Faculty of Social Sciences

Luc Boltanski életművében szerényen húzódik meg a La Souffrance à distance című könyv , amely beszámolóm tárgya. Ez a munka -megítélésem szerint méltatlanul -kevesebb figyelmet keltett a nemzetközi szakirodalomban, mint a Les cadres , a Les économies de la grandeur (Boltanski és Thévenot 1991), vagy a Le nouvel esprit du capitalisme ). Az alábbi írásban, amely néhány kommentártól eltekintve lényegében ismertetés, megpróbálok valamit felcsillantani e könyv és előzménye, a Leleplezés és igazságérzet (Boltanski 1987) című tanulmány kapcsán Boltanski sajátosan egyéni szociológiai látásmódjából. Már a címnél bajban volna a fordító. Feltételes módot használok, mert fordítóról beszélni merő fikció. Talán a pragmatikai szociológia tolvajnyelve is felelős azért, hogy korunk egyik legjelentősebb francia szociológusának a műveit egy kiadónak sem akaródzott eddig magyarul kiadni. Ez a nyelv eltér a standard szociológiai nyelvhasználattól: hol könnyedebb, hol nehézkesebb annál. Boltanski nem a filozófia felől érkezett a szociológiába, talán ezért is vakmerőbb a fogalmi barkácsolás terén. Valljuk be, elemzéseinek nem a logikai vaskövetkezetesség és a kristálytiszta építkezés az erőssége, terminusai néhol homályosak, túlterheltek, tipológiái itt-ott csikorognak. A legfontosabb szerzőtársával, Laurent Thévenot-val a De la justification-ban közösen kiókumlált elméleti fogalomrendszer oly mértékben túlzsúfolt, elemei olyannyira sűrítettek, hogy szinte lefordíthatatlanok, 2 mégis, a szokatlan megközelítésmód termékeny, inspiráló, izgalmas. Boltanski ereje az intuícióban rejlik. Szemléleti kreativitása, üdesége, újszerűsége az össze nem tartozónak vélt dolgok összeboronálásából, illetve összetartozónak tűnő dolgok szétpattintásából fakad. Akinek volt szerencséje szemináriumait látogatni, vagy hosszabban beszélgetni vele, az mozgásban tapasztalhatta meg fürge szociológiai képzeletének működését. Élőszóban 1 Megjelent: REPLIKA 19:(62) pp. 127-154. (2008) 2 Az ott szereplő egyes "cité"-k megnevezéseit is nehéz lefordítani, mert túlságosan heterogén osztályokat jelölnek az egyes típusok. 2 meghökkentőbbek gondolatmenetei, szórakoztatóbbak képei, kiélezettebbek példái, eredetisége jobban érvényesül, mint -a mégiscsak akadémikus kényszerek alatt nyögő -írásos közlésmódban. Briliáns asszociációi valahol a társadalomtudomány és a művészet határán következnek be. Tegyük hozzá, Boltanski költőként és drámaíróként is publikál. 3 A cím, "La Souffrance à distance" 4 szó szerint annyit tesz: A távoli szenvedés, vagy A szenvedés messziről, és valami olyasmit jelenthet, hogy A szenvedés -távolról nézve. Témánk tehát egy könyv lefordíthatatlan címmel. De mi a könyv témája? Az alcím -Humanitárius morál, média és politika -azt sugallja, hogy a humanitárius mozgalmak morális hátteréről, a médiában való jelenlétéről és politikai vonatkozásairól lesz szó. Valójában Boltanskit nem önmagában a humanitárius cselekvés kérdése foglalkoztatja, hanem a szenvedésről való nyilvános beszéd morálfilozófiai és pragmatikai vonatkozásai. Célja a szenvedésről való nyilvános diskurzus implicit érzelmi/morális szabályainak a kibontása, valamint egyfajta kordiagnózis felállítása a "szánalom politikájának" válságáról. Topográfiailag nehezen bemérhető határterületen találjuk magunkat, ahol a francia társadalomtudományokban régóta kultivált pluridiszciplinaritás jegyében kavarognak antropológiai, szociológiai, nyelvészeti, politikai és nyelvfilozófiai témák és fogalmak. Az NGO-k humanitárius tevékenysége az utóbbi két évtizedben látványos fejlődésen ment keresztül, de Boltanski szerint a jószolgálati konjunktúra, a humanitárius boom éppen azokban a fejlett társadalmakban és egy olyan korszakban következett be, amelyet a médiaközönség rossz közérzete, és általános ideológiai irányvesztés jellemez, s ahol a mások szenvedésével kapcsolatos szánalomérzet válságba került. Boltanski a posztmodern teóriákból már ismerős korjellemzéseket eredeti módon, a szenvedéshez való viszonyunk átalakulásának elemzésével fogalmazza újra. 3 Lásd Boltanski (1996, 2006, 2008), valamint lásd még világhírű képzőművész bátyjával, Christian Boltanskival közösen publikált könyvét (Boltanski és Boltanski 2003). 4 Hasonló szerkezetű például a magyar távmunka kifejezés francia megfelelője: travail à distance. A könyv angol kiadásának címe egyébként: Distant suffering. Igazságosság, együttérzés, szánalom Boltanski egy mindannyiunk által naponta átélt helyzetből indít. A család éppen vacsorázik, miközben a tv-ben kivégzést, holttesteket, az éhhalál szélén álló gyerekeket mutatnak. Torkunkon akad a falat. Feszültség, zavar támad bennünk. Lelkifurdalást, bűntudatot érzünk. Vajon miért? Mert a szenvedés látványa kiváltja a sürgős cselekvés, a beavatkozás igényét, de a néző távol van, nem tud segíteni. Tehetetlenségében voyeurnek érzi magát, aki fogyasztja mások szenvedését. A tv előtt falatozó néző kívül van a szenvedésen, biztonságban van, mert távol van. Nincs közvetlenül érintve, hiszen nem ő, és nem a hozzátartozója szenved. Boltanski gondosan elkülöníti egymástól a szenvedésnek azokat az eseteit, amikor a néző és a szenvedő között valamilyen -etnikai, vallási stb. -csoportkapcsolat [lien communautaire] van, amikor tehát a néző csak a csoportjához tartozó, minősített személyek iránt érez valamiféle részvétet 5 , attól a könyvben tárgyalt alaphelyzettől, amit ismeretlenek iránt mutatott, távolsági szánalomérzetnek nevezhetnénk. A szenvedéshez fűződő viszony, illetve a szenvedés reprezentációjának kérdését Boltanski több ellentétpár segítségével járja körül. Hannah Arendt A forradalom című művének második fejezetéből ("A társadalmi kérdés", Arendt 1991: 77-148) veszi át az igazságosságon és szánalmon alapuló politika, majd a szánalom és az együttérzés megkülönböztetését. Arendt szerint a 18. században alakul ki az igazságosság politikája mellett a szánalom politikája. Igazságosság és szánalom lényegében két eltérő normatív rendet jelölnek. Az igazságosság érdem szerint oszt, ez a meritokrácia értékrendje. Az igazságosság politikájában -fűzi tovább Arendt gondolatát Boltanski -a nagyságokat úgynevezett próbatételek, vizsgák 6 során osztják el. Mindenki azt kapja, amit érdemel: a bűnös büntetést, a hős jutalmat stb. A boldogság ebben a normatív logikában nem szempont. Ezzel 5 Ilyenkor a részvét valamiféle törzsi érzület megnyilvánulása. Az ellenséggel szemben nem kötelező az irgalom, nem kell segíteni. 6 Az igazságosság politikája hat úgynevezett "cité" keretein belül érvényesül (cités domestique, inspirée, civique, industrielle, marchande, du renom). Ezek lényegében normatív rendek, amelyekben az egyének bizonyos elvek alapján, "igazságosan" hierarchiába rendezhetőek. Az egyénekhez rendelt úgynevezett "nagyságokat"[grandeur] próbahelyzetekben [épreuve] állapítják meg. A "nagyságok ökonómiájának" terminusait itt nem áll módomban kifejteni (ezekről lásd Boltanski és Thévenot 1991). 4 szemben a szánalom normatív rendjében minden fordítva van: ott nem számít az érdem, a világ boldogokra és boldogtalanokra oszlik. Itt nincs próbatétel, a szenvedés sürgősségi helyzetet teremt, ahol cselekedni kell, nem méricskélni. Az igazságosság legitim rendjeiben a nagyságok nincsenek visszavonhatatlanul a személyekhez kapcsolva. A nagyság nem határoz meg egy társadalmi helyzetet [condition], egy osztályt. A szánalom politikájában a boldogság/boldogtalanság oppozíció osztályokat ír le (boldogok és boldogtalanok). A boldogtalanok [les malheureux] osztályt alkotnak, bár egyedi szenvedéseik bemutathatóak a szánalom felkeltése céljából (Boltanski 1993: 17). Együttérzés és szánalom Arendt -és nyomában Boltanski -különbséget tesz továbbá szánalom [pitié, pity] és együttérzés [compassion] között. Az együttérzés a jelenlévő, az itt és most konkrétan szenvedő másikra irányul, mikoris sürgősségi helyzet áll fenn. Ilyenkor nincs szükség általánosításra, csak gyakorlati segítségre. A gyakorlat, a praxis sajátossága éppen az, hogy nincs idő az elmélkedésre, benne vagyunk a helyzetben, ahol cselekedni kell. Az együttérzésből fakadó irgalmasság inkább gesztusokban ölt testet, mintsem beszédben. 7 A gyakorlati segítség -ahogy ezt Boltanski a jó szamaritánus példázatával illusztrálja (Boltanski 1993: 21) -néma, és motívuma nem is feltétlenül tudatosul érzelemként. A szenvedő itt nem minősített személy, semmit nem tudunk meg róla. A szamaritánus áldozatot hoz ugyan a szenvedőért, de nem túl nagyot, nem aránytalant, nem lehetetlent. A szánalom univerzalitásában hasonlít az együttérzésre, amennyiben bárki -tehát nem minősített személyek -szenvedésére irányul, de különbözik is attól, mert nem azok jelenlétében, hanem azok távollétében jön működésbe. Az együttérzésnél az alternatíva: segíteni vagy elmenekülni. A szánalom az együttérzésnél absztraktabb érzés, távollévő szenvedőkhöz fűződő, generalizált viszony. A hangsúly itt nem a cselekvésen, hanem a 7 Lásd Boltanskinak a viszonzást nem váró, nem kalkuláló, földi és égi vágyak nélküli, tárgya iránt közömbös szeretetről, az agapéról szóló tanulmányát (Boltanski 1990:137-254). Boltanski itt Mauss ajándékcseréjével szembeállít egy olyan ajándékozási formát, ahol az adakozó nem vár viszontajándékot. Az agapé állapotában lévő ember ingyen ad és nem tart számon tartozást, nem emlékezik. Az agapé természetesen nem illik bele az interakcionizmus szociológiai keretébe. Hogyan keltsünk szánalmat? A társadalmi szabályok többségét nehéz észrevenni, olyannyira magátólértetődőek a konform felnőttek számára. Boltanski gyermeki kíváncsisággal kutatja, vajon hogyan kell, illetve hogyan szabad nyilvánosan beszélnünk mások szenvedésről? A szánalom politikája egyfelől általánosságra tör, ezért ki kell lépnie a lokális, konkrét, egyedi valóságból. Ezt olyan egyneműsítő eszközökkel teheti meg, mint amilyen például a statisztika. De egy szegénységi adatokat tartalmazó táblázatban nincs semmi megindító. A szánalom felkeltéséhez szükség van a szenvedő testek látványára. Ugyanakkor a szánalom politikája nem mehet bele...