II. Vilmos szicíliai király

II. (Jóságos) Vilmos (olaszul: Guglielmo il Buono; 1155. – Palermo, 1189. november 11.) szicíliai király, a normann Szicíliai Királyság harmadik uralkodója. Habár – elődeivel ellentétben – nem volt hadvezéri tehetsége és uralkodása alatt ritkán hagyta el palotáját is, mégis uralkodása alatt folytatta a Szicíliai Királyság a legaktívabb külpolitikát. Vilmos az utókortól a jó melléknevet kapta és két évszázaddal később is, Dante Alighieri Isteni színjátékában a mennybe helyezte alakját.

II. Vilmos
II. Vilmos felajánlja Szűz Máriának a monreale-i katedrálist.
Szicíliai király
Uralkodási ideje
1166. május 7. – 1189. november 11.
Elődje	I. Vilmos
Utódja	Tankréd
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Hauteville-ház
Született	1155. ismeretlen
Elhunyt	1189. november 11. Palermo
Nyughelye	Palermói katedrális
Édesapja	I. Vilmos szicíliai király
Édesanyja	Navarrai Margit
Testvére(i)	IV. Roger Apulia hercege III. Róbert Capua hercege Henrik Capua hercege
Házastársa	Johanna (1177-1189)
Gyermekei	Bohemond, Duke of Apulia
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Vilmos témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete, uralkodása

Vilmos 11 évesen örökölte az apja halála után megürült szicíliai trónt, fiatal kora miatt azonban anyja, Navarrai Margit uralkodott helyette régensként. A fiatal uralkodót 1171-ben nagykorúsították.

Vilmos uralkodását a Szicíliai Királyság külpolitikai pozíciójának a megerősítése motiválta. 1174-ben illetve 1175-ben szövetséget kötött Genovával és Velencével, majd 1177-ben feleségül vette II. Henrik angol király lányát, Johannát. Ugyancsak 1177-ben az ő közvetítésével kötötték meg a lombardiai városok és I. Frigyes német-római császár a velencei békeszerződést, mely a két fél közti ellenségeskedést zárta le huzamosabb időre. A béke biztosítása érdekében nagynénjét, Konstanciát Frigyes fiához, a későbbi VI. Henrik német-római császárhoz adta feleségül.

1174-ben egy katonai expedíciót indított Észak-Afrika elhódítására az Ajjúbidáktól, de az Alexandria ellen küldött normann sereget Szaladin egyiptomi szultán visszavonulásra kényszerítette. Később, I. Manuél bizánci császár 1180-ban bekövetkezett halálát kihasználva megtámadta a belső válságba süllyedt Bizánci Birodalmat is. A normann csapatok 1185-ben elfoglalták Dürrakhiont, majd Szalonikit, mialatt a normann flotta a földközi-tengeri szigeteket szállta meg. A Konstantinápoly ellen vonuló normannokra azonban II. Iszaakiosz bizánci császár Szidirokasztro mellett súlyos vereséget mért. 1189-ben Vilmos kénytelen volt békét kötni a bizánci császárral, lemondva az összes háború alatti hódításáról.

A Bizánccal vívott háború alatt került sor (1187-ben) Jeruzsálem muszlimok általi elfoglalására. A város elestének hírére Vilmos azonnal hajóhadat indított a Szentföldre, megakadályozva, hogy Szaladin szultán elfoglalja Türoszt és Tripolit. A későbbiekben Vilmos vezető szerepet játszott a harmadik keresztes hadjárat megszervezésében, sőt maga is részt akart venni benne, de ebben 1189-ben bekövetkezett halála megakadályozta. Halála után a trónon unokaöccse, Tankréd követte.

Források

• Matthew, Donald: The Norman Kingdom of Sicily. Cambridge University Press, 1992.

Előző uralkodó:
I. Vilmos

Szicíliai uralkodó
1166–1189

Következő uralkodó:
Tankréd