Halász Gyula (újságíró)
Halász Gyula, született Fischer Gyula[1] (Csetény, 1871. szeptember 17. – Brassó, 1969. március 16.) erdélyi magyar szerkesztő, közíró. Ifj. Halász Gyula (Brassaï) és Halász Kálmán apja.
Halász Gyula | |
Született | Fischer Gyula 1871. szeptember 17. Csetény |
Elhunyt | 1969. március 16. (97 évesen) Brassó |
Állampolgársága | |
Gyermekei | |
Foglalkozása | újságíró |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája
szerkesztésSzékesfehérváron és Budapesten tanult, magyar–francia szakos tanári oklevelet szerzett (1896). Diákkorában gyalog bejárta Erdélyt Brassóig, ahol bevallása szerint „a Cenk mágnesként örökre idevonzotta”. Többször járt Párizsban. 1896-tól negyven éven át Brassóban középiskolai tanár. A Brassói Szemle (később Brassói Hírlap) megalapítója, a lap megszűnése után 1919-től a Brassói Lapok munkatársa 1933-ig, amikor is Brassói Napló címmel új lapot alapít és szerkeszt 1936-ig. Vezércikkeiben a munkásság érdekeit szólaltatja meg. Turista lapok munkatársa, az Erdélyi Kárpát-Egyesület brassói osztályának majd a Brassói Turista Egyesületnek az elnöke; tiszteletére a Nagykőhavas csúcsára vezető fő turistautat 1929-ben Halász Gyula útjának nevezték el[2] (mai neve Családi út).
Budapesten már 1894-ben verseskötete jelent meg (A Szajna partján); gondolatokat fűzött Az ember tragédiájához (könyvalakban Bp. 1922). Romániában megjelent munkái: Petőfi és Béranger (Brassó 1922); Petőfi Sándor élete és halála (Brassó 1922); Petőfi Sándor élete (Hasznos Könyvtár, Brassó 1935); Zajzoni Rab István válogatott versei (szerkesztésében és előszavával, Haladó Hagyományaink 1959); A századik év küszöbén (Emlékek, 1967).
Művei
szerkesztés- Gondolatok Az Ember tragédiájából; gyűjt. Halász Gyula; Athenaeum, Bp., 1899
- Petőfi Sándor élete és halála; Brassói Lapok, Brassó, 1922
- Petőfi Sándor élete; Ágisz, Brassó, 1935 (Hasznos könyvtár Közművelődési sor)
- Tücsök Miska; Móra, Bp., 1967 (Kispajtások mesekönyve)
- A századik év küszöbén; Irodalmi, Bukarest, 1967
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 31743/1885. Névváltoztatási kimutatások 1885. év 2. oldal 42. sor
- ↑ Székely Géza. A Nagykőhavas leírása. Brassó: saját kiadás, 10. és 52. o. (1936)
Források
szerkesztés- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés II. (G–Ke). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1991. ISBN 973-26-0212-0
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar zsidó lexikon. 1929.
További irodalom
szerkesztés- Szabó Sámuel: Emlékezés Halász Gyulára. Korunk 1969/10.