Alboin longobárd király
Alboin (526 – 572. június 28.) longobárd király 561-től haláláig, aki
| Alboin | |
 | |
| Alboin – miniatúra a Nürnbergi Krónikából (1493) | |
| Longobárd király | |
| Uralkodási ideje | |
| 561 – 572 | |
| Elődje | Audoin |
| Utódja | II. Cleph |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Gausinok |
| Született | 526 Pannonia |
| Elhunyt | 572. június 28. (46 évesen) Verona |
| Nyughelye | Verona |
| Édesapja | Audoin |
| Édesanyja | Rodelinda |
| Testvére(i) | Grasulf I of Friuli |
| Házastársa |
|
| Gyermekei | Albsuinda |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Alboin témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
oly híressé tette nevét, hogy az ő férfias viselkedését, dicsőségét, szerencséjét és vitézségét a háborúban egészen napjainkig nemcsak a bajoroknál és a szászoknál, hanem más, ugyanazon nyelvű nemzeteknél is dalokban dicsőítik.
Ifjúkora
szerkesztésAudoin király fiaként született. Paulus Diaconus jellemzése szerint "hadértő és egyáltalán minden tekintetben kitűnő férfiú",[2] akinek hírneve ismert volt, amikor a longobárdok királya lett.[2] A frank Chlothar király leányát vette feleségül.[2] Alboin részt vett az 551-es hadjáratban, ahol megmutatta "hadértő" vitézségét.[2] A csatában megölte Thurisind gepida király fiát, Thurismundot.[2] A győztesen visszatérő longobárdok azt tanácsolták Audoin királynak, hogy fogadja asztaltársává Alboint, hogy aki társa volt a veszélyben, az legyen társa az asztalnál is.[3] A király azonban azt válaszolta, hogy a hagyomány szerint ezt csak akkor teheti meg, ha a fia egy idegen nép királyától fegyvert kap.[4] Alboin ekkor negyven ifjúval ellenségük, a gepida király udvarába ment, s nyíltan elmondta, miért jött hozzá.[4] A király vendégszeretettel fogadta, asztalához ültette, éppen megölt fia helyére.[4] Majd bánatának emlékével így szólt Alboinhoz: "Kedves előttem az a hely, de annak az embernek látása, aki most ott ül, nagy nehezemre esik".[4] Ekkor a longobárdok és a gepidák közt sértő szócsata keletkezett, "minden kéz a fegyver markolatán", készen az összecsapásra.[4] A király azonban – tekintettel a vendégbarátság törvényére – lecsillapította őket, s a békességet megőrizve átadta Alboinnak az általa megölt Thurismund királyfi fegyvereit, amikkel az sértetlenül visszatérhetett édesapja országába.[4] Audoin ezután asztaltársává fogadta Alboint, aki "miközben atyjával a királyi gyönyöröket vígan élvezé, sorra elmondogatja, hogy mi történt vele a gepidáknál Thurisind palotájában. A jelenlevők pedig csodálkoznak és dicsérik Alboin merészségét, de Turisind páratlan becsületességét sem magasztalják kevésbé".[4]
Uralkodása Pannoniában
szerkesztésÉdesapja halála után Paulus Diaconus szerint "mint tizenkettedik király, övéinek osztatlan tetszése közepette lépett a trónra".[4] Személyében kétségkívül egy harcos vezér irányította a longobárdokat.[4] Alboin 566 őszén szerzett tudomást az Al-Duna vidékén élő avarokról, akik vereséget mértek a frank Sigebert királyra, Alboin sógorára.[5] Szövetséget ajánlott az avarok kagánjának a gepidák és Bizánc ellen.[5] 567-ben az avarok behatoltak a Tisza mentén lévő gepidák országába, s a velük egyidejűleg támadó támadó longobárdokkal együtt véres csatában megverték őket, véget vetve királyságuknak.[5] Ezrével hurcolták magukkal a foglyokat és a zsákmányt.[5] A gepidák összeomlását kihasználva, Bizánc gyorsan visszafoglalta Sirmiumot.[5] A csatában Alboin megölte az akkori gepida királyt, Cunimundot, s mint Paulus Diaconus írja, "levágott fejéből ivóserleget készíttetett magának. Az ilyenfajta poharat nálunk scalának mondják, latinul paterának hívják. [Alboin] Ezután Cunimundnak Rosamunda nevű leányát nagy csapat különböző nemű és korú fogollyal együtt magával hurcolta; ezt a lányt Chlodoswitha halála után saját vesztére – mint kitűnt – feleségül vette."[5]
A gazdag zsákmánynyal és harci dicsőséggel teli longobárdok még haza sem értek, amikor hírül vették, hogy az avarok átkeltek a Dunán és támadást intéztek Sirmium ellen.[6] Alboinnak és II. Justinianus bizánci császárnak rá kellett döbbennie, hogy a viszonylag békés gepidák helyébe egy zsákmányra éhes, harcias szomszéd került.[7] A logobárdok léte bizonytalanná vált Pannoniában, ezért Alboin rokonaitól, a szászoktól segédcsapatokat kért, újabb szerződést kötött az avarok kagánjával.[7] Átengedte számukra Pannonia területét, s ennek fejében azok nem állítottak akadályt a Dráván való átvonulásuk útjába.[7] 568 tavaszán Alboin vezetésével a longobárdok kivonultak Pannoniából, felégetve mindent maguk mögött, Itália felé indultak.[7]
A longobárd honfoglalás
szerkesztés
Paulus diaconus szerint maga a császári hadvezér Narszész tanácsolta Alboinnak, hogy hagyják ott a szegényes Pannoniát a gazdag Itáliáért. A longobárdok az Adriai-tenger északi partján fekvő Aquileiához érkeztek. A város jelentős kikötő és patriarchális székhely volt. Alboin a klánokat (törzseket) Aquileia ellen vezette, amelynek görög patriarchája a várostól délre lévő kis szigetre, Gradóba vonult vissza. Aquileia után a longobárdok elfoglalták Friulit, Veronát s 572-ben Páviát. Minden törzs a saját hercegével egy-egy római városban és azt körülvevő területeken rendezkedett be – így körülbelül harmincöt (majdnem független) hercegség jött létre. Két longobárd délre vonult, és két teljesen független hercegséget hozott létre: Faroald Spoleto körül, Zotto Benevento mellett.
Alboin halála
szerkesztés
Alboin a hódítás után mindössze három és fél évig uralkodott.[1] Halálát Paulus diaconus a longobárd hősi mondák nyomán írja le.[1] Felidézi Alboinnak a gepidák elleni háborúját, amelyben megölte a gepidák királyát, s feleségül vette annak leányát, Rosamundát, aki végül bosszút állt édesapjáért.[1] "Midőn egy alkalommal Alboin Veronában jókedvűen ült a lakománál – már a kelleténél túl is –, akkor megparancsolá, hogy azzal a serleggel, amelyet ő apósának, Cunimundnak királynak a koponyájából csináltatott, adjanak inni bort a királynénak, s ő maga is felszólítá azt, hogy igyék vígan az atyjával. Ezt ne tartsa senki lehetetlennek, mert én Krisztusra, az igazságot mondom. Magam is láttam ezt a poharat, midőn egy ünnepélyes alkalommal Ratchis herceg a kezében tartotta és vendégeinek mutogatta. Mikor ezt Rosamunda meghallotta, szívét mély fájdalom fogta el, amelyet többé nem is tudott elfelejteni. Lángra lobbant benne a bosszúvágy, hogy atyjának haláláért férjének a meggyilkolásával bosszulja meg magát."[1] A király fegyverhordozójával együtt rászedte Alboin igen erős katonáját Peredeót, hogy öljék meg a királyt.[1] Mialatt Alboin déli álmát aludta, Rosamunda eltávolította a palotájából a fegyveres őröket, s a gyilkos Helmechist beengedte a király szobájába, akinek kardját az ágyához kötözte, hogy védekezni se tudjon.[1] "Így veszett el egy hitvány asszony csele következtében az – írja Paulus Diaconus –, aki a háborúban annyi ellenség leverése által a legnagyobb haditettekkel dicsekedhetett. Holttestét a longobárdok siránkozása és jajveszékelése között temették el a palota lépcsőzetének az aljába. Magas termetű volt és minden porcikájában harcra termett."[1] A trónon Cleph követte.
Eredeti források
szerkesztés- Origo Gentis Langobardorum
- Pauli Historia Langobardorum
- Tours-i Gergely
- Iohannis Abbatis Biclarensis Chronica
- Marii Episcopi Aventicensis Chronica
- Theophylacti Simocattæ Historiarum
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d e f g h Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 78. oldal
- ↑ a b c d e Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, Kossuth Könyvkiadó, 1994, ISBN 963-09-3695-X, 74. oldal
- ↑ Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 74–75. oldal
- ↑ a b c d e f g h i Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 75. oldal
- ↑ a b c d e f Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 76. oldal
- ↑ Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 76–77. oldal
- ↑ a b c d Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, 77. oldal
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztés
| Előző uralkodó: Audoin |
Következő uralkodó: II. Cleph |
