Kazár Birodalom
A Kazár Birodalom a kelet-európai sztyepp legszervezettebb állama volt, melyet a kazárok uraltak. A Volga, a Kaukázus és a Don közötti területen a 7. századtól a 10. századig. Befolyása egy időben keleten az Aralig, nyugaton a Dunáig terjedt. A Türk Birodalomból vált ki a 7. század elején és hatalmát a 10. század közepén I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem döntötte meg, az utolsó kazár településeket a 11. század elején foglalták el az oroszok.
| Kazár Birodalom | |
| 618 – 1048 | |
 | |
| Általános adatok | |
| Fővárosa |
|
| Vallás | zsidó vallás tengrizmus kereszténység iszlám buddhizmus pogányság |
| Államvallás | Először: tengrizmus, később: zsidó vallás |
| Kormányzat | |
| Államforma | monarchia |
| Uralkodó | kagán |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kazár Birodalom témájú médiaállományokat. | |
A kazárok
szerkesztés
A kazárok – valószínűleg csuvasos típusú – török nyelvű nép voltak. Egy szír forrás 555-ben említi a kazárokat kaszar névalakban, mint a Kaukázustól északra élő népet. Nevük egy török Kaszar névalakon keresztül Caesar nevére megy vissza. A Kaszar gyakori név volt a sztyeppén, többek között egy gandharai uralkodót és Dzsingisz kán öccsét is így hívták. Nevük jelentése így Kaszar (népe), de nem tudjuk, ki volt ez a Kaszar. Isztahri szerint nyelvük a volgai bolgárokéhoz állt a legközelebb.
A kazárok a Türk Birodalomban
szerkesztés
A belső-ázsiai türk hatalomátvételt követően, az 560-as évektől kezdve a nyugati türkök gyakoroltak fennhatóságot a kaukázusi ogurok fölött, de ez a függés nem lehetett túl erős.
A Kazár Birodalom születése és későbbi sorsa is szorosan összefüggött Derbent városával. Ez a fontos kereskedőváros a Kaszpi-tenger nyugati partján fekszik, s az északi nomád és déli iráni világ között volt az ütközőpont. Ma is imponálóan hatalmas erődítményrendszere van, várfalait Huszrau Anósírván szászánida uralkodó idején, az 550-es években kezdték építeni, s létrejötte éppen az északi nomád ellenség, a kazárok elleni védekezésnek volt köszönhető. Az 530-as évektől kezdve Bizánc és Irán, a két nagyhatalom állandó harcban állt egymással. Az 560-as években a türk–bizánci kapcsolatok felvételének is a bizánci–iráni ellenségeskedés állt a hátterében. A perzsákat annyira lekötötte a bizánciak elleni harcuk, hogy nem tudták megakadályozni a szavirok és kazárok betöréseit. 552–553-ban az utóbbiak elfoglalták Derbentet és a kaukázusi Albania északi részét. Az 562-ben megkötött bizánci–perzsa béke lehetővé tette azonban, hogy a perzsák kiépítsék a derbenti falat, sőt más kaukázusi erődök felépítését is vállalták a nomád betörések ellen. Ezekben az építkezésekben a szintén érdekelt Bizánc is anyagi támogatást nyújtott.
Az albaniai nomád betörés vezetői a szabirok voltak, hiszen ez idő tájt az avarok, majd türkök megjelenéséig a szavirok voltak a legerősebb hatalom az Észak-Kaukázusban. A kazárok és más ogur-bolgár törzsek csak mint a szabirok szövetségesei vehettek részt a betörésekben. A nomádok mintegy tíz évig, az 560-as évekig tartózkodtak a kaukázusi Albania területén. Albania már az ókorban ismert lakott terület volt a Kura folyó bal partja és a Kaukázus között elterülő vidéken. Népessége egy ma már kihalt kaukázusi nyelvet, az albánt vagy aluánt beszélte. A névnek nincsen köze az Európában élő, indoeurópai nyelvet beszélő albánok nevéhez. Földjük ősidők óta ütközőterület volt a Római, illetve később a Bizánci Birodalom és Irán között. Az albánok a szomszédos örmények révén igen hamar, már a Kr. u. 4. században megismerkedtek a kereszténységgel. Albánia a perzsa Szászánida-dinasztia idején (140) iráni fennhatóság alá került, s a 6. század közepén is még Irán birtoka volt, amikor Albánia északi részén megerősítették Derbent falait.
620-ban Hérakleiosz megnyerte a kazárokat szövetségesül a perzsa Szászánida Birodalom ellen, és ők 40 ezer katonával vonultak Tiflisz ostromára. Vezetőjüknek ekkor a dzsebgu azaz jabgu cím járt, ami az ekkorra már felbomlott egységes Türk Birodalom idején a nyugati türkök részuralkodójának – közülük elsőként Isteminek – rangja volt. A nyugati türk uralkodó ekkor viszont már a kagán címet viselte. A kazárok fontos városai Balandzsar és Szamandar voltak.[1]
630-ban a kazárok függetlenítették magukat a nyugati türköktől és uralkodójuk felvette a kagáni címet – első említése 652/653-ból ismert – és ezzel létrejött a Kazár Birodalom. Kuvrat ugyanekkor hozta létre tőlük északra az onogur-bolgár birodalmat. Kuvrat 642 körüli halála után a kazárok 670-re a magyarok segítségével felszámolták Kuvrat államát, ezután az onogur-bolgárok helyére – Etelközbe – a magyarok költöztek, a bolgárok pedig kétfelé vándorolva megalapították Volgai Bolgárországot és a dunai Bolgár Birodalmat. A kazár uralom a Krímig, a még bizánci birtok Herszónig ért.[1]
Szíriai Mihály 1199 előtt írta krónikáját bizánci és középperzsa források alapján. Ebben három testvér – Hazarig, Bulgariosz és Pugur–, három nép – a kazárok, bolgárok és ogurok – őse szerepel. A romlott Pugur a helyes Wugur alakból olvasható ogurnak. Bulgariosz népe elvándorol a Dunához, míg a másik két nép az alánok földjére, Bersziliába ment, a Kaukázus északi előterébe. Ezek a 670-es évek eseményei, amikor az onogur-bolgár birodalom felbomlása után a bolgárok nyugatra mentek, a kazárok és az ogurok pedig ezek szerint együtt alakították meg a Kazár Birodalmat.[1]
Az önálló birodalom
szerkesztés
Központi területük Derbent városától északra, a Kaszpi-tenger északnyugati partvidékén húzódott. Soknemzetiségű birodalmukban különböző ogur-bolgár törzseket, a szavirokat és az iráni alánokat fogták össze.
A kazár uralom a 7. században Krímig, a még bizánci birtok Herszonig ért. A 8. század elején a kazárok beavatkoztak a Bizánci Birodalom trónharcaiba. 695-ben II. Iusztinianoszt Herszonba száműzték, ahol feleségül vette a kazár kagán nővérét, akit ekkor Theodora névre kereszteltek. Nem nyújtottak viszont segítséget a kazárok Iusztinianosznak, aki végül a bolgárok segítségével szerezte vissza trónját 705-től 711-ig. 711-ben a Iusztinianosz ellen Herszonban fellázadó Philippikosz Bardanészt viszont a kazárok segítették, aki véget vetett Iusztinianosz második uralmának.[1]
Az arabok a Szászánida Birodalom meghódítása után keleten Kínát, északon a Kaukázuson túli kazárokat fenyegették. 652-ben az arabok megtámadták a kaukázusi kazár fővárost, Balandzsart, de megsemmisítő vereséget szenvedtek. Ezután fél évszázadig nem indítottak hadjáratot a kazárok ellen.[2] 723-ban áttörték a kaukázusi védelmi vonalakat, és elfoglalták a korábbi kazár fővárost, Szamandart és Balandzsart. A kazárok áthelyezték a fővárost a Volga-deltába, a folyóról elnevezett Etilbe, ekkortól ez lett a „Kánváros” ('Hanbalik').[3]
A kazárok 730-ban Ardabil mellett nyertek egy fontos csatát az Arab Kalifátus ellen, majd szövetkeztek a Bizánci Birodalommal. 732-ben III. León bizánci császár fia Konsztantinosz elvette a kazár kagán lányát, Csicseket („Virág”) aki a keresztségben az Iréné nevet kapta. Az ő fiuk lett a későbbi IV. (Kazár) León császár. A szövetség azonban nem volt tartós.[1]
II. Marván kalifa 737-ben támadást intézett a kazárok ellen, és a kagánnak menekülnie kellett Etilből. A Volga keleti partján tartott észak felé, amikor az arabok elfogták. Ő, hogy mentse az életét, – egy időre – áttért az iszlámra, s ezután visszatérhetett Etilbe.[3]
750-ben az Arab Kalifátus élén az Omajjádokat az Abbászidák váltották, akik elődeiknél sokkal kevésbé agresszív külpolitikát folytattak.[2] 760-ban a kazárok és az arabok szövetséget kötöttek, amit a kazár kagán lányának házasságával pecsételtek meg, akinek nem sokkal későbbi halála után azonban a harcok 764-ig kiújultak.[1]
750 körül a kazár előkelők zsidó hitre térnek.[4][5]
787-ben a kazárok kiterjesztették uralmukat a krími gótok fölé, akik azonban saját toparchájuk vezetése alatt továbbra is jelentős autonómiát élveztek.[1]
830 körül az Etelközben élő magyar törzsszövetségnek sikerült függetlenedni a kazár kaganátustól.
838-ban a kazár kagán kérésére a bizánciak Petronasz irányításával felépítették Sarkel várát a Don bal partján a mai Cimljanszk közelében a magyar törzsszövetség féken tartására.[1]
A 9. század közepétől a Kijevi Fejedelemség hadjáratokat indított a Kaszpi-tó felé vezető kereskedelmi utak ellenőrzésére. Ezek valószínűleg a Szamarai-kanyar alatt érték el a Volgát, s onnan haladtak a folyó mentén. Ilyen hadjáratról 860-ban, 880-ban, 909–910-ben és 911–912-ben tudunk. A hadjáratok egy része valószínűleg a kazárokkal szövetségben történt, végül azonban megromlott a kazárok és a Kijevi Fejedelemség kapcsolata.[1]
895-ben a kazárok az úzokkal szövetkeztek a besenyők ellen.
Az oroszok ellen a kazárok hvárezmi zsoldosokat is bevetettek, de 965-ben I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem az úzokkal szövetségben döntő csapást mért a kazárokra, amikor a fővárost, Etilt is feldúlta. Ezután a birodalom a század végére felőrlődött.[1]
1016-ban a Bizánci Birodalom és a Kijevi Nagyfejedelemség egyesített erői, lerombolták a kazárok fővárosát – ami ekkor a Krím-félszigeten volt – és véget vetettek a kazár kaganátusnak. Ezzel a Kazár Birodalom megszűnt, helyén nem keletkezett új birodalom. A Kelet-Európában feltörekvő új hatalom, az oroszok máshol, a kazároktól nyugatabbra, Kijev központtal kezdték meg államuk kiépítését. Az egykori kazár terület hosszú időre központi hatalom, igazi gazda nélkül maradt: egykori apró részeire hullott szét, melyet a 11. század közepétől a térségben jelenlevő kun-kipcsakok sem szerveztek egységes állammá. E terület is, mint oly sok más Belső-Ázsiában, csak a mongol hódítások nyomán, a 13. században lett újra egy központosított hatalom, jelen esetben az Arany Horda államának részévé. Kazária politikai és kulturális öröksége jelentős: mind a keleti szlávok, mind a magyarok sokat köszönhetnek a 8–9. század kelet-európai birodalmának.
Államszervezet
szerkesztésA Kazár Birodalom az államiság több fontos ismérvét mutatta: fejlett állami hierarchiája és adórendszere volt. Mindenesetre a 8–9. században kétségkívül Kelet-Európa legfejlettebb állama volt, amely a környező területeket és népeket is adófizetéses vazallusi függésben tartotta. A volgai bolgárok éppúgy adót fizettek a kazároknak, mint a keleti szláv törzsek, s feltehetően a magyarok is hosszú ideig kazár adófizetők voltak.
A források szerint a kazárok szakrális kettős királyság alatt éltek, ahol a névlegesen uralkodó kagán – akinek szakrális kutjától függött a nép sorsa – mellett a második uralkodó, a tényleges irányító és hadvezér uralkodott, akinek címe a különböző források szerint kagán-bég, bég, sad, isad vagy jilig volt. Ahmad ibn Fadlán szerint a harmadik méltóság az udvarban a kündü kagán, a negyedik pedig a dzsausigir volt.[1] Az idegen népek fölé helyezett tisztségviselőnek az ugyancsak jelentős elteber cím járt.[6]
Államvallás
szerkesztésA 8. században a kazár kaganátus előkelői – a Bizánci Birodalom, illetve a Kaukázus felől érkező keresztény térítések, illetve a Számánidák emírségéből kisugárzó muszlim hatás közepette felvették a zsidó vallást. Mai szerzők alapján ennek az államilag senki által nem támogatott, sőt inkább mindenki által üldözött vallásnak az elfogadása államvallásként a nem zsidó etnikumú nép vezetői részéről a független állami politika jele és eszköze volt, a kétfelől érezhető politikai-ideológiai nyomás ellen.[7]
Kazáriai rovás
szerkesztésSzámos írásos anyag maradt fenn a Kazár Birodalomból. Ezeket kazáriai rovásírással jegyezték fel. A honfoglaló magyarok ismerték a kazáriai rovást, amit a Homokmégy-halomi rovásfelirat bizonyít. A magyarokhoz csatlakozott avarok szintén használták a kazáriai rovást, ezt igazolja az Alsószentmihályi rovásfelirat.
Gazdaság
szerkesztésA Kazár Birodalom etnikailag és kulturálisan tarka képet mutatott, ami gazdaságában is megmutatkozott. A Kaukázus vidékének fejlett földműves kultúrája és a városi kultúra egyaránt jelen volt benne. Mindez hatással volt a nomád vezető elem életére is. Olyanfajta félnomád életet éltek, amelyben tavasztól őszig nomadizáltak, télen pedig beköltöztek a városokba.
Az ország helyzeténél fogva jelentős nemzetközi kereskedelmet bonyolított le. Egyrészt a selyemút fontos állomása volt Kína és Bizánc között, másrészt az északi szláv és a volgai bolgár területekről a prémkereskedelem a Volga víziútján keresztül történt.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d e f g h i j k Róna-Tas András. IV.3.f A kazárok., A honfoglaló magyar nép. Balassi Kiadó Budapest, 1997. ISBN 963-506-140-4
- ↑ a b szerk.: Kristó Gyula (főszerk.), Engel Pál, Makk Ferenc: Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Akadémiai Kiadó, Budapest (1994). ISBN 963-05-6722-9
- ↑ a b Róna-Tas András. IV.3.e A bulgárok., A honfoglaló magyar nép. Balassi Kiadó Budapest, 1997. ISBN 963-506-140-4
- ↑ Magyarország története. I. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984. 1. kötet 534. old.
- ↑ Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története: A kazár birodalom. Tankönyvtár. (Hozzáférés: 2012. november 11.)
- ↑ Róna-Tas András. VIII.2. Politikai szervezet., A honfoglaló magyar nép. Balassi Kiadó Budapest, 1997. ISBN 963-506-140-4
- ↑ Bartha 35. o.
Források
szerkesztés- ↑ Bartha: Bartha Antal: A IX-X. századi magyar társadalom. Budapest: Akadémiai. 1973.
- Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története – 4. A Kazár Birodalom
További információk
szerkesztés- ↑ Sudár 2015: Sudár Balázs (szerk): Magyarok a honfoglalás korában. Budapest: Helikon. 2015. = Magyar őstörténet, 2. ISBN 978-963-227-592-5
- Arthur Koestler: A tizenharmadik törzs. A Kazár Birodalom és öröksége; ford. Rózsahegyi István, utószó Schweitzer Gábor; Kabala Kft., Bp.,1990
- Mahmúd Terdzsüman: Magyarország története. Tárih-i Üngürüsz vagyis Üngürüsz története / Az 1740. évi Névtelen: Magyar történet. Macar Tárihi vagyis Madzsar Tárihi; ford. Blaskovics József, előszó Geönczeöl Gyula, tan. Gosztonyi Kálmán; Erdem, Léva, 1996 ISBN 80-967344-0-7
- Petrik István: Rejtélyek országa. A kazár királyság és a kazár-magyar kapcsolatok rövid története; Cédrus Művészeti Alapítvány–Napkút, Bp., 2008 (Ómúltunk tára)
- Hazai György: Nagy Szülejmán udvari emberének krónikája. A Tarih-i Ungurus és kritikája. Dunaszerdahely, Lilium Aurum Kiadó, 2009, ISBN 978-80-8062-395-1
- Uhrman Iván: Kazárok, magyarok, zsidók; Attraktor, Máriabesnyő, 2020 (Scripta Iudaica)
