Cserhalmi Imre

(1934) magyar író, újságíró, színházigazgató, egyetemi tanár
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 21.

Cserhalmi Imre (Budapest, 1934. június 21. –) magyar író, újságíró, színházigazgató, egyetemi tanár.

Cserhalmi Imre
Született1934. június 21. (90 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar, magyar
Foglalkozásaíró, újságíró, színházigazgató, egyetemi tanár

SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Érettségi után két évig segédmunkás, majd üzemi lapnál adminisztrátor, később újságíró. 1954-ben végzett az ELTE BTK újságírás-filozófia szakán. 1956-tól a Szabad Nép illetve a Népszabadság gyakornoka, munkatársa, később rovatvezető-helyettese és rovatvezetője volt. 1975-1980 között a győri Kisfaludy Színház igazgatója volt. 1984 óta a MÚOSZ Újságíró Iskola tanára. 1988-1990 között a Magyar Rádió főmunkatársa volt. 1989-2000 között az Őszidő című képes havilap alapító főszerkesztője volt. 1990-1991 között a MÚOSZ Oktatási Igazgatóság vezetője volt. 1991-1992 között az Európa című képes hetilap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1992-1994 között a TVR Hét lapcsalád olvasószerkesztőjeként tevékenykedett. 1994 óta tanít az ELTE-n, a Budapesti Gazdasági Főiskolán, a Nyíregyházi Főiskolán és a Szegedi Tudományegyetemen. 1999-2001 között a MÚOSZ oktatási titkára, 2001-2002 között a választmány elnöke volt. 2002 óta címzetes főiskolai tanár.

Színházi munkái

szerkesztés

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 9.[1]

  • Harmadik nélkül...? (1960)
  • Ezek a mai fiatalok (1963)
  • A reggel mindig visszatér (1965)
  • Százszor is szeretlek (1965)
  • Alku nélkül (1966)
  • A három vándor (1967)
  • Eszter (1973)
  • A világ közepe (Virág az asztalon) (1975)
  • Külvárosi legenda (1975)
  • Történelmi kulcsátvétel (interjúk, 1983)
  • Ha nincs fék, gáz van (szociográfiai riportok, 1984)
  • Ki fog repülni? (szociográfiai riportok, 1986)
  • Vonalban vagyunk? Kibeszélések és beszélgetések a Postáról (1989)
  • Én volnék a vörös báró? (Horváth Edével, 1990)
  • Műfajismereti füzetek (szerkesztő, 1991)
  • Sajtókincstár. Szöveggyűjtemény újságot írni és olvasni tanulóknak; szerk. Cserhalmi Imre; életrajzok Nagy Katalin; Sajtóház, Bp., 2001 (Sajtókönyvtár)
  • Új műfajismeret (társszerző, 2002)
  • Törlesztés, avagy lapok a talonból; Corvina, Bp., 2018

Díjai, kitüntetései

szerkesztés
  1. 2013. január 3-i lekérdezés

További információk

szerkesztés