Ifjúsági olimpiai játékok

nemzetközi, több sportágat magába foglaló eseménysorozat, 14 és 18 év közötti versenyzők számára
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. január 7.

Az ifjúsági olimpiai játékok egy nemzetközi, több sportágat magába foglaló eseménysorozat, amelyen 14 és 18 év közötti versenyzők vehetnek részt. 2007. július 6-án a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a Guatemalavárosban tartott 119. ülésszakán döntött arról, hogy létrehozza az ifjúsági olimpiai játékokat.[1] Az olimpiai játékokhoz hasonlóan a nyári, illetve téli ifjúsági olimpiákat is négyévente rendezik meg, azonban az ifjúságiakban a téli játékok lesznek az olimpiád első, a nyáriak pedig a harmadik évében.

A NOB 2008. február 21-én hozott döntése alapján az első nyári ifjúsági olimpiának 2010. augusztus 14-től 26-ig Szingapúr adhatott otthont.[2]

A korábban már 2 „felnőtt” olimpiát is megrendező ausztriai Innsbruck kapta az első téli ifjúsági olimpia rendezési jogát.

Az ifjúsági olimpiai játékok helyszínei

szerkesztés
 
Nyári ifjúsági olimpiai játékok Téli ifjúsági olimpiai játékok
Év Esemény Rendező Év Esemény Rendező
Város Ország Város Ország
2010 I. nyári ifjúsági olimpiai játékok Szingapúr[2]  
Szingapúr
2012 I. téli ifjúsági olimpiai játékok Innsbruck[3]  
Ausztria
2014 II. nyári ifjúsági olimpiai játékok Nanking[4]  
Kína
2016 II. téli ifjúsági olimpiai játékok Lillehammer[5]  
Norvégia
2018 III. nyári ifjúsági olimpiai játékok Buenos Aires[6]  
Argentína
2020 III. téli ifjúsági olimpiai játékok Lausanne[7]  
Svájc
2026 IV. nyári ifjúsági olimpiai játékok Dakar[8]  
Szenegál
2024 IV. téli ifjúsági olimpiai játékok Kangvon[9]  
Dél-Korea
2030 V. nyári ifjúsági olimpiai játékok 2028 V. téli ifjúsági olimpiai játékok
  1. NOB-döntés: lesz Ifjúsági Olimpia”, hvg.hu, 2007. július 6. (Hozzáférés: 2010. augusztus 16.) 
  2. a b Szingapúr rendezi a 2010-es ifjúsági olimpiát”, stop.hu, 2008. február 21. (Hozzáférés: 2010. augusztus 17.) [halott link]
  3. Innsbruckban lesz az első ifjúsági téli olimpia”, sportgeza.hu, 2008. december 12. (Hozzáférés: 2010. augusztus 17.) 
  4. Kína: Nancsing rendezheti meg a 2014-es ifjúsági olimpiát”, nemzetisport.hu, 2010. február 10. (Hozzáférés: 2012. február 16.) 
  5. Lillehammer rendezi a 2016-os ifjúsági téli olimpiát”, hvg.hu, 2011. december 7. (Hozzáférés: 2011. december 12.) 
  6. Ifjúsági olimpia: Buenos Aires rendezi a 2018-as nyári eseményt”, Sport365.hu, 2013. július 4. (Hozzáférés: 2013. július 4.) 
  7. Téli olimpia. Peking rendezheti meg a 2022-es játékokat (magyar nyelven). nemzetisport.hu, 2015. július 31. (Hozzáférés: 2015. augusztus 2.)
  8. Döntött a NOB: a szenegáli Dakar lesz a következő ifjúsági olimpia házigazdája”, olimpia.hu, 2018. október 8. (Hozzáférés: 2018. október 9.) 
  9. 33 fős magyar csapat indul a IV. téli ifjúsági olimpiai játékokon - Íme a névsor (magyar nyelven). eurosport.hu, 2024. január 6. (Hozzáférés: 2024. január 7.)

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés