Wikipédia

II. Alfonz nápolyi király

nápolyi király
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. szeptember 19.

II. Alfonz (Nápoly, 1448. november 4. – Messina, 1495. november 19./december 18.), olaszul: Alfonso II, szicíliai[1] (nápolyi) király. Aragóniai Beatrix magyar királyné bátyja és I. Mátyás, valamint II. Ulászló magyar királyok sógora. A Trastámara-ház nápolyi ágának a tagja.

II. Alfonz
Aragóniai Alfonz
Nápolyi Királyság királya
Alfonso II
Uralkodási ideje
1494. január 25. – 1495. január 25.
KoronázásaNápoly
1494. május 8.
ElődjeI. Ferdinánd
UtódjaII. Ferdinánd
Életrajzi adatok
UralkodóházTrastámara-ház
Született1448. november 4.
Nápoly
Elhunyt1495. november 19./december 18. (47 évesen)
Messina
NyughelyeSzent Anna templom, Nápoly
ÉdesapjaI. Ferdinánd nápolyi király (1423–1494)
ÉdesanyjaChiaromontei Izabella tarantói hercegnő (1424–1465)
Testvére(i)
HázastársaSforza Hippolita milánói hercegnő (1446–1484/88)
GyermekeiFeleségétől:
1. Ferdinánd (1467/69–1496)
2. Izabella (1470–1524)
3. Péter (1472–1491)
Ágyasától, Trusia Gazella úrnőtől:
4. Sancia (1478/80–1500/04/06)
5. Alfonz (1481–1500)
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Alfonz témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

szerkesztés

I. Ferdinánd nápolyi király és Chiaromontei Izabella elsőszülött gyermeke. Apja halála után Itáliára rendkívül veszélyes nemzetközi helyzetben vette át a kormányrudat. A fiú utódait eltemető I. Renátusz nápolyi király halála (1480) után az unokaöccse, a francia király, XI. Lajos az Anjou-ház örököseként bejelentette igényét a nápolyi trónra, de ez az igény csak formális maradt, semmi változás nem történt a Nápolyi Királyságra nézve, és I. Ferdinánd is erős kézzel kormányozta országát, és minden belső vagy külső támadást levert. 1483-ban XI. Lajos meghalt, és kiskorú fia, VIII. Károly foglalta el a trónt, aki örökölte apjának a nápolyi trónra vonatkozó igényét, de a gyermek király szintén nem jelentett katonai fenyegetést Itáliára nézve. Végül a nagykorúvá vált francia király az I. Ferdinánd nápolyi király halálával keletkező politikai űrt és bizonytalanságot, valamint a fiának, az új királynak a népszerűtlenségét kihasználva törekedett Nápoly elfoglalására.

I. Ferdinánd 1494. január 25-én halt meg Nápolyban, és fiát azonnal királlyá kiáltották ki. II. Alfonz a pápát igyekezett rögtön az uralmának elismerésére megnyerni, és ő azonnal megfizette az apja által megtagadott hűbéri adót VI. Sándornak, és megtette az előkészületeket a koronázására. 1494. május 7-én VI. Sándor pápa természetes fiához, Geoffredo Borgiához adta feleségül a természetes lányát, Sanciát, és megtette őket Squillace hercegeinek. Másnap, 1494. május 8-án Nápolyban fényes pompa közepette koronáztatta magát királlyá, hogy ezzel elleplezze és elfelejtesse a közelgő veszélyt.

VIII. Károly azonban szeptemberben seregével átkelt az Alpokon, és betört Itáliába. Milánóban II. Alfonz veje, Gian Galeazzo Maria Sforza herceg, leányának, Aragóniai Izabellának a férje uralkodott, aki Sforza Bianka Mária német-római császárnénak, I. Miksa újdonsült feleségének volt a bátyja. A franciák bevonulása után viszont váratlanul meghalt az uralkodó herceg, és kiskorú fia mellőzésével a nagybátyja, a franciáknak behódoló Ludovico il Moro herceg foglalta el a trónt, aki II. Alfonz elhunyt feleségének, Sforza Hippolita milánói hercegnőnek volt az öccse. A 25 éves herceg hirtelen halálát nagybátyjának tulajdonították, akiről azt állították, hogy megmérgeztette az unokaöccsét, hogy elfoglalja a helyét uralkodóként. Ez jelentősen megkönnyítette a francia előrenyomulást, és ez volt a kulcsa, előszobája a franciák későbbi nápolyi sikerének. II. Alfonz már korábban intézkedett a francia invázió megakadályozására, de ezek mind hatástalanok voltak, és Itália uralkodói nem tudtak ellenállni a francia előrenyomulásnak. Rómából a pápa elmenekült, mielőtt bevonult volna VIII. Károly, így a francia király 1494 karácsonyát Rómában töltötte, és csak az újévben folytatta útját a Nápolyi Királyság felé. A francia seregek nagyobb ellenállás nélkül betörtek II. Alfonz királyságába, és sikeresen haladtak Nápoly felé. A közeledő francia hadsereg hírére II. Alfonz egy évnyi uralkodás után 1495. január 25-én uralkodásának egyéves évfordulóján lemondott a fia, Ferdinánd javára a trónról, aki II. Ferdinánd néven lett az új nápolyi király, és aki apjánál sokkal népszerűbb volt. Alfonz előbb Ischia szigetére menekült, majd a másik Szicíliai Királyságba utazott, ahol Messinában telepedett le, és Mazzara kolostorát választotta lakhelyül. Még megérte a franciák kiűzését, és fia uralmának visszaállítását. Messinában érte a halál 1495. november 19-én vagy december 18-án. A nápolyi Szent Anna templomban helyezték végső nyugalomra.

Gyermekei

szerkesztés

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ A királyság hivatalos elnevezése mindvégig Szicíliai Királyság (A Világítótornyon inneni Szicíliai Királyság) maradt. A Nápolyi Királyság elnevezés csak történészi műszó az Appennini-félsziget déli részén elhelyezkedő országra. Ez az elnevezés a másik Szicíliai Királyságtól (A Világítótornyon túli Szicíliai Királyság), a csak a Szicília szigetére kiterjedő királyságtól való megkülönböztetésre szolgált.

Források

szerkesztés
  • Berzeviczy Albert: Beatrix magyar királyné (1457–1508), Athenaeum, Budapest, 1908. URL: Lásd További információk
  • Mormone, Raffaele: Alfonso II d'Aragona, Re di Napoli, Enciclopedia Italiana, Róma, 1960. URL: Lásd További információk

További információk

szerkesztés


Előző uralkodó:
I. Ferdinánd
Szicíliai uralkodó
1494 – 1495 (Nápolyban)
 Következő uralkodó:
II. Ferdinánd
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=II._Alfonz_nápolyi_király&oldid=27457428”