Orosz formalizmus
Az orosz formalizmus a 20. század egyik legjelentősebb irodalomelméleti irányzata volt.
Az első dátum a formalizmus történetében 1914. Ekkor jelent meg Viktor Sklovszkij: A szó feltámasztása című elméleti írása a futurista költészetről. Az orosz formalizmus végét is Sklovszkijhoz kötik, 1930-ban olyan publicisztikája jelent meg, melyben korábbi elveit megtagadja.
A formalizmus két kör találkozásai és vitái során alakult ki, a szentpétervári Opojaz-csoport és a Moszkvai Nyelvész Kör között. A moszkvaiak elsősorban nyelvészek voltak, legjelentősebb alakjuk Roman Jakobson. A szentpéterváriak irodalom-szakos egyetemisták voltak, közéjük tartozott Sklovszkij, Borisz Eichenbaum, Oszip Brik és Jurij Tinyanov.
Az irányzatot 1923-tól kezdve folyamatosan érték támadások és bírálatok (pl.: Trockij: Irodalom és forradalom). 1930-ban az irányzat (Sztálin hatalomra jutásától nem függetlenül) megszűnt. Mégsem maradt folytatás nélkül. Még 1920-ban Jakobson ugyanis Prágába költözött, s 1926-ban támogatásával megalapult a Prágai Nyelvész Kör olyan tagokkal mint Jan Mukařovký és N. S. Trubetzkoy. Roman Jakobson munkatársa ekkoriban René Wellek volt, akivel később Amerikába távoztak. A formalizmus, bár véget ért, az irodalomtörténet fontos részét alkotja.
Irodalomfelfogásuk
szerkesztésA formalisták művészetelméleti problémákat akartak megoldani, hogy az egész művészettudományt birtokba vehessék. Fellépésük kezdeti átütő sikere annak volt köszönhető, hogy az akadémikus tudomány halott volt.[1] Elvetették a pozitivista és filozófiai-esztétikai feltevéseket, de nem a módszereket tagadták meg, hanem a különböző tudományok elvtelen összenövését. Ezt a célt Jakobson fogalmazta meg.
A nyelvészetre orientalizálódtak. Szerintük a költői nyelv nemcsak képek nyelve. A hangok ugyanis a versben semmiféle kapcsolatot nem tartanak a képpel, önálló nyelvi funkciójuk van. Ezzel kezdődött meg a kritikus zsurnaliszták és a formalisták harca, mely egyben két nemzedék összecsapása is volt. A formát nem puszta eszköznek (az ő megfogalmazásukban edénynek) tekintették, amibe beleöntik a tartalmat. Az irodalmi alkotást tételeik igazolására alkalmazták.
Sklovszkij A szó feltámasztása című írásában leszögezi:
- A forma érzékelhetősége művészi befogadás specifikus jellemzője, vagyis az irodalmi mű befogadásakor a formát éljük át.
- A prózai és a költői kép különbségét abban látják, hogy a költői kép ún. fogás.
Hogy igazolják magukat, fogalmaikat alkalmazniuk kellett az irodalomtörténetre is. Sklovszkij a fogás mellé bevezette a motiválás fogalmát. A szerkezeti fogások jelentőségét mutatták be, az összes többit mint motivációt félredobták. Don Quijote alakjában (és magában a regényben) a fogás és a motiváció még nem forrt össze, ezért novellaszerű a mű ‑ szerintük.
A kritikus zsurnaliszták mellett a szimbolisták is támadták a formalistákat, mert a formalisták ragaszkodtak vers és próza szigorú elkülönítéséhez (a szimbolisták e kettő egybemosására törekedtek). A próza hagyományhoz kevésbé van kötve az ő felfogásukban. A vers alapvető fogalmai, mint a metrum és ritmus azonban megvilágítatlan maradtak. A mondat vált a szöveg fő részévé, a stílusokat a szókincs alapján különítették el. Azt hangoztatták, hogy a nyelv a metrum betartása nélkül is versként hangozhat.
Foglalkoztak az irodalmi fejlődés kérdésével is. A tartalomként értelmezett forma állandóan változik, a fejlődés ezért csakis tökéletesedés lehet. Ezzel az irodalomtörténetet feleslegesnek nyilvánították.
A formális módszer fejlődési mozzanatai és céljai Eichenbaum szerint
szerkesztés- Költői és gyakorlati nyelv kezdeti szembeállítástól eljutni a gyakorlati nyelv fogalmának funkció szerinti differenciálásához, elkülöníteni a költői és prózai nyelvet.
- Forma fogalmától a fogáson át eljutni a funkció fogalmáig.
- A metrummal szembeállított ritmust sajátos nyelvi formaként értelmezni.
- A cselekmény mint szerkezet fogalmától a motiváció fogalmán át eljutni a formaképző domináns elemig.
- A fogás egységes voltának meghatározásától eljutni a fogás funkció szerinti differenciálásához.
Magyarul olvasható kötetek
szerkesztés- Lenin stílusa. Tanulmányok; ford. B. Fejér Gizella et al., bev. Csehi Gyula; Kriterion, Bukarest, 1971 (Téka)[2]
- Viktor Zsirmunszkij: Irodalom, poétika. Válogatott tanulmányok; vál. Nyina Zsirmunszkaja, ford. Brodszky Erzsébet et al.; Gondolat, Bp., 1981
- Borisz Eichenbaum: Az irodalmi elemzés; ford. Bálint Judit et al., tan. Follinus Gábor, jegyz. Könczöl Csaba; Gondolat, Bp., 1974
- Viktor Sklovszkij: A széppróza. Vélemények és fejtegetések; ford. Lányi Sarolta; Gondolat, Bp., 1963
- Jurij Tinyanov: Az irodalmi tény; vál. Könczöl Csaba, ford. Réthy Ágnes, Soproni András, jegyz. Bakcsi György; Gondolat, Bp., 1981
- Vlagyimir Propp: A mese morfológiája; ford. Soproni András; Gondolat, Bp., 1975
- Vlagyimir Propp: A mese morfológiája; ford. Soproni András; 2. jav. kiad.; Osiris-Századvég, Bp., 1995 (Osiris könyvtár. Folklór)
- Jakobson Roman–Lotz János: Két tanulmány / Egy versrendszer axiomatikája a mordvin népdalok alapján / Megjegyzések a francia fonéma-rendszerről; ford. Petőfi Sándor János, Szépe György; Akadémiai, Bp., 1968 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai)
- Jakobson Roman: Hang – jel – vers; összeáll., utószó Fónagy Iván, Szépe György, ford. Barczán Endre et al.; Gondolat, Bp., 1969
- Jakobson Roman: A költészet grammatikája; vál., szerk. Fónagy Iván és Szépe György, utószó Fónagy Iván, ford. Albert Sándor; Gondolat, Bp., 1982
- Ligyija Ginzburg: A lélektani próza; ford. Sebes Katalin, Heuduska Dorottya; Gondolat, Bp., 1982
Jegyzetek
szerkesztésForrások
szerkesztés- Bevezetés az irodalomelémletbe, Osiris Kiadó, Bp, 1999, szerk. Ann Jefferson és Davis Robey
- Borisz Eichenbaum: Az irodalmi elemzés, 1974