Ugrás a tartalomhoz

1989-es MotoGP-világbajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az 1989-es MotoGP-világbajnokság volt a 41. gyorsaságimotoros-világbajnoki szezon.

Összefoglaló

[szerkesztés]

Az előző évi királykategóriás világbajnoknak, Eddie Lawson ebben a szezonban megvédte világbajnoki címét. Az amerikai pilóta az évad során négy győzelmet aratott, és végül 18,5 ponttal előzte meg a szintén amerikai Wayne Rainey-t. A legtöbb győzelmet (6) egy harmadik amerikai, Kevin Schwantz aratta, ő mégis csak negyedik lett összetettben. Ebben az évben mutatkozott be a későbbi ötszörös világbajnok ausztrál Mick Doohan, akinek egy harmadik hely jelentette a csúcspontot az idényben. Kilencedik lett, tehát megelőzte világbajnok honfitársát, Wayne Gardnert. A belga versenyen a pilóták csak a pontok felét kapták meg, a szervezők ugyanis, a szabályokkal ellentétben, háromszor is újraindították a versenyt.

A 250-eseknél Sito Pons megszakítás nélkül másodszor lett világbajnok, míg a 125-ösöknél szintén egy spanyol, Àlex Crivillé végzett az első helyen. A legkisebb, 80 köbcentiméteres géposztályban is egy hispán pilóta, Manuel Herreros győzött.

Versenyek

[szerkesztés]
# Verseny Helyszín 80 cm³ győztes 125 cm³ győztes 250 cm³ győztes 500 cm³ győztes Összefoglaló
1 Japán japán nagydíj Suzuka ITA Ezio Gianola USA John Kocinski USA Kevin Schwantz Összefoglaló
2 Ausztrália ausztrál nagydíj Phillip Island ESP Àlex Crivillé ESP Sito Pons Ausztrália Wayne Gardner Összefoglaló
3 USA amerikai nagydíj Laguna Seca USA John Kocinski USA Wayne Rainey Összefoglaló
4 ESP spanyol nagydíj Jerez ESP Herri Torrontegui ESP Àlex Crivillé ITA Luca Cadalora USA Eddie Lawson Összefoglaló
5 ITA nemzetek nagydíja Misano ESP Jorge Martínez ITA Ezio Gianola ESP Sito Pons ITA Pierfrancesco Chili Összefoglaló
6 GER német nagydíj Hockenheim GER Peter Öttl ESP Àlex Crivillé ESP Sito Pons USA Wayne Rainey Összefoglaló
7 AUT osztrák nagydíj Salzburgring NED Hans Spaan ESP Sito Pons USA Kevin Schwantz Összefoglaló
8 Jugoszlávia jugoszláv nagydíj Fiume GER Peter Öttl ESP Sito Pons USA Kevin Schwantz Összefoglaló
9 NED holland nagydíj Assen GER Peter Öttl NED Hans Spaan GER Reinhold Roth USA Wayne Rainey Összefoglaló
10 Belgium belga nagydíj Spa NED Hans Spaan SUI Jacques Cornu USA Eddie Lawson Összefoglaló
11 FRA francia nagydíj Le Mans ESP Jorge Martínez ESP Carlos Cardús USA Eddie Lawson Összefoglaló
12 UK brit nagydíj Donington NED Hans Spaan ESP Sito Pons USA Kevin Schwantz Összefoglaló
13 SWE svéd nagydíj Anderstorp ESP Àlex Crivillé ESP Sito Pons USA Eddie Lawson Összefoglaló
14 CZE csehszlovák nagydíj Brno ESP Herri Torrontegui ESP Àlex Crivillé GER Reinhold Roth USA Kevin Schwantz Összefoglaló
15 Brazil brazil nagydíj Goiania ITA Luca Cadalora USA Kevin Schwantz Összefoglaló

Az 500 cm³ végeredménye

[szerkesztés]
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek
1 USA Eddie Lawson 1 USA Rothmans-Kanemoto Honda 228 4
2 USA Wayne Rainey 3 USA Lucky Strike-Yamaha 210.5 3
3 FRA Christian Sarron 4 Franciaország Gauloises-Yamaha 165.5 0
4 USA Kevin Schwantz 34 USA Pepsi-Suzuki 162.5 6
5 Ausztrália Kevin Magee 5 Ausztrália Lucky Strike-Yamaha 138.5 0
6 ITA Pierfrancesco Chili 9 Olaszország HB-Honda 122 1
7 UK Niall Mackenzie 5 Egyesült Királyság Marlboro-Yamaha 103 0
8 UK Ron Haslam 8 Egyesült Királyság Pepsi-Suzuki 86 0
9 Ausztrália Mick Doohan 27 Ausztrália Rothmans-Honda 81 0
10 Ausztrália Wayne Gardner 2 Ausztrália Rothmans-Honda 67 1

A 250 cm³ végeredménye

[szerkesztés]
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelem
1 ESP Sito Pons 1 Spanyolország Honda 262 7
2 GER Reinhold Roth 5 NSZK Honda 190 2
3 SUI Jacques Cornu 3 Svájc Honda 187 1
4 ESP Carlos Cardús 9 Spanyolország Honda 162 1
5 ITA Luca Cadalora 6 Olaszország Yamaha 127 2
6 JPN Simizu Maszahiro 10 Japán Honda 116 0
7 FRA Jean-Philippe Ruggia 7 Franciaország Yamaha 110 0
8 ESP Juan Garriga 2 Spanyolország Yamaha 98 0
9 GER Helmut Bradl NSZK Honda 88 0
10 GER Martin Wimmer NSZK Aprilia 62 0

A 125 cm³ végeredménye

[szerkesztés]
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek
1 ESP Àlex Crivillé Spanyolország JJ Cobas 166 5
2 NED Hans Spaan 3 Hollandia Honda 152 4
3 ITA Ezio Gianola 2 Olaszország Honda 138 2
4 JPN Unemoto Hiszasi Japán Honda 104 0
5 ITA Fausto Gresini Olaszország Aprilia 102 0
6 JPN Takada Kódzsi Japán Honda 99 0
7 GER Stefan Prein 8 NSZK Honda 92 0
8 ESP Julián Miralles 4 Spanyolország Derbi 90 0
9 ESP Jorge Martínez 1 Spanyolország Derbi 72 1
10 USA Allan Scott USA Honda 54 0

A 80 cm³ végeredménye

[szerkesztés]
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelmek
1 ESP Manuel Herreros 4 Spanyolország Derbi 92 0
2 SUI Stefan Dörflinger 3 Svájc Krauser 80 0
3 GER Peter Öttl 5 NSZK Krauser 75 3
4 ESP Herri Torrontegui Spanyolország Krauser 75 2
5 ITA Gabriele Gnani 10 Olaszország Gnani 45 0
6 ITA Paolo Priori Olaszország Krauser 41 0
7 Bulgária 1971 Bogdan Nikolov 6 Bulgária Krauser 40 0
8 ESP Jorge Martínez Spanyolország Derbi 35 1
9 ESP Jaime Mariano Spanyolország Casal 33 0
10 GER Jörg Seel NSZK Seel 32 0
Commons:Category:1989 in Grand Prix motorcycle racing
A Wikimédia Commons tartalmaz 1989-es MotoGP-világbajnokság témájú médiaállományokat.