Ökörnyál

   Csodálatos napjait éli az ősz. Átlagon felüli kellemes idő van, a természet pedig ezernyi színben pompázik. Most igazán jó kimozdulni, és tekeregni kint a szabadban, persze ha futja időnkből. Sajnos ez utóbbiból nekünk kicsit kevés jutott a napokban, muszáj volt némi felújításba kezdenünk. Ma reggel hullafáradtan felhörpintettem a kávémat, gyorsan bedobtam a reggelimet, és enyhén csipásan nekiláttam kötelező kinti körömnek. Kedvenceink etetése a sok munka mellett sem maradhat el. Miközben az üres macskakonzerves dobozzal a kuka felé botorkáltam, belegabalyodtam valamibe. Az ősz egyik hírnökébe, az ökörnyálba!

   A párás időben jól látható volt, talán ha teljesen felpattantak volna álmos szemhéjaim, akkor nem akadok fenn rajta. Így azonban alaposabban megszemléltem, és mivel nagyon tetszett a látvány, megörökítettem. Nagyon szépen behálózták a kis barackfánkat, sőt az udvar legtöbb növényét is. Érdekes jelenség, kinagyítva a képen jól látszódnak az apró kis fonalkák, bár természetesen a kép nem tudja átadni a teljes hangulatot. De mi is ez?

Az ökörnyál nem más, mint a pókok hálója, összegabalyodva. A legkülönbözőbb pókfajok kicsinyei ősszel késztetést éreznek arra, hogy felkapaszkodjanak kiemelkedő tárgyakra vagy növényekre. Ezeknek a csúcsán nagyon hosszú pókfonalakat bocsátanak ki szövőmirigyeikből a levegőbe. Ez picit mesébe illő jelenet, ahogy így elképzelem. A szél belekap a szálakba, és a fonallal együtt a pókokat is viszi, így a pókok hatékonyan terjednek a világban. Sok pók akár több ezer méter magasra felemelkedhet a levegőben, és így pókmértékben mérve nagyon messzire is eljuthat. A fűszálakhoz, bokrokhoz tapadt ökörnyálhoz már nem tartoznak pókok, valószínűleg már nem élnek vagy épp máshol járnak.

   Így nézve a semmiből jött, és a semmibe tart. Apró, néha bosszantó, de ha jól belegondolunk, csodálatos képződmény!