Compó
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Kifogott példány
| ||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||
| Tinca tinca (Linnaeus, 1758) | ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Compó témájú médiaállományokat és Compó témájú kategóriát. |
A compó (Tinca tinca) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a pontyalakúak (Cypriniformes) rendjébe és a pontyfélék (Cyprinidae) családjába tartozó faj. Egyéb nevei: doktorhal, cigányhal.[1]
2016-ban elnyerte az "Év hala" címet.
Előfordulása
Európában, Szibéria egy részén és Anatóliában lévő síkvidéki, lassú áramlású, iszapos medrű folyók, állóvizek és mocsarak lakója. Magyarország állóvizeiben is gyakori.
Megjelenése
A compó hosszúsága átlagosan 20-30 centiméter, legfeljebb 60 centiméter (7,5 kilogramm tömeggel). A compó teste zömök, erőteljes felépítésű, magas faroknyéllel. Szája kicsi, csúcsba nyíló, mindkét szájzugon egy-egy rövid bajuszszál lóg. Szemei kicsinyek. Garatfogai egysorosak: 4,(5)-5. Pikkelyei aranysárgák és nagyon aprók (az oldalvonal mentén 95-100 található), a vastag, nyálkás bőrbe mélyen beágyazódtak. A hátúszót 12-13, a farok alatti úszót 9-11 sugár támasztja, valamennyi úszó lekerekített. A hím hasúszói megnyúltak, rajtuk a 2. sugár megvastagodott. A farokúszó gyengén öblösen bemélyedő szélű. Háta többnyire sötétzöld vagy sötétbarna, oldala világosabb, sárgarézfényű, hasoldala pedig sárgásfehér.
Életmódja
A compó túlnyomórészt lassan folyó vizekben, valamint sűrű növényállományokkal benőtt, iszapos fenékű, sekély, melegebb vizű tavakban él. Óvatos, a fényt kerülő halfaj, napközben rendszerint a fenékre húzódik, és csak szürkületkor élénkül meg. Az iszapban keresgéli szúnyoglárvákból, férgekből és csigákból álló táplálékát, de növényeket is fogyaszt. A telet az iszapba ásva tölti. Fekete, sárga és piros színváltozata is előfordul.
Szaporodása
2-3 évesen válnak ivaréretté. Május-júniusban ívik. 200-300 000 darab, nagyjából 1 milliméter átmérőjű ikrát rak, ezek rátapadnak a vízinövényekre. A kelési idő 20 °C-os vízhőmérséklet mellett körülbelül 3 napba telik. A frissen kelt, 4-5 milliméteres lárvák fején ragadós mirigy van, ezzel tapadnak meg a vízinövényeken, amíg szikzacskójukat felélik.
Források
- A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. december 4.)
- Horgaszat: a faj leírása
- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6
- Édesvízi halak. Budapest: Magyar Könyvklub. 1996. = Természetkalauz, ISBN 963 547 140 8