Egyház
Az egyház azonos hitelveket követők, vallásuk gyakorlása céljából létrehozott társadalmi szervezet, amely elnevezést főként a kereszténységhez tartozó csoportokra használnak. Köznapi szóhasználat szerint a keresztény hívek szervezett közössége.[1]
Az ekkléziológiában az egyház az, amit a különböző keresztény felekezetek a hívők valódi testületeként vagy a Jézus Krisztus által létrehozott intézményként tekintenek.[2][3][4][5] A „keresztény egyház” a tudományos világban a kereszténység szinonimájaként is használatos, annak ellenére, hogy a vallás sok egyházból vagy felekezetből áll, amelyek közül a többi közösség kizárásával sok azt állítja, hogy csak az övé az „igaz egyház”.[6][7][8]
Etimológia
szerkesztésÖsszetett szó: egy + ház; jelzői szerepű előtagja nagy valószínűséggel a „szent” jelentésű egy.[9]
Az egyház a görög eredetű (εκκλησία, ekklēszia) → latin „ecclesia” szó megfelelője, amelyben a magyar összetétel eleje, az „egy” szó, nyelvtörténeti adatok tanúsága szerint nem az unus jelentésű számnév, hanem az egy, ma már önállóan elkallódott, régi szavunkkal azonos. E szó jelentése a rá valló nyelvtörténeti tanúságokból kivehetően a szent szó fogalmával rokon lehetett. Az egyház eszerint annyi, mint „szentház”. [10]
Magyarországon
szerkesztésAz egyház egyes nézetek szerint nem más, mint az intézményesült vallás. 2012-től Magyarországon 27 egyházat ismernek el hivatalosan, szemben a 2012 előtt bejegyzett 150 egyházzal és vallási közösséggel. Ugyanakkor számos vallási közösség működik hivatalos bejegyzés nélkül is, ezek bejegyzését ugyanis a magyar törvények nem teszik kötelezővé.
Magyarországon ma már ez egy jogi szervezeti forma neve is, és nem feltétlenül jelent a hagyományos értelemben vett vallásosságot, hiszen lehetőség van akár ateista egyház alapítására is.
Törvényi szabályozás
szerkesztésAz azonos hitelveket követők, vallásuk gyakorlása céljából, önkormányzattal rendelkező vallási közösséget, vallásfelekezetet, egyházat (a továbbiakban együtt: egyház) hozhatnak létre. [11]
Kereszténység
szerkesztésKeresztény nézőpontból az Egyház az Istentől természetfölötti módon elhívott, Jézus Krisztusban hívő, újjászületett emberek összessége: a magyarul egyháznak fordított szó az Újszövetség eredeti nyelvében, a görögben eklészia (= kihívottak közössége). Eszerint az Egyház Jézus Krisztus tulajdona, amelyet ő épít és irányít.
Sok protestáns hívő számára a keresztyén egyháznak két összetevője van: a látható egyház, azaz az intézmények, valamint a láthatatlan egyház, amelyhez azok tartoznak, „akik valóban megmenekülnek.” [12][4][13]
Sokak szerint szellemi értelemben Jézus Krisztusnak egyetlen egyháza van, amely a helyi gyülekezetek összességéből tevődik össze. Ez nem egy jogi értelemben vett egyházra vonatkozik (például nem a katolikus egyházra vagy más történelmi egyházra, hasonlóképp nem egy kisegyházra). A keresztény egyházak (felekezetek), illetve ezek egyes tagjai ebben az értelmezésben nem szükségszerűen részei ennek az „egyetlen Egyháznak”, mivel ez szellemi (nem pedig intézményes) értelemben értendő, és országhatárokon, felekezeti, gyülekezeti határokon átívelő csoport. A keresztények hite szerint a Jézus Krisztus egyházához való tartozást maga Jézus fogja megmutatni.
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon
- ↑ The Original Christian Church (english nyelven). Orthodox Church in America. (Hozzáférés: 2021. június 27.)
- ↑ The Church (english nyelven). Catholic Encyclopedia, 2020 (Hozzáférés: 2021. június 27.)
- ↑ a b Christian Theology: A Concise and Practical View of the Cardinal Doctrines and Institutions of Christianity (english nyelven). United Brethren Publishing House (1900. november 25.)
- ↑ What do Catholics believe? (english nyelven). Roman Catholic Diocese of Lansing. (Hozzáférés: 2021. június 29.) „We are the original Christian Church, which began when Jesus himself when he said to the Apostle Peter, “You are the rock on which I will build my church. The gates of hell will not prevail against it.” Every pope since then has been part of an unbroken line of succession since Peter, the first pope.”
- ↑ Eastern Orthodox Church (english nyelven). BBC, 2008. június 11. (Hozzáférés: 2021. június 27.) „The doctrine of the Christian Church was established over the centuries at Councils dating from as early as 325CE where the leaders from all the Christian communities were represented.”
- ↑ Inside the Conversion Tactics of the Early Christian Church (english nyelven). History, 2018. május 29. (Hozzáférés: 2021. június 27.) „And yet, within three centuries, the Christian church could count some 3 million adherents.”
- ↑ The Oxford Dictionary of the Christian Church, 3rd, New York: Oxford University Press (1997. november 25.). ISBN 0-19-211655-X. OCLC 38435185
- ↑ A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1. Egyház (1967)
- ↑ Nanovfszky György: Vallástörténeti olvasókönyv (2008)
- ↑ 1990. évi IV. tv. 8. § (1)
- ↑ Christian Theology: An Introduction (english nyelven). John Wiley & Sons, 362. o. (2016. augusztus 4.). ISBN 978-1-118-87443-1
- ↑ History of the Christian Church (english nyelven). William B. Eerdmans Publishing Company, 524. o. (1910. november 25.)
További információk
szerkesztés- https://egyhaziegyszazalek.lap.hu/ Adó 1% egyháznak
- Egyházi 1% kereső: https://ado.zug.hu/adoegyszazalek-ado1-alapitvany-egyesulet/
- Egyház kereső, egyház adatbázis