Wikipédia

Ilku Pál

(1912–1973) magyar politikus
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 16.

Ilku Pál (Bulcsu, Bereg vármegye, 1912. október 8. – Budapest, 1973. július 13.[2]) magyar kommunista politikus, vezérőrnagy.

Ilku Pál
Magyarország művelődésügyi minisztere
Hivatali idő
1961. szeptember 13. – 1973. július 13.
ElődBenke Valéria
UtódNagy Miklós
Született1912. október 8.[1]
Búcsú
Elhunyt1973. július 13. (60 évesen)
Budapest
SírhelyFiumei Úti Sírkert
Párt
Foglalkozáspolitikus
A Wikimédia Commons tartalmaz Ilku Pál témájú médiaállományokat.
Sírja a Fiumei Úti Sírkertben (34/2-1-39)

Jelentős része volt az 1956-os forradalom leverését követően a Kádár János vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány konszolidálásában fontos szerepet játszó karhatalmi erők (a „pufajkások”) megszervezésében. Később helyettes honvédelmi miniszter, majd művelődésügyi miniszter lett.

Életpályája

szerkesztés

A Beregszász mellett fekvő Bulcsuban született román származású családban. Szülőfaluját a vármegye nagyobbik részével együtt a trianoni békeszerződés értelmében az újonnan alakult Csehszlovákiához csatolták. Elemi és középiskolai tanulmányait falujában, illetve Beregszászon végezte. 1935-ben Pozsonyban szerzett tanítói oklevelet.[2] Még az 1930-as évek elején vette feleségül Czabán Piroskát, akinek apjával (azaz apósával), Czabán Samuval együtt 1935-ben baloldali pedagógiai lapot indított Új korszak címmel. Ekkor már három éve részt vett a csehszlovákiai baloldali mozgalmakban, 1937-ben pedig belépett Csehszlovákia Kommunista Pártjába.[2]

Baráti szálak fűzték Fábry Zoltánhoz és Schönherz Zoltánhoz is. Utóbbi irányítása alatt szervezkedett odahaza a fiatalok közt, így többek közt az ungvári Magyar Munkás című újságba és az ostravai Magyar Napba is írt cikkeket. Amikor Kárpátalja 1939 májusában újraegyesült Magyarországgal Ilkut sokakkal együtt letartóztatták.[2] Bizonyíték hiányában hamar elengedték, de rendőri felügyelet alá került, később pedig büntetésből katonának is behívták.

1944 őszén másokkal együtt megszökött és a hegyekben bujkált, az előrenyomuló szovjet hadsereg megérkezése után Beregszász párttitkára lett,[2] a következő év januárjában a Magyar Kommunista Párt meghívására családjával Debrecenbe költözött. (Akkoriban itt volt a szovjetek által hatalomra segített magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány székhelye.) Magyarországon oktatáspolitikával kezdett foglalkozni, a párton belül előbb a pécsi, majd a budapesti pártiskola funkcionáriusa lett. az 1947-es választáson jutott be először a parlamentbe, az MKP országos listájáról. Innentől kezdve az 1967-1971-es ciklust leszámítva haláláig országgyűlési képviselő maradt. 1958-tól az MSZMP KB tagja, 1962 és 1970 között az MSZMP Politikai bizottságának póttagja volt.[3]

1956-1957-ben

szerkesztés

A szovjet csapatok 1956. november 4-ei bevonulása után Ilku főszerepet vállalt Kádár János Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya hatalmát biztosító, pufajkások néven elhíresült karhatalmi egységek felállításában.

"A tanulság […] egész népünk számára: hogy a hatalom kérdésében nincs helye vitának, mérlegelésnek, aggályoskodásnak, hogy parancsra vagy parancs nélkül, de fegyveresen meg kell semmisíteni a népi hatalomra kezet emelő ellenséget" – mondta Ilku az Országgyűlésben 1957 májusában, miután az előző fél évben civil tüntetők százait ölték meg a restaurált kommunista hatalom fegyvereseinek sortüzei.

Kulturális minisztersége

szerkesztés

Ilku Pál 1961-1973 között töltötte be a kulturális miniszteri tisztséget, melynek során 1968-at követően már a formálisan a kulturális miniszterhelyettes tisztét betöltő Aczél György vált a Kádár-rendszer vezető kultúrpolitikusává. Ezért Aczélt gúnyosan a kulturális miniszter, Ilku Pál első felettesének nevezték.

Kormányzati karrierje

szerkesztés
  • 1948 – MDP agitációs és propaganda osztályának vezetője[2]
  • 1952-58 – politikai főcsoportfőnök-helyettes[2]
  • 1957-58 – honvédelmi miniszterhelyettes[2]
  • 1958-61 – művelődésügyi miniszterhelyettes[2]
  • 1961-73 – művelődésügyi miniszter[2]

Díjai, elismerései

szerkesztés
  • 1971-ben a moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem díszdoktorrá avatta.

Írásai[4]

szerkesztés
  • A munka himnusza; Kálvin Ny., Bergszász, 1934 (A Jó Barátom kis könyvtára)
  • Lendület. Regény; Kultúra, Bratislava-Pozsony, 1936 (A Csehszlovákiai Magyar Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság szépirodalmi könyvsorozata)
  • Az osztály zendülői (regény, Budapest, 1949)
  • A hős szovjet hadsereg. Előadás a pártfőiskolán 1951 május 31-én; Szikra, Bp., 1952 (A Magyar Dolgozók Pártja Pártfőiskolájának előadásai)
  • Oktatásügyünk továbbfejlesztéséről (Budapest, 1964)
  • Zendül az osztály; Madách, Bratislava, 1970
  • Korszerű műveltség – szocialista ember (válogatott beszédek, cikkek, válogatta, szerk. Horváth Márton, Aczél György előszavával, Bp., 1977)

Írások róla

szerkesztés
  • E. Fehér Pál: Búcsú I. P.-tól (Kortárs, 1973. 9. sz.);
  • Dobozy Imre: Búcsú helyett (Élet és Irod., 1973. 29. sz.);
  • Sándor László: A Sarló írói és művészei (Alföld, 1978. 8. sz.).
  • 60. Ilku Pál hatvanéves; OIOT Ifjúságpolitikai Titkárság, Bp., 1972

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ a b c d e f g h i j Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 329. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  3. ↑ Akadémiai kislexikon
  4. ↑ Magyar életrajzi lexikon

Források

szerkesztés
  • Életrajza az Országgyűlési Almanach 1947-1949-ben
  • Magyar életrajzi lexikon
  • Akadémiai kislexikon Budapest 1. kötet 806. old.
  Ez a magyar politikusról vagy diplomatáról szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ilku_Pál&oldid=27602993”