Videos by Istvan Kiraly V.
Bianca crivii - 22 martie 2017
3 views
Papers by Istvan Kiraly V.
A homály, amelybe az összeesküvés témája irá nyítja a szellemet, az összeesküvésnek különös, vará... more A homály, amelybe az összeesküvés témája irá nyítja a szellemet, az összeesküvésnek különös, varázsos vonzerőt kölcsönöz. Félelem és re mény, beletörődés és a végsőkig elmenő hő siesség, elnyomatás és lázadás, bizonytalanság és a legutolsó, magyarázó elv meglelése, mani puláció és leleplezés, árulás és tulajdonképpeni megtisztító aktusok: mindezek az "összeeskü vés" "jelenségéhez" köthetők. Talán ez az oka armak is, hogy az ún. politikai filozófia-kevés olyan kivétellel, mint Machiavelli túlságosan is technikai fejtegetései-lemond az összeesküvés kimondottan elméleti vizsgálatáról. Inkább a gyanakvó, elővigyázatos, a szokványos áttet szőség határaira nyitott és ezek átlépésére el szánt "filozofikus politika" az, amelyet ez a kérdés a leginkább foglalkoztatott. Ebben az értelemben nevezi Martinovics is Lipót császárt "philosophisch gesinnte Monarch"-nak, vagyis filozófiailag kifinomult, érzékeny uralkodónak. Az összeesküvés témájának azonban ma és közvetlen környezetünkben is sajátos jelenva lósága van. 1989 decemberének és az utána következő' időszak összes megrázó eseményé nek egyetemes magyarázó elvétől egészen ...
Kalligram, Bratislava, 2018
A – nem a kísérlet, hanem a megpróbáltatás értelmében vett – filozófiai próbálkozás azt vizsgálja... more A – nem a kísérlet, hanem a megpróbáltatás értelmében vett – filozófiai próbálkozás azt vizsgálja ontológiailag és egzisztenciálisan is meg, hogy milyen és mekkora súlya van valójában a „Mi az ember?” kérdésének. Ebben pedig egy Kanttal és Heideggerrel lefolytatott lényegi kérdező párbeszéd során arra következtetésre jut, hogy a „Mi az ember?” kérdésére nem lehet – és nem is „szabad” – tárgyilag és információszerűen megtöltött, meghatározás-típusú „válaszokat” adni. Hanem a kérdés valódi súlyának és amplitúdójának az igazán meg-felelő – tehát nem válasz, hanem – felelet, csak úgy szólhat hitelesen és megnyitón, hogy: Az ember pontosan az a sajátos létező aki saját magát, a létezőket és a közepettük lefolytatott, lefolytatandó mindenkori saját létét, saját maga meg a „többi” ember számára is kérdésesen – azaz: önmagára a világán át kérdezve – történéssé teszi. Így azonban az is bebizonyosodik, hogy a Lét – emberi ! – értelemkérdése valamint a „Mi az ember?” – persze ugyancsak emberi, létmódszerű – lehetőségkérdése, úgy a holdudvaraik-láthatáraik, akárcsak az amplitúdójuk meg a radikalitásuk (mélységük-gyökerességük) tekintetében is: voltaképpen egybeesnek.
Dynamis, energeia, entelecheia, and steresis: When speaking about illness philosophically and pri... more Dynamis, energeia, entelecheia, and steresis: When speaking about illness philosophically and primarily as a possibility, 1 or thinking about illness precisely in the horizon of possibilities, it is of course not insignificant what exactly we understand of it as a possibility. As evidently also what we understand within it-again, exactly as a possibility. Illness is not just any kind of "possibility", and even less something which "occurs" or "happens" at times around us, but precisely the possibility of something which involves us so that it threatens us essentially-perhaps in our very existence and being-and which , thus, presents an explicit danger to us. It is a possibility, therefore , which does not approach us merely from the outside, as an incidental "occurrence", which only "concerns" us in this respect, that is, in a way only externally related to, and responsible for, the "matters of the world", but it always pertains to our inner self. However, "threat" and "danger" are themselves modes or types of possibility. Therefore, notwithstanding their conciseness and harshness, they are never mere "given realities", happening or occurring somewhere around or inside us. Instead, our most authentic and appropriate, ontological, existential, and historical approach and attitude, and as such, permanently re-articulated way of relating or referring to them-that is, a mode of being-like relation essentially open to the horizon of the possibilities of (our) existence is primarily and precisely that we reveal and perceive threats 1 While being aware that the customary English translation of dynamis in Aristotelian terminology is potentiality, the author and translator of the article agree in using the term possibility and its derivations in order to be consistent with the overall terminology of this, and the author's other writings on this subject.
HERMENEIA - Journal of Hermeneutics, Art Theory and Criticism, 2018
This philosophical attempt – understood not as an experiment but as an ordeal – is an ontological... more This philosophical attempt – understood not as an experiment but as an ordeal – is an ontological and existential analysis of the real weight of the question: " What is man ? ". It arrives to the conclusion, based on an essential inquisitive dialogue with Kant and Heidegger, that this question cannot, and indeed must not, be given a definition-like answer filled with information and facts. The real " response " – and not " answer " – corresponding to the true weight and amplitude of the matter, can only be authentic and open if it claims that: Man is precisely that particular being who turns his own existence – in a questioning way, both for himself and " other " people, interrogating himself via his own world – into an event. This also proves that the human and mode-of-being-like! questions about the meaning of Being and about the possibility of " What is man ? " actually overlap both in their horizons and in their amplitude and radicality (depth, roots).
Întrebările noastre fac parte „din” noi. De aceea le și purtăm peste tot. Fie la lumină, fie doar... more Întrebările noastre fac parte „din” noi. De aceea le și purtăm peste tot. Fie la lumină, fie doar în umbră. Deşi suntem, totdeauna, plin de întrebări, unele sunt totuşi decisive! Întrebarea mea – cu care umblu deci peste tot unde mă aflu – este străveche. Chiar dacă doar cu Kant a ajuns ea la o formulare precisă şi la un „loc” pe care o merită. Sună aşa: „Ce este omul?” şi, cum am spus, prin Kant devine ea în mod explicit ceea mai înaltă întrebare a filosofiei. Mai precis: a omului!
Stând deja latent-permanent în mine, cu această întrebare am ajuns să fiu prezent în 8 septembrie 2017 şi la deschiderea Fundaţiei Cosman. Care s-a făcut prin vernisajul expoziţiei pictorului Octavian Cosman. Expoziţia cuprinde opere din perioada 1967 – 1979 şi se intitulează Acvarii...
"Az szeret engemet igazán, aki segít nekem meghalni.”
Mottó:
„Hol van itt szerepe az emancipatorikus reflexiónak? Azt mondanám: minde... more Mottó:
„Hol van itt szerepe az emancipatorikus reflexiónak? Azt mondanám: mindenütt…”
Hans−Georg Gadamer
„… filozófia csakis szabadság alapján hajtható végre, s a filozófia végrehajtása magának a legnagyobb szabadságnak a cselekedete.”
Martin Heidegger
A titokkal foglalkozó kutatás és elmélkedés egyik sajátossága az, hogy természetes körülménye ép... more A titokkal foglalkozó kutatás és elmélkedés egyik sajátossága az, hogy természetes körülménye éppenséggel az információk hiánya és az akadályozottság. Ez távolról sem jelenti, hogy eleve lemondunk az újabb "adatok", illetve megfontolások felderítéséről. Azt sem jelenti, hogy hajuknál fogva előráncigáit elméleti konst rukciók összeeszkabálására vagyunk kénysze rítve. Ezzel csupán az elméleti helyzetet írjuk le, amelybe a titokra vonatkozó meditációnak bele kell kapcsolódnia. Vagyis azt a módszertani követelményt fogalmazzuk meg, hogy a medi tációnak a titkot titokként (és nem másként) kell megragadnia. Arról a metodológiai elvárás ról van szó, amelyet Heidegger a megismerésre vonatkozóan a dolgoknak-témáknak a maguk rendeltetésében való meghagyásának nevezett. Ezért a titok témájával kapcsolatos elmélke désnek semmi köze a hangzatos zsurnalisztikái vagy kommerciális leleplezésekhez, titokkido- bolásokhoz. Sőt ahhoz, hogy a felszínre hozott dolgokat egyáltalán megérthessük, már eleve rendelkeznünk kell a titokjelenség szerkeze tének a megértésével. E szerkezet megragadá sához azonban csak úgy juthatunk el, ha - mint már láttuk - az egymástól szakterületileg, de térben és időben is távol eső jelenségeket, e lemeket együttesen megragadva elemezzük.
Legelőször bizonyára arról kell – megint csak – néhány pontosító szót ejtenem, leírnom, hogy miér... more Legelőször bizonyára arról kell – megint csak – néhány pontosító szót ejtenem, leírnom, hogy miért is foglalkoztat engem ill. mennyiben érzem és tudom én magamat is érintettnek, érdekeltnek és belevontnak a „katedrafilozófia” ill. a „filozófiaegyetem” mos-tani kapcsolódásainak az alkalmazott filozófiai lehetőségek irá-nyából felvázolódó kérdésköreibe? Ez ügyben a legelső és a legközvetlenebb vonatkozás – látszólag is – éppen az, hogy, ugye, én is egy filozófiaegyetemi tanszéken létezem, tehát nagyrészt az itteni tevékenységem szolgáltatja jómagam (és a családom) megél-hetésének az anyagi – értsd: pénzbeli – forrásainak a legjavát. Röviden szólva: alkalmasint abból élünk – az a jövedelemfor-rásunk –, hogy én a kolozsvári filozófiai egyetem egyik tanszé-kén, alkalmazottként, néhány szokványosan is „filozófiainak” titulált tárgyat, „diszciplínát” „oktatok”! Persze – másodszor –, ami engem illet, ezeket én úgy „oktatom”, helyesebben, úgy igyekszem „oktatni” itt, hogy közben azért mégiscsak és valóban állandóan foglalkoztat egyáltalán a filozofálás értelmeire, értel-meihez utaló kihívások kérdezően és kérdésesen kimondott – recte: alkalmazott filozófiai – tematizálása ill. aktusra hozása is.
A szabadság, az emberi szabadság voltaképpeni értelme ill. an-nak a kimondottan (meg)történő érvé... more A szabadság, az emberi szabadság voltaképpeni értelme ill. an-nak a kimondottan (meg)történő érvényesülése vagy „tulajdon-képpenisége” távolról sem az önkény ill. valaki(k)nek a pusztán a saját kedvére és az „akaratára” valósága vagy pedig valamiféle mindenhatóságnak a végeredményben tartalmatlan és súlytalan „univerzális hatalma, képessége”, hanem sokkal inkább és mind-egyre élő, aktusban levő „probléma” ill. kimondott és le is folytatott kérdés és kérdezés. Pontosabban a jelenvalóság, az ittlét létezésének, annak a lefolytatásának az azt voltaképpen mindenkor konstituáló és tagoló „problémája”. Végeredményben tehát magá-nak a létezésnek a – létezőre s a létre mindegyre értelemkérdés-ként megnyíló, kibomló – kérdése és kérdezése. Még pontosabban, mindegyre magának e létezés lefolytatásának az ugyancsak mind-egyre újból- és újra-kihívásként feltüremkedő, lényegi – ennyiben és éppen ezen a módon állandónak valamint kitartónak bizonyu-ló – „lényegproblémája” ill. kérdésessége és kérdése.
Motto:
„Aki ugyanis istenekről beszél
embereknek, k... more Motto:
„Aki ugyanis istenekről beszél
embereknek, könnyebben kelti
azt a látszatot, hogy helyesen
beszél, mint aki halandókról
szól nekünk, halandóknak.
... az istenekkel tudjuk, hogy
hogyan állunk.”
Platón
„...nem egy általában vett szerző
szól az általában vett olvasóhoz..."
Fehér M. István1
„A fi... more „...nem egy általában vett szerző
szól az általában vett olvasóhoz..."
Fehér M. István1
„A filozófia a legmélyebb, legfölkavaróbb
kérdésekkel hivatott foglalkozni.
Végleges megoldásukat nehezen élné túl."
Hajós József 2
Egyre több írás – iromány – hermeneutikai szituáltságát konstituálják manapság a „tudományos konferenciák". Gyakran persze ezek „helyettesítik" be a tapasztalatot, a tapasztalat élő kihívásait is. Úgyhogy meglehetősen ritkaságszámba megy az olyan esemény, amikor egy-egy előadás valóságos konferencia-szerű alkalma és tényleges visszhangja igazán találkoznak azzal a szervességgel, amelynek a lehetőségeit rajtuk – azaz, voltaképpen: esetlegességükön – kívül mindig sok más egyéb vonatkozás is artikulál.
Ilyenkor azonban a tulajdonképpeni mondanivaló sohasem „fér már bele" a szokványos konferencia-kötetek kötöttségeibe, hanem – mintegy magától növi ki magát... Ez a helyzet Fehér M. István utolsó két kötetével is: konferencia-előadásból nőtték ki magukat... Ezért is látszhatnak első pillantásra meglehetősen különbözőeknek. Az előbbi ugyanis, Heidegger és a szkepticizmus problémájával – helyesebben: ügyével3 – foglalkozik, a legutolsó pedig – amelyre ebben a recenzióban is reflektálok – József Attila esztétikai írásainak a gadameri hermeneutikával való lehetséges értelmezési párhuzamairól-kapcsolatairól elmélkedik. Voltaképpen mindkét kötetet egymáshoz kapcsolja azonban vizsgálódásaik hermeneutikai módja, pontosabban, a kimondott hermeneutikai kérdezés.
Út)−keresés és téma−találkozás AZ ALKALMAZOTT FILOZÓFIAI TEMATIZÁLÁS "MÓDSZERBELI" ÉRTELEMLEHETŐS... more Út)−keresés és téma−találkozás AZ ALKALMAZOTT FILOZÓFIAI TEMATIZÁLÁS "MÓDSZERBELI" ÉRTELEMLEHETŐSÉGEIRŐL Mottó: "…a filozófiát az európai tradíció fő áramában egy olyan kényelmes, biztonságos pozícióból űzik, amely− nek az élet számára való irrelevanciája eleve bizto− sítva van." Fehér M. István 1 "Nincs olyan módszer, amellyel meg lehetne tanul− ni kérdezni, a kérdésest meglátni." Hans−Georg Gadamer 2 A legtöbb nyugati nyelvben -sőt, még a latinban is -a "mód− szert" annak görög nevével -a methodosszal -mondják ki, illetve nevezik meg. Erről pedig szinte minden szótár elmond− ja, hogy "összetett" szó, amely a meta−, valamint az odos/hodos 1 Fehér M. István: Heidegger és a szkepticizmus. A szkeptikus kételyen át a hermeneutikai kérdésig.
Az itt következő gondolatok jórészt egy olyan előadás céljaira fogalmazódtak meg – és ott... more Az itt következő gondolatok jórészt egy olyan előadás céljaira fogalmazódtak meg – és ott is hangzottak el először –, amelyet a kolozsvári egyetem filozófia karán, a „magyar tagozat” első tanévnyitó konferenciáján 2001 novemberében tartottam. Ezt is, de azt a körülményt is, hogy a konferencia témája éppen az „alkalmazott filozófia” volt, roppant lényegesnek és elgondolkodtatónak tartom. Ez a fő oka egyébként annak is, hogy annak idején a magam előadásában – amelynek a némileg adaptált, vagyis bizonyos értelemben éppenhogy „alkamazott” szövege itt is újból olvashatóvá válik – az „alkalmazott filozófia” ügyét, természetesen kérdésként, illetve problémaként a filozófiában nem is olyan régóta eluralkodó „professzionalizálódás”, „szakoso dás” és „diszciplinarizálódás”, egyszóval: mesterséggé, szakmává válás tendenciáinak a kérdésköréhez igyekeztem kapcsolni.
A címben jelzett tematika – kiváltképpen persze az „állítás”, illetve egyáltalán az „állíthatóság... more A címben jelzett tematika – kiváltképpen persze az „állítás”, illetve egyáltalán az „állíthatóság” tematikájának a – kimondottabb és körvonalazottabb megközelítéséhez vélhetőleg arra lesz szükség, hogy mintegy „mögéje” tekintsünk és „mögéje” is menjünk annak. Úgyhogy bizonyára nemcsak azt kell ez irányban megkérdeznünk, hogy mit is jelent egyáltalán az „állítás” és az „állíthatóság”, hanem inkább talán azt kellene firtatni, hogy voltaképpen honnan is származik annak a súlya, és/de a horizontja is?
Uploads
Videos by Istvan Kiraly V.
Papers by Istvan Kiraly V.
Stând deja latent-permanent în mine, cu această întrebare am ajuns să fiu prezent în 8 septembrie 2017 şi la deschiderea Fundaţiei Cosman. Care s-a făcut prin vernisajul expoziţiei pictorului Octavian Cosman. Expoziţia cuprinde opere din perioada 1967 – 1979 şi se intitulează Acvarii...
„Hol van itt szerepe az emancipatorikus reflexiónak? Azt mondanám: mindenütt…”
Hans−Georg Gadamer
„… filozófia csakis szabadság alapján hajtható végre, s a filozófia végrehajtása magának a legnagyobb szabadságnak a cselekedete.”
Martin Heidegger
„Aki ugyanis istenekről beszél
embereknek, könnyebben kelti
azt a látszatot, hogy helyesen
beszél, mint aki halandókról
szól nekünk, halandóknak.
... az istenekkel tudjuk, hogy
hogyan állunk.”
Platón
szól az általában vett olvasóhoz..."
Fehér M. István1
„A filozófia a legmélyebb, legfölkavaróbb
kérdésekkel hivatott foglalkozni.
Végleges megoldásukat nehezen élné túl."
Hajós József 2
Egyre több írás – iromány – hermeneutikai szituáltságát konstituálják manapság a „tudományos konferenciák". Gyakran persze ezek „helyettesítik" be a tapasztalatot, a tapasztalat élő kihívásait is. Úgyhogy meglehetősen ritkaságszámba megy az olyan esemény, amikor egy-egy előadás valóságos konferencia-szerű alkalma és tényleges visszhangja igazán találkoznak azzal a szervességgel, amelynek a lehetőségeit rajtuk – azaz, voltaképpen: esetlegességükön – kívül mindig sok más egyéb vonatkozás is artikulál.
Ilyenkor azonban a tulajdonképpeni mondanivaló sohasem „fér már bele" a szokványos konferencia-kötetek kötöttségeibe, hanem – mintegy magától növi ki magát... Ez a helyzet Fehér M. István utolsó két kötetével is: konferencia-előadásból nőtték ki magukat... Ezért is látszhatnak első pillantásra meglehetősen különbözőeknek. Az előbbi ugyanis, Heidegger és a szkepticizmus problémájával – helyesebben: ügyével3 – foglalkozik, a legutolsó pedig – amelyre ebben a recenzióban is reflektálok – József Attila esztétikai írásainak a gadameri hermeneutikával való lehetséges értelmezési párhuzamairól-kapcsolatairól elmélkedik. Voltaképpen mindkét kötetet egymáshoz kapcsolja azonban vizsgálódásaik hermeneutikai módja, pontosabban, a kimondott hermeneutikai kérdezés.
Stând deja latent-permanent în mine, cu această întrebare am ajuns să fiu prezent în 8 septembrie 2017 şi la deschiderea Fundaţiei Cosman. Care s-a făcut prin vernisajul expoziţiei pictorului Octavian Cosman. Expoziţia cuprinde opere din perioada 1967 – 1979 şi se intitulează Acvarii...
„Hol van itt szerepe az emancipatorikus reflexiónak? Azt mondanám: mindenütt…”
Hans−Georg Gadamer
„… filozófia csakis szabadság alapján hajtható végre, s a filozófia végrehajtása magának a legnagyobb szabadságnak a cselekedete.”
Martin Heidegger
„Aki ugyanis istenekről beszél
embereknek, könnyebben kelti
azt a látszatot, hogy helyesen
beszél, mint aki halandókról
szól nekünk, halandóknak.
... az istenekkel tudjuk, hogy
hogyan állunk.”
Platón
szól az általában vett olvasóhoz..."
Fehér M. István1
„A filozófia a legmélyebb, legfölkavaróbb
kérdésekkel hivatott foglalkozni.
Végleges megoldásukat nehezen élné túl."
Hajós József 2
Egyre több írás – iromány – hermeneutikai szituáltságát konstituálják manapság a „tudományos konferenciák". Gyakran persze ezek „helyettesítik" be a tapasztalatot, a tapasztalat élő kihívásait is. Úgyhogy meglehetősen ritkaságszámba megy az olyan esemény, amikor egy-egy előadás valóságos konferencia-szerű alkalma és tényleges visszhangja igazán találkoznak azzal a szervességgel, amelynek a lehetőségeit rajtuk – azaz, voltaképpen: esetlegességükön – kívül mindig sok más egyéb vonatkozás is artikulál.
Ilyenkor azonban a tulajdonképpeni mondanivaló sohasem „fér már bele" a szokványos konferencia-kötetek kötöttségeibe, hanem – mintegy magától növi ki magát... Ez a helyzet Fehér M. István utolsó két kötetével is: konferencia-előadásból nőtték ki magukat... Ezért is látszhatnak első pillantásra meglehetősen különbözőeknek. Az előbbi ugyanis, Heidegger és a szkepticizmus problémájával – helyesebben: ügyével3 – foglalkozik, a legutolsó pedig – amelyre ebben a recenzióban is reflektálok – József Attila esztétikai írásainak a gadameri hermeneutikával való lehetséges értelmezési párhuzamairól-kapcsolatairól elmélkedik. Voltaképpen mindkét kötetet egymáshoz kapcsolja azonban vizsgálódásaik hermeneutikai módja, pontosabban, a kimondott hermeneutikai kérdezés.
„Hol van itt szerepe az emancipatorikus reflexiónak? Azt mondanám: mindenütt…”
Hans−Georg Gadamer
„… filozófia csakis a szabadság alapján hajtható végre, s a filozófia végrehajtása magának a legnagyobb szabadságnak a cselekedete.” Martin Heidegger
each other?
First of all, it is the author himself who connects them. In this book, just like in the previous ones the author goes on with his research, continues where he had left it off and goes in the direction where research leads him. Therefore this volume is also a continuation. It continues the previous works, Határ - Hallgatás - Titok (Boundary, Silence, Secrecy), KOMP-PRESS, Korunk Baráti Társaság, Cluj, 1996, Filozófia és Itt-Lét. Tanulmányok (Philosophy and Being-Here. Studies), Erdélyi Híradó, Cluj, 1999 and Fenomenologia existenţială a secretului. Încercare de filosofie aplicată (The Existential Phenomenology of the Secret. Applied Philosophical Essay), Paralela '45, Piteşti, 2000.
In all these works topics are open towards each other and, together with their problematic nature they led to a philosophical approach which presented me with the real meaning of the term "applied philosophy". I could never consider satisfactory the meaning and/or practice of "applied philosophy" which appeared as a "new" development in contemporary philosophy. Regarding the present state of "applied philosophy", we must say that it is
148
still viewed with suspicion. It seems that for many people it
is easier to accept that philosophizing or dealing with philosophy is useless than to accept that philosophy can be "applied". This has long been a problematic issue. Heidegger tried to answer it by saying: if we are unable to deal with philosophy, at least philosophy could do something with us, provided that we let ourselves drawn
into it...1
On the other hand, an approach naming itself "applied philosophy" appeared and has become more and more stressed in the last fifteen years, organisationally, too. Its forum (Journal of Applied Philosophy) has been published by the Society for Applied Philosophy for ten years now. There is also a Hungarian Society for Applied Philosophy and an Applied Philosophy Team. The original and international line focuses mainly on the field of practical philosophy, explicitly referring to actual issues and the problem of "values".2 I think that connecting and confronting philosophical research with the actual issues of the historical present is a genuine and essentially philosophical challenge and task. The already existing "applied philosophical" approaches urge and support this. However, the leading, openly "applied philosophical" works are still wanting in theoretical quality and thoroughness, even though their authors have no such pretensions and say that it is impossible to devise a "theory" of "applied philosophy". They argue that applied philosophy is not a branch of philosophy like epistemology or aesthetics; rather,
it is the endeavour of the philosopher to focus on everyday
social and practical issues.1
Thirdly, philosophical and cultural periodicals and famous dailies often publish writings by well-known philosophers who use the concepts and methods of philosophy to address current economic, political, cultural and public morality issues without labelling it as "applied philosophy".2 Perhaps this is why we should pay more attention to "applied philosophy": it could well be that philosophy revolts in it against the present state of philosophy (too)... It may also be that something happens or becomes possible in this process, something that always happened when genuine philosophy was born.
The "presentness" of the timeliness of "death" is "ambiguous". On the one hand, the (already) traditional avoidance, suppression and even denial of death3 characteristic to late modernity and "postmodernism" is continued. On the other hand, the fields of "personal assistance", medical ethics and the discipline called "thanatology" became unavoidable and increasingly outlined. Transplants and biological, medical, deontological as well as mentality issues connected to them force upon thinking about death and caring for death completely new perspectives, hardly understandable from a traditional point of view. On the other hand, a change in mentality regarding social issues led to the discovery and identification of the special problems and anxieties of the "dying" individual
1
Jacek Holowka, New Directions in Ethics: The Challenge to Applied
1
See Martin Heidegger, Bevezetés a metafizikába (Introduction to
Ethics, in: Journal of Applied Philosophy, 1998, nr.1, and Downing Gerald, On Applying Applied Philosophy, Idem, 1996, nr.2.
Metaphysics), Budapest, 1993, p.8.
2 See also Az "alkalmazott filozófia" és a filozófia esélyei (The Chances of 'Applied Philosophy' and Philosophy) and Az "alkalmazott filozófia" és a kategoriális elemzés ('Applied Philosophy' and Categorial
Analysis) published in my book Filozófia és Itt-Lét, Cluj, 1999.
149
2 See also footnote 7.
3 I do not know of any mythological or religious faith, or thought rooted in them, that does not deny, narrow down or "flutter" the whole reality of death in one way or another (e.g. the immortality of the soul, metempsychosis, resurrection of any kind).
150
striving against the approach of death and there came "help"
by spiritual and other care. This implies and presupposes a certain type of research that "profane" relatives and church ministers could not even have initiated, not to mention "care" for this complicated issue1. Thus death is also connected with "attendances". ("Services" conencetd to
death have long been formed.)
Therefore death belongs today to the "technicised" realm of silence, impersonal hospital devices, attendances and services; scientific and analytic studies deal with it in this way. Nevertheless, death still remains an "unsolved" problem: it does not have a "solution" which could eliminate and/or instrumentalise it.
Death has always been a metaphysical factum!!!
Further on, the question pinned down and sustained
from an applied philosophical perspective is, how do "metaphysics", on the one hand, and "thanatology" as well as the other "occupations", on the other hand, account for it? And, most importantly, how does the thinking and mortal human being account for it? Obviously, we must provide the theoretical and existential framework and means of facing the special factum of death, at the same time freeing death from its traditional - but also actual - concealment. Here, the main prospect of applied philosophy is to apprehend and present the way in which the
interpretation of "others' death" and "our own death" refer
to each other and refer to us.
The conviction that philosophising is not a pastime or a matter of "curiosity" becomes stronger and stronger in this context: philosophy is the result of an existential urge and an effort, too, during which or on account of which we thematise issues which could otherwise not be raised and faced in their true nature and importance.
The "subject" of death is one of these issues, as the eight inseparable chapters of the study also show. I must underline again that it was the "applied philosophical" approach that helped me thematise death. As I had already presented this approach in my previous works, I should only say that this is not a new branch or trend in philosophy, but a revisited state of philosophy, the condition in which philosophy opens up to questions encountered by the historical mankind in its defined, regional and/but actual fate (too), a condition which makes thematising "sharp", pronounced and determined and guarantees the overt "tracking" of these issues. Therefore applied philosophical works are always trials, in their choice of topic, too, however, they are not spiritual "experiments" or "adventures" but endeavours of answering existential
trials.1
phenomenological and hermeneutical issues of the
1
It is no wonder, I think, that the term "applied philosophy" is
1
We must take into consideration the "denominational" commitment