Keleti pézsmatulok

Keleti pézsmatulok
	Evolúciós időszak: Késő pleisztocén - jelen, 0,2–0 Ma PreꞒ Є O S D C P T J K Pg N ↓
	Állatkerti példány
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Osztály:	Emlősök (Mammalia);
Alosztály:	Elevenszülő emlősök (Theria);
Csoport:	Eutheria;
Alosztályág:	Méhlepényesek (Placentalia);
Öregrend:	Laurasiatheria;
Csoport:	Scrotifera;
Csoport:	Ferungulata;
Csoport:	Patások (Ungulata);
Rend:	Párosujjú patások (Artiodactyla);
Csoport:	Ruminantiamorpha;
Alrend:	Kérődzők (Ruminantia);
Alrendág:	Pecora;
Öregcsalád:	Bovoidea;
Család:	Tülkösszarvúak (Bovidae);
Alcsalád:	Kecskeformák (Caprinae);
Nemzetség:	Ovibovini;
Nem:	Ovibos; (Blainville, 1816)
Faj:	O. moschatus;
Tudományos név
	Ovibos moschatus; (Zimmermann, 1780)
Szinonimák
	nemének a szinonimája: Bosovis Kowarzik, 1911; a faj szinonimái: Bos moschatus Zimmermann, 1780; Bosovis moschatus (Zimmermann, 1780) Kowarzik, 1911; Ovibos pallantis Hamilton-Smith, 1827;
Elterjedés
	Elterjedési területe (pirossal: a 19. század elején; kékkel: azóta be-, illetve visszatelepített állományai)
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Keleti pézsmatulok témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Keleti pézsmatulok témájú médiaállományokat és Keleti pézsmatulok témájú kategóriát.

A keleti pézsmatulok vagy röviden pézsmatulok (Ovibos moschatus) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és a kecskeformák (Caprinae) alcsaládjába tartozó faj.

Nemének az egyetlen faja.

Érdekessége, hogy a rendszertannal foglalkozók sokáig nem tudták pontosabban besorolni. Korábban a tulokformák (Bovinae) közé sorolták. A szarva ugyanis inkább a kafferbivalyéra (Syncerus caffer) emlékeztet, és nem tipikusan hátrafelé nyúló, mint a kecskeformáké. Később azonban számos erre utaló fenotípusos jegy alapján mégis inkább a kecskeformák közé sorolták be.

A pézsmatulok legközelebbi élő rokonának 1850-től egészen a közelmúltig a Himalája délkeleti részén és Nyugat-Kínában élő takint (Budorcas taxicolor) tartották, mivel megjelenésük és életmódjuk is hasonló, de aztán rájöttek, hogy a takinnal való hasonlósága csupán a konvergens evolúció eredménye. Pam Groves rendszertankutató genetikai összehasonlító vizsgálatai nem támasztották alá a két faj közeli rokonságát.^[4] Úgy tűnik, hogy a pézsmatulok legközelebbi élő rokonai a gorálok (Naemorhedus), e kis testű primitív ázsiai kecskeformák, amelyek külső jegyei jelentősen különböznek a pézsmatulkokéitól.

Előfordulása

Kanadában és Grönland partvidékén őshonos, de nincs állandó élőhelye, ugyanis minden évben nagyokat vándorol a megfelelő táplálékért. Testfelépítése lehetővé teszi a hosszan tartó, nagy (akár −50 °C-os) hidegek elviselését is.

Alaszkából a 19. században irtották ki; később visszatelepítették, miként Norvégiába is. Betelepítették továbbá Svédországba és az Oroszországhoz tartozó Vrangel-szigetre, ahol már több mint 100 egyede él.

Sikertelenül próbálták meghonosítani Izlandon és a Spitzbergákon.

Alfajai

alaszkai pézsmatulok (Ovibos moschatus moschatus) – Alaszka, Kanada és betelepítve Wrangell-sziget, (Szibéria)
grönlandi pézsmatulok (Ovibos moschatus wardi) – Grönland, Svalbard, Norvégia és Svédország

Megjelenése

Termete a kafferbivalyénál jóval kisebb: hossza mindössze 190–230, marmagassága 120–151 centiméter. Testtömege 200–410 kg. Végtagjai vastagok, patái feltűnően nagyok.

Bundája igen vastag; a teste alján hosszú fonatokban lóg le és a fején is kialakít egy nagyobb bundatömeget. A gyakran a 60 cm hosszt is elérő fedőszőrök alatt gyapjúszőrök tartják melegen.

Szarva a homlokáról le-, majd felfelé hajlik. A tehenek szarva kisebb a bikákénál.

Életmódja

Télen nagyobb, nyáron kisebb csordákban vándorol megszokott útvonalakon; a területeihez ragaszkodik. Táplálékát (fű, sás, zuzmók) gyakran a hó alól ássa ki. Szélviharban a csorda tagjai egymás felé fordulnak, összedugják a fejüket, és leheletükkel melegítik egymást. Szarvait védekezésre használja: a ragadozók (főleg szürke farkasok, olykor jegesmedvék vagy barna medvék) feltűnésekor a felnőtt egyedek körbeállnak, és szarvukat lehorgasztva védelmezik a kicsinyeket.

A hímek látványos rivalizálása miatt a faj meglehetősen ismert: a két állat lehorgasztott fejjel fut egymásnak olyan erővel, amivel egy kisebb gépjárművet több méterre lökhetnének el. Ezt addig ismétlik, amíg az egyik fél meg nem hátrál. Bár koponyájuk nagyon vastag, egy-egy ilyen harcban a vesztes gyakran szenved halálos sebet. Tavasz végén, amikor az északi sarkkör vidékén a hőmérséklet még jóval fagypont alatt van, a nőstény 8,5 havi vemhesség után egyetlen utódot hoz a világra. A borjú gyakran kétéves koráig is szopik.

20–24 éves koráig él; 3–6 évesen ivarérett.

Felhasználása

Húsát eszik, bundájából gyapjút szőnek.

Természetvédelmi helyzete

A Természetvédelmi Világszövetség besorolása alapján a pézsmatulok nem veszélyeztetett faj.

Állományai a következőképp alakulnak:

Ország vagy terület	ca. Egyedszám
Grönland	15 000
Kanada	10 000
Alaszka (USA)	1000
Vrangel-sziget (Oroszország)	100
Norvégia	80
Spitzbergák	60
Svédország	20
Összesen	25 000–30 000

Képek

Jegyzetek

↑ (1911. november 28.) „Das Tränenbein von Ovibos moschatus Blainv.”. Zoologischer Anzeiger 37, 106–107. o.
↑ Zimmermann, E.A.W.. Der Muskusochse, Enthält ein vollständiges Verzeichnis aller bekannten Quadrupeden, Geographische Geschichte des Menschen, und der allgemein verbreiteten vierfüssigen Thiere. Leipzig: Weygandschen Buchhandlung, 86–88. o. (1780)
↑ Raufuss, I., & von Koenigswald, W. (1999). New remains of Pleistocene Ovibos moschatus from Germany and its geographic and stratigraphic occurrence in Europe. Geologie en Mijnbouw, 78(3), 383-394.
↑ Pamela Groves, Gerald F. Shields, CytochromeBSequences Suggest Convergent Evolution of the Asian Takin and Arctic Muskox, Molecular Phylogenetics and Evolution, Volume 8, Issue 3, December 1997, Pages 363-374, ISSN 1055-7903, doi:10.1006/mpev.1997.0423.

Források

A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. július 7.)
Wolf Keienburg (Hrsg); Grzimeks Enzyklopädie. Bd 5. Säugetiere. München 1988. ISBN 3-463-42005-8
Jochen Niehammer, Franz Krapp (Hrsg.); Handbuch der Säugetiere Europas. Wiesbaden 1986. ISBN 3-89104-026-1
Chris Lavers; Warum Elefanten große Ohren haben – dem genialen Bauplan der Tiere auf der Spur. Gustav Lübbe, Bergisch-Gladbach 2001. ISBN 3-7857-2047-5
Barry Lopez: Arktische Träume. Düsseldorf 1987 ISBN 3-442-72642-5 (Der Naturforscher Lopez beschreibt die Lebensformen der Arktis; das Buch wurde mit dem National Book Award ausgezeichnet)
Jork Meyer: Sex ratio in muskox skulls (Ovibos moschatus) found at East Greenland – Geschlechterverhältnis bei Schädeln des Moschusochsen (Ovibos moschatus) in Ostgrönland. in: Beiträge zur Jagd- und Wildforschung. 29.2004, 187-192. ISSN 1436-3895
Günter Biallawons: Mein Norwegen, Land der Stille, Land des Lichts. Die Moschusochsen vom Dovrefjell. Tecklenborg, Steinfurt 2000. ISBN 3-924044-85-6
Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 756. o. ISBN 963-9257-11-7

További információk

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] (1911. november 28.) „Das Tränenbein von Ovibos moschatus Blainv.”. Zoologischer Anzeiger 37, 106–107. o.

[Zimmermann1780-2] Zimmermann, E.A.W.. Der Muskusochse, Enthält ein vollständiges Verzeichnis aller bekannten Quadrupeden, Geographische Geschichte des Menschen, und der allgemein verbreiteten vierfüssigen Thiere. Leipzig: Weygandschen Buchhandlung, 86–88. o. (1780)

[3] Raufuss, I., & von Koenigswald, W. (1999). New remains of Pleistocene Ovibos moschatus from Germany and its geographic and stratigraphic occurrence in Europe. Geologie en Mijnbouw, 78(3), 383-394.

[4] Pamela Groves, Gerald F. Shields, CytochromeBSequences Suggest Convergent Evolution of the Asian Takin and Arctic Muskox, Molecular Phylogenetics and Evolution, Volume 8, Issue 3, December 1997, Pages 363-374, ISSN 1055-7903, doi:10.1006/mpev.1997.0423.

[1]

[2]

[3]

[4]