Wikipédia

Láng Sándor

(1913–1982) szpeleológus (barlankutató)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 6.

Láng Sándor (Rákosszentmihály, 1913. július 29. – Budapest, 1982. január 6.) geográfus, karsztkutató, egyetemi tanár.

Láng Sándor
Született1913. július 29.
Rákosszentmihály
Elhunyt1982. január 6. (68 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásageográfus,
egyetemi tanár
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1936)
KitüntetéseiMTESZ-díj,
Kadić Ottokár-érem
SírhelyeFarkasréti temető (Hv802-347. fülke)[1][2]
Sablon • Wikidata • Segítség

Életrajza

szerkesztés

Rákosszentmihályon született, édesapja lakatos volt, édesanyja háztartásbeli. Figyelésre és tanulásra biztatták. A település Újpalotához közeli részén laktak, ahonnan teljesen nyílt volt a látóhatár. Koragyermekkorát itt töltötte és figyelt fel a meteorológiai jelenségekre, illetve gyakran kirándult a hegyekbe, vagy a Duna-partra és a kőzeteket tanulmányozta. Később más országokba is ellátogatott.[3] Kitűnően tájékozódott és rendkívüli memóriája volt, amivel gyakran kápráztatta el tanítványait. Nemcsak kiváló tudós, a földtudományok polihisztora volt, hanem szeretetreméltó személyiség is.[4]

1931-ben a Budapesti VI. Kerületi Magyar Királyi Állami Kemény Zsigmond Reáliskola (Bulyovszky utca 22–26., 1956 óta Rippl-Rónai utca[5][6][7]) érettségizett. Az 1931–32-es őszi tanévtől a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem (később Eötvös Loránd Tudományegyetem) Bölcsésztudományi Karára járt. Az első félévtől látogatta Cholnoky Jenő morfológiai óráit, majd Mauritz Béla, Papp Károly, Kéz Andor, Hézser Aurél, Száva-Kováts József előadásait hallgatta.[8] 1936-ban földrajz–természetrajz szakon tanári, majd 1938-ban doktori oklevelet szerzett.

1936-tól doktorandusként, csekély díjazással egyetemi professzora, Cholnoky Jenő mellett dolgozott.[4] 1938-ban állami belföldi kutató ösztöndíjat kapott. Ekkor már a Magyar Földrajzi Társaság, a Magyarhoni Földtani Társulat és a Királyi Magyar Természettudományi Társulat tagja volt.[9] 1938–1940 között Egerben a Dobó István Gimnáziumban (ahol a 154. sz. Dobó István cserkészcsapat parancsnoka lett és az intézményben a madárvédelem megszervezésében is buzgólkodott[9]), 1940–1942 között a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban (ahol a 11 Bocskai cserkészcsapat vezetőtisztje és az 1008-as számú Diákkaptár alapító vezetője volt[10]) tanított.

Bulla Béla 1941-ben meghívta és ekkortól díjtalan egyetemi tanársegédnek nevezték ki a budapesti tudományegyetem fizikai földrajzi tanszékén. 1944-ben – épp légiriadó közben, egy pincében tartotta habilitációs előadását – magántanári képesítést szerzett a karsztmorfológia tárgyköréből.[8] Ezzel biztatást kapott a hidrológiai karsztkutatásra, és először Budapest karsztvízzel való ellátásával foglalkozott, majd a főváros környékén, a Bükkben és másutt (például Aggteleken) folytatta a munkát.[3] A háború végnapjaiban katonai szolgálatra hívták be, amit meteorológusként teljesített: rövid távú előrejelzéseket készített a hadsereg számára.

Pest ostroma után, 1945. január 19-én többedmagával elkezdte a Múzeum körúton az egyetemi romokat takarítani, majd a dékán megbízásából újjáépítési főbiztos lett. Tíz tantermet hoztak rendbe, amivel 1945 március 9-én megkezdhették az oktatást. 1946-ban intézeti tanárrá, 1951-ben docensé nevezték ki, így ettől kezdve energiáit az oktató- és kutatómunkájának szentelhette. Főbb tudományterületei a folyóteraszok (1939-től) és a karsztok kutatása voltak. Ezek mellett azonban a hidrometeorológiától az ősföldrajzi jelenségekig számos más témával foglalkozott még.

Miután 1955-ben nyerte el a földrajztudományok kandidátusa tudományos fokozatot, egyetemi docensként tanított tovább. Pályájában átmeneti változást jelentett, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően, 1957–1963 között Szegedre, a természeti földrajzi tanszék élére helyezték – a nyugdíjba vonult Prinz Gyula helyét vette át tanszékvezetőként – és ingázott a két város között. Csak már Bulla Béla korai halála után, a politikai légkör kezdődő enyhülését látva kérvényezte visszahelyezését[11] s tért vissza Budapestre.[8]

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Természetföldrajzi Tanszékének vezetőjévé 1963-ban nevezték ki. Vezetése alatt alakult meg a szakmódszertani csoport.[12] Azonnal megkezdte a fiatalítást is. Az örökölt oktatói személyzeten nem tudott érdemben változtatni, így a tanszék tudományos teljesítményét a saját, valamint elsősorban Székely András (aki 1972-ben utóda lett) és a kevésbé a kezdő fiatalok munkái jelentették.[8]

1965-ben tanszékvezető egyetemi tanárrá, az ELTE Földrajzi Tanszékcsoportjának vezetőjévé nevezték ki, és ezt a munkakört 1972-ig töltötte be. 1978-ban nyugállományba vonult, de mint tudományos tanácsadó továbbra is rendszeresen tartott órákat. 1982. január 5-én még vizsgáztatott, de a következő napot már nem érte meg.[8]

Felesége kéziratanyagát és könyveit a Magyar Földrajzi Múzeumnak adta át.[13]

Tudományos pályafutása

szerkesztés

Előadásaiban, cikkeiben a természetföldrajz csaknem valamennyi ágával foglalkozott. Tudományos pályája kezdetén a negyedkori felszínfejlődés érdekelte, folyóterasz-kutatások kötötték le, majd a völgyhálózat fejlődését vizsgálta. Terepmunkáját hazai középhegységeinkben (Börzsöny, Mátra, Cserhát, Pilis, Bükk, Visegrádi-hegység, Gerecse, Bakony, Aggteleki-karszt) végezte. Alapvető tanulmányokat közölt a karsztmorfológia, a karszthidrológia és a hidrometeorológia témaköreiben.

1955-ben kandidátusi, 1964-ben Természeti földrajzi tényezők működése címmel akadémiai doktori minősítést szerzett. Fontos szerepet játszott a földrajzi kutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazásában. Több város: Budapest, Szekszárd, Pécs, Miskolc, Salgótarján ivóvíz- és iparvízi ellátásának megoldásához vagy fejlesztéséhez készített szakvéleményt. Megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogy a földrajzi kutatások miként szolgálhatják a társadalom, a termelőmunka érdekeit.

A Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagjaként, szakosztályi titkáraként, társelnökeként, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat elnökségi tagjaként 1962-től, majd elnökeként (1966-tól) gyakran képviselte tudományos fórumokon, nemzetközi rendezvényeken a geográfiát.

Láng Sándor közbenjárására alakulhatott meg a Magyar Földrajzi Társaság Hegymászó Szakosztálya 1957. december 6-án.

Kutatásai révén sokat utazott. A Kárpát-medence tájainak egyik legalaposabb hazai ismerője volt. Számos hosszabb tanulmányutat tett Európában, az Alpokban, a Balkánon, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, a Szovjetunióban, Grúziában, Örményországban, Tádzsikisztánban, a Tien-sanban, Szibériában, a Bajkál-tó vidékén. Eljutott Indiába és Thaiföldre is. 1970-ben 6 hónapos vendégprofesszori működés céljából elutazott a leningrádi Zsdanov Állami Egyetemre.[14] 1981. augusztusában a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat képviseletében vett részt az USA-ban rendezett VIII. Szpeleológiai Világkongresszuson.

Gábris Gyula így fogalmazott róla: „vitathatatlanul ő volt a földrajzosok között, aki a legjobban ismerte, sőt kutatta Magyarország tájait.”[8]

Tudományos munkásságát több hazai és külföldi társaság magas kitüntetésekkel ismerte el: a Szovjetunió Földrajzi Társasága Bellingshausen-emlékéremmel tüntette ki, az olomouci Palaczky Egyetem Tudományos Tanácsa tiszteleti diplomával és aranyéremmel. 1977-ben MTESZ-díjat kapott. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Kadić Ottokár-éremmel tüntette ki.

1950-től a Hidrológiai Közlöny szerkesztője, a Karszt- és Barlangkutatásnak 1963–1980 között főszerkesztője volt. 1982-től a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteletbeli tagja.

Majd negyven évi egyetemi oktatói tevékenysége eredményeként több generációt indított el a földrajztanári pályán. Publikációinak száma meghaladja a háromszázat, melyek között több könyv, egyetemi jegyzet és számos szakvélemény, javaslat található.

A Földrajzi Intézet fényképtárának hatalmas értéket képviselő anyagát a második világháborúban az ostrom idején és az 1956-os forradalom során is komoly károk érték. Láng Sándor érdeme, hogy a korábbi veszteséget leszámítva, a fényképtárat ismét használható állapotba hozta, amelyet Bulla Béla 1952–1954-ben, illetve 1962-ben megjelent egyetemi tankönyveiben látható képek is bizonyítanak. Az 1960-as éveket követően ez a fényképanyag perifériára szorult, mivel oktatási segédletként ettől kezdve már nem használták, muzeális értéket pedig még nem képviselt azok szemében, akik maguk is hozzájárultak gyarapításához. A tanszék 1967-es költözésekor, az új helyen kezelhetetlen módon raktározták, s később szinte elfelejtődött. Csak 1997-ben történt változás, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára tartós letétben átvett 6445 db fotót, 1381 db negatívot és 2871 db diát, majd 2001-ben, a földrajz tanszékek Lágymányosra költözéskor újabb képek átadására is sor került.[8]

Munkái

szerkesztés

Több könyv és egyetemi jegyzet szerzője volt, számos cikke jelent meg szaklapokban. Összesen több mint 300 publikációja volt. 1950-ben a Hidrológiai Közlönyt szerkesztője volt.[15]

1939-től a folyóterasz-kutatások kötötték le, kiemelendő a Sajó, a Hernád, a Felső-Tisza és a Lápos teraszrendszerének leírása. Szinte minden magyarországi középhegységben végzett a tönkfelszínek kialakulásával kapcsolatos kutatásokat, amelyeknek az eredményeiről számos tanulmányban számolt be, elsősorban a Földrajzi Közleményekben és a Földrajzi Értesítőben. Később az MTA Földrajzi Monográfiák sorozatban két könyve jelent meg.

1958–1964 között több kiadást ért meg a Leíró természeti földrajz, I–III. egyetemi jegyzet, amit Kéz Andorral közösen készített.[8]

  • Felvidéki folyóterraszok Földrajzi Közlemények 8-10. 153-159. (1936)[16]
  • Felvidéki karsztok – Földrajzi Közlemények 65. 6-7. 146-151. (1937)[16]
  • Folyóterasz-tanulmányok. Doktori értekezés, 1938.
  • Morfológiai megfigyelések a Rozsnyói-medencében – Földrajzi közlemények 1. 38-44. (1940)[16]
  • Az imókői forrásbarlang bejárata. Hidrológiai Közlöny, 1941.
  • Újabb adatok a Szilicei jégbarlangról. Hidrológiai Közlöny, 1941.
  • Jégkori talajfolyás Budakeszi határában – Földrajzi Közlemények 71. (1943)[16]
  • Matematikai és csillagászati földrajz és térképészet. Budapest, 1952.
  • A Börzsöny geomorfológiája I. – Földrajzi Értesítő 2. 315. (1952)[16]
  • A Börzsöny geomorfológiája II. – Földrajzi Értesítő 3. (1952)[16]
  • A Cserhát geomorfológiája – Földrajzi Értesítő 4. 738 (1952)[16]
  • A Mátra geomorfológiája – Földrajzi Értesítő 3. 512. (1952)[16]
  • A Pilis morfológiája. Földrajzi Értesítő, 1953. (2. köt.) 3. füz. 336-369. old.
  • Hidrológiai és morfológiai tanulmányok a Bükkben. Hidrológiai Közlöny, 1954. 1-2. / Hidrológiai Közlemények 34. 70-81. (1954)[16]
  • Geomorfológiai tanulmányok az Aggteleki karsztvidéken Földrajzi Értesítő 4. 1. 1-17. (1954)[16]
  • Matematikai és csillagászati földrajz és térképészet. 1955.
  • A Mátra és a Börzsöny természeti földrajza. Bp., 1955. – Földrajzi Monográfiák sorozat
  • Hazánk artézi kútjai, mint természeti erőforrások – Hidrológiai Tájékoztató 1963. Június 10-14.[16]
  • Természeti földrajzi tényezőink jelenlegi működése – Földtani Közlöny 95. 102. (1965)[16]
  • Reletionship between the young sedimentation of the Hungarian basins and paleoclimate and surface evolution. Acta Geologica, Tom. VIII. Fasc. 1-4.
  • A Bükk geomorfológiai vázlata. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1964. 5–6. füz. 83–87. old.
  • A víz szerepéről hazánk természeti földrajzi környezetében. Földrajzi Közlemények, 1966. 1.
  • Jugoszlávia dinári karsztjainak fejlődése. Karszt és Barlang, 1967. I-II. félév.
  • A Cserhát természeti földrajza. Bp. 1967. – Földrajzi Monográfiák sorozat
  • Jugoszlávia dinári karsztjainak fejlődése (Befejező rész). Karszt és Barlang, 1968. I-II. félév.
  • A hazai karsztok és környékük lepusztulásának egyes kérdései. Karszt és Barlang, 1971. I. félév.
  • Karsztvízforgalom a Dunántúli Középhegységben. Karszt- és Barlangkutatás, 1973.
  • Karsztvízforgalom és karsztvízháztartás a Dunántúlon. Földrajzi Közlemények, 1975. 3-4.
  • Általános természeti földrajz I-II. Egyetemi jegyzet, Budapest, 1975.

Díjai, elismerései

szerkesztés
  • Dicséret – Országos középiskolai földrajzi tanulmányi verseny (Nagymagyarország és Csonkamagyarország néprajzi viszonyai térképpel, 1931)[17]
  • Cholnoky-pályadíj (Földrajzi Társaság,1942)[8]
  • földrajztudományok kandidátusa tudományos fokozat (1955)[8]
  • földrajztudományok doktora akadémiai fokozat (a Természeti földrajzi tényezők működése c. értekezésével, 1965)[8]
  • A Szocialista Földrajzért oklevél (később Pro Geographia, 1969)[8]
  • Centenáriumi Emlékérem (Országos Meteorológiai Intézet, 1970)[8]
  • Antarktisz orosz felfedezésének 150. éves jubileuma Emlékplakett (a magyar-szovjet földrajztudományi kapcsolatok eredményes ápolásáért, a Szovjet Tudományos Akadémia Nemzetközi Antarktisz Bizottsága, 1972)[18]
  • Bellingshausen-emlékérem (Szovjetunió Földrajzi Társasága, a VI. Nemzetközi Szpeleológiai Kongresszus alkalmával 1973)[8]
  • Bugát Pál-emlékérem II. fokozata (a szakosztály élén kifejtett eredményes munkájáért, TIT budapesti Földtudományi Szakosztály, 1977)[19][20]
  • MTESZ-díj (1977)[8]
  • Kadić Ottokár-érem (Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat, 1977)[8]
  • Steiner Lajos-emlékérem (Országos Meteorológiai Társaság, 1979)[8]
  • Az olomouci Palaczky Egyetem Tudományos Tanácsa tiszteleti diploma és aranyérem

Emlékezete

szerkesztés

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Budapesti Negyed 40-41-42. (2003/2-2003/4) - A Farkasréti temető 2003-ban (adattár) EPA.hu
  2. ↑ Budapesti Negyed 40-41-42. (2003/2-2003/4) - Névmutató EPA.hu
  3. ↑ a b Turistacipőben: dr. Láng Sándor Feljegyezte: Nádor Tamás; Turista Magazin 20. évfolyam 10. szám, 1974. október (adt.arcanum.com)
  4. ↑ a b Gábris Gyula, Horváth Gergely: 100 éve született Láng Sándor, Földrajzi közlemények 137. évfolyam, 3. szám Archiválva 2023. július 28-i dátummal a Wayback Machine-ben (323-325. o.) Magyar Földrajzi Társaság, tef.elte.hu - 2013.
  5. ↑ VIII. INTÉZETEK, INTÉZMÉNYEK (VIII. 41 Budapesti VI. Kerületi Magyar Királyi Állami Kemény Zsigmond Gimnázium (VI., Bulyovszky u. 22-26.)), Budapest Főváros Levéltára ideiglenes fond- és állagjegyzéke, library.hungaricana.hu, 2003.
  6. ↑ Budapesti útmutató (Budapest, 1956) (adt.arcanum.com)
  7. ↑ Budapesti Távbeszélőnévsor 1950. december (adt.arcanum.com)
  8. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q Gábris Gyula (szerk.): 150 éves Magyarország első földrajz tanszéke, ELTE TTK Földrajztudományi Központ Budapest, geo.elte.hu - 2020. (mek.oszk.hu)
  9. ↑ a b Állami gimnázium, Eger, 1938 (adt.arcanum.com)
  10. ↑ II. kerületi Toldy Ferenc állami főreáliskola, Budapest, 1940 (adt.arcanum.com)
  11. ↑ Berecz Béla (szerk.): Jósvafői Helytörténeti Füzetek 45., Jósvafőért Alapítvány ofalui-vendeghaz-josvafo.hu - 2020. ISSN 1785-9956
  12. ↑ Kiss József Mihály, Szögi László, Varga Júlia: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára, repertórium 1635-1990, II. kötet - Fejezetek az Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéből 20., library.hungaricana.hu - 1999.
  13. ↑ Kubassek János: Miért van, hogyan lett Érden földrajzi múzeum? - a Magyar Földrajzi Múzeum másfél évtizedes története, Magyar Múzeumok 1996. 2. szám (adt.arcanum.com)
  14. ↑ Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja 12. évfolyam 3. szám, 1970. február 19. ([https:/adt.arcanum.com/hu/view/EgyetemiLapok_1970/?query="Láng+Sándor"&pg=15&layout=s adt.arcanum.com])
  15. ↑ Marczell Ferenc (szerk.): A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917-2000, (Magyar Hidrológiai Társaság) hidrologia.hu - 2000.
  16. ↑ a b c d e f g h i j k l Kovács Sándor: Bibliográfia a Kárpát-medence természeti értékeiről, in Dr. Kubassek János szerk.: A Kárpát-medence természeti értékei, library.hungaricana.hu - 2004
  17. ↑ A budapesti piarista gimnázium győzött a középiskolák idei versenyén, Esti Kurir 9. évfolyam 121. szám, 1931. május 28. (adt.arcanum.com)
  18. ↑ Kitüntetetteink, Föld és Ég 7. évfolyam 3. szám, 1972 május (adt.arcanum.com)
  19. ↑ TIT-élet, Élet és Tudomány, 1977. július-december (32. évfolyam 29. szám, 1977. július 22. (adt.arcanum.com)
  20. ↑ Társasági közlemények / Főtitkári jelentés a Magyar Földrajzi Társaság 102. közgyűlésén, Földrajzi közlemények 1978 (adt.arcanum.com)
  21. ↑ Leél-Őssy Szabolcs, Adamkó Péter: Kristálybarlang a József-hegyen, Földgömb : a Magyar Földrajzi Társaság ismeretterjesztő folyóirata 31. évf. 271. sz., epa.oszk.hu (2013. március)

Források

szerkesztés

További információk

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Láng_Sándor&oldid=27340710”