Wikipédia:Vitalap

(Wikipédia:Vitalapok szócikkből átirányítva)
Tudnivalók

Vita illetve a vitalap a neve azoknak a lapoknak, melyek minden egyes laphoz (szócikk, fájl, kategória, műhely, portál, szerkesztő) tartoznak, és arra valóak, hogy azon a lapokkal kapcsolatos beszélgetések folyjanak.

A másik feladata a vitalapoknak a szerkesztői laphoz tartozó viták helyének biztosítása, vagy más szavakkal: itt lehet az egyes bejelentkezett felhasználókkal beszélgetni, nekik üzenetet hagyni. Itt hagyhatnak neked is üzenetet. (Ha neked hagynak üzenetet – természetesen csak ha bejelentkezel – akkor a Wikipédia automatikusan jelzi, hogy új üzeneted van!)

Hol keresd a vitalapokat

szerkesztés
 
Egy még üres vitalap
 
Egy már létrehozott vitalap füle

A vitalapokra úgy juthatsz, hogy amikor a lapot (vagy az adott szerkesztő lapját) látod, akkor a fenti fülek közül kiválasztod a „vitalap”-ot.

Ha egy szerkesztő vitalapjára szeretnél lépni, akkor az előbbi módszer mellett azt is megteheted, hogy ráböksz a vita linkre a neve mellett ott, ahol az látszik, például a friss változtatásokban vagy a figyelőlistában.

  • Tanács: Nem illik más szerkesztők lapjába, vitalapjába belemódosítani azon túl, hogy azon üzenetet hagysz vagy válaszolsz.

A saját vitalapodra a legegyszerűbben úgy juthatsz, hogy a jobb felső sarokban a neved utáni vitalap linket kiválasztod (természetesen ehhez is be kell jelentkezned).

A szerkesztői vitalapok ugyanolyan lapok, mint bármely más lap, csak épp az adott laphoz, szerkesztőhöz tartoznak.

Lehet, hogy a vita nem a legszerencsésebb elnevezés (az oka az, hogy rövid, és eléggé pontosan kifejezi azt, ami ezeken a lapokon általában történik): ezek a lapok a megbeszélés lapjai. A vitalapokon lehet a lapokhoz „jegyzeteket” fűzni, a tartalmukkal kapcsolatos kérdéseket vagy megjegyzéseket írni, vagy új, javasolt változtatásokat kérni vagy felvetni.

Ha a vitalap link még piros, akkor ez azt jelenti, hogy az adott vitára még nem írtak. Ha úgy érzed megjegyzést fűznél egy adott témához, akkor klikkelj rá a vitalapra és hagyj üzenetet. (Ha az illető vitalapon ez az első üzenet, illik {{üdvözlet}}(?)-tel indítani).

Szerkesztők esetében előfordul, hogy a lapjuk üres, tehát az arra mutató link piros, de ha a vitalapjukra már írtak, akkor az a link kék lesz.

Aláírás

szerkesztés

A vitalapon közölt hozzászólásokat illik aláírni. Ha bejelentkezett felhasználó vagy, akkor az aláírásodat négy darab hullámvonallal (~~~~) tudod beilleszteni, ekkor automatikusan beillesztődik a felhasználói neved és az aktuális dátum, idő is. (Ugyanezt lehet elérni a szerkesztőablak alatt található ~~~~ hivatkozással, vagy az ablak felett látható aláírás-szerű ikonnal is, ha az látható.)

Ha egy új témát akarsz megbeszélni, akkor nyiss egy új fejezetet a vitalap tetején lévő „új téma nyitása” füllel.

Új üzeneted érkezett

szerkesztés

Azután, hogy valaki üzenetet hagyott neked a vitalapodon, egy figyelmeztető narancssárga csík fog megjelenni minden oldalon, mindaddig, amíg azt el nem olvasod.

Bejelentkezett szerkesztőknek

szerkesztés

1 Új vitalapi üzeneted van

Alapértelmezés szerint egy piros értesítés jelenik meg, valamint a vitalap linkje egy narancssárga figyelmeztetéssé alakul.

⧼youhavenewmessages⧽

Klikkelj az „⧼newmessageslinkplural⧽” mondatra, ami a vitalapod tetejére fog irányítani, vagy a „⧼newmessagesdifflinkplural⧽” szövegrészre, ami az utolsó módosításra fog mutatni.

Vitalapok archiválása és törlése

szerkesztés

A szerkesztők saját vitalapjuk tartalmát szabadon törölhetik, de kimondottan ajánlott (és szokásos) a régebbi üzenetek archiválása a korábbi megbeszélések könnyebb visszakeresése érdekében. Ez vagy manuálisan történik vagy egy bot segítségével. A régi archívumok linkjeit általában a szerkesztők az aktuális vitalap tetején tárolják a könnyebb megtalálás végett.

Fontos tudnod, hogy ha válasz nélkül töröl valaki figyelmeztetést a saját vitalapjáról, úgy tekintjük, hogy elolvasta és tudomásul vette. Vitalapot még az adminisztrátorok sem törölnek, mert a törléssel a laptörténet is elérhetetlenné válna.

Vitalapon előforduló sablonok

szerkesztés

Állandó sablonok szócikknévtérbeli vitalapok tetején

szerkesztés

További vitalapokon előforduló sablonok

szerkesztés

Lásd még

szerkesztés