Bárány Tamás
Bárány Tamás (Budapest, 1922. március 21. – Budapest, 2004. november 10.) magyar író, költő.
Bárány Tamás | |
Velünk kezdődik minden című regényének borítóján Csigó László felvétele | |
Élete | |
Született | 1922. március 21. Budapest |
Elhunyt | 2004. november 10. (82 évesen) Budapest |
Nemzetiség | magyar |
Pályafutása | |
Jellemző műfaj(ok) | regény, elbeszélés, vígjáték, színmű |
Első műve | Álomváros (vers, 1937) |
Kitüntetései |
|
Irodalmi díjai | József Attila-díj (1954, 1969) SZOT-díj (1979) Artisjus-díj (2002) |
Életpályája
szerkesztés1937-től publikált verseket. 1940 és 1946 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult. 1941-től 1943-ig a Ferenc József Tudományegyetem Jogtudományi Karának hallgatója volt. 1941 és 1945 között fővárosi tisztviselő volt. 1945-ben a Világosság munkatársa volt. 1946-tól 1947-ig könyvtárosként dolgozott. 1947 és 1948 között a Budapest című folyóirat segédszerkesztője volt. 1950-től 1951.ig az Új Magyar Könyvkiadó, majd 1955 és 1956 között a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. 1956-tól szabadfoglalkozású író lett. 1956-1957 között az Írószövetség ellenőrző bizottsági elnöke volt. 1968-1986 között az érdekvédelmi bizottság elnöke volt. 1970-1995 között a választmány tagja volt. 1970-1989 között a Szerzői Jogvédő Hivatal elnökségi tagja volt. 1971-től a Jogi Szakértői Testület elnökségi tagja volt. 1972-1988 között az Írók és Zeneszerzők Nemzetközi Szövetségének Irodalmi Tanácsának tagja volt. 1975-1991 között az Irodalmi Alap vezetőségi tagja volt. 1989-től a PEN Club alelnöke volt. 1989-1992 között a Művészeti Alap választmányi tagja volt. 1991-1993 között a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének felügyelőbizottsági elnöke volt.
Munkássága
szerkesztésElső regénye (És megindulnak a hegyek) 1947-ben szürrealista volt; a fasizmusról mondott véleményt. Később inkább a nagyrealizmus jellemezte (Húsz év). A magánélet intenzív ábrázolásával és társadalmi távlatba állításával találta meg írói hangját (Csigalépcső). Később kedvenc témájává váltak a nemzedéki kérdések (Apátlan nemzedék, 1960, Velünk kezdődik minden, 1969). A Város, esti fényben (1968) című fiktív riportregénye kritikus hangon szól a szocialista iparváros gondjairól. Szellemesség, irónia jellemzi irodalmi paródiáit (Félszárnyú Pegazus, 1982).
50 kötete jelent meg, egy tucat színdarabja került bemutatásra. Rádió- és tévéjátékok szerzője, öt regényéből filmet forgattak (Csigalépcső, A világ közepe, Mi lesz veled, Eszterke?, Velünk kezdődik minden, A fészek melege).
Emlékezésekből, interjúkból önéletrajzi kötetet állított össze (Villanófény, 1987). Műveit cseh, francia, lengyel, német, orosz nyelven is kiadták.
Művei
szerkesztés1944-ig
szerkesztés- Álomváros. Versek; Pátria, Bp., 1937
- Lassú nyár. Versek; Cserépfalvi, Bp., 1941
- Szélcsend. Regény; Bersenyi, Bp., 1943
1945–1956
szerkesztés- És megindulnak a hegyek. Regény; Magyar Téka, Bp., 1947
- Válj bennem verssé!; Officina, Bp., 1948
- A szerelem komédiája (színmű, bemutató: Budai Színház, 1947)
- Farkasok; Ifjúsági, Bp., 1952 (Hazáért és szabadságért)
- Fiatalok. Színmű; Népszava, Bp., 1953 (Műsorfüzet)
- Rákóczi zászlai. Regény; Ifjúsági, Bp., 1955
- Húsz év. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1955
- Kormányválság Paranában; Magvető, Bp., 1955 (Vidám könyvek) (regény, 1955, cseh nyelven: 1960)
- Mihályka. Színmű; Népszava, Bp., 1955 (Színjátszók könyvtára)
- Csigalépcső. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1956
1957–1989
szerkesztés- Csigalépcső (regény, 1956, film: 1957, németül: 1976)
- Sírás. Elbeszélések; Magvető, Bp., 1957
- Rettentő Misi; Móra, Bp., 1958
- A második kakasszó (dráma, bemutató: Jókai Színház, 1958)
- Űzött vad. Regény; Magvető, Bp., 1959
- Apátlan nemzedék. Regény; Magvető, Bp., 1960 (cseh nyelven: 1965)
- A világ közepe (mesejáték, bemutató: Debreceni Csokonai Színház, 1961)
- Iratlan törvény. Kisregény; Magvető, Bp., 1962
- Kis ház a szigeten. Regény; Móra, Bp., 1963
- A fiam nem a lányom / Szerencsés flótás / Kutyaharap; Szépirodalmi, Bp., 1964 (kisregény és elbeszélés, 1964 – vígjáték, bemutató: Katona József Színház: 1965, csehül: 1967)
- Kutyaharap (kisregény, 1964)
- Farkasok (dráma, bemutató: Budapest, 1965)
- A fiam nem a lányom. Vígjáték; rend. utószó Mann Lajos; Népművelési Intézet, Bp., 1965 (Színjátszók kiskönyvtára)
- ...és így írunk mi!; Magvető, Bp., 1965
- Tengerparti nyár. Válogatott novellák; Szépirodalmi, Bp., 1966
- Ágytól – asztaltól; Szépirodalmi, Bp., 1967
- Sziget; Szépirodalmi, Bp., 1967
- Nem születtem grófnak (vígjáték, bemutató: Déryné Színház, 1968)
- Város, esti fényben. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1968 (regény, 1968, franciául: 1976, lengyelül: 1980, románul: 1990)
- Palackposta. Mesék, felnőtteknek; Magvető, Bp., 1968
- Rendhagyó feltámadás (színmű, 1968)
- Napraforgó, napkeleti királyasszony (tragikomédia, bemutató: Déryné Színház, 1969)
- Futótűz. Keserű komédia; rend. utószó Dániel Ferenc; NPI, Bp., 1969 (Színjátszók kiskönyvtára)
- Téves kapcsolás; Szépirodalmi, Bp., 1969
- Velünk kezdődik minden. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1969 (A Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó zsebkönyvtára)
- Tornádó; Magvető, Bp., 1970
- A szülő is ember (vígjáték, bemutató: Vidám Színpad, 1971)
- Asszonyok mesélik (forgatókönyvíró, magyar tévéfilm, 77 perc, 1971)
- Férfiak mesélik... (forgatókönyvíró, magyar tévéfilm, 89 perc, 1972)
- Fényes rokonság. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1972
- Több órás napsütés (vígjáték, bemutató: Vidám Színpad, 1973)
- Nagy idők tanúja; Magvető, Bp., 1974
- Kitagadottak. Regény; s.n., Bp., 1975 (Kozmosz könyvek)
- Emberi hang; Szépirodalmi, Bp., 1975
- Csigalépcső. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1976 (Szépirodalmi zsebkönyvtár)
- Vendégjáték; Szépirodalmi, Bp., 1977
- Város, esti fényben (színmű, bemutató: Jókai Színház, 1976, Harkov, 1978)
- A bíró. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1978
- Két regény / Város, esti fényben / Velünk kezdődik minden; Magvető–Szépirodalmi, Bp., 1979 (30 év)
- Villa a Balatonnál; Kozmosz Könyvek, Bp., 1979
- A világ közepe; Móra, Bp., 1980
- Másfél szoba összkomfort. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1980
- A világbíró király. Az Ezeregyéjszaka ezerkettedik éjszakája; Móra, Bp., 1980
- Félszárnyú Pegazus. A XX. századi magyar prózairodalom onto-, anto- és antilógiája. Apokrif szöveggyűjtemény; Magvető, Bp., 1982
- Zsonglőrök. Három kisregény / Fényes rokonság / Rendhagyó feltámadás / Nagy idők tanúja; Szépirodalmi, Bp., 1982
- A fészek melege; Kozmosz Könyvek, Bp., 1983
- Fortuna kegyeltje; Kossuth, Bp., 1983
- Egy életen át (válogatott elbeszélés, 1986)
- Nászajándék (komédia, bemutató: Szegedi Nemzeti Színház, 1987)
- Villanófény; Kozmosz Könyvek, Bp., 1987
- Aki feltámadott. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1989
1990–
szerkesztés- Trójában háború volt? Regény; Berger, Bp., 1992
- Megjelenés fehér szmokingban. Regény; Nesztor, Bp., 1993
- Két emberöltő. A szerző válogatása életművéből; Trikolor–Intermix, Bp.–Ungvár, 1994 (Örökségünk)
- A férfi Názáretból. Regény; Orpheusz, Bp., 1997
- Kis magyar irodalomtöri. Válogatott paródiák; Hét Krajcár, Bp., 1998
- Zsibvásár. Versek prózában; Hét Krajcár, Bp., 2000
- Válogatott novellák; Belvárosi, Bp., 2000
- Lázadók. Három regény / Brutus / A világbíró király / Velünk kezdődik minden; Összmagyar Testület, Bp., 2002
- Az évszázad vándora. Két dráma; CET Belvárosi, Bp., 2004
Bárány Tamás munkái (1984–1990)
szerkesztésBárány Tamás munkái; Szépirodalmi, Bp., 1984–1990
- Csigalépcső. Három regény / Íratlan törvény / Sziget; 1984
- Másfél szoba összkomfort. Három regény / Űzött vad / Kitagadottak; 1985
- Egy életen át. Válogatott novellák; 1986
- Palackposta / Sírás. Regény / Palackposta. Mesék felnőtteknek / A világbíró király. Az Ezeregyéjszaka ezerkettedik éjszakája / Rongyszőnyeg. Karcolatok / A bíró. Regény; 1987
- Város, esti fényben. Két regény / Velünk kezdődik minden; 1988
- Fényes rokonság. Vidám regények / Kutyaharap / A fészek melege / Fortuna kegyeltje; 1990
Díjai, kitüntetései
szerkesztés- Gábor Andor-díj (1972)
- A Munka Érdemrend arany fokozata (1978)
- A Móra Könyvkiadó Nívódíja (1981)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992)
- A Művészeti Alap Irodalmi Nagydíja (1993)
- Arany János-díj (1996)
- Fityisz-díj (1997)
Források
szerkesztés- Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató Könyvek ISBN 963-8607-10-6
- Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999 ISBN 9-638157-91-7
- Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó ISBN 963-8477-64-4
- Szerzői adatlapja a Molyon