Regasterios
Ha üzenetet hagytam a vitalapodon, ott válaszolj, kérlek, ne az enyémen! Köszönöm! Ez a kérés azt a célt szolgálja, hogy a megbeszélések mások számára, és évekkel később is követhetők legyenek, és ne tűnjön úgy, mintha magammal társalognék, vagy te tennéd ugyanezt. Ha te keresel meg engem valamilyen ügyben, és új üzenetet szeretnél hagyni a vitalapomon, a következő a teendőd:
A megkeresésedre itt fogok válaszolni a |
How we will see unregistered users
szerkesztésÜdv!
Azért kapod ezt az üzenetet, mert adminisztrátor vagy egy Wikimédia wikin.
Jelenleg, ha valaki bejelenetkezés nélkül szerkeszti a wikit, közzétesszük az IP-címét. Mint talán már hallottad, a Wikimédia Alapítvány jogi részlege szerinte ez nem összeegyeztethető azzal, ahogyan az online adatvédelem körüli normák és szabályozások alakulnak.
Az IP-cím helyett csak egy anonimizált azonosítót fogunk mutatni. Adminisztrátorként te továbbra is láthatod majd az IP-címeket, valamint lesz egy új felhasználói jogosultság azok számára, akiknek szüksége van a teljes IP-címekre a vandalizmus, zaklatás és spam elleni küzdelemhez. Ezen felül a járőrök látni fogják az IP-címek egy darabját. Dolgozunk a kapcsolódó eszközök fejlesztésén is.
Ha még nem láttad volna, elolvashatod a projekt részletesebb ismertetését a Metán. Ha nem szeretnél lemaradni a hasonló műszaki változásokról szóló hírekről a jövőben, iratkozz fel a hetente küldött műszaki hírlevélre.
Két különböző javaslatunk van arra, hogyan működhetne ez az új azonosító. Köszönettel vennénk a visszajelzésedet hogy melyik lenne hasznosabb számodra és a wikid számára, most és a jövőben. Írj nekünk a vitalapon! Írhatsz a saját nyelveden. A javaslatokat októberben tettük közzé, és január 17-e után fogunk dönteni közöttük.
Köszönöm! /Johan (WMF)
2022. január 4., 19:15 (CET)
Ugron Gábor (politikus, 1847–1911)
szerkesztésKedves Regasterios! Megkaptam az értesítést, hogy megkapta az Önkéntes Ügyfélszolgálat a tárgyban jelzett szócikkhez a születési helyet igazoló keresztelési okmány képét olyan engedéllyel, hogy ki lehet tenni a Commonsra. Egy kicsit megpróbálok színezni és sötétíteni a képen és feltöltöm a Commonsra. Kérlek, hogy a megfelelő OTRS (vagy hogy nevezzük most) engedélyt légy szíves írd majd bele a megfelelő helyre (Te ezt jobban tudod). A kép [:https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Ugron_G%C3%A1bor_(politikus,_1847%E2%80%931911)_keresztlevele.jpg]. Nagyon szépen köszönöm! – Bizottmány vita 2022. január 9., 09:54 (CET)
- Köszi, már nem kell, (@Grin:, akinek nagyon köszönöm) feltöltötte az engedélyt. – Bizottmány vita 2022. január 10., 00:05 (CET)
- Szívesen! Egyébként szerintem ez egy hivatalos dokumentum és emiatt nem esik szerezői jogi oldalom alá, illetve a művész :-) aki alkotta vélelmezhetően több, mint 70 éve a főnökénél tartózkodik, így elvileg az ilyeneket engedély nélkül is el kellene, hogy fogadja a Commons (is). grin ✎ 2022. január 10., 14:59 (CET)
- @Grin: De magántulajdonban van, ezért gondoltam a közzétételi nyilatkozat szerinti Commons 4.0 engedélyezést, biztos, ami biztos. Köszönöm a gyors intézkedést! — Bocs Regasterios, hogy itt levelezgetünk Nálad! Mikor érsz már rá, ritkán látunk! – Bizottmány vita 2022. január 11., 15:14 (CET)
- A tulajdonjogot a Ptk (polgári jog) szabályozza, a „másolást” pedig a SzJT (szerzői jog). A Mona Lisa a Louvre birtokában van (és ők eldöntik, hogy kit engednek oda és hogyan), mégsem kell engedély ahhoz, hogy másolatát (aminél teljesen irreleváns, hogy hogyan jutottál hozzá) felhasználd. :-) De valóban: ártani semmiképp nem árt, ha van egy plusz biztosítás! grin ✎ 2022. január 11., 15:57 (CET)
@Grin: A szerzői jogi kérdések számomra mindig is érthetetlen labirintus maradnak. Regasterios által „betanított munkás” vagyok e téren. Kösz a pontosítást. – Bizottmány vita 2022. január 11., 16:06 (CET)
- Teljesen átérzem! Valóban egy palackba zárt bolondokháza az egész. :-) grin ✎ 2022. január 11., 17:53 (CET)
Törlés.
szerkesztésKedves Regasterios! A https://hu.wikipedia.org/wiki/Fájl:Politikai_ideológiák.svg teszt törölhető. Köszönettel: – 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆 𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2022. január 10., 16:04 (CET)
Fényképek találomra datálva
szerkesztésSzia! SiposBéla1945 szerktárs vitalapján azt látom körvonalazódni, hogy egyes fényképek úgy kerültek át a PTE internetes almanachjából, hogy a keltezésük módszertana megkérdőjelezhető: ha az illető mondjuk 1934-ig oktatott a PTE-n, akkor a kolléga 1934-et adta meg a fénykép dátumául. Ez persze problémás abból a szempontból, hogy megtippelt információt terjesztünk, de attól félek, olyan helyzetek is adódhatnak, amikor már a kép jogtisztasága is kérdéses, viszont ehhez a részéhez szokás szerint hülye vagyok. Mi a véleményed? Pasztilla 2022. január 22., 17:54 (CET)
@Pasztilla: teljesen igazad van. A Kellner-képet törlésre jelöltem, a többit most nem tudom megnézni, de elég valószínű, hogy azok is jogsértők. – Regasterios vita 2022. január 22., 18:57 (CET)
Katona Béla hegedűművész fotója
szerkesztésKedves Regasterios! Kérlek, hogy nézd meg Katona Béla hegedűművész fotóját. Szerintem gondok lesznek vele talán, de jó lenne megmenteni, mert látszik rajta, hogy egy magántulajdonban lévő fényképfelvétel digitális másolata. Bela Fischer szerkesztő tette fel oda is, az itt írt szócikkében is szerepel. Te tudod, hogy ilyenkor mi a teendő. Ha a 18 éves művészről készült felvétel fotósa nem ismert, akkor úgy tudom, a tulajdonos adhat engedélyt a permission_kukac_wikimedia.org-ra, vagy elég ha csak a forrását megadja? A felvétel állítólag 1938 körül készült. Kérlek, rendezd le a szerkesztővel a kérdést. Nagyon szépen köszönöm! – Bizottmány vita 2022. február 1., 07:30 (CET) Ui.: „A német wikipédia szerint: Fischer Béla nagyapja, Katona Béla (* 1883. június 17.) és nagybátyja, Katona Béla (* 1920. április 21.) hegedűművészek voltak előtte. Fischer 1944-ben fejezte be képzését a Zeneakadémián.” – Bizottmány vita 2022. február 1., 07:33 (CET)
@Bizottmány: biztos, hogy gondok lesznek vele, fel is sablonoztam a képet, de nem csak ezt, hanem a többi feltöltését is, mert mindegyik problémás. A Commonsba biztosan nem tölthető fel ez a portréfotó, a magyar wikire talán. A feltöltőnek írtam röviden kiegészítéseket a Commons-vitalapjára, de ennél többet nem tudok vállalni sajnos. – Regasterios vita 2022. február 2., 14:54 (CET)
- Kedves Regasterios! Ezt is hálásan köszönöm. Sajnos, úgy nézem, hogy vagy maga a művész (a Katona Béla-rokon), vagy egy általa megbízott szerkesztő (az ő neve alatt) foglalkozott a német szócikkel [1]. Ez is akadály, hogy szerintem már nem igazán tud magyarul, csak talán szlovákul és németül. Meglátjuk. Hálásan köszönöm! Hiányzik a higgadt jelenléted, de első a karrier! Üdvözlettel – Bizottmány vita 2022. február 2., 15:06 (CET)
Szerintem sem igazán tudhat magyarul. Ha mégis, és reagál vagy kérdez valamit, majd válaszolok neki, amennyiben észreveszem. – Regasterios vita 2022. február 2., 18:03 (CET)
Szabó Béla (festő, 1937)
szerkesztésKedves Regasterios! Kérlek, nézz be Szerkesztővita:Miklós Nándor lapjára és nézd meg légy szíves, hogy miként tudná engedélyeztetni a tárgyban szereplő művész képeit. Nem tudom, hogy járható út-e, amit tanácsoltam. Köszönöm szépen. – Bizottmány vita 2022. február 26., 23:15 (CET)
@Bizottmány: válaszoltam neki. A legutóbbi hozzászólásodat nem értem egyébként: a testvér nem említette, hogy más képeket is tervezne feltölteni, de utána arról írtál, mi lenne a teendő ilyen esetben (az ezzel kapcsolatos tanácsoddal, bevallom, nem értek egyet amúgy). – Regasterios vita 2022. február 27., 12:15 (CET)
- Kedves Regasterios! Nagyon köszönöm! Még jó, hogy kérdeztem tőled, ezek szerint nincs kiskapu, konkrét képre vagy képekre kell szólnia az engedélynek. Köszönöm a gyors választ.– Bizottmány vita 2022. február 27., 12:47 (CET)
@Bizottmány: előfordul, hogy pl. valaki a saját honlapján található minden saját készítésű képre engedélyt ad, ilyen esetben nem szükséges konkrétan megnevezni az egyes képeket. Az általad javasolt megoldás azért nem lenne jó, mert ebben az esetben – ha jól értettem a mondanivalódat – előre kitöltetnénk egy olyan engedélyt a művésszel, amelyben nem lenne általa egyértelműen körülhatárolva, mely képeire ad tulajdonképpen engedélyt. Ehelyett a testvér az előre kitöltött engedélyhez utólag csapná hozzá a szerző egyes műveit. Ez persze nyilván előzetes szóbeli megállapodás alapján történne, de szóbeli megállapodásra való hivatkozást nem tudunk elfogadni. – Regasterios vita 2022. február 28., 18:51 (CET)
Igen, értem én, jogilag is jobban védi a Wikipédiát, ha mégis valami gond adódna némely képpel. Majd ha bejáródik ez az út, akkor Miklós Nándor is már rutinosan tudja intézni a következő képeket, amiben (legalábbis egy portréban) reménykedek. – Bizottmány vita 2022. február 28., 18:59 (CET)
MyOEKO-TEX logó
szerkesztésKedves Regasterios, légy szíves olvasd el a Permissons-ra küldött, neked szóló mai (febr. 27.) e-mailemet (az e-mail tárgyában ez szerepel: [Ticket#2022020210003662] Engedély) és kérem a válaszodat. Üdv. – Elkágyé vita 2022. február 27., 09:29 (CET)
@Elkágyé: válaszoltam. – Regasterios vita 2022. február 27., 12:30 (CET)
Köszönet(ek)
szerkesztésKedves Regasterios, észleltem, hogy általam elhelyezett képeket rendezett helyre továbbítottál. Nagyon szépen köszönöm. Általában ügyelni szoktam, hogy ne kelljen másnak takarítani utánam, de láthatólag nem vagyok elég körültekintő. Nyilván azért alakult így, mert az volt bennem, hogy ó, úgyis csak holmi ideiglenes eszmecseréhez vannak. Még egyszer kösz. – Garamond vita 2022. március 1., 18:36 (CET)
@Garamond: igazán nincs mit, nem jelentett problémát. Azért tettem át a fájlokat a Commonsban, mert nem jelezted a leírólapon, hogy ideiglenesnek szánod őket. – Regasterios vita 2022. március 1., 21:34 (CET)
- Jogos. Az eszmecseréből alighanem világos volt; na de az nem leírólap. – Garamond vita 2022. március 1., 22:35 (CET)
Egy adag kis felbontású, homályos és ijesztő mértékben redukált palettájú kép (vrts)
szerkesztésSzia! Nem tudom, miért vagy beCCzve a „B. Éva” sorozathoz, de hátha érted, hogy miért küld valaki negyed megapixel alatti, igen rossz minőségű képeket és hozzájuk tartozó igen kétséges engedélyeket, mert én tanácstalan vagyok. Reflexből törölném, de érzésem szerint a felküldők igen idős személyek, és többszöri próbálkozásra is egyre rosszabb képek érkeznek; hátha te tudsz valamit ezek hátteréről (miért küldik), vagy hogy hogyan lehetne elérni hogy előbb készüljenek értékelhető képek, és csak utána fáradjanak az engedéllyel... (2022022810005951, 2022022710001608, és még volt 4 másik amit lezártam régebben, ugyanebben a folyamatban). Hátha te kevésbé vagy tanácstalan. grin ✎ 2022. március 1., 20:19 (CET)
@Grin: néha-néha szoktam segíteni @Nyárizápornak segíteni képek engedélyeztetése terén e-mailben, de ehhez a sorozathoz nincs közöm, nem ismerem a hátteret sem (azon kívül, hogy az ő ismerőséről van szó feltehetően). Annyit ugyan írt nekem néhány nappal ezelőtt többek között, hogy valóban egy idős hölgyről van szó, és segítséget kért tőlem (konkrétan hogy vegyem fel a hölggyel a kapcsolatot), de nem volt se időm, se energiám vele foglalkozni. A konkrét okát nem tudom, miért kaptam meg én is az általad említett levelet. Ilyen rossz minőségű képeket én sem fogadnék be egyébként. – Regasterios vita 2022. március 1., 21:20 (CET)
- Korábban írtam, hogy töröljétek a képeket. Azóta beszéltem Vele, nem is tud másikat küldeni, szkennelni sem. Jogos, törölni kell, kettő kép . Köszönöm!
- Nyárizápor vita 2022. április 14., 09:25 (CEST)
Töröljétek a képet? Feljavította egy fotós, de ha az sem jó, és kicsi is, akkor nincs képe. Köszönöm! Főfotó képei közt van sok képe, de a Fortepan-nál nincs feltöltve. Fotósai már nem élnek, tudtommal.
Pécsi Eszter fotója
szerkesztésKedves Regasterios! Nézd meg légy szíves Pécsi Eszter fotóját a Commonson, hogy nem kellene-e engedélyt kérni vagy a BME-től, vagy az örökösöktől? Ne haragudj, hogy terhellek vele, de te érthetően és célirányosan tudod ezeket intézni. Nagyon szépen köszönöm! – Bizottmány vita 2022. március 10., 21:59 (CET)
@Bizottmány: javítottam a licencet, így még belefér szerintem. Talán a kép hátulján rajta van a fotós neve, de ezt valószínűleg nem lehetne ellenőrizni úgy, hogy maga a fotó ne sérüljön meg. – Regasterios vita 2022. március 12., 19:40 (CET)
Kedves Regasterios! Nagyon szépen köszönöm. Jó, hogy megkérdeztelek, így rendezetté vált a fotó licence. Üdv, – Bizottmány vita 2022. március 13., 07:50 (CET)
Kedves Regasterios! Azt szeretném kérni Tőled mint szerkesztőtől, hogy töltsd fel légy szíves Erdődy Ferenc költő fényképét
szerkesztésKedves Regasterios! Azt szeretném kérni Tőled, hogy töltsd fel légy szíves Erdődy Ferencnek az [[2]] általam készített fotóját a Magyar költők, írók listája „E” betűjéhez, hogy ott szerepelhessen azon költők és írók fényképei között, akiknek a fényképe oda már fel van töltve. Azért Tőled kérem ezt, mert én a te, vagy más szerkesztő jóváhagyása nélkül nem tudom magam feltölteni. És ha megpróbálkoznék vele, akkor előfordulhatna az, hogy sokáig nem venné észre egyetlen szerkesztő sem, aztán később akár el is sikkadna a feltöltések között, anélkül, hogy egy szerkesztő jóváhagyná a feltöltésemet. A múltkor a Te kedves segítséged révén sikerült azt elérni, hogy a három bejegyzésem ott lehessen a mostani helyén. Erdődy Ferencet és engem is nagy örömmel töltene el, ha ezt megtennéd, mert mind a ketten úgy érezzük, hogy Erdődy Ferenc a költői munkássága alapján méltó arra, hogy a fényképe ott szerepelhessen a többiek fényképei között. Főképpen azért méltó ő erre, mert a szonettkoszorúja megírásával a költészet „csúcstermékét” alkotta meg és egyben azon nagyon-nagyon kevés valaha élt magyar költők egyike, akik megírtak egy szonettkoszorút. És plusz még az ő szonettkoszorúja a szonettkoszorúkon belül is nagyon-nagyon magas művészi színvonalat képvisel, ezt így értékelik azok az irodalmat jól ismerő és egyben az irodalomban nagyon jártas emberek, akik olvasták az ő szonettkoszorúját. Végül mégegyszer kérem Tőled, hogy légy szíves tedd ezt meg, és bízok abban, hogy a szonettkoszorú megírásával Erdődy Ferenc szerinted is méltó arra, hogy a fényképével együtt lehessen jelen a Magyar költők, írók listáján. Szervusz, üdvözöllek!– Olasz Sándor vita 2022. március 17., 02:14 (CET)
Japán jog a magyar alkotásokra?
szerkesztésSzia! Tudnál abban segíteni, elmagyarázni az üzenetet hagyónak, hogy az általam feltöltött kokesibabákról készült képek nem eshetnek a japán szerzői jog hatálya alá, mert mind a babák alkotója, mind azok fotósa magyar. Köszönöm a segítséged. Vagy ha ebben nem tudsz segíteni, kihez fordulhatok esetleg? Üdvözlettel – Dodi123 vita 2022. április 4., 15:52 (CEST)
@Dodi123: sajnos elég gyenge az angolom. @Xia fog tudni segíteni szerintem. Az ő számára segítségképpen: a c:Category:Réka Tóth-Vásárhelyi képeiről van szó, mind a fotóstól, mind a művésztől van engedély. Regasterios vita 2022. április 4., 22:51 (CEST)
- válaszoltam neki. Xia Üzenő 2022. április 4., 23:40 (CEST)
- @Xia, Regasterios: Köszönöm mindkettőtöknek a segítséget. – Dodi123 vita 2022. április 5., 09:10 (CEST)
Plakátkép feltölthetőségével kapcsolatos kérdés
szerkesztésKedves Regasterios. A következő kérdéssel fordulok hozzád, mint szakértőhöz: embert ábrázoló plakátról (Popély Gyula történész) szabad-e a Commons-ba képet feltölteni? Ezt a fényképet én készítettem, de a plakáton lévő képet nem. (nem csak a plakát látszik, hanem részben a környezete is)? 12akd vita 2022. április 24., 09:22 (CEST)
@12akd: ha a plakát van a fókuszban az általad készített fotón, akkor csak a szerzői jogtulajdonos engedélyével lehet feltölteni, a magyar wikire is. – Regasterios vita 2022. április 24., 18:55 (CEST)
@Regasterios: És ha nem? Az is csak egy részlet az utcaképen? 12akd vita 2022. április 26., 08:16 (CEST)
@12akd: akkor nem, de ez esetben meg nem lenne alkalmas a kép Popély Gyula illusztrálására. – Regasterios vita 2022. április 29., 21:41 (CEST)
- @Regasterios, 12akd: Szerintem van egy halvány esély, hogy a kép felhasználható. Ehhez az kell, hogy a plakát panorámaszabadságos országban, kültérben, állandó jelleggel legyen kiállítva. A klasszikus precedens ez az Adolf Eichmannt ábrázoló fénykép, amely ennek a berlini buszmegálló-emlékhelynek a fényképéből lett kivágva. Mivel a buszmegálló a szabadban van, Németország panorámaszabadságos ország és a plakát állandó tartozéka az egykori Zsidóügyi Hivatal közelében lévő buszmegállónak, a plakátról lehetett szabad képet csinálni, amiből aztán származékos műként az Eichmann-fotó is kinyerhető volt.
- Hogy aztán a Popély-plakát ezeket az akadályokat veszi-e, azt nem tudom megmondani. -- Malatinszky vita 2022. április 29., 23:11 (CEST)
@Malatinszky: ha a plakát egy fotót ábrázol, és Magyarországon hozták először nyilvánosságra, akkor ennyi esély sincs, lásd Commons:Freedom_of_panorama#Summary_table (lábjegyzet). – Regasterios vita 2022. április 29., 23:26 (CEST)
- Nehéz erről értelmesen vitatkozni, mert nem tudjuk, pontosan hogy fest a plakát. Én -- lehet hogy hibásan -- úgy képzelem, hogy a Mi Hazánk Mozgalom választási plakátjáról van szó; ha igen, a mű kényelmesen belefér az Szjt. 68. § (1)-ben megfogalmazott "képzőművészeti, építészeti és iparművészeti alkotás" kategóriába, dacára annak, hogy alkotóeleme egy vagy több fénykép. A probléma inkább ott van, hogy a plakát vélhetőleg nem "állandó jelleggel" van kiállítva, márpedig ez szintén feltétele lenne a felhasználhatóságnak. -- Malatinszky vita 2022. április 30., 15:20 (CEST)
@Malatinszky: @Regasterios: Köszönöm az észrevételeket. Nem állandó jelleggel volt kiállítva, hanem csak választások előtt a budapesti Podmaniczky utcában. Feltöltöm aztán töröljétek, ha úgy gondoljátok: [3]. 12akd vita 2022. május 1., 08:29 (CEST)
@12akd: törlésre jelöltem. Nem igazán értem, hogy ha számodra is egyértelmű, hogy nem felel meg a fotó minden szükséges feltételnek, akkor miért töltöd fel. – Regasterios vita 2022. május 1., 11:17 (CEST)
@Malatinszky: @Regasterios: Nem azért töltöttem fel, hogy ne legyen letörölve. Hanem azért, mert így a jogvédettségi idő után autómaikusan visszaáll (azaz talán 70 év múlva) ismereteim szerint. De én akkor már talán nem fogok élni, a kép viszont nem veszik el. Talán pont. Regasterios magyarázta el pont egyszer, hogy a törölt képeket a Commons tárolja, és megfelelő időben visszaállítja. 12akd vita 2022. május 1., 15:55 (CEST)
- A plakátra vonatkozó szerzői jogvédelem a plakát alkotójának -- vélhetőleg jövőbeli, egyelőre ismeretlen időpontú -- halála után 70 évvel, legkorábban 2093. január elsején -- jár le. Elképzelésed szerint hogy működik az az automatizmus, amely majd 2093 után felkutatja az alkotó személyét, az alkotó halálának napját, áttekinti a közben eltelt évtizedek esetleges szerzőijog-változásait, majd a képed helyreállítását elvégzi? -- Malatinszky vita 2022. május 1., 16:04 (CEST)
@Malatinszky: @Regasterios: Pontosan. Regasteriossal és Tacsipacsival szoktam ezügyben levelezni. Most sajnos nem találom meg a vonatkozó részt, de egyszer valaki konkrétan azt írta, hogy a törlés igazából nem törlés, csak elteszi a Commons a megfelelő időre. Jelen esetben - ha nem ismert a szerző - én 2093-ra gondolnék. 12akd vita 2022. május 1., 16:32 (CEST)
@12akd: értem a logikát, de szerintem az ilyen eljárást, legfeljebb egy-egy esetben lehet tolerálni, tömegesen nem. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb rádszólna valaki a Commonsban, ha azt látja, hogy tömegesen törlik a nemrég feltöltött fájljaidat. Tudom, ez csak egyetlen kép, de szerintem ne szokj rá erre, főleg úgy, hogy nem te jelölöd törlésre a képet. A helyreállítás abban az esetben történhet meg 2093-ban, ha valaki a törlési megbeszélés oldalát be is teszi a megfelelő kategóriába. Különben teljesen elkallódik. – Regasterios vita 2022. május 1., 17:43 (CEST)
@Malatinszky: @Regasterios: Jó, köszönöm. Akkor félreértettem ami (ha te voltál anno) írtál. 12akd vita 2022. május 1., 17:48 (CEST)
Képkategorizálás kérdése a Commons-on
szerkesztésKedves Regasterios! Nagyon hálásan köszönöm, hogy külön kérdés nélkül válaszoltál @Mirabella: képügyben feltett kérdésére. Most kérlek, nézz rá @Palotabarát: vitaoldalára Tárgy:Felvilágosítás kérése Wikidata ügyben, mert olyan kérdés merült fel, amiben ismét te tudsz megnyugtató választ adni. Nagyon szépen köszönöm! Üdv, – Bizottmány vita 2022. május 6., 06:56 (CEST)
@Bizottmány: nem nagyon tudok mit hozzáfűzni ahhoz, amit ott Palotabarát leírt. – Regasterios vita 2022. május 6., 21:43 (CEST)
Köszönöm szépen. Azóta kicsit tájékozódtam egyes Commons kategóriákban, és már én is látom, hogy nem egyedüli vagyok a kategóriaalkotásban (az esetben is, ha csak egy-egy képről van szó), de hirtelen meglepett a Wikidatán talált tény, hogy a kategóriáknak is önálló WD lapjuk van, vagy lesz, és ezért gondolkodtam el a dolgon, hogy esetleg nem én csinálom-e rosszul. Köszönöm szépen, hogy ilyen gyorsan válaszolsz mindig. :-))) – Bizottmány vita 2022. május 6., 21:57 (CEST)
SiposBéla feltöltései Arcanumról
szerkesztésSzia! SiposBéla1945 szerkesztő által március-május során Commonsra feltöltött Arcanumos képek, 1930-as évekből: a PD-licenc elfogadható? Nagyon jó lenne, ha megmaradhatnának. Akela vita 2022. május 12., 15:26 (CEST)
@Akela: ha nem deríthető ki a szerző személye, akkor elfogadható. Maga a lexikon nem említi a szerzőket, de az Arcanum arckeresőjét mindenképpen ajánlott használni feltöltés előtt, hátha máshol is megtalálható az adott kép. Remélem, @SiposBéla1945 is ezt teszi. – Regasterios vita 2022. május 15., 09:56 (CEST)
- Kedves Regasteiros!
- Próbáltam az ARCANUM arckeresőjét használni, feltöltöttem egy képet, de nem engedte. Én az Egyetem (PTE) Tudásközpontjának ARCANUMA-t használom, de az arckeresőt az ARCANUM nem engedi használni, így elakadtam. Valószínű, hogy egyéni előfizetést kéne használni.
- Üdvözlettel SiposBéla1945 vita 2022. május 15., 12:40 (CEST)
Rendben, köszönöm. Akela vita 2022. május 15., 09:57 (CEST)
- A Magyar Színművészeti Lexikonban először megnézem azt, hogy az illető személyről van-e Wikipédia cikk és ha van, de nincs fénykép azt töltöm fel. Ellenőrzöm, hogy a személy azonos-e, tehát a fényképen szereplő személy és a Wikipédia cikkben szereplő személy. A Lexikon nem közölt adatot arról, hogy ki volt a fényképész. A Vasárnapi Újságban viszont legtöbbször van adat az alkotóról, akiknek a személye beazonosítható.
- http://fotomuzeum.hu/media/tanulmanyok/1282829663_A_VU_metszoi,_rajzoloi_es_fenykepeszei.pdf
- Ezeknek az alkotóknak egy kivétellel van Wikipédia cikke is. Így a hivatkozást meg tudom tenni.
- Egyelőre ennyit tudok tenni. Az arckeresőt nem tudom használni.
- Üdvözlettel SiposBéla1945 vita 2022. május 15., 11:58 (CEST)
Képváltozatok összekötése
szerkesztésSzia! A Fájl:Fenyő János Friderikusz Sándor.jpg képből az infobox számára kivágtam Fenyő János arcképét, és feltettem Fájl:Fenyő János cropped.jpg néven a commonsba. Az eredeti képhez szerettem volna az "Új változat feltöltése" linken keresztül hozzácsatolni, de nekem azt jelezte, hogy ezzel felülírnám az eredetit. Ezt nem akarnám, de azért jó lenne valahogy jelezni, hogy a kivágott kép az eredetiből van. Az engedély is, ami talán már megérkezett, csak még nem lett feldolgozva, az eredetihez van, de egyértelműen a kivágottra is vonatkozik. Van mód ezek valamilyen módon történő összekötésére? – Dodi123 vita 2022. május 20., 17:34 (CEST)
@Dodi123: jó, hogy írsz ennek a képnek a kapcsán, készültem jelezni neked, hogy még nem érkezett rá engedély. Kérdésedre válaszolva: ha majd az eredeti kép is átkerül a Commonsba, ott megvannak azok a sablonok, amelyek segítségével könnyen meg lehet oldani a képek egymásra való hivatkozását (Az Új változat feltöltése gombhoz ennek semmi köze, az nem erre való). Addig nem marad más, mint egyszerűen belinkelni mindkét képet a másik leírólapjára, bár elég faramucin néz ki, hogy egy huwikin található képre hivatkozol a Commonsban. Jobb lett volna vagy a vágott változatot is a huwikire tölteni, vagy megvárni, míg megérkezik és feldolgozára kerül az engedély, s utána foglalkozni a változatok készítésével. Mindenesetre a Commons-változatra is rátettem a sablont, ami jelzi, hogy engedélyre vár. – Regasterios vita 2022. május 20., 17:47 (CEST)
- Köszönöm. Valamiért úgy vettem, hogy ezt is már áttetted a Commonsba, ahogyan több általam feltöltött képet is. Figyelmetlen voltam. A fotósnak üzentem, hogy az engedélyező levél beküldéséről valószínűleg elfeledkezett, kértem, hogy pótolja. – Dodi123 vita 2022. május 20., 18:11 (CEST)
@Dodi123: Vértes György küldött egy engedélyt 2022053110008366 ticketszám alatt, miszerint a mellékelt képet engedélyezi, de nem mellékelt semmilyen képet a levelében. Mindazonáltal az engedélyben nem csatolt képre kellene hivatkoznia az ügyfélszolgálat munkájának megkönnyítése érdekében, hanem be kellene linkelni az érintett kép Wikipédia-linkjét. – Regasterios vita 2022. június 3., 16:41 (CEST)
Meg ma is érkezett egy ugyanilyen tartalmú, de mellékelt kép nélküli engedély tőle 2022060310002378 ticket alatt. – Regasterios vita 2022. június 3., 16:46 (CEST)
- Köszönöm az értesítést. Írtam a fotósnak, hogy egyeztessünk, melyik képekhez küldött engedélyt. Az egyik valószínűleg a Fenyő János Friderikus Sándor.jpg, de a másikat egyelőre nem tudom beazonosítani. Hacsak nem az abból kivágott arcképre gondolt, és ahhoz küldött külön engedélyt. De ahhoz külön nem szükséges, mert az eredetihez tartozó érvényes arra is, ha jól gondolom. – Dodi123 vita 2022. június 3., 19:09 (CEST)
Filmplakátok
szerkesztésSzia! Három jelentős magyarországi filmforgalmazótól sikerült engedélyt szerezni a plakátjaik feltöltésére a kapcsolódó cikkekhez. Ezek az ADS Service Kft, a Vertigo Media Kft és a Prorom Entertainment Kft. Mindegyik engedélyt elküldték a [email protected] e-mail címre. Tudnál segíteni, hogy rögzítésre kerüljön az OTRS-ben és el tudjuk kezdeni a plakátok feltöltését? Köszönöm szépen a segítséget előre is! Üdv, Kirtap92 vita 2022. június 2., 17:01 (CEST)
- megjegyzés Őszintén szólva nagyon erősen kétlem, hogy "jelentős magyarországi filmforgalmazók" jogosultak lennének CC-BY-SA engedélyt adni filmplakátok felhasználására. Ha a felhasználási engedély csak a wikipédiás felhasználásra korlátozódik, akkor talán egy árnyalatnyival kevésbé valószínűtlen a jogosultság, de akkor meg nem szabad tartalomról van szó, ahol például az élő személy képmása ütközik a WP:NEMSZABAD tilalmába.
- Arra mindenképp ügyeljetek, hogy az engedély szövege tartalmazzon egy nyilatkozatot arról, hogy az adott filmforgalmazók jogosultak ilyen engedélyt adni, és legyen valami plauzibilis magyarázat arra, hogy ez a jogosultság honnan származik (a filmforgalmazó megszerezte a plakát szerzői jogát, a szerzői jog tulajdonosa delegálta a mű feletti rendelkezés jogát a filmforgalmazónak, stb.). -- Malatinszky vita 2022. június 2., 18:00 (CEST)
- Én nem értek hozzá, csak annyit tudok, hogy más forgalmazótól már vagy 15 éve töltünk fel filmplakátokat. Ha azt szabadott, ezeket miért ne szabadna? Ezen kívül nem egy adott engedélyt, hanem 3 is, még ha valamelyik tévesen is adott engedélyt, gondolod mindegyik kontár és nem tudják a saját hatáskörüket, illetve hogy mire adhatnak engedélyt illetve mire nem? A Vertigótól emlékszem, hogy konkrétan az ügyvezető írt e-mailt. Ezek magyar plakátok, az ő munkáik. Mindenesetre én ezen a ponton átadom a terepet a vitára, nem értek a jogi dolgokhoz, sok sikert! Kirtap92 vita 2022. június 2., 18:36 (CEST)
@Kirtap92: a Vertigo által küldött szövegben felfigyeltem arra, hogy az engedélyező külön jelezte, miszerint a mi felelősségünk, hogy ha előzetes (szaggatott korhatáros) plakátot használunk fel, akkor azt később lecseréljük a véglegesre. Ezt senki nem fogja követni, és szinte csak a felöltöltő szerkesztőn fog múlni, hogy ezt megteszi-e, ha más nem figyel rá. Most rákerestem a FórumHungary közelmúltban feltöltött plakátjaira, főleg @Bandee0615 töltögeti fel őket, és feltűnt, hogy elég sok közöttük a szaggatott korhatáros plakát, ami azt (is) jelenti, hogy ezek a korhatárbesorolások módosulhatnak a moziba kerülésig. Rögtön találtam is rá egy példát a Doctor Strange az őrület multiverzumában című film kapcsán, amelynek az előzetes plakátján 12-es korhatárbesorolás látható, a véglegesen pedig már 16-os. Bandee0615 feltöltötte ugyan az utóbbit is, mint látható, de aztán nemhogy nem töröltette a korábbi plakátot, hanem még benne is hagyta a cikkben (az előbb eltávolítottam), ami véleményem szerint már valóban ütközik a Malatinszky által is említett WP:NEMSZABAD-dal, pontosabban annak a minimalitásra vonatkozó pontjával. Ezért én azt javaslom, hogy ennél a három forgalmazónál, és minden későbbi engedély esetében, csak és kizárólag végleges plakátokat lehessen feltölteni, és ez a kikötés kerüljön bele a majd elkészítésre kerülő engedélysablonba is. Sőt én utólag is törölném az összes olyan plakátot a FórumHungarynál, amelyeken szaggatott a korhatár-besorolás, mert nem tartom kizártnak, hogy ezek felhasználhatóságát valamilyen törvény is szabályozza. Persze ennek utána kellene nézni, de valószínűleg nem véletlenül hívta fel erre a figyelmet, és hárított minden felelősséget a vertigós illetékes. Ha hozzáférhető a nem szaggatott besorolású változat is még egy-egy régebbi filmnél, akkor az persze feltölthető, és le lehet vele cserélni az előzetes plakátot. Mit gondolsz erről? Ezt felvetném a kocsmafalon is. A ticketszámok egyébként a következők, nyugodtan elkezdheted készíteni a sablont, és feltölteni a képeket:
- ADS Service Kft. 2022052710005055
- Vertigo Média kft. 2022052710007106
- Prorom Entertainment Kft. 2022053010009107
– Regasterios vita 2022. június 4., 18:58 (CEST)
Elkészültek az engedélysablonok, rájuk tudnál nézni, hogy szerinted így jók lesznek-e?
Teljes mértékben egyetértek veled a szaggatott (nem végleges) besorolású plakátokkal kapcsolatban, így azt is írtam bele a sablonokba, hogy nem is szabad őket feltölteni, hogy ne kelljen aztán cserélgetni meg ilyesmi. Ezen kívül ugyan nem mindegyik kérte külön, de inkább beleírtam mindhárom esetében, hogy a hivatalos honlapot lehessen forrásként használni. Ezzel ki lehet szűrni talán, hogy kétes helyről származó plakátok feltöltésre kerüljenek. Ami a Forum Hungary esetén feltöltött szaggatott korhatáros plakátokat illeti, azt látom, hogy a hivatalos honlapjukon 2013-ig simán megtalálható (feltételezem) az összes plakát. A régebbi plakátokat is elképzelhető, hogy meg lehet találni a keresővel, majd ki kell próbálni. Talán ez esetben a Port.hu is segítségül hívható, mert csak hivatalos plakátokat töltenek fel, és ott régebbiek is megtalálhatóak (és a forrást is feltüntetik). A Forum-Hungary engedélysablonjához egyelőre nem nyúltam hozzá. Ez az oldal (Wikipédia:Filmműhely/Engedélyezett filmposzterek, borítók) segíthet az ügy megoldásában, mert itt lehet látni egyben, hogy milyen filmekhez töltöttek fel plakátokat eddig. Kirtap92 vita 2022. június 4., 20:02 (CEST)
Még egy gondolat: azt se bánnám, ha a forrás megadásakor a https://archive.org/ segítségével archívan adnánk meg a linket... A lemezborítóknál egy ideje már így csinálom, mert sokszor a régi linkek megszűnnek, mikor felújítják a honlapot pl... Ezzel talán ki lehetne küszöbölni ezt a problémát is. Nem tudom ezt mennyire lehetne megadni feltételnek, vagy elég inkább a gyakori plakátfeltöltőknek jelezni, ha egyetértesz vele. Kirtap92 vita 2022. június 4., 20:06 (CEST)
@Kirtap92: szerintem feltételként ezt nem érdemes megszabni, de javaslatként meg lehet fogalmazni. Talán a sablon használati útmutatója alkalmas erre, de ez csak egy ötlet. – Regasterios vita 2022. június 4., 20:44 (CEST)
- A szaggatott besorolású plakátokért én kérek elnézést, régebben láttam példát olyanra, hogy két plakát is benne lett hagyva egy adott cikkben, azóta csináltam én is ezt, de nem sűrűn, talán 2-3 cikknél (Az oroszlánkirály (film, 2019)). Szerintem sem jó ötlet ez. Legyen feltöltve a végleges plakát.
- El is kezdtem a sort a Katonadolog című filmhez a plakát feltöltését, de valami nem jó (Katonadolog.jpg). Nem jön fel a ablak az adott sablonnal feltüntetve, mint ahogy a Fórum Hungary-nál. Vagy valamit én csináltam rosszul? Bandee0615 vita 2022. június 4., 21:21 (CEST)
@Bandee0615: ennyiből nem igazán értem, mi a problémád. Kifejtenéd bővebben? – Regasterios vita 2022. június 4., 21:24 (CEST)
- Az engedély paraméterhez beillesztettem a PROROM Entertainment-engedély sablont, de nem jeleníti meg úgy a jogvédett táblázatot, mint ahogy a Fórum Hungary-nál szokta. Én rontottam el valamit? Vagy most már teljesen máshogy kell csinálni? Bandee0615 vita 2022. június 4., 21:30 (CEST)
Remélem nem az a baj, hogy a moziplakájta szót kijavítottam moziplakátja szóra. Apród vita 2022. június 4., 21:32 (CEST)
- ostoba fejem, szíves elnézéseteket. Köszönöm szépen! :) Bandee0615 vita 2022. június 4., 21:35 (CEST)
(Szerkesztési ütközés után) @Bandee0615: kapcsos zárójelek közé kell tenni így. Egy csomó plakátot feltöltöttél már, azt hittem, ezzel tisztában vagy. – Regasterios vita 2022. június 4., 21:37 (CEST)
- Igen tisztában, csak alig látok ki a fejemből munka után, és elmaradt, bocsánat. Köszönöm a segítséget. Pár perc múlva még 3-at feltöltök. Egyébként mind meg lesz idővel. Bevállalom, hogy megcsinálom az összeset, elsőnek a PROROM-ot. Filmműhelyben is elkészítem a táblázatokat. Szép estét mindenkinek. Bandee0615 vita 2022. június 4., 21:45 (CEST)
Nekem sikerült betennem a filmplakátot betenni a szócikkbe. Apród vita 2022. június 4., 21:36 (CEST)
Van még egy ilyen cikk, ahol kettő képet töltöttem fel még régebben, az egyiket tudnátok törölni? Köszönöm előre is, a cikk a következő: Halál a Níluson, meg talán az új Sikoly filmnél is van egy ilyen dolog, és ennyi. Ezentúl csak a végleges plakát lesz feltöltve. Bandee0615 vita 2022. június 5., 17:42 (CEST)
Szia! A Mozinet Kulturális Szolgáltató Kft-től érkezett még egy engedély. Ezt is meg tudnád majd nézni légy szíves? Köszönöm szépen! Kirtap92 vita 2022. június 8., 19:20 (CEST)
@Regasterios: Nem szeretném, ha elsikkadna a fenti figyelmeztetésem. Nekem már nincs OTRS-hozzáférésem. Megnéznéd, hogy szerepel-e az engedélyek szövegében az a nyilatkozat, hogy az engedély adója egyben tulajdonosa a szerzői jognak, vagy ha nem is, valami más okból jogosult megengedni nekünk, hogy a plakátot használjuk? --Malatinszky vita 2022. június 7., 22:28 (CEST)
@Malatinszky, az alábbi engedélyek érkeztek:
- ADS Service Kft.:
„Az ADS Service Kft. által forgalmazott filmek plakátjainak szerzői jogának tulajdonosaként hozzájárulok, hogy a képeket a Wikimédia-projektek oldalain felhasználhassák a kapcsolódó szócikkek illusztrálására.”
- PROROM Entertainment:
„Az általunk készített plakátokat használjátok nyugodtan, az online verziók elérhetőek az alábbi linken: https://prorom.com/hu/movies”
- Vertigo Média kft:
„A Vertigo Média Kft. által forgalmazott filmek plakátjainak szerzői jogának tulajdonosaként hozzájárulok, hogy a filmek magyar plakátjait a Wikimédia-projektek oldalain felhasználhassák a kapcsolódó szócikkek illusztrálására, a forgalmazó hivatalos oldaláról felhasználva (www.vertigomedia.hu). Az oldal kizárólafos és egyoldalú felelőssége, hogy amennyiben egy film előzetes (szaggatott) korhatáros plakátját használja fel, akkor később cseréli azt a végleges korhatáros plakátra. Ennek elmulasztása esetén minden anyagi és jogi felelősség felhasználót terheli, ilyen irányú felhasználás, vagy ebből fakadó jogsértő magatartás esetén forgalmazót felelősség nem terheli. A plakátokat tartalmában szerkeszteni, bármilyen módon tartalmában módosítani szigorúan tilos, a plakátokat szerzői jog védi.”
A magam részéről úgy gondolom egyébként, a film forgalmazóiként ezeknek a cégeknek van hatáskörük arra, hogy eldöntsék, Magyarország határain belül hol és milyen felületen engedélyezik az adott filmek plakátjainak megjelenését. Ez a joguk valószínűleg korlátozott, de nem tartom valószínűnek, hogy egy a promóciós célokkal összhangban lévő megjelenés ütközne a forgalmazó és a gyártó közötti szerződés szellemével vagy betűjével. – Regasterios vita 2022. június 22., 20:59 (CEST)
- Oké, köszönöm a választ. -- Malatinszky vita 2022. június 22., 21:03 (CEST)
Szia! Érkezett még egy engedély a Cirko Film Kft-től a permissions e-mail címre filmplakátokra. Tudnál segíteni az OTRS-rögzítésben, hogy el tudjam készíteni a sablonját? Köszönöm előre is! Kirtap92 vita 2022. október 4., 15:16 (CEST)
@Kirtap92: sajnos nem. – Regasterios vita 2022. október 15., 22:15 (CEST)
Dungeons & Dragons képek
szerkesztésHello!
Láttam, hogy törölted a D&D képeit, (itt szerepeltek volna: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Live_For_Kill/Dungeons_%26_Dragons) a kérdésem, hogy ha elfogadják a beküldött engedélyeket, akkor vissza lehet állítani, vagy ilyenkor újra fel kell töltenem, és újra elküldeni az engedélyeket?
Kösz. Kry 2022. június 2., 20:33 (CEST)
@Live For Kill: helyre lehet állítani a képeket. – Regasterios vita 2022. június 3., 16:36 (CEST)
- Kösz. Arról esetleg valami hír, hogy mikor lesznek az engedélyek elfogadva? Kry 2022. június 3., 17:22 (CEST)
Templom alaprajza
szerkesztésSzia! Nem tudom eldönteni, hogy feltölthetem-e innen a 85. oldalról a kolozsvári Szent Mihály-templom alaprajzát. A cikk szerzője Esterházy János (történész), aki 1898-ban hunyt el, de az nem derült ki számomra, hogy a rajzot is ő készítette-e. A cikk 1863-ban jelent meg, tehát ha nem is ő a rajzoló, akkor is jó eséllyel megvan a 70+ év. Hkoala 2022. augusztus 17., 23:07 (CEST)
@Hkoala: természetesen feltöltheted. Szerintem vehetjük úgy, hogy ő készítette a rajzot, hiszen az ő neve alatt jelent meg, így a {{közkincs-régi}}
(?) licenc lesz a helyes. – Regasterios vita 2022. szeptember 8., 17:40 (CEST)
WEB Griffin képe
szerkesztésSzia! WEB Griffin] Gyulusss által feltöltött képe szerintem jogvédett és ezért törlendő. Sajnos nem tudom ilyenkor mi a pontos folyamat. Üdv, Csurla vita 2022. szeptember 2., 12:38 (CEST)
Ha jogvédett töröljék le. Gyulusss vita 2022. szeptember 7., 18:48 (CEST)
@Csurla, Gyulusss: így van, a szerző engedélye nélkül nem használható a kép. – Regasterios vita 2022. szeptember 8., 17:42 (CEST)
Csík Ferenc úszó
szerkesztésTisztelt cím! Nem találják furcsának, hogy Lengvári Ferenc (majdan később Csík Ferenc) édesapja halála után, Csík László MÁV főorvos fogadta örökbe és mindezek után Csik Ferenc neve rövid i vel írandó!!???? Azt tudom hogy én is (Csík Rudolf László) megküzdöttem ezzel!!!! A rövid i és hosszú í története, amit megtudtam. Amikor írógépi anyakönyvezésre tértek át, a kezdetekben nem volt hosszú í az írógépeken és ekkor történt a sok rövid i bekerülése a nevekbe. Aki odafigyelt szülő, az javította, aki nem annak maradt a rövid i.!!!! Ezt a magyarázatot kaptam!!! Ugyan is még az én gyermekeim esetében is előfordult!!! Három gyermekem közül (amikor személyi azonosító igazolványt, lakcímkártyát kaptak, az egyiküknek rövid i vel volt írva a neve!!!! Azt a kanosszajárást amit én végigjártam ahhoz, hogy újra hosszú í szerepeljen a családi nevében??? Nem kívánom senkinek, de sikerült!!! Az is biztos, hogy az összes Csík személynévben hosszú í kellene, hogy legyen!!! A Csík mint személynév, a VIII. században rovásírásként említik, tán legkorábban!!! Köszönöm, hogy elolvasta és kérem, járjanak el azzal kapcsolatosan, hogy Csík Ferenc Olimpikon úszó neve, helyesen legyen leírva! Üdv: Csík Rudolf László 204570115 84.236.17.13 (vita) 2023. február 1., 08:53 (CET)
Két kérdés
szerkesztésSzia!
- Ennek az 1929-ben megjelent könyvnek a borítója vajon feltölthető?
- Ez a könyv 1936-ban jelent meg. Tartalmazza a szerző fényképét, amelynek a fényképészét nem tudom azonosítani. Ez feltölthető-e?
Hkoala 2023. február 16., 09:43 (CET)
@Hkoala:
- A grafika alatt jól láthatóan a grafikus szignója látható. Első körben magában a könyvben kellene ellenőrizni, feltüntették-e a nevét. Ha nem, nagy valószínűséggel akkor is beazonosítható a szignó. Esetleg ez segíthet benne. A könyv beszerzését mindenesetre nem lehet megspórolni, anélkül semmit nem lehet biztosan állítani.
- Ha a könyvben nem tüntették fel a fotós nevét, akkor még az Arcanum arckeresőjét lenne érdemes ráengedni a képre (ebben az itt látható szerkesztők tudnak segíteni). Különböző online képtárakban is érdemes rákeresni a képre kulcsszókeresés alapján. Ha egyik sem vezet eredményre a szerző beazonosításához, szerintem feltölthető a kép ismeretlenként. – Regasterios vita 2023. február 20., 18:28 (CET)
- Köszönöm szépen! Hkoala 2023. február 20., 19:00 (CET)
Probus római császár
szerkesztésSzia, a Probus római császár cikket átírtam, kérlek hagyd jóvá a szerkesztésemet, persze csak ha megfelel neked. Köszönöm. Gyalu22 vita 2023. február 19., 17:11 (CET)
@Gyalu22: kérlek, írj a járőrök üzenőfalára a kéréseddel. Köszönöm. – Regasterios vita 2023. február 20., 18:53 (CET)
- Rendben. Gyalu22 vita 2023. február 20., 19:07 (CET)
Év szócikke 20 éves jubileumi verseny
szerkesztésSzia! Értesítelek, hogy a magyar Wikipédia 20 éves jubileuma alkalmából április 5-én indul egy verseny a „20 év legjobb szócikke címért”. Ebben a korábbi évek „Év szócikke” versenyek győztesei vesznek részt, és ilyen módon legalább egy szócikkben fő közreműködőként érintett vagy te is. A versenyben résztvevők körét kibővítenénk azokkal a szócikkekkel, amelyek a korábbi évek egyikében sem lettek nevezve az „Év szócikke” versenyre, mert ezek között is van bőven nagyon magas színvonalú, talán olyan is, amelynek fő kidolgozója te voltál. Ha tudsz ilyen szócikket, kérlek, hogy ezen az oldalon nevezd be, hogy minél nagyobb legyen a merítés lehetősége. Dodi123 vita 2023. március 22., 17:34 (CET)
- Szia! Már tart a szavazás a magyar Wikipédia jubileuma alkalmából rendezett versenyen, amelyen a 20 év legjobb szócikkei közül lehet kiválasztani 17 kategóriában a legjobbakat.
- Ha esetleg még nem értesültél róla, tájékoztatlak, hogy a jelöltek között van olyan szócikk, amelynek létrejöttében a főbb közreműködők között szerepelsz. Kérlek, hogy szavazatoddal te is legyél részese annak, hogy a legjobbak közül is a legjobbak kaphassák meg a címet! Ezen az oldalon tudsz szavazni. Dodi123 vita 2023. április 30., 15:45 (CEST)
Segítségkérés
szerkesztés- Kedves Regasterios, mivel Te közreműködtél korábban is az oldalamon, ezért Hozzád fordulok. A saját Wikipedia oldalammal kapcsolatban írok. Elfogadhatatlan, hogy az ellenségeim, a Hit Gyülekezete szerkessze a rólam szóló szócikket és úgy álltson be, mintha a bíróság engem ítélt volna el, miközben a Fesz lesz című könyvem megsemmisítését kérték, amit a bíróság elutasított. Amikor én nyertem, az le van csupaszítva. Arről szó sincs, hogy Németh Sándor is pert veszített ellenem az ügynökvád ügyében, aminek a helyes megnevezése több bírósági ítélet alapján az, hogy "Hamis ügynökvád". Hetekkel ezelőtt beírtam a javslataimat, amelyek korrekt módon írják le a történteket, és senki nem ellenőrzi és nem bírálja el, továbbra is a Hit yülekezete verziója olvasható rólam. Ez flháborító. Szerintem a Wikipedia nem arra való, hogy valakit mocskoljanak az ellenségei, hanem a tényeket közölje. Már jó ideje beírtam a korrekt változtatásokat, négy változtatást, és a mai napig seki nem ellenőrizte, és nem hagyta jóvá. Kérhetem a segítségedet? Kérlek, nézd meg, és hagyd jóvá a javításaimat, a Hit Gyülekezete mocskolódásainak pedig kérlek, ne adjatok helyt. Várom szíves válaszod. Segítségedet előre is köszönöm! Bartus László vita 2023. március 21., 04:25 (CET)Válasz
- Bocsánat, még annyit: nevetséges, hogy a hamis ügynökvád miatt Németh Sándor ellen is pert nyertem, és arról semmi nem jelenik meg. Ez vicc. Citromdíjak címen megjelenik az oldalamon, hogy a halálos ellenségeim, a Hit Gyülekezete táborában megszavazták, hogy kit tartanak a legnagyobb ellenségüknek, és rám esett a választás érdekes módon. A sajtó felháborodott, hogy egy egyházban ilye szavazásokat tartanak. Az egész szavazás egy szégyen egy magát egyháznak nevező szervezetben, de mi közöm van nekem ehhez? Ez az ő citromdíjuk, nem az enyém. Tiltakozom az ellen, hogy a rólam szóló Wikipedia oldalt a Hit Gyülekezete szerkessze, és még itt is mocskolódjon ez a közveszélyes rágalmazó szekta. Én nem megyek oda, hogy a Németh Sándor meg a Hit Gyülekezete Wikipedia oldalát szerkesszem, pedig lenne mit irnom, feltolthetnem a róluk irt két könyvemet. De nem pofátlankodok oda, és nem mocskolódok ott. Kérlek, hogy ezt szüntesd meg, és engedd fel a tényszerű korrekt javításaimat. Előre is köszönöm. Bartus László vita 2023. március 21., 04:35 (CET)
- Ja, bocsánat, még egy: a "Bukottt feljelentés" beírás az igazságszolgáltatás szégyene, Németh Sándor valóban ellopta az ATV többségi tulajdonát, a Hit Gyülekezete vagyona az ő személyes vagyona lett, ebben az ügyben az Átlátszó és a Magyar Hang több pert is megnyert ellene, engem be sem mertek perelni ezért, pedig a két újság az én könyvemet idézte. Németh a politikai kapcsolataival intézte el, hogy elsimították az ügyet. Én korrekt módon beírtam a javaslatomban, amit erről tudni lehet. De az, hogy "Bukott feljelentés", az mindenképpen egy hatásvadász, negatív töltést hordozó cím, köze nincs az objektivitáshoz és a tárgyilagossághoz, amit a Wikipedianak képviselnie kell. Menjek én is oda a Hit Gyülekezete oldalára és írjam tele, hogy egy sötét szekta, a Németh Sándor pedig egy képesítés nélküli állelkész, egy tolvaj? Kérlek, szerezz érvényt a tárgyilagosságnak, és engedd fel a javításaimat. Ha valami nem világos, vagy nem értesz egyet, kérlek, szólj, beszéljük meg, és alakítsuk ki a korrektnek gondolt szövege, mert ez így nem maradhat. Ez felháborító szemétség. Bartus László vita 2023. március 23., 15:37 (CET)
- Az ügynökvád az nem hamis, ugye, de a feljelentés az "bukott". Németh vesztes pereiről, amelyeket elveszített a hamis ügynökvád miatt, szó sincs. Nem beszélve arról, hogy a Hit Gyülekezete itt akarja lefolytatni az én oldalamon a köztünk levő vitákat? Erre való a Wikipedia? S ebben a vitában az ő mocskolódó és sugallmazó verziójuk mondja el, hogy én ki vagyok, meghamisítva a tényeket? Egyszerűen felháborító mocsokság az egész. Hol van ez összhangban a Wikipedia küldetésével? Bartus László vita 2023. március 23., 15:41 (CET)
- Ja, bocsánat, még egy: a "Bukottt feljelentés" beírás az igazságszolgáltatás szégyene, Németh Sándor valóban ellopta az ATV többségi tulajdonát, a Hit Gyülekezete vagyona az ő személyes vagyona lett, ebben az ügyben az Átlátszó és a Magyar Hang több pert is megnyert ellene, engem be sem mertek perelni ezért, pedig a két újság az én könyvemet idézte. Németh a politikai kapcsolataival intézte el, hogy elsimították az ügyet. Én korrekt módon beírtam a javaslatomban, amit erről tudni lehet. De az, hogy "Bukott feljelentés", az mindenképpen egy hatásvadász, negatív töltést hordozó cím, köze nincs az objektivitáshoz és a tárgyilagossághoz, amit a Wikipedianak képviselnie kell. Menjek én is oda a Hit Gyülekezete oldalára és írjam tele, hogy egy sötét szekta, a Németh Sándor pedig egy képesítés nélküli állelkész, egy tolvaj? Kérlek, szerezz érvényt a tárgyilagosságnak, és engedd fel a javításaimat. Ha valami nem világos, vagy nem értesz egyet, kérlek, szólj, beszéljük meg, és alakítsuk ki a korrektnek gondolt szövege, mert ez így nem maradhat. Ez felháborító szemétség. Bartus László vita 2023. március 23., 15:37 (CET)
Kérés képek ügyében
szerkesztésKérlek, nézz rá erre: https://hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:OTRS-%C3%BCzen%C5%91fal#T%C3%B6r%C3%B6lt_k%C3%A9pek
Kíváncsi lennék a véleményedre. Wikizoli vita 2023. április 1., 13:18 (CEST)
Bartus László oldalának szerkesztése, új módosítások ellenőrzése és jóváhagyása
szerkesztés- Kedves Regasterios, mivel Te közreműködtél korábban is az oldalamon, ezért Hozzád fordulok. A saját Wikipedia oldalammal kapcsolatban írok. Elfogadhatatlan, hogy az ellenségeim, a Hit Gyülekezete szerkessze a rólam szóló szócikket. Amikor én nyertem, az le van csupaszítva. Arről szó sincs, hogy Németh Sándor is pert veszített ellenem az ügynökvád ügyében, aminek a helyes megnevezése több bírósági ítélet alapján az, hogy "Hamis ügynökvád". Hetekkel ezelőtt beírtam a javslataimat, amelyek korrekt módon írják le a történteket, és senki nem ellenőrzi és nem bírálja el, továbbra is a Hit yülekezete verziója olvasható rólam. Szerintem a Wikipedia nem arra való, hogy valakit mocskoljanak az ellenségei, és hamis képet sugalljanak róla, hanem a tényeket közölje. Már jó ideje beírtam a korrekt változtatásokat, négy változtatást, és a mai napig seki nem ellenőrizte, és nem hagyta jóvá. Kérhetem a segítségedet? Kérlek, nézd meg, és hagyd jóvá a javításaimat, a Hit Gyülekezete mocskolódásainak pedig kérlek, ne adjatok helyt. Várom szíves válaszod. Segítségedet előre is köszönöm!
- Bocsánat, még annyit: nevetséges, hogy a hamis ügynökvád miatt Németh Sándor ellen is pert nyertem, és arról semmi nem jelenik meg. Ez vicc. Citromdíjak címen megjelenik az oldalamon, hogy a halálos ellenségeim, a Hit Gyülekezete táborában megszavazták, hogy kit tartanak a legnagyobb ellenségüknek, és rám esett a választásuk érdekes módon. Utána pedig ezt beírják az oldalamra, mintha az egy hiteles fórum által ítélt "citrom-díj" lenne, s mintha az egy szakmai vagy általános társadalmi véleményt tökrözne. A sajtó felháborodott, hogy egy egyházban ilyen szavazásokat tartanak. Az egész szavazás egy szégyen egy magát egyháznak nevező szervezetben, de mi közöm van nekem ehhez? Ez az ő citromdíjuk, nem az enyém. Tiltakozom az ellen, hogy a rólam szóló Wikipedia oldalt a Hit Gyülekezete szerkessze, és még itt is mocskolódjon ellenem. Én nem megyek oda, hogy a Németh Sándor meg a Hit Gyülekezete Wikipedia oldalát szerkesszem, pedig lenne mit irnom, feltölthetnem a róluk irt két könyvemet. Kérlek, hogy ezt szüntesd meg, és engedd fel a tényszerű korrekt javításaimat. Ha bármilyen kérdésed van, állok szíves rendelkezésedre. Előre is köszönöm. Bartus László v
Több, mint 70 éve publikált kép törlési megbeszélése a Commonson
szerkesztésSzia! Elkezdődött egy törlési megbeszélés a Commonson. A kép szerzője ismeretlen, és 1936-ban jelent meg a sajtóban. Vannak országok, ahol hosszabb a kivárási idő a 70 évnél, ezért lehet, hogy jogosan törlik onnan. A kérdésem az, hogy megoldható-e a kép áthozatala a magyar Wikipédia alá, ahol a 70 évnél régebben publikált képek nem esnek a szerzői jogvédelem alá? A képnek az adatlapon szereplőnél pontosabb, a feltöltés óta megváltozott linkje: https://www.kwabc.org/en/newsitem/life-story-of-female-prodigy-sonja-graf-stevenson.html A kép alatt az eredeti helyén jól olvasható a szöveg: "© bcm 1936 before p. 481" (bcm=British Chess Magazin). Köszönöm a segítséged. Dodi123 vita 2023. május 8., 19:17 (CEST)
@Dodi123: ezer és egy bocsánat, hogy erre a kérdésedre nem válaszoltam, nem tudom, miért maradt el annak idején, bár nem is rémlik, hogy olvastam volna a kérdésed: igen, fel lehet tölteni a magyar Wikipédiára a képet. Nincs rá megfelelő licencsablonunk, de használhatod a {{közkincs-ismeretlen}}
(?)-t, csak tedd ki mellé a {{Commonsba nem másolható}}
(?) sablont. Ahogy a törlési megbeszélésnél is olvasható, 2032-ben helyre lehet majd állítani a Commons-változatot, akkor az itteni változatra már nem lesz szükség. – Regasterios vita 2023. november 30., 19:40 (CET)
Segítség
szerkesztésAmatőr vagyok és segítséget szeretnék kérni egy egyszerű ügyben, amivel nem tudok tovább haladni. Az "Árkossy István" szócikknél elkészítettem pár apró módosítást (Édesapámról van szó, és a díjainak listáját egészítettem ki az új tételekkel), de már hosszú ideje azt írja ki a rendszer, hogy "jóváhagyásra vár". Végtelenül hálás lennék, ha valaki jóváhagyná az oldalt - az informákciók könnyen leellenőrizhetők, szakmai díjakról van szó - Munkácsy-díj). Nagyon köszönöm! Arkossy vita 2023. május 8., 22:10 (CEST)
Képek engedélyeinek rögzítése
szerkesztés2023-06-17-én töltöttem fel a 60kfa_logo.svg képet a magyar Wikipédiára, és ugyanezen a napon elküldtem a [email protected] címre a kép alkotójának engedélyét is. Azóta semmi sem történt, nem jelent meg a VRT bejegyzése az engedélyről a fájlleírásban. Ugynaez a helyzet a WikimediaCommons Hatvanezer Fa Egyesület kategegóriájába feltöltött további négy képpel kapcsolatban is. (A magyar nyelvű engedélyeket szintén a [email protected] címre küldtem.) Mi lehet a probléma? Feltorlódott az anyag, vagy elrontottam valamit? Köszi a segítségedet. Fizped vita 2023. június 26., 22:02 (CEST)
Karády Katalin-szócikk képanyaga
szerkesztésKedves Regasterios!
Úgy hallottam, hogy te nagyon nagy elismertségnek örvendesz a Wikipédia-szerkesztők körében, minthogy támadhatatlanul tudsz föltölteni képeket.
Nem kérhetném a segítségedet?
A helyzet a következő:
Négy nappal ezelőtt a Karády Katalin-szócikkből töröltem a Szíriusz című filmhez készült standfotót, megelőzendő, hogy mások töröljék.
Most azonban egy lyuk jött létre a kép helyén. Így nem maradhat.
Találtam viszont egy olyan képet róla, amelynél ismeretlen a fotó készítője, nem is filmből származik - tehát szerintem szabadon felhasználható.
Ezt a színes fotót néztem ki, amely nem túl ismert, nem túl elcsépelt:
https://eletszepitok.hu/ne-kerdezd-ki-voltam-karady-katalin-eletrajzi-kotet/
Ismétlem: a cikk közepe táján lévő fotó készítője ismeretlen, így minden bizonnyal jogtiszta, úgyhogy szerintem nincs akadálya, hogy fölkerüljön az Infoboxba.
Egy másik képet is föl lehetne tenni esetleg a szövegbe. Egy filmplakátot, amely a Hazajáró lélek című, 1940-ben készült filmet reklámozza:
https://eletszepitok.hu/ne-kerdezd-ki-voltam-karady-katalin-eletrajzi-kotet/
Kérdésem: módodban állna-e és kitelne-e az idődből, hogy ezt a két képet (vagy ha ezek nem okék, akkor helyettük két másik, jogtiszta Karády-képet) föltegyél a Karády Katalin-szócikkbe? Fontos, hogy jogilag támadhatatlan legyen a két kép feltételének módja. (Én már próbálkoztam a Commonsba fotófeltöltéssel, és két saját fotót sikeresen fel is töltöttem, de ezek a fotók, úgy tűnik, nehezebb diók.)
Előre is köszönöm szíves segítségedet és ismeretlenül is tisztelettel, megbecsüléssel üdvözöllek: Tegzes 2023. augusztus 1. Tegzes vita 2023. augusztus 1., 09:06 (CEST)
@Tegzes: egyiket sem lehet feltölteni, mert ez a forrás nem alkalmas arra, hogy kijelentsük erre alapozva, hogy a szerző ismeretlen. – Regasterios vita 2023. augusztus 1., 15:09 (CEST)
- Kedves Regasterios!
- Köszönöm válaszod.
- S esetleg nem tudsz olyan más Karády-fotót, mely aggálytalanul feltölthető lenne? (Jelenleg lyuk van a törölt kép helyén.) Tegzes vita 2023. augusztus 1., 19:41 (CEST)
Sajnos nem. – Regasterios vita 2023. augusztus 1., 20:36 (CEST)
- Köszönöm válaszod. Most, hogy bekerült a magyar Madame Tussaud panoptikumba, s a viaszmásáról feltettek két ún. saját fotót, azokat elvileg be lehetne tenni, de a viaszbábokat inkább kihagynám.
- Úgyhogy akkor marad, ahogy van.
- Még egyszer köszönöm válaszod: Tegzes Tegzes vita 2023. augusztus 1., 20:41 (CEST)
Commonsos
szerkesztésSzia! itt mit értettél az alatt, hogy a klisét készítette?.. Ez mit jelent? Üdv, Fauvirt vita 2023. november 10., 00:03 (CET)
- Azt hiszem rájöttem... :o) Fauvirt vita 2023. november 10., 00:10 (CET)
@Fauvirt: akkor jó. :) Azért pontosítottam a szöveget. – Regasterios vita 2023. november 13., 14:14 (CET)
Gerevich család: Képek, OTRS
szerkesztésSzia!
A hagyaték örökösétől engedély kaptam 2 cikkben publikált fényképeket felhasználására. Ezekből 3 db-t feltöltöttem a Commons-ra: [4], [5], [6].
Ha lenne időd, akkor megnézhetnéd, hogy engedélyezés szempontjából minden rendben van-e, kell-e valami további dolog az örököstől. Üdv, Ulrich von Lichtenstein vita 2023. november 16., 07:52 (CET)
@Ulrich von Lichtenstein: a File:Gerevich Emil 1890-es.jpg szerintem már így is, úgy is közkincsnek számít, a többihez meg inkább nem nyúlnék, mert az ilyen ismeretlen szerzőjű családi képek eléggé ingoványos területen leledzenek. – Regasterios vita 2023. november 21., 14:25 (CET)
- Köszönöm a választ.
- Annyi a problémám, hogy a Kocsmafalon [7] ezt a választ kaptam: "A Szjt. 31. § alapján: (3) Ha a szerző személye nem állapítható meg, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év." A kép -- általam ismert -- első publikálása 2018-ban történt, ezért vettem fel a leszármazottal a kapcsolatot, és ő az összes képre felhasználását engedélyezte.
- Most akkor mi legyen? Van engedély és még sem lehet??
- Alapvetően nekem mindegy, kerüljön valami megfelelő licenc legalább a Gerevich Emil kép alá.
Ulrich von Lichtenstein vita 2023. november 22., 08:55 (CET)
@Ulrich von Lichtenstein: már régen foglalkoztam a szerzői jogokkal, ezért csak most jutott eszembe, hogy annak idején sikerült rájönnöm, hogyan kell értelmezni azoknak az ismeretlen szerzőjű képeknek a helyzetét, amelyeket a létrehozásukat követő 70 éven át senki nem hozott nyilvánosságra. Ha az adott kép legkésőbb 1932-ben készült, és Gerevich-Kopteff Éva tudomása szerint (is) ő hozta nyilvánosságra először 2018-ban, akkor szerintem adhat rá engedélyt (de az sem kizárt, hogy már alapból közkincs a fotó). Ez vonatkozik a File:Ilniczky Ilona.jpg-re is, a File:Gerevich Tibor.jpg helyzete viszont már kétségesebb, bár nem feltétlenül reménytelen. – Regasterios vita 2023. november 23., 20:08 (CET)
- Szuper!
- Köszönöm, hogy foglalkozol a képekkel. VSz felejtsük el Gerevich Tibort.
- Bőven elég lenne, ha a 2 képre kerülne fel az, hogy van rájuk OTRS engedély.
Ulrich von Lichtenstein vita 2023. november 23., 21:39 (CET)
- Közben megtaláltam a
{{közkincs-nempublikált}}
(?) sablont. Az ilyen képeket csak a magyar Wikire lehet feltölteni. OK, ez is megtörtént: [8], [9]. Most már csak az OTRS engedélyszámot kellene elhelyezni, amit nyilván csak ti tudtok megtenni.
- Közben megtaláltam a
- Feltételezem, hogy a Commonsra feltöltött képek egy idő után automatikusan törlődnek, meg a magyar másolataik is. És megmaradna a mostan feltöltött 2 kép, szabályos engedéllyel. -- Ulrich von Lichtenstein vita 2023. november 27., 08:49 (CET)
@Ulrich von Lichtenstein: nem egészen. A {{közkincs-nempublikált}}
(?) licenc azokhoz a képekhez jó, amelyeket egyáltalán nem hoztak nyilvánosságra a Wikire való feltöltés előtt. Mondjuk jobban megnézve, egyértelműen ez nincs így leírva sem a sablonban, sem a használati útmutatóban, így most kissé el is bizonytalanodtam e tekintetben, de én mindig is így értelmeztem, akkor is, amikor Tgr annak idején felvetette a témát jogi kocsmafalon. @Tgr: ez a sablon csak azokhoz az ismeretlen szerzőjű képekhez használható, amelyeket a Wikipédiára töltöttek fel először, vagy minden olyan ismeretlen szerzőjű (magyarországi) képre, amelyet a keletkezést követő 70+1 év után hoztak bárhol nyilvánosságra. A konkrét képek esetében plusz információ, hogy 2018-ban az a Gerevich-Kopteff Éva hozta őket nyilvánosságra, aki most az OTRS-be is elküldte az engedélyt. A File:Gerevich Emil 1890-es.jpg-re és a File:Ilniczky Ilona.jpg egyébként rátettem az OTRS-sablont, a harmadik érintett képre, a File:Gerevich Tibor.jpg nem, ahogy fentebb jeleztem. – Regasterios vita 2023. november 28., 11:36 (CET)
- @Regasterios: Köszönöm szépen a közreműködést. -- Ulrich von Lichtenstein vita 2023. november 28., 16:21 (CET)
- Nem számít, hol hozták először nyilvánosságra.
- A sablon amúgy nem a legszerencsésebb, mert két dolog keveredik benne: az információ, hogy a szerző ismeretlen, a normális védelmi idő (ilyenkor készítés + 70 év) lejárt, és azalatt a művet nem hozták nyilvánosságra; és az a tény, hogy a képet a jogtulajdonos (aki ilyenkor a nyilvánosságra hozó) szabad licenc alá helyzte (ami nem feltétlenül közkincs, lehet akár egy CC licenc is). Valószínűleg jobb lenne két külön sablont használni ilyenkor: egy licencsablont (aszerint, milyen engedélyt kaptunk a nyilvánosságra hozótól) és egy "egyébként a művet a készítése óta eltelt 70 év alatt nem publikálták" sablont, ami nem állít semmit a szabadon felhasználhatóságról. Tgrvita 2023. november 29., 05:42 (CET)
@Ulrich von Lichtenstein: a fentiek alapján rendeztem a képeket. A legrégebbi maradhat a Commonson (az ittni változatot töröltem), a második legrégebbi a magyar wikin (a Commons-változatot töröltem), a harmadik legrégebbit pedig töröltem a Commonsból. – Regasterios vita 2023. november 30., 20:38 (CET)
Varga József sírfotói
szerkesztésKedves Regasterios! Köszönöm, hogy elkészítetted a Commonsra Dr Varga József sírképekre vonatkozó engedély-dokumentációját. Az a kérdésem, hogy van-e ezzel kapcsolatban nekem valamiféle feladatom a képek feltöltésekor? Nem akarnék pluszmunkát okozni másnak vele. Köszönöm szépen. Bizottmány vita 2023. december 10., 08:23 (CET)
@Bizottmány: a jövőben ezt a sablont használd, kérlek, amikor a 2008090810023993 ticketre hivatkozva töltesz fel fotót. Az egyik korábban feltöltött képhez betettem, csak majd még le kell fordítani angolra a sablon szövegét. – Regasterios vita 2023. december 10., 22:17 (CET)
- Visszamenőleg is csináljam meg, amiket az archivált web-lapról tettem be? Hova kell írni a sablont? A permission rovatba? Üdv, – Bizottmány vita 2023. december 10., 22:27 (CET)
(Szerkesztési ütközés után) @Bizottmány: oda is teheted, a lényeg, hogy nem kell külön licencsablont, illetve engedélysablont berakni. Úgy látom, több mint ezer képről van szó, szerintem ne vesződj vele. Már csak azért sem, mert lehet, hogy egy robot is el tudja végezni a feladatot. Erre majd rákérdek, ha el nem felejtem. – Regasterios vita 2023. december 10., 22:49 (CET)
U.i.: Látom, hogy betetted a Hajnóczy Rózsa 2008-as sírhoz a Permission rovatba, de az egy általam másodlagosan feltett kép volt. Miután 2008-ban – ahogy láttam – a Wikipédia kapta meg először az engedélyt Varga Józseftől a honlapja anyagára, a Digitális Képarchívumból töltöttem fel a nagyobb méretű képeket, illetve a már itt láthatók nagyobb változatát. Azt még nem az archivált Web-lapról tettem fel. Egyszóval azok mellé kell ez a sablon, amiket 2023-ban töltöttem fel? Nem az összes Varga József-féle sírképhez 2008-tól kezdve, ugye? – Bizottmány vita 2023. december 10., 22:38 (CET)
- Az összes olyan képhez lehet használni, amelyik a fent említett ticketre hivatkozik, Legfeljebb, ha másik weboldal volt megadva forrásként, emezt is beszúrhatod, mint az előbb én is itt. – Regasterios vita 2023. december 10., 22:49 (CET)
- Bocs. most néztem meg alaposabban a feltett adatokat. A permission rovat üresen fog maradni? (Lassú a felfogásom :-))– Bizottmány vita 2023. december 10., 22:44 (CET)
- A permission rovatba és a licenc helyére is teheted a sablont, mert mindkettőt magában foglalja. – Regasterios vita 2023. december 10., 22:49 (CET)
Az általam feltöltött összes Varga József sírképet (az újonnan feltetteket az archivált oldalairól, ill. a nagyobb méretűre váltott régi felvételeket a DKA-ból) elláttam a sablonnal. A 2008-ban elkezdett feltöltésekhez szerintem nem kellene az új sablon, azok rendezettek voltak ahogy látom. Most az archivált változatból dolgozás ténye okozhat egyeseknek zavart (és a fényképész, Dr Varga József 2015 tavaszi elhunyta). De az engedélyt érvényesen adta meg a teljes honlaptartalomra, nagyon igényes és pontos volt, hogy elkészítette az összevont temetői névsor-listát, amire tulajdonképpen megadta az engedélyt. Köszönöm a segítséget és a munkádat! Üdvözlettel, – Bizottmány vita 2023. december 11., 02:22 (CET)
@Bizottmány: egy kis segítséget kérek. Erősítsd vagy cáfold meg kérlek, hogy a commons:Category:Photographs by József Varga kategóriában található képek mindegyike kivétel nélkül:
- megtalálható (volt) a http://www.agt.bme.hu/varga/foto/kerepesi/egyesitett.html oldalon;
- a 2008090810023993 számú engedélyre hivatkozik.
Köszönöm. – Regasterios vita 2023. december 18., 10:24 (CET)
Kedves Regasterios! A Teroses által feltöltött képek között vannak olyanok, amelyek már kimaradtak a későbbi, archivált honlap egyesített listájából, de fel vannak töltve. Varga József folyamatosan 2015 tavaszáig frissítette a fotóállományt, nem csak újakkal, hanem egyes korábbi felvételek helyett frissebb fotókat készített a sírok állapotáról. Ahhoz, hogy nyilatkozzak, végig kellene mennem az egész Varga József-féle fotók kategóriáján, amire jelenleg nincs már időm, írtam, hogy miért. Ne haragudj. Az általam 2020 óta feltöltött képeket végignéztem, még javításokat kell tennem, ugyanis sajnos néhol nem az egyesített lista alapján haladtam, hanem az allapjain (így pl. a Farkasrétin, Kozma utcain) és most kiderült, hogy 5 sír és 1 kép nem szerepel az Egyesített archivált listán. Ezeket most módosítom a Commonson, leszedem róluk a sablonodat, mert annak az elején csak az egyesített listát említed. Aztán el kellene gondolkodni arról, hogy az engedélybe beleférnek-e ezek a felvételek. (Szerintem igen, mert az én véleményem az, hogy véletlenül hagyta ki Varga József ezeket a neveket. De ezt döntsék el az okosok.) Írok egyidejűleg e-mailt is neked, nézd majd meg légyszi. Legközelebb jó esetben január végén tudok komolyabban foglalkozni sajnos ezzel a kérdéssel. Szerintem addig ne ugorjatok neki a botos javításnak. DE ha igen, akkor is mint mondtam, a Teroses által feltöltött képek (hiába halott a linkjük) szerintem rendben vannak. A 2009-ben történt szerver-váltással (http://geod.bme.hu -ról http://www.agt.bme.hu-ra) lényegében nem módosult az engedély lényege, és maga Varga József is szorosan a Wikipédia szócikkeire linkelve bővítette 2015-ig a honlapfotókat, tehát ő is folyamatosnak tartotta az adott engedélyt, és maga archiválta is a sírfotók lapjait időszakonként. A többit küldöm levélben. Nagyon köszönöm, hogy foglalkozol a kérdéssel, szerintem el kellene küldeni Krd-nek (úgy emlékszem így hívják) az eredeti Varga József-féle engedélyt angolra fordítva. Nem adok újabb feladatot neked, gondolom, így is el vagy havazva. Most leszakadok a Commonsról jó időre, csak néha-néha kukkantok be ide is. Köszönöm a munkádat és a sok segítségedet! – Bizottmány vita 2023. december 18., 18:53 (CET)
- Kedves Regasterios! Az e-mailed alapján akkor töröljétek az 5+1 képet (majd a helyszínen kell a jövőben ezeket a felvételeket pótolni). A c:File:Kis Ferenc arcképe sírjáról, 2009.jpg fotót, amely nem esik panorámaszabadság alá, hiába áll olyan objektumon, ami igen, sajnálom, de ha nem, hát nem. Köszönöm még egyszer a munkádat! Üdvözlettel, – Bizottmány vita 2023. december 19., 07:56 (CET)
Kükemezey
szerkesztésKedves Regasterios!
Ha lesz időd ránéznél a Kükemezey-szócikkel kapcsolatos képek ([10], [11], [12], [13]) engedélyére.
Üdv: Ulrich von Lichtenstein vita 2023. december 11., 13:29 (CET)
@Ulrich von Lichtenstein: két képre rátettem a sablont, a másik kettő megint csak kérdéses számomra. – Regasterios vita 2023. december 13., 18:28 (CET)
- Köszönöm szépen a közreműködést.
- Az igazolványképpel kapcsolatban nem nagyon világos, hogy ebben az esetben milyen szerzői jogok merülhetnek fel,
- de egyébként számomra nem különösebben fontos a kép. A másik képnél egyértelműen beazonosítható a készítés dátuma (hónap, nap), tehát egy 80 éve készült képről van szó (~ olyan, mint az Ilniczky Ilona képe, aki 1948-ban halt és van róla egy kép a 40-es évekből). Dönts legjobb belátásod szerint. -- Ulrich von Lichtenstein vita 2023. december 13., 21:20 (CET)
@Ulrich von Lichtenstein: létezik egy {{Igazolványkép}}
sablon, akár azt is odateheted a kép alá licenc gyanánt. Bár vitatott a használata, de több kép már évek óta ezzel a sablonnal van használatban a magyar Wikipédián. Javaslom, hogy ezt használd inkább, kicsi a valószínűsége, hogy törlésre kerül. Ami a Fájl:Kükemezey Mihály 1943.jpg-et illeti, jogos az észrevételed. Bár a kép a mai Románia területén készült, alighanem nálunk megfér ebben a formában. – Regasterios vita 2023. december 17., 16:27 (CET)
- Kedves @Regasterios:!
- Ez így tökéletes. Köszönöm a jó tanácsot és úgy általánosságban, a hatékony közreműködést. -- Ulrich von Lichtenstein vita 2023. december 17., 17:31 (CET)
Lehet Más a Politika logó
szerkesztésSzia!
Kivetted a logót a Sablon:Userbox/Lmpválasztó sablonból még márciusban a jogvédett logókra vonatkozó szabályra hivatkozva. Ma bele került a Fájl:Lehet Más a Politika logó.svg logó. Ez a Commonsban van. Ez szabad logó? Van annyira egyszerű, hogy annak minősüljön? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2023. december 13., 20:01 (CET)
@Hungarikusz Firkász: úgy látom, nem azért található meg a Commonsban a logó, mert annyira egyszerű. 2016. március 4-én távolítottam el a fájlt a sablonból, de ezek szerint foglalkoztatott továbbra is a jogi helyzete, mert két nappal később én magam töltöttem fel két változatot is a Commonsba: File:LMP logo.png, File:Lehet Más a Politika logó.png (előbbi változat volt benne ugye a sablonban). Minden jel szerint a párt maga helyezte szabad licenc alá a logókat. Bár a linkek már nem élnek, és archivált változat sincsen, de magamból kiindulva utánanézhettem, hogy valóban a szerzői jogtulajdonos töltötte-e fel a Picasára a logókat, és néhány nappal később egy másik szerkesztő is lecsekkolta a licenc hitelességét (ott a „pecsét”). Valószínűleg csak elfelejtettem visszatenni a logót a sablonba, de természetesen az .svg változat is használható. – Regasterios vita 2023. december 17., 16:48 (CET)
Szilassy László-szócikk és Derkovits Gyula-szócikk
szerkesztésKedves Regasterios!
Kérlek, engedd meg, hogy föltegyek két kérdést neked mint a képek ügyében szaktekintélynek számító személynek.
- Nem értem, hogy míg Szilassy Lászlónál valaki föltehetett az Infoboxba az egyik filmjéből származó képet, ellenben amikor föltettem a WikipédiaCommonsra, majd a szócikkbe pár olyan képet, melyen Szilassy Karády Katalinnal, Szeleczky Zitával és Tolnay Klárival volt látható, ezek törlésre kerültek.
Nem lehetne olyan képeket föltenni Szilassyról, melyekben Karádyval vagy Szeleczkyvel van lefotózva? Ez megadná a rangját. Számos fotó valójában nem is filmkocka. Csak műtermi standfotó. Reklámként készültek. Sokszor a fotós is ismeretlen.
A másik, amit szintén nem értek. Több száz olyan Wikipédia-szócikket nyitottam meg életemben, melyek tele voltak baloldalon is képekkel. (Csak hogy egy 1. díjas Wikipédia-szócikket említsek: a nürnbergi per.) Mégis, amikor én a Derkovits Gyula-szócikkbe nem sok, csak pár képet tettem balra, azok törlésre kerültek.
Vajon miért? Egy festő remekműve nem kerülhet baloldalra? Egy háborús bűnöst viszont megtekintetünk baloldalon?
Ez kissé ellentmondásos. Erre egy jogász azt mondja: kettős mérce.
A konkrét kérdésem tehát: álláspontod szerint nem lehetne föltenni a Szilassy László-szócikkbe egy Karády-Szilassy közös fotót, illetve egy Szeleczky-Szilassy közös fotót?
A másik konkrét kérdésem: a Derkovits-szócikkben van-e lehetőség baloldalra is tenni pár képet? Én tavaly egyeztettem a Nemzeti Galériával, s ők is abban mozgolódnak, hogy Derkovitsot kiszabadítsák a "proletárfestő" skatulyából, ennélfogva ők is nagyon támogatták, hogy biblia képei, életképei, tájképei, szatirikus munkái is kerüljenek föl, mert a jelenlegi képanyag nem ad teljes körű képet a munkásságáról. Szinte olyan, mintha az ötvenes években válogatták volna.
Nagyon szépen köszönöm, ha átgondolod szavaimat, s választ adsz:
Tegzes Tegzes vita 2024. január 5., 11:50 (CET)
@Tegzes: a konkrét képek megtekintése nélkül nem igazán tudom megmondani, hogy az adott képek honnan és miért lettek törölve, a Fájl:Szilassy László Bob herceg magyar film 1941.jpg viszont biztosan filmkocka. A képek balra igazítása ízlés dolga, tiltva nincs, de a túlzott képhasználat kerülendő. Ennyit tudok csak mondani. – Regasterios vita 2024. január 9., 22:13 (CET)
- Kedves Regasterios!
- Nagyon szépen köszönöm gyors válaszod.
- Az szerfölött fontos információ, hogy balra is lehet képeket tenni. (Nekem személy szerint nagyon nem tetszik, ha egy hosszabb szócikkben csak jobboldali képhasználat van.)
- Annyit még lennél szíves megtenni, hogy ha KÍSÉRLETI JELLEGGEL fölteszek pár képet a Szilassy-szócikkbe, megnézed, hogy helye van-e a szerepeltetésüknek akár jogszerűségi, akár esztétikai szempontból?
- Nagyon szépen köszönöm segítségedet: Tegzes
- Hangsúlyozom, hogy KÍSÉRLETI JELLEGGEL teszem föl a szóban forgó képeket, tehát ha törölve lesznek, tudomásul veszem. Tegzes vita 2024. január 10., 01:03 (CET)
- Kedves Regasterios!
- Mégse teszem föl a Szilasy-Karády és Szilassy-Szeleczky fotókat, hisz úgyis törölve lennének.
- Inkább ha tegyek föl neked egy kérdést a Derkovits-szócikkel kapcsolatban.
- Egy festő esetében mód van-e arra, hogy a saját maga által festett festmény, azaz egy önarckép kerüljön fel az Infoboxba. Vagy a Wikipédia szabályai szerint feltétlenül fénykép kell szerepeljen az Infoboxban?
- Ez azt eredményezné, hogy a fénykép föltalálása előtt élt festőknél (és persze modellek esetében) gyakorlatilag minden esetben idealizált ábrázolásokat tekinthetnék meg, míg a fénykép föltalálása utáni időkben élt személyekről akár rendkívül előnytelen fotók kerülhetnének fel, mint például az Derkovits Gyula esetén megtörtént.
- Még egyszer köszönöm előző, szíves válaszod, s bizakodom benne, hogy erre a kérdésemre is válaszolni fogsz:
- Tegzes, Derkovits Gyula tisztelője Tegzes vita 2024. január 10., 03:01 (CET)
- Kedves Regasterios!
- Engedtessék meg nekem, hogy "kibontsam az igazságot a maga teljességében".
- Én a velem szemben mindig jóindulatú JSoosnak írtam tegnap és kértem, hogy két általam föltett kép közül válassza ki, szerinte melyik lenne a legoptimálisabb a Derkovits Gyula-szócikk Infoboxába.
- Hungarikusz Firkász mind a két képet törölte, s feltett helyette egy fényképet, amin Derkovits úgy néz ki, mint egy rablógyilkos.
- Írtam Hungarikusz Firkásznak, s mint Derkovits Gyula tisztelője kértem, legyen olyan jó és tekintsen el ettől pocsék fényképnek a szerepeltetésétől, majd javasoltam és kísérleti jelleggel föltettem az Infoboxba két olyan festményt, amelyeken Derkovits előnyösebben néz ki.
- A legalázatosabb hangon könyörögtem, hogy ne járassuk le szegény Derkovitsot, különösen, mivel tucatnyi önarcképet festett, tehát vannak neki normális portréi is.
- Persze immáron sokadszor el lehet engem intézni azzal, hogy "lerajongóznak".
- Igaz, csakugyan nagyra becsülöm Derkovitsot, de szerintem egy teljesen objektív hozzáállású személy is megállapíthatja, hogy a jelenleg az Infoboxban található fotója láttán egy kislány se fog bepisilni.
- ~~~~
- Ui. Mint Hungarikusz Firkásznak is megírtam, én a Paris Hilton-szócikkbe is sokat írtam bele, de Paris Hiltonról egy képet se tettem föl. Paris Hilton ugyanis, bár jó nő, különösebben nem érdekel. Derkovits Gyula azonban mint nemzeti kultúránk kimagasló alakja annál inkább.
- Ezért szeretném kérelmezni, hogy egy fölvállalható színvonalú kép reprezentálja őt az Infoboxban. Tegzes vita 2024. január 10., 08:39 (CET)
Regasterios, a válaszadás előtt, kérlek, olvasd el vitalapom vonatkozó szakaszában és a két előtte lévő szakaszban lévő vitát, amely pro és kontra tartalmaz érveket, amelyek közül ide gyakorlatilag semmi sem került, leegyszerűsítve csak annyi, hogy tiltja-e valamilyen szabály... Mint az a Derkovits Gyula szócikk laptörténetéből látható, Tegzes több, de legalább két szerkesztő szerkesztését és/vagy érveit negligálta, ignorálta az infoboxos kép témáját illetően. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 10., 08:14 (CET)
Gerevich család
szerkesztésKedves Regasterios!
Egy újabb képre érkezett engedély.
Előre is köszönöm a közreműködést.
Ulrich von Lichtenstein vita 2024. január 7., 08:18 (CET)
@Ulrich von Lichtenstein: kész van. – Regasterios vita 2024. január 9., 22:14 (CET)
- Köszönöm szépen a közreműködést. -- Ulrich von Lichtenstein vita 2024. január 10., 14:48 (CET)
Festmények jogvédettsége vs közkincs
szerkesztésSzia! Tudnál abban segítséget nyújtani, hogy a Nemzeti Galéria oldalán látható pl. Derkovits Gyula képeinél szereplő jogvédettségi státus és a Commonson megadott "közkincs" (szerző halaála +70 év) összeegyeztethetőek-e, vagy itt jogsértés áll fenn? Pl.
- https://mng.hu/mutargyak/?per_page=80¤t_page=1&orderby=author&order=asc&show_only=withimage&artwork_author=derkovits-gyula
- https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Paintings_by_Gyula_Derkovits
Köszi, JSoos vita 2024. január 10., 11:32 (CET)
@JSoos: mivel Derkovits Gyula műveinek szerzői jogi védelme már lejárt, ezért azok valóban közkincsek. A Commons pedig levetővé teszi a kétdimenziós művek hű reprodukcióinak feltöltését általában véve. Az ilyen összefoglalók viszont biztosan nem jók, forrás nincs megadva, a licenc pedig nem adekvát. – Regasterios vita 2024. január 13., 22:23 (CET)
- Köszönöm válaszod! Közben a vitalapomon is tisztázódott a helyzet. Sajnálatos az általad említett forráshiány, többen próbáltunk már segíteni a feltöltőnek tanácsokkal, és hogy hol kaphat útmutatót, de nem sok foganatja volt eddig... JSoos vita 2024. január 16., 15:54 (CET)
Gerevich III.
szerkesztésKedves Regasterios!
Ez lenne az utolsó adag kép: [14], [15], [16], [17].
Üdv: -- Ulrich von Lichtenstein vita 2024. január 14., 20:25 (CET)
@Ulrich von Lichtenstein: türelmedet kérem, jövő héten intézem. – Regasterios vita 2024. január 18., 20:44 (CET)
- Kivárom. -- Ulrich von Lichtenstein vita 2024. január 19., 07:54 (CET)
@Ulrich von Lichtenstein: válaszoltam a levélre, de egyelőre nem fogadtam be, mert Gerevich Éva fia e-mail címéről jött az engedély. Kértem, nyomtassák ki az engedélyt, és írja alá Gerevich Éva. – Regasterios vita 2024. január 25., 16:37 (CET)
- Gerevich Éva is reagált a leveledre. -- Ulrich von Lichtenstein vita 2024. január 27., 09:50 (CET)
@Ulrich von Lichtenstein: kész van. – Regasterios vita 2024. január 28., 13:52 (CET)
- Köszönöm. -- Ulrich von Lichtenstein vita 2024. január 29., 15:20 (CET)
Logo engedély
szerkesztésSzia!
A Fájl:Magyar Cserkészszövetség logo.svg új változatáról szóló engedélyt az egyesület elnöke egy héttel ezelőtt elküldte a [email protected] címre. Tudnál segíteni, mi hiányzik a cseréhez?
Köszi! Hangya293 vita 2024. január 16., 20:26 (CET)
@Hangya293: kész van. Lásd Fájl:Magyar Cserkészszövetség logo 2.svg. – Regasterios vita 2024. január 18., 20:43 (CET)
Venczel Vera-szócikk Infoboxába esetlegesen föltölthető kép
szerkesztés- Kedves Regaterios!
- Szeretnék legalább egy képet a Venczel Vera-szócikkbe feltenni, ami Venczel Verát mint naivát mutatja be.
- Találtam egy ilyen képet:
- https://nemzetiarchivum.hu/photobank/item/MTI-FOTO-VU1KcFlDQ0JXZWxoV3FIUVEyaGJHdz09
- Ha én az alaplicensz (letöltés) fejében kifizetek 2 500 forintot, akkor ez föltölthetővé válik a Commonsra, illetve magára a Wikipédiára?
Tegzes vita 2024. január 23., 15:24 (CET)
@Tegzes: még véletlenül sem töltheted fel. Ha a boltban megvennél egy literes Pepsit, vajon onnantól jogodban állna Pepsi néven kólát gyártani? A kép megvásárlása arra jogosítana fel, hogy egyszer felhasználd a képet, arra nem, hogy terjeszd. A Wikipédiára való feltöltés viszont kimerítené a terjesztés fogalmát. Szóval még egyszer: nem! – Regasterios vita 2024. január 25., 16:49 (CET)
Önkéntes üf, forrásigazolás
szerkesztésSzia! Ha van egy kis időd légy szíves nézz rá a Vita:Magyar ábécé lapra, hogy az utolsó bejegyzés szerinti képernyőmentés egy levélről az megfelelő lehet vajon, és ha igen minek kellene rajtalennie. Köszi. JSoos vita 2024. január 23., 22:39 (CET)
@JSoos: forrásként aligha lehet egy magánlevelezésre hivatkozni, még ha azt egy tudományos intézettel is folytatta le valamelyik szerkesztő. A levelezésről készült képernyőmentés ezen semmit nem változtatna. A Wikipédia nyilvánosan hozzáférhető forrásokon alapul, nem magánlevelezéseken. Alapvető, egzakt adatok (pl. személyek esetén születési dátum) esetén el szoktuk fogadni az ügyfélszolgálaton a forrásigazolást, de a tudományos kérdések, vélemények aligha tartoznak ebbe a körbe. Ha nincs nyilvánosan hozzáférhető forrás a vevére, akkor semmi keresnivalója a cikkben szerintem, még akkor sem, ha egyébként életszerűnek tűnik, hogy az állítás igaz. Ez így nem más, mint szóbeszédre hivatkozás. – Regasterios vita 2024. január 25., 17:11 (CET)
- Köszönöm, ennek értelmében válaszolok a vitalapon. JSoos vita 2024. január 25., 17:22 (CET)
Kérdés engedély megkapásáról
szerkesztésSzia, régen aktív szerkesztő voltam itt, de az elmúlt években alig jutott rá időm. Pár hete nekiálltam egy cikknek, kész is, szereztem is egy borítót az egyik alkotótól, feltöltöttem, ő meg írt a permission-os emailcímre. Nézem a képet, de az engedélye még nem változott. Úgy látom, te tagja vagy az Önkéntes ügyfélszolgálatnak. Nem tudom, milyen gyakran nézitek az emaileket. Rá tudnál nézni, ha lesz időd? Minden rendben vele, vagy kell még hozzá valami?- Váradi Gábor küldte az emailt (hangedman).
Ez a kép: Fájl:X-Embörök borító - 2016.jpg
Köszönöm ნორბერტ კიში keskustelu 2024. január 26., 15:34 (CET)
@Eino81: a másik szerző is tudna küldeni egy engedélyt? – Regasterios vita 2024. január 28., 13:41 (CET)
- Írok neki is akkor. ნორბერტ კიში keskustelu 2024. január 30., 20:55 (CET)
- Írtam Zalánnak, ma reggel ő is továbbított egy emailt a permission címre. ნორბერტ კიში keskustelu 2024. január 31., 09:06 (CET)
@Eino81: kész van. – Regasterios vita 2024. február 2., 18:31 (CET)
- Nagyon szépen köszönöm :) ნორბერტ კიში keskustelu 2024. február 4., 13:25 (CET)
Derkovits Gyula-szócikk; Derkovits Gyula műveinek listája-szócikk
szerkesztésKedves Regasterios!
1) Jelezted, hogy a szóban forgó szócikkekben nem helyesen adtam meg a feltöltött fotókra vonatkozó forrásokat. Most az összeset korrigáltam. (Egyedül a Dinnyeevő című műnél nem találtam meg hosszas keresés után sem, hogy honnan származik.)
2) Kérlek, erősítsd meg azt, amit korábban írtál nekem, mármint azt, hogy nemcsak baloldalra tehetők képek, hanem a jobboldalra is.
Mivel szerintem hosszabb cikkeknél kifejezetten bizarr hatást kelt, ha csak egy oldalon vannak képek, szeretnék három képet baloldalra fölrakni a Derkovits Gyula-szócikkben.
Megnéznéd majd, hogy elfogadhatónak tartod-e?
Köszönöm szíves fáradozásodat:
Tegzes vita 2024. január 28., 15:28 (CET)
@Tegzes: úgy látom, hogy korántsem csak egy képnél nem találtál forrást:
- File:Derkovits Gyula - 1931 - Téli viharban.jpg
- File:Derkovits Gyula - 1932 - Kofa.jpg
- File:Derkovits Gyula - 1929 - Kikötői munkások.gif
- File:Derkovits Gyula - Lovasok a domboldalon - 1920.jpg
És nem néztem meg az összeset, tehát lehet több is. – Regasterios vita 2024. január 28., 19:54 (CET)
@Tegzes:
- Azoknál a képeknél, amelyek legkésőbb 1928-ban készültek, azt a licencet tedd ki a mostani helyett, amit ennél a képnél látsz: File:Derkovits Gyula - 1925 - Lány kék háttérrel.jpg
- Azoknál a képeknél, amelyek legkésőbb 1928 után készültek, azt a licencet tedd ki a mostani helyett, amit ennél a képnél látsz: File:Derkovits Gyula - 1933 - Szövőmunkás (vázlat a Szövőmunkásokhoz).jpg
A képek egy részénél ezt már megtettem, azokhoz nyilván ne nyúlj már. Azokról már le is vettem a törlésre jelölő sablont. Csak azokkal foglalkozz, amelyeken még rajta van a sablon. – Regasterios vita 2024. január 28., 20:09 (CET)
- A Lovasok a domboldalon-hoz semmi közöm sincs. Nem én töltöttem föl. Tegzes vita 2024. január 28., 20:57 (CET)
- A Kikötői munkásokat sem én töltöttem fel. Ezt is Rézkarcfitness pakolta föl, aki, ha jól látom ügyesen kisasszézott a problémák elől, s mindenhova azt a varázsszót írta be, hogy: reproduction. Tegzes vita 2024. január 28., 21:04 (CET)
- A Téli viharbannál a forrást már tegnap megadtam, most a kérésedre megpróbáltam a licencet is kicserélni.
- Talán sikerült. Tegzes vita 2024. január 28., 21:13 (CET)
- A Kofánál is megadtam tegnap a forrást, most kérésedre a licencet is cseréltem. Tegzes vita 2024. január 28., 21:18 (CET)
- Itt már megint "elszabadult a pokol". Remélem, te megérted, mit mondok. A Derkovits Gyula műveinek jegyzéke gyűjteményben mind a Lovasok a domboldalon-t, mind pedig a Kikötői munkásokat Rezkarcfitness töltötte fel, nem én.
- Ha megnyitja valaki a képgyűjtemény vitatott képeit, s utánanéz az adatoknak, ezt fogja látni. Tegzes vita 2024. január 28., 22:25 (CET)
- Mindenki érti, miről van szó. Te Rezkarcfitnessre mutogatsz, miközben te magad töltöttél fel hibásan fájlokat. Lényegtelen, hogy Rezkarcfitness mit töltött fel rosszul (ha egyáltalán), ez nem jogosít fel arra, hogy te is hibásan tölts fel képeket. Itt vannak a linkek, amikkel feltöltötted a fájlokat: [18], [19]. Ezekről a fájlokról van szó. Nem azokról, amik a szócikkben vannak. Rezkarcfitness akár jól, akár rosszul töltötte fel ugyanezen képeket, ezeket a fájlokat te töltötted fel. Akkor is ha a szócikkben van, akkor is ha nincs a szócikkben. Kérlek, fejezd be a terelést, és ne akard letagadni a nyilvánvalót! Nem jól veszi ki magát. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 28., 22:35 (CET)
A Derkovits Gyula - Lovasok a domboldalon - 1920.jpg fájlt te töltötted fel 2023. július 24., 17:26-kor. A Fájltörténetben lévő táblázatban ott szerepel egy Feltöltő cella, ahol ott van a neved, azaz, hogy Tegzes. Ugyanez van a Derkovits Gyula - 1929 - Kikötői munkások.gif kép esetében is. Állítólag jogász vagy. Minek nevezik amikor egyértelmű tényeket arról, amiket te csináltál, megpróbálsz más nyakába varrni és még ezen felül minősítgeted is ("aki, ha jól látom ügyesen kisasszézott a problémák elől, s mindenhova azt a varázsszót írta be, hogy: reproduction")? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 28., 21:17 (CET)
- Kérlek, nyisd meg a Lovasok a domboldalont a képgyűjteményben. Rézkarcfitness a feltöltő és reproduction a forrás. (Az igaz, hogy én is megpróbáltam pár hónapja föltölteni, mert nem vetem észre, hogy fönn van, de mivel a rendszer gondolom észlelte a duplázást, az én föltöltésem nem volt sikeres.)
- Még egyszer kérlek, győződj meg annak az igazságtartalmáról, amit mondtam, mielőtt megkontráznál. Tegzes vita 2024. január 28., 21:24 (CET)
- A Kikötői munkásoknál ugyanez a helyzet. Rézkarcfitness a feltöltő és reproduction a forrás a Derkovits képeinek jegyzéke gyűjteményben. (Lehetséges, hogy ezt is megpróbáltam anno föltölteni, mert nem vettem észre, hogy már tartalmazza a gyűjtemény, de akár próbáltam, akár nem, nem sikerült.)
- Egyébként ha jól emlékszem, a gyűjtemény összes darabját Rézkarcfitness töltötte föl, tehát könnyen meglehet, hogy az összes, az én föltűnésemet megelőző kép reproduction forrásmegjelölés alatt fut. Tegzes vita 2024. január 28., 21:32 (CET)
Amiket ide behivatkoztunk (Te, Regasterios és én is), azokat te töltötted fel, azok nincsenek a szócikkbe betéve. Azt állítod, hogy "Az igaz, hogy én is megpróbáltam pár hónapja föltölteni, mert nem vetem észre, hogy fönn van, de mivel a rendszer gondolom észlelte a duplázást, az én föltöltésem nem volt sikeres.", ami nyilvánvalóan nem igaz, hiszen ide is be lettek hivatkozva és ott van a neved mindkettőn mint feltöltőé, és a feltöltéseid között is ott vannak. Úgyhoy meggyőződtem az helyzet igazságtartalmál. Az, hogy Rezkarcfitness mit és hogyan töltött fel, nem mentesíti a te feltöltéseidet, és mégkevésbé teszi megnemtörténtté azokat.
Kérlek, szokjál már le arról, hogy megpróbálsz másokat hülyének nézni, ketten is látjuk, hogy az ide behivatkozott fájlokat te töltötted fel. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 28., 21:51 (CET)
- Ne haragudj, de én ebből
- kiszállok. Szeretnék végre lefeküdni és aludni. Tegzes vita 2024. január 28., 21:54 (CET)
- Csak annyit kellett volna képes legyél leírni: Bocsánat, tévedtem. Sokatmondó a "válaszod". Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 28., 21:57 (CET)
- Nem én tévedtem. Te tévedtél. De nekem aztán mindegy, mondtam, lefekszem. Tegzes vita 2024. január 28., 22:00 (CET)
- Akkor nem tévedtél, hanem hazudozol. Próbáltam jóindulatúan tévedést feltételezni, de a hozzáállásod miatt ez a hajó elúszott. Itt vannak a képek egy kattintásnyira, ahol ott a neved, mint feltöltő, és a képek ott vannak a feltöltéseid között, te meg azt állítod, "nem tudtad feltölteni" őket. Még a jól megszokott kitöltéseid is ott vannak: "URH forrásból ered", "URL egy aukcióról". Legalább nyilvánvaló dolgokat, amik szinte kiütik az ember szemét, ne próbálnál letagadni. Ez már szánalmas. De igazad van, tévedtem. Tévedtem abban, hogy veled bármiben is zöldágra lehet kerülni. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 28., 22:15 (CET)
- Csak annyit kellett volna képes legyél leírni: Bocsánat, tévedtem. Sokatmondó a "válaszod". Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 28., 21:57 (CET)
Ping. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 28., 21:54 (CET)
- Amit én júniusban, vagy mikor rosszul csináltam, mind kijavítottam. (Kivétel a Dinnyeevőt, aminél a forrást nem találtam meg.)
- A Lovasok a domboldalon-ból és a Kikötői munkásokból Rezkarcfitness verziója van fönn. Nem az enyém. Tegzes vita 2024. január 28., 21:58 (CET)
- Ez az állítás sem igaz, mert a Derkovits Gyula - Lovasok a domboldalon - 1920.jpg-t 2023. július 24., 16:26-kor töltötted fel, és nincs kijavítva. A Derkovits Gyula - 1929 - Kikötői munkások.gif-et 2023. május 8., 08:20-kor töltötted fel, és nincs kijavítva. Az egyik 2024. január 21., 20:08-kor volt utoljára szerkesztve, a másik szintén 2024. január 21., 20:08-kor. Mindkét szerkesztést Regasterios végezte. Laptörténet 1., Laptörténet 2. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 28., 22:40 (CET)
- Kérlek, tudatosítsd magadban, hogy azzal, amit hónapok óta művelsz velem, vastagon kimeríted mind a becsületsértés, mind pedig a rágalmazás büntetőjogi tényállását.
- Kértelek, hogy próbálj "elszakadni tőlem", de te csak nem bírsz leállni. Újfent azzal vádolsz, hogy hazudozok és hülyének nézek másokat.
- Számomra a legkellemetlenebb, hogy képtelen vagyok a szócikkalanyokra koncentrálni, mert állandóan veled kell hadakoznom, holott attól tartok, vannak kevésbé jó íráskészségű és szerényebb tárgyi tudással rendelkező szerkesztők is a Wikipédián, mint én.
- Ha tovább folytatod ezt, kénytelen leszek @Solymári:hoz, a békéltető testület tagjához fordulni, hogy mondja már meg, hogyan lendíthetem elő az összeférhetetlenség kimondását, hogyan juthatok el a legfelső fórumig: a Wikipédiatanácsig. (Solymári korábban alázatra intett, ami szép, szép, de ha egyszer kivizsgálnák, milyen vérforraló dolgokat írtál nekem, a kezdő szerkesztőnek a szerkesztési összefoglalókban, akkor azon csodálkoznának el, hogy még mindig bírom úgy-ahogy, s nem szenvedtem el agyvérzést vagy infarktust a lekezelő magatartásod hatására.)
- Ismételtem kérlek, hogy ha már gondolkodó lénynek nem is ismersz el, legalább azt ne vitasd el tőlem, hogy nekem is van egy icike-picike emberi méltóságom. Ne gázolj bele minduntalan! Tegzes vita 2024. január 29., 04:55 (CET)
- Nézd meg ezeket:
- https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Derkovits_Gyula_-_Lovasok_a_domboldalon_-_1920.jpg
- https://commons.wikimedia.org/w/index.php?title=File:Derkovits_Gyula_-_Lovasok_a_domboldalon_-_1920.jpg&action=history Wikizoli vita 2024. január 29., 07:54 (CET)
- És vesd össze ezzel a mondatoddal: A Lovasok a domboldalon-hoz semmi közöm sincs. Nem én töltöttem föl. Wikizoli vita 2024. január 29., 08:00 (CET)
- Kedves Wikizoli!
- Szíveskedj megtekinteni, hogy a Derkovits Gyula műveinek listája-szócikkben a Lovasok a domboldalon című festményt ki töltötte föl.
- https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Derkovits_Gyula_-_1920_-_Lovasok_a_domboldalon.jpg
- A föltöltő neve: Rezkarcfitness. A föltöltés pedig 2016-ban történt, amikor én még nem voltam Wikipédia-szerkesztő.
- Ennek ellenére láthatod, hogy tegnap (vagy ma?) javítottam Rezkarcfitness szerkesztésén. Most remélem jól adtam meg a forrást és a licencet is.
- Azt is megírtam már Hungarikusz Firkásznak, hogy én is megpróbáltam még nyáron föltölteni a szóban forgó, szerintem igen tetszetős festményt, de a szócikkben nem az én verzióm szerepel, hanem Rezkarcfitnessé.
- Mindenesetre, bár az én feltöltési kísérletem nem került fel a Wikipédiára, azt is kijavítottam. Az elvárásoknak megfelelően írtam be a forrást és a licencet.
- Ugyanez vonatkozik a Kikötői munkások című festményre is. Ott is kijavítottam a Rezkarcfitness-féle változatot a forrás és a licenc tekintetében, mert az van fönn a szócikkben. (S bár az én föltöltésem nem került föl a Wikipédiára, ezt a föl nem használt verziót is korrigáltam.) Tegzes vita 2024. január 29., 08:37 (CET)
- És vesd össze ezzel a mondatoddal: A Lovasok a domboldalon-hoz semmi közöm sincs. Nem én töltöttem föl. Wikizoli vita 2024. január 29., 08:00 (CET)
- Wikizoli, köszönöm szépen a próbálkozást! Sajnos már nem tudja összevetni, mert időközben a Commonsból törölték a feltöltései nagy részét, köztük ezeket is. Mondjuk amikor össze lehetett vetni őket, akkor "sem látta" a tényeket. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 29., 08:40 (CET)
- Erről beszéltem. Láthatóan nem képes olyan egyszerű dolgot felfogni, hogy két külön feltöltésről beszélünk. Ő azokról, amiket Rezkarcfitness töltött fel, én meg azokról, amiket ő (Tegzes) töltött fel. Az, hogy Rezkarcfitness feltöltötte azokat a képeket és azok bekerültek a szócikkbe, attól még Tegzes feltöltései között ott voltak azok a fájlok, amiket ő töltött fel. Én pedig ezen fájlok hibáiról beszéltem mindvégig. Ő meg még azt is letagadja, hogy egyáltalán feltöltötte azokat a fájlokat. A laptörténetek, a lapleírások ellenére is. És ez a makacs tagadás a probléma, mert inkább a végtelenségig tagadja, hogy ő megtette, amit megtett, ahelyett, hogy elismerné: tévedett. Egyszerűen nem képes a belátásra. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 29., 08:46 (CET)
- Szeretném lezárni ezt a vitát, mert arra se időm, se energiám, hogy értelmetlenül vitatkozgassak.
- Egy pillanatig se tagadtam, hogy - mint kiderült - nem helyesen adtam meg az egyébként egyértelműen jogtiszta képeknél a forrást és a licencet.
- Registerios felhívta erre a figyelmemet, s én meg is próbáltam korrigálni a fölvetett problémákat.
- De! Amikor Registerios jelzett, és én megnyitottam a Lovasok a domboldalon és a Kikötői munkások című festmények adatlapját, egyértelműen kiviláglott, hogy nem az én 2023-ban föltett képeim vannak fönn a szócikkben, hanem Rezkarcfitness 2016-os képei.
- Ezért írtam azt, hogy semmi közöm ezekhez a képekhez.
- Azt is megírtam, hogy én 2023-ban valóban megpróbáltam föltölteni a szóban forgó képeket, ugyanis nem vettem észre, hogy Rezkarcfitness már megelőzött. Én egyébként abban a hitben voltam, hogy e két föltöltési kísérletet helyből törölték.
- Most derült ki számomra, hogy ezek szerint ha a Wikipédia-szócikkbe nem kerültek is be, a Commonson ott lapultak. Amint ezt megtudtam, vagy tegnap éjjel vagy ma hajnalban ezeket is javítottam.
- Tegzes Tegzes vita 2024. január 29., 09:22 (CET)
- Kérlek, tudatositsd végre magadban, hogy itt ezekkel a jogi fordulatokkal nem mész semmire, sőt minél többször élsz fogalmakkal, annál inkább elidegeníted magadat, mert a közösség ezt fenygetőleg fogja értékelni, amit nem nagyon kultiválunk. Ez a része engem mondjuk annyira nem zavar, ha te így akarsz itt működni az a te bajod. Ha egy kicsit megnéznéd, mi zajlik körülötted, láthatnád, hogy nemcsak nekem van problémám a tevékenységeiddel. Közel tucat szerkesztő javít folyamatosan utánad, vagy próbálja megértetni veled, hogy mit csinálsz rosszul, és miért. Azt mondod, számodra az a legkellemetlenebb, hogy képtelen vagy a szócikkalanyokra koncentrálni, mert állandóan hadakoznod kell. Gondolj már bele, hogy ha neked ez zavaró, akkor vajon milyen lehet azoknak, akik nem tudnak a saját témáikra koncentrálni, mert folyton vagy javítani kell utánad, vagy magyarázni a dolgokat, amelyek úgy peregnek le rólad, mint falról az odahányt borsó. És mindezt 6-8 szerkesztőt érintve.
- Mint azt a mutatott linkek mutatják, sajnos nem vádaskodások, hanem szomorú tények azok, amiket eléd tárok. Attól, hogy a nyilvánvaló tények ellenére megpróbálod ezeket eltagadni az téged minősít.
- Fentiek okán, nem árt, ha végre megérted, nekem nincs okom félni semmilyen wikitanácsi eljárástól. Abból csak te jöhetnél ki rosszul.
- Az itteni hozzászólásod is megerősíti, hogy nekem már nem kell semmilyen lépést tennem, szépen lassan elintézed te magadnak azt, hogy kipenderítsenek a Wikipédiáról. Ahogy látom, már nem sok kell hozzá. Hidd el, tapasztalatból tudom, hogy akik így viselkednek, azoknak nem sok idejük van itt.
- Ha egy kicsit is gondolkodnál, rájöhetnél, hogy nem vádaskodásból tárom eléd a hibáidat, hanem azt akarom (illetve csak akartam, mert rájöttem, hogy a tevékenységed és a hasznos hozzájárulásaid nettó értéke nem ér meg vesződséget), hogy tanulj a hibáidból. Azonban sajnos te túl arrogáns vagy ahhoz, hogy belásd a tévedéseidet, belásd a hibáidat. Ezeket még akkor sem vagy hajlandó felismerni, ha megáll előtted és kezetráz veled.
- A méltóságoddal nem tudok mit kezdeni. Egyrészt téged sem nagyon érdekelt egyik beszólásodnál sem az én méltóságom, sem másé. Másrészt a hibáid, tévedéseid, falságaid felmutatása nem méltóságba való gázolás, egyszerűen csak a tények feltárása. Ennyi.
- Mivel fentiekben megint szépen, plasztikusan bemutattad a nálad fennálló problémákat, nekem igazából itt nincs is több mondanivalóm. Persze nem fogod kibírni, hogy ne válaszoljál, pedig itt bebizonyíthatnád, hogy hajlandó vagy változtatni (bár a fentiek nem erre utalnak, mert csak egyetlen egy, kétszavas választ kellett volna adnod: „Bocsánat, tévedtem!” Ehhez képest te féllepedőnyi válaszokban tagadsz, támadsz, sajnáltatod magad.). Nem kell válaszolni, magadnak tedd fel a kérdést: képes vagy változtatni? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. január 29., 07:57 (CET)
Derkovits Gyula: Lovasok a domboldalon és Kikötői munkások forrásmegadása, licence
szerkesztésKedves Regasterios!
Ahogyan kérted, mind a szócikkben található, Rezkarcfitness-féle verziót, mind a magam eredetileg nem az előírásoknak megfelelően föltett változatát javítottam a forrásmegadás és a licenc tekintetében. Tegzes vita 2024. január 29., 03:21 (CET)
A Derkovits Gyula műveinek listája-szócikkből törölt 35 db. egyébként jogtiszta kép
szerkesztésKedves@Registerios: , @Wikizoli:, @Hungarikusz Firkász: és
@Solymári: !
Igaza van Hungarikusz Firkásznak, mármint abban, hogy 35 egyébként jogtiszta, s a forrásmegadás és a licenc tekintetében kijavított kép törölve lett a szóban forgó szócikkből.
Én úgy tudom, hogy még a megadott határidőm belül végeztem el a javításokat, s ha ez így van, nem szabadott volna őket törölni.
De most már mindegy... Újra kezdjek el dolgozni? Újra tegyem fel őket, immáron helyes forrásmegjelöléssel és licenccel?
Vagy a "végzet hatalma", hogy úgyis törölve lesznek? (Ez esetben feleslegesnek tartom az egyébként nem kis időigényű és rendkívül szemrongáló munkát elvégezni.)
Kérem mielőbbi szíves válaszotokat, hogy tudjam, mihez tartsam magamat.
Tegzes
Ui. Egyébként a szócikkel valamit mindenképp kezdeni kell, hisz jelenleg a kitörölt képek helyén lyukak vannak. Így nem maradhat. Tegzes vita 2024. január 29., 09:53 (CET)
@Tegzes: a Commonson található vitalapodra belinkeltem múltkor az összes olyan általad feltöltött fájlt, amelyeknél nem adtál meg forrást (és többségüknél rossz licencet is helyeztél ki):
Ezeket egytől egyig te töltötted fel, de azt valóban nem figyeltem, hogy ezek használatban is vannak-e Derkovits cikkében. Azokat a képeket, amelyeket Rézkarcfitness töltött fel, valóban nem kérheti rajtad senki számon, de a saját feltöltéseidet igen. Ennek megfelelően azokkal a fájlokkal kellett volna törődnöd, amelyeket felsoroltam a vitalapodon, mert azokat jelöltem törlésre, nem Rézkarcfitness képeit. Amennyire időm engedi, helyreállítgatom a képeket, de jobban örülnék, és ezt a többiek nevében is mondhatom, ha nem kellene utánad ennyit takarítani. Hibázni mindenki hibázik, de szívleld meg jobban, amit a többi szerkesztő javasol neked. Köszönöm. – Regasterios vita 2024. január 29., 10:18 (CET)
- Kedves Registerios!
- Én az összes képet kijavítottam, ami problémás volt. Mindnek megadtam az immár helyes forrásmegjelölését és licencét.
- Tehát engedd meg, hogy visszautasítsam, hogy utánam bárkinek is takarítani kellene. (Szerintem testvérek között 3-4 órát is beleöltem a javítgatásokba.)
- A két Rézkarcfitness-képet az én egyébként mát kijavított képeim javítását követően ugyancsak kijavítottam. Hogy úgy mondjam pluszban. Hogy ha már probléma volt velük, ne legyen, azok is korrektek legyenek.
- Tegzes
- Ui. A Berény Róbert-képek közül eddig még csak egyet javítottam (a Szalmakalapos önarckép címűt). De a Berény-képeket csak pár napja töltöttem föl, azok még nem határidősök, s még ha törölve lennének se lenne sorstragédia, hisz csak öt van belőlük, míg a törölt Derkovitsokból 35!
- Kérdésem: mivel a 35 lyuk miatt a Derkovits műveinek listája még a felhasználók számára is láthatóan problémás, mi legyen a munkamegosztás? Kezdjem újra föltöltögetni őket, hogy téged tehermentesítelek? Tegzes vita 2024. január 29., 10:42 (CET)
@Tegzes: tudod, annak, aki után takarítani kell, allegorikusan szólva a háta mögött van a takarítani való, ezért ő nem igazán látja, mit hagyott maga mögött. Jobb esetben nem érzékeli a problémát, rosszabb esetben nem törődik vele. Aki mögötted halad, az látja igazán, mert neki előtte van az általad elhagyott szemét. Két dolgot tehet: az egyik, hogy rád szól, és te valamennyi szemetet esetleg felszedsz, de sajnos nem mindet veszed észre, vagy egyszerűen nem szemétnek tekinted azt, ami az. A másik lehetőség, hogy kerülgeti az általad elhullajtott szemetet. Mindkettő kellemetlen annak a számára, aki mögötted halad, de az első megoldás neked is kellemetlen. Az erre adott reakciód ez esetben sajnos szintén kellemetlen annak a számára, aki mögötted halad, és inkább fogja magát, és átmegy az utca másik oldalára. – Regasterios vita 2024. január 29., 11:08 (CET)
- Kedves Regasterios!
- Nagyon szépen köszönöm költői hangvételű válaszodat.
- Az értelmezésére nemigen mernék vállalkozni, noha napi szinten értelmezek - igaz, csak jogi - szövegeket, mégis úgy veszem, hogy mivel nem kérted, hogy tegyem föl újra az általam egyszer már kijavított anyagokat, te fogod helyreállítani a képeket.
- Köszönöm szépen: Tegzes vita 2024. január 29., 11:30 (CET)
Derkovits Gyula képeinek jegyzéke
szerkesztésKedves Regasterios!
Most látom, hogy az általam tegnap föltöltött 3 új Derkovits-kép feje fölött is a törlés réme lebeg - hogy így, ily kevéssé enciklopédikusan fogalmazzak.
Az egyikkel az a probléma, hogy a Nemzeti Galéria lejogvédette a fényképet.
Engedd meg, hogy az ügyben Malatinszkyt és JSoos-t is pingeljem, hisz velük ez a probléma már alaposan körbe lett járva. @Malatinszky: @JSoos:
A legjobb lesz, ha ők mondják el, hogy ők mire jutottak a fölvetődött kérdéssel kapcsolatban.
Tegzes Tegzes vita 2024. január 29., 11:13 (CET)
- Én is csak azt tudom mondani, mint a többiek: próbálunk neked segíteni, de úgy tűnik ez lepereg rólad, és mész a saját fejed után. A megadott útmutatókat nem olvasod, nem veszed figyelembe az azokban leírtakat. A jogi kérdések számomra sem tiszták, de vannak, akik behatóan foglalkoznak itt ezzel, már évek óta. Regasterios az egyik ilyen szerkesztő, hidd el nem azért mondják, amit mondanak, mert az ellened irányul. Megértem őket, ha egy idő után már belefáradnak abba, hogy minduntalan elmagyarázzák, mit/hogyan is kellene a képek licenceinél megadni. Ránéztem az utoljára feltöltött Forster képre, és ott az szerepel a Britannica, mint forrás oldalán, hogy az annak a képnek a jogtulajdonosa a en:Picture_Post#Hulton_Press_Library. Lehet ezzel vitatkozni, ahogy az felmerült az MNG copyright kapcsán is. De itt most egy ember fotójáról van szó és nem egy művészeti alkotáséról, aminek más a megítélése, más fajta licenc megjelölés szükséges. Ezeket vagy hajlandó vagy kitanulni fáradságos munkával, vagy fogadd el a nálad nagyobb tapasztalattal rendelkezők tanácsait. Az lenne a legjobb ha több kép feltöltésére készülsz, akkor kérdezz rá a Kocsmafalon, hogy milyen licencmegadás lenne a helyes, hogy ne utólag kelljen ezeket rendberakni, vagy rosszabb esetben eltávolítani. (NB. kértem korábban is, hogy adj meg hivatkozásokat, amikor valamiről beszélsz, nem kelljen az után nyomozni, hogy te éppen miről is beszélsz, hanem tiszteld meg a megszólítottakat azzal, hogy egy kattintással elérhetővé teszed, pl. így: "az általam január 28-án föltöltött 3 új Derkovits-kép", amúgy szerintem az "Erzsi a ravatalon" esetén CC BY-NC-SA @ Erkel Ferenc Múzeum és Könyvtár, Gyula lenne a helyes megjelölés, mert az általad megadott forrás így hivatkozik rá, a "Mészoltók" hasonló, 3. képet nem látok. Ráadásul az általad megadott licencnél is ott a figyelmeztetés, hogy az USA-ra vonatkozóan is meg kell adni licencet, amit nem adtál meg, erről is volt már szó veled, hogy mi a különbség ha a huwikire töltesz fel képet vagy ha a Commonsra, de hiába...). JSoos vita 2024. február 3., 14:48 (CET)
- Bocs, szeretnék végre dolgozni, úgyhogy csak annyit: jogász vagyok, el kezdtem foglalkozni a szerzői joggal, s szerintem már holnap teljesen jól fogok licencelni és forrásolni bármely képet. (Hozzáteszem, eddig se minden felpakolt képem volt problémás, ráadásul a vitatott Derkovits-képeket még nyáron tettem föl; a "minta" se segített, hisz az elődeim a szócikkben szintén rosszul - rossz forrással -- tették föl a képeiket.)
- A pluszmunka egyébként elsősorban abból adódik, mert határidő előtt törölték a képeket, s így sokkal nehezebb korrigálni és visszahelyezni őket, mintha lehetőség lett volna a mondjuk egy helyen hibás adatlapon javítani.
- Nem akarok belemerülni a részletekbe, még sokat mesélhetnék, hogy az én nézőszögemből kissé másként látszanak a dolgok, mint a tiedből, csak egy találós kérdést adnék föl neked. Kérlek, menj rá az Émile Zola-szócikkre, ha kedved van hozzá, s nézd meg a jegyzeteket. Látni fogsz ott http-s jegyzeteket és szabványos jegyzeteket is. A találós kérdés a következő: vajon egy kezdő (akkor még csupán egy hónapja a Wikipédián fönn lévő) szerkesztő írta-e a http-s jegyzeteket vagy egy 17 éve a Wikipédián lévő szerkesztő? Tegzes vita 2024. február 3., 20:48 (CET)
- Ahhoz képest, hogy te csak nyugodtan akarsz dolgozni, már megint aljas módon provokálsz: „Látni fogsz ott http-s jegyzeteket és szabványos jegyzeteket is. A találós kérdés a következő: vajon egy kezdő (akkor még csupán egy hónapja a Wikipédián fönn lévő) szerkesztő írta-e a http-s jegyzeteket vagy egy 17 éve a Wikipédián lévő szerkesztő?” Annak idején már elmondtam neked: a csupasz jegyzetek csak átmenetiek, ráadásul pont miattad nem lettek szabványosítva mert minden szerkesztést visszacsináltál a te szerkesztéseidre, így nem álltam neki külön a formázásoknak, mert nem akartam feleslegesen dolgozni a te figyelmetlenséged miatt. Látható, hogy mennyire egy rosszindulatú ember vagy, hogy ennyi idő után ilyen sumák módon elkapod ezt a dolgot. Na most jött el az idő, hogy nekikezdek a téged eltiltó WT-határozat megírásának. Láthatóan te élvezed a balhézást, erre viszont a Wikipédiának nincs szükséges. Ahogyan rád sincs. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. február 3., 20:57 (CET)
Szentkirályi Alexandra képe
szerkesztésSzentkirályi Alexandra cikkében szerepel egy kép a Tolnatáj televíziótól, amit wikidatán keresztül nyomtak be. Mivel korábban már volt egy affér Szentkirályi Alexandra fotójával kapcsolatban, amikor Szentkirályi Alexandra akart elhelyezni képet, aminek a szerzősége vitatott volt, leellenőriznéd, hogy ez megfelelő-e: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentkir%C3%A1lyi_Alexandra#/media/F%C3%A1jl:Szentkir%C3%A1lyi_Alexandra_2022.jpg ? Apród vita 2024. március 15., 18:14 (CET)
Most látom, hogy a szerkesztő vitalapja, aki elhelyezte a képet, tele van törölt képpel. Így még gyanúsabb. Apród vita 2024. március 15., 18:17 (CET)
@Apród: ez a kép rendben van, szabad licenc alatt tette közzé a jogtulajdonos. Mindenesetre köszönöm, hogy jelezted. – Regasterios vita 2024. március 15., 23:15 (CET)
Szentkirályi Alexandra főpolgármester jelölt
szerkesztésÜdvözlet! Miért kellett kitörölni azt, hogy Szentkirályi Alexandra főpolgármester jelölt lett ? A Fidesz és a KDNP jelölte őt főpolgármester jelöltnek, ezért is tettem be a linket. Légyszíves hagyj üzenetet nekem a vitalapomon, köszönöm szépen! További szép napot, és jó hétvégét, szia! KovZXad1970 vita 2024. március 16., 16:10 (CET)
Igazságügyi minisztérium kiadványa, 1905
szerkesztésSzia! Ebből az 1905-ben a M. Kir. Igazságügyminisztérium által közzétett könyvből fel lehet-e tölteni a 478. és 482. oldalakon található fényképeket illetve a 636. oldalon levő tervrajzokat a nagyenyedi börtön cikkhez? A fényképek készítőjének neve nincs feltüntetve, csak az "Erdélyi photogr." szöveg olvasható a jobb alsó sarokban. A tervrajzon semmit nem találtam, ami a készítőre utalna. (Az említett oldalszámok a lapozásnál használt számok, nem a könyv lapjainak tényleges számozása). Hkoala 2024. március 23., 17:15 (CET)
@Hkoala: mindegyik feltölthető. A fotók szerzője Erdélyi Mór (fotográfus), őrá utal a "Erdélyi photogr.", legalábbis elég kézenfekvőnek tűnik a feltételezés. Ezeknél használd a {{közkincs-régi}}
(?) licencet, a tervrajzoknál a {{közkincs-ismeretlen}}
(?)-t. – Regasterios vita 2024. március 23., 21:20 (CET)
- Köszönöm szépen! Hkoala 2024. március 23., 21:24 (CET)
Csanádi György
szerkesztésEz így jó a cikkben? Mármint hogy ki van téve a szócikkben a Nincs szabad kép jelzés, miközben feljebb pedig el van helyezve Csanádi György képe. Apród vita 2024. március 29., 11:50 (CET)
Most már látom, hogy ki van téve a kép információs lapjára, hogy nincs rá engedély. De így is furcsa, hogy egy szócikken belül szerepel a kép és a Nincs szabad kép felirat, mert szerintem vagy a kép vagy a Nincs szabad kép felirat vagy mindkettő le kell kerüljön a szócikkből - de lehet, hogy rosszul ítélem meg. Apród vita 2024. március 29., 11:59 (CET)
Azt hiszem a képet kell eltávolítani a szócikkből. Apród vita 2024. március 29., 12:08 (CET)
Akkor a képet eltávolítom a szócikkből. Apród vita 2024. április 3., 21:54 (CEST)
Ez a fájl szabad?
szerkesztésEz a fájl szabad? Csak mert a Wikimédia Commonsban saját munkaként szerepel, de ugyanakkor kitakart filmkocka. Apród vita 2024. április 29., 22:21 (CEST)
Most már látom más esetekből, hogy szabad elhelyezni. Apród vita 2024. április 29., 22:42 (CEST)
Mégsem, Commons Delinker május 10-én törölte. Apród vita 2024. május 12., 17:43 (CEST)
Májusi wikitalálkozó
szerkesztésKedves Regasterios! A következő wikitalálkozót május 18-án szombaton tartjuk, amikor A 2023. év szócikke és A 2023. év közreműködője díjazottjait is szeretnénk megünnepelni, így téged is szeretettel várunk! Érdeklődnék, hogy számíthatunk-e rád, el tudsz-e jönni? Üdvözlettel: VRéka (WMM) 2024. május 6., 11:32 (CEST)
- VRéka (WMM), sajnos nem tudok menni, de köszönöm a meghívást. – Regasterios vita 2024. május 12., 17:30 (CEST)
- Köszönöm a visszajelzést, sajnálom! Üdv: VRéka (WMM) vita 2024. május 14., 15:24 (CEST)
GFDL with disclaimers
szerkesztésHi! I made a comment about GFDL some time ago because GFDL is not a good license (Szerkesztővita:Regasterios/Archív_17#GFDL).
I noticed that some files are still uploaded with GFDL as one of the licenses.
This time not with GFDL as the only license so that is good. However, I noticed that the GFDL has disclaimers ("A dokumentumra érvényes a Wikipédia Jogi nyilatkozata."),
Disclaimes should NOT be used. See en:Wikipedia:GFDL standardization".
So I would like to do this:
First copy all the templates that has GFDL with disclaimers to a new name like "Sablon:GFDL with disclaimers".
Second have a bot change the license template from the old name to the new name with the edit summary like "File have disclaimers so change template to a new name. If you are the uploader we hope you will remove the disclaimers. If you agree just revert this edit."
Third remove the disclaimers from the old templates.
Perhaps if uploaders are still active they could be asked on their talk page if they would be willing to remove the disclaimers.
But even if they do not wish to remove it should prevent that new files are uploaded with disclaimers. – MGA73 vita 2024. május 20., 18:57 (CEST)
As far as I can tell there are 4 templates to move and fix (around 200 files):
- Sablon:GFDL → Sablon:GFDL-with-disclaimers 37 files
- Sablon:GFDL-saját → Sablon:GFDL-saját-with-disclaimers 4 files
- Sablon:Kettős-GFDL-cc-by-sa-2.5 → Sablon:Kettős-GFDL-cc-by-sa-2.5-with-disclaimers 29 files
- Sablon:Kettős-GFDL-cc-by-sa-3.0 → Sablon:Kettős-GFDL-cc-by-sa-3.0-with-disclaimers 122 files
Can anyone help with names? And with a bot? – MGA73 vita 2024. május 27., 21:01 (CEST)
@MGA73: I have forwarded the problem to here: Wikipédia:Kocsmafal_(képek)#GFDL. – Regasterios vita 2024. június 4., 10:06 (CEST)
- Hi Regasterios! Soory I now see I added this to a user talk page. I thought I added it to the Village Pump (or similar page). Thank you for fixing this! – MGA73 vita 2024. június 4., 11:05 (CEST)
Lajkó István fényképe
szerkesztésTisztelt Regasteriosǃ Április 29-én a commonsba föltöltöttem Lajkó Istvánnak a galériájában is megtalálható fényképét, egyidejűleg megküldve a fényképet készítő Herman Péternek az egész galériára vonatkozó szabályos hozzájárulását. (Megjegyzemː a hozzájárulást közvetlenül Lajkó István, pontosabban az édesanyja küldte meg nekem.) Pár óra múlva meg is jelent a képfájl lapján a sablon az engedély kézhezvételéről. Letelt a 30 nap, senki nem volt képes ellenőrizni az engedélyt és jóváhagyni, emiatt ma hajnalban bizonyos Krd törölte (http://www.lajkoistvan.hu/images/galleries/default/PH1_1166.jpg), amiről csak a Lajkó István szócikk kapcsán szereztem tudomást (https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Lajk%C3%B3_Istv%C3%A1n&action=history) Írtam Krd-nek.
Kérdésemː mi a teendő ilyenkor? Hogyan kerülhet vissza ez a kép (vagy akár a galériából másik) wikipédiára? Köszönettelː Tösö8 vita 2024. május 30., 13:54 (CEST)
- Tisztelt @Regasteriosǃ Ismét próbálkozom Lajkó István fotógalériájának engedélyeztetésével. Az április 29-ei, [email protected] címre írott levelemet továbbküldve ugyanerre a címre az alábbiakat írtamː
- "Tisztelt Ügyfélszolgálat!
- Ismételten, immár nem a commonsba föltöltöttem Lajkó István egy fényképét (https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:PH1_1166_Lajko.jpg), minthogy az április 29-én föltöltöttet a szerző hozzájárulásának elbírálása hiányában 30 nap után törölték, és bár május 30-án ígéretet kaptam arra, hogy a hozzájárulás elbírálása után visszaállítja az, aki törölte, ehelyett 1 hét elteltével csak archiválta az erről szóló üzenetváltást: https://commons.wikimedia.org/wiki/User_talk:Krd/archive/2024#Photo_of_Istv%C3%A1n_Lajk%C3%B3
- Megértem, hogy önkéntesek a szabadidejükben végzik ezt a feladatot, netán kevesen vannak rá, de hogy nemhogy 30, de 50 nap se legyen elegendő egy engedély elbírálására... és az elbírálás helyett egyszerűbb törölni egy valós engedéllyel rendelkező fényképet... Ezt nehezen tudom fölfogni, elfogadni pedig még kevésbé.
- Kérem a csatolt hozzájárulás soron kívüli elfogadását, már csak azért is, mer hétfő óta a magyar wiki kezdőlapján a Tudtad-e rovatban is szerepel a szócikk, és előjegyzett 1 hét múlva ismételten.
- Köszönettel: Tösö8 "
- Tisztelettel kérném a közreműködését, és amennyiben módjában áll segítené elő, hogy nyugvópontra juthasson ez az engedély, és bekerülhessen a
- https://hu.wikipedia.org/wiki/ Wikipédia:Engedélyek#Képgyűjteményre_vonatkozó_engedélyek
- gyűjteménybe.
- Köszönettelː Tösö8 vita 2024. június 19., 16:29 (CEST)
- Tisztelt @Regasterios, elkeserített a 1,5 órával ezelőtt küldött üzenete, miszerint "Amennyiben tudsz engedélyt szerezni, kérlek, jelezd ezt a kép oldalán...". De hiszen 2 hónapja is és 5 napja is megküldtem... Mit tehetnék még? Megkönnyebbülést egy 17 perccel későbbi X. Y. aláírással kapott értesítés jelentettː "az engedélyező levelet a Wikimedia jegykezelési rendszerében 2024042910004961 ticketszám alatt rögzítettem, a Wikipédia/Wikimedia Commons felületein a szükséges dokumentációt elvégeztem."
- Nem tudom kit takar a levél küldője és milyen felületen írhatnék neki, ezért amennyiben ismeri tisztelettel megkérnémː tolmácsolná neki a köszönetemet, amiért a 2 hónapig elhúzódó eljárás végére pontot tett.
- Már csak egy dolog maradt hátraː az engedély fölvétele a Képgyűjteményre vonatkozó engedélyek listába.
- Köszönettelː Tösö8 vita 2024. június 24., 20:36 (CEST)
- Miért kéne felvinni? Egy darab kép mitől gyűjtemény? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 24., 21:35 (CEST)
- Attól, hogy az engedély az egész galériára vonatkozik. Ha megnézte volna, nem kérdezné. Tösö8 vita 2024. június 24., 22:46 (CEST)
- Mivel nem vagyok kezelő, így nem tudom megnézni, hogy mire vonatkozik az engedély, itt viszont folyamatosan egy képről van szó, kezdve a szakaszcímtől, azon át, hogy " föltöltöttem Lajkó István egy fényképét" (Miért is kéne tudnia bárkinek az egy szóból, hogy több képről van szó?), addig, hogy "Hogyan kerülhet vissza ez a kép (vagy akár a galériából másik) wikipédiára?", ahol szintén egy képről van szó, hisz az ez a kép is egy képet jelent, nem többet, mert nem ezekrő a képekről van szó. Ha pontosabban tudna fogalmazni, nem kéne kérdezzek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 24., 23:09 (CEST)
- Minthogy a megszólítás utáni első mondatban ez állː "... az egész galériára vonatkozó szabályos hozzájárulását." - linkkel, mi akadálya lett volna, hogy megnézze? Ez nem elég pontos megfogalmazás? Tösö8 vita 2024. június 24., 23:30 (CEST)
- Akadály: „Hozzáférésre van szüksége Kérjen hozzáférést, vagy váltson egy olyan fiókra, amelynek van hozzáférése.” Akadály magyarázata: nincs hozzáférésem, és nincs olyan fiókom, amelynek van hozzáférése. Ez elég pontos megfogalmazása annak, hogy miért nem tudom megnézni? Az öné viszont nem az, mert az első mondat után folyamatosan csak egy kép sorsáról volt szó. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 24., 23:46 (CEST)
- Nyert egy hangszórót. Virtuálisan. Bár nem értem, miért állt korlátozás alatt, mikor hetekkel ezelőtt "A link birtokában bárki"-t állítottam be. Az akadály elhárult, fogalmazási leckéket pedig, biztosíthatom, hogy nem fogok venni, sem meddő vitákba nem bocsátkozom. Tösö8 vita 2024. június 24., 23:59 (CEST)
- A továbbiakban a felsőbbrendű, lekezelő hangviseléstől is tartózkodhatna, ahogy attól is, hogy feladatokat osztogat másoknak. Helyette inkább illene bocsánatot kérnie a tévedéséért, amiért olyasmit várt el, amit nem lehetett teljesíteni (ami helyett csak gúnyolódnia sikerült: "Nyert egy hangszórót. Virtuálisan."), de -- ahogy látom -- illemórákat sem volt hajlandó venni. Ezzel szemben viszont meddő vitába bocsátkozott, ahelyett, hogy egyetlen egy normális választ adott volna a két normálisan feltett kérdésre (ehelyett sikerült egy pökhendi, arrogáns vitát kiviteleznie. Gratulálok uram! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 25., 00:46 (CEST)
- Nézze, mindkettőnket megkímélhette volna ettől az egész szóváltástól, ha nem szól bele olyasmibe, ami egyrészt másnak íródott, másrészt amiben nincs képben (akár csak azért, mert olvasás közben valami elkerüli a figyelmét.) Kioktatásra pedig nem hinném, hogy szükségem lenne. Részemről befejeztem. Tösö8 vita 2024. június 25., 00:53 (CEST)
- Nézze, azt mondta, nem megy bele meddő vitába, de még most is osztja az észt, ugyanabban az arrogáns, kioktató stílusban. Az én figyelmemet semmi sem kerülte el, sajnálatos módon Ön nem tud normálisan fogalmazni (de hepciáskodni azt igen). Szerintem némi okításra ugyan szüksége lenne, de valószínűleg az a hajó már elment, amin azt tanították. Máskor próbáljon meg egy normális hangnemben feltett kérdésre normális hangnemben válaszolni, akkor nem kerül ilyen szituációba. Ennyit még leírtam okulása céljára, mert erre szüksége volt. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 25., 01:11 (CEST)
- Akadály: „Hozzáférésre van szüksége Kérjen hozzáférést, vagy váltson egy olyan fiókra, amelynek van hozzáférése.” Akadály magyarázata: nincs hozzáférésem, és nincs olyan fiókom, amelynek van hozzáférése. Ez elég pontos megfogalmazása annak, hogy miért nem tudom megnézni? Az öné viszont nem az, mert az első mondat után folyamatosan csak egy kép sorsáról volt szó. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 24., 23:46 (CEST)
- Minthogy a megszólítás utáni első mondatban ez állː "... az egész galériára vonatkozó szabályos hozzájárulását." - linkkel, mi akadálya lett volna, hogy megnézze? Ez nem elég pontos megfogalmazás? Tösö8 vita 2024. június 24., 23:30 (CEST)
Amúgy, Tösö8, fentieken túlmenően sokkalta problémásabbnak tartom azt a lépését, hogy egy zárt levelezés egyik tagjának a nevét itt nyilvánosan megadta az illető engedélye nélkül. Kíváncsi lennék, hogy ezt miképpen magyarázza ki, ugyanis ez a lépés etikailag és jogilag is minimum aggályos. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 25., 01:51 (CEST)
Tösö8, itt még mindig tartozol egy magyarázattal és egy bocsánatkéréssel amiért valakinek az IRL nevét az engedélye nélkül nyilvános felületen megadtad. Ez itt most nem játék, és nem olyan dolog, amivel szórakozhatsz a "meddő viták" fordulatok előkapásával, vagy ahol eljátszhatod a sértődöttséget, amiért valaki nem értett egyet veled, és ennek hangot adott. Amennyiben magyarázatot nem vagy hajlandó adni, sem bocsánatot kérni (ez utóbbi lenne a minimum pedig), az nem kerülhető el, hogy nyilatkozol arról, hogy a továbbiakban odafigyelsz arra, hogy mások IRL adatait nem hozod nyilvánosságra az engedélyük nélkül. Ha ezt nem teszed meg, sajnos magasabb fórumra kell vinni az ügyet. Egyetlen egy mondattal elintézheted a dolgot. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2024. június 26., 11:24 (CEST)
Wikibooks
szerkesztésSzia! A wikibooksbeli képeknek mi a jogállása? Át szabad tölteni a commonsba? Vagy esetenként kell megvizsgálni? Ezek érdekelnének:
Hkoala 2024. június 6., 13:32 (CEST)
@Hkoala: esetenként kell megvizsgálni. A forrásul szolgáló könyvek több mint 100 évesek, így jó esély van arra, hogy a képek közkincsek. Utána kell nézni a megadott forrásokban, hogy feltüntették-e a fotósokat, mert ha jól látom, ezek háromdimenziós alkotások. – Regasterios vita 2024. június 9., 17:09 (CEST)
Undelete file
szerkesztésHi! Fájl:Grog-in-office.jpg was deleted as unused but it is in use in fa:گرگ لهی. I think it is best to move to Commons from the original site. So perhaps you could undelete and move to Commons?
Also I wonder about Fájl:G-K-Chesterton-VVEemlekpadok.gif! It was copied to hu.wikiquote and is now used in q:Gilbert_Keith_Chesterton#Idézetek_forrás_nélkül. Can you see any reason why it could not be restored and moved to Commons? – MGA73 vita 2024. július 12., 20:55 (CEST)
Két kép
szerkesztésItt két képről is szó van. Nem tudnál segíteni ezek ügyében: Wikipédia:Az önkéntes ügyfélszolgálat üzenőfala? Apród vita 2024. július 20., 20:56 (CEST)
Mesterházy Balázs fotójának cseréje
szerkesztésSzia, én szerkesztem Mesterházy Balázs író, költő oldalát az ő megbízása alapján. Úgy látom, a járőrök élesbe tették, noha kértem, hogy ez a portréfotó cseréjéig ne történjen meg. Segítséget szeretnék kérni a fotó cseréjében és ha szükséges, hol találom az engedélykérést, amit a jogtulajdonoshoz el kell juttatnom (az egyik szerkesztő szerint ki kell tölteni és a jogtulajdonosnak meg kell küldenie, hogy hozzájárul a kép cseréjéhez). Nagyon köszi előre is. Sajnos SOS, mert most a régi fotó van kint idei dátummal. PaulPaul vita 2024. szeptember 7., 13:10 (CEST)
@Rácz Laura Rebecca: az alábbi sablonengedélyt kell kitöltenie a fotó jogtulajdonosának, és elküldenie a mellékelt címre.
Címzett: [email protected]
Kijelentem, hogy az alábbi kép(ek) szerzői jogainak tulajdonosaként jogosult vagyok a képek szerzői jogairól nyilatkozni:
- <<a Wikimedia Commonsra felküldés pontos helye (vagy a kép(ek) webcíme (URL), vagy a képek bármilyen, egyértelmű meghatározása)>>
Beleegyezem, hogy a képek a Wikimédia-projektek oldalain a „Nevezd meg! – Így add tovább! 4.0” (CC-BY-SA 4.0) licenc alatt kerüljenek közzétételre.
A hozzájárulás nem korlátozódik a Wikipédiára, vagy az ahhoz kapcsolódó oldalakra. Elfogadom, hogy biztosítom a jogot a képek terjesztésére, kereskedelmi vagy nemkereskedelmi célból történő felhasználására, vagy igény szerinti módosítására, amennyiben betartják ezen licenc és a törvények szabta feltételeket.
Kérem, hogy engem mint szerzőt az alábbi módon jelöljenek meg:
- <<a megjelölés formája>>
Jelen engedélyemmel szerzői jogaimról nem mondok le, de a mások által végzett módosítások nem lesznek nekem tulajdonítva.
Elfogadom, hogy ezt a beleegyezésemet nem vonhatom vissza. Tudomásul veszem, hogy a képeket a Wikimédia-projektek nem biztos, hogy örökké megőrzik.
[Dátum]
[A szerzői jog tulajdonosának neve]
Jogsértő kép a commonson
szerkesztésSzia! Hogyan lehet jelezni a commonson, hogy egy kép jogsértő? A Fájl:Tóth Andi.jpg képet Zónyom szerkesztő a sajátjaként töltötte fel a commonsra. A kép több oldalon is megtalálható, mindenhol forrásként, illetve "Fotó:" megjelöléssel a TV2 van megadva. (Például a femina.hu oldalon, az origo.hu oldalon és a 24.hu oldalon. Próbáltam rátenni a {{Db-g12}}
sablont, de nem sikerült. Tudsz abban segíteni, hogyan lehet a commonson jelölni a jogsértést? Dodi123 vita 2024. október 26., 20:01 (CEST)
@Dodi123: a Commonson a bal oldali menüsorban (az én képernyőmet lásd itt: c:File:Menüsor.jpg) nálam van egy Report copyright violation nevű menüpont. Ezt úgy tudod odavarázsolni magadnak, hogy felül rákattintasz a Beállításokra, majd a megjelenő lehetőségek közül a Segédeszközök linkre, és kikeresed azt a funkciót, amelynek ez a leírása:
„Quick Delete: Adds useful links to tag files as missing source/license/permission or for deletion, and notify users accordingly (you can also define custom buttons).”
Ezt kipipálod, majd lent a mentésre kattintasz. Ha ez megtörtént, és frissítés után látod azt, amit én is, bal oldalon rányomsz a fent említett menüpontra a törlésre jelöléshez, bemásolod a megjelenő kisablakba a fenti linkek valamelyikét, ahol megtalálható a fotó, majd klikk a zöld gombra. Ekkor nemcsak törlésre jelölöd a képet, hanem automikusan kimegy az értesítés a feltöltőnek is (feltéve, hogy be van pipálva a Notify users melletti rubrika). – Regasterios vita 2024. október 26., 21:09 (CEST)
Köszönöm. Sikerült. – Dodi123 vita 2024. október 26., 22:49 (CEST)
Vári Erzsébet oldala
szerkesztésKedves Regasterios!
Vári Erzsébet műfordító fia vagyok. Korábban már leveleztünk. Áprilisban szerkesztettem, bővítettem édesanyám oldalát: Vári Erzsébet.
Rá tudsz nézni és jóváhagyni a változtatásokat, ha egyetértesz velük?
A második, 2007-es portréval kapcsolatban bizonytalan vagyok, hogy kell-e. Lehet, hogy úgy kellene megtartani édesanyámat az emberek emlékezetében, amikor a legszebb volt, és csak a fekete-fehér képet kellene megtartani a Wikipédia oldalon.
Előre is köszi!
Hámori portré ügyének rendezése
szerkesztésKedves Regasterios! Köszönöm a javításaidat és az ÖNÜF szám adását, kihelyezését a Fájl:Hámori Gyula fényképészmester, 1951.jpg képhez. A Licenc alatt írtak meg is világosították számomra, hogy miért nem szabad a Commonsba tenni. Nagyon-nagyon köszönöm! :-)) Bizottmány vita 2024. november 29., 20:30 (CET)