Déli elefántfóka

Déli elefántfóka
	Hím déli elefántfóka
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Osztály:	Emlősök (Mammalia);
Alosztály:	Elevenszülő emlősök (Theria);
Csoport:	Eutheria;
Alosztályág:	Méhlepényesek (Placentalia);
Öregrend:	Laurasiatheria;
Csoport:	Ferae;
Rend:	Ragadozók (Carnivora);
Alrend:	Kutyaalkatúak (Caniformia);
Öregcsalád:	Úszólábúak (Pinnipedia);
Család:	Fókafélék (Phocidae);
Alcsalád:	Barátfóka-formák (Monachinae);
Nemzetség:	Monachini;
Nem:	Elefántfóka (Mirounga);
Faj:	M. leonina;
Tudományos név
	Mirounga leonina; (Linnaeus, 1758)
Elterjedés
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Déli elefántfóka témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Déli elefántfóka témájú médiaállományokat és Déli elefántfóka témájú kategóriát.

A déli elefántfóka (Mirounga leonina) a ragadozók (Carnivora) rendjébe tartozó fókafélék (Phocidae) családjának egy faja; a legtestesebb fókaféle.

Latin nevének eredete

A Mirounga nemzetségnév az ausztráliai őslakosok nyelvéből ered. A leonina elnevezés onnan származik, hogy az elefántfóka ordítása az oroszlánéra hasonlít.

Előfordulása

Az egész déli óceánban portyáznak; táplálékukat (főleg halakat) részben a jégtakaró alól szerzik. Dél-Amerika, Afrika és Ausztrália partjainál egyaránt megfordulnak. Kitűnő búvárok. A déli elefántfókáknál a nőstények jobban merülnek, mint a hímek (az északiaknál ez fordítva van). A déli elefántfókáknál dokumentált mélységrekord 2388 m, a leghosszabb merülési idő 120 perc.^[1]^[2]

A szárazföldre csak szaporodni járnak ki; ilyenkor hatalmas fókatelepeken gyűlnek össze, főleg szigeteken – így például a Déli-Georgia-, a Falkland-, Déli-Shetland-, Déli-Orkney-, Déli-Sandwich-, Kerguèlen-, Gough-, Marion-, Crozet-, Heard-, McDonald-, Macquarie-, Campbell- és az Ellenlábas-szigeteken. Egy szépen fejlődő kolóniájuk van a dél-amerikai szárazföldön, az argentínai Valdés-félszigeten is. Valamikor éltek a Juan Fernández-szigeteken és Tasmaniában is, de ott kiirtották őket.

Megjelenése

Az elefántfókák rövid ormányukat (amiről a nevüket kapták) csak a társas érintkezésben használják. Csak a hímeknek van ormánya: ez erősíti fel kihívó bömbölésüket a párzási időszakban. Testük a többi fókafajéhoz hasonlóan a vízi életmódhoz alkalmazkodott. A déli elefántfókára minden más fókafajnál jobban jellemző a poligínia (többnejűség) és a nemi kétalakúság: a bikák testtömege a tehenekének akár nyolc-tízszerese is lehet, elérheti a 4–5 tonnát (hossza elérheti a 6,85 m-t).^[3]^[4]^[5]

Életmódja

A hímek kegyetlen harcokat vívnak a nőstények birtoklásáért; küzdelmeik talán a legádázabbak az állatvilágban. Tizenöt centiméteresre is megnövő szemfogaikkal a bikák hatalmas sebeket ejtenek egymáson, és eközben nem ritkán legázolják, agyonnyomják az útjukba kerülő teheneket, borjakat. A győztes hímek nem ritkán ötvennél is több nőstényből álló háremet tartanak; egy nagyon erős bika akár száz nősténnyel is párosodhat. Csak a legerősebb állatok jutnak nőstényhez, egy-egy adott évben a hímek 2–3%-a. A harcok hevességére jellemző, hogy nem ritkán a győztes is belepusztul a kimerültségbe és a vérveszteségbe.

A bikák augusztusban, a tehenek szeptemberben vagy októberben érkeznek a szigetekre, ahol a hímek három hónapot töltenek, a nőstények viszont csak egyet. Ezután néhány hónapig halásznak, és ez alatt nagy távolságokat tesznek meg, majd három turnusban hazatérnek vedleni. A fiatal állatok november–decemberben, a felnőtt nőstények január–februárban, a hímek március–áprilisban vedlenek.

Az elefántfókák évente egyszer vedlenek: ilyenkor bőrük felső rétege szőrzetükkel együtt lehámlik. Ebben az időszakban kénytelenek hosszú hetekig a szárazföldön tartózkodni. Mélyedéseket ásnak a vizenyős talajba, és azokba fekszenek; az üregeket hamarosan sár, vizelet és ürülék keveréke tölti ki.

Szaporodása

A nőstények a majd' egyéves (több mint 11 hónapos) vemhesség után a fókatelepre érkezésük után pár (átlagosan hat) nappal hozzák világra borjukat, amit csaknem négy hétig szoptatnak. Azok az anyák, amelyeknek a kicsinye elpusztult, hajlandóak egy másikat is szoptatni; ezek azután egészen léggömbszerűre dagadnak. A szoptatási időszak után még több mint egy hónapba telik, amíg a kölykök megtanulnak úszni és halat fogni, és mivel az anyjuk már nem eteti őket, ezalatt testsúlyuknak akár kétharmadát is elveszíthetik. Az elválasztás után a nőstény kész a párosodásra, és utána visszatér a tengerbe.

A hímek már 3–4 évesen ivarérettek, de 10–12 éves korukig jóformán esélytelenek egy harc megnyerésére. Ezt a kort alig néhány százalékuk éri meg. A legöregebb ismert korú déli elefántfóka egy 23 éves nőstény volt.

Ellenségei

A ragadozókkal nem sok bajuk van, bár a kardszárnyú delfinek és a fehér cápák néha széttépnek egyet-egyet közülük. Annál többet szenvednek az élősködőktől.

A déli elefántfókákat szervezetten csak Déli-Georgia szigetén vadászták a 19. század végétől, de az állomány annyira megritkult, hogy a vadászat gazdaságtalanná vált. A körülmények szabályozása után 1909-ben kezdték újra a fókák öldösését, amit 1964-ben fejeztek be. A 20. században összesen 260 ezer déli elefántfókát lőttek le Déli-Georgián – szinte kizárólag felnőtt hímeket. Napjainkban az elefántfókák védett állatok: a déli elefántfókák ma több mint félmillióan vannak.

Jegyzetek

↑ (2014) „First long-term behavioral records from Cuvier's beaked whales (Ziphius cavirostris) reveal record-breaking dives”. PLOS ONE 9 (3), e92633. o. DOI:10.1371/journal.pone.0092633. PMID 24670984. PMC 3966784.
↑ Census of Marine Life – From the Edge of Darkness to the Black Abyss. Coml.org. (Hozzáférés: 2009. december 15.)
↑ Wood, Gerald. The Guinness Book of Animal Facts and Feats. Enfield, Middlesex : Guinness Superlatives (1983). ISBN 978-0-85112-235-9
↑ Carwardine, Mark. Animal Records. New York: Sterling, 61. o. (2008). ISBN 978-1-4027-5623-8
↑ McClain CR, Balk MA, Benfield MC, Branch TA, Chen C, Cosgrove J, Dove ADM, Gaskins LC, Helm RR, Hochberg FG, Lee FB, Marshall A, McMurray SE, Schanche C, Stone SN, Thaler AD. 2015. Sizing ocean giants: patterns of intraspecific size variation in marine megafauna. PeerJ 3:e715 https://doi.org/10.7717/peerj.715

További információk

R. Dawkins: Az Ős meséje. Partvonal Kiadó. Budapest, 2006
Elefántfókák. arnys.freeweb.hu. [2009. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. július 1.)
MarineBio.com
Képek és videók a déli elefántfókáról

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2009. szeptember 20.)

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[plosone-2014-1] (2014) „First long-term behavioral records from Cuvier's beaked whales (Ziphius cavirostris) reveal record-breaking dives”. PLOS ONE 9 (3), e92633. o. DOI:10.1371/journal.pone.0092633. PMID 24670984. PMC 3966784.

[2] Census of Marine Life – From the Edge of Darkness to the Black Abyss. Coml.org. (Hozzáférés: 2009. december 15.)

[Wood-3] Wood, Gerald. The Guinness Book of Animal Facts and Feats. Enfield, Middlesex : Guinness Superlatives (1983). ISBN 978-0-85112-235-9

[4] Carwardine, Mark. Animal Records. New York: Sterling, 61. o. (2008). ISBN 978-1-4027-5623-8

[:1-5] McClain CR, Balk MA, Benfield MC, Branch TA, Chen C, Cosgrove J, Dove ADM, Gaskins LC, Helm RR, Hochberg FG, Lee FB, Marshall A, McMurray SE, Schanche C, Stone SN, Thaler AD. 2015. Sizing ocean giants: patterns of intraspecific size variation in marine megafauna. PeerJ 3:e715 https://doi.org/10.7717/peerj.715

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]