Papers by Tamás Szemethy
Out of the ninety-one gentry who was granted nobility between 1711 and 1799, Ferenc Gyulay was th... more Out of the ninety-one gentry who was granted nobility between 1711 and 1799, Ferenc Gyulay was the only one who became a count, and thus, a member of a more exclusive echelon of Hungarian aristocracy. It took two rounds of promotion, both taking place during the reign of Charles III. Gyulay’s rise is an interesting subject for various reasons. On the one hand, although the family was not one of the better known noble kindreds, it brought up one of the most successful accumulators of wealth in the era. On the other hand, in addition to the traditional genealogical works, the level of detail in the available sources allow microhistorical methods to draw a precise picture about Ferenc’s extraordinary career from unknown Komárom gentry to lord lieutenant of Ung County, and becoming the tenant of the Ung chamber estate after acquiring a number of other estates. Exploiting an exceptionally detailed source base, this study aims to present a case which probably models many other similar career trajectories in the period. As such, it helps understand how ambitious lower-ranking county nobility could propel into the elite circles of the estate system in eighteenthcentury Hungary.
Az 1711 és 1799 között magyar főnemesi címet nyert 91 köznemes közül Gyulay Ferenc volt az egyetlen, aki – bár két lépcsőben – de még III. Károly uralkodása alatt eljutott a grófi címig, ezzel pedig a főnemesség exkluzívabb csoportjának tagjává vált. Felemelkedését több szempontból is érdemes alaposabb vizsgálat alá vonni. Egyrészt a gyulai Gyulay család nem tartozott az ismertebb nemesi famíliák közé, ennek ellenére mégis ebből a családból származott a korszak egyik legsikeresebb vagyongyarapítója, a tanulmányomban vizsgált, Ferenc. Másrészt a hagyományos genealógiai munkákon túl a szerencsésen részletgazdag forrásadottságoknak köszönhetően a mikrotörténelem módszertanának alkalmazásával pontosabb kép rajzolódhat ki erről a rendkívül magasra ívelő karrierről, amelynek során Ferenc a viszonylag ismeretlen komáromi köznemesi sorból végül Ung vármegye főispánjává és több más birtok megszerzése mellett az ungi kamarai uradalom bérlőjévé vált. Munkámnak tehát az volt a célja, hogy a mikrotörténelem eszköztárával bemutassam egy kivételesen jó forrásadottságokkal rendelkező, valószínűleg sok más személy felemelkedéséhez hasonlóan végbemenő esetet, amely kapcsán jobban megérthetjük, hogyan juthattak a vármegyei nemesség alsóbb fokáról a rendi társadalom felső, elit köreibe a 18. századi ambiciózus köznemesek.
In my study, I attempt to present the social background of the Croatian-Slavonic new elite of the... more In my study, I attempt to present the social background of the Croatian-Slavonic new elite of the 18th century. I considered the members of the studied group to be those who were born in Croatia, in the Slavonian counties or in the Military Frontier, and won the title of Hungarian barons or countsduring their lifetime. An important question for the Croatian-Slavonian elite is how much they were able to connect with members of the elite from other parts of the Kingdom of Hungary, and how did they relate to the elite from other parts of the Habsburg Empire? From the results of my research we can find out how strong regionalism the society of the Croatian-Slavonic region showed, how closed its society was, for example, when examining its marriage strategy. Respectively, the extent to which persons of Croatian-Slavonic descent who earned the title of Hungarian nobleman crossed the borders of the studied region during their careers, and thus the extent to which they contributed to the deeper integration of the Croatian-Slavonic elite into the Hungarian and all-imperial social elites.
Tanulmányomban arra teszek kísérletet, hogy bemutassam a 18. századi horvát-szlavón új elit társadalmi hátterét. Azokat a személyeket tekintettem a vizsgált csoport tagjának, akik Horvátországban, a szlavón vármegyékben vagy a határőrvidéken születtek, és életük során magyar főnemesi címet nyertek. Fontos kérdés a horvát-szlavón elit esetében, hogy mennyire tudtak kapcsolódni a Magyar Királyság más részeiről származó elit tagjaihoz, illetve milyen kapcsolatban álltak a Habsburg Birodalom más részeinek elitjével? Kutatásom eredményeiből megtudható, hogy a horvát-szlavón térség társadalma mennyire erős regionalitást mutatott, társadalma mennyire volt zárt például a házasodási stratégiaiját vizsgálva. Illetve, hogy a magyar főnemesi címet szerzett horvát-szlavón származású személyek mennyiben lépték át karrierjük során a vizsgált régió határait, ezzel pedig mennyiben járultak hozzá a horvát-szlavón elit mélyebb integrációjához a magyar, illetve az összbirodalmi társadalmi elitben.
Szemethy Tamás: A 18. századi új elit vagyoni helyzete a Magyar Királyságban. Korall. 81. 2020. 30-52., 2020
The study examines the financial situation of individuals promoted from common gentry to high nob... more The study examines the financial situation of individuals promoted from common gentry to high nobility. Biographic data of altogether ninety-one individuals were gathered to explore their financial situation, primarily their landed estates. The perceptions of promoted nobility were rather poor by their contemporaries and posterity alike. They were often portrayed as upstart court favourites or army officers subordinating everything to the interest of the empire, amassing wealth and building large stately homes to compensate for their humble roots but never attaining the financial standards of the original aristocracy. The study assesses the wealth of the members of the new elite (primarily, their landed property) and places them in the context of the original aristocracy to reveal the differences between their wealth and property. The overview of the whole social segment is nuanced by a case study: the rising of the Malonyay family provides an excellent example for the examination of a possible strategy – also adopted by other families of the same standing – to sustain their wealth and aristocratic status.
A 18. századi új elit vagyoni helyzete a Magyar Királyságban
Tanulmányomban a köznemesből magyar főnemessé emelkedett személyek vagyoni helyzetével foglalkozom. Összesen 91 személyre vonatkozóan gyűjtöttem össze a rájuk vonatkozó alapvető életrajzi adatokat, köztük a vagyoni helyzetükre, elsősorban a birtokállományukra vonatkozó információkat. A vizsgált korszakban felemelt személyek megítélése a kortársak és az utókor szemében is meglehetősen rossz volt. Törtető, udvari kegyencekként, a birodalom érdekeit mindenekfelett kiszolgáló katonatisztekként írták le őket, akik alacsony származásukat vagyonuk jelentős gyarapításával és hatalmas kastélyok építésével igyekeztek ellensúlyozni, de többnyire nem sikerült elérniük a hagyományos főnemesség vagyoni szintjét. Dolgozatomban egyrészt megvizsgálom, hogy az új elit tagjai mekkora vagyonnal (elsősorban földvagyonnal) rendelkeztek, majd megpróbálom elhelyezni őket a régebbi eredetű főnemesek között, hogy megtudjam valóban eltérő volt-e a vagyoni megoszlás köztük és az említett tágabb csoport között. A teljes csoportot átfogó képet egy esetelemzéssel árnyaltam. A Malonyay család felemelkedése lehetőséget biztosított számomra arra, hogy bemutassam a vagyon és a főnemesi státusz megőrzésének egy lehetséges más családok által is követett stratégiáját.
The Rise and Fall of Bishop Georg Wolfgang Chiolich, 1699 –1764.Historical Studies on Central Europe, 2021
In my prosopographic examination of new aristocrats in the eighteenth century, I came across Geor... more In my prosopographic examination of new aristocrats in the eighteenth century, I came across Georg Wolfgang Chiolich, an atypical member of this group, as he was the only one to receive the title of baron for himself alone, as a bishop, during the century. What was the point of conferring a noble title on a bishop? Searching for a reply to this question, we can gain some insight into the social, economic, and especially political processes of the Habsburg Empire in the mid-eighteenth century. Descended from a wealthy patrician family of Senj (Zengg), while Chiolich proved to be a talented organizer and took significant steps towards rebuilding his still-ruined bishopric in the mid-eighteenth century, he may not have been a saint. The rumors about the bishop of Senj (Zengg) finally escalated into a scandal in Vienna and in the Holy See in 1759, when a local noble family accused him of making a daughter of the head of the family pregnant. The legal proceedings, including the investigative material, were partly preserved in the Vatican Archives, and most of them were published by Tihamér Vanyó. Georg Wolfgang Chiolich eventually traveled to Rome, where the investigation declared him innocent despite all the efforts of the affronted family. If we look more closely at the main stages of his career and the course of this investigation, I believe that we can get closer to the political, social and economic conditions of a peripheral region of the Kingdom of Hungary.
Dolgozatomban az 1711 és 1799 között magyar báróvá és gróffá emelt személyekkel foglalkoztam kizá... more Dolgozatomban az 1711 és 1799 között magyar báróvá és gróffá emelt személyekkel foglalkoztam kizárva azokat, akik már származásuk szerint főnemesek voltak, azonban a vizsgált időszakban további rangemelést nyertek. A 18. századi világi elit kutatása iránt az érdeklődésemet alapvetően az keltette fel, hogy a vizsgált korszakkal kapcsolatban több helyen mind a kortársaktól, mind pedig a későbbi korok kutatóitól azt olvashatjuk, hogy a század végére a magyar főnemesség „felhígult”.
Összességében elmondható, hogy a 18. századi világi elit „felhígulására” vonatkozó elképzeléseket sikerült árnyalnom kutatási eredményeimmel. Megállapítást nyert, hogy a korábban feltételezettnél kevesebb személy juthatott be a magyar főnemesség soraiba, illetve láthatóvá vált az is, hogy a sikeres címadományhoz összetett feltételrendszernek kellett megfelelni, amely kiterjedt az udvarnak végzett szolgálatok mellett (vagy azok helyett) a felmenők és rokonok érdemeire, a vagyoni helyzetre, a házastársak társadalmi helyzetére vagy éppen a felekezeti hovatartozásra is.
In my doctoral dissertation I dealt with those nobles who were raised to the Hungarian barons and counts. I excluded those who were the members of the aristocracy by their origin. My interest in researching the secular elite of the 18th century was basically aroused by the fact that in several places – both contemporaries and the scholars of later periods – we read that by the end of the century the Hungarian aristocracy "diluted ".
All in all, I succeeded in refining the ideas of the "dilution" of the 18th-century secular elite with my research. It was found that fewer people than previously thought were eligible to enter the ranks of the Hungarian nobility, and it became apparent that a successful title donation had to follow a complex set of conditions that included the merits of ancestors and relatives, financial status, social status of the spouses, or religious affiliation.
PhD Theses, 2019
In my doctoral dissertation I dealt with those nobles who were raised to the Hungarian barons and... more In my doctoral dissertation I dealt with those nobles who were raised to the Hungarian barons and counts. I excluded those who were the members of the aristocracy by their origin. My interest in researching the secular elite of the 18th century was basically aroused by the fact that in several places – both contemporaries and the scholars of later periods – we read that by the end of the century the Hungarian aristocracy "diluted ".
All in all, I succeeded in refining the ideas of the "dilution" of the 18th-century secular elite with my research. It was found that fewer people than previously thought were eligible to enter the ranks of the Hungarian nobility, and it became apparent that a successful title donation had to follow a complex set of conditions that included the merits of ancestors and relatives, financial status, social status of the spouses, or religious affiliation.
Dolgozatomban az 1711 és 1799 között magyar báróvá és gróffá emelt személyekkel foglalkoztam kizárva azokat, akik már származásuk szerint főnemesek voltak, azonban a vizsgált időszakban további rangemelést nyertek. A 18. századi világi elit kutatása iránt az érdeklődésemet alapvetően az keltette fel, hogy a vizsgált korszakkal kapcsolatban több helyen mind a kortársaktól, mind pedig a későbbi korok kutatóitól azt olvashatjuk, hogy a század végére a magyar főnemesség „felhígult”.
Összességében elmondható, hogy a 18. századi világi elit „felhígulására” vonatkozó elképzeléseket sikerült árnyalnom kutatási eredményeimmel. Megállapítást nyert, hogy a korábban feltételezettnél kevesebb személy juthatott be a magyar főnemesség soraiba, illetve láthatóvá vált az is, hogy a sikeres címadományhoz összetett feltételrendszernek kellett megfelelni, amely kiterjedt az udvarnak végzett szolgálatok mellett (vagy azok helyett) a felmenők és rokonok érdemeire, a vagyoni helyzetre, a házastársak társadalmi helyzetére vagy éppen a felekezeti hovatartozásra is.
The conflict which was between the Greek (Ottoman subjects) merchants and the local custom office... more The conflict which was between the Greek (Ottoman subjects) merchants and the local custom officer in Borosjenő (Arad county) in 1745. July looked at the first sight typical. The outsiders came to the local business and they broke the law of the Kingdom of Hungary that wasn’t so unusual after the treaty of Passarowitz (Pozsarevác) which was signed in 1718 when they get special privileges if they deal with Turkish goods. But this case was specific in one thing. It firstly seemed that either the Balkan merchants or the custom officer had right. The paper focuses on the social, political and economical environment of this conflict and try to make clear the agents of it. Finally it tries to show the dispendious opportunity which is given by the detailed sources to find the connection between the micro and the macro processes in the era.
How did Michael Manduka become Baron Mihály Horváth?
An 18th century Greek trader among the new ... more How did Michael Manduka become Baron Mihály Horváth?
An 18th century Greek trader among the new aristocrats of Hungary
In our study, we are attempting to place a lesser-known member of the 18th century Hungarian societal elite, Mihály Horváth, a trader from Gyöngyös, in the social, political, and economic environment in which he could become the first Orthodox trader to join the ranks of the Hungarian barons in 1794. Our study does not only aim to provide a biographical outline, but we also attempted to use the relevant material of the National Archives of Hungary, the Ráday Archives, the National Archives of Austria, and the Budapest City Archives to find out which factors made it possible for the subject of our study to have a career path atypical among the era's new aristocrats and Greek traders alike. During our research we partially discovered how the family originally known as Manduka, that most likely moved to the Habsburg Empire during the first half of the 18th century in order to leverage the benefits presented by the commercial treaties related to the Treaty of Passarowitz, accumulated its wealth and its relationships, as well as their movements within Hungary. We attempted to form questions about the strategy our subject had in his rise to prominence, and we also tried to answer these questions to the extent permitted by our incomplete source material. We could not form a full picture of Mihály Horváth's life due to our limited resources and the fragmental and unreliable nature of our sources. However, we could shed light on a prominent member of the late 18th century elite, whose career could have served as an example for the Greek traders who rose during the 19th century.
Die Wichtigkeit von Patron-Klient-Beziehung in dem Aufstieg von István László Luzsénszky
In diese... more Die Wichtigkeit von Patron-Klient-Beziehung in dem Aufstieg von István László Luzsénszky
In dieser Studie soll vorgeführt werden, wie István László Luzsénszky,
eine klerikale Person in den bestehenden Kreis aus ca. 100 Personen der
sog. ungarischen Neuaristokraten hineingeraten konnte. Seine Rangerhöhung ist aus mehreren Hinsichten einer näheren Untersuchung wert. Einerseits, weil nur zwei Personen als Oberpriester den Titel der Aristokraten bekommen haben, war ihr Aufstieg eher untypisch. Andererseits wurde am Anfang der Nachforschung ganz deutlich, dass Luzsénszky seinen Baronentitel dank einer Patron-Klient-Beziehung bekam, die zwischen ihm und Imre Csáky, Erzbischof von Kalocsa bestand. Diese Beziehung wurde im zweiten Teil der Studie untersucht. Als Quellen dienen dafür die Briefe der Csaky Familie im Österreichischen Staatsarchiv sowie der Briefwechsel zwischen István László Luzsénszky und Imre Csáky. Es kann also festgestellt werden, dass wirksame Arbeit von István László Luzsénszky als Domherr von Várad und das im 17. Jahrhundert aufgebaute gute Verhältnis zwischen den beiden Zipser Familien beigebracht haben, dass er am 20. Mai 1727 mit fünf Verwandten den Baronentitel bekam.
Tanulmányomban azt kívántam bemutatni, hogy a 18. századi magyarországi új arisztokraták bő 100 fős csoportjába hogyan kerülhetett be egy egyházi személy, Luzsénszky István László. Rangemelése körülményeit több szempontból is érdemes volt alaposabban megvizsgálni, egyrészt azért, mert a teljes csoporton belül csak ketten nyertek főpapként magyar főnemesi címet, így felemelkedésük útja egyértelműen atipikusnak nevezhető. Másrészt a vizsgált személy esetében már a kutatásom korai szakaszában valószínűvé vált, hogy bárói címét jelentős részben a Csáky Imre kalocsai érsek és közte fennálló patrónus-kliens viszonyból adódó előnyöknek köszönhette. Ennek a kapcsolatnak a mélyebb elemzését tanulmányunk második részében az Osztrák Állami Levéltár Csáky családi levéltárában található Luzsénszky István László által Csáky Imrének írt levelek alapján végeztük el. Munkánk eredményeként valószínűsíthetjük, hogy a két szepességi illetőségű család tagjai között a 17. század folyamán kialakult jó kapcsolat, és Luzsénszky István László hatékony váradi kanonoki működése egyaránt hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1727. május 20-án öt rokonával együtt bárói címet nyert.
A magyarországi főnemesség közé alapvetően két úton lehetett belépni,
címadomány, illetve indigen... more A magyarországi főnemesség közé alapvetően két úton lehetett belépni,
címadomány, illetve indigenátus megszerzése révén, tanulmányunkban
arra teszünk kísérletet, hogy a 18. századi főnemesség közé újonnan belépő
új arisztokratákat és a honfiúsított főurakat létszámuk, illetve hivatásuk
alapján összehasonlítsuk. Vizsgálatunkban tehát olyan személyekkel foglalkozunk,
akik mind a kortársak, mind pedig az utókor szemében társadalom-
és politikatörténeti szempontból főként negatív szereplőként kerültek
említésre. Bár az utóbbi időben ezen előítéletek egy része megdöntésre került,
például kiderült, hogy az idegen eredetű főnemesek nem feltétlenül
tartoztak a diaetákon az udvar feltétlen híveihez, sőt köznemesi származású
követeikkel sok esetben éppen az ellentábort gyarapították. Az új arisztokraták
pedig a korábbi vélekedéssel ellentétben nem tudták a történelmi
gyökerű főnemesi családokat kiszorítani az ország főméltóságai közül
egészen a 18. század végéig. Az említett személyekkel foglalkozó számos
tanulmány elkészülte után azonban még azt sem tudtuk pontosan tisztázni,
hogy kiket is tekinthetünk minden kétséget kizáróan új arisztokratáknak
és kik tartoznak az indigenák közé. Dolgozatunkban tehát szeretnénk
hozzászólni a terminológiai kérdésekkel kapcsolatos vitához is. Ezenkívül
pedig egyrészt megvizsgáltuk, hogy a főnemesek soraiba számszerűleg hány
új személy léphetett be, megalapozva ezzel családja egy-egy főnemesi ágát, másrészt áttekintettük, hogy mely hivatásrendhez tartoztak a felemelt, illetve
honfiúsított személyek. Az általunk áttekintett időszak nem fedi le
a teljes 18. századot, mivel fontos szempontnak tartottuk, hogy a rangemelést,
illetve a honosítást lehetőleg a század folyamán szolgálják meg, így csak
az 1720 és 1799 közötti 80 évet vizsgáltuk, melyet a könnyebb összehasonlíthatóság
kedvéért 4, egyenként 20 éves szakaszra bontottunk.
The War of Succession which broke out after the death of Polish king, Augustus II, in 1733 is men... more The War of Succession which broke out after the death of Polish king, Augustus II, in 1733 is mentioned in Hungarian scholarship mostly on account of the treaty that ended the conflict: Francis of Lorraine, Maria Theresa’s husband, renounced his claims to Lorraine as his inheritance which in turn entitled him to appropriate Tuscany after the death of the last Medici. The present study, however, focuses on a different aspect of the war and its progress. Szemethy examines the Csáky correspondence held at the National Archives of Austria to reconstruct the available means of communication connecting officers of the Csáky Regiment in the remote and hard-to-access southern Italian areas and their general, György Csáky residing in Sopron and Vienna. The corpus, especially the letters smuggled across the frontline after the defeat at Bitonto on 25 May, 1734, reveals substantial changes in the mode and content of the hussars’ communication with their regiment owner.
A II. Ágost lengyel király 1733-as halála után kitört lengyel örökösödési háborúról magyar kutatók többnyire a harcok lezárulta kapcsán létrejött egyezség miatt szoktak megemlékezni, kiemelve, hogy Mária Terézia férje, Lotaringiai Ferenc a megállapodás értelmében családi örökségéről, vagyis Lotaringiáról lemondva az utolsó Medici halála után igényt tarthatott Toszkánára, így vonva a Habsburg érdekszférába ezt a területet. Tanulmányunkban azonban nem ebből a szempontból elemeztük a lengyel örökösödési háború eseményeit, hanem az Osztrák Állami Levéltárban őrzött Csáky leveles anyag segítségével azt kívántuk bemutatni, hogy a Habsburg-csapatok szempontjából legnehezebben tartható területről, Dél-Itáliából, hogyan kommunikáltak a Csáky-huszárezred tisztjei a többnyire Sopronban és Bécsben tartózkodó ezredtulajdonossal, Csáky Györggyel. A forrásanyag lehetőséget nyújtott arra is, hogy az 1734. május 25-i bitontói csatavesztés, vagyis a dél-itáliai front összeomlása után kicsempészett levelek segítségével megvizsgáljuk, hogy hogyan változott meg az ezredtulajdonossal folytatott kommunikáció módja és a neki küldött levelek tartalma.
Book Reviews by Tamás Szemethy
Books by Tamás Szemethy
Katonabárók és hivatalnok grófok. Új arisztokraták a 18. századi Magyarországon. Budapest, MNL - BTK TTI., 2020
A 18. századi Magyarország társadalmi változásai kapcsán több helyütt olvashatjuk, hogy az ariszt... more A 18. századi Magyarország társadalmi változásai kapcsán több helyütt olvashatjuk, hogy az arisztokrácia "felhígult" mind indigenátust nyert külföldi főurakkal, mind pedig az udvar szolgálatába szegődött felkapaszkodó új arisztokratákkal. Ez az álláspont az elmúlt évtizedekben annak ellenére szívósan tartotta magát, hogy az eszközkészlet és a forrásbázis is adott ahhoz, hogy vizsgálat alá vegyük az említett időszak elitjébe felemelkedő személyek társadalmi hátterét, és igazoljuk vagy elvessük ennek a történelmi toposznak a létezését. A kérdések tehát adottak: hogyan határolhatjuk be azt a kört, amely a 18. századi magyarországi társadalom felsőbb rétegeibe emelkedett, illetve milyen módszerrel vizsgálhatjuk meg ennek a csoportnak a társadalmi hátterét? Hogyan vizsgálhatjuk meg azt a karrierívet, melynek során eljutottak a rangemelésben részesült személyek a főnemesi címadományukig? A karrierjükön túl mely szempontokat érdemes figyelembe vennünk ahhoz, hogy megtudjuk mi segíthette még hozzá a vizsgált személyeket az arisztokrácia tagjai közé való bejutáshoz? Mi alapján dönthetett úgy az uralkodó, hogy valakinek főnemesi címet adományoz? Végül melyek tekinthetőek a csoporton belül tipikus életpályáknak? Kötetemben ezekre a kérdésekre keresem a választ a prozopográfia módszertanát felhasználva.
Drafts by Tamás Szemethy
A dokumentum a nyomtatásban megjelent fejezetet kiegészítendő csak digitális formátumban elérhető... more A dokumentum a nyomtatásban megjelent fejezetet kiegészítendő csak digitális formátumban elérhető adatközlő táblázatokat tartalmazza, magát a fejezetet nem.
Uploads
Papers by Tamás Szemethy
Az 1711 és 1799 között magyar főnemesi címet nyert 91 köznemes közül Gyulay Ferenc volt az egyetlen, aki – bár két lépcsőben – de még III. Károly uralkodása alatt eljutott a grófi címig, ezzel pedig a főnemesség exkluzívabb csoportjának tagjává vált. Felemelkedését több szempontból is érdemes alaposabb vizsgálat alá vonni. Egyrészt a gyulai Gyulay család nem tartozott az ismertebb nemesi famíliák közé, ennek ellenére mégis ebből a családból származott a korszak egyik legsikeresebb vagyongyarapítója, a tanulmányomban vizsgált, Ferenc. Másrészt a hagyományos genealógiai munkákon túl a szerencsésen részletgazdag forrásadottságoknak köszönhetően a mikrotörténelem módszertanának alkalmazásával pontosabb kép rajzolódhat ki erről a rendkívül magasra ívelő karrierről, amelynek során Ferenc a viszonylag ismeretlen komáromi köznemesi sorból végül Ung vármegye főispánjává és több más birtok megszerzése mellett az ungi kamarai uradalom bérlőjévé vált. Munkámnak tehát az volt a célja, hogy a mikrotörténelem eszköztárával bemutassam egy kivételesen jó forrásadottságokkal rendelkező, valószínűleg sok más személy felemelkedéséhez hasonlóan végbemenő esetet, amely kapcsán jobban megérthetjük, hogyan juthattak a vármegyei nemesség alsóbb fokáról a rendi társadalom felső, elit köreibe a 18. századi ambiciózus köznemesek.
Tanulmányomban arra teszek kísérletet, hogy bemutassam a 18. századi horvát-szlavón új elit társadalmi hátterét. Azokat a személyeket tekintettem a vizsgált csoport tagjának, akik Horvátországban, a szlavón vármegyékben vagy a határőrvidéken születtek, és életük során magyar főnemesi címet nyertek. Fontos kérdés a horvát-szlavón elit esetében, hogy mennyire tudtak kapcsolódni a Magyar Királyság más részeiről származó elit tagjaihoz, illetve milyen kapcsolatban álltak a Habsburg Birodalom más részeinek elitjével? Kutatásom eredményeiből megtudható, hogy a horvát-szlavón térség társadalma mennyire erős regionalitást mutatott, társadalma mennyire volt zárt például a házasodási stratégiaiját vizsgálva. Illetve, hogy a magyar főnemesi címet szerzett horvát-szlavón származású személyek mennyiben lépték át karrierjük során a vizsgált régió határait, ezzel pedig mennyiben járultak hozzá a horvát-szlavón elit mélyebb integrációjához a magyar, illetve az összbirodalmi társadalmi elitben.
A 18. századi új elit vagyoni helyzete a Magyar Királyságban
Tanulmányomban a köznemesből magyar főnemessé emelkedett személyek vagyoni helyzetével foglalkozom. Összesen 91 személyre vonatkozóan gyűjtöttem össze a rájuk vonatkozó alapvető életrajzi adatokat, köztük a vagyoni helyzetükre, elsősorban a birtokállományukra vonatkozó információkat. A vizsgált korszakban felemelt személyek megítélése a kortársak és az utókor szemében is meglehetősen rossz volt. Törtető, udvari kegyencekként, a birodalom érdekeit mindenekfelett kiszolgáló katonatisztekként írták le őket, akik alacsony származásukat vagyonuk jelentős gyarapításával és hatalmas kastélyok építésével igyekeztek ellensúlyozni, de többnyire nem sikerült elérniük a hagyományos főnemesség vagyoni szintjét. Dolgozatomban egyrészt megvizsgálom, hogy az új elit tagjai mekkora vagyonnal (elsősorban földvagyonnal) rendelkeztek, majd megpróbálom elhelyezni őket a régebbi eredetű főnemesek között, hogy megtudjam valóban eltérő volt-e a vagyoni megoszlás köztük és az említett tágabb csoport között. A teljes csoportot átfogó képet egy esetelemzéssel árnyaltam. A Malonyay család felemelkedése lehetőséget biztosított számomra arra, hogy bemutassam a vagyon és a főnemesi státusz megőrzésének egy lehetséges más családok által is követett stratégiáját.
Összességében elmondható, hogy a 18. századi világi elit „felhígulására” vonatkozó elképzeléseket sikerült árnyalnom kutatási eredményeimmel. Megállapítást nyert, hogy a korábban feltételezettnél kevesebb személy juthatott be a magyar főnemesség soraiba, illetve láthatóvá vált az is, hogy a sikeres címadományhoz összetett feltételrendszernek kellett megfelelni, amely kiterjedt az udvarnak végzett szolgálatok mellett (vagy azok helyett) a felmenők és rokonok érdemeire, a vagyoni helyzetre, a házastársak társadalmi helyzetére vagy éppen a felekezeti hovatartozásra is.
In my doctoral dissertation I dealt with those nobles who were raised to the Hungarian barons and counts. I excluded those who were the members of the aristocracy by their origin. My interest in researching the secular elite of the 18th century was basically aroused by the fact that in several places – both contemporaries and the scholars of later periods – we read that by the end of the century the Hungarian aristocracy "diluted ".
All in all, I succeeded in refining the ideas of the "dilution" of the 18th-century secular elite with my research. It was found that fewer people than previously thought were eligible to enter the ranks of the Hungarian nobility, and it became apparent that a successful title donation had to follow a complex set of conditions that included the merits of ancestors and relatives, financial status, social status of the spouses, or religious affiliation.
All in all, I succeeded in refining the ideas of the "dilution" of the 18th-century secular elite with my research. It was found that fewer people than previously thought were eligible to enter the ranks of the Hungarian nobility, and it became apparent that a successful title donation had to follow a complex set of conditions that included the merits of ancestors and relatives, financial status, social status of the spouses, or religious affiliation.
Dolgozatomban az 1711 és 1799 között magyar báróvá és gróffá emelt személyekkel foglalkoztam kizárva azokat, akik már származásuk szerint főnemesek voltak, azonban a vizsgált időszakban további rangemelést nyertek. A 18. századi világi elit kutatása iránt az érdeklődésemet alapvetően az keltette fel, hogy a vizsgált korszakkal kapcsolatban több helyen mind a kortársaktól, mind pedig a későbbi korok kutatóitól azt olvashatjuk, hogy a század végére a magyar főnemesség „felhígult”.
Összességében elmondható, hogy a 18. századi világi elit „felhígulására” vonatkozó elképzeléseket sikerült árnyalnom kutatási eredményeimmel. Megállapítást nyert, hogy a korábban feltételezettnél kevesebb személy juthatott be a magyar főnemesség soraiba, illetve láthatóvá vált az is, hogy a sikeres címadományhoz összetett feltételrendszernek kellett megfelelni, amely kiterjedt az udvarnak végzett szolgálatok mellett (vagy azok helyett) a felmenők és rokonok érdemeire, a vagyoni helyzetre, a házastársak társadalmi helyzetére vagy éppen a felekezeti hovatartozásra is.
An 18th century Greek trader among the new aristocrats of Hungary
In our study, we are attempting to place a lesser-known member of the 18th century Hungarian societal elite, Mihály Horváth, a trader from Gyöngyös, in the social, political, and economic environment in which he could become the first Orthodox trader to join the ranks of the Hungarian barons in 1794. Our study does not only aim to provide a biographical outline, but we also attempted to use the relevant material of the National Archives of Hungary, the Ráday Archives, the National Archives of Austria, and the Budapest City Archives to find out which factors made it possible for the subject of our study to have a career path atypical among the era's new aristocrats and Greek traders alike. During our research we partially discovered how the family originally known as Manduka, that most likely moved to the Habsburg Empire during the first half of the 18th century in order to leverage the benefits presented by the commercial treaties related to the Treaty of Passarowitz, accumulated its wealth and its relationships, as well as their movements within Hungary. We attempted to form questions about the strategy our subject had in his rise to prominence, and we also tried to answer these questions to the extent permitted by our incomplete source material. We could not form a full picture of Mihály Horváth's life due to our limited resources and the fragmental and unreliable nature of our sources. However, we could shed light on a prominent member of the late 18th century elite, whose career could have served as an example for the Greek traders who rose during the 19th century.
In dieser Studie soll vorgeführt werden, wie István László Luzsénszky,
eine klerikale Person in den bestehenden Kreis aus ca. 100 Personen der
sog. ungarischen Neuaristokraten hineingeraten konnte. Seine Rangerhöhung ist aus mehreren Hinsichten einer näheren Untersuchung wert. Einerseits, weil nur zwei Personen als Oberpriester den Titel der Aristokraten bekommen haben, war ihr Aufstieg eher untypisch. Andererseits wurde am Anfang der Nachforschung ganz deutlich, dass Luzsénszky seinen Baronentitel dank einer Patron-Klient-Beziehung bekam, die zwischen ihm und Imre Csáky, Erzbischof von Kalocsa bestand. Diese Beziehung wurde im zweiten Teil der Studie untersucht. Als Quellen dienen dafür die Briefe der Csaky Familie im Österreichischen Staatsarchiv sowie der Briefwechsel zwischen István László Luzsénszky und Imre Csáky. Es kann also festgestellt werden, dass wirksame Arbeit von István László Luzsénszky als Domherr von Várad und das im 17. Jahrhundert aufgebaute gute Verhältnis zwischen den beiden Zipser Familien beigebracht haben, dass er am 20. Mai 1727 mit fünf Verwandten den Baronentitel bekam.
Tanulmányomban azt kívántam bemutatni, hogy a 18. századi magyarországi új arisztokraták bő 100 fős csoportjába hogyan kerülhetett be egy egyházi személy, Luzsénszky István László. Rangemelése körülményeit több szempontból is érdemes volt alaposabban megvizsgálni, egyrészt azért, mert a teljes csoporton belül csak ketten nyertek főpapként magyar főnemesi címet, így felemelkedésük útja egyértelműen atipikusnak nevezhető. Másrészt a vizsgált személy esetében már a kutatásom korai szakaszában valószínűvé vált, hogy bárói címét jelentős részben a Csáky Imre kalocsai érsek és közte fennálló patrónus-kliens viszonyból adódó előnyöknek köszönhette. Ennek a kapcsolatnak a mélyebb elemzését tanulmányunk második részében az Osztrák Állami Levéltár Csáky családi levéltárában található Luzsénszky István László által Csáky Imrének írt levelek alapján végeztük el. Munkánk eredményeként valószínűsíthetjük, hogy a két szepességi illetőségű család tagjai között a 17. század folyamán kialakult jó kapcsolat, és Luzsénszky István László hatékony váradi kanonoki működése egyaránt hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1727. május 20-án öt rokonával együtt bárói címet nyert.
címadomány, illetve indigenátus megszerzése révén, tanulmányunkban
arra teszünk kísérletet, hogy a 18. századi főnemesség közé újonnan belépő
új arisztokratákat és a honfiúsított főurakat létszámuk, illetve hivatásuk
alapján összehasonlítsuk. Vizsgálatunkban tehát olyan személyekkel foglalkozunk,
akik mind a kortársak, mind pedig az utókor szemében társadalom-
és politikatörténeti szempontból főként negatív szereplőként kerültek
említésre. Bár az utóbbi időben ezen előítéletek egy része megdöntésre került,
például kiderült, hogy az idegen eredetű főnemesek nem feltétlenül
tartoztak a diaetákon az udvar feltétlen híveihez, sőt köznemesi származású
követeikkel sok esetben éppen az ellentábort gyarapították. Az új arisztokraták
pedig a korábbi vélekedéssel ellentétben nem tudták a történelmi
gyökerű főnemesi családokat kiszorítani az ország főméltóságai közül
egészen a 18. század végéig. Az említett személyekkel foglalkozó számos
tanulmány elkészülte után azonban még azt sem tudtuk pontosan tisztázni,
hogy kiket is tekinthetünk minden kétséget kizáróan új arisztokratáknak
és kik tartoznak az indigenák közé. Dolgozatunkban tehát szeretnénk
hozzászólni a terminológiai kérdésekkel kapcsolatos vitához is. Ezenkívül
pedig egyrészt megvizsgáltuk, hogy a főnemesek soraiba számszerűleg hány
új személy léphetett be, megalapozva ezzel családja egy-egy főnemesi ágát, másrészt áttekintettük, hogy mely hivatásrendhez tartoztak a felemelt, illetve
honfiúsított személyek. Az általunk áttekintett időszak nem fedi le
a teljes 18. századot, mivel fontos szempontnak tartottuk, hogy a rangemelést,
illetve a honosítást lehetőleg a század folyamán szolgálják meg, így csak
az 1720 és 1799 közötti 80 évet vizsgáltuk, melyet a könnyebb összehasonlíthatóság
kedvéért 4, egyenként 20 éves szakaszra bontottunk.
A II. Ágost lengyel király 1733-as halála után kitört lengyel örökösödési háborúról magyar kutatók többnyire a harcok lezárulta kapcsán létrejött egyezség miatt szoktak megemlékezni, kiemelve, hogy Mária Terézia férje, Lotaringiai Ferenc a megállapodás értelmében családi örökségéről, vagyis Lotaringiáról lemondva az utolsó Medici halála után igényt tarthatott Toszkánára, így vonva a Habsburg érdekszférába ezt a területet. Tanulmányunkban azonban nem ebből a szempontból elemeztük a lengyel örökösödési háború eseményeit, hanem az Osztrák Állami Levéltárban őrzött Csáky leveles anyag segítségével azt kívántuk bemutatni, hogy a Habsburg-csapatok szempontjából legnehezebben tartható területről, Dél-Itáliából, hogyan kommunikáltak a Csáky-huszárezred tisztjei a többnyire Sopronban és Bécsben tartózkodó ezredtulajdonossal, Csáky Györggyel. A forrásanyag lehetőséget nyújtott arra is, hogy az 1734. május 25-i bitontói csatavesztés, vagyis a dél-itáliai front összeomlása után kicsempészett levelek segítségével megvizsgáljuk, hogy hogyan változott meg az ezredtulajdonossal folytatott kommunikáció módja és a neki küldött levelek tartalma.
Book Reviews by Tamás Szemethy
Books by Tamás Szemethy
Drafts by Tamás Szemethy
Az 1711 és 1799 között magyar főnemesi címet nyert 91 köznemes közül Gyulay Ferenc volt az egyetlen, aki – bár két lépcsőben – de még III. Károly uralkodása alatt eljutott a grófi címig, ezzel pedig a főnemesség exkluzívabb csoportjának tagjává vált. Felemelkedését több szempontból is érdemes alaposabb vizsgálat alá vonni. Egyrészt a gyulai Gyulay család nem tartozott az ismertebb nemesi famíliák közé, ennek ellenére mégis ebből a családból származott a korszak egyik legsikeresebb vagyongyarapítója, a tanulmányomban vizsgált, Ferenc. Másrészt a hagyományos genealógiai munkákon túl a szerencsésen részletgazdag forrásadottságoknak köszönhetően a mikrotörténelem módszertanának alkalmazásával pontosabb kép rajzolódhat ki erről a rendkívül magasra ívelő karrierről, amelynek során Ferenc a viszonylag ismeretlen komáromi köznemesi sorból végül Ung vármegye főispánjává és több más birtok megszerzése mellett az ungi kamarai uradalom bérlőjévé vált. Munkámnak tehát az volt a célja, hogy a mikrotörténelem eszköztárával bemutassam egy kivételesen jó forrásadottságokkal rendelkező, valószínűleg sok más személy felemelkedéséhez hasonlóan végbemenő esetet, amely kapcsán jobban megérthetjük, hogyan juthattak a vármegyei nemesség alsóbb fokáról a rendi társadalom felső, elit köreibe a 18. századi ambiciózus köznemesek.
Tanulmányomban arra teszek kísérletet, hogy bemutassam a 18. századi horvát-szlavón új elit társadalmi hátterét. Azokat a személyeket tekintettem a vizsgált csoport tagjának, akik Horvátországban, a szlavón vármegyékben vagy a határőrvidéken születtek, és életük során magyar főnemesi címet nyertek. Fontos kérdés a horvát-szlavón elit esetében, hogy mennyire tudtak kapcsolódni a Magyar Királyság más részeiről származó elit tagjaihoz, illetve milyen kapcsolatban álltak a Habsburg Birodalom más részeinek elitjével? Kutatásom eredményeiből megtudható, hogy a horvát-szlavón térség társadalma mennyire erős regionalitást mutatott, társadalma mennyire volt zárt például a házasodási stratégiaiját vizsgálva. Illetve, hogy a magyar főnemesi címet szerzett horvát-szlavón származású személyek mennyiben lépték át karrierjük során a vizsgált régió határait, ezzel pedig mennyiben járultak hozzá a horvát-szlavón elit mélyebb integrációjához a magyar, illetve az összbirodalmi társadalmi elitben.
A 18. századi új elit vagyoni helyzete a Magyar Királyságban
Tanulmányomban a köznemesből magyar főnemessé emelkedett személyek vagyoni helyzetével foglalkozom. Összesen 91 személyre vonatkozóan gyűjtöttem össze a rájuk vonatkozó alapvető életrajzi adatokat, köztük a vagyoni helyzetükre, elsősorban a birtokállományukra vonatkozó információkat. A vizsgált korszakban felemelt személyek megítélése a kortársak és az utókor szemében is meglehetősen rossz volt. Törtető, udvari kegyencekként, a birodalom érdekeit mindenekfelett kiszolgáló katonatisztekként írták le őket, akik alacsony származásukat vagyonuk jelentős gyarapításával és hatalmas kastélyok építésével igyekeztek ellensúlyozni, de többnyire nem sikerült elérniük a hagyományos főnemesség vagyoni szintjét. Dolgozatomban egyrészt megvizsgálom, hogy az új elit tagjai mekkora vagyonnal (elsősorban földvagyonnal) rendelkeztek, majd megpróbálom elhelyezni őket a régebbi eredetű főnemesek között, hogy megtudjam valóban eltérő volt-e a vagyoni megoszlás köztük és az említett tágabb csoport között. A teljes csoportot átfogó képet egy esetelemzéssel árnyaltam. A Malonyay család felemelkedése lehetőséget biztosított számomra arra, hogy bemutassam a vagyon és a főnemesi státusz megőrzésének egy lehetséges más családok által is követett stratégiáját.
Összességében elmondható, hogy a 18. századi világi elit „felhígulására” vonatkozó elképzeléseket sikerült árnyalnom kutatási eredményeimmel. Megállapítást nyert, hogy a korábban feltételezettnél kevesebb személy juthatott be a magyar főnemesség soraiba, illetve láthatóvá vált az is, hogy a sikeres címadományhoz összetett feltételrendszernek kellett megfelelni, amely kiterjedt az udvarnak végzett szolgálatok mellett (vagy azok helyett) a felmenők és rokonok érdemeire, a vagyoni helyzetre, a házastársak társadalmi helyzetére vagy éppen a felekezeti hovatartozásra is.
In my doctoral dissertation I dealt with those nobles who were raised to the Hungarian barons and counts. I excluded those who were the members of the aristocracy by their origin. My interest in researching the secular elite of the 18th century was basically aroused by the fact that in several places – both contemporaries and the scholars of later periods – we read that by the end of the century the Hungarian aristocracy "diluted ".
All in all, I succeeded in refining the ideas of the "dilution" of the 18th-century secular elite with my research. It was found that fewer people than previously thought were eligible to enter the ranks of the Hungarian nobility, and it became apparent that a successful title donation had to follow a complex set of conditions that included the merits of ancestors and relatives, financial status, social status of the spouses, or religious affiliation.
All in all, I succeeded in refining the ideas of the "dilution" of the 18th-century secular elite with my research. It was found that fewer people than previously thought were eligible to enter the ranks of the Hungarian nobility, and it became apparent that a successful title donation had to follow a complex set of conditions that included the merits of ancestors and relatives, financial status, social status of the spouses, or religious affiliation.
Dolgozatomban az 1711 és 1799 között magyar báróvá és gróffá emelt személyekkel foglalkoztam kizárva azokat, akik már származásuk szerint főnemesek voltak, azonban a vizsgált időszakban további rangemelést nyertek. A 18. századi világi elit kutatása iránt az érdeklődésemet alapvetően az keltette fel, hogy a vizsgált korszakkal kapcsolatban több helyen mind a kortársaktól, mind pedig a későbbi korok kutatóitól azt olvashatjuk, hogy a század végére a magyar főnemesség „felhígult”.
Összességében elmondható, hogy a 18. századi világi elit „felhígulására” vonatkozó elképzeléseket sikerült árnyalnom kutatási eredményeimmel. Megállapítást nyert, hogy a korábban feltételezettnél kevesebb személy juthatott be a magyar főnemesség soraiba, illetve láthatóvá vált az is, hogy a sikeres címadományhoz összetett feltételrendszernek kellett megfelelni, amely kiterjedt az udvarnak végzett szolgálatok mellett (vagy azok helyett) a felmenők és rokonok érdemeire, a vagyoni helyzetre, a házastársak társadalmi helyzetére vagy éppen a felekezeti hovatartozásra is.
An 18th century Greek trader among the new aristocrats of Hungary
In our study, we are attempting to place a lesser-known member of the 18th century Hungarian societal elite, Mihály Horváth, a trader from Gyöngyös, in the social, political, and economic environment in which he could become the first Orthodox trader to join the ranks of the Hungarian barons in 1794. Our study does not only aim to provide a biographical outline, but we also attempted to use the relevant material of the National Archives of Hungary, the Ráday Archives, the National Archives of Austria, and the Budapest City Archives to find out which factors made it possible for the subject of our study to have a career path atypical among the era's new aristocrats and Greek traders alike. During our research we partially discovered how the family originally known as Manduka, that most likely moved to the Habsburg Empire during the first half of the 18th century in order to leverage the benefits presented by the commercial treaties related to the Treaty of Passarowitz, accumulated its wealth and its relationships, as well as their movements within Hungary. We attempted to form questions about the strategy our subject had in his rise to prominence, and we also tried to answer these questions to the extent permitted by our incomplete source material. We could not form a full picture of Mihály Horváth's life due to our limited resources and the fragmental and unreliable nature of our sources. However, we could shed light on a prominent member of the late 18th century elite, whose career could have served as an example for the Greek traders who rose during the 19th century.
In dieser Studie soll vorgeführt werden, wie István László Luzsénszky,
eine klerikale Person in den bestehenden Kreis aus ca. 100 Personen der
sog. ungarischen Neuaristokraten hineingeraten konnte. Seine Rangerhöhung ist aus mehreren Hinsichten einer näheren Untersuchung wert. Einerseits, weil nur zwei Personen als Oberpriester den Titel der Aristokraten bekommen haben, war ihr Aufstieg eher untypisch. Andererseits wurde am Anfang der Nachforschung ganz deutlich, dass Luzsénszky seinen Baronentitel dank einer Patron-Klient-Beziehung bekam, die zwischen ihm und Imre Csáky, Erzbischof von Kalocsa bestand. Diese Beziehung wurde im zweiten Teil der Studie untersucht. Als Quellen dienen dafür die Briefe der Csaky Familie im Österreichischen Staatsarchiv sowie der Briefwechsel zwischen István László Luzsénszky und Imre Csáky. Es kann also festgestellt werden, dass wirksame Arbeit von István László Luzsénszky als Domherr von Várad und das im 17. Jahrhundert aufgebaute gute Verhältnis zwischen den beiden Zipser Familien beigebracht haben, dass er am 20. Mai 1727 mit fünf Verwandten den Baronentitel bekam.
Tanulmányomban azt kívántam bemutatni, hogy a 18. századi magyarországi új arisztokraták bő 100 fős csoportjába hogyan kerülhetett be egy egyházi személy, Luzsénszky István László. Rangemelése körülményeit több szempontból is érdemes volt alaposabban megvizsgálni, egyrészt azért, mert a teljes csoporton belül csak ketten nyertek főpapként magyar főnemesi címet, így felemelkedésük útja egyértelműen atipikusnak nevezhető. Másrészt a vizsgált személy esetében már a kutatásom korai szakaszában valószínűvé vált, hogy bárói címét jelentős részben a Csáky Imre kalocsai érsek és közte fennálló patrónus-kliens viszonyból adódó előnyöknek köszönhette. Ennek a kapcsolatnak a mélyebb elemzését tanulmányunk második részében az Osztrák Állami Levéltár Csáky családi levéltárában található Luzsénszky István László által Csáky Imrének írt levelek alapján végeztük el. Munkánk eredményeként valószínűsíthetjük, hogy a két szepességi illetőségű család tagjai között a 17. század folyamán kialakult jó kapcsolat, és Luzsénszky István László hatékony váradi kanonoki működése egyaránt hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1727. május 20-án öt rokonával együtt bárói címet nyert.
címadomány, illetve indigenátus megszerzése révén, tanulmányunkban
arra teszünk kísérletet, hogy a 18. századi főnemesség közé újonnan belépő
új arisztokratákat és a honfiúsított főurakat létszámuk, illetve hivatásuk
alapján összehasonlítsuk. Vizsgálatunkban tehát olyan személyekkel foglalkozunk,
akik mind a kortársak, mind pedig az utókor szemében társadalom-
és politikatörténeti szempontból főként negatív szereplőként kerültek
említésre. Bár az utóbbi időben ezen előítéletek egy része megdöntésre került,
például kiderült, hogy az idegen eredetű főnemesek nem feltétlenül
tartoztak a diaetákon az udvar feltétlen híveihez, sőt köznemesi származású
követeikkel sok esetben éppen az ellentábort gyarapították. Az új arisztokraták
pedig a korábbi vélekedéssel ellentétben nem tudták a történelmi
gyökerű főnemesi családokat kiszorítani az ország főméltóságai közül
egészen a 18. század végéig. Az említett személyekkel foglalkozó számos
tanulmány elkészülte után azonban még azt sem tudtuk pontosan tisztázni,
hogy kiket is tekinthetünk minden kétséget kizáróan új arisztokratáknak
és kik tartoznak az indigenák közé. Dolgozatunkban tehát szeretnénk
hozzászólni a terminológiai kérdésekkel kapcsolatos vitához is. Ezenkívül
pedig egyrészt megvizsgáltuk, hogy a főnemesek soraiba számszerűleg hány
új személy léphetett be, megalapozva ezzel családja egy-egy főnemesi ágát, másrészt áttekintettük, hogy mely hivatásrendhez tartoztak a felemelt, illetve
honfiúsított személyek. Az általunk áttekintett időszak nem fedi le
a teljes 18. századot, mivel fontos szempontnak tartottuk, hogy a rangemelést,
illetve a honosítást lehetőleg a század folyamán szolgálják meg, így csak
az 1720 és 1799 közötti 80 évet vizsgáltuk, melyet a könnyebb összehasonlíthatóság
kedvéért 4, egyenként 20 éves szakaszra bontottunk.
A II. Ágost lengyel király 1733-as halála után kitört lengyel örökösödési háborúról magyar kutatók többnyire a harcok lezárulta kapcsán létrejött egyezség miatt szoktak megemlékezni, kiemelve, hogy Mária Terézia férje, Lotaringiai Ferenc a megállapodás értelmében családi örökségéről, vagyis Lotaringiáról lemondva az utolsó Medici halála után igényt tarthatott Toszkánára, így vonva a Habsburg érdekszférába ezt a területet. Tanulmányunkban azonban nem ebből a szempontból elemeztük a lengyel örökösödési háború eseményeit, hanem az Osztrák Állami Levéltárban őrzött Csáky leveles anyag segítségével azt kívántuk bemutatni, hogy a Habsburg-csapatok szempontjából legnehezebben tartható területről, Dél-Itáliából, hogyan kommunikáltak a Csáky-huszárezred tisztjei a többnyire Sopronban és Bécsben tartózkodó ezredtulajdonossal, Csáky Györggyel. A forrásanyag lehetőséget nyújtott arra is, hogy az 1734. május 25-i bitontói csatavesztés, vagyis a dél-itáliai front összeomlása után kicsempészett levelek segítségével megvizsgáljuk, hogy hogyan változott meg az ezredtulajdonossal folytatott kommunikáció módja és a neki küldött levelek tartalma.