Katzler Hilda: Én is elképzeltem....

Lassan porlad az ősz, sietve éled a Tél,
a havas éj majd rólunk mesél…
Leszünk mi még egymásé szebben,
ahogy elképzelted, s ahogy elképzeltem.
Kacagva táncol a Tavasz önmagunkon át,
mögötte bölcsen baktat a Boldogság.
Kamasz hittel robbanunk a jövőbe,
a derengés a túlparton vár…
Ők ezernyi színnel áldanak ketten…
Te elképzelted, s én elképzeltem.
Lelked testemben, lelkem testedben
fénylik át a Nyárba, egy gyönyörű magányba forrva,
egymásban oldódva fel, más semmi nem kell,
csak mi ketten…
Te elképzelted, s én elképzeltem.
A rozsdás Őszben már moccan a halál…
de szívünkre hűs nyugalom száll,
ha belesimulunk a létbe, a mennyeken át,
akkor adj nekem gyémántból csodát…
ha kéz a kézben megyünk, örökre szeretünk.
Te elképzelted, s én elképzeltem…
Te és én…Mi ketten.
 

2o14.nov.1.
Katzler Hilda
(Kovács László Elképzeltem című versére)

Gregorian-Moment of Peace

Azt mondjuk, elállatiasodott a világunk...   Lehet, hogy mégsem ez a legmegfelelőbb jelző? 

Kovács László: Elképzeltem

Elképzeltem, az égig érő csendben,
Hogy mennyi minden lenne együtt jó.
Ujjongani, hogy: Hulljon még a hó!
És belenevetni az életbe ketten…
Mindezt persze, én csak elképzeltem.

Elképzeltem, ahogy felrobban az ég
És madárdal hullik hajadban újra szét
A sok apró, színes virágszirommal…
Persze, elképzeltem csak, s most nem tudom, hol van…

Elképzeltem, ahogy a meleg este jő
És hozzám bújsz majd szépen, ha itt a jó idő,
Hogy testedben oldódjon fel a fáradt testem…
Igaz, mindezt én csak elképzeltem…

És elképzeltem, ahogy a csendes, őszi tó
Zöldes-kékje szemedben újra látható…
Hát elképzeltem mindezt, hisz nem volt olyan rég.
Látod, ugye Kedves? Elképzellek még…

Móra Magda: Az út felén túl

Ha elkerülted már a negyven évet,
a lelked gyakran tűnt időkbe téved.
A dolgaidban tartod még a rendet,
de egyre inkább áhítod a csendet.
Már nem vársz rangot, címet, hatalmat,
és nem mész fejjel valamennyi falnak.
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz: a mások igazában.
Már reméled, hogy nem hiába éltél:
mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél,
nem maradt hang: a semmibe kiáltó.
Ha nem is lettél irányjelző zászló,
a magad helyén álltál rendületlen:
szélben, viharban, ködben, szürkületben,
mint kapubálvány őrizted a házat,
és voltál tűrés, és lettél alázat.
A tieidnek maradtál a béke:
a nyitott ajtó biztos menedéke.
Ha elkerülted majd a negyven évet,
már nem hiszed, hogy adósod az élet,
csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
mert kevés volt a salakmentes jóság:
a mindent adó, semmit visszaváró,
a minden próbát derekasan álló,
mely sosem számol, szüntelen csak árad,
örök fölény és örökös alázat.
Ha elkerülted már a negyven évet,
s mindezt beláttad, és mindezt megélted,
és be tudsz állni a legszürkébb helyre,
már te lehetsz a sorsod fejedelme!

Kedves Látogatóim !

Sajnos a rendszer meghibásodása miatt, megint nem tudok válaszokat írni a kommentjeitekhez, sőt most még tetéződik is a gond, megjeleníteni sem tudom őket, hiába jelzi a statisztikám, hogy megtiszteltek bejegyzéseitekkel.
Mindenkinek nagyon köszönöm a látogatását, és csak remélem, hogy ez a bosszúság nem veszi el a kedveteket a visszatéréstől, a megjegyzés írásától és rövidesen  megoldódik a blogon a probléma.  Üdvözlettel és köszönettel: Lili

Tóth Árpád:: Álarcosan

Hát rossz vagyok? Szótlan? Borús? Hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek.
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndöm mélyén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

Katzler Hilda-Kovács László: Mikor még...

Mikor még nem volt sehol nyomod, szavad,
én már akkor is mindenhol láttalak,
álom voltál csak, aki nem jön velem,
de átsegít minden nyomorult reggelen.
A Nap hozta el néha szemed sugarát,
s a Szél fújta arcomba bőröd illatát.

Nem csupán álom…talán egy Délibáb,
hogy őrangyalként vigyázzon rád.
Voltam a szó az ajkadon, pillantás tekintetedben,
bátorítás mosolyodon, benned éltem ott, akkor,
láthatatlan-hallgatagon.

Én mindig arra jártam, hol nem volt nyomod,szavad,
én mindig azt kerestem, hogy ki vagyok és ki vagy.
Ősznek kellett lennem, hogy megfogd csupasz kezem,
és félek jön a tél is, de ugye maradsz velem?
Felujjong vad lelkem,ha néha-néha lát,
csak melletted állva élhetek tovább.

Ujjaidban félénk simogatás voltam,
léteztem minden valódban,
a tétova mozdulatokban mint csendes várakozás,
hogy vigasztaljon elsírt éveken át, és didergő hajnalokon.
Szemedben őriztem szemem sugarát,
amit a Nap adott…ugye tudod?
S mely szította a vágyakozást.
Az orrodban illat voltam, a füledben hang,
remény a gondolataidban,
mosoly az arcodon…ott, akkor.

Most oly utakon járok, hol nincsen nyomod, szavad,
de tudom jól már régen, hogy ki vagyok és ki vagy.
Ötven szürke év telt el nélküled, nélkülem,
játékunk így bölcs volt, és csodás, és szertelen,
titkunk nem hagyhat el sem szívet, sem szobát,
de minden mozdulatunk őrzi kéjünk nyomát…

…és most köszönd meg a Napnak,
hogy oly kedves volt veled, akkor,
azt a sugarat küldte egy messzi távolból,
a Szélnek is a kegyet, mit juttatott,
a jövőből hozta azt az illatot, hogy vigasztaljon,
és a Sorsnak, hogy a tiéd voltam,
már ott, akkor, titokban…
és azt, hogy téged nekem adott.

Már nem félsz, itt vagyok rég múlt valómban,
a nyomomban jársz ,minden szavamban ott élsz.

Nem kereslek többé, mindenütt bennem vagy,
nem keresem azt, hogy ki vagyok és ki vagy…

Fogom a kezed.El ne engedd!
Örökre melletted…
Most már tudjuk,kik vagyunk és miért,
a MÚLTUNK a JÖVŐVEL összeért.

1.,3.,5.,7., versszak: KOVÁCS LÁSZLÓ

2.,4.,6.,8., versszak: KATZLER HILDA

2o14.július 2o.

Bereczki Zoltán - Hangokba zárva

Nem tudom ki, hogy van vele, de én nem tudom megunni a hallgatását:)

Ha belenézel a tó vízébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek rád

Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökény fekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye.

Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy szemük összevillant- és mert a szerelem hirtelen jön a szíven üt, mint a villám- megszerették egymást.

A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legény elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét.

Esténként mikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajozástól, fájdalmas szép énektől.

Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele mint szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt.

Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta a szemét a világ. Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget és földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát.

Hajnalban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt még a pásztort is nyájastól, aki a szembelevő hegyoldalon legeltetett.

Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket.

A völgyet ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patak zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat. A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amelynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai.

A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat.

Így lett a hegy halálából ez élet vize.

Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza rád…

Feldmár András: Az emberi kapcsolatokról

A legszebb film Magyarországról

Gyurkovics Tibor: Minden levél

Minden levél és minden alkonyat
neked babuskál, neked tartogat.

A föllobogó fényes nyári tűz
forróságával az ajkadba űz.

Szádba, szívedbe, fogaid közé:
örömmé égjek, váljak derűvé.

Neked emel az ég fölé a táj:
örömmé érik bennem a határ,

hogy fölragyogjak neked mint a nap
neked tartogat minden alkonyat,

neked babuskál mindegyik levél,
amely szerelmes ujjaidhoz ér,

ha végül végig egy leszek veled:
szerelem-nyár, szerelem-őrület

láng legyen testünk és láng a ruhánk,
ahogy maga az Isten szabta ránk...

Mihail Eminescu? Ó, jössz-e már?

Látod: a fecske útra kél,
Hull a sápadt diólevél;
Deres a szőlő, őszre jár -
Ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?
Karomba veszlek itt megint,
Míg szemem szomjan rád tekint,
S fejem válladon elpihen
Szép szelíden, szép szelíden.
Hányszor bolyongtunk, édesem,
E völgy ölén s a réteken,
S fölemeltelek, drága társ,
Hogy messze láss, hogy messze láss!
Vannak e földön mindenütt
Szép nők: szikrákat szór szemük,
De mint te, oly kedves, komoly
Nincsen sehol, nincsen sehol!
Te vagy a lelkem, s az életem:
Tündökölsz tisztán, fényesen;
Hol is találnék csillagot,
Mely így ragyog, mely így ragyog?
Késő ősz van, csillan a dér,
Halkan csörren a holt levél,
Didereg a puszta határ -
Ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?



Sasszem vagy Karesz! :))  Ott a pont, azonnal javítom:)) Megint nem tudok bejegyzést írni a saját blogomba :((

Bodnár Orosz Éva: Forgatag

Egy kis tavaszt idéző, szójátéknak is beillő versike

Fejem fölött fátyolfelhő
fodrozódik félszegen,
Friss fuvallat ficánkoló,
foszló fényét figyelem.
Formás, fehér felhő fölött
fölsejlő furcsa felirat:
Félig fellobbanó fohász,
félig festői forgatag.
Fürge fürjek fűben futnak,
fácánkakas felrepül,
Feltárulnak folyómedrek,
furulyaszó felcsendül.
Folyóparton fiatal fűz
forgószélre fintorog,
Frizuráját fésülgetve
felszabadultan forog.
Földön állva, forgatagban
feloldódik félelmem,
Fejem fölött fátyolfelhők
fecsegését figyelem…

Petőfi Sándor: Szeretlek Kedvesem

Csajkovszkij: Hattyúk tava

Müller Péter: Szerelem

“Minden szerelem úgy lép az életünkbe, hogy megfoszt a szabadságunktól. Ha belemegyünk, nem tehetünk azt, amit akarunk, csak azt, amit a szerelem akar.”
Azt mondják, a szerelem: kóros állapot. Örök emberi érzés, de nem ésszerű. Káprázat, rögeszme, lázálom. Mégis azt mondom, hogy ez a mai ember által átélhető legvallásosabb állapot. Lelki másállapot. Minden esetben transzcendens. Valami olyasmi szólal meg ilyenkor bennünk, amire nincs magyarázat. Az embernek hirtelen fájni kezd a másik ember hiánya. Amíg nem vagy szerelmes, sohasem érzed, hogy félember vagy, hogy hiányzik belőled valaki! Örökké rá gondolsz, neki üzensz, gondolatban vele vagy. Valaki – egy másik ember! – viszi magával a boldogságodat, a nyugalmadat, az örömödet, a lelkedet, de még az életed értelmét is.



Sohasem kellett ilyen intenzíven egy másik ember, hogy nem tudsz nélküle létezni! Tegnap még nem is ismerted. Egész jól elvoltál nélküle, most meg nem megy! Most, hogy nem a tiéd, hogy hiányzik, mint a letépett fél karod, döbbensz rá, hogy a magányod köré épített erős várad: homokvár. Menekülnél vissza – de nem lehet. Összedőlt, összedöntötte. Ilyenkor, ebben a szédült, irreális, sóvárgó, szomjas “nem bírok nélküled élni” állapotban sejtheted meg, hogy milyen lehet az Isten-élmény, ha valódi …

Somlyó Zoltán: Két szív között

A szív forrong, lázad - de vár is...
Látod, hogy eljött ez a nyár is...
Hallod-e, hallod-e, kedves?


Fogd le a szíved, zárd le a szádat.
A nyár a fénybe hullott alázat.
Csitt, csitt... Légy engedelmes...


Forró a szél, hozzád nem enged. -
Köztünk a mély jázminlehellet...
Érzed-e, érzed-e, drága?


Az úton százszor elakadnak,
akik egymás felé rohannak,
nézve a hold sugarába...


Két szív suhan... S történjen bármi;
oly szép: nem remélni, de várni...
A száj ég, a szem szöge nedves...


Egy nap, egy perc egyszer majd hírt hoz...
Közeledünk... a csókhoz?... a sírhoz?...
Ki tudja, ki tudja, kedves...

 Rodin: Csók

Baranyi Ferenc: Kímélj meg

Csak ama rettegőn-riadt
tekintettől kímélj meg engem,
mely minden tiltott nász után
felkönyörög ijedt szemedben,
mikor ketté-józanodunk
szemedben kérdő a kerekség,
azt kérdezi: így, így sem únsz?
Azt kérdezi: most is szeretsz még?

E pillantás csak cikkanó,
de épp elég, hogy megalázzon,
bántóan bizonygatja azt,
hogy nem nő túl a testi lázon
mi engem utánad tüzel,
s hogy bujaság a szenvedélyem:
se szív, se gond - csak vér. Szemed
ezt mondja s ez rám nézve szégyen.

Vagy talán őseredetű
e szolgamód riadt tekintet?
Visszacsörrennek néha még
Szokás csatolta ősbilincsek?
Megejtett s nyomban otthagyott
cselédlányok félelme ez még?
Kijátszott mátka kínja, ki
odaadta frigy előtt a testét?

Fekszünk, tilalmas nász után.
Töprengsz: maradj vagy elköszönj-é?
Nyugalmam gyengéd ernyedés,
csupán te túlozod közönnyé.
Pedig most inkább kell nekem,
hogy itt maradj, hogy végre lássad:
ki jó volt lángnak lobbanón -
jó most duruzsoló parázsnak.

Miért alázol hát ijedt
alázatoddal engem? Ó hát
mikor érjük meg már a nők
tudat-emancipációját?
Merj úgy szeretni, mint ahogy
én szeretlek több ezer éve!

Hidd el: csak az a szerelem,
melynek a nász sosem a vége.

Valami gubanc van !

Kedves Ágnes és Karesz ! 

Sajnos egy ideje nem tudok a megjegyzéseitekhez választ írni. Nem tudom mi lehet az oka, próbálkoztam nagyon sokszor,bízva abban, hogy csak valami múló probléma lehet, de sajnos sikertelenül. Itt szeretném megköszönni a jókívánságotokat, és én is kívánni Nektek és családotoknak sok szeretettel Boldog Új Évet. Mindig örülök, ha betértek hozzám.