Szerkesztővita:OsvátA/Archív9

Legutóbb hozzászólt Vince 17 évvel ezelőtt a(z) Ezt ne témában


Orosz költők, írók

Húha, már sok listát kidekoráltam - teljesen egyformára. Az oroszoknál kiválogattam azokat, akikről volt egyáltalán valamilyen kép és lehetőleg illik ismerni (legalább névről). Neked van még másokról is képed? Az a gond, a legtöbbről még semmi írás sincs, nemhogy kép lenne! Vagy csak én bénáztam el? Azért tettem be jobbra, mert mindenhol teljesen üres a nevek felsorolásánál a jobb oldal és sok évszám is hiányzik még.

De szerintem elférne még valahova egy galéria is! Amúgy nem néz ki jól? Nekem tetszett. Kata 2007. április 22., 11:13 (CEST)

Még egy apróság: legszebb úgy lenne, ha az egész kis képgalériából állna, alatta a nevekkel és az évszámokkal és linkekkel! De ez őrült nagy munka. A legnagyobb baj, hogy fogalmam sincs, hogyan kell megcsinálni! Kata 2007. április 22., 11:17 (CEST)

Akkor csak betűnként - azaz alfejezetenként lehetne, - ahhoz viszont először össze kellene gyűjteni a teljes listát, mivel ez még nagyon "esbozo" (töredék). Az interwikit rátettem, valahogy megpróbálom levadászni a többi nevet. Csak mi lesz azokkal akiknek egyáltalán nincs képük? Kata 2007. április 22., 11:36 (CEST)

Az nagyszerű. Hmm: ez a jugókra is vonatkozik? A csehekre és a szlovákokra is? Mert az még tutibb lenne. Kata 2007. április 22., 11:46 (CEST)

настоящее имя - ez mit jelent, ha két név áll egymás mellett, álneve vagy polgári neve, vagy...? Kata 2007. április 22., 11:57 (CEST)

Jó reggelt, üzenetet megkaptam. Most átírom az ororsz listát, de az átírás mellett nem törlöm ki a cirill betűs neveket, hátha elütöttem valamit vagy nem jó! Teszek rá egy tatarozós sablont, átnéznéd majd ha egyszer ráérsz? Köszi. Kata 2007. április 23., 07:56 (CEST)

Igen, ezt el tudtam olvasni, köszönöm! De még csak azokkal a betűkkel vagyok kész, ahol fekete - linkelés nélküli - orosz átírások vannak. Nem tudom, benne maradjon e a cirill írás is, mint pl. a szlovák verzióban találtam vagy inkább a magyart tartsuk csak meg. Ha sikerül betenni a galériát, akkor túl hosszú volna mindkettő együtt, azonban, ha nem lesz galéria, lehet, hogy maradhatna. Hmm, ezen még gondolkodok kicsinykét. Most mennem kell, majd később még jelentkezem...Kata 2007. április 23., 16:43 (CEST)

Ezt tették a Hlebnyikov-fotó alá: "A fent megadott indoklás vitatott, kérjük, újonnan feltöltött anyagoknál ne használd ezt a sablont." Kata 2007. április 23., 20:12 (CEST)

Képek

Az összes képet, amit találtam a különböző wikikben, átmentettem. De sok helyen csak a fekete keret látszik, pedig ott is van kép az angol vagy olasz vagy orosz wikiben. Néhány ilyet kivágtam, a többi keretet meghagytam, hogy ne kelljen kétszer beírogartni. Részemről képileg ennyi. Már csak azt nem tudom, mi legyen a cirill betűkkel. Néhány évszám is hiányos még, de annak utána tudok keresgetni. Lehet, persze, hogy ennél sokkal többen vannak, azt hiszem, ami digitálisan fenn megtalálható, átírogattam. Kata 2007. április 26., 13:51 (CEST)

Elnézést a zavarásért. Valamit még jó lenne megoldani az "A" betűnél az Orosz költők listában. Nem igazán értem, ott miért nem működik a keret, mint a többi, következő betű esetében a képek körül. Ha esetleg meg tudnád kicsikét variálni - hogy ott is legyen - akkor már kezdene jól mutatni az egész. A betűket is amiatt szedegettem ki, mert felcsúsztak a képek és nem voltak egyforma magasságban. Ha minden kép megvolna, szebb és komplettebb galéria lehetne, mint az egész wikin minden más lista. Kata 2007. április 29., 10:11 (CEST)

Nagyszerű, köszi, most ránézek. Közben keresgéltem az orosz wikin és sokkal több íróra és költőre bukkantam, mint eredetileg gondoltam volna. Azon gondolkodtam hogy, nem lenne - e nagy butaság 3 sorban megkezdeni mindet - ahogy a román wikin van. Utána esetleg megírnák, ha elkezdenénk - ahogy az országokat is feltöltögették, amikor megalkottam hozzá az alcímeket. Legalább kísérletként, rettenetesen zavar ez a sok piros link. Kata 2007. április 30., 08:58 (CEST)

figyelem!

A Wiked szerzője a következőt írta,

wikEd translation: security and maintenance move

Hi Csörföly,

I have copied your wiked translation from hu:User:Csörföly D/wikEd-hu.js to en:User:Csörföly D/wikEd-hu.js on the English Wikipedia under your user account there. This move was important for security reasons (so that only you and administrators can edit the page) and/or maintenance (so that I can add the changes to the page without having to contact you with update instructions). Please could you delete the old translation and update translated installation instructions. I have already changed the English translation instructions accordingly. Sorry for this inconvenience.

Thanks, Cacycle 2007. április 25., 02:57 (CEST)

Ezért a monobook.js-edben változtasd meg a

http://hu.wikipedia.org  -ot
http://en.wikipedia.org  -ra

légyszíves. Kösz. Csörföly D leave a message 2007. április 26., 14:01 (CEST)

Cirill betűk

Szerinted? Mi legyen a cirill nevekkel? Kihúzzam? Kata 2007. április 26., 15:37 (CEST)

De ennyi hiányzót nem bírok bemásolgatni egyenként! És már időm sem lesz rá. Ha a kép alatt mindkét írásmóddal szerepel, meghosszabbítja lefelé a táblázatot. Nem tudom, hogyan lehetne a neveket valahogy középre helyezni és alá középre szintén az évszámokat, úgy szebben mutatna. Május 4-én hasta la vista és már itt sem vagyok. E.T. Haza, haza...Kata 2007. április 26., 15:48 (CEST)

Nohát, végül kiszedtem a cirill betűket, hogy egyformásítsam az egészet. Valójában korábbna csak az írás ellenőrzése végett hagytam meg. Így most egyenlőek lettek a képaláírások és a keret magassága. Mást sajnos nem tudtam tenni. Csak remélem, hogy hamarosan megírják a cikkeket. Kata 2007. április 26., 20:59 (CEST)

Eatmy...

Tévedés! Igyon amennyit csak akar! Legalább növeli a májcirózisban meghaltak táborát...+ a statisztikákat... Üdv:ˇBorg mail 2007. április 28., 15:18 (CEST)

Alás zolgája!

Átfésültem első riadalmamban az összes emilemet, de ezek szerint nem kaptam meg a filepostát, kérem szépen újra!! :o) – Bennó  (beszól) 2007. április 28., 19:16 (CEST)

Szamárköhögés!

Szia!

Bakker! Újranyomják?! Komolyan!? A k*úrva életbe! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!! Uhh... azt meg tudod szerezni - esetleg? Vagy túl nagy kérés? Kőőőőőőőőszi (egyetemista vok, nincs sok pízem a jogdíjra) :-P

Ami a sörözést illeti! Wikitali!??? Paulinerbe kéne menni megint. --Peda 2007. április 28., 20:45 (CEST)

Tehát csak ígéret? Jó! Az is! :-) :-) De figyu-bigyu! Ha meglesz akkor tudsz szerezni egy "originál" példányt? Kőőőőőőőszi! :-) --Peda 2007. április 28., 21:28 (CEST)

szerkütk.

Elkerültük egymást, már figyelmeztettem. Üdv,--Burumbátor Burum kerekasztala 2007. április 30., 09:15 (CEST)

Ezeknek a lapoknak nem kellett volna túlélniuk a szavazást

Nyenyec "ezeknek a lapoknak nem kellett volna túlélniük a szavazást" című allapján buzdultam fel ennyire. Tehát ne felejtsd el , h mikor te és Burumbátor a szerkesztőkről szóló allapjaimba köttök bele, akkor lényegében nem is belém köttök, hanem Nyenyec adminba. User vita:Kádár Tamás 2007. április 30., 09:49(CEST)

Zsinagóga kép

Szia! A képedet (az előző változatot) én tettem fel törlésre, mivel Adam78 feltöltötte a Commonsba. Elnézést kérek, szólnom kellett volna előtte. A képet azért célszerű a Commonson tartani, mert ha valakinek képre van szüksége a zsinagógáról, akkor ott – a képkategóriák segítségével – megtalálja, a magyar Wikipédián viszont csak akkor találná meg, ha be lenne linkelve a zsinagógáról szóló szócikkbe. – A Commonson lévő kép leírását módosítottam úgy, hogy most már egyértelműen kitűnik belőle, hogy a kép a Te műved. Most szerintem az lenne a célszerű, hogy módosítod a felhasználói lapodon a képhivatkozást, majd a Kép:Zsinagoga 1.jpg-t ismét fel kellene tenni törlésre. Mivel az ész nélküli képeltüntető címet ( :) ) nem akarnám (ismét) kiérdemelni, kíváncsi vagyok a véleményedre. --Csanády 2007. április 30., 12:54 (CEST)

Cséndzs

"A kutatók úgy vélik, hogy a ma világszerte vita tárgyát képező témák közül a magyar lakosságot elsősorban a globális klímaváltozás érdekli." MTA Kutatásszervezési Intézet

Ésszerű lenne elválasztani a téma tisztes előadásáért tett erőfeszítéseket a tematizálás elleni demagóg áskálódástól.--Olajossy-Kence Godson fóruma 2007. április 30., 19:58 (CEST)

Az okosabbnak.--Olajossy-Kence Godson fóruma 2007. április 30., 20:05 (CEST)

Whoopi Goldberg

Ugye nem maradnak meg a filmográfiában az angol kifejezések? (voice, documentary, stb, stb.) Figyelünk ám... :) Engem egyébként az Oscar nomináció is zavar, ehelyett javaslom az Oscar-díj jelölést használni. A "nomináció"t hol lehet hallani? misibacsi 2007. május 1., 01:27 (CEST)

Jééé, ez a szerkesztő szerkeszt? Nahhát... Valóban figyelünk ám! Kata 2007. május 1., 08:56 (CEST)

(Rossz napja van valakinek? :) Szóval... én nem a filmcímekre gondoltam (azokra én sem vállalkoznék), hanem azokra a rondaságokra, amiket példaként írtam: voice, documentary, ezek elég egyértelműek, nem lehet bonyolult lefordítani őket, és az is nyilvánvaló, hogy nem maradhatnak így... (legyen: szinkronhang, dokumentum - a többire találj ki valamit...). Persze-persze, mindenki szerkeszthet mindent, azonban egyrészt vannak munkafázisok, amiket igyekszem tiszteletben tartani; senki sem szereti ugyanis, ha a válla fölött mások belepiszkálnak a munkájába, miközben ő esetleg csak szusszan egyet, de még folytatni akarja, amit elkezdett. Másrészt igyekszem csak annyi kritikai megjegyzést fűzni egy-egy szócikkhez, amennyi feltétlenül szükségesnek látszik, de lehetőleg még akkor, amikor az alkotó lendületben van, mert még nem hagyta abba a munkát. Szóval ez egy dilemma: szólni vagy nem szólni, és mikor szólni, ez itt a kérdés... Harmadrészt egy csapatmunkáról van szó, bármennyire is az lehet a látszat, hogy mindenki egyedül dolgozik... misibacsi 2007. május 1., 14:43 (CEST)

Marsutka

Marsutka , azt jelenti, hogy iránytaxi.Ezek szürke kis buszok, volt szerencsém kipróbálni őket.Jópofa, ahogy sorban , szép türelmesen várod a többiekkel, hogy beférsz-e vagy sem.Ezek 10-12 személyes Gazella(Ford Transit koppintás) típusú járművek.--m3peti 2007. május 1., 11:56 (CEST)

Pontosabban Marsrutka, magyarul Iránytaxi. Üdv, --Burumbátor Burum kerekasztala 2007. május 1., 12:27 (CEST)

Hihi, mondjuk van olyan hely ahova meglesném, hogy mivel mész el Péterváron...mikor leugrottam az éjjel-nappaliba az közel másfélórát jelentett... Jut eszembe, lehetne írni az ún. alvó városrészekről is... szia --m3peti 2007. május 1., 14:07 (CEST)

Postám és egyebek :o)

1. Az "elüt ...a WikEd segítségével" az év vicce, szegény Csörföly D-nek meg ne mondd, kardjába dőlne :o) 2. nem kapom a postámat, és már olvasmányhiányom kezd lenni (benno79 [kukac] freemail [ponty] hu a legtutibb címem, próbáld meg kérlek oda is). 3. a porbafingónak ez az alakja csak gyakoribb, nem az egyedül használatos, igazad van, az előfordulási aránya viszont nagyobb a másik formánál. – Bennó  (beszól) 2007. május 1., 13:16 (CEST)

Hajnalban indulok...

Az oroszok rádmaradtak. Jó szórakozást! Üdv. Internet kikapcs. Kata 2007. május 3., 16:07 (CEST)

Steven Jay Russell

a pali. --Lily15 üzenet 2007. május 4., 13:28 (CEST)

Re: maszat

Az élettől sodortatva csak ma tudtam meghallgatni, és hát nagyon nagyon köszönöm! A művésznő bírja teljes rajongásomat. :o) – Bennó  (beszól) 2007. május 6., 21:12 (CEST)


Megiszom

annyira azért nem sok cikk az. Tegnap ahogy néztem több mint 100 új cikk született.--Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. május 13., 09:56 (CEST)

Köszönöm

kedves szavaid. (reggel rávetettem magam az FV-listámra, és csak jó idő múlva tűnt föl, hogy egy "blokkolás" gomb virít ott, ahol azelőtt nem volt ilyesmi... Saját magamat is blokkolhatom, ah minő gyönyörűség). :o) – Bennó  (beszól) 2007. május 14., 11:56 (CEST)

Wikidézet és wikEd

Nem biztos, hogy én fogok idézeteket szerkeszteni. Ezt illeszd a monobook.js elejére. Az idézőjelek között az összefoglalókba írt wikEd szöveg van. Így ki van kapcsolva:

//wikEd beállítások:

var wikEdSummaryUsing = " ";

A változás nem biztos, hogy azonnal bekövetkezik. --Tyrannum 2007. május 15., 20:09 (CEST)

Ha ez nem működik akkor ugyanoda vagy a wikEd.js-be var wikEdSummaryUsing = ' '; formában próbáld. --Tyrannum 2007. május 15., 20:16 (CEST)

Wik idézet

Bekukucskáltam a szomszédhoz. Téged kérdlek, mint kétlakit:
A wikidézetben olyan idézetcsokrokkal találkoztam, amikhez nincs forrás. Nézd meg például →[1], elég régen megvan.
Gyerekbetegség a forráshiány? Vagy megfelel a wikidézet jellegének?
Karmelaposta 2007. május 16., 10:29 (CEST)
Tervezek egy komponált szócikket a hamuról, valószínűleg már csak a wikivakációm után lehet belőle valami.
Az anyagot →ide gyűjtöttem.
Kezdődne a hamu összetételével, folytatódna mindenféle forrásjelölt idézettel az Odüsszeiától a dinnye tartósításáig és végződne egy utalással Paul Celan Halálfúgájára.
Az összetétel leírása miatt wikipédia-szerű.
A további részek, egy felsorolás kizárólagosan forrásmegjelölt idézetekből összeválogatva, inkább a wikidézetbe utalná.
Az, hogy nem szeretném, ha túlságosan sokat változtatna más a kompozición, egyáltalán nem wiki.
Mit tanácsolsz? Hova vele?
Épp most támadt egy ötletem: ezt tegyem a júzerlapommá?
Karmelaposta 2007. május 16., 12:44 (CEST)

Interjú

Köszi :) --Mathae Tohuvabohu 2007. május 18., 09:34 (CEST)

Nem használni: szerkeszteni!

"nem szerkeszti, hanem használja a Wikipédiát, ami a Wikipédia alapeszméjének megkerülése" - biztos, hogy eléggé alaposan véggiggondoltad??...(:--MerciLessz 2007. május 22., 08:58 (CEST)

(Könnyítésül: "Miért e lom? hogy mint juh a gyepen, legeljünk rajta?" --MerciLessz 2007. május 22., 09:00 (CEST))
(Mértéktelenül sokat nem érdemes filózni rajta, mert a sok álmatlan éjszakába került, mire a megoldás terve alakot öltött még rosszabbul cseng e tájékon...--MerciLessz 2007. május 22., 09:23 (CEST))

Jazz Zongorista!

A keresett zongorista neve Michel Petrucciani, és 1999-ben halt meg. Olasz származású francia volt MAmut

Szia!!

Nem tudod, hogy mi a neve annak a jazz zongoristának, aki asszem 2003-2005 között húnyt el? Francia volt és pici. Az MTV a halála előtt nem sokkal készített egy interjút vele. Törpe volt, kis ujjakkal, meg púpos is? Köszi! (ez a kérdést Alensha-nak is felteszem, hátha tudja, Te is keress embert, aki tudhtja) --Peda 2007. május 26., 15:31 (CEST)

KŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐőszíííííííííííííííííííííííííííííííííí!!!!!!!!!!! --Peda 2007. május 26., 17:26 (CEST)

213.134.20.231 2007. május 27., 19:39 (CEST)

szia! neked kiosztott lapot, mielött véleményt formálnál ajánlom a figyelmedbe a vitás szócikket, nézd meg, utánna pedig hallas, köszönöm, elegem van az okoskodó, magukat tévedhetetlennek tartó emberekből, főleg akik csak úgy kéretlenül beszólnak üdv 213.134.20.231 2007. május 27., 19:39 (CEST)

Nem bírom röhögés nélkül: pasziánszozok, kisbarátom! OsvátA Palackposta 2007. május 27., 19:53 (CEST)

Látom, Te sem értesz engem, azt javaslom, mielött itéletet mondasz, vagy csak kérsz valamit, előbb tájékozodj! Nézd meg a Magas-Tátra szócikket, amit most olvashatsz ott, annak a 99%-át 2 IP címről magam írtam, nem kérkedni akarok, csak nézd meg, hogy két wikis tudor mit összekavar, ez ami kicsapta a biztositékot... egy kicsivel jobban kéne tisztelni mások munkáját... további jó passziánszozást üdv 213.134.20.231 2007. május 27., 20:47 (CEST)

Látszer

Szia! A monobook.js-edben "http://en.wikipedia.org/w/index.php?title=User:Bdamokos/strings-hu.js" van "http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=User:Bdamokos/strings-hu.js" helyett (ránézésre az ötödik sorban). Szerintem ha kijavítod egycsapásra megembereli (megmagyarolja) magát a Látszer. Üdv --Dami reci 2007. május 29., 17:01 (CEST)

Kurt Vonnegut

Kedves Tanár Úr! Ha van időd és kedved, ránéznél a kiemelt szavazáson levő Kurt Vonnegut cikkre? Köszönettel --Hkoala vita 2007. május 30., 10:38 (CEST)

Köszönöm! --Hkoala vita 2007. május 30., 18:15 (CEST)

Karinthy-paradoxon

Az a baj, nem tudom, Karinthy mely művében írta ezt és hogy van pontosan, szó szerint. Valamiért benned bízom: nem tudod véletlenül előkeríteni a forrást? Köszönettel: Gubb     2007. június 4., 08:18 (CEST)

Köszönöm, tényleg megtaláltad. Valahogy éreztem. Nekem a google nem jutott az eszembe, mert nem ismertem a szó szerinti szöveget. Gubb     2007. június 4., 23:52 (CEST)

Wikitali!

Szia!!

Remélem jössz a wikitalira!!! Nagyon jó lenne, mert akkor aláírhatnád a DVD-m (szamártüsszentés), ha pedig kijött az új (feljavított, amiről meséltél), megajándékozhatnál egy dedikált példánnyal. :-)))) Szoval KÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁMOOOOOOOOOON!!! Tanár úr! --Peda 2007. június 8., 22:11 (CEST)

Szia!!

JÓÓÓÓ!!! Előbb járt a kezem, mint a szemem... legközelebb figyelek. :-P --Peda 2007. június 9., 11:57 (CEST)

RV

Köszi a revertet.--Immanuel 2007. június 10., 10:07 (CEST)

Kinevezés

Szia Ozsvi! Látom te vagy az én virtuális wikis lelkiismeretem. De Én többet kínálok: kinevezlek a ceremóniamesteremmé. :-)--Mazarin 2007. június 10., 11:19 (CEST)

WP:T indoklások

Heló!

Szeretnénk elérni, hogy a törlési javaslatoknál mindenki vegye a fáradtságot, gondolja át az álláspontját és lehetőleg olyan racionális indoklást adjon, ami általános szabályként alkalmazható más cikkekre is.

Ehhez az kell, hogy a kultúra megváltozzon és ahogy egy WP:JKSZ cikkben, vagy egy szócikk vitalapján folyó vitában sem lehet egy olyasmi hozzászólással mit kezdeni, hogy "tele van a hócipőm" vagy hasonló, így egy ennél hatékonyabban kommunikált üzenetre volna szükség, amiből mások tanulni tudnak (mielőtt újabb hasonló cikkeket hoznak létre).

Ha bármilyen indoklást elfogadunk, akkor, mint azt a korábbi példák mutatták átgondolatlan, téves információkra alapozott szavazatokhoz és cimborák toborzásához vezet.

A kultúra megváltozatásában a példamutatás lenne az egyik legfontosabb eszköz, illetve, hogy felhívjuk a résztvevők figyelmét, hogy hogyan és hogyan ne érveljenek.

Ha te is segítesz megváltozatni a kultúrát, akkor remélhetőleg minél hamarabb egy kevésbé stresszes és kevésbé ciki hely lesz a WP:T lap.

Köszönöm szépen, nyenyec  2007. június 10., 17:37 (CEST)

Az internet első számú szabálya: soha semmit nem ért mindenki. Ezt be kéne keretezni, és kirakni a kocsmafalra :-) Az írott kommunikáció hihetetlenül megtévesztő tud lenni. Egy klasszikus tanulmányban, ahol az írott szöveg értelmezését vizsgálták, az emberek 90%-a azt gondolta egy e-mail elolvasása után, hogy érti, mire gondolt a másik. Valójában 50%-uk értette helyesen - ez ugyanannyi, mint amennyi statisztikailag várható lett volna, ha el se olvassák a levelet, és csak vaktában tippelnek.

Aki ismeri az ügy hátterét, meg téged is valamennyire, az persze hogy tudja, hogy mire gondolsz; de aki most jött, vagy épp csak eddig elkerülte valahogy, annak a megjegyzésed csak annyit fog mondani, hogy nyugodtan lehet az alapján szavazni, hogy éppen milyen kedvünk van. Aki újonnan érkezik egy közösségbe, az átesik egy szocializációs folyamaton, ami során az alapján alakítja ki az elképzeléseit a közösség elvárásairól, hogy másoktól mit lát. Ezért borzasztó fontos az online közösségekben a folyamatos példamutatás, mert folyamatosan jönnek az új emberek, és ha azt látják, hogy az a normális, hogy a WP:T-n egymás haját tépik és rokon- és ellenszenv alapján szavaznak a résztvevők, akkor azt fogják hinni, hogy ez a normális, és ők is ezt a stílust veszik fel, nem csak a törlésnél, de a vitalapokon is. Abból pedig semmi jó nem lesz, ha teszem azt elkezdik "tele van a hócipőm" felkiáltással törölgetni az emberek cikkekből a nekik nem tetsző részeket. --TgrvitaIRC 2007. június 10., 18:07 (CEST)

Most őszintén, szerinted a szavazók közül hányan olvasnák el a vitalapot? (Hányan olvassák el legalább a többi szavazatot, ha már itt tartunk?) Lehet olyat is csinálni, hogy a megbeszélét eldugjuk egy sötét sarokba, ahol nincs útban senkinek, de igény esetén lehet rá mutogatni, hogy van nekünk ilyenünk is; de csak az lesz az eredménye, hogy végképp zsigerből szavaz mindenki.

Én nagyon ellentmondásosnak érzem azt, hogy egy tartalmi vitában elvárjuk, hogy mindenki olvassa el és gondolja végig a másik érveit, a törlési vitában viszont nemhogy bátorítjuk a felmerült érveket negligáló szavazatot, de még meg is büntetjük az érvelőt azzal, hogy a hozzászólását a vitalapra síboljuk. Az ilyen kettős mércéknek az a vége, hogy előbb-utóbb valamelyik attitűd felülkerekedik a másikon, és ha a törlési lapon uralkodó kerül felül azon, ami ha nem is uralkodik, de mindenesetre gyakran előfordul a vitalapokon, akkor nagyon rossz lesz nekünk. Mutatok egy konkrét példát: [3]. Az ilyenekből én azt a WP:T-s szellemiséget látom visszaköszönni, hogy eleve tudjuk, mit akarunk, és ha valaki vitatkozni próbál, az csak valamilyen fondorlatos kísérlet arra, hogy összezavarjanak minket, amit le kell rázni csuklóból, nem végiggondolni. Az igazság kereséséhez, amiről a Wikipédiának valahol mégiscsak szólnia kellene, pedig egyre kevesebb köze van a dolognak. --TgrvitaIRC 2007. június 10., 18:44 (CEST)

Ha csak igenek és nemek lennének, több megfelelő cikk esne áldozatul és több marhaság maradna meg, mert leginkább azon múlna a szavazás, hogy kinek van több "fegyvertársa". (Lásd pl: [4] és [5]. Ezt hívják ugye úgy, hogy a felek kölcsönös megelégedésével záruló csereakció.) Minél kínosabb lessz nyilvánvalóan védhetetlen dolgokat védeni, annál értelmesebb lesz a szavazások eredménye. --TgrvitaIRC 2007. június 10., 19:21 (CEST)

ru

szerintem igy viccesebb

The Lion of Judah SMS "Satan is public enemy number one" 2007. június 17., 18:23 (CEST)

Milyen bogrács, milyen bogrács??!!! Hatalmas:DDD!!! De igazad van:). ám olyan fura lett volna leírni azt a mondatot: egész marhát is főzhetnek külön-külön bográcsban. (mély sóhaj)Átfogalmazom. --Lily15 üzenet 2007. június 18., 19:19 (CEST)

Tan' kérem, szólhatok?

Nézd meg eztet: Hanglemez. Ehhez tartozik a három, gyártási eljárási lépést tartalmazó szócikk. Amelyeknek talán ebben a cikkben kellene szerepelniük! --Burumbátor Szellemszoba 2007. június 22., 20:47 (CEST)

Még fél óra, és jön a vihar! Ki kell nyitni az ablakot és le fogsz hűlni :)))) Tényleg egy cikk egyébként! Csak ha letörlik, akkor nekünk szarral meszeltek :)
Az asszony imádja a zsebkendődet, azóta is tartogatja! --Burumbátor Szellemszoba 2007. június 22., 21:02 (CEST)

Bocs hogy ekezetek nelul stb. Legyszi ird ala, mikor valamit azonnalira teszel, hogy ne kelljen a laptortenetben kotoraszni. {{az|indoklas}} helyett {{az|indoklas ~~~~}} (Vagy ez itt nem szokas? A Wikiforrasban igy hasznaljuk, es az utasitasaban is ez van.) FBöbe 2007. június 22., 21:53 (CEST)

Mellesleg ugy latom jogserto, szoval ugyis torolni kell. (Egyebkent itt hideg van, idonkent esik az eso meg ilyesmi, az allergiasok boldogok.) FBöbe 2007. június 22., 22:13 (CEST)
Jó, de ha nem szoktuk aláírni, akkor miért van ez az azonnali törlés kategória használati útmutatójában? Most már itthonról, magyar billentyűzetről írok. Nyúlfülvágó térközsűrítő! FBöbe 2007. június 24., 23:44 (CEST)
Nem engedtem el, csak ahhoz már álmos vagyok. Majd reggel. FBöbe 2007. június 25., 00:17 (CEST)
Itt válaszoltam: User vita:FBöbe#Azonnali FBöbe 2007. június 25., 14:27 (CEST)

kategóriák rendezése

Szia! Azért írtam át a kategória rendezési kulcsában Aimée nevét, mert: Wikipédia:Hogyan használd a kategóriákat#Rendezési kulcsok. Üdv! SyP 2007. június 23., 12:28 (CEST)

Képnevek

Igen, beismerem, sietségemben néhány elnevezést elb***tam és annyira nem értek hozzájuk, hogy át is tudjam nevezni őket. Az elképzelés egyébként az volt, hogy a mozdony szériaszáma legyen a kép nevében pld. így CFR_67_1127.jpg. Mea culpa! --Istvánka 2007. június 23., 13:49 (CEST)

Herculaneum

A Pompeii cikknél kifogásolták a hosszú cikkeket, meg az útikönyv jelleget. Úgy gondolom, hogy nem szabad kettő mércével mérni, ezért a Herculaneumot is töröltem--Istvánka 2007. június 27., 23:22 (CEST)

Nem fogom visszaállítani, mert a wikipédia ezt nem érdemli meg. Írok egy-két csonkot, mert az kell ide. Minek dolgozzak egy hónapig egy cikken ha az nem idevaló, mert túl hosszú és útikönyv jellegű--Istvánka 2007. június 27., 23:29 (CEST)

Jetix!

Szia!

Igen, a jómodor! Egyszerűen időpazarlásnak gondolom az ilyen szócikkek nem azonnali-törlésre jelölését. Szerinted nem az? Csak kérdem? --Peda 2007. június 28., 00:19 (CEST)

AI

Szia, Tanár Úr! Én nem láttam, hogy mellette álltál volna. Legalábbis nem IDŐBEN. És ez fájó nekem. --Burumbátor Szellemszoba 2007. június 28., 11:48 (CEST)

Remélem, nem a "nem értem" egyik változatát közvetítetted felém... A kérdés helyesen így szól: "Mi ellen nem léptél fel időben?" Ezt már érteni kell. Legmélyebb tiszteletem, --Burumbátor Szellemszoba 2007. június 28., 12:05 (CEST)

Nyenyec végtelen "nem értem"-je rombol, ártalmas, abból most már nagyon elég. A hasznos munkáját elismerném, de az emberi légkör sokkal fontosabb, mit a szövegek minösége! db007 2007. június 28., 12:16 (CEST)

Sri, obi! (Rádióamatőr nyelven: sorry, Old boy!) Nem leszek ennél specifikusabb. --Burumbátor Szellemszoba 2007. június 28., 12:29 (CEST) A vak is látja, ez nem egyéni probléma. db007 2007. június 28., 12:56 (CEST)

Wikiparódiák

Kedves OsvátA, megtisztelő az invitálásod az Uncikolpédiába.
Hadd hatalmazzalak fel, hogy válogass kedvedre a szösszeneteim közül az Unciklopédia számára. (Ha kötelező, hogy én küldjem fel az Unciklopédiába, megteszem, amit kérsz.) Mindenesetre, a műfaj kérész életű: csak addig érdemes ezekkel foglalkozni, amíg még felismerhető, mit kívánnak parodizálni. (Pl. a Yellow substub szösszenet talán már nem közérthető, mert akkor született, amikor Szabo_Tamas azt ajánlotta, hogy mázsaszámra vegyük át a szubcsonk méretű anyagokat, külföldi Wikik mintájára. Ugyanezt egyértelműbben gúnyolja - érzésem szerint - az a szössz, ami szerint a szócikkek álljanak 1-1 betűből.)
A userlapom tényleg szétesett. Ha a felső 3 sablon rendberakásában segítenél, előre is megköszönném.Üdv.--Linkoman 2007. június 29., 14:29 (CEST)

Pocs

Hogy a Wikipédián eltöltött idejének mely formáját tekinti valaki pocsékolásnak, az abszolút magánügy... --MerciLessz BalhéLessz 2007. június 30., 16:42 (CEST)

Eddig nem nagyon hittem el, hogy a nemértemkór ennyire fertőző. Eztán óvatosabb leszek. --MerciLessz BalhéLessz 2007. június 30., 16:53 (CEST)
Nem tudom, hol és mikor hűlt meg Micimackó agya.
(Mikor a hírt a birka írta, mikor a róka volt a tyúknak a legjobb móka, mikor a szamár volt számtantanár, mikor egy pálcán kézen állt a fálcán, és mikor a récék voltak az észmércék.)
Talán. Gondolkodtam, de beletörött... --MerciLessz BalhéLessz 2007. június 30., 18:07 (CEST)

Nyugi

Gyümölcstül dúl a vandál.--Linkoman 2007. július 3., 16:09 (CEST)

Murphy törvénye

Szösszentem vmit a felhasználói lapomon. Unciklopédikus érdekből megnéznéd?--Linkoman 2007. július 3., 16:42 (CEST)

Közbringa

Ha itt nem marad életben ez a cikkecske, akkor mehet az Unciba, ugye? Különösen a „kerékpáros passzivista” kifejezés tetszett meg, de az se rossz, hogy lehet fogadni, mennyi idő múlva lopják el. :) – Alensha üzi 2007. július 5., 19:06 (CEST)

Re: Magyar dobosok

Gondoltam jó a kategória, mert a vibrafon is ütős hangszer :)) Dojcsár József 2007. július 10., 15:00 (CEST)

A dobosok is tudnak dallamot játszani (ha hagyják őket). Dojcsár József 2007. július 10., 15:10 (CEST)

Szlovákia

Üdv!

A szlovákiai cigánysággal kapcsolatos kutatási adatokat a http://www.mtaki.hu/ A Magyar Tudományos Akadémia – Etnikai-Nemzeti Kisebbségi Kutatóintézete weboldalán találtam: {[6]}{[7]}; mely alapján, a következő megjegyzéssel – „hogy engedhető meg egy lexikonban, hogy ennyire pontatlan adatok szerepeljenek, TISZETELT SZERKESZTŐK!?” - módosítottam a Szlovákia szócikket. Forrásként természetesen megjelöltem, a két dokumentumot. Peyerk nevű tisztelt szerkesztő ezt nem találta elég hitelesnek, s kitörölte. (A hivatkozott dokumentum nem forrásértékű, és nem hivatkozza meg a forrását. A visszaállított adatok viszont népszámlálásból származnak.) A trianoni békeszerződés szócikk javítgatása során akadtam véle össze, s erős a gyanúm, hogy ez az akciója nem mentes a személyeskedéstől!

1. Ma hazánkban, a magyar nyelv eredetével kapcsolatos hivatalos álláspont, az amit az MTA képvisel! – evvel kapcsolatban akadt jó néhány vitám itt… 2. A népszámlálási adatok, a környező országok politikai gyakorlata miatt erősen megkérdőjelezhető! 3. Aki járt már északi szomszédunknál, az csak mosolyogni tudd a jelen pillanatban, az oldalon szereplő, a cigányság számarányát mutató adaton.

Kérem megtisztelő állásfoglalásod az eset kapcsán! Üdv 87.97.71.2 2007. július 17., 15:07 (CEST)

Réti nyúlbecő

Szíves figyelmedbe: [8] Karmelaposta 2007. július 20., 21:07 (CEST)

Izé, Ősnövénytan

Tucc errööl és errööl ? Karmelaposta 2007. július 23., 21:09 (CEST)

Szerintem a User:Pipi69e/Izé kifejezetten jó szó! Karmelaposta 2007. július 23., 23:44 (CEST)

TILTAKOZNI IS

ODAFIGYELNÉL EGY PICIT A KÖRNYEZETED ÉRDEKÉBEN, NAGYON NEM MINDEGY, HOGY MIVEL JELENSZ MEG A SZÓCIKK HOZZÁJÁRULÁSODAIDBAN ÉS MINEK A KÉPVISELÉSÉRE HIVATOD MAGAD???!!! NEM TUDOM KI A ROSSEBB AZ A MIDASZ KIRÁLY ÉS MIT TESZ A FÖLD MEG AZ EMBEREKÉRT, DE NEM LESZ FÖLD MEG EMBER AZTÁN AKKOR IRHATOD A HÜLYE CIKKEIDET MAGADNAK!!! ÉS EZEN TE NEVETNI TUDSZ, HOGY A NYÚLBECŐ MÁR SINCSEN??? INKÁBB AZON GONDOLKOZNŰÁŰL HOGY HOZZÁ ÉRTŐ EMBEREK IRJANAK CIKKET AL GORÉRÓL MEG A ARALTÓ GLOBÁLIS FELMELEGEDÉSÉRŐL CIKKET A MAGA ENCICLOPÉIDÁDBA!!!! 89.133.143.98 2007. július 24., 00:21 (CEST)

Hmmmmmm.... Ez a Klón Ottó egy picit már megint elkapkodta. Pasztilla 2007. július 24., 00:24 (CEST)
Ezt a minősíthetetlen viselkedést szóvá tettem az Adminisztrátorok üzenőfalán. --Linkoman 2007. július 24., 00:30 (CEST)

Emberek! Ideköltözött a Kocsmafal, vagy mi? Gondoskodjak sörröl is? OA

Élmény

...volt, és a sör is jól fogyott :) Data Destroyer 2007. augusztus 1., 15:30 (CEST)

Akartam is válaszolni, de valamiért leállt a program. Megpróbálom meghegeszteni, de a lényeget, amit írtál, láttam :) Data Destroyer 2007. augusztus 1., 19:52 (CEST)

Winx Club

Nézz rá, kérlek, azóta fölfejlődött csonkszinte, és lassan le lehetne zárni. Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Winx Club – Bennó  (beszól) 2007. augusztus 2., 17:44 (CEST)

Celeblessz

Soha nem felejtem :) --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 3., 14:54 (CEST)

Közkincs

Azt kell mondanom, hogy KT kicsit jól csinálta, az enwikin ugyanezen licenc alatt van fenn, pedig szabad licencű helyről származik. A szöveg félreérthető. Talán ez {{enwiki}} lett volna a legjobb megoldás, de nem mindenki ismeri, és kicsit nehéz megtalálni. --Lily15 üzenet 2007. augusztus 11., 13:25 (CEST)

Marina Vlady

Szia, köszönöm az észrevételt. Az ominózus mondatot így javítottam: „Közös nagylemezt is készítettek, ami azonban évekig nem jelenhetett meg a Szovjetunióban, s kalózmásolatokon terjedt el.” Filmfan 2007. augusztus 17., 07:54 (CEST)

Pécsi tali!

Szia!

Te, hogyan mész le Pécsre a talira? Vonattal, busszal? Csak mert legalább Pesten kéne közösen találkozni! Mit szólsz hozzá? --Peda 2007. augusztus 18., 00:49 (CEST)

Akkor ezt az üzenetet csak te tudod elolvasni, vagy más is? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Kécza (vitalap | szerkesztései)

Ajánlom az Unci szíves figyelmébe

Különösen a "nagyhatalmi" ambícióik miatt érdemesek a figyelemre: User:Nsz/Négyek Szövetsége – Bennó  (beszól) 2007. augusztus 27., 10:26 (CEST)

Novgorodi-svéd háború

Kijavítottam néhány helyen, ahol esetleg rosszul írtam be, de van olyan amiről még nincs cikk a wikipédián, ilyen a mongolok, oroszok, stb. De az Alekszandr Jaroszlavics „Nyevszkij”-t mindenképp szeretném egyszer megírni. 2007. augusztus 30. Doncsecz

Ezt nem egészen értem, hogy a keresővel mire célzól a Csúd-tavi csatával? Doncsecz 2007. augusztus 31.

Elnézésedet kérem, hogy kínos sztuáció jött létre

Andriskám, elnézésedet kérem, hogy kínos szituáció jött létre aközben, amíg a nem könnyen kezelhető Kádár Tamás statisztikai alpon fellobbant lelkesedését megpróbáltam kanalizálni.
sajnálom, hogy nem reagáltam le keményebben rögtön azt, amit Te -sajnos telejsen jogosan - szóvá tettél.
Bízom benne, hogy a személyes ismeretség hiányában is mi ketten sok mindent sejtünk arról, kölcsönösen, hogy a másik hogyan érez, és mit tart megengedhetetlennek. Remélem, ebben a vonatkozásban nem csalódtál bennem.
Én semmiképpen nem szeretném bagatellizálni, hogy az ellenfél - ellenség kettősében mit hogyan helyes és szabad kifejezni.
Tehát nagyon sajnálom, hogy Tamás közben picit elvesztette a kontrollt.
Kérlek, nyugtass meg, hogy ezt a félreérthető szituációt Te is halandó vagy így látni.
Ha igen, akkor kimentem a témát a "Hajrá,magyarok" stílusban indított lapról, mert komolyan gondolom, hogy egy hatékonyságjavítási módszert ki tudunk alakítani.
Megköszöm szíves válaszodat előre is.--Linkoman 2007. szeptember 1., 12:51 (CEST)

Szia

Hello Tanár Úr,

Először is szeretném megköszönni a bokrétát, gyönyörű! Mellesleg számomra nagyon nehéz Téged letegeznem, élőben valószínűleg nem tenném.

Más: azt szeretném kérdezni, hogy a Vonnegut cikket Te követted el? Nagyon tetszik, de szerintem a képet mindenképpen le kéne cserélni, főleg ha nyitón lesz. Én szívesen írok a vonnegut.com-nak, ha igényt tartasz rá! ;) --OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2007. szeptember 1., 18:53 (CEST)

Nem használt kép kérdés

Üdv! Szeretném megkérdezni hogy ez a kép kell-e valamire, mert ha nem akkor töröltetni kellene, mert nem sok mindenre lehet használni, vagy ha esetleg erről töltödne be a hibaüzenet akkor mért nem lehet megoldani azt HTML lappal? Kép:Errorfatal verybest.jpg --tttt8vita 2007. szeptember 3., 16:30 (CEST)

Nabokov

Az óvodás ügyet én ennél rosszabbnak látom. Egyetértve Hkoala lapján tett megjegyzéseddel, azt a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az önkényeskedést és a szubjektív döntéseket olyan szerkesztők erőltetik, akik egyébként nehezen néznek el a monitortól, magyarul, gondolkodásuk előre jól legyártott algoritmusok értelmezésével és felhasználásával telik. És miközben az előzőleg említett magatartásformák jelentős egyéni képességeket (átérzés, intuíció, kompromisszumkészség, emócionális intelligencia, egészséges kritika és önkritika stb.) feltételeznének, aközben a leghangosabban kardoskodók híján vannak ezeknek, irányelvek, útmutatók, névterek és folyamatábrák jelentik életüket.

Rég jártam már iskolába, de ezt neveztük akkoriban strukturális összeférhetetlenségnek.--Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 11., 11:20 (CEST)

Fürdőrém

(Burumbátorral közös postaládánk)

(elég értelmetlen a cimke rajta; fontolgattam Fürdőskémre, vagy Fürdőskrémre átnevezni, de mert a művelt olvasó már így szokta meg: marad)


Kedves OsvátA, biztos nekem van valami diszfunkcióm (vagy akár több is, Burum már egy listát is összeállított róluk, amint látom), de én tényleg nem érzem, mitől lenne olyan rettentő dolog a fürdőskurvás szócikk. Sőt, még azt se érzem, mitől lenne olyan rettentő dolog a szócikk tárgya (mármint hogy van egy átlagon felül ostoba és primitív alak, és ezen mások szórakoznak). Ez részben generációs szakadék szerintem, a diákhumorban nem ritkák az ilyen durva témák (halgass meg egy tetszőleges gólyaavatót vagy kollégiumi vetélkedőt, és hallhatsz vaskosabb tréfákat is), meg a mások kiröhögése is fontos eleme. Aztán felnő az ember, és sürgősen elfelejti, hogy valamikor ő is nevetett ezeken. Én körülbelül abban a korban vagyok, amikor már kínos, hogy régen szórakoztatott az ilyesmi, de megfeledkezni róla még nem sikerült, úgyhogy mindkét oldalra van némi rálátásom.

Picit komolyabban, nyilván lesz, akinek attól inog meg a hite a Wikipédiában, hogy közepesen jelentéktelen internetes divatokról szóló szócikkeket talál benne. (Mint ahogy pl. valaki az orális szex szócikket törölte volna úgy egy éve, más a jetixes rajzfilmekre haragszik, megint más a politikai cikkeket nézné ki, most meg épp a meleg pornószínészek vannak terítéken a WP:T-n.) Ezt szerintem nem célszerű túl komolyan venni, ha sok embert érdekel, sokan meg elborzadnak tőle, abból én az előbbinek tulajdonítanám a nagyobb jelentőséget, azon egyszerű oknál fogva, hogy az emberek azt szokták keresni, ami érdekli őket, nem azt, ami nem; vagyis a gyakorlatban, ha nem lesz a WP:T-n reklámozva, az érdeklődők sokkal nagyobb arányban találják meg, mint az elborzadók.

(Én egyébként ezt az egészet, mármint hogy megmarad-e egy-egy adott szócikk vagy sem, másodlagos szempontnak gondolom ahhoz képest, hogy milyen viselkedés- és gondolkodásmintákat honosít meg és erősít meg a törlési eljárás, illetve hogy mennyire skálázható. De ezt már sokszor elmondtam, nyilván most se foglak meggyőzni vele.)

Strukturálisan összeférhetetlen üdvözlettel TgrvitaIRCWPPR 2007. szeptember 12., 17:41 (CEST)

Veszem a bátorságt, kedves Tgr, és ezen a lapon szólok hozzád. Szerintem nagyon félreértetted, amit itt fent írtam Osvátnak. Egy árva betűt sem pazaroltam a szóban forgó szócikkre, annak témájára vagy a törlési megbeszélés szükségességére. És egyáltalán nem tételezem fel rólad, hogy SZÁNDÉKOSAN értenéd félre amit írtam. Így azt gondolom, megint én vagyok képtelen maga kifejezni úgy, hogy minden szinten álló emberek megértsék.
Ami problémát látok, és ez nagyon durva, az az, hogy ketten-hárman VÉLEMÉNYEZITEK az indoklásokat, ítélkeztek más ember indokai fölött, átcsoportosítjátok "érvényes" és "nem érvényes" bekezdések alá az indoklásokat. Valamiféle Wikipédia-fordításra hivatkozva Ti (bocs az egykalapalávétel miatt) ELDÖNTITEK, hogy melyik indoklás releváns, melyik nem, értsd: kinek van igaza. kinek nincs. Teszitek ezt úgy, hogy közben egymással is konfliktusban vagytok lásd a "használhatatlan tartalom2 indoklás eltérő megítélése.
Moderátorság: nagyon kutatni kell a közösségi döntés után, hogy erre forrást találjunk, ezzel kérlek érts egyet.
Tehát nem a megb eszélés ellen vagyok, nem akarom egyik cikk maradjon vagy ne, hanem azt mondom, hogy szabályozatlan a mechanizmus, és - mint a múltkor nyenyec - olyan admin avatkozik be moderátorként a megbeszélés menetébe, akinek lövése sem volt a cikkről, a törlési javaslatról vagy a megbeszélés állásásról. Ahogy írtam is: jött látott, beavatkozott, szétdarabolt mindent (szokásos nem értem-nincs időm felkiáltások mellett) és nagyobb vitát kavart, mint az egyébként a mederből kikicsapó, de mégis csördögélő törlési megbeszélés.
Fentieket fenntartom: nem gondolom, hogy informatikusoknak kellene emocionális intelligenciát igényló kérdések, viták, problémák megoldásában ítélkezniük, vagy akárcsak irányt mutatniuk is. Ez szerintem strukturálisan összeférhetetlen.
Ja, a mindenkinek igaza van. Valóban így gondolom, és ha Te nem akarsz, ne is vitatkozz ezzel. De mivel a vélemény szabad, én is azt gondolok, amit akarok, nem pedig azt, amiről Te úgy ítéled meg, hogy azt SZABAD gondolnom. Ugye, ha szabadon azt gondolok, amit akarok, azt szabadon kinyilváníthatom, akkor egészen addig gondolhatom azt, hogy az az igazság, amíg valaki érvekkel meg nem győz. Ugye? Vagy ezt tényleg csak egyedül gondolom így? Ha viszont, igaz, akkor mindenki, aki véleményt formáz, úgy gondolja, hogy igaza van. Neked is, amikor azt gondolod, hogy a nyenyec által összeállított "nem érvényes indoklások" vagy milyen című Wikipédia-lap (!!!) igaz, meg nekem is, aki erről a lapról azt gondolom, hogy egy a projekt iránt csak néha érdeklődő, admin-jogokkal rendelkező szerkesztő hagymázas gondolatai. Győzz meg arról, hogy nem úgy van, azt hiszem megmutattam párszor, hogy meggyőzhető vagyok.
Végül, én az irányelveket maradéktalanul betartom, ezért nem veszek részt az ilyen megbeszélésekben. Mert nem akarom azt megsérteni, de mivel meg lett szavazva a közösség által, én meg nem értek egyet vele, hát nem kerülők abba helyzetbe, hogy be kelljen tartanom. Tehát valaki a vitában nem jól mondta (már nem emlékszem, de asszem nem te voltál), hogy ami meg van szavazva azt be kell tartani, legalábbis ez rám nem vonatkozik.
Sajnálom, hogy ide jutunk, én nem is akartam megszólalni, de akciótok megint olyan hullámokat vetett, hogy nem tudtam megállni.

Baráti üdvözlettel, --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 13., 08:19 (CEST)

Kedves Burum & OsvátA! OsvátA írását valóban félreértettem (mentségemre legyen szólva, az egy lexikon minőségét nemcsak az minősíti, hogy mi van benne, hanem az is, hogy mi nem kitétel nem könnyíti meg annak a felismerését, hogy a szavazásról és nem a szócikk megmaradásáról/megnemmaradásáról van benne szó); Burumét nem, de nem is írtam olyat, hogy őt szerintem a cikk zavarná.

Szavazásügyben folyamatosan elbeszélünk egymás mellett, úgy érzem (Pendragon próbált is erre rámutatni a kocsmafalon). Titeket az zavar, hogy az új törlési eljárás nem kivitelezhető; engem (minket?) az, hogy a régi kivitelezhető ugyan, csak nem azt csinálja, amit kéne neki. Mindkettő teljesen jogos probléma; és láthatólag teljesen ellentétes a véleményünk arról, hogy melyik a kritikusabb probléma, aminek a megoldásához igazítani kell a törlési eljárás szabályait.

Az indoklások minősíthetővé váltak, persze; ez nem bug, hanem feature. Mi értelme lenne kiírni őket máskülönben? Egy csomó olyan eset van, amikor egy indoklás teljesen objektíve rossz. Pl. ránéz valaki a szócikkre, látja, hogy tíz forrás meg van adva a végén, és odaírja, hogy maradjon, nevezetes; másvalaki meg veszi a fáradságot, megnézi a forrásokat, és kiderül, hogy mindet ugyanaz írta, aki a szócikket is. Ilyen esetben miért ne kéne örülnünk annak, hogy kiderült, hogy az első ember (önhibáján kívül) tévedett, és hogy ezen plusz információ birtokában talán jobb döntést hozhatunk? Míg ha nem írnánk indoklást, akkor sose derült volna ki, hogy az illető a források számára alapozta a szavazatát, és valószínűleg nem is járna utána senki, mert minek.

Ez volt az egyik fő érvem a szavazáskor: hogy a félig vita, félig szavazás az összehasonlíthatatlanul konstruktívabb dolog, mint a sima szavazás. A szavazás eleve sablonokba szorítja az ember gondolkodását, két, gyakran egyformán rossz lehetőség közötti választásra kényszeríti, és nem ösztönzi a konstruktív gondolkodásra, új érvek, új szempontok, új információk keresésére. Ezt a mostani szavazásnál is beigazolódni látom: nyenyec és Hkoala vitájából kiforrt a vélemény, hogy az ilyen internetes jelenségeket az általános és nem az egyedi szintjén kellene kezelni, és azóta már meg is írták buzgó fiatalok az internetes mém cikket. (És nem kell szégyenkeznie miatta senkinek, azt gondolom.) Egy sima szavazásnál ez nem fordult volna elő: vagy törlődik a cikk, vagy marad úgy, ahogy van (a számokat elnézve inkább az utóbbi).

Ami azt a félelmet illeti, hogy a három ragyogó sorból álló indoklást negligálná valaki, megint csak a szócikkekre tudok hivatkozni: attól miért nem fél senki, hogy a ragyogó bekezdését kitörlik? A szerkesztések minősíthetőek, vitathatóak, ki is törölhetőek; néha, átmenetileg elő is fordul, hogy valaki megteszi, de mégiscsak azt gondoljuk, hogy végső soron a rossz szerkesztéseket fogják kitörölni, nem a jókat. Aki ebben nem hisz, az abban sem hihet, hogy a Wikipédia működőképes.

Ami a félelemnek a gyakorlatiasabb részét illeti, hogy jönnek majd az adminok, és diktálnak: hát már ne haragudjatok, de aki komolyan azt gondolja, hogy bárki hajlandó lenne a szavazatokba való tömeges belekötéssel járó felháborodásözönt a fejére zúdítani azért, hogy ő dönthesse el, hogy lesz-e szócikk Gyuriról meg a nőjéről, annak baj van a realitásérzékével, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Két napja nem haladok a munkámmal, mert olyan hülyeségekről kell vitatkoznom, hogy tényleg el akarja-e vinni Linkomant a gondolatrendőrség. Nyenyecnek is nyilván lett volna jobb dolga, mint szavazatokat pakolászni, és aztán egyenként megvitatni, hogy jó helyre rakta-e. Tényleg azt hiszitek, hogy bárki bevállalná ezt, ha nem gondolná komolyan, hogy komolyan befolyásolja a Wikipédia működését és kultúráját, hogy megtanulják-e az emberek meghallgatni egymást, és sablonokból kilépve gondolkodni? (A szavazás befolyásolásának egyébként is van egyszerűbb módja: szépen végigszkájpolja az ember az összes wikipédiás ismerősét, akiről azt gondolja, hogy ugyanaz lesz a véleménye. A jelenlegi részvételi arányok mellett tuti siker, főleg, ha még indokolni sem kell. Egyáltalán, megszámoltátok, hogy az adminok mekkora része szavazott?) --TgrvitaIRCWPPR 2007. szeptember 13., 17:34 (CEST)

Az egész moderálósdi egyébként sem jelent semmi többet, a szerencsétlen szóhasználat ellenére, mint hogy minden napnak van egy felelőse, aki megpróbálja jó irányba terelgetni a vitát, teljesen mezei szerkesztőként: azzal, hogy megkér másokat, hogy írják le, miért gondolják, hogy nem lexikonba való, hogy rászól azokra, akik személyeskednek, fejezetekre bontja a vitát, ésatöbbi. Burum, ezt neked tudnod kéne, az adminlistára írtam meg, amikor kitaláltam az egészet, biztos te is kaptál belőle. Csinálhatná bárki más is az adminok mellett, sőt helyett, csak nem hajlandó (mi se mindig, mint az gondolom látszik az ilyen cirkuszok sűrűségéből is). --TgrvitaIRCWPPR 2007. szeptember 13., 17:41 (CEST)

Nem, sajnos, nem láttam! Tudod, már május 10-én elvetettem az adminjogosultságot, ezért nem látom az adminlistán menő csatákat. Holnap válaszolok érdemben, itt már nagyon késő van. De azért nagyon örülök, hogy elolvastad és megértetted, amit írtam! --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 13., 18:20 (CEST)

Azt nem tudtam, hogy a levlistáról is leiratkoztál. Ez volt a levélben:

Félreértitek a dolgot szerintem (ha Bennó kicsit kisebb lendülettel
magyarázná, lehet, hogy tovább jutna :-), arról volt szó IRC-en,
amiről korábban itt a listán is, hogy ha szeretnénk anyázás és a
diktatúraveszély napi szintű megvitatása nélkül érvényesíteni azt az
elvileg megszavazott szabályt, hogy az indoklás nélküli szavazat
érvénytelen (és ne adj' isten még ezen túlmenően is noszogatni az
embereket egy kicsit arra, hogy gondolkodjanak, mielőtt szavaznak, és
legalább a bevezetőt olvassák el), akkor nem lezáráskor kéne kidobálni
az értelmetlen szavazatokat, hanem még a szavazás elején a lelkére
beszélni az elkövetőnek. Plusz vitalapra tenni az offtopikot, kiütni a
személyeskedést, és hasonlók.

Nem tudom, kinek mire mennyi ideje van, de hogy eddig ez nem történt
meg (legalábbis nem következetesen), az egyértelmű. Nem kell még a
Steller-szavazásig se visszamenni példákért. (Nem szemrehányásként
mondom, egyébként is legfeljebb a magaméra hányhatnék, mert én ígértem
meg, meg én szorgalmazom az egészet, de nem működik, ez tény. Az első
lépés a gyógyulás felé, hogy felismerjük, hogy nem vagyunk
egészségesek. :-) A dolog egyébként mélységesen nem arról szólna, hogy
valaki valamilyen plusz jogot vagy szerepkört kap, ellenkezőleg, az az
ideális, ha mindenki részt vesz benne, mint mondjuk a vandalizmus
visszaállításában vagy a személyeskedés megfékezésében, de valahogy el
kell indulni, és szerintem sokat segítene, ha mindig lenne egy
felelős. aki megcsinálja, ha más nem. (Ha más igen, annál jobb.)

Valamikor június elején írtam. --TgrvitaIRCWPPR 2007. szeptember 14., 15:05 (CEST)

OsvátA: a fürdőrém az olyan, mint a bányarém, csak rendszeresen tisztálkodik. Bocs a fejed fölötti átbeszélésért, de azt gondoltam, téged is érdekel. Szerintem a problémák nagy része az átmenettel jár, egyszerűen nincs még meg a kialakult gyakorlata a dolognak. Képzelj el egy wikit, ahol éveken keresztül az a szokás, hogy kurvaanyázzák egymást az emberek, aztán egyszer csak bevezetik, hogy nem szabad személyeskedni, és az ilyen megjegyzéseket mások eltávolíthatják. Pontosan ugyanezeket a vitákat le lehetne ott is játszani: milyen jogon cenzúrázol másokat, mindenkinek joga van a véleményéhez, ki szabja meg, hogy mi a személyeskedés és mi nem, diktatúra, stb. Ennek ellenére a személyeskedések tiltása és eltávolítása a gyakorlatban elég jól működik, és valószínűleg mindenki egyetért, hogy jobb így, annak ellenére, hogy a szólásszabadság egy alkotmányos jog. --TgrvitaIRCWPPR 2007. szeptember 15., 11:27 (CEST)

Ezúton is kifejezem: egyetértek. OsvátA Palackposta 2007. szeptember 15., 11:38 (CEST) ...viszont nem tudom, mitől romlott el a beállításaim vitalinkje, ha nem is babráltam. Na, erre mit lépsz?

Nem romlott el, csak nem linkel saját magára. Minden belső link így működik. --TgrvitaIRCWPPR 2007. szeptember 15., 12:13 (CEST)

Fontánü

Titkon megsúgom, hogy Sztanyiszlavszkijhoz ugyan egy szekérderék interwiki csatlakozik, de úgy tűnik, egyikben sem akadt eddig a magyar nyelvű Wikipédiához méltó forrásmű... --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 14., 20:37 (CEST)

LMBT

Igen fontosnak gondolom. Nem véletlenül vagyok a Wikipédia:LMBT-műhely tagja. Semmi megbélyegzést nem látok benne, miért lenne megbélyegzés egy se negatív, se poitív értéktartalommal nem rendelkező kategória használata? Ha jól emlékszem már vitáztunk ezen nagyon régen veled, azóta másokkal is, a nyomát itt látod: Wikipédia:LMBT-irányelv. Most egyébként új személyt nem adtam a listához, csak már annyi volt a kategóriában, hogy alá kellett bontani.--Tdombos 2007. szeptember 15., 13:39 (CEST)

Kép:Szemek.jpg

Szia! Azt szeretném megkérdezni, hogy ez a kép melyik szócikkbe mehetne be, vagy ha nem kell lehet-e törölni? Üdv Szajci reci 2007. szeptember 16., 11:10 (CEST)

Köszi a segítséget. Szajci reci 2007. szeptember 16., 18:46 (CEST)

Jó, de a véleményem ettől mit sem változik: aki mihaszna kibic, az az is marad. Leveszem, de csak a te kedvedért. --Data Destroyer 2007. szeptember 16., 17:57 (CEST)

Igen, és igazad van: nem kell feltétlenül nagydobra verni. :) --Data Destroyer 2007. szeptember 16., 18:03 (CEST)

Poszthumusz

  1. Ajánlom figyelmébe a User vita:Carlos71 lapon kartársunk által gyártott "poszthumusz" szócikk anyagát az Unci számára.
  2. Hogyhogy nincs még Unci szócikkünk? Ki fog felelni ezért a vétkes hanyagságért? :) – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 18., 17:48 (CEST)

Hogysmint szolgál?

Remélem, nyugiban és békében hazajutottál, Asszonyom kicsit aggódott érted. Pasztilla 2007. szeptember 21., 14:38 (CEST)

köszöngetünk

Igen, de az első szerkesztés után köszöntem neki, most meg legszívesebben elküldeném a...-ba. Na mindegy, ebből is tanultam. :). Jövő szombaton majd találkozunk üdv Szajci reci 2007. szeptember 23., 08:15 (CEST)

Igaz. Most hogy mondtad a templomot, nekem is kellene mennem.... Üdv és további szép vasárnapot! Szajci reci 2007. szeptember 23., 11:08 (CEST)

vajh?

Bárcsak. Nem vajjon. Ne még te is, lécci... --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 24., 13:29 (CEST)

Megkísérlem megfejteni a rikraxot:
A példamondat: Virtuálisan még odáig sem sikerült eljutnunk, hogy hogy hívják, vajh?
Nos: az én ismereteim szerint a vajh, vajha kifejezés régen azt jelentette, amit ma a bárcsak reménykedőszóval fejezünk ki. A vajh a fenti példamondatban nem ebben a szerepben, hanem a vajon szócska helyett áll. Ez a szereptévesztés igen gyakori; én leginkább az erőltetett, közhelyes jópofizás szóval illetném - ha nem egy komoly lexikonban lennénk! De mivelhogy ott vagyunk: inkább felelőtlenségből elkövetett tévtanítás.
Sikerült megvilágítanom? (A szokatlanul szelíd hangvételt írd a teli pocim javára...:)--MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 24., 15:36 (CEST)
Ha már úgyis ellopja az a furmányos tepsi a flamódat, durranhatna nagyobbat, és akkor gyalogolnod se kéne a közértig... :) Vagy inkább :( ? --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 24., 15:56 (CEST)
Milesz, milesz.... Hogy csak ki kell adnod a receptet, ami egy komplett kerületetet lángba borít! Aztán kapsz tíz évet. (Tíz év múlva aztán a városfejlesztőktől meg szobrot, hogy önfeláldozóan takarítottál előttük...) Azaz semmi különös, csak a megszokott szerencseforgandás. --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 24., 16:09 (CEST)
Akkor ne nekem irkálj, hanem egyél, és közbe szólj azért KovacsUrnak is. --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 24., 16:20 (CEST)
Na látom, a valóság kostitutítív természete csak jobban izgat, mint a gyomorkorgás, meg hogy szegény KovacsUrnak nem lesz francstattja, mire előkerül az űrből. Megátalkodott entellektüel vagy, még ha folyton tagadozod is... --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 24., 16:38 (CEST)

Én egyet tudok: "Akinek vajh van a fejin, az szarjon be!" --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 24., 16:40 (CEST)

Meg

Meg bizony, csak a mai reggelem az APEH-ben töltöttem, elkértem mennyivel tartozom, és átutaltam a bankban. Egész éves TB, meg ilyenek, most szomorú vagyok. Holnap csörömpölök, és elviszem a filmet, de inni azt nem iszom :) Data Destroyer 2007. szeptember 24., 13:51 (CEST)

Az utóbbi a valószínűtlenebb (nem iszom), abban kételkedj bátran :) Data Destroyer 2007. szeptember 24., 13:57 (CEST)

reklám-sablon

Félreérthetően fogalmazhattam. Úgy értem, hogy a felhasználói vitalapon figyelmeztetni a szerkesztőt. A {{reklám}} az szócikk-névtér sablon. –  G ambrus kérdezz 2007. szeptember 24., 15:09 (CEST)

Vandál

Még ha seggfejnek tarasz is egy vandált, legalább a szerk. összefoglalóba ne írd be, nem kéne, hogy elharapózzon ez a stílus... – Alensha üzi 2007. szeptember 24., 17:22 (CEST)

Nem értek egyet. Az Osvát tepsijében keletkezett tűz elharapózhat, de a stílus itt már csak enyészhet... --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 24., 17:28 (CEST)
És akkor megírjuk a racionalista indulót:
az ész, az ész
tenyész s enyész
...
na, nem segíttek? --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 24., 17:45 (CEST)

Nekem az sem tetszik, ha zsidóznak stb., de azok már elég eldurvult beszélgetések, és én lehetőség szerint kerülöm az olyat. Téged viszont tartalak annyira értelmesnek, hogy meg lehet kérni rá, hogy ne beszélj így. – Alensha üzi 2007. szeptember 24., 17:48 (CEST)

Én-e? Hát hogy beszéljek: nem te biztattál két napja? :) --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 24., 17:55 (CEST)


Személyeskedés: "maguknál meg verik a négereket"

Re: [9]

Mindenkinek van jó kifogása, hogy ő miért személyeskedhet.

  • Neked az a kifogásod, hogy mások zsidóznak.
  • Gabucino-nak az a kifogása, hogy mások nyilasoznak.
  • Maxval-nak az a kifogása, hogy mások elfogultan szerkesztenek.

És közben mindenki azt gondolja, hogy ő azért személyeskedhet, mert neki igaza van: a vak is látja, hogy a másik szerkesztő nyilas / cionsita / seggfej (nem kívánt törlendő).

Idéznék: Más szerkesztők effajta támadására nincsen mentség. Ne írj ilyeneket.

Felesleges, szükségtelen, nem old meg semmit.

-- nyenyec  2007. szeptember 24., 17:51 (CEST)

Belótelájnomán

Javasolhatom még ezt is? :) --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 27., 12:13 (CEST)

Juteszembe. Te egy eleven kincsesbánya vagy: a nyócvanasokba hol állt a TTT-mutató a reklámszakmában az ilyen övönaluli módikat illetően? Vagy akkorra filmipari berkekben már kitört a pluralizmus annyira, hogy száz tarka macska ezer egeret foghatott, csak fogja meg maga magának a mezőn? --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 27., 12:18 (CEST)
Úgy tudtam, hogy bejön a sárga csík...; ld. még: Óz, meg ilyenek. OsvátA Palackposta 2007. szeptember 27., 12:22 (CEST)
Mer egy kicsit búvároltam a Wikipédiában, és úgy tűnik, hogy bensőségesen kell ismerned a transzmisszionáriusi szíj szerepét. És ha a mutató így pattogott, akkor nagy élmény lehetett alfőkormányoskodni... --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 27., 12:32 (CEST)
lábj.: Mindegy már. Élmény volt ez is.
Hát váltakozva borúderű, ha nem is a Speedy Tétété tempójában... :) Tudod: amikor te cikkbe, akkor én éppen cakkba: ez a szép a virtuális szépújban, nem? --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 27., 12:48 (CEST)

telnet - egy példa a hasznos tartalom törlésére

Áruld el, mi értelme van, csipőből, gondolkodás nélkül egy kezdők által feltöltött anyag törlésének? (a létrehozásától számított 7 perc múlva). Gazdagodott tőle a tartalom? Megóvtad a Wikipédiát egy jogi vitától, netán bírósági ügytől? Megírod helyette a cikket? ...

Ha gyakorlati oldalról közelítjük meg a kérdést, elég nyilvánvaló, hogy a kezdők a neten itt-ott talált anyagot fognak feltölteni, amiről azt gondolják, hogy a tartalmuk miatt hasznosak. Nem is várható el, hogy előbb körbenézzen a Wikipédián, keresgéljen órákig, átolvasson 50-60 oldalt, mire megtalálja, hogy mit szabad és mit nem szabad feltölteni a Wikipédiára, hogyan kell formázni, javítani a cikket, mit kell benne feltüntetni...stb. (megjegyzem, már régen javasoltam, hogy a kezdőknek hozzunk létre egy mentori rendszert, de nem lett belőle semmi - az többek között az ilyen problémákat oldotta volna meg).

Tehát van egy hasznos oldalunk, ami történetesen előfordul máshol is, na és? Az internet egyik jellemzője, hogy a tartalom másolható. Elég alapvető dolog. A Wikipédiára visszatérve: ha szó szerint nem maradhat meg egy szöveg, mi a teendő vele? Nem, nem törölni, gondolkozz... igen, át kell írni! Nem volt nehéz rájönni, igaz? Tehát próbáld meg magadban leépíteni a "másolt anyag" = "jogsértő" = "törlendő" hibás reflexet! (egyébként ezt egy robot is tudná csinálni, mi pedig értelmes emberek vagyunk, nem?)

A helyes eljárás az lenne, ha felhívnád a figyelmét a kezdőnek, hogy a feltöltött anyagot át kell írni, át kell fogalmazni, más forrásokat is kell hozzá keresni, ki kell javítani benne a helyesírási hibákat, ne legyenek benne nagybetűs címek, ... végső soron létrejönne egy hasznos cikk, amihez a kezdő megtalálta a tartalmat, te pedig segítetted formába önteni azt... Nem lenne jobb érzés? misibacsi 2007. szeptember 27., 14:17 (CEST)

Misibácsi, a teljes tartalom megtalálható a linkelt címen. OsvátA ezt nem törölte (pedig szerintem azt kellett volna), hanem figyelmeztető sablonnal látta el. [10]
A szerkesztési ablak alatt az alábbi szöveg olvasható: "Csak olyan szöveget küldj be, amit saját magad írtál, vagy szabadon felhasználható vagy közkincs (public domain) forrásból másoltál be. (A weben megtalálható anyagok nagy része nem ilyen, akkor sem, ha nem jelzik külön. Ne küldj be másolt anyagot, ha nem győződtél meg a jogtisztaságáról!)"
Ha ezt a szövegértelmezési akadályt nem vette sikerrel friss kollégánk, akkor elolvashatja a {{jogsértő}}(?) szövegét, ahol szépen le van írva, hogy mit tehet a továbbiakban.
Ha a másolt szövegekkel kapcsolatos gyakorlat (amelyet OsvátA követett) megváltoztatását szeretnéd kezdeményezni, akkor vesd fel a kocsmafalon az alternatív javaslatodat és megbeszéljük, hogyan lehetn és érdemes javítani a mostani módszeren. -- nyenyec  2007. szeptember 27., 16:25 (CEST)

wikitali

Szia! Bocs, honnan is jösz Pécsre? Melyik vonatot kell majd figyelnem? Tgr írta, hogy ők is fél 1-re érnek Pécsre. Szóval akkor velük együtt megyünk fel a Citrushba. Üdv Szajci reci 2007. szeptember 27., 21:43 (CEST)

Köszi. Szajci reci 2007. szeptember 28., 06:49 (CEST)

Szia! Ha a féltízes vonattal mész te is, akkor találkozunk a vonaton/pályaudvaron?--Dami reci 2007. szeptember 28., 19:11 (CEST)

Weiszenberger és a kurvák

Szia, megértem a tematikai silányság okozta keserűségedet, de.

Egyrészt ez egy ilyen műfaj (általában a lexikon is, ez meg még olyanabb a sajátosságai miatt), a világ silányságát pedig nem a szerkesztőkön kellene számon kérni :-).

Másrészt Weiszenberger kicsiny, két szék között a pad alá pottyant homokszem, de mint látható, nemcsak olyan összefüggésekhez van köze, amelyek időről időre feltárulva megmutatják, miképpen zajlanak a dolgok e hazában, hanem pl. ahhoz is, hogyan működik nálunk a spirituális vezetőt támogató hírmanipuláció stb.

Harmadrészt, ha nem örülsz az efféle témáknak, miért nem írsz másokról? Aretha Franklin pl. erős kiegészítésre szorulna, meg nem is mindjárt értékeléssel kellene kezdeni. Hiába gondolom én is, hogy istennő. :-) Pendragon 2007. október 2., 14:54 (CEST)

Gorki-rend

Ez valami mozgóképész-szekta? :) --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 2., 19:52 (CEST)

Értem én

...és nem vitatom az érdemeit. Céljai nemesek, kitartása és szorgalma dicséretes, csak módszerei szalonképtelenek. Mostanra már zavaróvá vált viselkedése, amit nem ment régi motoros volta. Meg hát ugye az sem járja, hogy mink "szedett-vedett társaság"-nak vagyunk nevezve, még ha szigorúan véve, a szó legszorosabb értelmében igaza is van :), azért átüt a lenézés, pláne, hogy nem hajlandó velünk "vegyülni". Meg hát az a "Csá." is némileg lekezelőnek tűnik... Én csak ezek miatt szóltam neki, amúgy hagytam volna. Más kérdés, hogy én is szívesen venném, ha némileg többet tudnánk meg róla, az jót tehetne a tekintélyének is, mégha csak niemand ügyvédbojtár is valahol, amit amúgy kétlek. És akkor talán szerzői jogi javaslatai is nagyobb súllyal esnének a latba. (De ezt meg is mondtam neki.) --al-Mathae Vita 2007. október 2., 20:14 (CEST)

Ezt is értem én

Nem az a baj, hogy rabbik, hanem hogy tényleg jelentéktelenek. Akiba ben Joszefet, vagy Judah Löw ben Bezalelt soha nem töröltetném. De Alkalai Juda ben Salomót sem, mert vannak művei. Gondolj bele pl. Ábrahám esetébe! Szerepel egy 1580-as adathalmazban. Adathalmazaink már korábbról is vannak, akár Anonymust is ki lehetne mazsolázni minden egyes egyszer említett vitézre nézve. De minek? Vagy ott van Mordekháj. Tipikusan ua. mint Al Gore fia - a rokonai fontosak, ő meg... Vagy nem így látod? --al-Mathae Vita 2007. október 6., 19:08 (CEST)

DD a Zsidó lexikonból? --al-Mathae Vita 2007. október 6., 19:13 (CEST)

Nem. Én nem kívánok huzavonát csinálni belőle, ha rajtam múlik, többet nem foglalkozom a cikkekel. Szerintem törlendőek, de ha a szavazással megtartják, maradjanak. (És megeshet, hogy nekiülök Anonymusnak.)--al-Mathae Vita 2007. október 6., 20:06 (CEST) Nem esik jól, hogy csak legyintésre méltónak találtattam általad. --al-Mathae Vita 2007. október 7., 16:35 (CEST) Időközben megtudtam, hogy nem így van. És megnyugodtam :) --al-Mathae Vita 2007. október 7., 16:45 (CEST)

Legott

Csak az általad Immanuelnek adott legyintési tanács luciferi kiterjesztésére akartalak emlékeztetni: "Nézd legott komédiának, s mulattatni fog." --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 7., 09:32 (CEST)

Ez a szemlélet a pozitív gondolkodás nagyesszére méltó magyar alfaja. Operatívabb édestestvére a szőlőt verő jégesőben aktuális "Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten!" --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 7., 09:35 (CEST)

Vörösáru

Felhasználói vitalapon (még) szabad anekdotázni: egyik munkahelyemen volt egy szobatársam, aki messze került minden virslit, párizsit, szafaládét & co. Eccer megszorítottuk, hogy mi ez a nagy finnyáskodás, akkor aztán kivallotta, hogy egy évig hentesüzemben dolgozott...

Most úgy elméláztam, hogy vajon melyik szerktársunk mennyit tartózkodott olyan konyhákon, ahol a manipulációt főzik. Mert én ugyan csak alkalmilag kuktáskodtam, de... --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 8., 11:57 (CEST)

Ismerem én a varázsszót: megélhetési. --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 8., 12:11 (CEST)
(Tárgyszerűen: szabolcsi fiú volt, és a csilllebérci úttörő nagytáborban nyírtuk együtt a füvet. Nyírtuk, mondom... Akkor még leginkább a sör járta. --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 8., 12:13 (CEST))

Cikk & könyv.

Szia!

A cikket a héten kezdem el írni! Természetesen nem felejtettem el. Amúgy van valami ISSN száma a folyóiratnak? Csak mert nem árt az ilyeneket jelezni.

Könyv: figyelj! Mondtál egy regényt, amit valami magyar írt, aki egy arany-vonaton utazott Hasek-kel... mi a könyvnek a címe? Ne haragudj, de elfelejtettem és jó lenne tudni, mert el akarom olvasni. Köszönöm. --Peda 2007. október 9., 09:25 (CEST)

Még valami! A folyóirat milyen címen érhető el? --Peda 2007. október 9., 09:32 (CEST)

Micimackó forever

Egyszer már kisütöttük, hogy egy digitális formába gyömöszölt filmművészeti alkotásra kérünk majd szignót, de a megvalósulásig még nem jutottunk el. Ezzel a papirosos - köszönettel vett - kínálattal együtt viszont újragondolásra érdemes a plánum. Kenyér nem kell! ... :)) --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 12., 13:32 (CEST)

Köszönettel szerét fogjuk ejteni! --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 12., 13:48 (CEST)

Törp

Törpilla legyen Törppilla, Törpita pedig Törppita?? Perte, perte,.... :) --Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 12., 18:04 (CEST)

Suksin

Kibővítettem az általad elkezdett Vaszilij Makarovics Suksin cikket, sajnos, több filmnek nincs meg az orosz címe. Segítenél, kérlek? (Amit bemásoltam, azt is ellenőrizni kellene, mert épp hogy a betűket ismerem). Köszönettel --Hkoala vita 2007. október 12., 18:36 (CEST)

Köszönöm a segítséget + írtam a vitalapra is. --Hkoala vita 2007. október 13., 16:06 (CEST)

Genezis

Benne van már ez az Unciklopédiában? Karmelaposta 2007. október 18., 08:06 (CEST)

Pardon, pardon, rossz linket adtam lap tetején van amire gondoltam.
És még ez a kérdés is hozzátartozik [ Grintől]: nem kérdezed, hogy miért fent van az ég, és ki szavazta meg.
Karmelaposta 2007. október 18., 09:18 (CEST)
Az első, hibásan megadott linkre vonatkoztatva:
  • Az Unciklopédia az Wikipédia napos oldala
  • Amire a link mutat: a Wikipédia lapos oldala
Karmelaposta 2007. október 18., 10:38 (CEST)

Unciklotron

Már két napja nem tudok belépni az Unciba, az én gépem ment tönkre, vagy mi a Jimbó van vele? - Üdv. » KeFe « vitalapom 2007. október 18., 13:54 (CEST)

..Kösz az infót, már azt hittem, hogy valami vírus zavart bele a címzésbe, mert hogy én is azzal küzdök már 2 hete. - Üdv. » KeFe « vitalapom 2007. október 18., 16:51 (CEST)

Kiemelt Vita

Ez wikitörténelmi jelentőségű innováció. Épp ideje tejéről talpukjára állítani a világot. – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 19., 13:39 (CEST)

Csórivári

Bölcs Laboda ugyan százszor fölemelé
Ökleit az égre, vagy a padlás felé,
Százszor is kiálta: „csitt no! egyet mondok!”
Százszor föl se vették őtet a bolondok.
Akará mondani a tapasztalt öreg,
Hogy minden baj, inség háborúból ered:
Döghalál, sok vén lyány, sok rossz vers... hiába!
Nem bírt szóhoz jutni a csaták zajába’.

Fölidézi: – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 19., 13:50 (CEST)

Összefüggés nincs

"A minapi késhegyigmenésről, aminek következményeként felmerült ez a szavazás..."

Öszintén szólva ezt a mondatodat csak cáfolni tudom: kihagytam mindenféle vitát, és semmi köze a javaslatomnak ahhoz, hogy a minap késhegyig lett menve. Egyszerűen felvetettem, mi lenne, ha így lenne. Összefüggés nincs. --Weinerelvtárs 2007. október 19., 14:06 (CEST)

...szerinted a panaszáradatot kinek kéne megoldani, mert ugye Arbcom nincs? (elnézést a tolakodásért)--Istvánka masszázs center 2007. október 19., 17:14 (CEST)
... jó lenne, ha nem rohangálna mindeni az adminokhoz panaszkodni, mondom HA. De ez elkerülhetetlen[1] és ekkor adminoknak kutyakötelességük lenne intézkedni, s nem a mezei-szerkesztőkre hárítani a megoldáskeresést, mert annak előbb utóbb, Mercit idézve, parasztgyalázat lesz a vége. --Istvánka masszázs center 2007. október 19., 21:04 (CEST)

______

  1. Hogy a fenébe lenne elkerülhetetlen? Csak el kell kerülni. OA

Újságíró

Szia! A Figyelőre vagy az Univra gondolsz? Mert én egyikről sem tudok, hogy megírták volna. Majd szólnak nekem, ezt mondták. üdv Szajci reci 2007. október 19., 14:28 (CEST)

Az univosra rákérdek majd. Szajci reci 2007. október 19., 15:06 (CEST)

Krumplilorr és primadonna

Szót ejtettünk valaha a primadonna azon szokásáról, hogy erőst preferálja a nemtakarásban kornyikálást. Nem ejtettünk viszont szót arról, hogy ezt a törekvést nem az üres széksorok zavartalan panorámája iránti olthatatlan vágy sarkallja...

Bohóckodni jó - de közönség előtt még jobb!! Talán nem szerénytelenség, ha úgy vélem, hogy én a rögtönzésben, a riposztolásban, a debattőrködésben szert tettem némi jártasságra - legkiválóbb edzőm, DD kartárs dícsértessék ehelyütt is! -, és amely jártasság az Unci megszentelt, ám néha kissé túlcsendes tereiben vélhetőleg megkopna, beporosodna, elrenyhülne. Tudom: végtelenül önző szempontokat vezetek itt most elő orruknál fogva, de hát egyszer nekem is színt kell vallanom...

Hogy némi biztató is legyen azért: valamennyi Wikipédián megjelent mívem GFDL licensz alatt publikáltatott, így tetszés szerint reciklálható. Én nem állok a terjesztés útjába, sőt eddigi népmulattatói pályám koronájának fogom tekinteni, ha a szépreményű Unci magához emeli néhány szösszenetemet.

A válogatást reád bízom: birtokában vagy annak a gyakorlati ítélőerőnek, amely egy-egy mív kvalitásairól helyesen dönteni bír. Műhelymunkám titkaiból annyit mégis fel kell fednem, hogy én meglehetősen naiv, ösztönös alkotó vagyok: látom - gondolom - írom. Nos: van amit magam is röhejkeltés céljából teszek a köz elé - de akadnak biz olyas megnyilvánulásaim is, amelyeket jómagam hóttkomoly próféciáknak véltem, ám a befogadói kontextusból alkalmasint mégharsányabb nyerítést sikerült velük kicsiholnom, mint a gyárilag is viccnek kiszerelt szellemi termékeimmel. (Bővebb informáciért fordulj bizalommal a közösség teljességéhez, de különösen sok hasznosat tudhatsz meg e témakörből mondjuk Nyenyec és Linkoman, vagy helyenként a korai DD és a hullámzó Tgr kolléga ítészi a környezet által tálcán kínált naplójából.)

Summa summárum: a kamra nyitva, azt viszel, amit akarsz! :) – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 20., 09:23 (CEST)

Ha eljő az óra, vetni fogok "Ein Blick"-et a naagy egészre... Akár előleget is ajánlhatsz! – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 20., 09:53 (CEST)
Hátsónlövés: telibetrafálta a múltat ! :) (A Godson-MerciLessz váltás komoly cezúra: tessék eccer már igenis komolyan is venni, hogy a derék kis keresztfiú kíméletlen tévhitterminátorrá cseperedett a környezet által ezüsttálcán átnyújtott babonában gazdag táplálékon! ) – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 20., 10:14 (CEST)

Terelés

"Ne az admint utáld, hanem a szerkesztési ütközést" - hát ennél azért több kódolást is elvárnék a reklámüzenetben egy vérprofitól... :) – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 22., 12:38 (CEST)

Amúgy ez TCR, ugye? Hadd tanuljunk má mindenből... – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 22., 12:39 (CEST)

Ja, és lassan lehet lapozni:

Gyügyü Csóri felé mutogat hüvelykkel:
„Hallja-é kend, Csóri: kend leülhet! nem kell!”
De körmére húzott Dámi, hogy beszopta,
Mintha medvecúkor volna ráragasztva.

Ld mint fent, medvepusszancs: MerciLessz BalhéLessz 2007. október 22., 12:48 (CEST)

Hát akkor majd én reagálok neked egyet, ha összejön egy szussznyi - idő ... – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 22., 13:03 (CEST)

Üdvözletem

Sziiiiiia. Szeretettel köszöntelek. Itt a lassan egyheti protestálásaim árnyékában szinte észre sem vettelek a monitoron (mert galád és kicsinyes módon csak ezzel voltam elfoglalva gondolatimban). Ám most: rákattintottam a nagytakarítgatások közepette az orosz írók táblázatára, - és... Éééééééééééééééééééés hogy-hogy még mindig nincs készen??? Nahát, nahát (fejingatás). Kata 2007. október 23., 10:10 (CEST)

Én sem (vagyok filológus), ja één is (alaptalan vagyok). Tudod: A nosztalgiázás mindig egyfajta menekülés jelenből a múltba. S most éppen kirándulgatok egyet, mert szükségét érzem. Nem is haragudtam, csak hiányzik az "i"-ről a pont, félbemaradt a kisérlet. Kata 2007. október 23., 10:26 (CEST)

Javaslatod

Ábszoljútna egyetértek. Rövid, velős. Minél kevesebb szöveg, annál kevesebb kiskapulehetőség. Az irányelv "Indoklás" részének szövegszerű javaslatom: "A magyra Wikipédiában bármilyen területen, kérdésben leadott szavazatokat nem kell indokolni." Ahogy Te is írod. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 27., 17:42 (CEST)

Nincs változtatandó, csak elragadtatásomban megismételtem a dolgot. És ha majd az irányelv idevonatkozó részét változtatjuk, arra írtam egy lehetséges javaslatot. Dáváj fpirjod! – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 27., 17:58 (CEST)

Máris a szükségesnél eggyel többen támogattuk a kiírást, kérlek másold át. Belül a 10 percen. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 27., 18:25 (CEST)

)))) Elírtunk egymás mellett. Nem kell admin, át kell másolni a Szavazás oldalra, oszt' slussz, jöhet a kampány :)) – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 27., 18:26 (CEST)

A nagypofájú nem dolgozik, csak pofázik, majd az Öreg, mi? Pasztilla 2007. október 27., 18:30 (CEST)

Mint magad is jól tudod, felvezettem javaslatot, ami nem fér bele az általad nyújtott Ezentúl ne kelljen a szavazatokat megindokolni / Maradjon minden a régiben keretébe, mert egy harmadik alternativa, amiben ugyan a szavazatokat nem kell indokolni, de ami a szavazás előtt megkíván egy érvelő fázist kinek-kinek a saját összefoglalójával.
Én várni akartam még amig még egy pár gondolat összegyűlik, de most lépéskényszerbe hoztál. Magam is szavazásra viszem most a javaslatomat, mert nem lehet ilyesmiről ötpercenként szavazásra szólítani a népet.
Azt találnám a legjobbnak, ha a kiírásodat háromválasztóssá tennénk. Egyetértenél-e ezzel?
Karmelaposta 2007. október 27., 18:43 (CEST)

(Idemásolva:) Ha érteném, biztosan egyetértenék. Ez: háromválasztós mit jelent? Egy biztos: öten támogatták a javaslatot. Tehát kiírtam. Rosszul tettem volna? Addig sincs szó arról, amiről szó se essék.OsvátA Palackposta 2007. október 27., 18:47 (CEST)

Így képzelem:


1. Változtassunk, és:


1.a Ne legyen kötelező sem a szavazás előtt, sem a szavazáskor indokot felhozni.


1.b A szavazáskor ne kelljen indokolni, de a szavazást elött legyen egy vita-fázis, ahol mindenki maga készit egy rövid állásfoglalást



2. Maradjon minden a régiben


Aki már szavazott (mind az újítás mellett eddig), az választhatna, hogy a-t vagy b-t mond.

Karmelaposta 2007. október 27., 19:03 (CEST)

Engem mi vezérel

Szia! Érelek. Engem az vezérel, hogy a jogtiszta képek bentmaradjanak, az ismeretlenek, a nem használtak és a jogvédettek törlödjenek! Szajci reci 2007. október 28., 07:30 (CET)

Értem, csak ha nem tudom mi a helyes licenc, akkor felrakom törlésre, és majd az admin eldönti, hogy törli-e vagy sem, ez esetben valami licencet tesz rá. Szajci reci 2007. október 28., 09:58 (CET)

Biz tagság

Heló!

Korábban azt írtad, hogy vállalnád a tagságot. Pontosabban azt írtad, hogy "még ódzkodom", de én azt igennek veszem. :)

Csak szólok, hogy beírtalak, az itteni listába: Wikipédia-vita:Az Arbitrációs Bizottság tagjainak megválasztása

Ha rosszul tettem, húzd ki a neved nyugodtan.

-- ny miheznemkelladmin? 2007. október 30., 19:51 (CET)

Véleménykérés stilisztikai ügyben

Kedves OsvárÚr, ha van időd és kedved, benéznél a Wikipédia:Kocsmafal (helyesírás) végére? Az utolsó két fejezetben párhuzamosan tárgyalt témában érdekelne a véleményed. Köszönettel – Hkoala vita 2007. november 1., 21:50 (CET)

Pongyola hálóing

Csak úgy, csak úgy halkan kérdem (alábbi gondolatodból levonván a következő konklúziót)

"Minden rendben van a maga helyén. Helyek: képernyő, könyv, kocsma, Wikipédia, Parlament, faluvége, stb. Ld. még: szövegkörnyezet. És semmi sincs rendben nem a maga helyén."

  • Az a helyén van, ha minden olvasó látja ezt a megjelölést?
  • Maga a pongyola nem pongyola? Hmm, ezek a germanizmusok, anglicizmusok, gallicizmusok stb. Kata 2007. november 2., 10:48 (CET)

Halál pontos! Ez így igaz. Az utolsó variációt választom (ld.legyintés). Ismét jót nevettem, Kata 2007. november 2., 11:01 (CET)

Vonnegut

A következő idézet Vonneguttól az Unciklopédiába illenék a mottók közé:

  • Avégből születtünk erre a világra, hogy ökörködjünk. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét.

Karmelaposta 2007. november 4., 16:37 (CET)

A csillaghullás éjfél után a leglátványosabb

A barna járőrcsillag
Mert biztos kézzel fogod a visszavonót. :-) Bináris ide 2007. november 6., 01:21 (CET)

Seggfejek seggberúgásáról

Szükséges rossz, Osvát úr, mert akár fejbe, akár seggberúgod, szaros lesz a lábad és te kezdesz bűzleni :) Alármilyen égetően szükséges is a rugdosás. Data Destroyer 2007. november 6., 16:01 (CET)

Ilyenkor persze Tgr sehol a hangnemezésével, uh most jobb híjján én hangnemezek: Az ilyet, így valahol a huwikin kívül, plíz. – Vince blabla :-) 2007. november 6., 19:28 (CET)

Que viva México

Hát szégyelem, de még nem hallottam róla... persze ehhez az is hozzátartozik, hogy szinte semmi időm nincs filmet nézni, de még TV-t sem nagyon. Majd tájékozódom, köszi a linket :) – El Mexicano (taberna) 2007. november 8., 20:08 (CET)

Neglizsé

A több százból már csak 98 pongyola maradt :) – Hkoala 2007. november 11., 09:38 (CET)

Kár, hogy nincs kalapom

Hogy ezt az izét négyszáz szócikkről egyes-egyedül te tisztítottad le, hát nagyon emlékezetes döbbenet a számomra, még keresem az állam meg a Mester-barnstart. Lelkiismeret-furdalástól hajtva ötszáztízről négyszáz-egynéhányig vittem le a mihét, de majdnem belebolondultam, annyira kiölt belőlem mindent a pongyolátlanítás montonitása. A felbujtók és botüzemeltetők nevében is köszönöm! Pasztilla 2007. november 11., 18:31 (CET)

Jevgenyij Svarc

Kedves OsvátÚr! Lenne időd és kedved ebben a cikkben segíteni? Köszönettel – Hkoala 2007. november 11., 21:55 (CET)

Köszönöm a segítséget; ezek szerint jól éreztem, hogy kedvedre való a téma. (Vagy csak tiszta szívjóságból vállaltad? :-)) Most már kirakom a lapot a szócikkek közé, úgyhogy ha még folytatnád, akkor ott kell keresned. – Hkoala 2007. november 14., 16:14 (CET)

:)

Szorgalom-barnstar
A pongyola kifejezések szorgalmas javításáért :) Szeretettel, Alensha üzi 2007. november 12., 17:28 (CET)


Az úttörő, ahol tud, segít
Sajnos, csak cserkészt találtam, de azért fogadd el
ezt a szépséghibás köszönetet :)– Hkoala 2007. november 12., 18:10 (CET)

Áh, értem

Nem tudtam, hogy van helyette közben új kép, ez valami nyári újdonság lehet. (Talán bizony még mentorra lesz szükségem, mert 3 év alatt nem tanultam meg képeket feltölteni...sem, de psszt!). Sebaj, ha van máááááásik.

Csak az a Szolzsenyicin rettentően homályos abban a képtárban, ez egy olyan iszonyatos kép róla! Nem tudom, de nekem minduntalan azt sugallja, mintha ott halt volna meg.

Elnézve a galéria vitalapján azt a sok képfigyelmetetőt...hááááááát. Akkor akár kigolyózhatják az egész galériát? Pedig annyit szórakoztam vele (bár kezdhettem volna valami kisebb nép kisebb költőivel is kísérletezgetni). Kata 2007. november 13., 10:06 (CET)

Azt már annyiszor vágták a fejemhez, hogy itt nincs saját, és minden a Wikipédiáé, hogy letöröltem a figyelt lapok listájának nagy részét is. Ha nem érezhetem egy kicsit sem az enyémnek, amit saját agyamból írtam, akkor eleresztem a kezem közül, megteremtem, aztán az lesz vele, amit csak akarnak mások. Persze, ez egyúttal azt is jelenti, hogy már meggondolom, beleírok-e még valaha olyan információt, ami számomra is fontos. (De ezt azért sajnálom, így rajta maradt a figyelőlistámon.) Sajnos a képekhez annyira nem értek, hogy annak is örülök, ha megtalálom őket valahol. Kata 2007. november 13., 11:47 (CET)

Bubi emléktábla fényképe

Le a kalappal az emléktábláért!

Na de mér'? Nem egy különleges kép, még csak nehéz sem volt megcsinálni.

Persze én is gondolkoztam már rajta, hogy ki az a marha, aki vasárnap hűvös, szeles időben elindul gyalog a városban, csak azért, hogy lefényképezhessen egy táblát a ház falán... Lehet, hogy nem sok ilyen ember van (tehát még konkurenciám sincs... :-) Azért kösz, hogy észrevetted... misibacsi 2007. november 21., 20:28 (CET)

Fotográfia szócikk átnevezése fényképészetre

Nem egészen értem miért pongyola, és hogy milyen jelentős stilisztikai feltételek vannak amiket ez nem teljesít más szavazással ellentétben. Amennyiben máskülönben nem ellenzed a szavazás kiírását üdvözítő lenne ha segítenél az általad talált hibák kijavításában. Köszönettel – Beyond silence 2007. november 21., 20:41 (CET)

Sok jövevény szó van a magyar nyelvben, még sem azokat használjuk legtöbbször a szócikkek neveiben. A nyelvújításban inkább azaz előrelépés hogy magyar szavakat hoztak létre és nem kellemetlen idegenek szavakat csürtek csavartak a nyelvbe.– Beyond silence 2007. november 21., 21:10 (CET)

Stílusbeli

Kedves OsvátÚr! Kiváncsi lennék a véleményedre egy stílusbeli kérdésben: Asszonynak írt versek. Üdvözlettel – Hkoala 2007. november 22., 09:54 (CET)

Valahonnan belekerült az az elferdített, félremagyarított mondat. Kivágtam. Kata 2007. november 23., 08:10 (CET)

Kompromisszumos javaslat a Fotográfia/Fényképészethez

Kigondoltam egy kompromisszumos javaslatot a szócikknév-vita feloldásához a Wikipédia:Véleménykérésben. Ha gondolod nézd meg, nem-e tartod jónak, köszi – Beyond silence 2007. november 23., 23:33 (CET)

Ezt ne

Ilyet semmiképpen se. Gabucino írhat a vitalapjára, mint újabban mindenki, aki blokkolva van. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. december 1., 17:08 (CET)

Tekintsd pontatlan diagnózisnak. A szarozás, zsidózás maradhat? Csak kérdem. Mert akkor rossz helyen járok. OsvátA Palackposta 2007. december 1., 17:12 (CET)
Bennó, mi a baj ezzel? András finoman beszólt neki a saját vitalapján, ami valahol erre is való :) Nem mindegy már neki? – Opa  vitalap 2007. december 1., 17:10 (CET)

Nekünk nem mindegy. Nem személyeskedünk, és a provokációra nem válaszolunk provokációval. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. december 1., 17:14 (CET)

Szerintem ez messze volt a provokációtól (legalábbis ha az is volt, a leggyengébb, amit ma kapott). MSN-en írtam neked. – Opa  vitalap 2007. december 1., 17:16 (CET)
Azért különböztessük meg a provokációt a visszaütéstől. OsvátA Palackposta 2007. december 1., 17:19 (CET)
Visszaütés nélkül is kirakatja magát. Akkor meg nincs sok értelme. – chery 2007. december 1., 17:25 (CET)

Nincs hát. Csak közben DD is kapott egy pofont. Igaztalanul. OsvátA Palackposta 2007. december 1., 17:28 (CET)

DD képtelen volt fegyelmezni magát, ami nem először fordul elő vele. Szerintem ez nem akkora dráma, csak sajnos meg van már szokva. Akármit gondolunk akárkiről, senkivel szemben sem megengedett ez a hangnem. Akinek a tevékenységét összességében destruktívnak ítéljük, azt ki lehet tiltani, de abba sem lehet belegázolni, nem lehet sértegetni és nem érdemes provokálni. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. december 1., 17:34 (CET)

Némi elmérés azért csak volt. Ezt muszáj belátni. OsvátA Palackposta 2007. december 1., 17:40 (CET)

De hisz éppen ez az. Gabucino manapság már rendre 1 héttel indít, ha ilyeneket művel, DD az ezer figyelmeztetés után kapott 1 napot, holott jól tudja, hogy ilyet nem lehet csinálni. És kérlek, ne úgy mérd, hogy neked DD rokonszenvesebb, mint Gabucino. Ez az, amire nem lehetünk tekintettel. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. december 1., 17:50 (CET)

Szenveink nem oktalanok. Ha néha irracionálisak is. OsvátA Palackposta 2007. december 1., 17:59 (CET)

Naná! Mármint mindkettő. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. december 1., 18:00 (CET)

DD sokszor nem kapott pofont, sőt, még rá sem szóltak, pedig mindkettő jogos lett volna ott és akkor. Most viszont kapott egyet, pedig ezalalkalommal (még) nem szolgált rá. C'est la vie. – Vince blabla :-) 2007. december 2., 21:55 (CET)

Visszatérés OsvátA/Archív9 felhasználói lapjához.