Kancsilfélék

emlőscsalád
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. május 5.

A kancsilfélék (Tragulidae) az emlősök (Mammalia) osztályába és a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe tartozó család.

Kancsilfélék
Evolúciós időszak: Késő eocén? vagy oligocén - jelen
Jávai kancsil (Tragulus javanicus)
Jávai kancsil (Tragulus javanicus)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Scrotifera
Csoport: Ferungulata
Csoport: Patások (Ungulata)
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Csoport: Ruminantiamorpha
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Tragulina
Flower, 1883
Család: Tragulidae
H. Milne-Edwards, 1864
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Kancsilfélék témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kancsilfélék témájú kategóriát.

A családba 10 recens faj tartozik.

A Tragulina alrendág egyetlen ma is élő családja. Legközelebbi rokonaik a ma már fosszilis Hypertragulidae család fajai voltak.

Tudnivalók

szerkesztés

A kancsilfélék kis testű, titokzatos állatok, amelyeket Afrikában, Indiában, Srí Lankában és Délkelet-Ázsiában találhatunk meg.

Telugu nyelven „Jarini Pandi”-nak nevezik, ami magyarul ezt jelenti: „egy őz és egy egér”. A franciák „kis kecskének” nevezik.

A család elterjedési területe és a fajok száma nagy volt az oligocén végén, de főleg a miocén kor idején. Korábban a kutatók úgy vélték, hogy ez az emlőscsalád az oligocén korban jelent meg, azonban 2001-ben egy thaiföldi maradvány arra utal, hogy ez az állatcsoport valamivel hamarább, a késő eocén korszakban fejlődött ki.[1] Az állatok azóta alig változtak, megtartva ősi kinézetüket. A gyomruk négy részből áll, de a harmadik rész alulfejlett. Mint más kérődzőknek, a kancsilféléknek is hiányoznak a felső metszőfogaik és egyszerre csak egy utódot ellenek, nem mint a disznófélék. A kancsilfélék fogazatának a számozása a következő:  

Habár ősi vonásokat mutatnak, a kancsilfélék mégis a többi kérődzővel állnak közelebbi rokonságban, és nem a disznófélékkel. Az állatoknak nincs szarvuk vagy agancsuk, de mindkét nemnek a felső állcsontjából két megnagyobbodott szemfog nő ki.[2] A hímeknek ezek a fegyvereik, a száj mindkét oldalán kilátszanak. A kancsilféléknek rövid, vékony lábaik vannak, így nem gyors futók, de biztonságban tudnak mozogni a sűrű aljnövényzetben. Disznószerű vonások: a lábukon lévő 4 ujj, a szemtájékon hiányzó szagmirigyek, az első kisőrlők éles koronája és a párzási szertartás.[3]

A legnagyobb képviselőjük az afrikai kancsil, amely körülbelül 80 centiméter hosszú és 7-16 kilogramm tömegű. Ezt a fajt tartják a legősibb vonásúnak.

A kancsilfélék magányos állatok, csak a szaporodási időszak alatt keresik fel egymást. Az utódokat 3 hónapos korban választják el, ezek fajtól függően 5-10 hónap múlva érik el ivarérettségüket. Az anyai gondoskodás nem túl fejlett. Habár a szagmirigyeik nem ott helyezkednek el, mint a többi kérődzőnél, azért nekik is vannak, például az állon. Ezekkel jelölik területüket. Az állatok területe eléggé kicsi, csak 13-24 hektár. A szomszédok próbálják kerülni egymást, nem verekednek szívesen.[3]

Hogy a fajok megmaradjanak, meg kell védeni élőhelyeiket és meggátolni az orvvadászatot.

Rendszerezés

szerkesztés

A családba az alábbi 3 élő nem és 6-7 fosszilis nem tartozik:[4][5]

A hat fosszilis kancsilnem mellé, egyes kutatók még odasorolják a Thaiföldön talált késő eocén korszaki Krabitherium-ot Metais, Chaimanee, Jaeger & Ducrocq, 2007 is; viszont más kutatók nem biztosak abban, hogy ez igazi kancsil-e.[9][10][11]

  1. (2001) „New remains of primitive ruminants from Thailand: Evidence of the early evolution of the Ruminantia in Asia”. Zoologica Scripta 30 (4), 231. o. [2011. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1046/j.0300-3256.2001.00071.x. (Hozzáférés: 2020. november 3.) 
  2. [1]
  3. a b Dubost, G..szerk.: Macdonald, D.: The Encyclopedia of Mammals. New York: Facts on File, 516–517. o. (1984). ISBN 0-87196-871-1 
  4. (2005) „Intraspecific variation in Moschiola, the Indian chevrotain”. The Raffles Bulletin of Zoology Supplement 12, 413–421. o. 
  5. (2008) „Lower dentition of Dorcatherium majus (Tragulidae, Mammalia) in the Lower and Middle Siwaliks (Miocene) of Pakistan”. Tur. J. Zool. 32, 91–98. o. [2011. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 4.) 
  6. (2010) „A new genus of tragulid ruminant from the early Miocene of Kenya”. Acta Palaeontologica Polonica 55 (2), 177–187. o. DOI:10.4202/app.2009.0087. 
  7. (2001) „New remains of primitive ruminants from Thailand: Evidence of the early evolution of the Ruminantia in Asia”. Zoologica Scripta 30 (4), 231. o. [2011. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1046/j.0300-3256.2001.00071.x. (Hozzáférés: 2020. november 3.) 
  8. Thenius, E. (1950). „Über die Sichtung und Bearbeitung der jungtertiären Säugetierreste aus dem Hausruck und Kobernaußerwald (O.Ö.)”. Verh. Geol. B.-A. 51 (2), 56. o. 
  9. Mammalogy, 5th (2011. április 21.). ISBN 9780-7637-6299-5. Hozzáférés ideje: 2012. április 4. 
  10. (2010) „A new genus of Tragulid ruminant from the Early Miocene of Kenya”. Acta Palaeontologica Polonica 55 (2), 177. o. DOI:10.4202/app.2009.0087. 
  11. Krabitherium. Paleobiology Database (Paleodb.org) . (Hozzáférés: 2013. január 18.)[halott link]

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Chevrotain című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.