1953-as Formula–1 világbajnokság
1953-as FIA Formula–1 világbajnokság | |||
Ferrari 500-as (1975-ben) | |||
Egyéni világbajnok | |||
Alberto Ascari | 34,5 | ||
Az 1953-as Formula–1-es szezon volt a 4. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1953. január 18-ától szeptember 13-áig tartott.
Az első öt célba érkezőnek járt világbajnoki pont (8, 6, 4, 3, 2) és 1 pontot adtak a leggyorsabb körért. A kilencből csak a legjobb négy pontszám számított bele a világbajnokság végeredményébe. A pontokat megosztott autókért egyformán megosztották a versenyzők között, tekintet nélkül arra, hogy ki vezette többet az autót.
Bekerült a versenynaptárba az argentin nagydíj, így ebben az évadban már 9 futamot rendeztek.
A szezon menete
[szerkesztés]Argentin nagydíj
[szerkesztés]Az évadnyitó futamra egy új helyszínen került sor, az 1953-ban először megrendezett argentin nagydíjon, amit az akkor frissen épült Buenos Aires-i pályán bonyolítottak le. A pole-pozíciót a Ferraris Alberto Ascari szerezte meg, aki az egy évvel korábbi eredményeket is beleszámítva sorozatban hetedszerre nyert és futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Mindkét teljesítményével máig(!) vezeti az ez irányú statisztikákat. Az argentin világbajnok, Juan Manuel Fangio ebben az évben már visszatért a versenyzéshez, a Maserati csapatnál versenyezve. Első hazai futamán a második helyről rajtolt, de a 36. körben, váltóhiba miatt feladta a versenyt. Ascari mögött a harmadik helyről induló csapattársa, Luigi Villoresi ért a célba, egy kör hátrányban. A negyedik helyről rajtoló, szintén Ferraris Farina már a 31. körben kiesett a versenyből. A harmadik és ötödik helyen befutó két argentin Maseratis, José Froilán González és Oscar Alfredo Gálvez között az első Ferraris évadját kezdő, fiatal (24 éves) Mike Hawthorn ért célba.
holland nagydíj
[szerkesztés]A harmadik versenyt (Indianapolist nem számítva a második) a hollandiai Zadvoortban rendezték. Itt újra Ascari szerezte meg a pole-pozíciót. Mögötte ismét Fangio indult, a harmadik helyet újra Farina szerezte meg. Ezt a versenyt is a Ferrarik uralták. Különösképpen, miután José Froilán González 22. körben kiesett, igaz, ő még beülhetett csapattársa, Felice Bonetto autójába. A 36. körben kieső Fangionak már nem volt ilyen lehetősége, így három futammal a szezonkezdet után is pont nélkül állt. A műszaki hibák a Ferrarit sem kerülték el teljesen. Luigi Villoresi a 67. körben kényszerült kiállni annak ellenére, hogy az addig futott leggyorsabb körénél a verseny végéig sem tudott senki gyorsabbat teljesíteni. Az élen Ascari és Farina értek célba, mögöttük egy kör hátrányban González, aki viszont megosztva kapta a négy pontot Bonettoval, így még a negyedik helyen célba érő Hawthorn is eggyel több pontot szerzett nála. Az utolsó pontszerző helyen, már két kör hátrányban, Toulo de Graffenried végzett a Maseratival.
belga nagydíj
[szerkesztés]A negyedik futamot a belgiumi Spa-Francorchamps versenypályán rendezték. A pole-pozíciót Fangio szerezte meg. Az 1951-es spanyol nagydíj óta az első eset volt, mikor nem Ferrari indult a pole-pozícióból. Fangiót ennek ellenére tovább üldözte balszerencséje. A 13. körben elfüstölt a motorja, de akkor még cserélt csapattársával, a belga Johhny Claessel, azzal pedig kicsúszott a rendkívül veszélyes belga pályáról, így a negyedik futam után is pont nélkül maradt. A versenyt Ascari és Villoresi fejezték be az élen. A két ferraris mögött két maseratis következett, mindkettő egy körös hátrányban: Onofre Marimon és Toulo de Graffenried. Az utolsó pontszerző helyen Maurice Trintignant ért be egy Gordinivel. Az évben ő volt az első pontszerző, aki nem Ferraris vagy Maseratis volt.
francia nagydíj
[szerkesztés]Az ötödik verseny a francia nagydíj volt, ami egy év kihagyás után visszatért az első két évben használt Reims-Gueux-i pályára. A pole-pozíció ismét Ascarié lett. Ezúttal mögötte nem Fangio, hanem a szintén Ferraris Felice Bonetto indult. A harmadik rajtkockában szintén Ferrari állt, Villoresivel a volánnál. Fangio csak a negyedik helyről indult. A Maestro, aki kora legnagyobb edzésmenőjének számított, még soha ezelőtt nem indult a harmadik helynél hátrábbról. A verseny egyébként a Formula–1 addigi történetének legszorosabb versenyét hozta, ugyanis az első négy befutó 5 másodpercen belül volt egymáshoz képest. A szenzációs versenyből ezúttal is egy Ferraris került ki győztesen, a sportágban a második, a Ferrarinál az első szezonját teljesítő, mindössze 24 éves Mike Hawthorn, aki az addig győzni tudó pilóták közül magasan a legfiatalabb volt. Ő volt ezen kívül az első nem olasz vagy argentin győztese Formula–1-es világbajnoki versenynek. A második helyen Fangio futott be. Mivel a leggyorsabb kört is megfutotta, csak egy ponttal kapott kevesebbet a győztesnél. A dobogó harmadik fokára is Maseratis állhatott fel, González személyében. A további két pontszerző a Ferraris Ascari és Farina lett, Villoresi pedig 6.-ként futott be.
brit nagydíj
[szerkesztés]A hatodik verseny a Silverstone-ban rendezett brit nagydíj volt. Ascari ismét megszerezte a pole-pozíciót, nyert, és a leggyorsabb kört is megfutotta, igaz, ezt megosztva a Maseratis Gonzálezzel, aki a második helyről indult, de csak a negyedik helyen ért célba. A végeredmény egyébként érdekes, Ferrari-Maserati-Ferrari-Maserati-Ferrari-Maserati lett, név szerint Ascari, Fangio, Farina, González, Hawthorn, Bonetto.
német nagydíj
[szerkesztés]Az évad hetedik futama a német nagydíj volt, a hírhedt Nürburgringen. Bár Ascari ismét az első rajtkockából indult, és a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, ezúttal őt érte utol a balszerencse. A 15. körben meghibásodott motorja, és bár autót cserélt Villoresivel, nem tudott pontszerző helyen célba érni. A versenyt Nino Farina nyerte meg, aki ezzel élete utolsó, szám szerint ötödik győzelmét húzta be, és ő lett a sportág legidősebb futamgyőztese, a maga 46 évével. (Luigi Fagioli az 1951-es francia nagydíj győzelmekor 53 éves volt, de azt a futamot Fangio nyerte meg, csak épp miután autót cserélt Fagiolival.) Farina mögött Fangio lett a második, Hawthorn a harmadik. Az utolsó két pontszerző helyen két Maseratis gördült be, Bonetto és Graffenried.
svájci nagydíj
[szerkesztés]A nyolcadik verseny a svájci nagydíj volt Bremgartenben. Fangio megszerezte az első rajtkockát Ascari elől, de a motorja a 29. körben felmondta a szolgálatot, és miután Bonetto Maseratijával újra versenybe szállt, már csak a negyedik helyig tudott felkapaszkodni, és persze az azért járó pontokat is meg kellett osztania a csapattársával. A dobogóra három Ferraris léphetett fel, Ascari, Farina, Hawthorn sorrendben. Fangio mögött német csapattársa, Hermann Lang lett az utolsó pontszerző. A leggyorsabb kört ismét Ascari futotta. Ascarinak ezzel annyi pontja lett, hogy még az utolsó futam előtt megnyerte a világbajnokságot.
olasz nagydíj
[szerkesztés]Az évadzáró futam hagyományosan Monzában volt, az olasz nagydíj. Az időmérőt a közönség örömére Ascari nyerte Fangio előtt, és a versenyben vezetett is, mígnem az utolsó előtti körben kiesett a versenyből, így a győzelem Fangio ölébe hullott, aki a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. Mögötte a három Ferraris futott be, Farina, Villoresi és Hawthorn sorrendben. Az utolsó pontszerző helyen Maurice Trintignant ért célba egy Gordinivel.
Futamok
[szerkesztés]Bajnokság végeredménye
[szerkesztés]A bajnok Ascari lett, 6,5 ponttal Fangio előtt. Ascari lett a Formula–1 történetének első többszörös bajnoka, ráadásul az első, aki duplázott. Igaz egy évvel később már Fangio is többszörös bajnok lett, még egy évvel később pedig a duplázás is meg lett neki.
Versenyzők
[szerkesztés]Pontozás:
Helyezés | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | Lk. | 6.-20. |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Pont | 8 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 0 |
(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)
- * Leggyorsabb kör (1 pont)
- ** Több versenyző futott ugyanolyan gyors leggyorsabb kört (megosztott 1 pont).
- † A helyezés ugyanannak az autónak két pilótája között megosztott