakoztak a bajnokcsapatok rájátszásának, illetve a bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok rájátszásának öt-öt továbbjutójához. Az angol Chelsea a címvédő jogán indult, mert a bajnokságban nem ért el bajnokok ligája indulást jelentő helyezést.

A csoportkörben nyolc, egyaránt négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyen záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik helyezettek a 2012–2013-as Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatják, míg az utolsó helyezettek kiestek.

Fordulók és időpontok

[szerkesztés]
Forduló Sorsolás dátuma Játéknapok
1. mérkőzésnap 2012. augusztus 30.
(Monaco)
2012. szeptember 18–19.
2. mérkőzésnap 2012. október 2–3.
3. mérkőzésnap 2012. október 23–24.
4. mérkőzésnap 2012. november 6–7.
5. mérkőzésnap 2012. november 20–21.
6. mérkőzésnap 2012. december 4–5.

Sorsolás

[szerkesztés]

A sorsolást 2012. augusztus 30-án tartották Monacóban. A sorsolás előtt a csapatokat négy darab nyolccsapatos kalapba sorolták az úgynevezett UEFA-együtthatójuk sorrendjében. A címvédő Chelsea automatikusan az 1. kalapba került. Minden kalapból minden csoportba egy-egy csapatot sorsoltak. Egy csoportba nem kerülhetett két azonos nemzetiségű csapat.

Csapat Együttható Kalap
Anglia Chelsea (CV) 135,882 1
Spanyolország FC Barcelona 157,837
Anglia Manchester United 141,882
Németország Bayern München 133,037
Spanyolország Real Madrid 121,837
Anglia Arsenal 113,882
Portugália FC Porto 98,069
Olaszország AC Milan 89,996
Spanyolország Valencia CF 89,837 2
Portugália Benfica 87,069
Ukrajna Sahtar Doneck 84,026
Oroszország Zenyit 79,066
Németország Schalke 04 78,037
Anglia Manchester City 63,882
Portugália SC Braga (NB) 63,069
Ukrajna Dinamo Kijiv (NB) 62,026
Csapat Együttható Kalap
Görögország Olimbiakósz 61,420 3
Hollandia Ajax 58,103
Belgium Anderlecht (B) 48,480
Olaszország Juventus 46,996
Oroszország Szpartak Moszkva (NB) 46,066
Franciaország Paris Saint-Germain 45,835
Franciaország Lille OSC (NB) 38,835
Törökország Galatasaray SK 38,615
Skócia Celtic (B) 32,728 4
Németország Borussia Dortmund 31,037
Fehéroroszország BATE Bariszav (B) 29,641
Horvátország Dinamo Zagreb (B) 24,774
Románia CFR Cluj (B) 18,764
Spanyolország Málaga CF (NB) 16,837
Franciaország Montpellier Hérault 11,835
Dánia Nordsjælland 8,005

Csoportok

[szerkesztés]

Játéknapok

[szerkesztés]
1. forduló 2. forduló 3. forduló 4. forduló 5. forduló 6. forduló
09.18. 09.19. 10.02. 10.03. 10.23. 10.24. 11.06. 11.07. 11.20. 11.21. 12.04. 12.05.
A–D E–H E–H A–D E–H A–D A–D E–H E–H A–D A–D E–H

Sorrend meghatározása

[szerkesztés]

Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:

  1. az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
  2. az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
  3. az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
  4. az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
  5. az összes mérkőzésen szerzett több gól
  6. az azonosan álló csapatok és nemzeti szövetségük jobb UEFA-együtthatója az előző öt évben

Az időpontok közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint értendők.

A csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás PSG POR DK DZ
1. Franciaország Paris Saint-Germain 6 5 0 1 14 3 +11 15 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 2–1 4–1 4–0
2. Portugália Porto 6 4 1 1 10 4 +6 13 1–0 3–2 3–0
3. Ukrajna Dinamo Kijiv 6 1 2 3 6 10 −4 5 Átkerült az Európa-ligába 0–2 0–0 2–0
4. Horvátország Dinamo Zagreb 6 0 1 5 1 14 −13 1 0–2 0–2 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2012. szeptember 18.
20:45
Dinamo Zagreb Horvátország 0–2 Portugália FC Porto
(0–1)
Jegyzőkönyv
Lucho Gól : 41' 41'
Defour Gól : 90+2' 90+2'


2012. október 3.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna 2–0 Horvátország Dinamo Zagreb
Huszjev Gól : 3' 3'
Pivarić Gól : 33' 33' (öngól)
(2–0)
Jegyzőkönyv

2012. október 3.
20:45
FC Porto Portugália 1–0 Franciaország Paris Saint-Germain
Rodríguez Gól : 83' 83' (0–0)
Jegyzőkönyv


2012. október 24.
20:45
FC Porto Portugália 3–2 Ukrajna Dinamo Kijiv
Varela Gól : 15' 15'
Martínez Gól : 36' 36' Gól : 78' 78'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Husyev Gól : 21' 21'
Ideye Gól : 72' 72'

2012. október 24.
20:45
Dinamo Zagreb Horvátország 0–2 Franciaország Paris Saint-Germain
(0–2)
Jegyzőkönyv
Ibrahimović Gól : 33' 33'
Ménez Gól : 43' 43'


2012. november 6.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna 0–0 Portugália FC Porto
Jegyzőkönyv

2012. november 6.
20:45
Paris Saint-Germain Franciaország 4–0 Horvátország Dinamo Zagreb
Alex Gól : 16' 16'
Matuidi Gól : 61' 61'
Ménez Gól : 65' 65'
Hoarau Gól : 80' 80'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2012. november 21.
20:45
FC Porto Portugália 3–0 Horvátország Dinamo Zagreb
Lucho Gól : 20' 20'
Moutinho Gól : 67' 67'
Varela Gól : 85' 85'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2012. november 21.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna 0–2 Franciaország Paris Saint-Germain
(0–1)
Jegyzőkönyv
Lavezzi Gól : 45' 45' Gól : 52' 52'


2012. december 4.
20:45
Dinamo Zagreb Horvátország 1–1 Ukrajna Dinamo Kijiv
Krstanović Gól : 90+5' 90+5' (11-esből) (0–1)
Jegyzőkönyv
Yarmolenko Gól : 45+1' 45+1'

B csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás SCH ARS OLY MH
1. Németország Schalke 04 6 3 3 0 10 6 +4 12 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 2–2 1–0 2–2
2. Anglia Arsenal 6 3 1 2 10 8 +2 10 0–2 3–1 2–0
3. Görögország Olimbiakósz 6 3 0 3 9 9 0 9 Átkerült az Európa-ligába 1–2 2–1 3–1
4. Franciaország Montpellier Hérault 6 0 2 4 6 12 −6 2 1–1 1–2 1–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2012. szeptember 18.
20:45
Olimbiakósz Görögország 1–2 Németország Schalke 04
Abdoun Gól : 58' 58' (0–1)
Jegyzőkönyv
Höwedes Gól : 41' 41'
Huntelaar Gól : 59' 59'


2012. október 3.
20:45
Arsenal Anglia 3–1 Görögország Olimbiakósz
Gervinho Gól : 42' 42'
Podolski Gól : 56' 56'
Ramsey Gól : 90+3' 90+3'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Mítroglu Gól : 45+1' 45+1'


2012. október 24.
20:45
Arsenal Anglia 0–2 Németország Schalke 04
(0–0)
Jegyzőkönyv
Huntelaar Gól : 76' 76'
Afellay Gól : 86' 86'


2012. november 6.
20:45
Schalke 04 Németország 2–2 Anglia Arsenal
Huntelaar Gól : 45+2' 45+2'
Farfán Gól : 67' 67'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Walcott Gól : 18' 18'
Giroud Gól : 26' 26'


2012. november 21.
20:45
Arsenal Anglia 2–0 Franciaország Montpellier Hérault
Wilshere Gól : 49' 49'
Podolski Gól : 63' 63'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2012. november 21.
20:45
Schalke 04 Németország 1–0 Görögország Olimbiakósz
Fuchs Gól : 77' 77' (0–0)
Jegyzőkönyv


C csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás MAL ACM ZEN AND
1. Spanyolország Málaga CF 6 3 3 0 12 5 +7 12 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–0 3–0 2–2
2. Olaszország AC Milan 6 2 2 2 7 6 +1 8 1–1 0–1 0–0
3. Oroszország Zenyit 6 2 1 3 6 9 −3 7 Átkerült az Európa-ligába 2–2 2–3 1–0
4. Belgium Anderlecht 6 1 2 3 4 9 −5 5 0–3 1–3 1–0
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2012. szeptember 18.
20:45
Málaga CF Spanyolország 3–0 Oroszország Zenyit
Isco Gól : 3' 3' Gól : 76' 76'
Saviola Gól : 13' 13'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2012. szeptember 18.
20:45
AC Milan Olaszország 0–0 Belgium Anderlecht
Jegyzőkönyv


2012. október 3.
18:00
Zenyit Oroszország 2–3 Olaszország AC Milan
Hulk Gól : 45+2' 45+2'
Sirokov Gól : 49' 49'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Emanuelson Gól : 13' 13'
El Shaarawy Gól : 16' 16'
Hubočan Gól : 75' 75' (öngól)

2012. október 3.
20:45
Anderlecht Belgium 0–3 Spanyolország Málaga CF
(0–1)
Jegyzőkönyv
Eliseu Gól : 45+1' 45+1' Gól : 64' 64'
Joaquín Gól : 57' 57' (11-esből)


2012. október 24.
18:00
Zenyit Oroszország 1–0 Belgium Anderlecht
Kerzhakov Gól : 72' 72' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv

2012. október 24.
20:45
Málaga CF Spanyolország 1–0 Olaszország AC Milan
Joaquín Gól : 64' 64' (0–0)
Jegyzőkönyv


2012. november 6.
20:45
Anderlecht Belgium 1–0 Oroszország Zenyit
Mbokani Gól : 17' 17' (1–0)
Jegyzőkönyv

2012. november 6.
20:45
AC Milan Olaszország 1–1 Spanyolország Málaga CF
Pato Gól : 73' 73' (0–1)
Jegyzőkönyv
Eliseu Gól : 40' 40'


2012. november 21.
20:45
Anderlecht Belgium 1–3 Olaszország AC Milan
De Sutter Gól : 78' 78' (0–0)
Jegyzőkönyv
El Shaarawy Gól : 47' 47'
Mexès Gól : 71' 71'
Pato Gól : 90+1' 90+1'


2012. december 4.
20:45
Málaga CF Spanyolország 2–2 Belgium Anderlecht
Duda Gól : 45' 45' Gól : 61' 61' (1–0)
Jegyzőkönyv
Jovanović Gól : 50' 50'
Mbokani Gól : 89' 89'

2012. december 4.
20:45
AC Milan Olaszország 0–1 Oroszország Zenyit
(0–1)
Jegyzőkönyv
Danny Gól : 35' 35'

D csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás BVB RM AJX MC
1. Németország Borussia Dortmund 6 4 2 0 11 5 +6 14 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 2–1 1–0 1–0
2. Spanyolország Real Madrid 6 3 2 1 15 9 +6 11 2–2 4–1 3–2
3. Hollandia Ajax 6 1 1 4 8 16 −8 4 Átkerült az Európa-ligába 1–4 1–4 3–1
4. Anglia Manchester City 6 0 3 3 7 11 −4 3 1–1 1–1 2–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2012. szeptember 18.
20:45
Borussia Dortmund Németország 1–0 Hollandia Ajax
Lewandowski Gól : 87' 87' (0–0)
Jegyzőkönyv

2012. szeptember 18.
20:45
Real Madrid Spanyolország 3–2 Anglia Manchester City
Marcelo Gól : 76' 76'
Benzema Gól : 87' 87'
Ronaldo Gól : 90' 90'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Džeko Gól : 68' 68'
Kolarov Gól : 85' 85'


2012. október 3.
20:45
Ajax Hollandia 1–4 Spanyolország Real Madrid
Moisander Gól : 56' 56' (0–1)
Jegyzőkönyv
Ronaldo Gól : 42' 42' Gól : 79' 79' Gól : 81' 81'
Benzema Gól : 48' 48'


2012. október 24.
20:45
Ajax Hollandia 3–1 Anglia Manchester City
De Jong Gól : 45' 45'
Moisander Gól : 57' 57'
Eriksen Gól : 68' 68'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Nasri Gól : 22' 22'

2012. október 24.
20:45
Borussia Dortmund Németország 2–1 Spanyolország Real Madrid
Lewandowski Gól : 36' 36'
Schmelzer Gól : 64' 64'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ronaldo Gól : 38' 38'


2012. november 6.
20:45
Manchester City Anglia 2–2 Hollandia Ajax
Y. Touré Gól : 22' 22'
Agüero Gól : 74' 74'
(1–2)
Jegyzőkönyv
De Jong Gól : 10' 10' Gól : 17' 17'

2012. november 6.
20:45
Real Madrid Spanyolország 2–2 Németország Borussia Dortmund
Pepe Gól : 34' 34'
Özil Gól : 89' 89'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Reus Gól : 28' 28'
Arbeloa Gól : 45' 45' (öngól)


2012. november 21.
20:45
Ajax Hollandia 1–4 Németország Borussia Dortmund
Hoesen Gól : 87' 87' (0–3)
Jegyzőkönyv
Reus Gól : 8' 8'
Götze Gól : 36' 36'
Lewandowski Gól : 41' 41' Gól : 67' 67'


2012. december 4.
20:45
Borussia Dortmund Németország 1–0 Anglia Manchester City
Schieber Gól : 57' 57' (0–0)
Jegyzőkönyv

2012. december 4.
20:45
Real Madrid Spanyolország 4–1 Hollandia Ajax
Ronaldo Gól : 13' 13'
Callejón Gól : 28' 28' Gól : 88' 88'
Kaká Gól : 49' 49'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Boerrigter Gól : 59' 59'

E csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás JUV SHK CHL FCN
1. Olaszország Juventus 6 3 3 0 12 4 +8 12 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–1 3–0 4–0
2. Ukrajna Sahtar Doneck 6 3 1 2 12 8 +4 10 0–1 2–1 2–0
3. Anglia Chelsea 6 3 1 2 16 10 +6 10 Átkerült az Európa-ligába 2–2 3–2 6–1
4. Dánia Nordsjælland 6 0 1 5 4 22 −18 1 1–1 2–5 0–4
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2012. szeptember 19.
20:45
Sahtar Doneck Ukrajna 2–0 Dánia Nordsjælland
Mhitarján Gól : 44' 44' Gól : 76' 76' (1–0)
Jegyzőkönyv

2012. szeptember 19.
20:45
Chelsea Anglia 2–2 Olaszország Juventus
Oscar Gól : 31' 31' Gól : 33' 33' (2–1)
Jegyzőkönyv
Vidal Gól : 38' 38'
Qualiarella Gól : 80' 80'


2012. október 2.
20:45
Juventus Olaszország 1–1 Ukrajna Sahtar Doneck
Bonucci Gól : 25' 25' (1–1)
Jegyzőkönyv
Teixeira Gól : 23' 23'

2012. október 2.
20:45
Nordsjælland Dánia 0–4 Anglia Chelsea
(0–1)
Jegyzőkönyv
Mata Gól : 33' 33' Gól : 82' 82'
Luiz Gól : 80' 80'
Ramires Gól : 89' 89'


2012. október 23.
20:45
Nordsjælland Dánia 1–1 Olaszország Juventus
Beckmann Gól : 50' 50' (0–0)
Jegyzőkönyv
Vučinić Gól : 81' 81'
Farum Park, Farum
Játékvezető: Deniz Aytekin (német)

2012. október 23.
20:45
Sahtar Doneck Ukrajna 2–1 Anglia Chelsea
Alex Teixeira Gól : 3' 3'
Fernandinho Gól : 52' 52'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Oscar Gól : 88' 88'


2012. november 7.
20:45
Juventus Olaszország 4–0 Dánia Nordsjælland
Marchisio Gól : 6' 6'
Vidal Gól : 23' 23'
Giovinco Gól : 37' 37'
Quagliarella Gól : 75' 75'
(3–0)
Jegyzőkönyv

2012. november 7.
20:45
Chelsea Anglia 3–2 Ukrajna Sahtar Doneck
Torres Gól : 6' 6'
Oscar Gól : 40' 40'
Moses Gól : 90+4' 90+4'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Willian Gól : 9' 9' Gól : 47' 47'


2012. november 20.
20:45
Nordsjælland Dánia 2–5 Ukrajna Sahtar Doneck
Nordstrand Gól : 24' 24'
Lorentzen Gól : 29' 29'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Luiz Adriano Gól : 26' 26' Gól : 53' 53' Gól : 81' 81'
Willian Gól : 44' 44' Gól : 50' 50'

2012. november 20.
20:45
Juventus Olaszország 3–0 Anglia Chelsea
Quagliarella Gól : 38' 38'
Vidal Gól : 61' 61'
Giovinco Gól : 90+1' 90+1'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2012. december 5.
20:45
Sahtar Doneck Ukrajna 0–1 Olaszország Juventus
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kucser Gól : 56' 56' (öngól)

2012. december 5.
20:45
Chelsea Anglia 6–1 Dánia Nordsjælland
David Luiz Gól : 38' 38' (11-esből)
Torres Gól : 45+2' 45+2' Gól : 56' 56'
Cahill Gól : 51' 51'
Mata Gól : 63' 63'
Oscar Gól : 71' 71'
(2–0)
Jegyzőkönyv
J. John Gól : 46' 46'

F csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás BAY VAL BTE LIL
1. Németország Bayern München 6 4 1 1 15 7 +8 13 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 2–1 4–1 6–1
2. Spanyolország Valencia CF 6 4 1 1 12 5 +7 13 1–1 4–2 2–0
3. Fehéroroszország BATE Bariszav 6 2 0 4 9 15 −6 6 Átkerült az Európa-ligába 3–1 0–3 0–2
4. Franciaország Lille OSC 6 1 0 5 4 13 −9 3 0–1 0–1 1–3
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2012. szeptember 19.
20:45
Bayern München Németország 2–1 Spanyolország Valencia CF
Schweinsteiger Gól : 38' 38'
Kroos Gól : 76' 76'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Nelson Valdez Gól : 90+1' 90+1'


2012. október 2.
20:45
Valencia CF Spanyolország 2–0 Franciaország Lille OSC
Jonas Gól : 38' 38' Gól : 75' 75' (1–0)
Jegyzőkönyv

2012. október 2.
20:45
BATE Bariszav Fehéroroszország 3–1 Németország Bayern München
Pawlaw Gól : 23' 23'
Rodionov Gól : 78' 78'
Bressan Gól : 90+5' 90+5'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Ribéry Gól : 90+1' 90+1'


2012. október 23.
20:45
BATE Bariszav Fehéroroszország 0–3 Spanyolország Valencia CF
(0–1)
Jegyzőkönyv
Soldado Gól : 45+1' 45+1' (11-esből) Gól : 55' 55' Gól : 69' 69'


2012. november 7.
20:45
Valencia CF Spanyolország 4–2 Fehéroroszország BATE Bariszav
Jonas Gól : 26' 26'
Soldado Gól : 29' 29' (11-esből)
Feghouli Gól : 51' 51' Gól : 86' 86'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Renan Bressan Gól : 53' 53'
Mazalewski Gól : 83' 83'

2012. november 7.
20:45
Bayern München Németország 6–1 Franciaország Lille OSC
Schweinsteiger Gól : 5' 5'
Pizarro Gól : 18' 18' Gól : 28' 28' Gól : 33' 33'
Robben Gól : 23' 23'
Kroos Gól : 66' 66'
(5–0)
Jegyzőkönyv
Kalou Gól : 57' 57'


2012. november 20.
20:45
BATE Bariszav Fehéroroszország 0–2 Franciaország Lille OSC
(0–2)
Jegyzőkönyv
Sidibé Gól : 14' 14'
Bruno Gól : 31' 31'

2012. november 20.
20:45
Valencia CF Spanyolország 1–1 Németország Bayern München
Feghouli Gól : 77' 77' (0–0)
Jegyzőkönyv
Müller Gól : 82' 82'


2012. december 5.
20:45
Bayern München Németország 4–1 Fehéroroszország BATE Bariszav
Gómez Gól : 22' 22'
Müller Gól : 54' 54'
Shaqiri Gól : 66' 66'
Alaba Gól : 84' 84'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Filipenko Gól : 89' 89'

G csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás BAR CEL SLB SPM
1. Spanyolország FC Barcelona 6 4 1 1 11 5 +6 13 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 2–1 0–0 3–2
2. Skócia Celtic 6 3 1 2 9 8 +1 10 2–1 0–0 2–1
3. Portugália Benfica 6 2 2 2 5 5 0 8 Átkerült az Európa-ligába 0–2 2–1 2–0
4. Oroszország Szpartak Moszkva 6 1 0 5 7 14 −7 3 0–3 2–3 2–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2012. szeptember 19.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 3–2 Oroszország Szpartak Moszkva
Tello Gól : 14' 14'
Messi Gól : 71' 71' Gól : 80' 80'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Alves Gól : 29' 29' (öngól)
Rômulo Gól : 59' 59'

2012. szeptember 19.
20:45
Celtic Skócia 0–0 Portugália Benfica
Jegyzőkönyv


2012. október 2.
18:00
Szpartak Moszkva Oroszország 2–3 Skócia Celtic
Emenike Gól : 41' 41' Gól : 48' 48' (1–1)
Jegyzőkönyv
Hooper Gól : 12' 12'
D. Kombarov Gól : 71' 71' (öngól)
Szamarász Gól : 90' 90'

2012. október 2.
20:45
Benfica Portugália 0–2 Spanyolország FC Barcelona
(0–1)
Jegyzőkönyv
Sánchez Gól : 6' 6'
Fàbregas Gól : 56' 56'


2012. október 23.
18:00
Szpartak Moszkva Oroszország 2–1 Portugália Benfica
Rafael Carioca Gól : 3' 3'
Jardel Gól : 43' 43' (öngól)
(2–1)
Jegyzőkönyv
Lima Gól : 33' 33'

2012. október 23.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 2–1 Skócia Celtic
Iniesta Gól : 45' 45'
Jordi Alba Gól : 90+3' 90+3'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Szamarász Gól : 18' 18'


2012. november 7.
20:45
Benfica Portugália 2–0 Oroszország Szpartak Moszkva
Cardozo Gól : 55' 55' Gól : 69' 69' (0–0)
Jegyzőkönyv

2012. november 7.
20:45
Celtic Skócia 2–1 Spanyolország FC Barcelona
Wanyama Gól : 21' 21'
Watt Gól : 83' 83'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Messi Gól : 90+1' 90+1'


2012. november 20.
18:00
Szpartak Moszkva Oroszország 0–3 Spanyolország FC Barcelona
(0–3)
Jegyzőkönyv
Alves Gól : 16' 16'
Messi Gól : 26' 26' Gól : 39' 39'

2012. november 20.
20:45
Benfica Portugália 2–1 Skócia Celtic
John Gól : 7' 7'
Garay Gól : 71' 71'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Szamarász Gól : 32' 32'


2012. december 5.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 0–0 Portugália Benfica
Jegyzőkönyv

2012. december 5.
20:45
Celtic Skócia 2–1 Oroszország Szpartak Moszkva
Hooper Gól : 21' 21'
Commons Gól : 82' 82' (11-esből)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ari Gól : 39' 39'

H csoport

[szerkesztés]
Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás MU GAL CFR SCB
1. Anglia Manchester United 6 4 0 2 9 6 +3 12 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–0 0–1 3–2
2. Törökország Galatasaray 6 3 1 2 7 6 +1 10 1–0 1–1 0–2
3. Románia CFR Cluj 6 3 1 2 9 7 +2 10 Átkerült az Európa-ligába 1–2 1–3 3–1
4. Portugália SC Braga 6 1 0 5 7 13 −6 3 1–3 1–2 0–2
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
2012. szeptember 19.
20:45
Manchester United Anglia 1–0 Törökország Galatasaray
Carrick Gól : 7' 7' (1–0)
Jegyzőkönyv

2012. szeptember 19.
20:45
SC Braga Portugália 0–2 Románia CFR Cluj
(0–2)
Jegyzőkönyv
Bastos Gól : 19' 19' Gól : 34' 34'


2012. október 2.
20:45
Galatasaray Törökország 0–2 Portugália SC Braga
(0–1)
Jegyzőkönyv
Micael Gól : 27' 27'
Alan Gól : 90+4' 90+4'


2012. október 23.
20:45
Galatasaray Törökország 1–1 Románia CFR Cluj
Burak Yılmaz Gól : 77' 77' (0–1)
Jegyzőkönyv
Nounkeu Gól : 19' 19' (öngól)

2012. október 23.
20:45
Manchester United Anglia 3–2 Portugália SC Braga
Hernández Gól : 25' 25' Gól : 75' 75'
Evans Gól : 62' 62'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Alan Gól : 2' 2' Gól : 20' 20'


2012. november 7.
20:45
CFR Cluj Románia 1–3 Törökország Galatasaray
Sougou Gól : 53' 53' (0–1)
Jegyzőkönyv
Burak Yılmaz Gól : 18' 18' Gól : 61' 61' Gól : 74' 74'

2012. november 7.
20:45
SC Braga Portugália 1–3 Anglia Manchester United
Alan Gól : 49' 49' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Van Persie Gól : 80' 80'
Rooney Gól : 84' 84' (11-esből)
Hernández Gól : 90+2' 90+2'


2012. november 20.
20:45
CFR Cluj Románia 3–1 Portugália SC Braga
Rui Pedro Gól : 7' 7' Gól : 15' 15' Gól : 33' 33' (3–1)
Jegyzőkönyv
Alan Gól : 17' 17'


2012. december 5.
20:45
Manchester United Anglia 0–1 Románia CFR Cluj
(0–0)
Jegyzőkönyv
Luís Alberto Gól : 56' 56'

2012. december 5.
20:45
SC Braga Portugália 1–2 Törökország Galatasaray
Mossoró Gól : 32' 32' (1–0)
Jegyzőkönyv
B.Yılmaz Gól : 58' 58'
A.Yılmaz Gól : 78' 78'

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]