Szvit (zenemű)

A szvit különböző jellegű tételekből álló hangszeres mű, jellemzően a barokk zene műfaja. Leggyakrabban tánctételek párokba állított sorozatából áll. A lassú-gyors, páros-páratlan táncpárok idővel sorozatba rendeződtek. A tételek általában azonos hangneműek.

Más nevű, hasonló jellegű műfajok

• A 17. századi Itáliában kialakult és elterjedt sonata da camera szintén többnyire tánctételek sorozatából álló műként a szvitek egyik fajtájának nevezhető. A tételek sorrendje itt is váltakozó lassú és gyors táncokból áll. A tételek azonos hangneműek és általában rokon témákból épülnek fel.
• A partita szó jelentése (részek) szerint tételek vagy táncok egymásutánjából felépülő mű.
• Ouverture-nak, azaz nyitányként is neveztek szvit-jellegű sorozatokat, első tételükről elnevezve.
• Ordre-nek Couperin nevezte szvitjeit, a szó jelentése rend, sor, ez a darabok sorozatára utal.

Történet

Estienne du Tertre 1557-ben adta ki suyttes de bransles címmel egy tánc-párokat tartalmazó művét; ez a szvit kifejezés első felbukkanása. Az első „igazi” szvit Peuerl műve: Newe Padouan, Intrada, Dantz, and Galliarda 1611-ből, amelyben a címében említett négy tánc tíz szvitben ismétlődve jelenik meg. A Banchetto musicale Johann Schein műve (1617) öt különböző tánc 20 sorozatából áll.

Miközben Itáliában a sonata da camera terjed el, Franciaországban a balett- és zenekari szvit válik gyakori műfajjá a 17. században. Ennek elsősorban az opera népszerűsége az oka, az ebbe írt táncbetétek sorozatából áll össze a szvit. Rameau és Lully operái hallatlan népszerűséget szereznek szerzőiknek is.
Németországban ekkor alakul ki a variációs szvit, mely szintén azonos vagy rokon témájú tételekből álló, zenekarra írt ciklikus mű. A különböző billentyűs hangszerekre írt szvitek már a század közepétől a francia mintát követik, így a négytételes (allemande – courante – sarabande – gigue) mag bővült ki esetenként más tételekkel is.

A szvit műfajának csúcspontja az érett-barokk időszakára, elsősorban Johann Sebastian Bach működésére esik. Bach szvit-csoportokat ír, általában hat szvit tartozik egy csoportba (például a Francia szvitek BWV 812-817). Az egyes szvitek hangnemben egyező tételei nyitó tételként ouverture-rel vagy praeludiummal, a továbbiakban menuett, gavotte, polonaise, bourrée vagy második sarabande és gigue tételekkel egészülhetnek ki. Bach számos partitája is szvit jellegű mű.
Georg Friedrich Händel szintén írt kötetlen tételsorozatokat zenekari szvitekként (Tűzijáték-szvit, Vízizene), hangszeres szvitjeiben azonban általában mind a négy alap-tétel szerepel.

A szvit műfajának jelentősége a 18. század közepétől csökken. A műzenében a szimfónia és a szonáta, a tánczenében a keringő és a polka lép a helyébe. Szvitek ennek ellenére későbbi korokban is íródtak, Csajkovszkij, Grieg, Ravel, Berg vagy Schönberg éppúgy írt szvitet, mint Bartók (a Táncszvitet, 1923-ban).

A szvitek gyakori tételei (sorrendben)

• Allemande – mérsékelt, páros ütemű
• Courante – gyors, páratlan ütemű
• Sarabande – lassú, páratlan ütemű
• Passamezzo – gyors, páros ütemű
• Passepied – gyors, páratlan ütemű
• Saltarello – gyors, páratlan ütemű
• Pavane – lassú, páros ütemű
• Gaillarde – gyors páratlan ütemű
• Gavotte – gyors, általában alla breve
• Bourrée – gyors, páros ütemű
• Menüett – moderato, páratlan ütemű
• Gigue – gyors, páratlan ütemű

Külső hivatkozások

• Nemzeti Filharmonikus Zenekar fogalomtára