Petrilla

Petrilla (románul: Petrila) város Hunyad megyében, Erdélyben, Romániában.

Petrilla (Petrila)
A lónyaytelepi római katolikus templom
Petrilla címere
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Hunyad
Rang	város
Községközpont	Petrila
Beosztott falvak	Csimpa Vojvodrész Wekerletelep Zsiec
Polgármester	Ilie Păducel (Uniunea Social Populară), 2012
Irányítószám	335800
Körzethívószám	+40 x54
SIRUTA-kód	87077
Népesség
Népesség	17 988 fő (2021. dec. 1.) +/-
Magyar lakosság	524 (3%, 2021)
Község népessége	19 600 fő (2021. dec. 1.)
Népsűrűség	83 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	675 m
Terület	308,68 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 45° 27′ 04″, k. h. 23° 23′ 53″45.451111111111, 23.398055555556
Petrilla weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Petrilla témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nevének eredete

Neve a „köves út” jelentésű román petrilă szóból való, vagy más magyarázat szerint személynévi eredetű. Először 1493-ban Peterella, 1733-ban Dzij Petrila néven említették.

Földrajz

Fekvése, domborzat

Petrozsénytől északkeletre, a hegyektől elzárt Petrozsényi-medencében, a Keleti-Zsil folyó mentén fekszik.

Éghajlat

Mikroklímáját a termikus inverzió határozza meg, vagyis a medence alján alacsonyabb hőmérsékletek fordulnak elő, mint a hegygerinceken. Az eddigi legalacsonyabb hőmérsékletet, –31 °C-ot, 1893-ban mérték. Az évi átlaghőmérséklet 6,8 °C, a hőmérő átlagosan ötven nap mutat 25, de csak négy-öt napon 30 °C fölötti értéket. Nagyon sok a szélcsöndes nap: átlagosan 57 nap, és gyakori a köd: 91 nap évente.

Története

A középkor végén a malomvízi Kendefiek legelője terült el a helyén. Az újkorban szórt település román lakossággal. 1733-ban görögkatolikus egyháza 48 családból állt, és ortodox pap is élt benne. 1750-ben háromszáz lakója volt, 1762-ben 194 ortodox vallású család lakta. Lakói 1785-ben évi három aranyat fizettek a Kendeffyeknek a Zsilben való halászatuk után, juh-, kecske-, disznó- és méhtizeddel, telente egy-egy kossal és egy kupa olvasztott vajjal adóztak. 1786-ban 1215 lakójának 74%-a volt jobbágy, 20%-a zsellér és öt pap. Ortodox felekezeti iskolája 1853 után jött létre.

Maderspach Károly 1840-ben kezdett foglalkozni a környék szénvagyonának feltárásával. 1853-ban a vidék kőbányáiban jó minőségű kőszenet találtak, de akkor a hely eldugott fekvése és a közlekedés nehézsége miatt nem látszott jövedelmezőnek a kitermelése. Egy, a Haber-bankház és arisztokraták által alapított konzorcium ugyan már 1858-ban koncessziót nyert a szénmező egy részére, de a bányászat csak a magyar állam vállalkozásaként, az 1860-as évek végén indult meg. Péch Antal és Lónyay Menyhért szorgalmazására Hofmann Károlyt bízták meg a szénmedence vizsgálatával. 1868-ban megkezdték a kisajátításokat, 1869-re 4370 méter hosszú vasút kötötte össze Zsiecet Petrozsénnyal, és 1872-ig az utat is kiépítették Csimpáig. A bányafát a birtokos Maderspach Viktor cége bocsátotta rendelkezésre. 1869-ben a Nagyágról érkezett Strausz Sándor és Barcsay Árpád elkezdték a munkástelep kiépítését, amely a mai N. Bălcescu utca és a Carpați negyed között terült el. 1874-ig 159 ház épült fel 496 lakással, továbbá hivatalnoklakások és egy kórház.

A Deák Ferencről elnevezett Deák-bányát 1869. december 12-én nyitották meg. A beruházás összköltsége 218 995 forint volt, és a bánya első évében 64 munkás 853 t kőszenet termelt ki. A bányától nyugatra, a mai Petrozsény területén nemsokára megnyitották a Ferro-bányát, amelyet később összekötöttek a Deák-bányával. Feljebb a Zsil mentén 1872-ben helyezték üzembe a Lónyay Menyhértről elnevezett Lónyay-bányát (ma Lonea I), amely mellett kiépült a Lónyaytelep.

1872. december 12-én metángázrobbanás történt a Deák-bányában, amelyben tizenhét bányász vesztette életét, elpusztult az aknatorony és a gépház, a szétterjedő tűz pedig lehetetlenné tette a bányászat folytatását. Egy ideig csak külszíni fejtés folyt. A vezetés a javítás magas költségei, az 1873-as gazdasági válság és a Piskitelep–Petrozsény-vasút építésének elhúzódása miatt egyre súlyosabb gondokkal küzdött. Az állam megbízásából 1879-ben Zsigmondy Béla kezdett újabb próbafúrásokat, majd a Brassói Bánya- és Kohótársulat (Kronstadter Bergbau und Huttenaktienverein) még ugyanazon évben tizenhét évre bérbe vette az összes állami bányát a Zsil-völgyben. A társaság kijavította a Deák-bányát, új aknát fúrtak és új műhelyeket létesítettek. 1895-re a Deák-bánya majd százezer tonna kőszenet termelt.

A petrillai római katolikus templom

A Deák-bánya működtetését 1894-ben a Salgótarján–Rimamurányi Rt. vette át. A bánya vízellátása céljából a Zsil felduzzasztásával víztározót létesítettek. A számtalan egyéb technológiai fejlesztés mellett üzembe helyeztek egy 70 m³/óra kapacitású szénválogatót és 1900-ban egy 33 m³/óra kapacitású hidraulikus törmelékelőt. 1901-ben a Deák-bánya 520 munkást foglalkoztatott és 170 ezer tonna kőszenet termelt ki. 1913-ban a bánya aknáját 143 méteresről 207 méteresre mélyítették. Közben 1900-ban új munkástelep építését kezdték meg. 1912-ben megszervezték a lónyaytelepi, 1922-ben a petrillai római katolikus plébániát. A lónyaytelepi református egyházközség 1917-ben alakult.

A bányák megszenvedték az első világháborút; az 1913-as 157 ezer tonnás kitermelés 1919-re 63 ezer tonnára esett vissza. A Zsil-völgy Romániához csatolása és hosszas tárgyalások után Chorin Ferenc 1920. június 17-én, a Rimamurány–Salgótarján Vasmű képviseletében megállapodást kötött a román állammal, és a két fél közösen létrehozta a bukaresti székhelyű Petrozsény Rt.-t. A két világháború között számos fejlesztést hajtottak végre. 1926-ra egy új aknát fúrtak, két új törmelékelőt és egyéb új létesítményeket helyeztek üzembe. A petrillai (volt Deák-) bányát és a petrozsényi vasútállomást ipari vasúttal kötötték össze, amelyhez egy 214 méteres alagutat fúrtak. A legjelentősebb beruházás a petrillai szénelőkészítő üzem létrehozása volt. Ennek szénmosóját a liège-i Rheo cég tervezte és a szénválogatóval együtt a Škoda Művek építette fel 1929 és 1931 között. 1932-ben az előkészítő részeként félkokszolót (kátrányégetőt), 1933-ban Fohr–Kleinschmitt-rendszerű brikettgyárat helyeztek üzembe. Az előkészítőt hat kilométeres kötélpálya kötötte össze Aninószával és egy 484 méteres a petrozsény-prágatelepi bányával.

A második világháború idején a petrillai bánya főként a német és a román állam számára termelt, és a román állam újabb beruházásokat hajtott végre. 1939-ben a petrillai bányához csatolták a prágatelepi (Petrozsény-Kelet) bányát, és átadták a petrillai bányafaüzemet. A világháború alatt üzembe helyezték többek között az automatikus csillevasutat és az új szellőztetőközpontot. A második bécsi döntés és az Antonescu-rezsim kisebbségellenes intézkedései nyomán azonban a magyar bányászok tömegesen hagyták ott a Zsil völgyét, és költöztek Észak-Erdélybe vagy vállaltak munkát magyarországi bányákban. Helyüket előbb a Brád környéki bányákból idevezényelt bányászokkal igyekeztek pótolni, valamint besszarábiai és bukovinai menekültek is érkeztek. 1941 februárjában bevezették a szükségállapotot, ezzel a bányák gyakorlatilag hadiüzemmé váltak. A bányászok megfélemlítésére határvadász- és csendőralakulatokat helyeztek ide. A meghosszabbított munkaidő, a vasárnapi műszak, az élelmiszer-, gyógyszer- és ruhahiány miatt a bányászok 1941. április 15-én mégis sztrájkba léptek. A bányában sztrájkoló és magukat elbarikádozó munkások ellenállását végül kíméletlen módszerrel, a szellőztetőrendszer kikapcsolásával törték le. A hadbíróság 37 bányászt ítélt el, de az eseményeket újabb szervezkedések és letartóztatások követték. Miután a bányák nem tudták teljesíteni a német és román állami megrendeléseket, német közreműködéssel szovjet hadifoglyokat hoztak a Zsil-völgybe. Petrillai táborukat a sporttelepen alakították ki, és egészen 1945-ig dolgoztatták őket a bányákban.

A szovjetek 1945. február–márciusban 120, főleg német bányamunkást deportáltak Petrilláról a Szovjetunióba. 1942 és 1947 között felépült Puskintelep, 1947 és 1949 között a Prundului-telep. 1948-ban átadták az Ana Paukerről elnevezett új aknát. 1949-ben üzembe helyezték az 1928-ban, illetve 1930-ban bezárt lónyaytelepi I. és II. bányát. A bányafa helyett 1950-ben bevezették a beton használatát. A bányákat 1949-ben egy szovjet–román közös állami vállalat, majd 1953-ban a román állam vette át. Petrillát 1956-ban várossá nyilvánították.

A bányákban 1949 és 1989 között a sorkatonai szolgálatukat végző kiskatonákat is dolgoztattak. A kitermelés 1943-ban 764 300 t, csúcsévében, 1984-ben 1 255 240 t, 1998-ban 504 000 t kőszenet tett ki. Az 1960-as években 1675 új lakást építettek négy- és tízemeletes épületekben (November 7. és Május 8. telep). Új bányákat is megnyitottak: a 2. számú keleti akna 1970 és 1975, a lónyaytelepi Pilier bánya 1986 és 1997 között volt üzemben. 1980-tól lerombolták az eredeti deákbányai kolóniát, hogy helyén felépítsék az új Minei negyedet.

A vállalat a kiskatonák munkaerejének kiesésére 1990-ben kampányszerű munkaerőfelvétellel felelt, de nemsokára megkezdődtek a leépítések és bányabezárások. A petrillai bányászok nagy része részt vett az úgynevezett bányászjárásokban, sőt itt dolgozott maga a mozgalom vezetője, Miron Cozma is. 2002-ben még 2202 bányász állt alkalmazásban. A petrillai bánya két egymást követő robbanásában 2008 novemberében tizenhárom bányász halt meg.

Népesség

A népességszám változása

1850	1857	1869	1880	1890	1900	1910	1920	1930	1956	1966	1977	1992	2002
2016	2309	2487	3226	3471	4497	9271	10 639	10 496	19 955	18 346	23 557	27 610	24 023

Etnikai és felekezeti megoszlás

• 1850-ben 2075 ortodox vallású lakosából 2016 volt román és 59 cigány nemzetiségű.
• 1910-ben 9271 lakosából 4381 volt román, 3261 magyar, 921 német, 483 szlovák és 177 főként szlovén, cseh és lengyel anyanyelvű; 3962 ortodox, 2890 római katolikus, 702 református, 657 görögkatolikus, 540 zsidó, 385 evangélikus és 135 unitárius vallású.
• 2002-ben 24 023 lakosából 21 890 (91%) volt román és 1876 (8%) magyar nemzetiségű; 19 115 ortodox, 1791 római katolikus, 1455 pünkösdista és 791 református vallású.

Gazdasága

Jelentősebb ágazatok: bányászat, faipar. A petrillai kőszén gyengébb minőségű, mint a Nyugati-Zsil medencéjében bányászható. Széntartalma átlagosan 74,5–75,5%, illóanyagtartalma 45–48%, kéntartalma 1–4,5%, fűtőértéke 770–7600 kcal/kg.

Látnivalók

• A Taia-patak szurdoka a várostól északra, két hektárnyi területen.
• A Roșia-patak szurdoka a várostól északnyugatra.

Híres emberek

• Itt született 1911-ben Tasnády Fekete Mária színésznő, szépségkirálynő.
• Itt született 1918-ban Doór Ferenc festő-grafikus.
• Itt született 1919-ben Ion Dezideriu Sîrbu író.
• Itt született 1920-ban Szécsey György orvos, enzimológus.
• Itt született 1926-ban Albert László festőművész.
• Itt született 1930-ban Bács Lajos karmester.
• Itt született 1950-ben Josef Kappl zeneszerző, énekes, a román Phoenix könnyűzenei együttes tagja.
• Lónyaytelepen élt Miron Cozma, a romániai bányászjárások vezetője.

Testvértelepülések

• Szentgotthárd, Magyarország

Források

• Constantin Jujan – Tiberiu Svoboda: Mina Petrila: 150 ani de activitate în mineritul industrial. Deva, 2009
• Vajda Lajos: Erdélyi bányák, kohók, emberek, századok. Bukarest, 1981

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Petrilla témájú médiaállományokat.

• A város honlapja (románul)
• A petrillai és lónyaytelepi római katolikus plébániák honlapja (magyarul)
• Képek a város környékéről

Kapcsolódó szócikkek

• Szent Borbála-plébániatemplom (Petrilla)
• Jézus szíve plébániatemplom (Lónyaytelep)