2020-as DTM-szezon

német túraautó-bajnokság 21. szezonja
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. július 5.

A 2020-as Deutsche Tourenwagen Masters-szezon a bajnokság huszonegyedik szezonja volt a sorozat 2000-es visszatérése óta. A szezon augusztus 1-jén Spa-ban kezdődött és november 7-én Hockenheimben fejeződött be. Az egyéni címvédő René Rast volt,[1] aki Timo Scheider 2009-es bajnoki címvédése óta az első versenyző lett, aki meg tudta védeni titulusát, amivel harmadik bajnoki címét szerezte meg, ezzel csatlakozva az eddigi címek számát illetően csúcstartó Bernd Schneider-hez.[2]

2020-as DTM-szezon
A bajnokság logója
A bajnokság logója
Egyéni bajnok
GER René Rast353
Bajnok konstruktőr
GER Audi1253
Bajnok csapat
GER Audi Sport Team Abt Sportsline609

 ← 2019
2021 → 

A széria betétfutamait a német Porsche Carrera-kupa és a DTM-kupa futotta, testvérszériája pedig a japán Super GT volt.[3][4][5]

A szezon előtti kollektív teszteket eredetileg március 16.-a és 18.-a között tartották volna meg az Autodromo Nazionale di Monza versenypályán,[6] azonban a koronavírus-járvány miatt a Nürburgring aszfaltcsíkján zajlott le az esemény június 8.-a és 11.-e között.[7]

Dátum Helyszín Pálya Pályarajz Leggyorsabb versenyző Csapat Idő
június 8.   Nürburg, Németország Nürburgring     Philipp Eng   BMW Team RBM 1:19.203[8]
június 9.   Habsburg Ferdinánd   Audi Sport Team WRT 1:19.319[9]
június 10.   Habsburg Ferdinánd   Audi Sport Team WRT 1:18.911[10]
június 11.   René Rast   Audi Sport Team Rosberg 1:19.028[11]

Csapatok és versenyzők

szerkesztés
 
A 2020-as szezon bajnoka, René Rast
Gyártó Autó Csapat Rajtszám Versenyző Forduló
  Audi Audi RS5 Turbo DTM   Audi Sport Team Abt Sportsline 4   Robin Frijns[12] Összes
53   Nico Müller[13] Összes
  Audi Sport Team Phoenix 19   Benoît Tréluyer[14] 8
28   Loïc Duval[12] 1–7
99   Mike Rockenfeller[12] Összes
  Audi Sport Team Rosberg 33   René Rast[12] Összes
53   Jamie Green[15] Összes
  Audi Sport Team WRT[16] 10   Harrison Newey[17] Összes
13   Fabio Scherer[18] Összes
62   Habsburg Ferdinánd[19] Összes
  BMW[20] BMW M4 Turbo DTM   Orlen Team ART 8   Robert Kubica[21] Összes
  BMW Team RMG[22] 11   Marco Wittmann[23] Összes
16   Timo Glock[23] Összes
  BMW Team RMR[22] 22   Lucas Auer[23] Összes
27   Jonathan Aberdein[24] Összes
  BMW Team RBM[22] 25   Philipp Eng[23] Összes
31   Sheldon van der Linde[23] Összes

Átigazolások

szerkesztés

Csapatváltások

szerkesztés

Újonc pilóták

szerkesztés

Visszatérő pilóták

szerkesztés

Távozó pilóták

szerkesztés

Újonc csapatok

szerkesztés

Távozó csapatok

szerkesztés

Távozó márkák

szerkesztés

Év közbeni versenyzőcserék

szerkesztés

Versenynaptár

szerkesztés

Az eredeti előzetes versenynaptárat 2019. szeptember 19-én tették közzé,[36] majd nem sokkal később véglegesítették is.[37] 2020. március 27-én bejelentették, hogy a világban gondokat okozó koronavírus-járvány miatt több mindent módosítani kellett rajta, így majdnem egy teljesen új versenynaptárt hoztak nyilvánosságra:[38]

Forduló Helyszín 1. verseny 2. verseny Pályarajz
1   Circuit de Spa-Francorchamps, Belgium augusztus 1. augusztus 2.  
2   Eurospeedway Lausitz, Németország augusztus 15. augusztus 16.  
3 augusztus 22. augusztus 23.
4   TT Circuit Assen, Hollandia szeptember 5. szeptember 6.  
5   Nürburgring, Németország szeptember 12. szeptember 13.  
6 szeptember 19. szeptember 20.
7   Circuit Zolder, Belgium október 10. október 11.  
8 október 17. október 18.
9   Hockenheimring, Németország november 7. november 8.  
Törölt versenyek:
  Igora Drive, Oroszország május 30. május 31.  
  Anderstorp Raceway, Svédország június 13. június 14.  
  Norisring, Németország július 11. július 12.  
  Brands Hatch, Egyesült Királyság augusztus 22. augusztus 23.  
  Autodromo Nazionale di Monza, Olaszország november 14. november 15.  

Eredmények

szerkesztés

Összefoglaló

szerkesztés
Forduló Helyszín Pole-pozíció Leggyorsabb kör Győztes Listavezető Előny Forrás
Versenyző Csapat Gyártó
1 1.   Circuit de Spa-Francorchamps   Robin Frijns   Nico Müller   Nico Müller   Audi Sport Team Abt Sportsline Audi   Nico Müller 7 [39]
2.   René Rast   René Rast   Nico Müller   Audi Sport Team Abt Sportsline Audi [40]
2 3.   Eurospeedway Lausitz   Robin Frijns   Nico Müller   Nico Müller   Audi Sport Team Abt Sportsline Audi 39 [41]
4.   Robin Frijns   Jamie Green   René Rast   Audi Sport Team Rosberg Audi [42]
3 5.   Eurospeedway Lausitz   Nico Müller   Nico Müller   René Rast   Audi Sport Team Rosberg Audi 34 [43]
6.   Robin Frijns   Jamie Green   Lucas Auer   BMW Team RMR BMW [44]
4 7.   TT Circuit Assen   Loïc Duval   Mike Rockenfeller   Robin Frijns   Audi Sport Team Abt Sportsline Audi 26 [45]
8.   René Rast   Loïc Duval   Sheldon van der Linde   BMW Team RBM BMW [46]
5 9.   Nürburgring   Nico Müller   Nico Müller   Nico Müller   Audi Sport Team Abt Sportsline Audi 29 [47]
10.   Nico Müller   Robin Frijns   Robin Frijns   Audi Sport Team Abt Sportsline Audi [48]
6 11.   Nürburgring   René Rast   Nico Müller   Robin Frijns   Audi Sport Team Abt Sportsline Audi 18 [49]
12.   Robin Frijns   René Rast   Nico Müller   Audi Sport Team Abt Sportsline Audi [50]
7 13.   Circuit Zolder   René Rast   René Rast   René Rast   Audi Sport Team Rosberg Audi 10 [51]
14.   Timo Glock   Marco Wittmann   René Rast   Audi Sport Team Rosberg Audi [52]
8 15.   Circuit Zolder   René Rast   René Rast   René Rast   Audi Sport Team Rosberg Audi   René Rast 19 [53]
16.   Ferdinand Habsburg   René Rast   René Rast   Audi Sport Team Rosberg Audi [54]
9 17.   Hockenheimring   René Rast   René Rast   Nico Müller   Audi Sport Team Abt Sportsline Audi 23 [55]
18.   René Rast   René Rast   René Rast   Audi Sport Team Rosberg Audi [2]

Pontrendszer

szerkesztés

Pontot az első tíz helyen célba érő versenyző kap az alábbi sorrendben:

Helyezés  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8.   9.   10. 
Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1

Továbbá az időmérő első három helyezettje is kap pontokat:

Kvalifikációs helyezés  1.   2.   3. 
Pont 3 2 1

Versenyzők

szerkesztés
Helyezés Versenyző SPA
 
LAU1
 
LAU2
 
ASS
 
NÜR1
 
NÜR2
 
ZOL1
 
ZOL2
 
HOC
 
Pont
1.   René Rast 53 31 7 13 12 63 5 51 22 23 21 3 11 13 11 12 21 11 353
2.   Nico Müller 12 13 12 22 21 52 33 3 11 51 53 13 3 9 6 2 12 2 330
3.   Robin Frijns 91 22 31 41 33 31 12 23 53 12 12 21 23 Ki 23 Ki3 7 5 279
4.   Mike Rockenfeller 4 5 11 5 6 11 4 11 4 3 9 7 8 2 Ki 6 5 42 139
5.   Timo Glock 8 13 5 6 4 2 9 6 7 14 10 8 42 41 9 4 Hn 8 120
6.   Sheldon van der Linde 15 6 2 15 9 10 7 1 8 6 8 4 6 102 13 7 10 9 108
7.   Loïc Duval 3 7 Ki3 8 7 8 21 42 9 4 Ki 9 10 13 4 6 108
8.   Jamie Green 2 4 8 Hn 10 4 Ki 12 13 7 14† 15† Ki 15 8 5 3 33 98
9.   Marco Wittmann 11 10 4 3 5 9 14 8 3 9 3 5 15† 8 10 8 Ki 11 95
10.   Habsburg Ferdinánd Ni 15 6 10 11 14 8 7 11 15 7 62 7 7 32 101 11 14 68
11.   Jonathan Aberdein 10 9 15 9 14 7 6 13 10 8 6 10 11 11 4 Ki 63 7 62
12.   Lucas Auer 7 8 12 14 12 1 11 10 12 11 12 13 12 3 11 Ki 12 16 51
13.   Philipp Eng 6 11 9 7 8 12 13 9 6 10 4 12 9 14 12 Ki 9 10 48
14.   Harrison Newey 13 Ki 10 12 15 13 12 15 14 13 11 11 5 6 7 9 Ki 13 27
15.   Robert Kubica 14 14 13 13 16 16 10 14 16 12 13 Ki 14 12 Ki 3 8 15 20
16.   Fabio Scherer 12 12 14 11 13 15 15 Ki 15 16 Ki 14 13 5 5 Ki 13 12 20
17.   Benoît Tréluyer 14 Ki 0
Helyezés Versenyző SPA
 
LAU1
 
LAU2
 
ASS
 
NÜR1
 
NÜR2
 
ZOL1
 
ZOL2
 
HOC
 
Pont
Forrás:[56]
Helyezés Csapat # SPA
 
LAU1
 
LAU2
 
ASS
 
NÜR1
 
NÜR2
 
ZOL1
 
ZOL2
 
HOC
 
Pont
1.   Audi Sport Team Abt Sportsline 4 91 22 31 41 33 31 12 23 53 12 12 21 23 Ki 23 Ki3 7 5 609
51 12 13 12 22 21 52 33 3 11 51 53 13 3 9 6 2 12 2
2.   Audi Sport Team Rosberg 33 53 31 7 13 12 63 5 51 22 23 21 3 11 13 11 12 21 11 451
53 2 4 8 Hn 10 4 Ki 12 13 7 14† 15† Ki 15 8 5 3 33
3.   Audi Sport Team Phoenix 19 14 Ki 247
28 3 7 Ki3 8 7 8 21 42 9 4 Ki 9 10 13 4 6
99 4 5 11 5 6 11 4 11 4 3 9 7 8 2 Ki 6 5 42
4.   BMW Team RMG 11 11 10 4 3 5 9 14 8 3 9 3 5 15 8 10 8 Ki 11 215
16 8 13 5 6 4 2 9 6 7 14 10 8 42 41 9 4 Hn 8
5.   BMW Team RBM 25 6 11 9 7 8 12 13 9 6 10 4 12 9 14 12 Ki 9 10 156
31 15 6 2 15 9 10 7 1 8 6 8 4 6 102 13 7 10 9
6.   BMW Team RMR 22 7 8 12 14 12 1 11 10 12 11 12 13 12 3 11 Ki 12 16 113
27 10 9 15 9 14 7 6 13 10 8 6 10 11 11 4 Ki 63 7
7.   WRT Team Audi Sport 10 13 Ki 10 12 15 13 12 15 14 13 11 11 5 6 7 9 Ki 13 103
13 12 12 14 11 13 15 15 Ki 15 16 Ki 14 13 5 5 Ki 13 12
62 Ni 15 6 10 11 14 8 7 11 15 7 62 7 7 32 101 11 14
8.   Orlen Team ART 8 14 14 13 13 16 16 10 14 16 12 13 Ki 14 12 Ki 3 8 15 20
Helyezés Csapat # SPA
 
LAU1
 
LAU2
 
ASS
 
NÜR1
 
NÜR2
 
ZOL1
 
ZOL2
 
HOC
 
Pont
Forrás:[56]
Helyezés Gyártó SPA
 
LAU1
 
LAU2
 
ASS
 
NÜR1
 
NÜR2
 
ZOL1
 
ZOL2
 
HOC
 
Pont
1.   Audi 76 76 60 71 72 51 76 61 71 76 65 72 72 62 74 67 75 76 1253
2.   BMW 19 15 42 31 28 51 17 39 33 15 39 27 24 37 15 37 16 13 500
Helyezés Gyártó SPA
 
LAU1
 
LAU2
 
ASS
 
NÜR1
 
NÜR2
 
ZOL1
 
ZOL2
 
HOC
 
Pont
Forrás:[56]
  1. René Rast másodszor lett DTM-bajnok (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2019. november 10.)
  2. a b Harmadszor is René Rast a DTM bajnoka (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. november 9.)
  3. DTM and Super GT confirm Class One regulations and joint races for 2019 (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2018. június 23. (Hozzáférés: 2019. november 10.)
  4. Péter, Vámosi: Hivatalos a crossover a DTM és a Super GT között • Racingline.hu (magyar nyelven). Racingline.hu, 2019. március 29. (Hozzáférés: 2019. november 10.)
  5. Seven DTM cars confirmed for Super GT grid at Fuji (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2019. szeptember 23. (Hozzáférés: 2019. november 10.)
  6. Monza to host pre-season DTM testing in 2020. https://www.motorsport.com/.+[2019. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 7.)
  7. Nürburgring to host DTM pre-season test. https://www.touringcartimes.com
  8. Philipp Eng leads the times in day one of DTM test. https://www.touringcars.net
  9. Habsburg tops timesheets in second DTM test day at Nurburgring. https://www.autosport.com
  10. Habsburg leads Audi-1-2-3 on Day 3 of DTM testing. https://www.motorsport.com
  11. René Rast tops final day of DTM testing. https://www.touringcars.net
  12. a b c d Csaba, Czuth: Az Audi változatlan felállással vág neki 2020-as DTM évadnak (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. január 31. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  13. Nico Müller retains Audi drive for 2020”, touringcartimes.com, 2019. október 12. (Hozzáférés: 2019. október 12.) 
  14. a b Treluyer set to replace Duval in second Zolder DTM race (angol nyelven). www.motorsport.com. (Hozzáférés: 2020. október 21.)
  15. Jamie Green confirmed to continue for Audi in the DTM”, touringcartimes.com, 2019. október 6. (Hozzáférés: 2019. október 12.) 
  16. Fabio Scherer, Ed Jones secure WRT seats for 2020 (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2019. december 11. (Hozzáférés: 2019. december 11.)
  17. a b Audi-előny, Habsburg a leggyorsabb a DTM négynapos tesztjén. https://formula.hu. „Harrison Newey beugróként vezette a WRT-t, miután a szezonra leigazolt versenyző, Ed Jones utazási korlátozások miatt nem tudott Dubajból Németországba jutni.”
  18. a b DTM: Lecserélte versenyzőit az Audi privát csapata. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2019. december 12.)
  19. Péter, Vámosi: A WRT Audijával indul idén Habsburg Ferdinánd a DTM-ben! (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  20. BMW confirm six works cars for 2020 with possibility for customer teams”, ouringcartimes.com, 2019. október 10. (Hozzáférés: 2019. október 12.) 
  21. a b Hivatalos: Kubica idén a DTM-ben versenyez (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. február 13.)
  22. a b c BMW gibt Teameinteilung bekannt: So fährt man in der DTM-Saison 2020”, https://www.motorsport-total.com/ 
  23. a b c d e Lucas Auer rejoins DTM grid in 2020 BMW line-up (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2019. december 18. (Hozzáférés: 2019. december 18.)
  24. a b Az utolsó ülés is elkelt a DTM-ben. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. február 7.)
  25. WRT add third car for Ferdinand Habsburg (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2020. március 11. (Hozzáférés: 2020. március 11.)
  26. Lucas Auer rejoins DTM grid in 2020 BMW line-up (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2019. december 18. (Hozzáférés: 2019. december 18.)
  27. F1: Két tartalékversenyzőt is bejelentett a Haas. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. augusztus 4.)
  28. 15 év után kiszáll a DTM-ből a kanadai bajnok (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2019. december 19.)
  29. Dagys, John: BMW Moves Spengler to Full-Time IMSA Program – Sportscar365 (amerikai angol nyelven). sportscar365.com. (Hozzáférés: 2019. december 19.)
  30. Schubert Motorsport: comeback with two BMW M6 GT3s - ADAC GT Masters (angol nyelven). ADAC Motorsport. (Hozzáférés: 2020. március 27.)
  31. Kilshaw, Jake: Di Resta Completes United Lineup for Le Mans, WEC – Sportscar365 (amerikai angol nyelven). sportscar365.com. (Hozzáférés: 2020. március 13.)
  32. a b Lloyd, Daniel: R-Motorsport Confirms Aston Lineups, Partial IGTC Season – Sportscar365 (amerikai angol nyelven). sportscar365.com. (Hozzáférés: 2020. március 16.)
  33. Tajthi Andrea: Hivatalos: Kubica az ART Grand Prix-nél versenyez idén a DTM-ben! (magyar nyelven). Racingline.hu, 2020. február 13. (Hozzáférés: 2020. október 21.)
  34. R-Motorsport calls time on DTM programme after single season (amerikai angol nyelven). TouringCarTimes, 2020. január 24. (Hozzáférés: 2020. január 25.)
  35. Itt a vége, egy év után fuccsba ment az Aston Martin DTM-programja. BRAKING NEWS MOTORSPORT. (Hozzáférés: 2020. január 27.)
  36. Expanded schedule for 2020 DTM season. TouringCarTimes.com, 2019. október 7. (Hozzáférés: 2019. október 7.)
  37. RallyFans.hu-Babor: Itt a DTM 2020-as versenynaptára (magyar nyelven). RallyFans.hu, 2019. szeptember 19. (Hozzáférés: 2019. október 13.)
  38. Teljesen felforgatta naptárát, júliusi kezdéssel számol a DTM (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. március 27.)
  39. DTM: Müller nyerte, az Audi dominálta a szezonnyitót (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  40. DTM: Szoros csatában nyert Rast Spában (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  41. DTM: Müllernek háromból három, először dobogón a BMW (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  42. DTM: Müllernek 89 ezreden múlt a 4/4 győzelem (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  43. DTM: Rast győzött a száradó pályán (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  44. DTM: Auer utolsó körös előzéssel nyerte az őrült befutót (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  45. DTM: Frijns először győzött, Kubica a top 10-ben (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  46. DTM: Asseni esőkatyvasz, dél-afrikai meglepetés (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  47. Sima Müller-siker, akció a második helyen (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  48. DTM: Frijns nyert, Müller lelassult (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)
  49. Frijns nyert, Müller előnye megcsappant (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 20.)
  50. Frijns tehetetlen volt, Müller győzelemmel szépített a hétvégéjén (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 21.)
  51. Rast dominált, Newey remekelt Zolderben (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  52. DTM: Rast duplája, Frijns kínos kiesése (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  53. Rast újra győzött és az élre állt, Habsburg először dobogón (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  54. DTM: Rast negyedszer is nyert, Kubica dobogón Zolderben (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  55. DTM: Müller életben tartotta bajnoki esélyét (hu-HU nyelven). Formula.hu. (Hozzáférés: 2020. november 9.)
  56. a b c DTM Standings. www.dtm.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 13.)

További információk

szerkesztés