tegnap 2024.12.19 8:52
Olvasási idő 1:03
Szöllősi Anna

Svédországban lehallgathatnák a 15 év alatti fiatalokat

KÖZÉLET SVÉDORSZÁG TELEFON

A svéd kormány bűnmegelőzési célból engedélyezné a 15 év alatti fiatalok telefonhívásainak lehallgatását. A bűncselekményeket azért bízzák gyakran fiatalokra, mert a svéd törvények szerint ők nem vonhatók büntetőjogi felelősségre.

A svéd kormány bűnmegelőzési célból engedélyezné a 15 év alatti fiatalok telefonhívásainak lehallgatását és elektronikus üzenetváltásainak megfigyelését – írja a svéd igazságügy-miniszter szerdai bejelentése nyomán az MTI. 

Gunnar Strommer a döntést azzal indokolta, hogy egy kormányzati vizsgálat kimutatta: a szervezett bűnözői csoportok manapság már 10-11 éves gyerekeket szerveznek be, a fegyvereket és robbanószerkezeteket 12-13 évesek kezelik, a lövöldözéseket és más erőszakos bűncselekményeket pedig gyakran követik el 14-15 évesek.

Gunnel Lindberg, a vizsgálatot vezető kriminológus olyan törvénymódosítást javasol, amely lehetővé tenné azon fiatalok telefonos- és elektronikus kommunikációjának ellenőrzését, akik 15 év alattiak, tehát nem érik még el a büntetőjogi felelősségrevonás alsó korhatárát.

A szakértő szerint a megfigyeléseket csak bűncselekmény olyan gyanúja alapozhatná meg, amelynek a kiskorúak esetében erősebbnek kell lennie, mint a felnőtteknél. Lindberg szerint olyan bűnügyi nyomozás esetén alkalmaznák a megfigyeléseket, ahol legalább négyéves bortönbüntetés szabható ki, vagy terrorcselekmény történt.

Kiemelt tartalom
Kis útikalauz a hideg Stockholmba, ami történelmi és gasztronómiai szempontból is sokkal többet ad, mint elsőre gondolnánk Kis útikalauz a hideg Stockholmba, ami történelmi és gasztronómiai szempontból is sokkal többet ad, mint elsőre gondolnánk 2024.11.3 9:31

Az igazságügy-miniszter ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a törvénymódosítás a terveik szerint 2025 júliusától lépne hatályba, kidolgozását pedig az illetékes szakemberek és hatóságok bevonásával fogják végrehajtani.

A 15 év alattiak nem vonhatók büntetőjogi felelősségre 

A vizsgálatot az tette szükségessé, hogy Svédországban emelkedik a lövöldözések és a robbantásos merényletek száma, amelyek gyakran köthetőek a drogkereskedelemmel foglalkozó bűnbandák közötti leszámolásokhoz. A vizsgálati adatok szerint ezen bűncselekmények elkövetését azért bízzák gyakran a 15 év alatti fiatalokra, mert a hatályos svéd törvények szerint ők nem büntethetőek.

A svéd bűnügyi statisztika azt mutatja, hogy 2023-ban 363 lövöldözés történt az országban, ezekben 53 ember vesztette életét; ezek az erőszakcselekmények egyre gyakrabban fordulnak elő közterületeken, és a halálos áldozatok között egyre több az olyan ártatlan ember, aki csak rosszkor volt rossz helyen.