Ugrás a tartalomhoz

Taihó Kóki

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.
Taihó Kóki
SzületettІван Маркіянович Боришко
1940. május 29.[1]
Poronaysk
Elhunyt2013. január 19. (72 évesen)[2][1]
Tokió
Álneve納谷 幸喜
Állampolgársága
SzüleiMarkiyan Boryshko
FoglalkozásaRikisi
Kitüntetései
  • Ukrán Köztársasági Érdemrend 3. osztály
  • Becsületmedál lila szalaggal (2004)
  • Person of Cultural Merit (2009)
  • People's Honour Award (2013. február 25.)
Halál okaszívelégtelenség
Magassága187 cm
Testtömege153 kg
A Wikimédia Commons tartalmaz Taihó Kóki témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Taihó Kóki (大鵬幸喜, született Kōki Naya, Ukránul: Іва́н Бори́шко Ivan Boryshko; 1940. május 29. – 2013. január 19.) a japán szumó birkózás 48. jokozunája volt. Általában őt tekintik a világháború utáni időszak legjobb szumó birkózójának.[3] 1961-ben, 21 évesen ő lett a jokozuna cím addigi legfiatalabb birtoklója. Karrierje során, 1960 és 1971 között 32 tornagyőzelmet aratott, mely rekordot csak 2015-ben döntötte meg Hakuhó Só.[4] Dominanciájának köszönhetően két alkalommal is előfordult, hogy zsinórban hat tornát nyert meg. Ő az egyetlen birkózó, aki felsőosztálybeli karrierje során minden évben megnyert legalább egy tornát,[5] és ő rendelkezik a legmagasabb győzelmi aránnyal a modern szumó történetében. Visszavonulása után a Taihó-istálló edzője lett.

Korai évei

[szerkesztés]

Taihó Kóki Szahalin szigetén látta meg a napvilágot. Apja az 1917-es októberi orosz forradalom idején elmenekült ukrán származású Markiyan Boryshko,[6][7][8][9] anyja pedig a japán származású Kiyo Naya volt.[10] Ennek ellenére származási helyének a Hokkaidó szigeten található Tesikaga várost tekintik. Ide költözött ugyanis Szahalin 1945-ös szovjet megszállása után. Egy 1965-ös szovjet szumó turné alatt megpróbálta kideríteni apja tartózkodási helyét, kevés sikerrel.[11] Taihó volt az első a három nagy, Hokkaidó szigetéről származó jokozuna közül, akik az 1960-as, 70-es és 80-as években uralták a szumó világát (a másik kettő Kitanoumi és Chiyonofuji volt).

Pályafutását 1956-ban kezdte meg, ekkor lépett be a Nisonoszeki-istállóba. Kezdetben saját vezetéknevét használta; a Taihó sikonát (szumóban használt név) a dzsurjó osztályba lépésekor, 1959 májusában kapta meg. Jelentése: “Óriásmadár”. Egy évvel később már a legmagasabb, Makuucsi osztályban menetelt tovább, 1960 novemberében pedig megnyerte első tornáját, melynek következtében megkapta az ózeki rangot.

Jokozuna

[szerkesztés]

1961 szeptemberében, alig két évvel a Makuucsi osztálybeli debütálás után 21 évesen Taihó lett az addigi legfiatalabb szumó birkózó, aki megkapta a jokozuna címet. Egy időben léptették elő Kasivadóval, aki később első számú riválisává lépett elő. Kettejük versengésére mint a Hakuhó-korszakra hivatkoznak (“Haku” Kasivadó nevében szereplő “Kashi” írásjegy alternatív olvasata, “hó” pedig Taihó nevéből ered).[12] Ez az időszak az 1961-69-es években tartott, és kezdetben igen szoros volt a verseny a két birkózó között, de Kasivadó számos sérülést szenvedett, aminek következtében mindössze 5 tornát nyert meg, míg Taihó harminckettőt. Bár rivalizációjuk meghatározott egy korszakot, a szumóringen kívül jó barátok voltak. Ezt a barátságot Kasivadó 1996-os haláláig ápolták.[13]

Taihó az 1960-as évek közepére szinte legyőzhetetlenné vált.[14] Bár a nők és a gyerekek körében hatalmas népszerűségnek örvendett,[11] a szumó népszerűsége ekkoriban mélyrepülésnek indult. Hogy ezt megakadályozzák, 1965-ben a Japán Szumószövetség jóváhagyta az egy icsimonhoz (szumó istállókat tömörítő csoport) tartozó istállók birkózói közötti összecsapásokat, ettől remélve a szumó iránti érdeklődés növekedését.[14] Taihó azonban továbbra is a sportág legjobbja maradt, a Hakuhó-generáció fiatalabb birkózói sorra buktak el vele szemben.[14] 1966-ban, népszerűségének csúcsán házasodott meg. Házasságának napja a májusi nagy torna utolsó napjára esett (amit megnyert), továbbá ezen a napon ünnepelte 26. születésnapját is. Esküvői fogadását a tokiói Imperial Hotelben tartotta, 1000 vendég és 200 újságíró jelenlétében. Ő volt az első szumó birkózó, aki menyegzője után sajtótájékoztatót adott, mai napig fennálló hagyományt teremtve ezzel.[15]

1968-ban megkísérelte Futabajama régóta fennálló győzelmi sorozatát (69 győzelem zsinórban) felülmúlni, azonban 1969 márciusában, 45 győzelem után, egy Toda nevű alacsonyabb rangú birkózó megtörte a sorozatot. A lassított felvételekről utólag kiderült, hogy a meccset valójában Taihó nyerte.[16][14] 1969-ben nagy riválisa, Kasivadó végleg visszavonult, ezzel vége lett a Hakuhó-korszaknak. Taihó még bezsebelt két tornagyőzelmet, majd 1971 májusában visszavonult, miután vereséget szenvedett Takanohana ellen.[11] Taihó közel tíz évig birtokolta a jokozuna rangot. 80%-os győzelmi mutatójával a világháború utáni legsikeresebb birkózónak számít. Sikereire való tekintettel ő volt az első ember, akinek a Szumószövetség felkínálta a csatlakozás lehetőségét anélkül, hogy részesedést kellett volna vásárolnia.[17]

Visszavonulása után

[szerkesztés]

1971-ben Taihó kivált korábbi istállójából, hogy sajátot alapítson. 1977-ben, 36 éves korában szélütés érte. Ennek következtében kialakuló egészségügyi problémái szerepet játszhattak abban, hogy nem őt választották a Szumószövetség elnökének. Hosszan tartó rehabilitáció után tudta csak elérni, hogy testének bal felét ismét mozgatni tudja.[18] Edzőként nem tudott olyan sikereket elérni, mint aktív birkózóként. 2000-ben megrendezték hatvanadik születésnapja alkalmából az ezt a kort megért szumó birkózók tiszteletére tartott különleges bevonulási ceremóniát, a kanreki dohyo-irit, amit azonban korlátozott mozgásképessége miatt nem tudott teljes egészében végrehajtani. 2003-ban átadta a Taihó-istálló vezetését vejének, aki szintén visszavonult szumó birkózó.

2005-ben betöltötte a 65 éves kort, melynek következtében vissza kellett vonulnia a Szumószövetségből. Még ez év májusában a Rjógoku Kokugikanban található Szumó Múzeum kurátorává vált.[19] 2013. január 19-én hunyt el szívleállás következtében.[20] Halálát a Japán Szumószövetség jelentette be.[21]

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Taihō Kōki című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ Ex-Sumo champ Taiho dies
  3. ↑ Whether crisis or not, sumo's show must go on. Japan Times, 2003. január 26. (Hozzáférés: 2008. június 12.)
  4. ↑ Hakuho bests legendary Taiho’s record with 33rd career championship (angol nyelven), 2015. január 23.
  5. ↑ Ōzumō: Taihō (japán nyelven). Japan Top League. (Hozzáférés: 2009. június 7.)
  6. ↑ Yokuzuna with Ukrainian roots. Sport review, 2006. augusztus 31. [2008. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 11.)
  7. ↑ Weiner, Michael. Race, Ethnicity and Migration in Modern Japan. Routledge, 167. o. (2004). ISBN 0-415-20854-8 
  8. ↑ President of Ukraine Awards Sumo Wrestler Taiho Koki, of Ukrainian Origin, with Order of Merit III Degree. Official Website of the President of Ukraine, 2011. január 18. [2012. március 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 30.)
  9. ↑ „Sumo great Taiho dies at 72”, Yomiuri Shimbun, 2013. január 20. (Hozzáférés: 2013. január 20.) 
  10. ↑ Official website of Taiho
  11. ↑ a b c Sharnoff, Lora. Grand Sumo. Weatherhill (1993). ISBN 0-8348-0283-X 
  12. ↑ Buckton, Mark: Hakuho, and other foreign-born wrestlers, dominate the Autumn Basho. Japan Times, 2007. szeptember 25. (Hozzáférés: 2008. június 12.)
  13. ↑ Nobuaki Omi: Squabbling yokozuna need history lesson. Daily Yomiuri Online, 2008. július 9. (Hozzáférés: 2008. július 9.) [halott link]
  14. ↑ a b c d Newton, Clyde. Dynamic Sumo (Hardcover). Kodansha Amer Inc, 65. o. (1995). ISBN 4-7700-1802-9 
  15. ↑ Schilling, Mark. Sumo: A Fan's Guide. Japan Times, 77. o. (1994). ISBN 4-7890-0725-1 
  16. ↑ Sharnoff, Lora: Natsu Basho Preview: Lone Yokozuna Asashoryu poised to become one of sumo’s all-time greats. Weekender Online, 2004. március 1. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 25.)
  17. ↑ Hall, Mina. The Big Book of Sumo. Berkeley, CA, USA: Stone Bridge Press, 95. o. (1997). ISBN 1-880656-28-0. Hozzáférés ideje: 2012. október 4. 
  18. ↑ Taiho Oyakata Press Conference – May 21. Banzuke.com/Sumo Mailing List, 2005. május 21. [2011. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 12.)
  19. ↑ Asashoryu shoots for sixth straight. Japan Times, 2005. szeptember 10. (Hozzáférés: 2009. szeptember 5.)
  20. ↑ Ex-Sumo Grand Champion dies. The Times of Malta, 2013. január 19. (Hozzáférés: 2013. január 19.)
  21. ↑ „Taiho dies at 72 after legendary sumo career”, Japan Times, 2013. január 19. (Hozzáférés: 2013. január 19.) 

Források

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Taihó_Kóki&oldid=23590471”