Heraldika

Magán pecsétek atlasza I. Szerző: Denis Pongrácz. A könyv 2360 címszót tartalmaz, a pecsétek leírásán kívül bemutatja a nemes családokat, valamint a többi pecsét tulajdonosait is, együttesen mintegy 530 oldalon és további 460 oldal képes mellékletben összesen 5000 pecsét színes ábrázolását. A kiadvány tartalmazza a nemesség, az egyházi méltóságok, papok, rabbik, kézművesek, községi bírók, borbírók, erdészek, hivatalnokok pecsétjeit, valamint birtok pecséteket is. A bemutatott pecsétek és pecsétnyomók elsősorban számos közép-európai, állami, egyházi és magánlevéltárakban, valamint könyvtárak és múzeumok levéltáraiban található iratokból és gyűjteményekből származnak. Történelmi szempontból különösen azok értékesek, amelyek nyilvánosság számára hozzáférhetetlen magánlevéltárakban találhatók. Időbesorolás szempontjából a késő középkortól a 20. század elejéig tartó időszakról van szó, a sfragisztikai anyag nagy része újkori a 16 -19. századból származik. A szöveges rész a címerek fejlődési szakaszait is leírja a katonai oklevelektől kezdve a baronátusokon és megyei okleveleken át. Forrásanyag 114 irodalmi és 137 levéltári állományon alapul, amelyek a könyv záradékában vannak felsorolva, valamint egy 44 oldalas névmutatót is tartalmaz. A könyv kemény borítós, A4 formátum, 1010 oldal.

French:
Un total de cinq mille sceaux et phoques trouvés, identifiés et documentés photographiquement au cours de la vaste campagne d'archives et d'histoire
recherche, constitue une base de sources très riche. L'auteur l'a traité dans plus de 2360 classés par ordre alphabétique et traditionnellement structurés
mots de passe. Le nombre de genres et d'armoiries transformés était totalement inconnu, les autres n'étaient que très peu connus les données. Lors de la création de mots de passe, l'auteur n'était pas satisfait uniquement des données connues de la littérature et des descriptions de sceaux individuels. Les textes en outre, il a complété dans une large mesure les résultats avec les connaissances acquises par la recherche liées à d'autres nouvelles connaissances provenant de à partir de bases de données historiques, de registres paroissiaux et de nombreuses sources d'archives publiées de provenance hongroise, en particulier documents médiévaux, livres royaux et documents d'armoiries. La correction des données de la littérature était également fréquente. Les sceaux et sceaux publiés proviennent principalement de fichiers d'archives et de collections stockées dans de nombreux Archives, bibliothèques et musées publics, religieux et privés d'Europe centrale. Historiquement précieux sont particulièrement ceux qui se trouvent dans des archives privées inaccessibles au public. En termes de temps, il s'agit d'une période de retard du Moyen Âge jusqu'au début du 20e siècle, la plupart du matériel sfragistique est moderne et date du 16e-19e siècle. siècle. En termes de contenu, il s'agit d'un ensemble très diversifié de sceaux et de sceaux d'origine principalement d'Europe centrale, la plupart d'entre eux vient du territoire de l'ancienne monarchie des Habsbourg. En plus des sceaux aristocratiques prédominants, on en trouve également de grands au travail groupes de sceaux bourgeois, artisans et marchands. Les sceaux des élus municipaux (notamment des maires) sont également nombreux, divers fonctionnaires et serviteurs fonciers, tels que les forestiers et les chasseurs, ou les aubergistes. Un autre grand un groupe dans la publication sont les sceaux du clergé de diverses églises, en particulier évangéliques et catholiques romains. Parfois au travail
il y a aussi des sceaux juifs et orientaux. Le nombre de sceaux publiés dans l'ouvrage est unique par son contenu et sa composition, d'autres elles, à leur tour, sont bien applicables à d'autres types de recherche historique. Les sceaux du clergé sont souvent spécifiques à la composition.

Espaňol:
El Atlas de sellos personales de autor Denis Pongrácz contiene 2360 apellidos, es decir, con descripción de familias nobles y propietarios de sellos, juntos en 530 páginas y 460 páginas de ilustraciones en color de sellos, en total son 5,000 sellos. La publicación contiene los sellos de la nobleza, dignatarios de la iglesia, sacerdotes, rabinos, artesanos, enólogos, perek, silvicultores, funcionarios. Los sellos publicados provienen principalmente de archivos y colecciones almacenados en muchos archivos, bibliotecas y museos públicos, eclesiásticos y privados de Europa Central. Históricamente valiosos son especialmente aquellos que se encuentran en archivos privados públicamente inaccesibles. En términos de tiempo, este es el período desde el final de la Edad Media hasta principios del siglo XX., la mayor parte del material espragístico es moderno y data de los siglos XVI. - XIX. La parte de texto también describe las etapas de desarrollo de los escudos de armas de la carta militar a través de baronates o mapas del condado. El aparato para tomar notas se basa en 114 colecciones literarias y 137 de archivo, que se enumeran al final del libro, y en un índice de 44 páginas. Suma de sumas, tapa dura A4, en 1010 páginas.

Komentari u ovom izdanju Fojni~kog grbovnika sadr`e blazon ili opis grba, kra}e izlaganje o njegovom zna~enju, porijeklu i historijskom razvoju, te dostupne ili zanimljive podatke o li~nostima ili porodicama koje su opisivani grb nosile. Blazon grbovnog {tita dat je po ustaljenim heraldi~kim pravilima u kojima se lijeva i desna strana {tita posmatraju iz perspektive njegovog nositelja a ~injenica da su amblemi okrenuti na desnu stranu posebno se ne nagla{ava. Iz komentara su izostavljeni opisi ~elenke i pla{ta, osim ako ne izazivaju naro~itu heraldi~ku pa`nju, bilo da su kori{teni na suvremenim izvorima, ili da upu}uju na srodstvo s nekom drugom porodicom ~iji je grb prisutan u ovom Grbovniku. Selekcija i prezentacija podataka o pojedinim grbovima i njihovim vlasnicima bila je uslovljena kvantitetom, ali i kvalitetom raspolo`ivih izvora zbog koje nije bilo mogu}e posti}i ravnote`u me|u komentarima. To je dovelo do toga da smo za neke slu~ajeve bili u prilici da ponudimo op{irniji prikaz, jer smo raspolagali ve}im brojem raznovrsnih informacija, dok za neke porodice i grbove nije bilo mogu}e ni{ta re}i {to bi bilo zasnovano na izvornoj gra|i. Posao je u znatnoj mjeri tako|er ote`ala ~injenica da pojedinci ili porodice zastupljene u Fojni~kom grbovniku nisu `ivjele u ograni~enom vremenskom periodu i na jasno ome|enom prostoru. Poseban problem predstavljalo je i to {to prezimena u srednjem vijeku nisu bila ustaljena nego su se naj~e{}e zadr`avala samo u jednoj generaciji jer su uglavnom izvo|ena iz o~evog imena ili titule (npr. Radin Jablani} → Pavle Radinovi} → Radoslav Pavlovi}; Herceg → Hercegovi}; @upan → @upani} i sl.). Pojedine porodice u Grbovniku se javljaju pod vi{e istih prezimena (npr. bosanska vladarska dinastija pod Kotromani}, Tvrtkovi} i Kristi}), a u nekim slu~ajevima imamo u izvorima vi{e porodica koje se javljaju pod jednim prezimenom (npr. Vukovi}, izvedeno od ~estog imena Vuk), a uz grb nije precizirano o kojoj se porodici ta~no radi. Tako|er je bitno istaknuti da nisu sve porodice zastupljene u Fojni~kom grbovniku bile plemi}ke te da nisu sve vukle svoje korijenje iz srednjeg vijeka. Njihovo prisustvo u ovoj knjizi potrebno je posmatrati u okviru "ilirske ideologije" u kojoj je Grbovnik i nastao. S obzirom da je njegov sastavlja~ imao selektivan pristup ionako ograni~enom izvornom materijalu u Grbovnik su, pored poznatih plemi}kih porodica, uvr{tavane i one sasvim bezna~ajne koje u ranijem periodu nisu igrale nikakvu historijsku ulogu a kojima je plemstvo, pã ak i fiktivno, otvaralo vrata mnogim mogu}nostima u zemljama koje su naselili nakon pada Bosanske dr`ave 1463. godine. To najbolje dolazi do izra`aja u ~injenici da je za grbove poznatijih porodica ili pojedinaca autor Grbovnika raspolagao ta~nim podacima (npr. Kosa~e, Hrvoje Vuk~i} Hrvatini}, Pavlovi}i), dok su neki grbovi

En realidad los Lises heráldicos no son propiamente una flor que como tal exista en la naturaleza, aún cuando se denominan comúnmente Flores de Lis, si no la representación estereotipada y geométrica de una hipotética flor sobre la que los autores no se ponen de acuerdo. Si bien tradicionalmente los heraldistas los han considerado como unas flores, aún cuando su origen siga siendo muy incierto y así como el hecho que pertenezcan o no al reino vegetal.
Aún cuando el Lis se ha considerado como genuinamente francés, hay que destacar la cantidad de Lises que aparecen blasonando en la heráldica española. No se debe considerar los lises como una exclusiva de la heráldica francesa, ni que éstos fueron quienes la introdujeron en España, pues al mismo tiempo que su uso se desarrollaba en Francia lo hacía también en otros países europeos, entre ellos los reinos hispanos, ya que lo grácil del lis heráldico, unido a su fuerte simbolismo cristiano lo convirtieron en el mueble heráldico por excelencia en todas las armerías europeas. Su uso en España se remonta a los tiempos medievales, en que aparecieron ya muchos escudos blasonados con lises.

Whereas tournaments of the late thirteenth century were infused with cross-channel contact, whether in reciprocity of form or in the international composition of the participants involved, by the early fifteenth century, tournament forms in England and the Netherlands had significantly diverged. As has been thoroughly explored by recent historians, English tournaments became increasingly socially exclusive, whilst retaining an international dimension in the interests of diplomacy. However, this essay demonstrates that this development was by no means typical of all late medieval tournaments. The case of the Low Countries demonstrates that the more socially inclusive style tournaments did continue into the fifteenth century, and provided an opportunity for the ducal household and noblemen to come into contact with patrician townspeople and even more diverse urban audiences.

Istorijska, genealoška i heraldička studija Milana Stepanovića o plemstvu u Somboru, od kraja 14. do kraja 18. stoleća. U knjizi je predstavljeno preko 50 plemićkih porodica koje su, tokom vremena, imale snažan uticaj na politički, vojni, administrativni, privredni, peosvetni i kutlurni život Sombora.

(con la collaborazione di Marilisa Morrone - Gioiosa Jonica, Edizioni Corab 2012 [revisione 2015])
---
Il volume raccoglie circa 150 stemmi presenti in Santa Severina (Crotone), località eminente dell'ex Regno di Napoli, antica sede arcivescovile e (dal Rinascimento) feudo di importanti famiglie che la tennero anche con il titolo di principe. Il testo raccoglie le schede di stemmi laici e religiosi, blasonati e accompagnati da un ricco apparato di note, e da illustrazioni a colori.
---
The book contains about 150 coats-of-arms present in Santa Severina (Crotone), eminent location in the former Kingdom of Naples, ancient archbishopric and (from the Renaissance) fief of important families who held it also with the title of prince. The text collects boards coats-of-arms both lay and religious, emblazoned and accompanied by a rich array of notes, and color illustrations.

From 4 to 7 May 1439 a massive tournament (235 participants) was organized at the Grote Markt in Brussels, in which the Burgundian duke Philip the Good himself participated. This tournament was maybe one of the last in the massive (urban) melee-style in the fifteenth century. This article demonstrates that both the town and the duke had an interest in the organization of this tournament. The duke and his household officers were happy to exhibit the splendor of the court to the citizens of Brussels, the nobility of Brabant and the international community. The town considered the tournament as a stimulus for the local economy. At the same time the chivalric event would position Brussels as an attractive residence for the Burgundian duke.

La heráldica desde antaño se ha inspirado en todo tipo de figuras relacionadas con la naturaleza, tanto humanas, como animales, vegetales, celestes…etc., a las que los heraldistas engloban bajo el término de figuras naturales . En este libro nos dedicaremos a tratar las figuras tomadas directamente de la propia Naturaleza, tanto la inanimada como la animada, dejando para otro estudio las figuras humanas y las animales.

Življenje in delo lavantinskih škofov Jakoba Maksimilijana Stepišnika in Mihaela Napotnika je sorazmerno dobro raziskano, v novejšem času sta jima bila posvečena tudi posebna simpozija, ki sta se odvila v slovenskem papeškem zavodu Slovenik v Rimu. Med razpravami, ki so bile objavljene po simpoziju, smo pogrešili prispevke, ki bi se dotaknili njunih škofovskih grbov. V članku smo tako na podlagi novoodkritega gradiva v Avstrijskem državnem arhivu z besedo in sliko predstavili oba zelo zanimiva škofovska grba, med drugim pa smo opozorili tudi na nekaj novih dejstev o podelitvi škofovskega grba ljubljanskega škofa Antona Bonaventure Jegliča, ki nam leta 2007 niso bila poznana. Prispevek vključuje tudi omembo novoodkritega dokumenta, ki je ljubljanskemu škofu Tomažu Hrenu in naslednikom leta 1604 dovolil pravico uporabe predikata: »častivredni knez, dragi pobožni«.

The life and work of the Lavantine bishops Jakob Maksimilijan Stepišnik and Mihael Napotnik has been relatively well researched and recently there have been special symposiums devoted to them that were held in the Slove¬nian Pontificial Institute Slovenik in Rome. Among the dissertations published subsequently, articles were missed that would touch upon their episcopal coats-of-arms. Thus, on the basis of newly-discovered material from the Austrian na¬tional archives, this article presents in words and pictures both very interest¬ing episcopal coats-of-arms and also draws attention to some new facts about the presentation of the episcopal coat-of-arms of the Ljubljana bishop Anton Bonaventura Jeglič we were not familiar with in 2007. The article also mentions a newly-discovered document which in 1604 granted Bishop Tomaž Hren and his successors the right to use the predicate »the venerable prince, dear pious«.

The calvinist church by the castle of the Kemény of Magyargyerőmonostor barons from Marosvécs/Brâncovenești was built and furnished between 1727-1770 under the patronage of the Kemény family. The interior of the church holds many coats of arms related to the family mentioned above. The wall is decorated on the inner part with four commemorative plaques, each of them ornated with a coat of arms. One plaque shows the Kemény coat of arms, commemorating baron Simon (II) Kemény (†1722), another commemorating his wife, Anna Vay de Vaja (†1736) – who began building the church – holding the coat of arms of the family Vay de Vaja. Another plaque commemorates the daughter-in-law of the married couple mentioned above, countess Druzsina Rhédey de Kisréde, mother of barons István and Simon (III) Kemény. Then there is a plaque that commemorates István Kemény, who died at Cremona. At he basis of the stone carved pulpit from 1768, there is an inscription that commemorates the construction of it by Simon (III) Kemény, decorated with the founder’s coat of arms and that of his dead wife Polixena Wesselényi de Hadad (†1764) in the basrelief. The choir with organ is ornated with a plaque dating from 1770, which commemorates the building completion, being ornated with the coats of arms of the married couple Simon (III) Kemény and his second wife Kata Wass of Cege. Finally, there was placed a carved monument on the inside, above the southern entrance in a niche, holding a coat of arms, commemorating the wife of baron János Kemény, Ágnes Szentpáli de Homoródszentpál (1782-1802).

Témou predkladaného príspevku je výskyt fajky alebo jej fajčenia v súčasných erboch slovenských obcí. Zdokumentovaných je šesť slovenských obecných erbov, heraldické znamenia ktorých reflektujú výrobu i rozšírenie fajok v našom prostredí. V prípade ďalších dvoch obcí bola táto netradičná heraldická figúra zobrazená v ich erboch v dávnejšej minulosti. Prínosom je predovšetkým poodhalenie pôvodu netradičného obecného erbu obce Torysa, ktorý interpretujeme v súvislosti s pobytom povstaleckých vojsk Františka II. Rákociho v blízkosti obce na začiatku 18. storočia. V ostatných prípadoch súvisí zobrazenie fajky predovšetkým s tradíciou jej výroby, veľkým rozšírením a obľubou jej používania i ako doplnok iných, remeselných motívov.

Der Text und die Bilder, die auf www.wadegotia.info erschienen sind,  beschäftigen sich mit einem Beispiel krichlicher Heraldik des 18. Jahrhunderts aus dem Südwestdeutschen Raum. Es handelt sich um Wappen und Beschreibung von Abt Peter (Pierre, Petrus) Schmidt, den vorletzten Abt der Prämonstratenserabtei Wadgassen. Gezeigt wird anhand einer ausführliche Darstellung des rekonstruierten Wappenbildes und seiner Implikationen das Wechselspiel zwischen Symbolik und beigegebenen lateinischen Spruchtexten.

Le texte et les images publié sur l’internet sous www.wadegotia.info traitant d'un exemple de l'héraldique ecclésiastique du 18ème siècle de la région est-allemande. Il donne blason et description de l'abbé Pierre (Peter, Petrus) Schmidt, l'avant-dernier abbé de l’abbaye des Prémontrés à  Wadgassen en Sarre. Blason et symbolisme est représenté par une présentation détaillée de l'image reconstruite du blason et aussi des implications de l'interaction entre le symbolisme et des textes latins ajoutés.

Studie představuje proces přechodu rukopisných ilustrovaných erbovníků do nové tištěné formy, a to na příkladu Richentalovy kroniky. Tematizuje především funkční diferenciaci erbovníků, vývoj znázornění heraldických tinktur v tištěných erbovnících a výskyt erbů v tiscích české provenience do začátku 17. století.
The study presents the process of transition of manuscript illustrated armorials to a new printed form, on the example of Richental's chronicle. It mainly focuses on the functional differentiation of armorials, the development of depictions of heraldic tinctures in printed armorials and the occurrence of coats of arms in prints of Bohemian provenance up to the beginning of the 17th century.

Grad  Otočac  (lat.  Bivium)  se  nalazi  u  Gackoj  dolini,  smještenoj
između  Velebita  i  Male  Kapele,  kroz  koju  protječe  rijeka  Gacka.
Administrativno se nalazi u Ličko-senjskoj županiji, te se sastoji od 22
naselja:  Brlog,  Brloška  Dubrava,  Čovići,  Dabar,  Doljani,  Drenov
Klanac, Glavace, Gorići, Hrvatsko Polje, Kompolje, Kuterevo, Ličko
Lešće,  Lipovlje,  Otočac,  Podum,  Ponori,  Prozor,  Ramljani,  Sinac,
Staro Selo, Škare i Švica.

Százéves Románia címere, ugyanis pontosan száz évvel ezelőtt, 1921. július 29-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben az első világháború után megnagyobbodott Román Királyság – a köznyelvben Nagy-Románia – bővített címere, Keöpeczi Sebestyén József (1878–1964) erdélyi címerművész alkotása.

The author analyzes the development of the heraldic studies in connection with the historical development of Italy. By the beginning of the 20th century the initial accumulation of facts on the history of heraldry and nobility and of urban and territorial symbols were completed. In the first half of this century requirements to the reliability of heraldic information have increased. The central position in the study of noble heraldry owns the most developed cities (in the past signorial or republic). Founded in 1877 Italian Institute of Genealogy still exists, being transformed into a Noble Academy of heraldry in Italy. Since the 1960s began to revive thirst for understanding the symbolism of the past, that reached its climax in the last third of the 20th century. The main works in the field of Italian heraldry were written by J. Bernabò di Negro, A. Agosto, R. Pavon. J., and M. Del Baskape Piazza, who tried to identify the criteria for a scientific approach to the study of Heraldry. Today, the level of Italian heraldry is defined by scientific researchs and by publication of the sources. At the same time the level of works of amateurs who have to take into account the world experience of the scientific heraldry, has significantly been changed.

Pubblicato in: a cura di G. Arlotta, De peregrinatione. Studi in onore di Paolo Caucci von Saucken, Napoli, Edizioni Compostellane 2016, pp. 861÷878. Il volume raccoglie studi di argomento compostellano redatti in onore del 75° genetliaco di Paolo Caucci von Saucken, pioniere degli studi italiani su Santiago di Compostella. I trentasette saggi pubblicati nella raccolta coprono l'intera gamma delle tematiche su San Giacomo, suddivise in quattro capitoli (origini del pellegrinaggio; pellegrinaggio e sue interpretazioni; vie del pellegrinaggio; iconografia jacopea).
-------------------------------------
Posted in: edited by G. Arlotta, De peregrinatione. Studies in honor of Paolo Caucci von Saucken, Napoli, Edizioni Compostellane 2016, pp. 861 ÷ 878. The volume collects Compostelan studies  written in honor of the 75th birthday of Paolo Caucci von Saucken, pioneer of Italian studies about Santiago de Compostela. The thirty-seven essays in the collection cover the full range of issues related to San Giacomo, divided into four chapters (the origins of the pilgrimage; pilgrimage and its interpretations; pilgrimage routes; Saint James' iconography)

(in: "Cronaca Numismatica", n° 173, aprile 2005, pp. 26÷32)
---
Il noto stemma della famiglia Visconti contiene una delle figure più caratteristiche dell'araldica italiana, il cosiddetto “biscione visconteo”, di cui restano notevoli tracce nell'arte e nella numismatica. Nei secoli si è cercato di spiegarne la genesi in vari modi: questo studio esamina l'ipotesi forse più attenta alla probabile evoluzione formale di questa insolita figura chimerica.
---
The well-known coat of arms of the Visconti family contains one of the most characteristic charge in Italian heraldry, the so-called “biscione visconteo (big snake Visconti)”, of which there are significant traces in art and numismatics. In the centuries, it was tried to explain its genesis in various ways: this study examines the hypothesis perhaps closer to the likely formal evolution of this unusual chimerical charge.

Czech historians have long been aware of the information, otherwise unknown to domestic historians, that the testament of Duke Přemek of Opava (1366-1433) refers to his third wife Jelena (Helena) as the “successor of the Bosnian crown”. The title of this woman, formulated in this way, served as a basis for one German historian of art to think that she was a daughter of a Bosnian ruler. According to this, the son that she had with the Czech nobleman would also be the grandson of the Bosnian King who could claim his right to the throne of the Bosnian Kingdom. Since Czech heraldists and historians accepted his thesis, the author uses results of Czech historiography to present details about this story and additionally questions the grounds for some assumptions introduced about the heirs of a Bosnian ruler in the Czech lands.

Az első világháborút és az azt lezáró Párizs környéki békeszerződéseket követően az Erdéllyel is kibővült Román Királyság, a köznyelvben ún. Nagy-Románia jelképeiben is jelezni kívánta a változást. S meg is tette. Elsőként az ország címerét bővítette, majd egységesítette a közigazgatási címereket. A megyecímereket 1928-ban foglalták törvénybe. Ez a beavatkozás Erdélyben a hódítói magatartást tükrözi.

A cikk, amely az Erdélyi Fejedelemség államigazgatásának felszámolásához és az erdélyi határőrvidék kialakulásához kötődik (1690–1766) a következő heraldikai kérdéseket teszi fel: 1876-ban hogy kerül össze Beszterce és vidéke, illetve Naszód és vidéke egyesítésével létrejövő Beszterce-Naszód vármegye címerében Beszterce város Anjou-liliomos magyar királyi címeradománya és a II. naszódi oláh határőrezred emblémája? Napjainkban hogy kerül az oly sok helyen látható „Nagy-Magyarország vármegyéi” térképekre dákoromán jelkép?
Naszód nemcsak katonai székhely, hanem az erdélyi románság egyik fontos oktatási és politikai központja is volt, és a határőrezred megalakulásával a területen teljesen végrehajtották a görög rítusú egyházi uniót. A határőrvidék 1851-es polgárosításával különleges státusza és a román nyelv hivatalos használata is fennmaradt. A naszódi címer kérdése így jó alapot szolgáltat a román görög rítusú katolikus értelmiség gondolatrendszeréből és az ún. erdélyi iskola programjából a XIX. században megszülető dákoromán elmélet bemutatásához, illetve jelképrendszerének jövőjéhez is: a kérdéses címer mottója (Virtus Romana Rediviva) szerepel Fehér megye címerében is, illetve 1992-ben majdnem Románia állami jelszava lett.

Relazione predisposta per la Giornata di studio in ricordo di Achille Solano, presso la Sala conferenze del Museo Diocesano di Arte Sacra di Nicotera - Report drawn up for the Study Day in memory of Achilles Solano, in the Conference room of the Diocesan Museum of Sacred Art of Nicotera

(in: "Annali dell'Associazione Nomentana di Storia e Arte onlus", nuova serie n° 5, 2004, pp. 53÷57)
---
Brevi note sugli affreschi nel soffitto a vela dell'ingresso di un castello dell'hinterland di Roma, contenenti un originale, inedito e poco conosciuto albero genealogico del proprietario Federico Cesi (fondatore dell'Accademia dei Lincei) e della consorte Isabella Salviati.
---
Brief notes on the frescoes in the ceiling of the entrance of a castle in the hinterland of Rome, containing an original, unpublished and little known family tree of the owner Federico Cesi (founder of the Accademia dei Lincei) and his wife Isabella Salviati.

(Quaderno n° 3 di “Cronaca Numismatica”, n° 55, luglio-agosto 1994, pp. I÷XII; e n° 56, settembre 1994, pp. XIII-XXIV)
---
Questo studio, dedicato agli stemmi che la dinastia sovrana dei Savoia utilizzò per oltre sei secoli in ambito numismatico, abbina il contenuto testuale a una nutrita serie di disegni originali a colori. Si tratta di uno dei primi rilevanti lavori curati dall'autore, nelle cui intenzioni vi è la prospettiva di curarne una futura nuova edizione, aggiornata e arricchita.
---
This study, dedicated to the coats of arms used by the sovereign dynasty of Savoy for over six centuries in numismatic context, combines textual content with a host of original color drawings. It's one of the first important works taken by the author, in whose intentions there is the prospect of caring for a future new edition, updated and enriched.

(in: "Cronaca Numismatica", n° 67, settembre 1995, pp. 80÷86) --- L'abbazia provenzale di Lerins (Francia) fra storia e stemmi, questi ultimi riprodotti anche nella limitata ma interessante serie di monete da essa coniate nella zecca di Seborga (Imperia) --- The French abbey of Lerins (Provence) between history and coats-of-arms, the latter also reproduced in the limited but interesting set of coins produced in its mint of Seborga (Imperia)

simboli u novim državama: znakovi jedinstva i podjele» Prilozi, 33, Sarajevo, 2004., str. 185-208. U posljednjem, 33. broju uglednog naučnog časopisa Prilozi, kojeg izdaje Institut za istoriju u Sarajevu, pojavio se tekst pod naslovom «Državni simboli u novim državama: znakovi jedinstva i podjele», autora Pål Kolstø-a, profesora na Odjeljenju za istočnoevropske i orijentalne studije Univerziteta u Oslu, Norveška. U ovom radu autor tretira prirodu državnih simbola (zastave i grba) na po dva uzorka izabrana između zemalja bivše Jugoslavije (Makedonija i Bosna i Hercegovina) i bivšeg Sovjetskog Saveza (Rusija i Bjelorusija), kao i uticaj tih simbola na izgradnju nacionalne svijesti i patriotizma u tim državama. Predmet autorove analize je takođe i pokušaj utvrđivanja veza između izbora samih simbola i određenih aspekata spoljnih i unutrašnjih odnosa posmatranih država. Poglavlje koje se odnosi na našu zemlju naslovljeno je sa «Bosna i Hercegovina: jedna vještačka zastava za vještačku državu?».

TUHÁRI ATTILA EGY KORAI MAGYAR CATULLUSPARAFRÁZIS * V. László magyar király 1456. január 31-én Győr városában nemesi címert adományozott a Szentei vagy más néven Sárói családból származó Mátyás deáknak és családjának. 1 Az adománylevélen csupán címerkép látható, címerleírást annak szövege nem tartalmaz. Az armális a következőképpen írható le: kék pajzsban fekete pajzstalp, 2 melyen balra fordult aranyszarvú ezüst eke vasánál függőlegesen álló, természetes színű, legalylyazott fa látható, amelynek tetejéből három zöld szárú vörös rózsa hajt ki; a csőrsisakon a pajzsbeli fa látható a rózsákkal, a sisaktakarók vörös-ezüst(?) mázúak. 3 A Szentei-címer ábrázolásának egyedisége miatt már rég felkeltette a kutatók figyelmét. A címerpajzsban szereplő, meglehetősen korai nehézeke-ábrázolás ugyanis mind életmódtörténeti, mind heraldikai szempontból említést érdemel, vizsgálói is erre helyezték a hangsúlyt. 4 Rendszerint tanácstalanul állnak azonban a voltaképpeni kérdés megválaszolása előtt: mi motiválhatta a címer készítőjét vagy adományosát * A munka elkészülte során heraldikai kérdésekben -kiváltképpen a címerleírásban -adott tanácsaiért Avar Antonnak (MNL OL), a kézirati hagyomány terén való -kis híján félre is vezető -bizonytalanságaim eloszlatásáért Kiss Dánielnek (ELTE BTK), a dolgozathoz fűzött további megjegyzéseiért pedig Takács Lászlónak (PPKE BTK) tartozom nagy köszönettel. 1 Az oklevelet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Diplomatikai Levéltára (a továbbiakban DL) őrzi, jelzete: DL 50530. Az adománylevél szövegének kritikai közlése rövid elemzéssel (és feketefehér reprodukcióval): Toronyi A.: Sárói (Szentei)-címereslevél, 1456. In: Középkori magyar címereslevelek I. (1439-1503). Szerk. Körmendi T. Budapest 2013. 29-31. A címerképet színesben, rövid megjegyzéssel közli továbbá Bertényi I.: Magyar címertan. Budapest 2003. 41. (48. ábra); némileg hosszabb jellemzéssel Nyulásziné Straub É.: Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltár címereslevelein. Budapest 1987. 36 (XX. tábla), 121; fekete-fehér fotón szerepel még: Balassa I.: Az eke és a szántás története Magyarországon. Budapest 1973. 299. Jóllehet Toronyi címerleírást is közöl, tanulmányunkban azonban annak -a szerző önhibáján kívüli -pontatlanságai miatt átdolgozott leírását adjuk. 2 A pajzstalp mint heraldikai eszköz felismerése szintén Avar Anton érdeme, az eddigi címerleírásokban ennek maradványát a föld reális ábrázolásának tekintették, köztük jómagam is, noha módomban állt kétszer is megvizsgálni az eredeti ábrázolást.